Jameson CineFest 2018/László Attila koncertje Miskolcon a Vigadóban

  Рет қаралды 60,455

davidfilm1

davidfilm1

Күн бұрын

László Attila énekes, a székelyföldi Kézdivásárhelyen született. 2012-ben kapta meg a magyar állampolgárságot. A középiskolát Magyarországon végezte el, az érettségi vizsgát követően három évig a Kőbányai Zenei Stúdió zongora szakára járt.
2011 tavaszán benevezett az RTL Klub által rendezett tehetségkutató műsor, a Csillag születik versenyzői közé. A válogatókon túljutva - a legjobb 24 előadó között - a fináléban előbb Balázs Fecóval közösen a Korál együttes Hazafelé című számát adta elő, majd - már egyedül - Máté Pétertől a Zene nélkül mit érek ént énekelte el, és - bár a zsűri nem neki adta a legtöbb pontot - a közönség szavazatainak köszönhetően ő nyerte meg a versenyt, valamint a vele járó fődíjat.
2018-ban a CineFest kísérőprogramjaként a miskolci Vigadóban adott koncertet.
felvétel: Kerényi László
2018.
60 perc

Пікірлер: 111
@Miyokokoala
@Miyokokoala Жыл бұрын
Szuper koncert volt. Annyira szerethető ez a fiú. Természetes, alázatos és hihetetlen szép hangja van. Vannak jó hangú énekesek Magyarországon, és van László Attila a Sztár, forrástiszta hanggal. 💥
@rozsakiss1209
@rozsakiss1209 4 жыл бұрын
Drága Attila, olyan szép dicsérő szavakat mondanak rólad a hozzászólásokban, hogy én már nem is tudok újat mondani. Talán csak annyit, hogy egyetértek velük. CSODÁLATOS vagy. Szeretnék köszönetet mondani a JÓ ISTENNEK, hogy vagy nekünk, és minden tiszteletem a szüleidnek akik ilyen rendkivüli emberré neveltek téged. Példaképe lehetnél a mai fiataloknak.
@user-je7hl5vn3r
@user-je7hl5vn3r 6 ай бұрын
Újra és újra hála a Jóistennek hogy adott nekünk Attila csodálatos vagy ❤❤❤❤❤❤❤❤
4 жыл бұрын
Egyre jobb és jobb, érik, nemesedik, mint a jó bor! Csak azoknak nem kell, akik az olcsó lőrét szeretik.
@istvanhavasi6836
@istvanhavasi6836 6 жыл бұрын
Van egy jellegzetes, szerethető " tájszólása", de amint énekelni kezd, eltűnik és egy csodálatos hang szólal meg!! Magyarország egyik legszebb hangja!! :)
@judita51
@judita51 6 жыл бұрын
Én is így gondolom. :)
@micike798
@micike798 5 жыл бұрын
Igen, ezt én is megfigyeltem, s fogalmam sincs hogyan "csinálja"? :) Már önmaga ez a dolog is egyedivé teszi ! :)
@Gizella2010
@Gizella2010 5 жыл бұрын
....és az angol kiejtése is nagyon tiszta :)
@balazskatalin1885
@balazskatalin1885 5 жыл бұрын
Tényleg. Én is így hallom.
@petibatyo
@petibatyo 5 жыл бұрын
Van erre magyarázat. A zene kiegyenlíti a kifejezésmódot. Pl. a dadogósok is szépen, folyékonyan tudnak énekelni. Ez a zene egyik csodája, nem hiába mondják, hogy gyógyítani is képes.
@evacseke1583
@evacseke1583 3 жыл бұрын
Imádom mikor ütemes, vidám dalokat énekelsz! Te minden dalban csúcs szuper vagy! Te egy ajándék vagy a világnak!
@gabrielamorovikova9343
@gabrielamorovikova9343 Жыл бұрын
Mindig vidam fiatal ember akit csak imadni lehet a kivalo hang amivel megfogja a nezot, hallgatot, Attila csak igy tovabb feltottod az embereket a gyonyoru hangoddal es a kivalo osszeallitott dalokkal, koszi az elmenyt Szlovakiabol
@Gizella2010
@Gizella2010 5 жыл бұрын
🌹💕*** 💗-💖- Nagyon örültem és köszönöm annak aki ezt a koncertet megosztotta, hogy mi akik nem láthatunk Téged Attila élöben, mert más országból hallgatunk Téged, mi is részt vehetünk csodálatos elöadásaidban. Ne felejts el mindig *ilyen* maradni, ahogy Te ezt most megjegyezted. Beszélj közönségeddel, vond be öket az elöadásaidba, hogy érezzék hogy közel állsz hozzájuk, hogy meg osztod gondolataid velük, hogy nem csak énekes vagy, hanem egy húsból, vérböl való csodálatos ember, akinek mindig van ideje egy kevés kis csevegésre is !! -💖-💗 ***💕🌹
@e.h.7485
@e.h.7485 4 жыл бұрын
Egy hatalmas csoda gyerek.
@jozsefneviczan8820
@jozsefneviczan8820 Жыл бұрын
Csak ismételni tudom magam.Remek koncert,gyönyörű hangal megoldás.
@erzsebetbalazs6294
@erzsebetbalazs6294 5 жыл бұрын
Szerencsèsnek mondhatom magam. Èlőben hallottam Attilàt, Bagon nőnapon 2019-ben. Nagyon szèp volt. Attila maradj ilyen mint most vagy, kedves ,egyszerű. Ènekelj ! Szerezz örömet sok sok Magyar embernek. Gratulàlok szeretettel.`
@user-je7hl5vn3r
@user-je7hl5vn3r 8 ай бұрын
Attila gyönyörű előadás ❤❤❤❤köszi Isten kísérje életed ❤❤❤
@SándornéBán-b4z
@SándornéBán-b4z Ай бұрын
Attila művész U R kíván om hogy hosszú évek ig én ekeljen nekünk nagyon szép hangja😢❤❤❤🎉🎉🎉
@katalinforgo4513
@katalinforgo4513 5 жыл бұрын
Drága Attila!A Kezdetektől a rajongóid vagyunk a húgommal együtt !!Imádunk és sok sikert a továbbiakban is!Magyarország legszebb hangja a tiéd!!Neked minden stílus jó a gyönyörű hangoddal!!Kisérje utadat sok siker,Isten áldásával!!!
@zsokal1990
@zsokal1990 Жыл бұрын
Mintha é írtam volna ezt a kommentet, én is így gondolom, minden szava igaz !!! Üdv. Zsóka ♡♡♡
@mariapecsi9044
@mariapecsi9044 4 жыл бұрын
Igazi, Istenáldotta Tehetség
@laszlotar1100
@laszlotar1100 4 жыл бұрын
Öröm hogy Miskolc felfedezett /én magam is ott nőttem /, csoda szépen énekelsz , tudod hogy nagy Áldás vagy és nagy Lélek, sose változz- nem fogsz !!!! Dalok-zenék- melódiák szülessenek-teremjenek benned-Neked !!! Sok szeretettel Szilvia .
@magdolnasandor9589
@magdolnasandor9589 4 жыл бұрын
Drága Attila a te utad a szerelem - szeretet a fény útja, zene és csodás hangod erejével. Kívánok hozzá sok erőt és kitartást, hogy az "arany középút "- mindig megtaláljon ahogyan jelenleg is.
@istvannedungel4137
@istvannedungel4137 3 жыл бұрын
Attilanagyonurulokhogy a va Ekndegek itymegszerettek kívánom hogy legyen mindigiljenszerencsedesesoljanaki ennyire szeret teged
@istvannedungel4137
@istvannedungel4137 3 жыл бұрын
Dembeiekenyiremegszereteteged
@istvannedungel4137
@istvannedungel4137 3 жыл бұрын
Kitartsasteskivanok nekederotebesseget
@istvannedungel4137
@istvannedungel4137 3 жыл бұрын
Kk
@istvannedungel4137
@istvannedungel4137 3 жыл бұрын
II
@gyorgynecsatari1304
@gyorgynecsatari1304 3 жыл бұрын
Köszönöm, köszönöm, köszönöm.Jó tudni, hogy születnek még ilyen emberek.Nincs még veszve az ifjúság.
@annapolgarmakaine827
@annapolgarmakaine827 5 жыл бұрын
Attila ! Nem tudom kifejezni,hogy milyen érzelmeket keltesz bennem,csodálatos ,öröm hallgatni tőled a dalokat és milyen jó és köszönni való,hogy az arcodat közelre hozták, hiszen az arcjátékod nélkül a dal sem szól úgy ahogyan kell..Köszönöm a Teremtőnek,hogy kigondolt téged,őrizzen egész életeden.
@mircike53
@mircike53 6 жыл бұрын
Gratulálok Atti. Nagyon jó dalokkal kápráztattad el a közönségedet.
@tordaimagdalena2849
@tordaimagdalena2849 3 жыл бұрын
Nagyon szép koncert gratulálok Imádom a csodálatos hangodat !🌻🌻🌻🌷🌷🍀🍀
@Miyokokoala
@Miyokokoala Жыл бұрын
Köszönjük a feltöltést. Nagy élmény volt.
@katalinforgo4513
@katalinforgo4513 5 жыл бұрын
A tájszólásodat meg különösen kedveljük!!-Két palóc menyecske.
@vekonylala3818
@vekonylala3818 5 жыл бұрын
Udv nektek Erdelybol.Isten aldjon titetek.
@zitanagy3322
@zitanagy3322 Жыл бұрын
Kedves Attila! Elénekelnéd Győrben Máté Péter Együttlét a legszebb szó talán. Köszönöm Nagy Zita 🌷🌷🌷🌷🌷🌷🌷🌷🌹
@erzsebetpalcso7798
@erzsebetpalcso7798 5 жыл бұрын
Csodálatos voltál,,és még a hangod is tudod változtatni,a dalokhoz,
@erzsebetpalcso7798
@erzsebetpalcso7798 5 жыл бұрын
Nagyon szép volt minden számod,főleg Szécsi számod,olyan volt mintha ő énekelt volna,gyönyörűen énekeltél.gratulálok.
@edithkovacs2534
@edithkovacs2534 Жыл бұрын
❤aranyos vagy Attila. Szuleid nagyon jol neveltek es buskek lehetnek rad ❤
@edina7314
@edina7314 3 жыл бұрын
tehetséges, kedves, és aranyos fiatalember !!!
@szegoattila3706
@szegoattila3706 6 жыл бұрын
Kedves Attila, nagyon szépen köszönjük a gyönyörű előadást, mint mindig, most is elvarázsoltál minket és a miskolci közönséget! Köszönet illeti továbbá a szervezőket, a hely tulajdonosát, akik nélkül ez a fantasztikus rendezvény nem jöhetett volna létre. Szeretném külön megköszönni az operatőrnek, Kerényi Lászlónak, hogy mindezt megörökítette számunkra. Nagyszerű élmény részesei voltunk, melyre azt hiszem sokáig jó érzésekkel fogunk visszaemlékezni! Végül, de nem utolsó sorban, köszönet illeti László Attilát és kedves Szüleit, valamint Balogh Andrást, hogy az előadás végén egy kicsit beszélgethettünk, gratulálhattunk! Ők mindannyian nagyon kedves emberek számunkra. Kedves Attila, fogadd még egyszer őszinte gratulációnkat! Kívánunk még nagyon sok sikert és a jövőben minél több személyes találkozást, leendő miskolci koncertjeiden. Attila & Édesanyja
@Gizella2010
@Gizella2010 5 жыл бұрын
Nem szoktam irigykedni soha, de most az vagyok mert én nem lehettem ott és hallhattam és láthattam Attilát élöben :)
@janosnekiss9744
@janosnekiss9744 5 жыл бұрын
Bár a koncerteden nem voltam itt a KZbin-on végig hallgattam, nem tudtam betelni a hangod szépségével,imádtam minden számot amit énekeltél, mert ritka szép hanggal rendelkezel.Minden stílust nagyon jól képviselsz és látom már a közönség is nagyon megszeretett. Én is a rajongód lettem!További sok sikert a világot jelentő deszkákon és a magánéletben is!
@katalinvarga2990
@katalinvarga2990 6 жыл бұрын
Köszönet Attila ezért a csodás koncertért, és köszönet azoknak, akik jóvoltából azok is hallhatják, akik nem lehettek ott a távolság miatt. (bizony vannak számok, melyek jobbak, mint eredetiben :-) ! )
@zsuzsannakakuszi5045
@zsuzsannakakuszi5045 6 жыл бұрын
Te maradsz a kedvencem. Ezzel mindent elmondtam.
@tordaimagdalena2520
@tordaimagdalena2520 3 жыл бұрын
Nagyon szép koncert voltt Köszönöm ATTILA NEKED !!👍👍👍
@gyulanegillig5545
@gyulanegillig5545 5 жыл бұрын
Attila! Remek, szívhez szóló hanggal rendelkezel. Még melletted szól az is, hogy a modorod nagyon emberközeli, barátságos és őszinte. Remek előadás volt, szerintem az inkák Perui dalát, az El condor Pasat-t is remekül elénekelnéd. Nem túlzás, hogy sok számot jobban énekelsz, mint az eredetiek. Gratulálok és még nagyon sokáig énekelj nekünk ilyen tiszta szívvel.
@gyozoneszaniszlo3236
@gyozoneszaniszlo3236 5 жыл бұрын
Szuperjó Atilla csak így továb !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@emokevrinceanu5260
@emokevrinceanu5260 2 жыл бұрын
Attila
@user-ut3te1np6n
@user-ut3te1np6n Жыл бұрын
Nagyon szép köszönöm,.😊
@hajnalvirag2011
@hajnalvirag2011 4 жыл бұрын
Született tehetség!
@veronikahorvath5696
@veronikahorvath5696 6 жыл бұрын
Attila, az Emberektől a Mama indulnom kell c. dalt is szívesen hallanám Tőled . Biztosan gyönyörű lenne.
@rozalijatamas2003
@rozalijatamas2003 4 жыл бұрын
Kedves Attila, hogy a koncerted csak most hallgatom....bant a lelkiismeret...nem tudok okot, miert csak most kerult sorra?Kutakodok.. es arra jottem ra. ennek igy kellett lenni, ugyanis nem valami jokedvemben vartam az uj napot, az uj hetet,nem tudtam hogy fogok kimaszni a letargiabol. Es csoda tortent......itt landoltam es hallgatni kezdtem a koncertedet..mit nyujtott nekem, szavakkal el nem mondhato....en sinen vagyok..mostmar csak az eros szivdobogast kell lekuzdeni....GRATULALOK es koszonom Neked ezt a csodalatos elmenyt...a sok nagyon nagy odafigyelessel valogatott dallal, a csodas eloadassal, es a dalok kozti kedves szovegeidet.Sosem torjon meg a sikereid egyenese...LELKES RAJONGOD, TISZTELOD VAJDASAGBOL....!!!!
@imreneszabo4982
@imreneszabo4982 3 жыл бұрын
Csodás hangja van, és ízes tájszólása.
@penteleisheila6530
@penteleisheila6530 3 жыл бұрын
Csodálatos volt a cauntry dal, szerintünk nagyon jól áll hozzád !!!
@erzsebetkerekes4687
@erzsebetkerekes4687 5 жыл бұрын
Nagyon szépen énekled az Elton John dalt...is!!!❤
@emmakovacs
@emmakovacs 2 жыл бұрын
Bár melyik dalt csodálatosan énekled. Elbűvölő hanggal. Gratulálok Attila💓
4 жыл бұрын
Megmutathatná magát valamelyik külföldi Got Talent-ben, biztosan sikere volna!
@istvannedungel4137
@istvannedungel4137 3 жыл бұрын
Attila csodálatosan enekeltelbuszkevagyok ra
@kalmannebenke3358
@kalmannebenke3358 3 жыл бұрын
Kedves Atilla! Nagyon nagyon tetszik a hangorganumod!!!! Jol gondoltad amikor elhataroztad hogy enekelni fogsz!!! Nagyon sok sikert kivanok neked! A repertoarod is nagyszeru! Minden Erdelybol jott enekes sikeres lett! Legy okos korultekinto elj a jo lehetosegekkel!!! A tajszolasod imadom ! Edes tejszagu Erdely szulotte vagy! Eredeti termeszetes! Jokedvu mosolygos es nagyon jokepu! A Szuleid meltan buszkek rad!!! Kifog ez alakulni!!!! Szeretettel olellek 7 unokas Nagyi!
@zsuzsakeseru7660
@zsuzsakeseru7660 5 жыл бұрын
Gratulálok!Gyönyörűen szép hangja van!
@boglarkaharsanyi9129
@boglarkaharsanyi9129 5 жыл бұрын
Gratulálok további sok sikert kívánok!
@judita51
@judita51 6 жыл бұрын
Még nem hallottam Tőled a "Jöjj kedvesem" c. dalt, és igazad van, ez egy nagyon jó dal! Ezt az egész koncertet azonnal lemezre lehetett volna venni, annyira szépen és jól artikuláltan énekeltél. És valóban, remek dalokat válogattál össze. Gratulálok, és a "Hello" c. dalhoz külön is! Köszönöm a közzétételt és Kerényi László "perfect" videóját.
@tordaimagdalena2849
@tordaimagdalena2849 2 жыл бұрын
Gyönyörű koncert volt köszönöm hogy hallgattam és láttam nagyon szép dalok Gratulálok neked 💓
@ildikoradulescu208
@ildikoradulescu208 4 жыл бұрын
Csodalatos hangod van!
@ellakovacs7509
@ellakovacs7509 6 жыл бұрын
Drága Attila köszönet ezért a csodás koncertért csodálatos ahogy énekelsz sajnálom hogy élőben még nem halhattalak!😘
@renieathos240
@renieathos240 5 жыл бұрын
❤️ amaziing voice
@permari88
@permari88 5 жыл бұрын
Nagyon sok slágert,hazafias dalt hallottam már ettől a csodalatos hangtól . Köszönjük,hogy vagy💌
@jolankardos7858
@jolankardos7858 5 жыл бұрын
Nem értem, hogy a magyar zeneszerzők miért nem találták már meg ezt a fiatalembert! Valami különlegesen jó a hangja a megjelenése és a személyes varázsa. Ezt azt embert miért nem engedik pl. a "A dal" című műsorba, zeneszerzők miért nem írnak neki, nyerne!!!!
@gyorgynecsatari1304
@gyorgynecsatari1304 3 жыл бұрын
Mert most a cigány származású énekes a divatos. Igaz nem lehet velük nyerni, de ez az elvárás.
@irenzsejki8405
@irenzsejki8405 3 жыл бұрын
Csodálatosan lírai a hangod. Lelkedből énekelsz de benned van a székely egyszerüség is. Inkább énekelj, af székely emberek nem igen bőbeszédüek. Szeretetre méltó vagy. Egy 77 éves nagyi.🥰🙏
@silviaambrusova3228
@silviaambrusova3228 5 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm a feltöltést! Csodálatos ez a koncert Attila! Csak így tovább!
@100zsoka
@100zsoka 5 жыл бұрын
Gratulálok ! Vannak kivételek.. csodás ! Még sok Demjén dalt énekeljél ! Legalább nem vesznek el a te előadásodban. Hasonlít a hangod Rózsi hangjára. Köszönet a dalokért ! Sok erőt kitartást és örömet kívánok az életedhez !
@katavasarhelyi1334
@katavasarhelyi1334 3 жыл бұрын
Istenadta tehetség ez a fú!
@anikovajda6050
@anikovajda6050 Жыл бұрын
❤❤❤
@rozalijatamas2003
@rozalijatamas2003 5 жыл бұрын
Kedves Attila...koszonet a szep elmenyert, oromert, mit dalaid hallgatasaval nyujtasz.Csodalatos a hangod, gyonyoru dalaidat csodalatosan enekeled....es egy csodalatos " muvesz "_ember vagy magad isGRATULALOK es BOLDOG VAGYOK...hogy a F.B. segitsegevel "ismerlek "..tudok rolad.
@erzsebetkissnebako3700
@erzsebetkissnebako3700 4 жыл бұрын
❤️
@jolankardos7858
@jolankardos7858 5 жыл бұрын
Ez a fiatalember nem "celeb", valóságos tehetség. Úgy kéne bánni vele, mint ahogy fiatal tehetséggel kell.Mindent megérdemel, mert sokra viheti a világban is!
@janosneszabo2479
@janosneszabo2479 3 жыл бұрын
Igen nagy tehetsége van és egy egyszerü ember akit imádni kell!
@Miyokokoala
@Miyokokoala Жыл бұрын
Miyokokoala Olvasom a leírást a videó alatt, hogy nem ő kapta a zsűritől anno a legtöbb szavazatot - nem láttuk a Csillag születik műsort, mivel akkor már évek óta nem néztük az RTL Klub és Tv2, valamint a Viasat 3 csatornákat, az első kettőnél az állandó dúrva rivalizálás és mindháromnál a sok olyan műsor miatt, amit nem vett be a gyomrunk -, ha ilyen született tehetség, ami nagyon ritka, ilyen forrástiszta hanggal és, mint később kiderült versmondó és szövegírói tehetséggel is megáldva nem a maximum pontokat kapta, akkor ott meg volt beszélve, hogy kinek KELL győznie, ami szerencsére a nézők véleményével nem egyezett meg, és a nézők döntése számított. Hála az Úrnak! Hagytak volna egy ilyen üstököst kihúnyni, elkallódni. Nekem a zsűri - amióta Oláh Ibolya és Galambos Dorina, valamint abban a talán Megasztár(?) műsorban versenyző nők és bizonyos zsűritagok háttér dolgairól kiszivárgott - nem hiteles, nem érzem, hogy az igazi tehetséget juttatják győzelemhez és a fődíjhoz, esetleg olyan is kap fődíjat, aki 2. helyezést ér el a döntőben, amit más módon is meg lehetett volna oldani műsortól függetlenül. Persze nem minden zsűritagra volt ez igaz, akinek nem inge....... Tudják!! Caramel persze szintén jó választás volt a győzelemre - ahogy utólag kiderült -, bár akkor nem voltam benne biztos, de örülök, hogy tévedtem. Viszont feltűnt, hogy kik nyernek általában vagy kik lesznek kiemelve és nyomatva akkor is, ha csak a döntőben szerepeltek, a többi pedig el van emgedve.
@Juny0402
@Juny0402 2 жыл бұрын
💖💗💞🎵🎶
@ubul8616
@ubul8616 5 жыл бұрын
A hangja és a kinézete mellett nekem a dalok is tetszenek, amiket énekel. Jó, hogy nem csak az öregek szeretik ezt a stílust. Azt szeretném tudni, hogy ha írt esetleg ő dalt vagy írt valaki neki dalt, az milyen stílusú?
@Fridolina65
@Fridolina65 5 жыл бұрын
egy szo: CSODALATOS!!!
@erzsebetpalcso7798
@erzsebetpalcso7798 5 жыл бұрын
Király leszel mint Zsimi
@Miyokokoala
@Miyokokoala Жыл бұрын
Bárkitől is énekel dalokat Attila, mint pl. Elton John, szerintem az eredetínél mindig jobb, szebb.
@zoltanneszasz4882
@zoltanneszasz4882 4 жыл бұрын
Nincs hang
@zoltannezala4471
@zoltannezala4471 3 жыл бұрын
🥰👋🎧👍
@ernootvos6731
@ernootvos6731 5 жыл бұрын
MAa
@helenagogolova5029
@helenagogolova5029 2 жыл бұрын
Kedves Attila,jobban szeretem ha énekelsz,mint beszélsz,Felvidékről Gogolova Heléna
@micike798
@micike798 6 жыл бұрын
Imádom a hangodat Attila, de ez nekem most annyira "tökéletes" egy ilyen "kerti partin", hogy nagyon playbeck-gyanús....de nyilván, akkor is a Te hangod és előadásod....csak kicsit csalódás lenne számomra, ha valóban így lenne, hisz tudsz Te stúdión kívül is énekelni....:(
@icaberkes588
@icaberkes588 5 жыл бұрын
Soha nem tenne ilyet. Inkább nem énekelne. Ez biztos. Abban egyetértünk, hogy tökéletes.
@katalinvarga2990
@katalinvarga2990 5 жыл бұрын
Bizony én hallottam Attilát már két alkalommal élőben - reményeim szerint rövidesen harmadszor is hallhatom - itt helyben egy művelődés házbeli jótékonysági koncerten és egy református templombeli adventi koncerten. Tanuja vagyok, hogy semmi play beck - sosem tenne ilyet Attila, annál alázatosabb a zene iránt - neki bizony így szól a hangja, csak a zenei alap van meg gépen. Egy élő szimfónikus zenekarral kísért koncertjére nagyon-nagyon vágynék :-) Sosem felejtem a templombeli karácsonyi koncerten, amikor kiengedte a hangját a My Way c. számmal, beleborzongtunk és a templomok falaki is szinte remegtek. Egészen kivételes tehetség.
@Gizella2010
@Gizella2010 5 жыл бұрын
Nekem még sajnos nem volt lehetöségem Attilát élöben hallani, de egy pillanatig sem hiszem, hogy ez - vagy akár mi más amit elöad - playback lenne. Nem csak alázatossága és szerénysége miatt, hanem elsö sorban inkább tudása és érdeklödése miatt a zene iránt. Attila annyira valódi és természetes, hogy szerintem távol áll töle minden amit valaha valaki csalásnak minösíthetne. Mert a payback kicsit az. :)
@endregselmann21
@endregselmann21 5 жыл бұрын
JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ
@zsuzsannamagyar1599
@zsuzsannamagyar1599 5 жыл бұрын
Nagyon tetszik, imádom a hangját, az egyszerűségét. Attila maradj mindíg ilyen mert így szeretünk!!!!!! Ha esetleg segít valaki hol halhatatnám élőben megköszönném.
@kalmanantal4638
@kalmanantal4638 5 жыл бұрын
minden jo de egy zenekarral jobb is lehetne
@user-ut3te1np6n
@user-ut3te1np6n Жыл бұрын
Gratulálok neked. Minde😊N jót neked jókat énekeltünk akovidko.hellor
@zoltanneszasz4882
@zoltanneszasz4882 4 жыл бұрын
Nincs hang
@ernootvos6731
@ernootvos6731 5 жыл бұрын
MAa
László Attila 2018 - Libás tanyán
51:07
Milyó Pál
Рет қаралды 24 М.
小丑和白天使的比试。#天使 #小丑 #超人不会飞
00:51
超人不会飞
Рет қаралды 37 МЛН
Nurse's Mission: Bringing Joy to Young Lives #shorts
00:17
Fabiosa Stories
Рет қаралды 17 МЛН
这三姐弟太会藏了!#小丑#天使#路飞#家庭#搞笑
00:24
家庭搞笑日记
Рет қаралды 120 МЛН
László Attila - nőnapi koncert Miskolcon
1:12:53
davidfilm1
Рет қаралды 32 М.
László Attila koncert Csikágóban 2018 Augusztus 17.
1:00:01
Michael Godolley sr.
Рет қаралды 39 М.
2018-06-02 László Attila kézdivásárhelyi énekes az V. Nógrádi várjátékokon
49:55
Önkormányzata Nógrád Község
Рет қаралды 22 М.
László Attila Pálházán  (ARS SACRA FESZTIVÁL)
1:12:24
davidfilm1
Рет қаралды 17 М.
László Attila koncert 2022.08.14. Pilismarót
51:42
Zoltán Tóth
Рет қаралды 12 М.
László Attila koncert - Hagymaház, Makó
1:35:09
András Miklós
Рет қаралды 25 М.
László Attila koncertje a hévízi protestáns templomban
51:38
Hévízi Televízió
Рет қаралды 9 М.
小丑和白天使的比试。#天使 #小丑 #超人不会飞
00:51
超人不会飞
Рет қаралды 37 МЛН