Szerintem az hogy beszéltek filmekről és sorozatokrol teljesen rendben volt, mert az adott témán belül mindig más dolgok merültek fel, így maradt a változatosság. Részemről a kaja téma is ilyen, mert sosem ugyan arról a konkrét dologról van szó, ha ezt a temakort érintitek, de nyilván a többség szava fog számítani, ez az én személyes véleményem! Nagyon jók vagytok egyébként, csak titeket nezlek/hallgatlak és köszönöm azt a rengeteg munkát amit a műsorokba tesztek ertunk/nekünk!
@Patrik272 жыл бұрын
Ha mindent kivesztek, nem lesz jo a musor (kajatemak). En annak se kifejezetten orultem, hogy a sorozatokat es filmeket kivettetek, mert ez az elsodleges kontent amit fogyasztok toletek (ugy ertem a Happy Hour). Ilyesfajta onlimitaciok nem biztos hogy jok
@Zen_1882 жыл бұрын
Az a baj, hiába mondják harmincan, hogy nem szeretik a kaja témát vagy sorozat témát, ha tényleg kiakarják venni az olyan tartalmat ami a többséget zavarja/nem érdekli, akkor a statisztikákat kell nézni. Ők látják pontosan melyik téma mennyire érdekli az embereket. Én személy szerint ha tiktok a téma, egyből átugrom a videót. De lehet én vagyok egyedül aki ezt teszi. Lehet harminc embert akik a chatbe írnak nem érdekli a kaja meg filmtéma, engem és több ezer nézőt/hallgatót igen. Nem a chatre kéne szerintem figyelni
@pitorwolf2 жыл бұрын
Hiába mondta el Pisti többször is, hogy ők látják a számokat, mégis ezzel volt tele az a HH kommentszekció, hogy “pár ember miatt ne vegyétek ki a műsorból”. Hangos kisebbségről beszélnek a chat-elők és hozzászólók, de ezek alapján pont az ellenkezője tűnik igaznak. Nekem nem úgy tűnt, hogy a kaja témát komolyan ki akarnák venni.
@kukribalazs20002 жыл бұрын
Most jó kellett ez a menő változás
@davidbiro42652 жыл бұрын
Én a telefonos témákat ugrom át, de azokat tuti nem veszik ki.
@kawaiioller2 жыл бұрын
Holnap jönnek majd a cikkek, hogy "Fábián István szarik a rezsi árakra és nappal is villanynál eszik. Jól megy egyeseknek."
@bczimi28722 жыл бұрын
Sziasztok! Nekem is fura, hogy a hozzátok legközelebb álló témákat ejtitek a HHból. Én pont az ilyen gaming, film/sorozat és további nerd cuccok miatt hallgatom a műsort. Egész egyszerűen értetek ezekhez a dolgokhoz, érdekel a vélemenyétek, mert relevánsnak tartom. A kajás téma is olyan, amin látszik, hogy nagyon szeretitek, ezért jó meghallgatni mit gondoltok. A Tech csatorna, mostmár az unboxinggal kiegészítve, szerintem szuper irányba halad, csak így tovább srácok! Úgy gondolom teljesen téves mások meglátása, hogy termékbemutatókat kéne csinálnotok, hogy eldöntsék mit vegyenek, ilyenből van már elég. Ez a szórakoztató tech vonal amit mostamában hoztok nagyon el lett találva.
@cucokmuszaki59662 жыл бұрын
Minden tiszteletem az eddigi munkátokért, köszönöm, hogy feldobjátok minden reggelemet. Csak így tovább!!! Kár, hogy nincs több szó az ételekről és filmekről sorozatkról . ;-)
@Baggins862 жыл бұрын
Én pl pont fordítva vagyok bekötve, nagyon bántja a fény a szemeimet. Lámpafény, napfény, bármi. Nyáron napszemüveg nélkül nem tudok kimozdulni, fáj a szemem, fáj a fejem minden bajom van. Ahogy sötétedik úgy látok egyre jobban és érzem magam konfortosabban. Nyilván vaksötétben én sem látok, de úgy félhomályban az igazi.
@1899Green2 жыл бұрын
Pisti és Jani! Felejtsétek már ezt a "jaj, nem beszélhetünk erről vagy arról", mert néhány hülye besírt miatta! A HH lényege mindig is az volt, hogy szabadon beszélgettek éppen arról ami felmerült. A lehető legnagyobb baromság kiherélni szépen sorban újabb és újabb témák hiányával a műsort. A filmek, a sorozatok, a kaják, a gamek, és tulajdonképpen minden változó, szerves része a HH-nak, és így is kell hagyni, mert így jó, ahogyan van. Minden téma kapcsán úgy is lesznek olyanok akik sírni fognak, ez nem lehet szerkesztési szempont, nem lehet mindenkinek megfelelni. Hagyjátok a francba ezeket a beszólásokat és toljátok tovább ahogyan korábban, ahogyan eddig is, szabadon, BÁRMILYEN TÉMÁVAL amiről éppen kedvetek van beszélni! Ettől is HH a HH! Csak így tovább fiúk!
@benjaminkolkopf35102 жыл бұрын
Pár éve a nyugati pályaudvarnál lévő mekiben lehetett kipróbálni mogyoróvajas hamburgert, rohadt finom volt 😀
@markicsaba2 жыл бұрын
Reakció a tech videó részre: Pont hogy azért nézlek titeket, mert az előadásmódotok teljesen egybeesik az igényeimmel. Jók a hangleejtések, nem monoton, Pisti előadásmódja kiemelkedő. De bevallom hiányoznak a többi tech videók is, notebook, billentyűzet, egér, egyéb IT termék. :) Remélem visszatérnek ezek. :)
@axelvirag22392 жыл бұрын
Jani és Pisti: Saját magatokat hozzátok kellemetlen szituációval azzal, hogy a "csetet" felolvassátok. Ne olvassátok fel a trollok hülyeségeit. Mert hát egyre jobban hagyatkoztok a nézőkre, hogy jó e, amit csináltok vagy sem. A trollok pedig szépen átveszik az irányítást a happy hour felett , napról-napra. Az értelmes kérdéseket keressétek, a cseten, (- jó témaváltó is lehet, stb.) ne az írígyeken akadjon meg a figyelmetek. Szép estét.
@janosgolubov842 жыл бұрын
Legjobb, amikor Jani taccsra teszi Pistit. :)
@nemschannel41652 жыл бұрын
Ha vacsora közben megy a TV és nézem mindig lekapcsolom a villanyt, nekem egyszerűen bassza a szemem hogy máshonnan is jön fény
@martinmeggyesi20792 жыл бұрын
42:50 aha, és amikor egyszer Jani be csatlakozott az egyik játékban és beszélgettetek, és hülyültetek, néha Jani néha Pisti beszélt a nézőkkel, nekem az is nagyon tetszett. Esetleg meg próbálhatnátok ismét ha gondoljátok😄 a lámpás témához pedig én ki készítenélek Pisti(29 vagyok) . Csak akkor kapcsolok villanyt ha nagyon muszáj😆 igazából csak azért mert ha nem kell, minek használjam. Fel nyomom ha kell. Hamar hozzá szokok és látok😆
@vodkanarancs12 жыл бұрын
A mikrós részhez: nyáron voltam Olaszországban és egy hétig baszott az ideg, hogy egy redvás mikró nincs sehol. Melegíts meg egy tányér kaját a gázon vagy edd meg hidegen vagy rakd ki a napra... Aztán utánanéztem és a lakosság kb 70%-ának nincs mikrója. Én meg nem tudnék élni nélküle.
@dominikpataki66572 жыл бұрын
Én nem értem miért kell mindenbe belekötni. Szerintem nagyon jó volt a kajatéma. Ha valakinek nem tetszik az adott téma, simán át lehet kapcsolni.....
@WFantom2 жыл бұрын
Ez nagyon jooo 😂😂😂
@lexiana61432 жыл бұрын
Jöttem nézni a vodot Jani miatt ❤️
@lexiana61432 жыл бұрын
Joke, mind a negyeteket szeretem ❤️
@zsoltszamel65902 жыл бұрын
Egyre kövérebbek vagytok, és sok esetben tartalmatlan a műsor. De ha páran erre vevők 😄
@shadowdoom64772 жыл бұрын
Pisti most fogyott le 😁
@narcisz332 жыл бұрын
"A tény az információ mínusz érzelem. A vélemény információ plusz tapasztalat. A tudatlanság információhiányos vélemény. És a hülyeség olyan vélemény, amely figyelmen kívül hagy egy tényt." Mindenki döntse el hova akar tartozni.
@RMarcell2 жыл бұрын
Szerintem nektek még nem volt jó mikrótok, ez lehet a gond 😂 Én a mikróban főzést már nem komálom, az már nekem is next level 😁
@Tompi912 жыл бұрын
Hát a mostani HH végén már sirva röhögtem az iphoneos példánál ahogy kiakadt Pisti és szépített Jani 🤣🤣🤣
@kissgergo52022 жыл бұрын
Tudom, hogy a gasztronómia kiválasztása poén volt, de ez rámutat egy problémára: nagyon sok fajta ember nézi a happy hour-t és ez nyílván azzal jár, hogy mindegy miről beszéltek, lesz olyan ember a közönségben akit éppen nem érdekel a téma. Erre a megoldásnak nem felőletek kell jönnie hanem a néző felől. Nem nektek kell kiszedni bizonyos témákat a műsorból hanem az adott nézőknek nem kell nézni az aznapi műsort. Én remélem, hogy erre ti is rájöttök és nem daraboljátok teljesen szét a happy hour-t, mert a végén nem marad semmi. Ez a műsor pont azért jó, mert változatos és ez természetesen magával húzza azt, hogy nem mindenkinek fog tetszeni egy adott epizód.
@horvathdaniel39782 жыл бұрын
Én is hasonlóan vagyok a fényviszonyokkal pisti. Jön az agyamba mióta nem bezsélnek a hangok😂
@feketerokaric2 жыл бұрын
Nessaj is mindig hogy letagadja a samsung szponzorációt... :D :D
@RMarcell2 жыл бұрын
Sajnos igaza van a piros pöttyel. Fogyaszt az, csak nagyon keveset. Ha sok ilyen eszközöd van az már össze ad jó pár wattnyi fogyasztást.
@dulacsirenata88142 жыл бұрын
Láttam egy videót, amiben elmondták hogy kell a kuponkódot megszerezni :) Szóval asszem megvan :D Majd kipróbálom :D
@istvantoth74312 жыл бұрын
A TV-t mi is kihúztuk nap végén lefekvéskor kiskoromban 😂🤣
@dominiknagy52592 жыл бұрын
Szia Pisti és Jani én csak annyit akarok mondani hogy aki olyar ír hogy már megint kaja azt kel neki mondani hogy ha nem tetszik el lehet menni mert én minden részletet szeretek és mások is szerintem!!!! 😁
@LaszloMaurer2 жыл бұрын
A tech videós témához; Szakács műsorhoz hasonlítanám, ahol a néző azt tenné szóvá hogy pont azt a kaját nem szereti, és / vagy drágák az alapanyagok. De az meg hogy valaki csinál egy zöldborsófőzeléket, senkit nem érdekelne.
@sandorronai79532 жыл бұрын
Én is felkapcsolom a lámpát ebédnél.😀
@Begar_CsG2 жыл бұрын
Engem is zavar a piros pötty... Van szemfedőm, felveszem, nem zavar. Az 5G-t viszont nagyon szeretném már érezni a szerveimben... 🤔
@cenci61842 жыл бұрын
THEVR10 kupont már mindenhova be írom hátha sikerül :D
@leosporino85442 жыл бұрын
Úgy leszek öngyilkos hogy magamra tekerem az 5g antennát
@tamasschmidt79272 жыл бұрын
28:30 A francért foglalkoztok azzal hogy valakinek nem tetszik hogy éppen mien téma van, ez a ti műsorotok azt csináltok meg arról beszéltek benne amiről akartok. Aki élőben van az vagy nézi vagy nem aki youtubon van az meg a cím alapján eldönti hogy erre kiváncsi e vagy sem vagy csak meghallgatja azt a felét ami érekli. Szerintem a sorozat/film témát is kár volt külön venni, plusz videó meg plusz munka nektek és így is kb napi 3-4 videón dolgoztok kb (a streamek vod-ját is beleszámolva).
@i8k-onlyfqnz5092 жыл бұрын
Nagyba oran😃
@kszkaresz2 жыл бұрын
azt a szürkületet én is utálom, meg a nagyon szúró napsütést, amikor napszemüveg nélkül hunyorogni kell (nekem), pedig nincs különösebb bajom a szememmel (meg az ellenfény, amikor munkahelyen a monitor mögött az ablakon ömlik be a lumen :)
@soosjanos882 жыл бұрын
vagy amikor mögötted van az ablak, szalagfüggöny betekeres és veled szemben pedig az ellenfény a "folyosó" világítás
@kszkaresz2 жыл бұрын
@@soosjanos88 igen, az is kiváló (plusz még a régi neonok villogása :) )
@soosjanos882 жыл бұрын
@@kszkaresz Az hála isten nincs , de a "folyosó" világítást mondtam hogy felesleges mert kintről jön be a fény, erre múlt héten Energiatudatossági megbeszélés volt ahol mondták hogy spóroljunk a világítással is. Naa ugye megmondtam hogy nem kell felkapcsolni
@viktorx11872 жыл бұрын
Én is lekapcsolom a TV elosztóját amióta nem húzom ki este a HDD-t,mert "kerreg" 😂
@StoneTunnel2 жыл бұрын
Szerintem a szimpla hülyékkel sokkal kevésbé kéne törődnetek már azért is hogy ne minden HH arról szóljon hogy Pisti mint ha tisztára akarná mosni a TheVr hírét ami pont ezért abszurd mert nincs miért… értelmetlen téma megy hosszú perceken keresztül. Aki azt akarja hinni hogy szponzorált ezután is azt fogja hinni mi viszont feleslegesen hallgatjuk ezt szinte minden nap.
@darth_ahsoka2 жыл бұрын
Pontosan. Azért, mert egy valaki beírta, hogy megint kaja a téma, ezért kivesszük, mert az emberEK unják, cserébe hetente hallgatjuk hosszasan a kicsit sem unalmas szponzor témát...
@rockbearr872 жыл бұрын
És a lényeg. Többet költötök kajára mint telefonra azért kell kajás sponsor :D
@godanypeter10112 жыл бұрын
Jo volt. Viszont egy szo sem esett a Német-Magyarrol 😭 Na majd a mai Magyar-Olasz
@berenikeveronika2 жыл бұрын
Pisti, egyél fekete áfonyát, gyümi vagy vitamin formában. Nagyon jó a szemnek. (pl. farkas vakság) én is használom, és szuper.
@BenbHD2 жыл бұрын
Budapest-Cegléd vonalon vonatozok és előfdul még most is, hogy pl Zuglóban vagy Kőbánya alsón nem férnek fel utasok. Én nagyon szívesen használnám a tömegközlekedést, ha nem szenvedés lenne. A másik, hogy például anyámékhoz a látogatás olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb autóval, mint busszal, vonattal. Amég ezt nem fogják megoldani addig szerintem fölösleges ösztönözni a használatát.
@RMarcell2 жыл бұрын
Pisti, a sok stúdiólámpában úszva hozzászokott a szemed, hogy nagyon világos van. És lehet hogy ezért nem bírod a sötétebbet. Én sem szeretek sötétben enni, mert az veszélyes.
@Shini_Gamer2 жыл бұрын
Sziasztok. Sok Happy Hour-t Megnéztem már és tetszik a tartalom amit csináltok.De kezd egy kicsit eltorzulni szerintem a sok megfelelési kényszer miatt. Sok a panaszkodás hogy ne beszéljetek erről, arról... (gaming,Ételek .stb...) Szerintem ezekkel a kritikákkal nem kellene foglalkoznotok. Ha nem tetszik nekik a téma egyszerűen ne hallgassák, nézzék meg és kész... Azért indult annó ez a műsor hogy egy jó kötetlen beszélgetés legyen, és így hogy csomó tartalmat ki akartok, kell szűrni a sok siránkozó miatt szerintem pont ezt a kötetlenséget veszi el a csatornától. Értem én hogy figyelni kell a közönségre ...stb... de sose fogtok tudni megfelelni mindenkinek.... és szerintem nem is kell megfelelni. De ez csak az én véleményem egy a sok közül. Erőt egészséget és sok türelmet a további munkáitokhoz :)
@khecso2 жыл бұрын
Én gyorsan megoldottam a lusta vagyok elmenni kapcsolóig dolgot... alexa meg egy nanoleaf 😂😅 működik faszán, meg legalább tudom az erősségét is állítani.
@ogreg922 жыл бұрын
Miért a hangos 1% szabályozza a happy hour talrtalmát?
@zoltangyurkovics84972 жыл бұрын
Az Ign hungarynél a mai napig látok videókat amiknél nincs megjelölve a szponzoráció , pedig egyértelműen szponzorált a tartalom. Ez csak egy példa ,de szerintem az ilyenek miatt él a mai napig , hogy titokban pénzt kaptok az ilyen tartalmakért.
@overpower25842 жыл бұрын
Volt barátnőmék 6 évig nem tartottak mikrót otthon mert rákot okoz🥸
@shadowdoom64772 жыл бұрын
Betegek voltak? Xd
@overpower25842 жыл бұрын
@@shadowdoom6477 mentálisan mindenképp zűrzavar volt ez biztos.. E számokat is kerülték illetve éjszakára inyomták a wifit is🥲
@nagydavid94952 жыл бұрын
Én voltam egyszer 1 szilveszteri házibuliba 1 olyan lakásba ami inkább már 1 kastély volt, bent ilyen romai oszlop szerűségek voltak meg mindenhol gránit felület :D akkora udvar hogy csak pislogtam, bár az inkább birtok volt, 1 mesterséges kisebb tó is volt ami akkor volt mint a mi kertünk fele :D 1 kis híd is volt rajta :D meg olyan növényzet szépen elrendezve amiket csak filmekbe láttam, gondolom profi kertészet csinálta. Szóval feltételezem nem ép szegények a tulajdonosok... A konyhába volt 1 tonna olyan gép amiről azt se tudtam mi a neve, de kerestem a mikrót hogy melegítsek virslit :D de nem találtam, kérdeztem az ott lakó csajszit hogy a mikró merre, és mondta hogy az nincs mert apja szerint rákot okoz meg a melegített kajába is megöli a tápértéket mert szétroncsolja a dolgokat melegítés közbe... valami ilyesmit mondott ez már 10 éve volt, pontosan nem emlékszek. Ezért apja nem engedi a családba a mikrót... Na akkor néztem hogy bazdmeg itt vannak mellettem a romai oszlopok vagy mi a faszok voltak azok, de 1 rohadt mikró nincs :D Hát akkor inkább legyek csóró mint hogy ilyen felfogású :D
@TranceFanHungary2 жыл бұрын
Nézzetek tv2-t meg rtl reggelit b+ ha nem vagytok kiváncsiak a srácok beszélgetésére. Bármi témát szívesen nézek ha a Happy Hourban kerül elő.
@laszlozadori14142 жыл бұрын
Én pl a mirelit pizzát úgy eszem, hogy itthon hagyom kiengedni, ne legyen kemény. Elvágom 4 részre, teszek még rá plusz feltétet és csak megmikrózom jó melegre. Sokan nem értik, vagy furcsán néznek emiatt, de én így jobban szeretem. És leginkább a vastag tésztásat. Sütőben nem szeretem, emrt kemény és száraz lesz. (bármely sütőben) 3-4 percre be a mikróba és nekem úgy az isten.
@AbdurrahimAbuAdam2 жыл бұрын
Mikor napközbe len vam a redőny lámpa nékűl az engem is rohadtul szokott idegesíteni
@Phobion72 жыл бұрын
Én csak azt nem értem, hogy mi a bánatos péklapátért foglalkoztok ennyit a negatív, troll "visszajelzésekkel". :|
@krisztinakiss94602 жыл бұрын
Jani is folyamatosan villantja az órát😉🤣
@cenci61842 жыл бұрын
Nemrégiben volt arról szó hogy vannak brutál viking metal meg ilyen brutál zenék. Tudna esetleg mondani valaki pár számot? Előre is köszi :3
@attilaszabo50292 жыл бұрын
Amon Amarth-tal érdemes kezdeni vagy Ensiferum, esetleg a magyar Kylfingar, van több is de nem spoilerezek, ezek közül hogy mi tetszik azt döntsd el magadtól, de ha ràm hallgatsz Amon Amarth/ Destroyer of the Universe, kezdésnek meg teszi :)
@cenci61842 жыл бұрын
@@attilaszabo5029 király köszi
@imrelakatos21062 жыл бұрын
BURZUM
@reamon62352 жыл бұрын
Lehet hogy jobb lenne ha nem lenne többet interaktiv a HH.. egyre többször látszik, hogy (főleg) Pistit mennyire irritálják a hülyék.. és nektek kéne tudnotok a legjobban hogy legtöbbször a hülyék irnak.. hagyjátok már a barmokat, szerintem az adatok igazolják, hogy az emberek szeretik amit csináltok..csináljátok és ne foglalkozzatok a barmokkal! Hajrá VR
@petere162 жыл бұрын
én mindenhez is mikrót használok. mindegy milyen kaja, leves, kakó. Virslit se főzöm meg hanem bebaszom 1 percre, vagy hidegen eszen eleve.
@romolusz772 жыл бұрын
Mikró és mikró között hatalmas különbségek vannak, van amiben csak levest érdemes melegíteni, van amiben a rántothús is kiváló lesz. Mikróban csak müanyag edényben ne melegítsetek, a mikrózható müanyagok 120c-ig bírják. A pörkölt széle nem 120c aztán meg eszed az olvadt műanyagot....
@ferencbogacsi12042 жыл бұрын
És a legdurvább, amikor Pisti a még világítás nélküli, irritáló szürkületben gyalogol, és valaki olyan szót mond neki, amitől teljesen kiakad. Például azt, hogy "kecske". Az nagyon durva... Én sem bírom, ha valaki szürkületben olyanokat mond, hogy "kecske". Teljesen meg tudom érteni, hogy ez mennyire idegesítő. Szóval az tutira így van, hogy ez nagyon rossz. De aztán felkapcsolják a közvilágítást, és valaki azt mondja, hogy "nyuszi", és akkor megnyugszom. Akkor már minden tök frankó.
@wittgen802 жыл бұрын
Még mindig nem értem, pár hangos csíra miatt miért idegeskedtek és próbáltok változtatni, mikor a nézők 99%-a pont azt szereti a HH-ban, amit ad? Ki nem szarja le, ha egy nyesedékp*csű szponzorációt emleget? Ettől még mi, többiek nem fogjuk fikázni a műsorotokat.
@JcGross932 жыл бұрын
Csak tudod Pisti az a baj, hogy a tech videót általában azért nézik az emberek, hogy eldöntsék melyik terméket vegyék meg, nem pedig szórakoztatás céljából. Innen jött az egész igazából, termék bemutató, hogy tudd, neked kell-e az a cucc vagy nem. Engem igazából rohadtul nem érdekelnek az olyan termékek amiket tudom, hogy soha nem fogok megvenni. És annyiból érdekelhetne talán, hogy ha nem nézik meg sokan, talán nem az a legjobb tartalom amire fókuszálni kellene... Talán... Az iPhone meg azért idegesíti annyira még mindig az embereket, mert még mindig olyan fanatikusak a rajongói. És bárminek, aminek ilyen fanatikus rajongói tábora van annak lesz egy ugyanolyan nagy ellen tábora
@k.o.t.o.n.2 жыл бұрын
xiaomi esernyő a legjobb, ezt még nem másolta talán az LTT...
@BoCore2 жыл бұрын
szürkület - félfény ugyanez, utálom
@rekaribai65212 жыл бұрын
Xxbxxjx❤️❤️❤️😘😘😘😘
@tamasjonas11662 жыл бұрын
Lehet le kellene tiltani a komment szekciót ha egyire zavaró a sok hülye,ha meg nincsen letiltva,semmi értelme erről beszélni.KIcsit már túl van pörögve ez az egész
@turpert2 жыл бұрын
Villanyt lekapcsolni igen is spórolás, valakinek 2000 forint is az. Nyilván nem akkor kell lenyomni amikor eszik az ember vagy tanul a gyerek ...
@holymoon38432 жыл бұрын
Attól függ, mivel világít az illető. Nekem 3W-os LED izzók vannak. Ha 30 napos hónapban, napi 6 órát megy 70 Ft kWh val számolva az havi kb 34 ropogós magyar forint 4 ilyen izzó a konyhát nagyon bőven bevilágítja, az 136 forint/hó napi 6 órával számolva. Szóval hogy a szurkulet 1.5-2 óráját nézed, ebben az esetben az kb havi fél kifli megtakarítás. Ha 100 W-os izzó pörög a konyhába akkor persze más a képlet.
@shadowdoom64772 жыл бұрын
Vilagitason kurvara nem fogsz 2000forintot spórolni....
@nagydavid94952 жыл бұрын
@@holymoon3843 Nálunk a konyhába 3 részletbe kapcsolható összesen 1000 W-os világítás van és nem írtam el, 1kw :D Van 1db 100W-os, régi hagyományos halogén izzó középen, de ha csak az világít akkor nem az igazi a fény, olyan félhomály van, attól nekem szétmegy a szemem, a fejem is megfájdul ha félhomályba kell nézelődnöm, utálom... Szerintem ugyanaz lehet a bajom mint Pistinek... Aztán van még körülötte 8 db 60W-os régi típusú spoti, ezek külön kapcsolhatóak, és van még 7db 60W-os spoti a falak mentén körbe is :D ezek is külön kacsolhatóak, 3db kapcsoló van egymás mellett ezekhez. Én a szélsőket kb soha nem használom, bár mondjuk főzéshez meg ezek jobbak, mert pont a főző terület felett világítanak, de akkor meg nem kell hogy menyjen a középső, én általában a középső 8 spotit használom, de az is 480W :D Mondtam már többször is apámnak hogy cseréljük le őket ledesekre, de hogy azok szarok, neki nem kell olyan... Az egész házba mindenhol régi 100W-os halogén izzók vannak, a konyhába vannak még ezek a + 60as spotik, egyedül nálam vannak ledesek, 6db 10W-os de amúgy tényleg szar a fényük, 2-3x fényerőt is eltudnék viselni, a szoba széleibe már félhomály van :( Próbáltam már vagy 4 féle típust mind ilyen (gyenge) volt, nem az igazi... Igaz ezeket aliexpresről rendeltem olcsón, gondolom azért ilyenek, de 1 pl philips meg kurva drága, olyat nem fogok venni... ja amúgy havi villany számlánk 42 000 Ft :D És állandóan azt hallgassuk az öcsémmel hogy spórolni kell, meg hogy a mi gépeink miatt drága a villany számla XD én vettem mérőt havi 2500Ft amit a gépem elvisz :D De nembaj akkor is spórolni kell ne menjen annyit a gép, ne használjak annyi vizet stb, közbe bármikor lemegyek a konyhába ég a világítás fele 500W és sehol senki, ja és általában a tv is úgy van hagyva a konyhába... Ami eleve nem is értem minek kell a konyhába tv, annyira útálom hogy lemegyek és ordít a tv, de apámnak kell...