Kiss Viktória: Főnix

A hit, hogy sikerül, betölti a lelkem,
és már nem kérdezem, hogy miért kell itt lennem.
Ahogy hullanak le a képzeletem égboltjáról a csillagok,
néha elfelejtem azt, ki valóban lenni akarok.
De aztán új életre születik a főnix bennem,
és hogy nem is vagyok olyan kicsiny, ismét elhiszem.
Nehéz erősnek maradni, mikor más nem hisz nekem,
hogy több van bennem annál, minthogy az bentrekedjen.
Tudom, hogy előbukkan, tudom, hogy megtestesül,
tudom hogy rám vár, és hogy mégsem vagyok egyedül.
A magány mohó, és néha magának akar engem,
de hittel szükséges lerombolnom a falait oda benn.
Mikor álmomért sikolt a szívem, új erőre kapok,
és azzá válok lenni, ki mindig is vágyok.
Naggyá cseperedik a lelkem és szeretik majd,
az pedig izzó szenvedéllyel fogva tart,
hogy örökké égjen lényemben a tűz,
ami végül aztán minden félelmet elűz.
Magam szemében is egyre nagyobb leszek,
egykori sebeim már nem a múlt kötözi meg.
Hisz:
új életre születik a főnix bennem,
és hogy nem is vagyok olyan kicsiny, ismét elhiszem.
Nehéz erősnek maradni, mikor más nem hisz nekem,
hogy több van bennem annál, minthogy az bentrekedjen.
Tudom, hogy előbukkan, tudom, hogy megtestesül,
tudom hogy rám vár, és hogy mégsem vagyok egyedül.
A magány mohó, és néha magának akar engem,
de hittel szükséges lerombolnom a falait oda benn.
Mikor álmomért sikolt a szívem, új erőre kapok,
és azzá válok lenni, ki mindig is vágyok.
Naggyá cseperedik a lelkem és szeretik majd,
az pedig izzó szenvedéllyel fogva tart…
Új életre születik a főnix bennem,
és hogy nem is vagyok olyan kicsiny, ismét elhiszem.
Nehéz erősnek maradni, mikor más nem hisz nekem,
hogy több van bennem annál, minthogy az bentrekedjen.
…
Tudom, hogy előbukkan, tudom, hogy megtestesül,
tudom hogy rám vár, és hogy mégsem vagyok egyedül.
A magány mohó, és néha magának akar engem,
de hittel szükséges lerombolnom a falait oda benn.
Oda benn...
Saját versem Suno Ai által megzenésítve.