VIKTOR helyett vitáztam MAGYAR PÉTERREL 🥸

  Рет қаралды 179,649

JÓLVANEZÍGY

JÓLVANEZÍGY

Күн бұрын

Пікірлер: 344
@lakoevauzsokine9154
@lakoevauzsokine9154 2 ай бұрын
Az én fiam, volt BKV sofőr, megoldott 2x ilyen drogos randalízolós problémát, vegzálták, zaklatták a normális utasokat. Megállt, hátra ment, fogta, és leb@szta őket a buszról… hárman voltak. 17.5 évesek voltak az erősek, akik otthon elmesélték, hogy a szemét sofőr mit csinált velük…🥴 Feljelentették a szülők.. Akkor figyelmeztették a fiamat a melóhelyén, hogy no-no. A következő ilyennél, ami sokkal keményebb helyzet volt, ott már 20 éves körüliek voltak, táskákat, telefonokat szedtek el az utasoktól, ütöttek is😕 Ismét rendezte a drogosokat, rablókat. Azok is feljelentették harmadnapon… Közben azt kell tudni, hogy ő vállalta azt a járatot abban kerületben, ahol zűrösebb az élet, persze több más kollégájával, amiért kaptak 5 ezer megalázó forinttal többet, de Ő tenni akart, nem az ötezer számított. Rendbe tenni a járatot. Rászólt az ilyen emberekre, akik ittasan, vagy drogosan vegzálták a többi utast. Lett is egy viszonylagos rend. Úgy őrültek neki az utasok, főleg nyugdíjasok, hogy sütöttek, főztek neki, kérdezték mi a kedvenc kajája… persze eleinte szabad között, aztán elfogadta. A papák vittek neki sört, hogy ha haza megy igya meg, a mamák sütöttek neki, ételhordóban vitték a kívánt ételét, úgy őrültek neki, annyira megszerették.😊❤️ Persze a kötelezően bejelentendő állomást viccesen, jelentette be, angolul, németül is, röhögött az egész busz, két állomás között olykor vicceket is elsütött, volt, hogy viccesen előre jelezte, a, zaklatónak készülőt, hogy nincs esélye, mert Ő ott van. Egyébként nem profi, de sportol, boxol, karatézik, önvédelmi sportokat űz. A főnökei is nagyon szerették.❤ De felsőbb utasításra ki kellett rúgniuk. A rendszeres utazók tömkeleg, hiába ment kiállni mellette. Az is tény, hogy sok nyugdíjas 2x 3x elkezdtek többet utazni csak miatta 😬😁 Mert hallottak jó szót, vicceset, és boldoggá tette őket az, hogy “gondoskodhattak” valakiről, akit megszerettek.
@lakoevauzsokine9154
@lakoevauzsokine9154 2 ай бұрын
Még annyi, ehhez, hogy mindegy milyen média, kúrmány, vagy független, a pozitív, a jó, egyikőtöket sem érdekel, azt nem propagáljátok, az ilyeneket nem kutatjátok fel, nem közvetíti tek, nem kapjátok fel! Szal. ugyanolyan beteges fejetek van, mint a Fidesz szavazóknak. Ha ebből sikerül kilép étek, talán lehet némi remény. Legalább nektek fiataloknak… Nekem “öregen” részben sikerült. A gyermekeimtől tanultam.❤ Volt, van kitől… csak hatan vannak. Mindtől tanulok.😍
@lakoevauzsokine9154
@lakoevauzsokine9154 2 ай бұрын
Vajon méltattok válaszra, fiúk?🙏
@dr.tre90
@dr.tre90 2 ай бұрын
Annyira azért nem szerették, hogy szembemenjenek a kedvéért a felsőbb utasítással.
@laszlotakacs668
@laszlotakacs668 2 ай бұрын
@@dr.tre90 Ki menjen szembe a felsőbb utasítással? Az utasok? A kisfőnök, aki a felettese? Gondolom, jött a bűnözői feljelentés. Amiatt buktak el a Tolvajkergetők is. Mert idehaza a bűnözőknek vannak jogaik. Azok is mekkora szarok már. Régen a vagányok nem mentek rendőrségre, ha elkenték a szájukat, mert az szégyen lett volna. Ma már ennyi gerinc sincs. Volt mikor én pofoztam le valakit, volt, mikor engem pofoztak le, de soha se én, se a másik fél nem ment rendőrségre. De milyen fasza, hogy ilyenkor bezzeg intézkednek. De amikor kellene, amikor egy bajban levő hívja őket, akkor sosincs ember vagy kocsi. Milyen fura...
@kallonak
@kallonak 2 ай бұрын
Errol van valami felvetel is? Be kene kuldeni par libsi medianak hatha felkapjak.
@richardhegedus4295
@richardhegedus4295 2 ай бұрын
Egyszer rugtam le a buszrol egy palit. 30 koruli, bemindenezett beteg gyoker volt. Ultem a buszon, a pali meg mogottem ult, a mellette levo szekre feltette a taskajat, rapakolta a kabatjat is, es a mellettem ulo kb 12 eves forma kislanyt stirolve verte a bret. Full veletlenul vettem eszre, hogy "mi a faszt csinal az ott?" Elkezdtem vele orditani, felmarkolta a cuccait es beallt az ajtoba. En meg annyira felbasztam magam, hogy amint kinyilt a 85os ajtaja, azzal a lendulettel mellberugtam a faszba. Buszke vagyok erre a mai napig!!! Remelem eltort minden csigolyaja ❤️
@gergototh2012
@gergototh2012 Ай бұрын
csicska vagy, mert ha igazi hős lennél, akkor kinyírtad volna a gecibe
@andris2846
@andris2846 2 ай бұрын
Nem szeretem a "régen minden jobb volt" szófordulatot, de kb 10-15 éve szóltak az utasok, ha kellemetlen figura volt a villamoson és megvárták, míg lerakom. Ma meg téged hurcolnak meg ha szólni mersz, lekameráznak, ugatnak hogy "menjünk már!!"... úgyhogy jólvanezígy
@peterbako5739
@peterbako5739 2 ай бұрын
Bezzeg az èn időmben😂
@andrasbradacs6016
@andrasbradacs6016 2 ай бұрын
Melyik dojo-ban tanultál? Ki a mestered? :D
@laszlotakacs668
@laszlotakacs668 2 ай бұрын
Hadd ne mondjam, mi történne azzal a telóval, amivel lekameráznak, miközben helyre rakok egy faszt...
@dimaslawa
@dimaslawa Ай бұрын
Igen, mondjuk régen azért tisztelték és/vagy tartottak a rendőrtől, sofőröktől...manapság meg mindenki marhára tudni véli a jogait, viszont a normákhoz nem igazán tartják magukat. Aztán meg megy a hőbörgés...
@Vardakeseru91
@Vardakeseru91 Ай бұрын
Ezért jó a diktatúra mert ilyen nem történhet akkor 😅
@user-oh4qy6qk8n
@user-oh4qy6qk8n 2 ай бұрын
Sajnos van felkészült villamosvezető (ez volt a szerencsém) úgy két éve az egyik utolsó villamosra vártam Debrecenben, egy drogos mellettem rugdosta a kukákat, üvöltött, és folyamatosan inzultált, fenyegetett. Villamosvezető kiszúrta, felengedett a villamosra kb 10 perccel indulás előtt,és megmutatta a bekészített vas csövet a vezetőfülkében, mert ez rendszeres probléma🙃 mondván, kénytelen lesz felvenni, ha fel akar szállni a villamosra emberünk, de azért biztosra megy. ( természetesen drogosunk felszállt, a következő megállóban már rendőrök várták, mert nem tudott viselkedni) Nem tudok elèg hálás lenni a vezetőnek, de botrányos, hogy ennek így kell működnie.
@zaharanszky96
@zaharanszky96 2 ай бұрын
Mint 7 éve BKV-nál villamost majd trolibuszt vezető honfitársatok, tájékoztatlak bennetek, ha kiszállok a fülkéből balhézni, és bármi bajom lesz, abban a pillanatban kihátrál a cég mögülem, és azt kérdezik, hogy "Minek szálltál ki a fülkéből?". Én biztos nem fogom magam megkéseltetni önként és dalolva. Se jogkör, se semmi, ha lelököm, vagy megfogom és lerakom, az első hiperérzékeny Karen feljelent és volt munkám, nincs munkám.
@robertkorosi9507
@robertkorosi9507 2 ай бұрын
Ádámot kormányszóvivőnek! 😂
@agotatoth6022
@agotatoth6022 2 ай бұрын
Tökéletes volt szerintem is .
@Fificica
@Fificica 2 ай бұрын
Biztos Ádám is ügyesen tudna ülni egy autóban, ölében egy lapátot dajkálva😂
@agotatoth6022
@agotatoth6022 2 ай бұрын
@@Fificica remélem Ádàm elfogadja a kihívást 😁
@LunaaDragoon
@LunaaDragoon 2 ай бұрын
Álmomban Ádámhoz jelentkeztem könyvelőnek és felvett. 🤣
@rgrg77
@rgrg77 2 ай бұрын
Az álom mondanivalója: - Váltson foglalkozást! - Légy pozitív a változások folyamatai közben!
@fhe0202
@fhe0202 2 ай бұрын
És legalább ez a szakmád?😅 vagy ez egy jel
@LunaaDragoon
@LunaaDragoon 2 ай бұрын
Igen, könyvelő ​szakon vagyok egyetemen. De már van ügyintézői szakmám korábbról. És épp most keresek, ha lehet szakmabéli, munkát az egyetem mellé. XD
@fhe0202
@fhe0202 2 ай бұрын
@@LunaaDragoon kitartást😅 (10+ éve praktizálok könyvelőként) Jókor lépsz a pályára majd addigra talán a sok adatrogzités helyére beléphet az AI és lehet izgi dolgokkal foglalkozni
@LunaaDragoon
@LunaaDragoon 2 ай бұрын
@@fhe0202 Igeeen. Én is ebben reménykedek. Mert a számlákon a dátum és áfa ellenőrzése s átírása pöppet unalmas.
@fruzsizaho6091
@fruzsizaho6091 2 ай бұрын
Nagyon jó volt ez az Orbán mit válaszolna "játék" 😂😂 Lehetne még ilyen
@TIMEAWenninger
@TIMEAWenninger 2 ай бұрын
Jó ez a felkérdezés. Orbán pontosan ugyanilyen flegma terelgetést rendezne . Szokott is. Ennyit tud és sajnos ennyi elég is. Köszi Srácok 😊😊
@plan.b2
@plan.b2 2 ай бұрын
Igen. Mai termés: kzbin.info/www/bejne/sGTHe4t7np6HnLM
@ilonakocsis2311
@ilonakocsis2311 2 ай бұрын
Ha egy férfi csípőre tett kézzel áll, szerintem szabadrúgás elvégzéséhez készül.😊
@johndeer4545
@johndeer4545 2 ай бұрын
de csak akkor ha elötte köpött egy baszottnagyot
@zsuzsamanner8870
@zsuzsamanner8870 2 ай бұрын
Vagy az igazát hajtogatja
@gyongyiolah1609
@gyongyiolah1609 2 ай бұрын
Superman?
@attila186
@attila186 2 ай бұрын
És te mit tettél feminista pofázáson kívül?
@MesziDavid2
@MesziDavid2 2 ай бұрын
Jó munkát emberek!
@lawkolbasz
@lawkolbasz 2 ай бұрын
Majd ha találok adok neked is... mármint jó munkát.😂
@MesziDavid2
@MesziDavid2 2 ай бұрын
@@lawkolbasz Az jó lenne mert még én is keresem😄
@Chicken_Joe69
@Chicken_Joe69 2 ай бұрын
Tml allasinterjura megyek 🥲😢
@pocsadorjan4778
@pocsadorjan4778 2 ай бұрын
Segglyuk
@MesziDavid2
@MesziDavid2 2 ай бұрын
@@Chicken_Joe69 én is múlt héten voltam. Épp az egy hónapom dolgozom le. Sok sikert.
@Zool0ka
@Zool0ka 2 ай бұрын
Amikor Ádám megválaszolja politikus stílusban MP Orbánnak intézett kérdéseit 👌💯🤣
@IcecoldVein25
@IcecoldVein25 2 ай бұрын
epic rész volt 🔥 egyetlen szót hiányoltam, ami biztos elhangzana: Brüsszel 🙄🤣🤣
@etvon32
@etvon32 2 ай бұрын
Jövő hónapban megyek ki Hollandiába. Másodszorra, 2 évig megpróbáltam itthon de ez kibaszott nyomasztó.
@sandorsipos5413
@sandorsipos5413 2 ай бұрын
És Amszterdamban melyik ablakban kereshetünk?
@etvon32
@etvon32 2 ай бұрын
@@sandorsipos5413 Nemtudom most így hirtelen anyád melyik mögött szokott táncolni de majd mindenképp megmondom!
@sandorsipos5413
@sandorsipos5413 2 ай бұрын
@@etvon32 1./ Köszi! Fogadtunk, hogy ez lesz a válaszod és nyertem! Nem volt nehéz a posztod alapján profilozni téged. 2./ Anyám már nem él, de én miattad inkább sajnálom a tiédet, mert nem sikerült a nevelésed, bármennyit is erőlködött.
@etvon32
@etvon32 2 ай бұрын
@@sandorsipos5413 Szóval beszólsz én visszaszólok és én vagyok a neveletlen 😂. Gratulálok👍
@sandorsipos5413
@sandorsipos5413 2 ай бұрын
@@etvon32 Én édesanyádat sajnáltam miattad, a válaszodból következően. Ha pedig indulatkezelési problémáid vannak, akkor fordulj szakemberhez!
@Brenyavokkk
@Brenyavokkk 2 ай бұрын
Koraiak vagytok 😃 szép jó reggelt mindenkinek 👋
@zsofi.m
@zsofi.m 2 ай бұрын
Kicsit Titanic feeling lett volna, ha Mága Zoltán ott hegedűlt volna egész nap. 😅
@Paph
@Paph 2 ай бұрын
Csoki töke milyen szép 👀🥸
@halmahalma1414
@halmahalma1414 2 ай бұрын
Hatalmasak vagytok 😀😀 adam nagyon jol jatszotta el a kicsit😂😂
@dr.tre90
@dr.tre90 2 ай бұрын
"A kicsit", egyébként ez a megnevezés elég cringe, amikor Bödőcs mondja, akkor is cringe, legalábbis én nagyon cringe-elek ezen. Sokkal cifrább "becenevet" is érdemelne akár.
@gabormarkhardy7324
@gabormarkhardy7324 2 ай бұрын
Nevetni akarnék, jók a poénok, de inkább szinte sírok, mert ez az ország helyzete.
@andrasbradacs6016
@andrasbradacs6016 2 ай бұрын
- Ha Puzsér Robi lennél, hol rejtőzködnél el az arénában? - Az epicentrumban...
@zsuzsannagyorfi2794
@zsuzsannagyorfi2794 2 ай бұрын
Ádám elemében volt, sziporkázott végig. Nagyon tetszett. 🤣
@SebokSzabolcs
@SebokSzabolcs 2 ай бұрын
Zseniális volt ez a pszeudó vita 🤣🤣😂😂 Imádtam!
@repetro1
@repetro1 2 ай бұрын
Boldog napszakot... tetszett az Orbán-vita.😂
@isenbrandsaga
@isenbrandsaga 2 ай бұрын
A “vita” hatalmas volt 😂
@davidizsak7200
@davidizsak7200 2 ай бұрын
Valóban, nem "lesznek" mingráncs-gettók itthon, hanem vannak. Úgy hívják őket, hogy munkás szálló. Vannak ilyenek külföldön is, csak azokat meg magyarok lakják.
@dorottyaszalokinehasap9494
@dorottyaszalokinehasap9494 2 ай бұрын
Jó reggelt kedves Mindenki! Legyen szép hetünk!
@DóriMakács
@DóriMakács 2 ай бұрын
Mily csodás interjúbemutatóval dobtátok fel e kedd reggelt🎉😌🙌
@fradyendre
@fradyendre 2 ай бұрын
10 év múlva... megállsz a kereszteződésben és jön az ex-megafonos koldulni... :)
@robertnefazekas9578
@robertnefazekas9578 2 ай бұрын
Reméljük!
@dorkaekes8299
@dorkaekes8299 2 ай бұрын
A próféta szóljon belőled!
@parkorpitor5456
@parkorpitor5456 2 ай бұрын
Méltó büntetésnek tartanám!
@rezsőnéskopecz
@rezsőnéskopecz 2 ай бұрын
Meddig hagyjuk még a rendeleti kormányzást??
@rgrg77
@rgrg77 2 ай бұрын
Milyen közösségek éltetésével és építésével teszel érte? A maffia-kleptokráciát akartad kérdezni az Éhezők Viadala Magyarország 35. vagy 111. vagy 1025 évadában?
@istvanban5422
@istvanban5422 2 ай бұрын
Ezek szerint Ádám lehetne miniszterelnök kishazánkban.... Ért hozzá
@katiblaskone9580
@katiblaskone9580 2 ай бұрын
Időseknek fiataloknak egyaránt elvettek 20 evet az életükből sokan remélik, hogy visszakapjak!!
@Cassandra5518
@Cassandra5518 2 ай бұрын
Ádám, ügyes Fidesz politikus lenne belőled! 😄
@riodrape7748
@riodrape7748 2 ай бұрын
A "Mindenki megőrült"-re van már (2018 óta) tudományos magyarázat! (sok apró részlet miatt hosszú, nem részletezem). Ez egy világszerte elterjedt mentális állapot, mely nehezen, de leküzdhető. Hasonlóan működik a részegséghez, csak évek alatt alakul ki, és a teljes leküzdése is kb. 2 év. Hatásában azonban más, és leginkább azok érintettek, akiknek sok pénze van, és azt kényelemre és élvezetekre költik (komolyan!). Egyesek éppen abban látják a tömeges megoldást, hogy a kényelmi és élvezeti eszközöket radikálisan vissza kell fogni, sőt akár véglegesen le kell rombolni. Ez is őrület, de használ, mert a történelem végig erről a fellendülés majd lerombolásról szól. ("sajnos" ma a lerombolás az emberiség létét veszélyezteti).
@odomelable
@odomelable 2 ай бұрын
Srácok! Ez az "Orbán-MP vita" nagyon jó volt. Simán lemosta Vitya Péterünket😂😂😂
@laszlonedudas2320
@laszlonedudas2320 2 ай бұрын
Remélem vitya lesz lemosva hamarosan. Jobb, ha pihen a bandájával együtt.
@kalmanszabo6425
@kalmanszabo6425 2 ай бұрын
​@@laszlonedudas2320Igen és a négykézláb mászkálód majd fellegekbe repíti országodat!!A nagy megmondó nagyhatalmak között!Kik nem a te országodnak diktálgatnak,ja és nem ők negyedelték el!Gyarmati sorban sem tartották,kiárúsítva sem volt!De persze mindezt 14 év alatt utól lehet érni!Mond és meg hiszel a mesékben?És persze odaraksz valaki mást,család sehol,haverok felejtve!És persze nem kell kistaféruzgatni őket??Csak te leszel az első és a köz!!!Szép napot,sajna nekem megfelel a jelenlegi,és 26 ban megválthatod a vilagodat!Szép napot,mert most teljes elnyomásban éled a valóságodat!🤣
@sandorsipos5413
@sandorsipos5413 2 ай бұрын
Szerintem a jólvanezígyes kretének egy ötkertes koreográfiával több lájkot szerezhetnének, mint ezzel az erőlködéssel.
@BélaTereklei
@BélaTereklei 2 ай бұрын
​@@kalmanszabo6425rogangecit megint belelőtte a Bese geri a kis éhes pedofil szàdba, csinyó?😅😅😅
@metaldadhu
@metaldadhu 2 ай бұрын
A fresh cornernél már csak a deli by shell rosszabb. Fizetném a benzint de az előző ügyfélnek még kolbászt sütöget a kutas...
@mmmexi
@mmmexi 2 ай бұрын
ennél csak az a jobb mikor a kútfejhez se tudsz beállni mert a gyökér bent reggelizik
@M.Beni700
@M.Beni700 2 ай бұрын
Negyed órát kell várni a fizetésre mert komplett családok ott ebédelnek meg 🙄 lehetne külön csak tankolni akarok kassza
@tizkrajcarferencbiztosur354
@tizkrajcarferencbiztosur354 2 ай бұрын
:D kutas ismerősök közül sokan ezért mondtak fel. Egy komplett benzinkútra vannak ketten. Pénztárra tehát a fizetésre meg a kajakészítésre jut egy ember. Röhej a nagyobb kutakon is hogy ott van 3-4 kassza aztán ott is egy kassza van megnyitva
@metaldadhu
@metaldadhu 2 ай бұрын
Még szerencse hogy a segédmunkásoknak a presszót meg a tüskét nem a kúton adják hanem a trafikban, így az a sor ott van.
@CarKiller92
@CarKiller92 2 ай бұрын
jah, legutóbb úgy köszönt el a kutas, hogy VÉGRE valaki csak tankolni akar :D
@pistaeros4609
@pistaeros4609 2 ай бұрын
Kössenek minden állatkert mellé egy kutyamenhelyet ahol a kutyakat lehet egesz nap simizni meg elleni veluk es esetleg hazavinni! Hátulütője lehet hogy nemet kell mondanod minden alkalommal a kolyoknek ha nem akarsz 100kutyust hazulra.(Bar nem art megtanulniuk a "nem" kifejezést)
@ildikofule2205
@ildikofule2205 2 ай бұрын
Ádám jobban vitázik, mint OV😂😂😂 nagyon "jól"hozta a nagy semmit, amivel évek óta kiszúrják a szemünket. sajnos emiatt már nem tudok ezen őszintén nevetni😒 De Ádámék nagyon jók, okosak, viccesek, elismerésem nekik❤
@szisziszilvi
@szisziszilvi 2 ай бұрын
Szerintem önmagában nincsen azzal gond, hogy a homokzsákpakolást összekötik egy kis celebeskedéssel a celebek. Sőt, igazából szerintem ez tök jó, mert így nagy eléréssel tudják propagálni hogy menjetek emberek, segítsetek. Az egy másik dolog hogy mellette üdvös, amennyiben tényleg tesz is valamit, nem csak fotózkodik. De valójában ha csak kimegy, csinál három fotót, posztolja és ennek hatására százan kimennek homokzsákozni, akkor az már önmagában is sokat számított.
@nemethgergely6166
@nemethgergely6166 2 ай бұрын
-Ő a legfiatalabb KDNP-s? -Nem vagyok benne biztos....😂😂 Kész! Itt végem van! 😂😂
@TLT84
@TLT84 2 ай бұрын
Eddig mindenki attol tartott hogy lesullyedunk a balkan szintjere, az a szep hogy siman kimaradt ez a lepes...lejjebb sikerult😮‍💨
@martabatyi7159
@martabatyi7159 2 ай бұрын
@T...- Milyen jó, választhatsz. Ha nem tetszik a "bezzeg" Románia, költözhetsz a Balkánra.
@TLT84
@TLT84 2 ай бұрын
@@martabatyi7159 hanyatlom tovabb a nyugaton, koszonom
@katilazar5646
@katilazar5646 2 ай бұрын
szegény szomorú szemű állatok, nem olyavicces ❤
@Kocsis_Robert
@Kocsis_Robert 2 ай бұрын
ahogy elvezitek a kerdesekre a valaszolgatast, valoszinuleg a kormany emberei is igy vannak vele, csak ok nem rohoghetik el!
@MsCollin11
@MsCollin11 2 ай бұрын
A tolvaj a Süti nem Süti filmből inspirálódott, ahol szintén ez volt a terv, de egy ruhaboltban kötöttek ki.😃
@andreamarcso2783
@andreamarcso2783 2 ай бұрын
Ja😂
@kobe04261
@kobe04261 2 ай бұрын
Az oldal ahol fúrt az egy szemüveg bolt egyébként 😂de egy birka a csávó, sajna ismerem
@fradyendre
@fradyendre 2 ай бұрын
Milyen ciki lenne, ha betörnél a bankba, zsákokba vinnéd ki a pénzt, majd valaki véletlenül beépítené a gátba... :)
@mocorgo911
@mocorgo911 2 ай бұрын
Legalább mozogtak kicsit 😂
@bugovicsbence5835
@bugovicsbence5835 2 ай бұрын
Viccen kívül. Örülnék neki, ha Magyar Péter a vitán többször kinevetné Vityát ha valami ordas hülyeséget kezd el beszélni. Kicsit elvenni tőle a magas lóról beszélő hangvételt és a streetfighter aurát.
@karolykohut9088
@karolykohut9088 2 ай бұрын
Háborús vészhelyzetben lesz választás ? Ezektől kitelik. :(
@zoltanboldog629
@zoltanboldog629 2 ай бұрын
@@karolykohut9088 hu ha..- ha Atlétikai VB ét - háborus veszélyhelyzetben- megtudták..akkor a választast is..nem?
@zoltanboldog629
@zoltanboldog629 2 ай бұрын
- vagy lehet..arra az időre fel függesztették?- úgy titokban?- ahogy az endre bácsi kegyelemi ügyét?- csak az vhogy kiderült..mert volt aki elolvasta az apróbetűs részt ill.olvasott a sorok között is
@leventeemoke1495
@leventeemoke1495 2 ай бұрын
A KDNP kicsit BESEgített.
@zoltanboldog629
@zoltanboldog629 2 ай бұрын
Kicsit??- mikor közpénzből utalt Nacsa éveken át fizetést áldásos munkájáert még a jóédesanyjának is?
@mocorgo911
@mocorgo911 2 ай бұрын
Morgen Lipsik!😊
@AceleraSENNinhA
@AceleraSENNinhA 2 ай бұрын
Szólás keveredés! Akinek VAJ VAN A fején, az ne menjen a napra, mert ráolvad. Van valami a FÜLE MÖGÖTT. Ezt manapság nagyjából mindenki rosszul mondja. Ahogy manapság senki sem kíváncsi, csak kíváncsi lesz. De honnan tudod, hogy kíváncsi leszel, ha most még nem vagy az. 🙂
@gaborujhelyi8365
@gaborujhelyi8365 2 ай бұрын
Nekem a 13.500 milliárd jut eszembe! A Brazil államkötvény....
@endrekocsis7740
@endrekocsis7740 2 ай бұрын
Igen! Donor nevű cég.
@g.gregor6691
@g.gregor6691 2 ай бұрын
Miniszterelnöki fizetést az Ádámnak!
@andreamarcso2783
@andreamarcso2783 2 ай бұрын
Ádám, jár a Roxfort Politikusmágus képző aranyfokozatú diploma! Remek lényeget nélkülöző, mellébeszélő, hazugságoktól hemzsegő politikus duma.😅
@Shien3Gore
@Shien3Gore 2 ай бұрын
Pilisszentiván és Solymár környékén néhány fiatal anno halálra vertek egy szerencsétlen hajléktalan jó pár éve. Ha jól tudom, ott letöltendőt kaptak
@szaboimreattila3353
@szaboimreattila3353 2 ай бұрын
gyönyörű mondat! nyelvtudásodon fejleszthetnél
@zsuzsamanner8870
@zsuzsamanner8870 2 ай бұрын
@@szaboimreattila3353hiányzik a tárgyrag. Kérdés, hogy honnan! 😊
@Ferrigas
@Ferrigas 2 ай бұрын
"nem látott más megoldást nemi vágyai kielégítésére"😅 ... lehet a wc-be éppen be volt szorulva valaki
@fradyendre
@fradyendre 2 ай бұрын
Gátra jöttek nindzsák, S volt zsák, de már nincs zsák! :)
@SilverGhost1996
@SilverGhost1996 2 ай бұрын
- Van zsák? - Nincs zsák. - NINDZSÁK????
@csillairiszkovesdi6310
@csillairiszkovesdi6310 2 ай бұрын
Ezt a gátpakolás dolgot nem értem. Van műanyag gát, ami könnyebb, csak összerakod és kész. Gyorsabb és egyszerűbb is. Miért nincs ilyen az országban?
@andreatrenka5689
@andreatrenka5689 2 ай бұрын
Nanā, mimdenki kiment. Nehogy mā csak MP legyen ott és rôla szóljon az összes hįr! 5 percig űgy csinâltak, mintha.. oké, megvannak a felvětelek, lehet hazaballagni.
@szbenii
@szbenii 2 ай бұрын
Halásztelkiként ez amúgy zseniális hogy ettől váltunk híressé :DD felsírtam mikor meghallottam hogy mi történt :D és tényleg mindig van lejjebb
@jozsefhanol9924
@jozsefhanol9924 2 ай бұрын
Az én készülékemben van a hiba, vagy a háttérben az a térkép némelyik részben homályos, némelyik részben tisztán látszik?
@demeteranamaria479
@demeteranamaria479 2 ай бұрын
Nagyon jól megfejtettétek a testbeszédet is!
@design_foryou
@design_foryou 2 ай бұрын
Van kutyasimogató, elég sok, csak menhelynek hívják.😢
@tzoli06
@tzoli06 2 ай бұрын
Ádám túl jól hozza Vityát, ahogy reagál az állításokra... Csak egy kérdés: Ugye ez nem okoz maradandó károsodást? XD
@TheExPhoenee
@TheExPhoenee 2 ай бұрын
Magyar Pétert meg se kell választani semmire se, elég, ha mindenhová csak odamegy, és máris minden jobb lesz!
@AttilaKovacs-tz7sh
@AttilaKovacs-tz7sh 2 ай бұрын
A legjobban fizetett kozalkalmazottak a focistak, a parlamenti kepviselok, es az allami tulajdonu cegek felso vezetoi. Kar h a fentiek megsem kozalkalmazotti statuszban vannak.
@tyrionlannister4154
@tyrionlannister4154 2 ай бұрын
Ma Ádámnak volt igaza, végig kurva jó volt
@csabaoravecz9166
@csabaoravecz9166 2 ай бұрын
Nem ninja kellene a villamosra! A rendőröknek kéne tisztelet. Akkor lehetne rendet tartani. De senki nem fél a rendőröktől csak akinek nincs bekötve az öve.
@Kounomura
@Kounomura 2 ай бұрын
"VIKTOR helyett vitáztam MAGYAR PÉTERREL" Ha ló nincs, szamár is jó.
@dokaibolya
@dokaibolya 2 ай бұрын
Szerintem igen, mindnyájunknak lehet egy ilyen, Levinek is, vagy nálatok elég az uzenofalra tenni egyet ezen lehet követni
@zalanzaja3845
@zalanzaja3845 2 ай бұрын
Milyen jó ezeknek a majom celebeknek hogy van idejük a gáton játszani,én a meló mellett nem érek rá ilyesmire 😂
@girlmetalinhttyd
@girlmetalinhttyd 2 ай бұрын
Engem kecske is megharapott az állatkertben, tök mindegy mit simogatsz 😂
@egymerfold
@egymerfold 2 ай бұрын
Ma korán kezdem a teregetést 😂
@z.gergoa.216
@z.gergoa.216 2 ай бұрын
Még mosás előtt?
@zsuzsamanner8870
@zsuzsamanner8870 2 ай бұрын
@@z.gergoa.216néha a szennyest se árt kiteregetni😊
@hokiturmix
@hokiturmix 2 ай бұрын
- Ha batman lennél hova rejtőzködnél el az arénában? - Most mutassak oda vagy mi van? Ja bocsi félreértettem. Azt hittem Antmant kérdezed....
@mr.chinaski2613
@mr.chinaski2613 2 ай бұрын
Nem élhetnek a létmininimum alatt, ha még élnek! retorikai perceinket hallhatták Orbanisztánban
@peterbako5739
@peterbako5739 2 ай бұрын
Milyen az a létmininimum ?🤔 Szeretimen az létminimum akart lenni😄
@dorkaekes8299
@dorkaekes8299 2 ай бұрын
​@@peterbako5739 sikerült érdemi kommentet fogalmaznod. 👏🏼 Hja nem.
@mocorgo911
@mocorgo911 2 ай бұрын
Politikus simogató kéne a parlamentbe😂
@peterbako5739
@peterbako5739 2 ай бұрын
Anyu!Anyu! megsimogathatom a Gyurcsány bácsit?
@robertnefazekas9578
@robertnefazekas9578 2 ай бұрын
Rossz ötlet. Nem simogatás lenne ott.
@CallinicusHu
@CallinicusHu 2 ай бұрын
Hol a Twilight Imperium?
@TheSir81
@TheSir81 2 ай бұрын
Tegnap felszálltam a buszra az öt éves gyerekemmel és tele volt gimis diákokkal. Egyiknek sem jutott eszébe átadni a gyereknek a helyet. Csak bámultak ki a fejükből. Itt tartunk.
@dorkaekes8299
@dorkaekes8299 2 ай бұрын
Ezt a generációt már nem így nevelték. Legközelebb kedvesen kérd meg, hogy leülhess a kicsivel. Hidd el, kellemes csalódás fog érni.
@TheSir81
@TheSir81 2 ай бұрын
@@dorkaekes8299 Akkor innen gratulálok a szülőknek akiknek inkább javasolnák egy kutyát vagy macskát. Egyébként pedig szóltam.
@amili1885
@amili1885 2 ай бұрын
Köszi skacok!
@zoltandeak2342
@zoltandeak2342 2 ай бұрын
Diploma-vízügy-nettó 250. Az rendezett nem?
@leventeporcs1392
@leventeporcs1392 2 ай бұрын
A pláne hogy itt at USA-ban a Trump fanatikusok bALEK-ok ismerik és szeretik Orbánt, ide kb semmi nem jut el arról ami otthon zajlik. Holnap után találkozunk a Dallasi főkonzullal és a két magyar űrhajóssal egy kötetlen beszélgetésre, kíváncsi vagyok az ő véleményükre is, hogy mit szólnak ehhez.
@EvaJunior
@EvaJunior 2 ай бұрын
Nagyon beteg dolog ez a kutyabefestés. Nem tudom, mivel festették be, de gondolom valami komoly vegyi anyaggal, ami nem tesz jót neki, tehát kijelenthetjük, hogy ebbe a kutyus bele is halhatott volna. Érdemes lenne ennek is utánajárni, mennyire okos gondolat volt ez a befestés. Én sajnos nem értek hozzá.
@robertnefazekas9578
@robertnefazekas9578 2 ай бұрын
Jaj már! Emberek milliói festik magukat naponta, különböző vegyületekkel évekig és nem csak hajfesték, de barnító pl. testszerte és a sminkekről ne is beszéljünk, mégsem attól halunk halomra. Nyílván ha ártana a kutyusnak, nem csinálnák. Nem volna szép látvány egy allergiás, magáról a szőrt levekaró jószág.
@dorkaekes8299
@dorkaekes8299 2 ай бұрын
​@@robertnefazekas9578 haj és az emberi szervezet ugyanolyan, mint egy kutyáé?! Hja nem. Egy kutya pl egy kis mesterséges édesítőtől meghalhat, az ember meg naponta eszi.
@robertnefazekas9578
@robertnefazekas9578 2 ай бұрын
@@dorkaekes8299 , igazad van. A videón viszont nem látszottak betegnek a kutyák.
@FiR6
@FiR6 2 ай бұрын
Tökös gyerek ez a Csoki!
@MrVeronika60
@MrVeronika60 2 ай бұрын
Jo kepessegü Orban?Nekem nem bizonyitotta meg.
@rolandkovacs9275
@rolandkovacs9275 2 ай бұрын
Jó tartalom hajrá!!Nagyon szépen köszönöm!!
@Maqus777
@Maqus777 2 ай бұрын
Én is szeretem a Fresh Cornert, beengedik a kutyusokat is, és finom a melegszendó, amit normális kávéval lehet fogyasztani.
@fradyendre
@fradyendre 2 ай бұрын
Védd a gátat, egyél hódot! :)
@laszlotakacs6970
@laszlotakacs6970 2 ай бұрын
27,25.: Ezt miből számolta ki? Maga matematikus?😂
@ponges1
@ponges1 2 ай бұрын
Lehet màr nem is lesz vàlasztàs 26-ban, csak bejelnti a Fidesz, hogy 2/3-ad megint nekik és minden megy tovàbb. Nyilvànos vita sose lesz Viktor és Magyar Péter között erre sajnos mérget vehetünk.
@csekeamal7788
@csekeamal7788 2 ай бұрын
Neked kimaradt az a rész, ahol Ádám bemutatta egy vita hasznosságát? Pont ilyennek képzeltem! MP az m1-be bemutatkozni ment volna, nem alportásokkal "vitázni" vágott műsorba. Mielőtt erről az EP-ben beszélhetne, gyorsan fabrikáltak egy vállalhatatlan feltételű meghívást a KÖZ(röhely)tévében. Az csak reagálás volt, hogy összekeverték a szaknévsorban az Orbán nevet, ha vita, akkor majd a miniszterelnökkel leül, szó sem volt kihívásról. Demokráciában azért tényleg az is előfordul, hogy szóba állnak egymással a politikusok. Olykor kamera előtt.
@mariannacsinger788
@mariannacsinger788 2 ай бұрын
A temus panda az cuki volt
@balazsszarvas1745
@balazsszarvas1745 2 ай бұрын
Viktornak is mondhatná Bane: Peace has cost your strenght, victory has defeazed you!
@endrekocsis7740
@endrekocsis7740 2 ай бұрын
Jó reggelt!
@lacci20fgg
@lacci20fgg Ай бұрын
2022-ben 2,5 diplomával a zsebemben vízügynél (katasztrófavédelem) dolgoztam havi nettó 173 ezer HUF-ért. Már nem vagyok ott szerencsére, de ha rendezik is, az emberek nem felejtenek.
@marksvednemeth
@marksvednemeth 2 ай бұрын
Ádámot a kormányinfóra! Vitályos pozíciója veszélyben van
@Berry14ish
@Berry14ish 2 ай бұрын
Szép napot🎉🎉🎉🎉❤❤❤kívánok
@horvathattila6799
@horvathattila6799 2 ай бұрын
Molnár F. Árpád echelon tanú is valami benzinkúton dolgozik.
@peterbako5739
@peterbako5739 2 ай бұрын
A legvègènel a tarkójához azèrt nyúl mert viszket neki.😄
@THEAMYGDALA
@THEAMYGDALA 2 ай бұрын
Árvíz érintett településen lakom. Borzasztó volt a sok, lapáttal pózoló, semmirekellő politikus. Inkább maradtak volna otthon. És nem, nem csináltak semmi hasznosat.
@zoltanboldog629
@zoltanboldog629 2 ай бұрын
- Mikor lehetett látni,hogy deak vagy bohar es a többi megafonos zsakolt volna?-
@zoltanboldog629
@zoltanboldog629 2 ай бұрын
- bohár nejével randizott,Deák hóna alatt a gumicsizmával,vagy hárman a vízben áll..
@zsuzsamanner8870
@zsuzsamanner8870 2 ай бұрын
Még előkerülhetnek “zsákolós” felvételek
@zoltanboldog629
@zoltanboldog629 2 ай бұрын
@@zsuzsamanner8870 igen az bizony előfordulhat..így utolag
@r4ndOm14m
@r4ndOm14m 2 ай бұрын
Fejjel lefelé fogta a pisztolyt. Én is elmentem volna mellette.
@adamozsvath5323
@adamozsvath5323 2 ай бұрын
A sok Fresh Corner emlegetés után lassan azt érzem, hogy a MOL valahogy támogatja a csatornát... :D
Mi is CUKIK vagyunk amúgy ESKÜ 😘 #426
1:04:23
JÓLVANEZÍGY
Рет қаралды 133 М.
Do you love Blackpink?🖤🩷
00:23
Karina
Рет қаралды 23 МЛН
coco在求救? #小丑 #天使 #shorts
00:29
好人小丑
Рет қаралды 76 МЛН
А я думаю что за звук такой знакомый? 😂😂😂
00:15
Денис Кукояка
Рет қаралды 5 МЛН
Gratulált a NAGYKÖVET, az értelmiség BÁSTYÁJÁNAK 🥰 #384
48:14
HISZTIS FÉRFIAK egója dönti el a VILÁG SORSÁT 😳
42:48
fókuszcsoport
Рет қаралды 147 М.
Erre SENKI NEM SZÁMÍTOTT, Magyar Péternek ANNYI 😨 #372
51:37
JÓLVANEZÍGY
Рет қаралды 218 М.
A GÓLYATÁBOROK (és a hatalom) SÖTÉT OLDALA 🌒
55:42
fókuszcsoport
Рет қаралды 101 М.
Magyar Péter miatt NEM TUDNAK PIHENNI az öregek 😢 #373
47:51
JÓLVANEZÍGY
Рет қаралды 164 М.
România Alege - Ediție specială
1:52:21
Europa FM
Рет қаралды 97 М.
Kiderült HOL LEHET ELBÚJNI Bayer Zsolt elől 👀 #382
47:18
JÓLVANEZÍGY
Рет қаралды 188 М.
Do you love Blackpink?🖤🩷
00:23
Karina
Рет қаралды 23 МЛН