Itthon a világban, otthon az égben - hogyan lehet ez? | Merülj el a teológiában! #7

  Рет қаралды 193

Magyarországi Evangélikus Egyház

Magyarországi Evangélikus Egyház

Күн бұрын

A címbeli utalás Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dal című versére azt hangsúlyozza, amit Pál apostol is mond: kettős állampolgárok vagyunk. Ez nem kis feladat és felelősség, hiszen - ahogy Korányi András a szabadegyetemi előadáson leszögezi - „bár Isten a világ éltetője, de amikor Jézus Krisztus megérkezik ebbe a világba, akkor a tulajdon világából próbálták őt kiutálni”.
Az egyháztörténész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora Luther Márton, a mártír evangélikus teológus Dietrich Bonhoeffer, az 1934-es Barmeni teológiai nyilatkozat és az 1942-ben Norvégiában kelt Az egyház alapja című hitvallás és nyilatkozat gondolatiságából bontja ki a szabadság és lelkiismeret összefüggését és tisztázó értelmezését. „Az emberi szabadság kérdéséből jussunk el Isten szabadságának kérdéséig” - mondja Korányi András. A Kivé nem lehetünk? - A 20. század hitvalló irodalma és Isten szólásszabadságáról című előadásból arra is választ kaphatunk, hogy miként uralkodik Isten a lelkiismereten. Már csak ezért is érdemes meghallgatni.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem biblikus szabadegyetemének előadásait folytatásban adjuk közre.

Пікірлер
Hívő életünk zsákutcái - Mike Sámuel
43:05
Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 24 М.
Mit vártak régen és mit várunk mi a Messiástól? | Merülj el a teológiában! #5
1:10:03
Magyarországi Evangélikus Egyház
Рет қаралды 284
Officer Rabbit is so bad. He made Luffy deaf. #funny #supersiblings #comedy
00:18
Funny superhero siblings
Рет қаралды 16 МЛН
How To Get Married:   #short
00:22
Jin and Hattie
Рет қаралды 27 МЛН
Dr. Reisinger János - Miért élünk ma is Kain csillagzata alatt?
59:46
Bibliai Szabadegyetem
Рет қаралды 6 М.
Bódis Miklós -Kívül vagy belül?
1:02:51
Lorantvision
Рет қаралды 22 М.
2 - MARCU - Noul Testament - Biblia Audio Romana
1:56:00
BibliaAudioRomana
Рет қаралды 492 М.
Jézus Krisztus főpapi imája! ez volna a fel_tám_adás igaz üzente!
4:20
ELBUkOTT KŐ (Isten bolondja)
Рет қаралды 11 М.
„Nem jó a Bibliám?” Avagy fókuszban a deuterokanonikus könyvek  |  Kötőszó-podcast
36:47
🔴 LIVE - PĂRINTELE CALISTRAT RĂSPUNDE TUTUROR ÎNTREBĂRILOR ÎN DIRECT
3:10:11
Mike Sámuel -Hogyan hív ki Isten?
1:06:05
Lorantvision
Рет қаралды 25 М.
777OFFLINE - Fábry Kornél: Isteni karriert mindenkinek!
1:43:56
shoeshine.hu - TVShoeShine
Рет қаралды 30 М.
Cseri Kálmán - Az idők jelei 1.
52:33
Ige hirdetés
Рет қаралды 35 М.
Görbicz Tamás - A nagy hitehagyás (2Tess2,1-5)
1:06:54
BPAtube
Рет қаралды 49 М.
Officer Rabbit is so bad. He made Luffy deaf. #funny #supersiblings #comedy
00:18
Funny superhero siblings
Рет қаралды 16 МЛН