Háborúba lép-e Irán? Kaiser Ferenc, Inforádió, Aréna

  Рет қаралды 46,299

InfoRádió - Infostart

InfoRádió - Infostart

Күн бұрын

A műsor támogatója a HOLD - Nem csak vagyont, kockázatot is kezelünk, 1994 óta. hold.hu/
Beszélgetésünk napján, augusztus 6-a délelőtt a libanoni Hezbollah drónokkal támadta meg Izraelt, válaszul arra, hogy Izrael július végén Irán fővárosában, Teheránban meggyilkolta a Hamász politikai vezetőjét, Iszmail Haníjét. Kicsit korábban pedig Libanon fővárosában, Bejrútban a Hezbollah parancsnokát, Fuád Sukrt. Irán és az általa támogatott Hezbollah is bosszút ígért.
Hogyan hajtotta végre ezeket Izrael: precíziós támadás, kevés különbséggel, ráadásul a Hamász vezetőjét Irán fővárosában, az elnök beiktatása utáni napon állítólag egy hetekkel korábban telepített pokolgép segítségével...
Mi volt Izrael célja azzal, hogy éppen Teheránban, éppen az elnöki beiktatás után likvidálta Haníjét? Így üzentek rögtök az iráni vendéglátoknak is?
Hol tartanak most Izrael gázai övezetben végrehajtott katonai akciói?
Mekkora erőkkel van jelen az övezetben Izrael, mennyire köti ez le az erőit?
Az iráni támogatottságú síita Hezbollah dróntámadás indított augusztus 6-án, kedden délelőtt - hány és milyen objektum repülhetett be izraeli területre? Mivel védte ki a drónok jelentős részét Izrael? Működik-e a Vaskupola légvédelmi rendszer?
Mit tanult Izrael a tavaly októberi túlterheléses támadásból?
Működik már Izrael drónelhárító lézerfegyvere? Bevetették már ezt éles helyzetben?
Milyen irányból számíthat támadásra Izrael? Hírek szerint nyugat iráni területekről ballisztikus és cirkálórakétákat is bevethet majd Irán, mobil rakétairányító egységeket telepítettek ezekre a területekre.
Kik, milyen milíciák támogatják Iránt?
Jemenből milyen támogatásra számíthat: milyen fegyverekkel, milyen mennyiségben?
Milyen fegyverei vannak Iránnak, amelyeket egy nem szomszédos állam, Izrael ellen be tud vetni?
Mennyire fejlett és milyen technológián alapul az iráni harci drón gyártás - a hírek szerint Oroszország is előszeretettel vet be iráni drónokat Ukrajnában?
Mit kapnak a drónokért cserébe az irániak?
Oroszország milyen fegyverekkel segít, illetve segített eddig a perzsa államnak?
Teherán felkészült most egy kiterjedt fegyveres konfliktusra? Egyáltalán érdekében áll egy ilyen kirobbantása?
Még korábban a damaszkuszi iráni követség elleni izraeli támadás után Irán kiszámítható válaszcsapással fenyegette meg Izraelt, amit a zsidó hadsereg könnyű szerrel el is hárított. Most más minőségű válaszcsapásra lehet számítani?
Akkor például Jordánia légvédelme több iráni drónt is megsemmisített - erre lehet most is számítani?
Milyen szaúdi és katari reakciókat válthat ki egy támadás?
Az első iráni csapás idején amerikai és brit hadihajók is állomásoztak a térségben, s a hírek szerint mind az Izrael ellen kilőtt eszközök bemérésében, mind pedig azok egy kis részének megsemmisítésében részt vettek. Most hány nyugati hadihajó van a térségben? (Vörös-tenger, Földközi-tenger?)
Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádió Aréna című műsorában 2024.08.06-án. Podcast.
Iratkozzon fel az InfoRádió KZbin-csatornájára és első kézből értesül a legfrissebb feltöltésekről!
Kövessen minket az interneten is: infostart.hu/
Kövessen minket a Facebookon: / infor%c3%a1di%c3%b3-11...
Inforádió. Magyarország hírrádiója. A hírrádió.

Пікірлер: 88
@MihalyButos
@MihalyButos Ай бұрын
Köszönjük az előadást, teljesen jól mondja Kaiser úr az egész részét, és ami nagyon tetszik, hogy abszolút tárgyilagos, és nem elfogult izrael mellett.
@szilviahegedus2436
@szilviahegedus2436 Ай бұрын
Nem győzünk tanulni Ferenctől! Minden műsort megnézek ahol ő beszél. A hitelesség alapköve szerintem.
@MrGrviktor
@MrGrviktor Ай бұрын
Köszönjük Tanár Úr! Az NKE-n BIZPOL vonalon ő volt a legjobb. Kiváló, széleskörű tudása, mindig megalapozott véleménye volt. Ide is bekerült pár gondolat erejéig a kedvence: a világtengerek, hajózás, a flották világa.
@mariaczarne1727
@mariaczarne1727 Ай бұрын
Ezekől sem beszél senki más, mindenki csak ködösít. Kaiser Úr egyenes és érthető, tárgyilagos.
@mariadrbeza8200
@mariadrbeza8200 Ай бұрын
Köszönöm szépen Kaiser úr tárgyilagos előadását....sokat tanulok most öntől....
@Deam0007
@Deam0007 Ай бұрын
Egyik legfelkészültebb szakértő! Hatalmas tudása van!
@gyulakosa582
@gyulakosa582 Ай бұрын
korrekt elemzés
@ErnoKovacs-yy9nd
@ErnoKovacs-yy9nd Ай бұрын
Kaiser szakértő úr fantasztikusan jó!
@laszloseres5282
@laszloseres5282 Ай бұрын
Most még nem . Ha az arab világ is összefog és egységesen részt venne egy ilyen akcióban Irán segítségével akkor elképzelhető . De Izrael amerikai segítség mellett legyőzhetetlen .
@mihalyszekely4529
@mihalyszekely4529 Ай бұрын
@@laszloseres5282 szerntem sokkal egyszerűbb, érzelmetlen és vallástalan. Amíg Izrael megelőző csapást mérhet Iránra, tegye meg. Utána egy 3 milliárdos arab blokk fogja akár egy 10 éves gyerek hátán bevinni a kritikus tömeget a szükséges uránból Jeruzsálembe, és bármi áron lepörköli Izraelt. Ha valaki tudja mi az a dzsihád és a fatva. Innentől, Izraelnek mielőbb.legitimálnia kell az atombomba használatot, ahogy azt megtette az USA a vétken Hiroshima és Nagasaki ellen, azzal indokolva, hogy sok amerikai katona halt volna meg a normál hadműveletek során. Itt is ez lesz, néhány kráter, egy kis közvélemény felszisszen, aztán a balfasz ENSZ és a működésképtelen NATO kicsit hadovál aztán a győztesek megmondják, hogy így volt ez jó.
@g78sz34
@g78sz34 Ай бұрын
Pontos.
@urisleon8518
@urisleon8518 Ай бұрын
👏🙏♥️
@realshot5172
@realshot5172 Ай бұрын
ertsetek mar meg hogy nincs olyan hogy "arab vilag". A szunni es siita muszlimok kozott nagyobb az ellensegeskedes mint a nyugat es oroszorszag kozott.
@gaborczirjak4172
@gaborczirjak4172 28 күн бұрын
Mar az elmult haborukban is lehetett latni, hogy amit az Izraeliek nagy gyozelemnek tartanak a mai napig, valojaban az amerikaiak nyertek meg nekik. Amikor az Egyiptomi legierot mar a foldon megsemmisitettek, meg a tamadas elott, azt az amerikaiak hajtottak vegre, persze a gepeik Izraeli felsegjellel voltak ellatva, de ki volt adva a pilotaknak hogy ne beszeljenek angolul ! Ebben az akcioban 3 magyar srac is reszt vett, mint amerikai pilotak akik kesobb nevetve meseltek hogy ok megszegtek ezt a szabalyt , mert ok beszeltek egymassal, de magyarul, azt ugy sem ertette senki ! Gabor Czirjak USA
@Ubul407
@Ubul407 Ай бұрын
Lehet, hogy a most zajló háború fogja "leoltani" ezt a konfliktust és nem lesz egy újabb nagyobb háború, mivel az oroszoknak szükségük van az iráni fegyver támogatásra.
@zsoltpolo8822
@zsoltpolo8822 Ай бұрын
Igen,Sojgu szerintem sem a támogatás miatt repült oda, hanem szólt, hogy “fiúk, nekünk kell az hadianyag, ne lőjétek el”
@user-dl9eb3pz6z
@user-dl9eb3pz6z 22 күн бұрын
?Nem ertem:a nyilatkozo uriember egy szubjektiv hozzaallasbol maganemberkent , vagy kozszereplokent nyilatkozott??
@kilincsorr9562
@kilincsorr9562 Ай бұрын
Bàrki hàborúba kezd bàrkivel, a csórók meghalnak tömegèvel ès feleslegesen. A gazdagok meg megibt megússzàk.😢
@belakovacs9958
@belakovacs9958 Ай бұрын
Hogyis van.Mi is a valoság?
@laszloseres5282
@laszloseres5282 Ай бұрын
Maximum Csak a száj-karate szintjén. Egyébként NEM. Az arab országok egységes fellépésére nem számíthat . Izrael mögött megint felsorakozna a fél világ . Viszont amíg Izrael állam ebben a térségben létezik addig ott békesség nem lesz. De ne felejtsük el , hogy Izrael is sokat tesz érte , hogy ne legyen .
@wiedwayed3720
@wiedwayed3720 Ай бұрын
Nem elfogult izraelel szemben, sok mindenben nem értek vele egyet, de ezért respect, nem vették meg a cionisták
@ibolyapaloczi1396
@ibolyapaloczi1396 Ай бұрын
WWW-Nincsenek cionisták.Van orosz észak kórea irak irán egiptom ,,-összejátszanakés kinával.Van gyilkológépük elég.Bár kenyere lenne ennyi az országaiknak és gazdaságuk.Pusztitsák csak magukat,ha ez a,,jó nekik,,-Gáza eleve önpusztitó alagutakban rejtett mindenféle fegyverrel drónnal nyilkos merényletekkel hez adott robbanotöltetekkel rendelkezett.A békét felrugták ugy beszélnek itt mintha Izráeliek nem halnának meg tömegével.DEa területe izr...az kellene.Gázábol is épithettek volna turistikai látványosságot.De ott nincs törvény csak fanatikus vezetők a népüket agyon éheztették mind máig ők ,meg ZABÁLNAK,,-a terroristák.Törvénytelenek akkor háboruzzanak.Majd végük lessz egy nap minden fegyvergyártónak aki megtámad mást..JO H ....ÖNVÉDELEM MEGENGEDETT-KÖTELEZŐŐŐ.ILLENDŐ.AZ A HAZAFI.NEM AZ AKIT HÁTBA TÁMADNAK.MÉG JÓhogy védekeznek.-nanáá.🤔😏🙄
@attilaolah7232
@attilaolah7232 Ай бұрын
@@wiedwayed3720 Az a baj ,hogy nem tudjàk mit jelent " cionista" szitok szókènt terjedt sokaknál. De azt jelenti a messiàs a Sion hegyère tèr vissza ,akik ebben hisznek azok a cionistàk. Ez rossz?
@ibolyapaloczi1396
@ibolyapaloczi1396 Ай бұрын
@@attilaolah7232 Hálásan köszönöm-még én sem Tudtam keresztényként.IGYmár CIONISTA VAGYOK.ÖRÖM TUDNI.IGEN ,,AMESSIÁS A SION HEGYÉRE TÉR VISSZA ...ugy is van,❤❤❤🙏ÁMEN.
@MrGrviktor
@MrGrviktor Ай бұрын
​@@attilaolah7232Irán nagy becsben tartja saját zsidóit, akik anti cionisták, tehát nem tértek vissza Sión hegyére, az 1948-ban létrehozott állammal szemben határozzák meg magukat. A zsidók egy másik csoportja szerint Izráel államának létrehozására csak az örökkévaló jogosult, embernek ahhoz nincs joga. Akkor most melyik a helyes, melyik a rossz? A zsidók maguk sem értenek ebben egyet. Mi ezt honnan tudhatjuk akkor?
@gaborczirjak4172
@gaborczirjak4172 28 күн бұрын
@wiedwayed3720 Csak a pontossag kedveert , Magyarorszagon senki nem nyilatkozhat targyilagosan, mert azt nem toleraljak ! En csak egy-egy kerdest tettem fel es azonnal toroltek ! A magyaroknak csak ne legyen sajat velemenyuk ! Mi majd megmondjuk hogy mi a magyarok velemenye ! Terrorista igy, terrorista ugy, ha Izrael azt mondja valakire hogy az terrorista , akkor a magyarok is azt kell hogy mondjak ! Vilagos ? Gabor Czirjak USA
@gyulapreseka5358
@gyulapreseka5358 Ай бұрын
Spöttle mester miért nincs megszólaltatva? Biztos vannak értékes gondolatai.
@hyrsnofficial1690
@hyrsnofficial1690 23 күн бұрын
😂😂😂
@Red55322
@Red55322 Ай бұрын
Nem lép senki semmibe!Ingyen elmondom nektek!
@hunorlorincz6349
@hunorlorincz6349 Ай бұрын
mi az, hogy tényleg nem Irán kezdte?
@szilviahegedus2436
@szilviahegedus2436 Ай бұрын
Ezt a zsidók kezdték 1946-ban. Olvass utána. De a mostani konfliktust sem őmiattuk van Félálomban hallgattam biztosan
@ludoabsalom9652
@ludoabsalom9652 Ай бұрын
Mindig jó szintézis.
@h-f2726
@h-f2726 29 күн бұрын
Rég hallottam már az oroszfóbot...😅
@tolnaisubzero1912
@tolnaisubzero1912 14 күн бұрын
ja hát jobb mint öngyarmatosítónak lenni. már nincs kádárkorszak tessék megpróbálni szabadon gondolkozni nem viszik már el a disznót az ólból ha csúnyát mond és már nem jár társadalmi credit az elvtársként viselkedésért. ja amúgy 21. században vagyunk már és van színestv. nem értem az embereket akik az oroszokat piedesztára emelik. 48, 45,56 elnyomás erőszakolás, gazdaság szétbaszása, hazudozás,munkatábor, cenzúra. nem értem hogy lehet ekkora kulturális szakadék magyar és magyar között
@kilencventiz
@kilencventiz Ай бұрын
Minden idők egyik legokosabb magyar embere .
@josephborbely1614
@josephborbely1614 Ай бұрын
Az elso legokosabbnal, gondolom magadra gondoltal.
@kilencventiz
@kilencventiz Ай бұрын
@@josephborbely1614 nem anyádra.
@szalai.E.79
@szalai.E.79 Ай бұрын
Mèg jó hogy ezt csak te gondolod ìgy🙄
@edittamaramenyhart7360
@edittamaramenyhart7360 Ай бұрын
Izrael felvállalja amit ő csinál. Konkrétan ezt a védettházas bombaelhelyezést nem vállalta. Elég nagy a belső konfliktus is ahhoz, hogy egy iráni csinálta..
@KukoricaJancsi123
@KukoricaJancsi123 Ай бұрын
CSak ügy mondom, hogy Izrael nagyon ritkán vállalja, hogy Ő csinálta. Az iráni parancsnokok kiiktatását sem vállalta el pl., hogy ne kelljen messzire vissza menni az időben.
@szalai.E.79
@szalai.E.79 Ай бұрын
Hagyjuk már a cionista nyugati mèdiát🤨🙄Itt már mindenki biztonságpolitikai szakèrtő??😂
@krisztianomboli3972
@krisztianomboli3972 Ай бұрын
Már csak egy kérdés maradt ettõl az elmebetegtõl: mi van a Nagy ukrán tavaszi ellentámadással?
@sandorkiss9159
@sandorkiss9159 Ай бұрын
és mi van nagy orosz nyári ellentámadással.....
@joeichi7950
@joeichi7950 Ай бұрын
@@sandorkiss9159 Az van, hogy az oroszok vannak ukrán területeken és nem az ukránok orosz területeken. Nem az oroszoknak kell kényszersorozni, hanem az ukránoknak. Nem orszországot hagyták el örökre több millióan, hanem az ukránokat. nem az orosz gazdaság omlott össze és tartják fennt hitelekből amiért cserébe oroszország nagyválalatok tulajdona lett örökre, Hanem ukrajna van ebben ah elyzetben. És nem orosz városok vannak porig rombolva hanem ukrán városok. És nem orsozország van abban a helyzetben, hogy ha a területéről az összes megszálló kivonulna akkor is örökre egy eladósodott demográfiailag halálra ítélt rabszolga nemzet lenne, hanem ukrajna.
@KukoricaJancsi123
@KukoricaJancsi123 Ай бұрын
@@sandorkiss9159 Most éppen Odesszát fogják elfoglalni gyorsan :D :D :D
@KukoricaJancsi123
@KukoricaJancsi123 Ай бұрын
ÉS anyukáddal? Jól megy a "bolt", sok a kuncsaft?
@sandorkiss9159
@sandorkiss9159 Ай бұрын
@@KukoricaJancsi123 igen pont mint Kijevet 22- ben
@tamasvari7015
@tamasvari7015 Ай бұрын
Sajnos nem tudok könnyeket hullajtani a palesztin foglyok körülményei miatt, mert ők még durvábban bánnak a civil túszokkal.
@laszloseres5282
@laszloseres5282 Ай бұрын
Honnan tudod ? Izrael nyilván a maga javára fordít minden információt . Ok sem különbek az araboknál. Ebben a felállásban soha nem lesz béke abban a térségben.
@ibolyapaloczi1396
@ibolyapaloczi1396 Ай бұрын
@@laszloseres5282 László..kérem -tessék csak elolvasni a HÁMÁSZ FIA-cimü könyvet...a börtönben volt a saját népe között-egymást kinozták meg a fogjok.Alegjobb ártatlan szakácsukat is ..lábukat kifeszitették ,tüket szurtak a körmük alá-olyasmit vallottak kinok között be a fogoly a felsőbbrendü fogojnak amit sohasem tett meg.Izráeli börtönben.az őrök mondták a ,,fiatalembernek azért hagytunk 6 honapig közöttük -hogy lássad miket müvelnek a te népeid egymással is-Kegyetlen emberekKözben éjjel is imátkoznak amiről ha lekésik valaki gyüjti a büntető pontjait .ŐK aztán megkinozzák.ezt élvezik.Nem az őrök bántják őket.Tiszta fanatizmus beteg eszme.Nincs fegyver ellene sajnos pl migráns világszerte-mit csinál a terrorista?,csak védje meg őket aki akarja.Én nem soha.ISTEN őrizzen mindenkit töllük.
@luxbeci2
@luxbeci2 Ай бұрын
Isisrael mosad cia sokkal brutálisabb a foglyokkal kegyetlen kínzások
@hyrsnofficial1690
@hyrsnofficial1690 23 күн бұрын
​@@laszloseres5282 végülis nem a zsidók erőszakoltak nőket és férfiakat. Nem a zsidók fejeztek le embereket Allah nevében.... stb... A zsidók nagyon is különbbek az araboknál!
@robertvizler749
@robertvizler749 Ай бұрын
"több mint 53 fogoly"- tehát 54???
@joeichi7950
@joeichi7950 Ай бұрын
Vagy lehet 100 de esetleg 68, vagy 97?
@dr.d.j.laszlo
@dr.d.j.laszlo Ай бұрын
"- Hú, de büdös van itt!! Te fingottál? - Én ezt sem megerősíteni sem megcáfolni nem tudom. - B.meg! inkább ne erősítsd meg! elég büdös már ez így is!!!"
@ibolyapaloczi1396
@ibolyapaloczi1396 Ай бұрын
NE GÖRÉNYESKEDJEN SENKI ÉS NEM FOG BÜZLENI.ILLETLEN LEIRNI ILYESMIT -dr.d.j.
@Tomi83max
@Tomi83max 29 күн бұрын
Bucsa!😅😂😂😂😂 Ahol a hullák járkálnak!😂😂😂😂 Ez az ember hozza a formályát!
@a_hatalom_halojaban
@a_hatalom_halojaban Ай бұрын
Ez is csak egy a sok közül, aki azt hiszi, h érti magyarként a keleti kulturakat. Szánalmas.. Es ez még masokat oktat. Mire is?
@gaborgecse5355
@gaborgecse5355 29 күн бұрын
40 ezer halott
@hyrsnofficial1690
@hyrsnofficial1690 23 күн бұрын
Állítja az a Hamasz terrorszervezet, amely csecsemőket égetett el és embereket fejezett le, nőket- férfiakat erőszakolt meg. Majd biztos hazudni nem fognak a gázai halálozási adatokat illetően....
@KukoricaJancsi123
@KukoricaJancsi123 Ай бұрын
Azért ha Irán kilőne 3000 támadó biz-bazt Izraelre, az már azért igencsak az a szint, ahol atommal válaszolnék Izrael helyében. Mert ha 3000 támadó cucc nem indok atomcsapásra, akkor mi az?
@magyargy3425
@magyargy3425 Ай бұрын
Ferenc oszt győzőtt-e már Ukrajna?
@acid335
@acid335 Ай бұрын
Ti egy fantazmagóiában éltek. Amit mondtok az kb 30 százalékban igaz.
@jonnekascsehszlovakok
@jonnekascsehszlovakok Ай бұрын
Nógrádi Györgyöt akarunk! 😀
@petergal3943
@petergal3943 Ай бұрын
@@jonnekascsehszlovakok Én nem.
@jonnekascsehszlovakok
@jonnekascsehszlovakok Ай бұрын
@@petergal3943 1. Azt kell, hogy mondjam, önnek teljesen igaza van! 2. Elnézést, én csak egy egyszerű egyetemi tanár vagyok. 3. Kissinger.
@V_Atti
@V_Atti Ай бұрын
@@jonnekascsehszlovakokFolyton a német tévét nézem. :D
@jonnekascsehszlovakok
@jonnekascsehszlovakok Ай бұрын
@@V_Atti Annalena Baerbock azt mondta...
@fanatikbitcoin5291
@fanatikbitcoin5291 Ай бұрын
Utana meg spottle gyurit levezetesnek!😂😂😂
Gazdasági viták, gazdasági megoldások. Nagy Márton, Inforádió, Aréna
50:57
Modus males sekolah
00:14
fitrop
Рет қаралды 13 МЛН
АЗАРТНИК 4 |СЕЗОН 1 Серия
40:47
Inter Production
Рет қаралды 1,3 МЛН
SCHOOLBOY. Мама флексит 🫣👩🏻
00:41
⚡️КАН АНДРЕЙ⚡️
Рет қаралды 6 МЛН
Nurse's Mission: Bringing Joy to Young Lives #shorts
00:17
Fabiosa Stories
Рет қаралды 17 МЛН
Sicily yacht disaster: accident or murder? Tamás Balogh, Inforádió, Arena
49:33
InfoRádió - Infostart
Рет қаралды 119 М.
Ludovika Szabadegyetem - Kaiser Ferenc előadása (2016. 03. 01.)
58:40
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Рет қаралды 30 М.
Are Electric Cars Over? | university tv | Tandem extra
54:53
egyetem tv
Рет қаралды 80 М.
Kiterjed-e a háború az egész Közel-Keletre? Tálas Péter, Inforádió, Aréna
47:07
Modus males sekolah
00:14
fitrop
Рет қаралды 13 МЛН