Drága Lotti! Nagyon érdekes s igaz János gondolkodása köszönöm, hogy meg osztottad velünk❤s a tanításod ami nagyon elgondolkodtató ! Igen az egyensúly nagyon sokat számít a kapcsolatban. Köszönöm, hogy megértően kifejtetted nagyon tanulságos ❤❤❤
@BélaSz.László4 ай бұрын
Nos, végig hallgattam a videót, és azt tapasztaljuk mi is, hogy jól mondod. Mindig van fejlődés együtt haladva is, meg eltávolodva is, és mindig van egymás átitatása is. Ezek ciklusosak. Mi 25 év alatt 15 ször voltunk egyre közelebb egymásban, de azt is látjuk, sok családállitás, és sok visszaemlékezés. stb után, hogy ez életeken át folytatódik, majd az egész ismétlődik. Ez akkor is igaz, ha nincs szoros párkapcsolat mindig. Ennek messze vezető értelme is van/lehet. És mindez kimondhatatlan gyönyörűség és boldogság! A szerelem pedig tényleg ilyen: Teljesen igaza van Eric nek. Tapasztalom ezt is. 💖 "A szerelem nem elsősorban egy adott személlyel való kapcsolat, hanem egy olyan hozzáállás, jellemorientáció, amely meghatározza az ember világ egészéhez való kapcsolódását, nem pedig egy "tárgya" felé irányul. Ha az ember csak egy embert szeret, és közömbös a többi embertársa iránt, a szeretete nem szerelem, hanem szimbiotikus kötődés, vagy megnagyobbodott egoizmus. Mégis a legtöbben úgy gondolják, hogy a szeretetet a tárgy alkotja, nem a teljesség” - Erich Fromm A szerelem művészete
@zsuzsannaszalma70884 ай бұрын
Tökéletes kibontása a témának! Tényleg " bele hal" az ember. Most kezd csendesedni! Köszönöm szépen!❤😇🙏🙏🙏
@KatalinSzabo-hi5ep4 ай бұрын
Én nem találkoztam ilyen emberrel,mert én sem voltam egész, sőt jól sem éreztem magam!! Köszönöm!😊
@veronikakiss44674 ай бұрын
Sokszor voltam szerelmes! Egy jó 5 évvel ezelőtt meg voltam győződve hogy megtaláltam a másik felem! De idővel rájöttem hogy nem ő az. Egy évvel ezelőtt találkoztam ( Bélával) az első találkozásunk alkalmával olyan érzésem volt mint aki mindig is ismertem volna de ez nála is így volt ! Csodás 10 hónapunk volt❤❤❤olyan feltétel szeretet volt iránta mint még soha senki iránt sem!Lassan 3 hónapja szétmentünk igazából nem tudom mi történhetett mert nem kaptam rá semmi magyarázatott és ebbe bele “haltam” Így soha se éreztem magam!
@margitabalodiova4 ай бұрын
Köszönöm szépen ❤
@pergamenga4 ай бұрын
Engem sok minden érdekelt, de az ikerláng témáról nem tudtam semmit, szerintem a korábbi "változataimat" nem különösebben érintette volna meg... De azt mindig éreztem,hogy a szeretéssel kapcsolatban valami nagyon el van csúszva bennem és a családomban is, a vérségiben is, a szerzettben meg pláne. Esténként azzal a gondolattal vigasztaltam magam,hogy biztos van valaki, egyvalaki ezen a világon, aki feltételek nélkül képes szeretni engem. Hát, így hívtam be. Nem tudtam, ki ő, honnan jön, de mint sziluett aztán jött, hónapokig, aztán mikor már jobban voltam, kisebb szünetekkel, vissza-visszatért. Velem volt például a gerincgyógy.klinikán,mikor mentem a kezelőorvosomhoz. Neki gyönyörű, szinte világító kék szemei vannak, de én csak zöld szemeket láttam az emlékeimben. Kedves, nálam jóval idősebb férfi szemeit, az ikerlángomét. Mikor évekkel később találkoztunk, összehoztak minket, akkor kezdett szépen lassan leesni, hogy mi is ez az egész... a lélekrészek, az energiatestek különböző részei folyamatosan kommunikálnak, együtt vannak, beszélnek is egymás nyelvén! 😃 És sokszor olyan hangosak,hogy nehéz tőlük aludni... Én például nagyon jól beszélem az anyanyelvét "álmomban"... Belehallgattam saját magamba. Döbbenet... Hogy a francba lehetek ilyen "béna" a 3D-ben... 😆🤣 Ő is eléggé tehetségtelennek tűnik a magyart illetően, de amúgy folyékonyan beszéli a kövi dimenzióban. Bár... néha azt gondolom, nem is egy másik dimenzióban van, lehet, hogy van a 3D-ének egy magasabb szintű verziója... 🤔 Szóval tudom,hogy milyen baromi jól elvagyunk az anyagelvű 3D-én kívül, a 3D-ben meg olyan hihetlen dolgokon csúsztunk el, annak ellenére,hogy két intelligens, jóérzésű emberről van szó, akik szeretik egymást... Hogy azt kell gondoljam, tényleg működik valami külső eltérítés. Nem pusztán arról van szó,hogy egyéni utat kell bejárnunk, meg fejlődni, és hogy nem az a cél,hogy együtt legyünk. Lehetne ez egy következő téma. ❤
@nicolettesimon4 ай бұрын
Csodálatos Lélek vagy🙏🏼
@zsuzsannaszopko60504 ай бұрын
Szia Lotti! Drága szívem,de szèpen elmondtad, hogyan nyílt meg lassan!😇🥰 Èn kötekedtem,ő mosolyogva szenvedett. 🫣Ès mègis nyitogattam a szívèt, èreztem a fájdalmát, gyógyulástát kívántam. Nekem barátom volt,vègül ő segített kilèpnem a mèltatlan kapcsolatból ès gyógyulnom.😇🥰💖🙏
@EvaArankaKocsis4 ай бұрын
Köszönöm szépen a munkádat
@nicolettesimon4 ай бұрын
Már nincs szavam mit írjak NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM Segített
@izabelbeatrixbalassy58974 ай бұрын
Ez a videó csodálatos ezt az Ő az élményt semmihez nem lehet hasonlítani és össze sem lehet téveszteni semmivel olyan erős energia .
@LászlónéSzűcs-m1z4 ай бұрын
Köszönöm szépen!Nem kergetek már illuziókat,iszonyatos fájdalmat érzek magamban!😢Tudni szeretném a mi kapcsolatunk mi volt?
@Kismogyi744 ай бұрын
Én nem teljesen értek egyet ezzel, mert az ikerláng a találkozáskor véleményem szerint nem ütközik és nem megy át harcba, az egy karmikus kapcsolat sztem. Az ikerlángnál igen vannak tükrök, de azok maximum fájdalmasak, viszont szeretettel működik és ha nem tud az egyik fél szeretettel működni a tükör képnél és a sérelmek reagálásánál akkor szokott elmenekülni és létrején a szeparáció... 🤔🤔
@katalinszabo55813 ай бұрын
Én nem hiszek ebbe az "ikerláng",meg "lélek társ" kapcsolatban.Attól függetlenül lehet,hogy ez egy létező dolog! Az én szenvedèsemnek,átalakulásomnak semmi köze semmilyen szerelmemnek.Ez csak az otthonról hozott rossz minták,az,hogy mindig adsz és aztán úgy "pofánvág" az élet,hogy alig tèrsz észhez,e mellett egy nárcisztikus kapcsolat amire későn jössz rá!Ennyi, semmilyen találkozásom nem volt senkivel,ami így kicsapott volna! Köszönöm!
@juditjuhasz69674 ай бұрын
Láttam benne sajat magamat...❤
@juditjuhasz69674 ай бұрын
Imádtam érinteni a bőrét❤
@zsuzsichardonay51254 ай бұрын
Kedves Lotti! 🎉telitalálat Bárcsak az enyém is hallaná ezt a videót, ugyanis ifjúkori majd 20-30 év után derült égből villámcsapás...tőle messengeren távolságtartó válaszok, személyes összefutáskor látszat totális zárkózottság. Már mindent megtettem, hiszen álmaim, látomásaim voltak vele, amikor megsérült a karja felriadtam ugyanabban az időben és megéreztem és sorolhatnám. Nem részletezném egy karsimítással aktiválódott, s ugyanazt érzem, hogy menekül. Különleges helyzetben vagyok életmentő Angyali lányommal, amit itt nem részleteznék... Drága Lotti mi van akkor, ha abban a tévhitben él, mint Zoltán, hogy (másoktól azt hallották, vagy jósokkal *Ők megnézették, akik megmondták a tutit 😇 TÉVHITBEN élnek) ikerlángok nem lehetnek párkapcsolatban.. hasonló okokból (félelem, túl sok szembesülés) ebben az időben azt mutatja képtelen megélni, felismerni, beleállni. Meditációban megtettem bocsánatkérés-adás, elengedés áldás, hogy magamban teremtsek egyensúlyt, teljességet. 🙏 Rengeteg mindent lehetne hozzáírni és igyekeztem a témánál maradni 💞 Neked mi a rálátásod?
@TündeFarkas-j8n4 ай бұрын
Szia.Annyit hozzászólnék,hogy egy személyiségzavaros is lehet ikerláng,mert a személyiségzavar(Pszichopátia ,bipoláris zavar,borderlin,stb...) nem zárja ki azt,hogy valaki ikerláng legyen.Csak ezt még nehezebb felismerni.
@juditjuhasz69674 ай бұрын
Végigviszem a hatalmas fajdalmat,itt van bennem
@juditjuhasz69674 ай бұрын
De én elváltam magam miatt,nem az ikerlangomért.
@monikamako14084 ай бұрын
Köztünk is erős mágneses vonzalom van
@szilviaselmeczy20944 ай бұрын
Ebben a 3 D-és világban az Ikerlelkek nem jöhetnek össze igazán,mert ezt a sötét oldal nem engedi meg!!!!