Рет қаралды 4,870
"Mint Isten szeretett gyermeke, Jézus eljött e világba, hogy részévé váljon a Föld létének és hogy annak tudatát emberiből Istenivé alakítsa. Igaz, földi éveinek száma csak harminchárom, de születés és halál nélküli az Ő halhatatlan áldozata a Mennyért és a földért.
Krisztus negyvennégy csodát tett és egy rendkívül gyümölcsöző, lélekteljes szentbeszédet tartott. De nem a csodái miatt vált az emberiség szívévé, fejévé és élet-leheletévé, hanem azért, mert ezt mondta: „Atyám, legyen meg a Te Akaratod!” A világ emiatt az isteni kijelentés miatt fogadta el őt, és ezért tartja nagyra, ezért becsüli kincsként, ezért imádja őt, mert azt mondta: „Atyám, legyen meg a Te Akaratod!”
Kérdés: Mi a személyes véleményed Jézus Krisztusról? Hiszed, hogy elért valamit?
Sri Chinmoy: Természetesen. Személyes véleményem az, hogy ő Isten Fia. Ha úgy érzed, hogy nem ért el semmit, sajnos nem tudok veled egyetérteni. Megvalósulásom alapján tudom, hogy ő valóban Isten Fia és valóban a világ megváltója. Isten-megvalósított volt, és teljesen megvilágosult. Szíve tele volt részvéttel; szíve a részvét áradata volt. Ő volt az emberiség Megváltója, most is az, és mindig is az marad.
Az emberiség igaz egység-barátjaként, Jézus Krisztus elárasztotta a földi tudatot Részvéttel és Megbocsátással. Halhatatlan imája: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!” örökre lehívja Fentről Isten Részvétét és Megbocsátását a belsőleg éhező és szomjazó igazság-keresőknek és Isten-szeretőknek. Valóban, Jézus önfelajánló élete és Földet megvilágosító tanítása az Örökkévalóságon át fényesen, fényesebben, a legfényesebben ragyog majd az emberiség törekvő szívében és Isten-szerető életében.
Kétezer évvel ezelőtt a Krisztus, a Megváltó, alászállt a Föld-arénába. Legfelsőbb üzenete ez volt: „Én vagyok az út, én vagyok a Cél.” Itt „az út” a törekvést képviseli, és a „a Cél” az üdvözülést. Az ember törekvés által éri el a legfelsőbb üdvösséget. A ma törekvése átalakul a holnap üdvözülésébe."
- Sri Chinmoy
(Este. Jézus egyedül egy kis kertben.)
JÉZUS: Igen, csodákat tettem, sok és változatos csodát. Viharokat csöndesítettem le. Betegségeket gyógyítottam meg. Látást adtam a vakoknak. Még a halottat is feltámasztottam. De a világ sosem fogja elhinni, hogy csodáimat minden túlzás nélkül másodlagos fontosságúaknak tartom. Azért jöttem a világba, hogy kinyilatkoztassam Uramat, Atyámat, aki a Mennyben van. Ha bárki is önmagamért hisz nekem, akkor ő végtelenszer nagyobb, mint az, aki csak a csodáim miatt hisz nekem. Ugyanakkor, az emberek hitének hiánya miatt nem akartam Názáretben csodákat tenni. Nem szolgált volna célt. Számomra minden csoda Isten Erő-Fényének a kinyilvánulása. És ha nem fogadják el megfelelően, akkor csak az emberi kíváncsiságot táplálja, egyáltalán nem segít felemelni az emberek tudatát. Éppen ezért teljesen szükséges, hogy Isten Erő-Fényét Isten Bölcsesség-Magassága szabályozza. De ki hiszi el, hogy megvan az erőm csodákat tenni, ha hitetlenek kétkedők és ateisták vesznek körül? Ó, jaj, senki sem ért meg. Senki sem jön hozzám, hogy beteljesítse az Uramat az Ő isteni Módján.
(Jézus énekel.)
Senki sem jött hozzám, senki sem jött, és nem is fog jönni.
Csak legfelsőbb Szeretettem jött, egyedül Ő.
Mosolyáért sírtam és Ő az én önzetlen szeretetemért.
Álmatlanul bennem növeszti az Ő Látomás-Fáját.
Idézet Sri Chinmoy: Avatárok élete és tanítása c. könyvéből
A könyv megrendelhető a sorsnavishop.hu webáruházban:
www.sorsnavishop.hu/sri-chinm...
Jézus, a Fiú - Sri Chinmoy által írt színdarab Jézusról:
• Jézus, a Fiú - Sri Chi...
Jézus dalok, amelyeket Sri Chinmoy komponált:
www.radiosrichinmoy.org/chris...
www.srichinmoy.hu
www.sorsnavishop.hu
www.gunagriha.hu
www.malaya.hu