"Az öntudat nem a lét kiteljesedése, hanem -mintegy- a lét betegsége." Sartre Az ember önmagát tekinti a legfontosabbnak és tudja, hogy minél több aljasságot követ le, annál jobban él. Az újkor legnagyobb szélhámossága az ateizmus. Az igazság viszont az, hogy az élet célja, hogy ne oda jussunk vissza a halálunk után, mint ahol születésünk előtt voltunk. Erre az öntudatra kell visszavezetni az embert, ha nem akarjuk kiirtani. Másodszor tévedés, hogy régebben helyesebben éltünk. "Az ember támadva, gyilkolva él, amióta a fóldön van." Spengler amajom a fánn élt, rálátása volt az alatta zajló életre, ami választásra késztette. Vagy az áldozatokkal szimpatizált vagy a gyilkosokkal. Az első előemberek között -ennek megfelelően- volt tisztán növényevő (Ausztrálopithecus Robustus) és egyre inkább húsevő (Au.p. Grachilis). Etológusok szerint a ragadozó a zsákmányszerzés pillanataiban transzban van. "Nem tudunk elmenni úgy egy legelésző csorda mellettt, hogy ne gondolnánk a húsállomány gyarapodására, a vizesés mellett, hogy ne gondolnák a kinyerhető energiára -nem élet, hanem lelki szükségletből." Spengler. "Az ember permanens ragadozó." Kierkegaard "Az ember 70-szerte vérengzőbb, mint a föld legvérengzőbb vadállata, a foltos hiéna." egy pszichológus-csoport felmérése, 1990. USA. A szelíd állatoknál, ha az őr veszélyt jelez, akkor nem hülyézik le, hanem hallgatnak rá, elengedik a táplálékukat és a területüket -menekülnek. A csúcsragadozóknál nincs őr, mert nekik nem szoktak ártani, ellenkezőleg, ők ártanak másoknak. Amikor Gréta elkezdett -talán 6éve- könyörögni a nemzedéke életéért a mai felnőtteknek, akkor az évi széndioxidszint 1ppm-mel emelkedett. Azóta mértek már 3ppm-et is. Miért? Mert a ragadozó akkor ehet, akkor örül, ha a másiknak rossz, ha a másik belehal. Ahogy a ragadozó macska szájából nem lehet élve kivenni az egeret, az ember kezei közül sem lehet megmenteni a természetet. Az emberek döntő többsége pusztítani akarja a természetet, mert ragadozó.
@belatoth966010 ай бұрын
🤝👏
@g.gyorgyhorvath663410 ай бұрын
Számomra a természet, a természetvédelem elsősorban kultúrális, esztétikai és etikai kérdés. De akkor számíthat sikerre, ha ki lehet mutatni a gazdasági hasznosságát is. Ez természetesen nem napi, tőzsdei aktualitású - hanem nemzedékeken túlmutató. Pl. mit jelent a biodiverzitás - vagy annak a csökkenése. Mekkora kára van a termőföld túlhasználatának, a sivatagosodásnak, a tengerszint emelkedésének, mibe kerül, ha milliók válnak klíma-menekültté, ha nem sikerül elérni a klíma-célokat.
@expoliceman66610 ай бұрын
Ezt nem érdemes számszerűsíteni, hiszen ki mennyit fizetne a saját agyáért, vagy szívéért? Az életfenntartó rendszerek ledarálása nem költségprobléma. Pont a for profit rendszerek azok, amelyek a költségelkerülésre, a költségek áthárítására lettek programozva. Itt pont a limitációknak kéne működni, ami egyébként is a fő törvénye az élő rendszereknek. A piaci rendszert vagy felváltja a kvóta rendszer, vagy áthárítjuk a szegényekre amit tudunk, amíg tudjuk. A piac csak egy mellékes alrendszerként működhet, hogy a rendszer rugalmas legyen. De a kemény korlátokat semmi nem írhatja felül, vagy az lesz ami most is van.
@g.gyorgyhorvath663410 ай бұрын
@@expoliceman666 "Az életfenntartó rendszerek ledarálása nem költségprobléma" Mennyi idő alatt tudnád átalakítani a jelenlegit nonprofit rendszerré? A gazdaság akkor fenntartható, ha az outpotja legalább nem kisebb az inputnál. A költségelkerülés, az áthárítás pedig rajtad (és rajtam, stb.) múlik - mi tartjuk fenn a cégeket a vásárlásainkkal, mi választjuk meg a törvényeket hozó (és betartató) politikusokat.
@expoliceman66610 ай бұрын
Elvi lehetősége megvan. Pusztán a felső 20% fogyasztását feleznénk le, és máris nincs túllövés. Nem éheznének, minden alapszükségletük meglenne, és így is többszörösen többet fogyasztanának, mint az alattuk lévő tömegek. A gazdaság mostani energia- és anyagforgalma abszurd. Teljesen felesleges. A költségárhárítás pedig a kapitalizmus törvénye. Aki életében döntött már egy vállalkozásban arról, hogy milyen input és outputja van az vagy bolond, vagy hazudik. Persze vannak direkt veszteséges vállalkozások is. Lehet úgy is, csak azt hobbinak hívják...@@g.gyorgyhorvath6634
@g.gyorgyhorvath663410 ай бұрын
@@expoliceman666 A felső 20 %-nak te is a része vagy. Kapitalizmus: magántulajdon és verseny. Hogy mit tud áthárítani, az a szabályozáson és annak betartatásán múlik. De ha igazad lenne: hogy felezed meg?
@magdolnagulyasnetorjek187710 ай бұрын
Zöld bolygó, ebből is csak a profit. Hagyják békén a természetet. A természet szép, Isten teremtménye.
@juditkiss436110 ай бұрын
Megkérdeztétek, hogy mi lesz a megoldás arra, hogy kevesebben legyünk?
@matmero10 ай бұрын
Mit mond erről a magyar botanikusok doyenje? Itt megnézhető: kzbin.info/www/bejne/j3fXgH2cq8qNmKM
@jenopuskas1229 ай бұрын
megérdemelt volna egy riportert ez a beszélgetés.....
@magdolnagulyasnetorjek187710 ай бұрын
Hát Te meg hogyan vagy felőltözve?
@tiborfulop59909 ай бұрын
Ne mondjuk mar, hogy az emberekkel nincs baj !!!!! tobb tizezer ev alatt lettunk 1 milliardan es 223 ev alatt lettunk 8 milliardan ..... elunk szepen es szemetelunk szepen es kenyelmesse tesszuk az eletunket szepen es kihasznaljuk 300 ev alatt a termeszeti kincseket, amik evmilliok alatt kepzodtek ....
@gyulakoczo120510 ай бұрын
Kicsit "disszonáns" számomra a téma és a nagy has együttes látványa...:)
@barnabasfelso924810 ай бұрын
A természet olyan, mint egy tanyasi ház! Ha egy házat nem laksz, nem élsz, akkor az lepusztul!
@godlada10 ай бұрын
a természet köszöni szépen, de nagyon jól meglenne az emberek nélkül, sőt!
@barnabasfelso924810 ай бұрын
@@godlada Akkor kezdd el az ember nélküli világot! A hídról leugrani a legegyszerűbb!
@godlada10 ай бұрын
@@barnabasfelso9248 Tényleg? Próbáltad? Az ember nélküli világ is el fog jönni nem kell ahhoz hídról ugrálnod. Élhetetlenné tesszük a környezetünket, és ez elég. "A természet olyan, mint egy tanyasi ház! Ha egy házat nem laksz, nem élsz, akkor az lepusztul!" Ezt a marhaságot te találtad ki? Nem igazán ment át az előadás mondanivalója... Hallgasd meg még egyszer, ártani nem fog.
@barnabasfelso924810 ай бұрын
@@godlada Te elsőnek fogsz eltűnni, míg a többiek vígan élnek! A te felfogásoddal!