033 - A férfiaknak mindig jobb kell, míg aztán már nem… avagy: “A Csodaszarvas Titka”

[@aReggeltSzeretem]

A saját méltóság határa fontos mindenkinek, ha ezt megsértjük (s nem korrigáljuk), ne csodálkozzunk, ha bármi is történik utána. A nem kompatibilis kapcsolatban levés rosszabb, mint egyedül.

[@azidegszanatoriumarisztokr8013]

Jók ezek az új videók István! Azóta sok mindent kigondoltam a női-férfi kapcsolódás idézőjeles metafizikájával kapcsolatban, pontosabban ráébredtem pár dologra, mi most igaznak hat, minthogy fiatal útkeresőként most igyekszek a túlzott tanulást hanyagolva nőkkel ismerkedni, minthogy a sok fantáziálgatás után már éppen ideje lenne ennek. Bár aszt hiszem, nem tévedek, ha ezek nagy része nem több holmi okoskodó bölcsellésnél. Pedig a lényeget nagyon könnyen és röviden is össze lehet foglalni: El kell indulni az úton, egy úton valamerre, mikor már nem lehet maradásunk, és jöjjön, aminek jönnie kell! És jönni is fognak akadályok, kihívások, mik idővel nem is akadálynak, nehezítéseknek hatnak, hanem próbatételeknek, amiken így vagy úgy át kell jutnunk, mert ilyen az élet. És idővel már úgy gondolom, hogy a korábbi halogatás is szükségszerű volt, mert talán a mélyben akkor is dolgoztak valami erők, de még az ember nem ér el céljához, addig küzdenie kell. De amikor már a női (talán komplementer, kiegészítő) minőséggel eggyé egészül a férfi, és viszont, akkor ez a inkább harciasság lenyugszik, mikor megszűnik a világ áramló kettős természete, mint mikor vihar után este kisimul a tó tükre, hogy megláthassuk benne a másikat, önmagunk elfeledett részét. És én úgy hiszem, hogy nem csak a férfi választ célt, amihez a nő azután kapcsolódni tud, hanem már a nőben is kezdetektől fogva megvolt az, csak rejtett, látens módon, hiszen a kapcsolódás során az embernek van egy belső képe arról, akivel eggyé tudna olvadni, tehát benne is megvan a másik minőség, csak meg nem nyilvánult módon, vagy esetleg hiányként körvonalazódik. (Szóval az ábra úgy lenne helyes, hogy a férfi jelen kívül van egy női jel, azon kívül megint férfi, és befele is a nőiben egy férfi, mindkét irányban a végtelenségig, mint amikor a mesében meglátja a hős a hercegnőt, és szemük végtelenszer tükröződik egymásba. Szóval az, hogy ki áll a másik mögött (ami gyakori félreértés, hogy sokan azt gondolják, hogy egymás mellett kéne allni, ami hülyeség, mert akkor ugyanaz a minőség kettőződne, és taszítaná egymást, tehát n tudna eggyé válni), az csak a perspektívától függ, az abszolúttól nem, hanem helyesen talán lenne szerintem, hogy a két nem benne áll egymásban, csak ezt végesen nem lehet ábrázolni a materiális világban, csak valahogy elbeszélni.) És elnézést, hogy nem bírtam ki az okoskodást, de talán még írok akkor már valamit, hogy miért fontos számomra az ősi archaikus népi mondavilág meg minden. Mert szerintem nem annyira vallással, vagy tannal lehet kifejezni a világ lényegét, hanem az ember lelkében benne élő szimbolumvilággal, ahol még a szavak is élnek, változnak, mint a természet, az időjárás, mit szemlél az ember (minthogy szerintem maga a szemlélődés, a koordinátarendszer tudat és a személy, az abszolút, a minden emberben egyező lélek, pedig ettől a leírástól független). Mert Isten nyelve a művészet, ha úgy tetszik, az érzések és állapotok kifejezése, mihez nem kell ész meg gondolkodás, majd materializálódik a szellemiség meg fizikalitás is belőle (legalább is jó ilyen gondolatokkal elaltatni magunkat). És ez a mondákban, meg effélékben még természetes, oldott formában van benne. (Érdemes lehet Szántaitól meghallgatni A Fehérlófia történet jelképrendszere előadást, és nagyon érdemes a szimbolikát tekintve Jankovics Marcell a meséről készült rajzfilmjét is megtekinteni, bár egy elég obszcén munka, itt úgy sem szoktunk finomkodni. Sajnos erről csak egy részletet találtam... Bár most már lassan szakítok az ilyen hosszú előadásokkal, mert inkább a való életben akarok utánajárni az igazságnak, és előadások helyett inkább zenét, népzenét hallgatok a vonaton a tájat nézve, mitől csak úgy maguktól jönnek a gondolatok.) Zárásként meg talán annyi, hogy a nagy filozófiák (szolipszizmus, autoteizmus), tanok, de ugyanakkor a népmesék, énekek világa (mi lélekből fakad) nem a fizikális testként, azaz személyként azonosítják az embert, hanem bennük a személy (lélek, Atman, Brahma, önvaló, vagy nem tudom mi) maga az utazás, az álom a világban, ami maga is egy álom, meg minden ilyen távolba vezető baromság záráskép szép befejezésnek.

[@Noémi-zl8by]

És a ki vagyok én nem azt jelenti, hogy valakinek kell lennem, hanem önmagam megtalálása. Önazonosság. Mi fér bele, mi nem. Felvállalni önmagam.

[@laszlonagy2928]

Ejj, István, ez jó volt.

[@sylviakosak5859]

Hm.. köszönöm ❤️

[@JózsefTóth-f8g]

Nem! Addig becsülöm a nőt míg van! Egynek egy a párja. Holtodiglan holtomiglan! Mert ha megcsalod én tudni fogom! Nők legyetek karakanok . Ti atyák pedig tiszteljetek a szeretett nőt mert benneteket is anya szült!

[@laszlonagy2928]

egyrészt igen, igy van, másrészt ott a csodaszarvas effekt.

[@IrenTothLaszlone]

❤

[@edinafarkas2660]

Ha a második korszakban a férfi csodaszarvas reményében képes akár házasságot is bontani?

[@joosistvan]

Igen. Naná…

[@azidegszanatoriumarisztokr8013]

Tálán az ügy talál meg minket, mi közben mi is megtaláljuk az ügyet, úgy ahogy a férfi rátalál a nőre és kergeti, a nő is reá talál, miközben menekül előle, csak sajnos mindig csak a vilag egyik oldalát látjuk, amíg élünk és nem szűnik meg a kettősség, a kettősségek.

[@azidegszanatoriumarisztokr8013]

És ez így van rendjén! Aztán majd minden újra indul, vagy ilyesmi, nem tudom...