Kezdet, vagy vég? - [SSO Kisfilm]

  Рет қаралды 10,963

Xillu.

Xillu.

Күн бұрын

Sziasztok Csajszibarackok!
Már nagyon régóta vártam, hogy ezt a művet megmutathassam Nektek.
Igaz ez a kisfilm egy nyári táborról szól, ami decemberben annyira nem életszerű, az viszont igen, hogy számomra egy ünnepi alkalom lesz, hogy napvilágot láthat egy olyan tartalom, amit már rettenetesen régóta készítek. Nagyon régen csináltam már ilyen jellegű videót, és itt most inkább az írott történetekre gondolok, ugyanis ez az első olyan megalkotott "történetem", ami szinkronnal készült.
A történet egyébként a kezdő játékosokkal hozható egy szintre, ugyanis azt próbáltuk megalkotni Nektek, milyen is lehet egy számotokra már ismert világ és rendszer olyanoknak, akik még nem tapasztalták meg az adott életet, szituációkat. Talán szélsőségesnek látszik, de valójában nem az, hiszen úgy gondolom szinte mindannyian találkoztatok már a kisfilmben látott esettel.
Amennyiben a kisfilm kellőképp felkelti az érdeklődéseteket, készítünk neki egy folytatást is, melynek története már majdnem teljesen kész.
Remélem tanulságos és szórakoztató videót tudtunk Nektek készíteni!
Szereplők:
Alexa - Adalyn Mysterylove
Tina - Penelope Papalove
Laura - Agata Hayburg
Leila - Cristina Fishwell
Sarah - Rebecca Gloomway
Kira - Yvonne Cherryson
Debora - Tyra Windday
Dorota - Sonya Oldbrooke
Zoey - Hazel Shipburg
Vivi - Hortense Fastarm
Csatlakozz te is a Xilluminati Armyhoz! Légy tag és szerezd meg a "Kisbarack"(199Ft), "Csajszibarack" (399Ft) , "Ultra Csajszibarack" (599Ft), vagy a "Xilluminati Tag" (999Ft) rangot, vegyél részt a privát liveokban, beszélgess velem az élő chaten, tekintsd meg korábban a csatorna videóit, lépj be a Xilluminati Army privát DC szerverére, és játssz velem együtt a Star Stable Online-ban!
/ @xillu.
Jó szórakozást a videóhoz.:)
Xilluminati Army tagok:
🍑 YukoSakura
🍑 Lóránd Mayer
🍑 Racsek Réka
🍑 Réka Acsai
🍑 Alicia.
🍑 Re-B Channel
🍑 Jennifer Beachwin
🍑 Miyakoo
🍑 V. Vajk
🍑 Viki Starstable
🍑 メNina
🍑 Gretu
🍑 Nikolett Major
🍑 Itz Audrey Playz
🍑 Gréti
🍑 Tyra Windday
🍑 Rose
🍑 Cufu
🍑 Lili Halász
🍑 Nóra Fogas
🍑 csencibaba csencibaba
🍑 fiona.claysong
🍑 Kinga Csendes
🍑 Alexa Channel
🍑 S. Dori
🍑 Andrea Wolfbank
🍑 skeletondragoness
🍑 Dormány Cecília
🍑 Virág Kállai
🍑 Kisteknős🐢
Válasz néhány kérdésre:
Alicia Online-ban Xillu굵게 néven találhattok meg ezentúl!
- Melyik szerveren játszom?
Beatrice Nightbrooke - Daffodil Rocks
Zoe Undersmith - Hazy Desert
Quinn Silverhunter - Night Star
- Mivel veszem fel a videókat?
Jelenleg OBS-t használok.
- Mivel szerkesztem a videókat?
Sony Vegas Pro 15.
- Melyik klubba vagyok?
Beatrice Nightbrooke - Invincible Force
Zoe Undersmith - Wise Ghosts
- Hova küldhetsz üzenetet?
Instán Xillu_sso néven, facebookon Frostbyte néven találsz meg, illetve e-mailben beatricenightbrooke@gmail.com-on is elérhetsz.:)
- Kérdésed van?
Az Ask.fm oldalamon is felteheted ezentúl! Link: ask.fm/FROSTBY...
- Szeretnél te is a Xilluminátisták Offisöl Közösségébe csatlakozni? Ezen a linken megteheted: / 890792521115427
Kicsit összekanalaztam egy leírásba a lejátszási listákat,
ha esetleg keresnétek egy videót a csatornán, így talán
könnyebb lesz megtalálni. Illetve ha csak unatkoztok és
megnéznétek tőlem néhány videót, akkor ez segít áttekinteni
a csatornám kínálatát.:D
Játékban: Beatrice Nightbrooke néven vagyok elérhető, illetve megtaláltok a Facebookon is, az oldalam neve Frostbyte, ezen a linken megtaláljátok: / frostbytechannel , ha viszont a borítókép aljára néztek, rögtön az első linkre kattintva megnyithatjátok.:)
Kipróbáltam részek:
• Kipróbáltam
StarShine Legacy végigjátszás:
• StarShineLegacy Végigj...
Star Stable PC végigjátszás:
• Star Stable PC
Sorozatok:
Az Élet Sötét Oldala - • Az Élet Sötét Oldala
Cassio Legendája - • Cassio Legendája
SSO Barmai videók:
• SSO Barmai
Kulipintyó Egyesület:
• Kulipintyó Egyesület
Szerdai Frissítéses videók:
• Szerdai frissítések
Kérdezz-Felelek videók:
• Kérdezz-Felelek
Versenypálya Elemzések:
• Versenypálya elemzések
Ló vásárlásos videók:
• Ló vásárlás
Edzéses videók:
• Edzések
Egyéb beszélgessünk részek:
• Star Stable Online Bes...
#starfam #xilluminatiarmy #sso

Пікірлер: 91
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
Szereplők: Alexa - Adalyn Mysterylove Tina - Penelope Papalove Laura - Agata Hayburg Leila - Cristina Fishwell Sarah - Rebecca Gloomway Kira - Yvonne Cherryson Debora - Tyra Windday Dorota - Sonya Oldbrooke Zoey - Hazel Shipburg Vivi - Hortense Fastarm Már nagyon régóta vártam, hogy ezt a művet megmutathassam Nektek. Igaz ez a kisfilm egy nyári táborról szól, ami decemberben annyira nem életszerű, az viszont igen, hogy számomra egy ünnepi alkalom lesz, hogy napvilágot láthat egy olyan tartalom, amit már rettenetesen régóta készítek. Nagyon régen csináltam már ilyen jellegű videót, és itt most inkább az írott történetekre gondolok, ugyanis ez az első olyan megalkotott "történetem", ami szinkronnal készült. A történet egyébként a kezdő játékosokkal hozható egy szintre, ugyanis azt próbáltuk megalkotni Nektek, milyen is lehet egy számotokra már ismert világ és rendszer olyanoknak, akik még nem tapasztalták meg az adott életet, szituációkat. Talán szélsőségesnek látszik, de valójában nem az, hiszen úgy gondolom szinte mindannyian találkoztatok már a kisfilmben látott esettel. Amennyiben a kisfilm kellőképp felkelti az érdeklődéseteket, készítünk neki egy folytatást is, melynek története már majdnem teljesen kész. Remélem tanulságos és szórakoztató videót tudtunk Nektek készíteni!
@SilverFoals
@SilverFoals Жыл бұрын
már nagyon várom
@Laura_0927
@Laura_0927 Жыл бұрын
szia Xillu! Nagyon várom már és egyépként engem is Laurának hívnak és jól esett hogy a nevem belekerül a kisfilmbe.☺ boldog karácsonyt, és szép délutánt!❤
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
@Loretta Gajdàcs Szia! Egyelőre még nem tudom, hogy egyáltalán lesznek e olyan plusz szereplők akik szinkronizálni fognak de majd idővel kiderül.
@noemii_124
@noemii_124 Жыл бұрын
Nagyon jó lett velem is történt már ilyen hogy azért piszkáltak mert nem voltam haladó és még nem ugrottam de végre megcsináltam az egyik edzésen és máris leszáltak rólam💖💜🖤💚❤
@vikiandkira
@vikiandkira Жыл бұрын
Kira a kedvencem már most! Vajon miért?🤣😂 (az a nevem)
@Mollivagyok
@Mollivagyok Жыл бұрын
Jesszusom, xillu egy hibátlan munkát rakták ide nekünk, köszönjük❤️
@your_alina
@your_alina Жыл бұрын
Úristen igen jó lett ez egy mestermű remélem lesz folytatás ! Mer így nem lehet vége már várom xillu😍💯
@emmaarnold4735
@emmaarnold4735 Жыл бұрын
Eeeez igeeen! Ez hiányzott már az életemből😍❤️ végre egy jó SSO kisfilm✨ nagyon jó lett Szilvi, biztos rengeteg munka van benne💕 de a sok munka meghozta a gyümölcsét🐴🤩🥰
@enikoovari1248
@enikoovari1248 Жыл бұрын
Ez nagyon jó lett! Gratulálok! Ilyen jó kisfilmet még sosem láttam. Remélem lesz folytatás! És Boldog karácsonyt mindenkinek!❤❤
@amiradesertlion3129
@amiradesertlion3129 Жыл бұрын
xillu.szntem ez a legjobb ssos kisfilm a világon.a hangok engem elvittek egy olyan helyre mint ez.ez gyönyörű lett
@Liza_983
@Liza_983 Жыл бұрын
Úristen! Imádom! Ez a legjobb! Olyan jó lett, mint te.❤️ Lesz 2. része? Meg tudod mondani, hogy mikor? Előre köszönöm szépen, ha válaszolsz❤️❤️❤️❤️❤️❤️
@pannakovacs6852
@pannakovacs6852 5 ай бұрын
Legyen kérlek szépen második rész! Tudom, hogy ez nem olyan, hogy mondom és holnap fenn is lesz de nagyon jó. Ez csak egy ajánlat nem kell feltétlen megtenned❤😊
@Xillu.
@Xillu. 5 ай бұрын
Dolgozunk rajta, szeretnénk folytatni de még egyelőre csak a tervezésnél tartunk, reméljük hamarosan neki tudunk állni forgatni is a 2. részt! ^^
@pannakovacs6852
@pannakovacs6852 5 ай бұрын
@@Xillu.úristen köszöm Istenem ! ❤❤ imádlak ❤❤
@petraaxecat3126
@petraaxecat3126 Жыл бұрын
Szilvi... Amit ide hoztál nekünk.. szóhoz se jutok, ez egyszerűen elkébeztő
@Horses_AndMe
@Horses_AndMe 11 ай бұрын
HÁT EZ SZUPER!!!😊
@majaravenforce
@majaravenforce Жыл бұрын
Sziasztok% Én ezt a kisfilmet csak most látom,hát ez eszméletlen jó lett!!
@lucaszegedi9311
@lucaszegedi9311 Жыл бұрын
Fantasztikusan jo lett a kisfilm! Becsillagoztam a konyvjelzobe kerult, hogy ujra megnezhessem amikor csak szeretnem. Nagyon varom a folytatast!
@zsuzsannakolarovszki138
@zsuzsannakolarovszki138 Жыл бұрын
Úristen Xillu imádom ez nagyon jó lett köszönjük ❤ és boldog karácsonyt!❤🎄
@Blackpink._.concert
@Blackpink._.concert Жыл бұрын
Ez az első videó amit látok tőled és nagyon jó fel is iratkoztam🤭💗
@aidasoundkite2978
@aidasoundkite2978 Жыл бұрын
Úristen Xillu ez nagyon jó lett😻♥️Köszönjük♥️
@liacsizmadia8497
@liacsizmadia8497 Жыл бұрын
Xilluuu!!!!!!🥰 nagyon jó lett nagyonvárom a kövi részt a lessz addigis gyönyörködök ebben a csodában!!!!😍😍😍
@madikoncz3820
@madikoncz3820 Жыл бұрын
Nagyon jó lett csak így tovább és te vagy a legjobb videós
@StarStableGirls2023
@StarStableGirls2023 Жыл бұрын
Nagyon jó lett! Nagyon tanulságos ez a kisfilm! Nagyon ügyes vagy!❤️🐴🐎
@rekavarjasi577
@rekavarjasi577 Жыл бұрын
Nekem nagyon tetszett!!! Legyen fojtatás!!!💙
@rekavarjasi577
@rekavarjasi577 Жыл бұрын
Folytatás*
@brigittanemet8567
@brigittanemet8567 Жыл бұрын
Nagyon jó lett! 😁Csak így tovább. Remélem lesz folytatás.
@zsofiapodmaniczky9425
@zsofiapodmaniczky9425 Жыл бұрын
Nagyon jó lett!!!!! Legyen folytatása!!
@Patricia-mvzd
@Patricia-mvzd Жыл бұрын
Nagyon jó lett Xillu. Én mondjuk kíváncsi lennék a folytatásra
@nes_cafe
@nes_cafe Жыл бұрын
Nos, így a premier utan, szerintem mind egyetértunk abban,hogy ez egy mestermű. Hiába régen csinaltatok, én anno sok kisfilmet kerestem, hogy lekössem magamat valamivel. És egyik sem volt ennyire klassz, mint ez. Ráadasul a szinkronok. Odavagyok értük,es sosem talaltam ezelott szinkronizált művet. Ez nálam nagyon elnyerte a tetszésemet, jó a téma, a vágások, a hangok, es minden. Ügyesek vagytok!😍 Én szívesen latnek ebből egy masodik reszt!:)
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
A szereplők minden erejüket bevetve dolgoztak ezen velem együtt, köszönjük a dicséretet, boldogok vagyunk tetszett, ha minden jól megy lesz folytatása!
@egylovaslanyHanna20
@egylovaslanyHanna20 Жыл бұрын
Nagyoooon jóóóóóó lett!♥️
@boglarkafekete8038
@boglarkafekete8038 Жыл бұрын
Imádom❤
@cutekiller8881
@cutekiller8881 Жыл бұрын
Na most lett időm kommentelni.A sok kisgyerekkel épphogy megnéztük a preimert de már elszabadult a pokol.Nade ezt a kisfilmet egyetlen szóval lehet jellemezni ZSENIÁLIS. Nagyon várom már a hasonló alkotásokat.Mindenki nagyon ügyes volt szuperek voltatok.Így tovább és kellemes ünnepeket💜
@scarlettfriendkite9425
@scarlettfriendkite9425 Жыл бұрын
Xillu! Ez nagyon jó volt! Folytatást!!!!!!!😊😊❤❤❤❤ügyesek vagytok mindannyian. Boldog Karácsonyt 🌲🌲
@LilienReitinger
@LilienReitinger Жыл бұрын
Nagyon szuper !🤩😁
@bernadettvarga84
@bernadettvarga84 Жыл бұрын
Szuper jó lett!
@nes_cafe
@nes_cafe Жыл бұрын
Uristen,marcsak 2 nap van hátra!! Nagyon kíváncsi vagyook😍😍
@keliamoonsong
@keliamoonsong Жыл бұрын
Szia! Nagyon szupcsi lett!!! :D
@csakasz82
@csakasz82 Жыл бұрын
Omg xillu imádlak ez a kedvenc videóm
@dorahalmai5760
@dorahalmai5760 Жыл бұрын
Remélem lesz folytatás
@annabanki8753
@annabanki8753 Жыл бұрын
Lehet még több rész imádom
@Majosanna6394
@Majosanna6394 6 ай бұрын
Nagyon jó lett 😁✨
@Zora.2009
@Zora.2009 Жыл бұрын
Boldog Karácsonyt neked, Dollynak, Berrynek és mindekinek is!❤ Remélem több kisfilm is lesz, mert amennyit eddig láttam belőle az nagyon jónak ígérkezik!❤
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
Köszönjük szépen, viszont kívánjuk és Igyekszünk majd!
@h.a.a_0029
@h.a.a_0029 Жыл бұрын
Nagyon jó lett
@pannakovacs6852
@pannakovacs6852 5 ай бұрын
Szuper lett❤
@zsofiafarkas2484
@zsofiafarkas2484 Жыл бұрын
Nagyon tetszett a premieren is ott voltam amenyi kisfilmet eddig láttam azok közül szerintem ez a legjobb :))
@annatamasi3401
@annatamasi3401 Жыл бұрын
Ez nagyon jó ♥️♥️♥️ legyen még folytatás♥️♥️♥️✨
@lizbethwagonscroll3629
@lizbethwagonscroll3629 Жыл бұрын
Ez nagyon jó kisfilm😻remélem majd lesz folytatása😻
@tamasszarvas2610
@tamasszarvas2610 Жыл бұрын
Nagyon jó lett ❤❤❤❤❤ 😊😊😊
@farkasmalna3286
@farkasmalna3286 Жыл бұрын
Már nagyon vártam és sokkal jobb lett mint amire számítottam!❤ Remelem lesz még hasonló video!☺️
@hannasari123
@hannasari123 Жыл бұрын
Nagyon jó lett🥰 Többet kéne csinálnod.
@sunsetz_aura
@sunsetz_aura Жыл бұрын
De várom 😍
@roberthusveth3472
@roberthusveth3472 Жыл бұрын
(lány vagyok csak apukám fiókja) nagyon várom . Az új telefonomról fogom nézni ha megkapom karácsonyra😁😁. Sok sikert
@Cattoctheblackcat
@Cattoctheblackcat Жыл бұрын
legjobb
@avocado3194
@avocado3194 Жыл бұрын
nem bírom ki várniii nagyon nagyon várom🐴🐎🎬📽🎥🎞
@SsoKajsa
@SsoKajsa Жыл бұрын
Vagy csak a kezdet vége? Nagyon jó lett boldog karácsonyt
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
Ez találó volt, tetszik! Boldog karácsonyt neked is!
@zsofiafarkas2484
@zsofiafarkas2484 Жыл бұрын
nagyon várom már!😃
@vajascicaa
@vajascicaa Жыл бұрын
Elősször is nagyon jó lett másrészt Alexa hangja ismerős nekem nem tudom miért😅
@andreaszantai2486
@andreaszantai2486 Жыл бұрын
Úristen! Hát ez csodálatos lett,nagyon tetszett 🤩 Boldog karácsonyt!❤️🎄
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
Örülünk, hogy tetszett! Neked is boldog karácsonyt kívánunk!
@georgia_longfire
@georgia_longfire Жыл бұрын
Nekem nagyon tetszett!
@dorkafoczen71
@dorkafoczen71 Жыл бұрын
Alig várom!
@dorkafonod6061
@dorkafonod6061 Жыл бұрын
Nagyon jooo volt❤! Egy kérdésem van hogy lehet tanügetni az sso-ban?❤😊
@ivihanna
@ivihanna Жыл бұрын
Az nagyon jó
@riafarkas1766
@riafarkas1766 Жыл бұрын
Nagyon várom :)
@Szofi-kv4kj
@Szofi-kv4kj 22 күн бұрын
Legyen folytatás❤
@Pamut_me
@Pamut_me Жыл бұрын
van 2. része????nagyon jó lett Xillu ❤❤❤❤❤❤
@riafarkas1766
@riafarkas1766 Жыл бұрын
Nagyon jó lett! :D köszönöm szépen hogy a Leila név is szerepelt a filmben, úgy hívták a legjobb lovam 🥰 és pont olyan volt a lovam mint Leila a filmben xD, lesz folytatása amúgy ?
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
Tervezzük a folytatást igen, örülünk, hogy tetszett.
@Szonjagaal
@Szonjagaal Жыл бұрын
Na igen.. és pont ezért utalom a nyári Lovas táborokat mert a haladók lenéznek es viccnek tartanak.
@Lipopy_vlogss
@Lipopy_vlogss 8 ай бұрын
Ebben nincs könnyű ügetés?❤
@ssodorka2023
@ssodorka2023 Жыл бұрын
Mikor lesz következő része?
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
Hát mindenképpen jövőre valamikor
@Asixedits
@Asixedits Жыл бұрын
Nagyon tetszett!!! Ugye lesz folytatása?
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
Hát egyelőre nem hiszem, de dolgozunk rajta, a történet nagy része megvan fejben már csak a megvalósítás hiányzik. Ami persze a nehezebbik része.
@Asixedits
@Asixedits Жыл бұрын
Értem, köszi a választ!
@_._meg.mindig.anii_._
@_._meg.mindig.anii_._ Жыл бұрын
Keresem a hibát de nem találom...
@keliamoonsong
@keliamoonsong Жыл бұрын
Egyébként tudsz valamit Lorett-ról? Mostanában nem tett fel videót.
@Xillu.
@Xillu. Жыл бұрын
Sajnos nem tudok semmit.
@keliamoonsong
@keliamoonsong Жыл бұрын
Értem, azért köszi :)
@Alexandra_14311
@Alexandra_14311 Жыл бұрын
Alig varom a filmet
@lenahenzer6325
@lenahenzer6325 Жыл бұрын
legyen folytatás kérlek
@dorkafoczen71
@dorkafoczen71 Жыл бұрын
Lesz folytatás
@csibetab1949
@csibetab1949 Жыл бұрын
Úr isten nekem a hat óra hat hét alig várom már de az is lehet hogy ma nem érek rá de majd meglátom
Mysterious horse || sezon2 odcinek 5 || Serial SSO dubb
5:59
ℳℯ𝒾 𝒟𝒶𝓌𝓃𝒻ℴ𝓇𝒸ℯ
Рет қаралды 71
LPS: Princess (part 1) [ENG SUB]
18:24
palotasadel11
Рет қаралды 328 М.
Modus males sekolah
00:14
fitrop
Рет қаралды 12 МЛН
Violet Beauregarde Doll🫐
00:58
PIRANKA
Рет қаралды 51 МЛН
Or is Harriet Quinn good? #cosplay#joker #Harriet Quinn
00:20
佐助与鸣人
Рет қаралды 48 МЛН
Édeskert a Parlamentben - SSO
30:04
Xillu.
Рет қаралды 2 М.
Régen vs. MOST - SSO
15:26
Xillu.
Рет қаралды 2,2 М.
Valamit valamiért || teljes kisfilm
13:43
Ingeborg Dogforest
Рет қаралды 25 М.
Hátborzongató helyeim 😱👻💀 - SSO
30:53
Xillu.
Рет қаралды 7 М.
22 éves lettem, szóval vettem 22 lovat! :D
15:01
Mia Turtlestreet
Рет қаралды 1,6 М.
Újabb bolond video 🤪 avagy Lovas Vlog #6 | Kamilla And Me
17:55
A játék vége.
34:29
Eline Swordlake
Рет қаралды 10 М.
Star Stable: Mistfall | ALL EPISODES
49:16
Star Stable
Рет қаралды 1,4 МЛН
A derby - Star Stable Kisfilm
5:10
My Stablebook
Рет қаралды 3,5 М.
Modus males sekolah
00:14
fitrop
Рет қаралды 12 МЛН