KOBAJASI KENICSIRÓ ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA

  Рет қаралды 11,575

Liszt Academy Budapest

Liszt Academy Budapest

Күн бұрын

Beethoven: 6. (F-dúr) szimfónia, op. 68 („Pastorale”)
Weber: A bűvös vadász - Nyitány
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Kobajasi Kenicsiró
1974-ben a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győzteseként Kobajasi Kenicsiró egy csapásra vált hazánkban ismertté és a közönség kedvencévé, s még ugyanezen év karácsonyán Beethoven F-dúr szimfóniáját vezényelte Budapesten. A kapcsolat azóta is töretlen: a japán dirigens és a magyar komolyzenei élet, illetve a hazai publikum között csakúgy, mint Kobajasi és a nagy Beethoven-szimfóniák között. Mindezekről az erős kötődésekről most újra a 6. (Pastorale) szimfónia megszólaltatása kínál majd érzékletes bizonyságot. Méghozzá egy olyan koncerten, amellyel a régóta fogadott honfitársunknak tekintett, a Magyar Érdemrend nagykeresztjével kitüntetett karmester nemcsak a Zeneakadémia közönségének javát, de egyszersmind a pódiumon helyet foglaló intézményi együttes fiatal muzsikusainak művészi épülését is nagyban szolgálni fogja.

Пікірлер: 15
@claudiaochoacruz
@claudiaochoacruz 2 жыл бұрын
Bellísimo!! Muchas gracias!! :)
@emiliabalogh6452
@emiliabalogh6452 2 жыл бұрын
Fantasztikus Kobajasi Kenicsiró! Egyik kedvencem Beethoven. És az ő közvetítésében éreztem a legközelebb Beethoven műveit. A másik karmester aki Beethovent szívemnek legközelebbi módon közelítette meg az Bernstein volt. Hálás vagyok nekik érte!
@palmaiattila3288
@palmaiattila3288 2 жыл бұрын
Én pedig Győrben, a sportcsarnokban voltam tanúja az első győzteseknek (Kobayashi, Medveczky). De az is lehet, hogy már a hosszú évek távlatából keverem az eseményeket, és az inkább az 1977-es II. tévés karmesterverseny győztesével való koncert emléke, mert talán az idén elhunyt Károlosz Trikolídisszel ment ott az F-dúr Pastorale. Mindegy, az egész ország akkoriban együtt élt ezekkel a művészekkel. Aztán emléxem még a "hőskorból" a tévés zenei rendezői versenyekre, amelynek egyik epizódjában pl. Ránki Dezső egyenest a kamerába mosolygott jó szélesen a Pisztráng-ötösben.
@user-ql3ms3rc4i
@user-ql3ms3rc4i 11 ай бұрын
Passionate ! Thank you !
@andreagroza2882
@andreagroza2882 2 жыл бұрын
Nagyszerű. Köszönjük.
@szrapkom
@szrapkom 2 жыл бұрын
Köszönöm, nagy élmény volt.
@henriettabucsi4009
@henriettabucsi4009 2 жыл бұрын
Köszönöm!
@user-be2jj7hy2r
@user-be2jj7hy2r 2 жыл бұрын
7:14
@user-be2jj7hy2r
@user-be2jj7hy2r 2 жыл бұрын
54:35
@alexhamilton9758
@alexhamilton9758 2 жыл бұрын
A fuldolati mozgalom
@sandokan7720
@sandokan7720 8 ай бұрын
OK, a vonosok talan intenziv zenekari gyakorlatban reszesültek szolamvezetöik altal. DE. az is a "tananyaghoz" tartozik, hogy az ember lanya NEM megy is ujjatlanban a szinpadrda. sem hasig-dekoltazsban. sajnos, ugy latszik, ez sem magatol ertetödö... :-(
@sandokan7720
@sandokan7720 8 ай бұрын
a "viharig"-ig tökeletes es dögunalmas, ott viszont szepen kinyilo, nem mindig együtt levö, izgalmas, feszült, elöadas.
@alsenwulf
@alsenwulf 2 жыл бұрын
Der dirigiert mit Maske ? 😅 😂 🤣 nein, das tue ich mir nicht einmal für Beethoven und Weber an ....
Csajkovszkij 5. szimfóniája Kobajasi Kenicsiróval
49:09
Liszt Academy Budapest
Рет қаралды 27 М.
Beethoven - Symphony No. 7 - Iván Fischer | Concertgebouworkest
42:15
Concertgebouworkest
Рет қаралды 13 МЛН
Underwater Challenge 😱
00:37
Topper Guild
Рет қаралды 48 МЛН
Самое неинтересное видео
00:32
Miracle
Рет қаралды 1,4 МЛН
Fake watermelon by Secret Vlog
00:16
Secret Vlog
Рет қаралды 11 МЛН
ДОКАЗАЛ ЧТО НЕ КАБЛУК #shorts
00:30
Паша Осадчий
Рет қаралды 933 М.
STARDUST · Suite · George Korynta · Prague Film Orchestra
14:37
KAMARAZENE NAGYTEREMRE  - 2022 TAVASZ: LES VENTS FRANÇAIS
2:14:56
Liszt Academy Budapest
Рет қаралды 8 М.
Seiji Ozawa Beethoven 交響曲 No 5 (運命)
31:41
小林一夫
Рет қаралды 1,4 МЛН
Alina Bercu performs Beethoven's Piano Concerto No. 5 in E flat major op. 73 (full)
39:13
University of Music FRANZ LISZT Weimar
Рет қаралды 3,8 МЛН
Underwater Challenge 😱
00:37
Topper Guild
Рет қаралды 48 МЛН