Kotradék vagyok? - majd Én megmutatom nektek! -Motiváció a kezdetekhez

  Рет қаралды 108,795

Polgar net

Polgar net

Күн бұрын

Elindul végre ez a sorozatunk is! Egy új terepen tapogatózom, de most is a múltra építkezem. Egészen messzire nyúlok vissza: a gyermekkoromba.
Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki meghatározó élményt tárol a gyerekkorból. Talán mindenkinek van egy hasonló élménye.
Azt gondoltam, hogy talán az én példámon keresztül tudok nektek is segíteni, hogy igenis, a negatív dolgokra is lehet építeni! Igenis, lehet az a pohár félig teli!
Azt kérlek továbbra se felejtsétek el, hogy nem én vagyok a megmondó-ember! Csak szeretnélek titeket a saját életem sikereinek-és bukásainak elmesélésével ösztönözni, hogy mozduljatok meg, és változtassatok az életeteken, ha nem szeretitek azt, akik most vagytok!
Nagyon köszönöm, hogy ennyien ötleteltetek a sorozat címén, rengeteg szuper ötletet küldtetek. Hihetetlen kreatívak vagytok! Úgy döntöttünk, hogy kerüljük azokat, amelyek nagyon pénz-gazdagság ízűek, mert a siker nem csak a pénzről szól.
Majdnem elcsábultunk egy-egy jó angol ötletnél, vagy más szóviccnél, de végül hosszas tanakodás után a MotivÁrpi-t választottuk.
A név-választásunk teljesen szubjektív volt. A sorozat kereszt-szüleinek:Brigitta Auer, Timea Sipos, MrKulikari, András Kovács- külön köszönjük, őket privát megkerssük majd egy kis aprósággal. (remélem, nem hagytunk ki senkit)
Ne felejtsétek, ezt a csatornát továbbra is veletek közösen alakítjuk, írjatok nekünk, ötleteljetek velünk!
Szerdán a szokásos filmek jönnek, a következő MotivÁrpi pedig 08. 24. 18.00-kor jön!
/ polgar_tunde
/ polgararpad

Пікірлер: 600
@feketeszilard
@feketeszilard 5 жыл бұрын
Az ember akitől egy forintot nem lehet sajnálni👏
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Szilárd Fekete Köszi
@zsomborkoczka1773
@zsomborkoczka1773 5 жыл бұрын
@@polgarnet Ez az igazság! Nem hülyeségre költi. Magának azt adta az Isten amit megérdemel. Reméljük boldoggá teszi magát ez az élet. 🙂
@Laleeee100
@Laleeee100 4 жыл бұрын
Csak ízléstelen az a nagy vekker azon a nyeszlett karján
@balazspodolszki4277
@balazspodolszki4277 4 жыл бұрын
@@Laleeee100 primitív vagy :(
@melindat.3531
@melindat.3531 4 жыл бұрын
Meg kell jegyezzem, hogy sajnos ez a fajta Emberség nagyon hiányzik a mai világból, amit Ön képvisel. Ezért nagy boldogság volt számomra, hogy megtaláltam a videóikat, és ezáltal valamelyest visszatért az emberekbe vetett hitem, köszönöm.
@katalinhorvath2942
@katalinhorvath2942 5 жыл бұрын
Nagyon szerencsés ez a Dani gyerek😉 csodálatos emberek nevelik.. 😊
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Katalin Horváth Köszi, Dani is egy szuper ember
@kovacsmarcell2257
@kovacsmarcell2257 5 жыл бұрын
A baratnoje milyen szép Valami Léna🤤❤️
@eveartdesign
@eveartdesign 3 жыл бұрын
Elképesztően lelkesítő videó! Köszönöm szépen!😍❤ Kérlek Árpi, mindenképp folytasd ezt a sorozatot! Ma lenyomtak a víz alá, de nem éríntett meg, és igen erre fogok építkezni!
@csl6304
@csl6304 5 жыл бұрын
Végre egy gazdag ember, aki ember tudott maradni :) Köszönöm Árpi :) Légy tiszta szívű örökké! :)
@mikikiss9395
@mikikiss9395 5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot neked!😀😀
@futtyosboss722
@futtyosboss722 5 жыл бұрын
18 éves vagyok, egyedül a sportolói álmaimmal... Egyre jobban elhiszem hogy megcsinálom! Köszönöm
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Futtyos Boss akkor fel a kanapèról
@azutazo5293
@azutazo5293 5 жыл бұрын
A gonosz szavak köddé váltak, téged pedig Isten a tenyerén hordozott. A szénből gyémánt lett. Ritka kedves, öszinte és nagyon motiváló ember vagy ! Köszönet a videóért !
@polgarnet
@polgarnet 4 жыл бұрын
Kivànok neked minden jót! Szèp estét!😀
@gadgeteercraft7436
@gadgeteercraft7436 5 жыл бұрын
Levagyok sokkolva, valaki aki fent van vissza ad az embereknek, és láthatólag még élvezi is, ez már önmagában motiváció, a mondandó meg hát... nagyon odateszi!!! Pump Up volt Árpi meginn! Köszönjük szépen!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
András Hencz èn köszönöm, hogy itt vagy
@perlasingers
@perlasingers 5 жыл бұрын
Őszinte vagy, nagyon tetszik a közvetlenséged és a pozitív világképed 👍
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Gyöngy köszönöm
@juliannaschimanek1043
@juliannaschimanek1043 3 жыл бұрын
Köszönöm ezt az értékes videót Rendkívül megdöbbentett ez az öszinteség Le a kalappal!
@balazsdavid2866
@balazsdavid2866 5 жыл бұрын
Egy sikeres ember kamuk nelkul at ad magából valamit nagyon nagy dolog es köszönöm ! Imadom halgatni erőt ad !!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Balazs David Köszi, sikeres èletet
@erzsebetpetro7923
@erzsebetpetro7923 4 жыл бұрын
Imádom hallgatni a történeteidet! Mindig alig várom, hogy jöjjön a következő! De így vagyok persze Tünde videóival is! Útmutatást, erőt adtok az embereknek, megmutatjátok, hogy hogy kell(ene) dolgozni, gondolkodni, élni! Fantasztikus kis család vagytok! Jó, hogy vagytok nekünk!
@polgarnet
@polgarnet 4 жыл бұрын
Köszönöm! Örülünk, hogy nézel!
@MegaXmani1
@MegaXmani1 4 жыл бұрын
Árpi ez nagyon őszinte és motiváló beszéd volt! Ha minden ember ilyen akaraterővel,elszántsággal rendelkezne az országban, akkor haladnánk igazán előre!
@anitavincze6913
@anitavincze6913 Жыл бұрын
PÉLDAKÉP!!Minden TISZTELETEM az Öné kedves Árpi!Tekintélye van és nem csak a pénz miatt!Csodálatos ember!❤
@krisztiankiss1034
@krisztiankiss1034 5 жыл бұрын
Kedves Árpi Nagyon szépen köszönjük ezt a privát történetet, hogy megosztottad velünk! Iszonyúan igazad van! Baromi jók a videóid üzenetei! Szívből gratulálok, hogy honnan hová küzdötted fel Magadat es hogy mellette Ember maradtal!! Ezt igen kevesen tudjak megtartani! Respect!!! Jó egeszseget az egesz Csaladnak!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Krisztián Kiss köszönöm, neked is jó egèszsèget, ès sok sikert
@zsuzsigungl6397
@zsuzsigungl6397 Жыл бұрын
Istenem, ez igazi motiváció. Köszönöm!
@laszlomaurer259
@laszlomaurer259 3 жыл бұрын
Kedves Árpi! Szuperek vagytok! Nagyon jó hallani sokat tapasztalt gazadag, de mégis jó emberek tanításait, tanácsait. Lehet hogy neked kéne az országunkat vezetni.
@aggied-szabo256
@aggied-szabo256 5 жыл бұрын
Köszönöm!!! Csodálatos, értékes, mélyreható emberi tapasztalatok vagy inkàbb tanítàsok! Nagyon szépen köszönöm, beépítem az életembe!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Aggie D-Szabó nagyszerû, örülök, ha átadhattam valamit
@edinatomku4114
@edinatomku4114 5 жыл бұрын
köszönöm az őszinteségedet,ez egy igazi motivációs videó!Végre nem Szabó P. Számomra te és Tünde igazi példakép vagytok!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Edina Tomku örülünk, hogy tetszett, köszönjük
@zsoltradosza9298
@zsoltradosza9298 5 жыл бұрын
Kedves Árpi! Nagyon szépen köszönöm, hogy elkezdted ezt a sorozatot MotivÁrpi címmel! Számomra remek felüdülés nézni és hallgatni a kisfilmeidet és ezt a sorozatot is kiemelten követni fogom, mert olyan színvonalat képviselsz és olyan mély, bensőséges, megnyerően különleges, finom eleganciával beszélsz a saját életedben történt eseményekről, hogy ellazultan, megnyugodva adom át magam az élménynek! Minden mondatod olyan kedves és érzelemdús! Szeretetet érzek Felőled, egy olyan baráti-atyai-apai féltő, őszinte szeretetet, ami megérint és magával ragad! Hálás vagyok Neked, hogy megosztasz személyes történeteket és régi képeket velem (is). Része lettél és része vagy már az én életemnek! Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhetlek Téged ezen sorozat révén és drága Családodat, a gyönyörűszép vonzó feleségedet Tündét és az ambíciódús Fiadat Danit a POLGÁRNET csatornán keresztül!!!!! .....és a jövőhét szombaton úgy időzítem a dolgaimat, hogy megnézhesselek a következő MotivÁrpi részben! Szeretés, ölelés! Kiváló egészséget kívánok! Radosza Zsolt, Budapestről
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Kedves vagy, mint mindig! Nagyon jó, hogy szinte a kezdetektôl velünk vagy
@nmzgrot54
@nmzgrot54 3 жыл бұрын
Kedves Árpi! Minden elismerésem az Öné ! Nagyon örűl a lelkem, hogy megismerhettem magukat ilyen nagyszerű embereket. Talán nem veszi zokon, hogy " földimnek" nevezem. Én is Zalaszentgróton születtem ahogy Ön mondta a Ratkó korban. Igaz, én nem messze ,Pakodon nőttem fel, de a mai napig sokat járunk Z.grótra. Nagyon szeretem nézni a videóikat.Tünde videóit is szeretem nézni. Nagyon sok hasznos tanácsot kaptam Tőle az öltözködéssel kapcsolatban.Tisztelettel: Tüskéné Marika😘
@katalinbacso2262
@katalinbacso2262 4 жыл бұрын
Nagyon tetszenek a videóid. Őszinte, természetes vidám ember vagy . Kérünk még sok ilyen videot . Köszönjük szépen
@Kasztor
@Kasztor 5 жыл бұрын
Már most hitelesebb és jobb vagy, mint Szabó Péter! :) Köszi a videót, nekem segített! :)
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Kas Ztor örülök, ha segíthettem
@davidratkai3067
@davidratkai3067 5 жыл бұрын
Pont erre gondoltam èn is....
@TAD1hu
@TAD1hu 3 жыл бұрын
Az egy volt bűnöző. Annak a szeméből árad valami sunyiság.
@peterrevai2894
@peterrevai2894 3 жыл бұрын
Köszönöm Árpi! Nagyon sokat segítettél lelkileg!
@BesTFails-uk4it
@BesTFails-uk4it 5 жыл бұрын
Bár ilyen apám lett volna, a semmilyen helyett:) öröm nezni a videóit. Nagyon nevettem, a bér emelésről szóló sztoriján😀😀 egyszerűen ahogy mesél, orakig lehetne hallgatni. Még több ilyen videót :)
@polgarnet
@polgarnet 4 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp estét neked!😀
@richardknoll5872
@richardknoll5872 5 жыл бұрын
Nem kell gazdag családba születni ahhoz, hogy az ember legyen "valaki". De valakivé nem a pénz tesz, hanem a tudás, és kitartás amivel megkapod. Ha elestél, kelj fel! Ez a mottó! És ne felejtsük el honnan kezdtük! Köszi Árpi!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Köszönöm! Szèp napot neked!👍👍
@greta.s1981
@greta.s1981 5 жыл бұрын
Üdv! Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz! Hihetetlen szimpátia, alàzat, emberség, akaraterő és még sorolhatnám! Bárcsak sok sok ilyen ember lenne a Földön mint ti! GRATULÁLOK! 👏🏻👏🏻👏🏻 Dani irtó szerencsés vagy!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Gréta S. Köszönjük! Erre az egèszre pont Dani motivált engem
@zsuzsannajlailia5681
@zsuzsannajlailia5681 Жыл бұрын
Valóban megmutattad, de szerintem akik így hívtak, azok többsége már nem érte meg. Nem baj, magadnak mindenképp megmutattad❤❤❤❤❤
@attilavaradi1231
@attilavaradi1231 4 жыл бұрын
Nagyon tisztellek! Példaképem lettél,hasonló motivációm van! Hasonló történetem van! 🙏
@evaklotz3027
@evaklotz3027 5 жыл бұрын
Sziaztok, En most kb.2 Honapja ismertetek meg benneteket, igazan nagyon klassz Videokat tesztek fel,,szimpatikusok vagytok, szeretlek benneteket,kulonosen teged Arpikam,neked sokat lehet nevetni, ahogyan eloadod a megtortent dolgokat. Csak igy tovabb, sok puszi Nektek Eva Simon.
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Eva Klotz Nagyon kedves vagy, köszi
@Scrollz07
@Scrollz07 5 жыл бұрын
Igazi értéket közöl,köszönjük szépen! Valóra váltotta minden ígéretét,most pedig megosztja másokkal. További sok sikert és erőt,egészséget kívánok Önnek! Megérdemli amit elért,megdolgozott érte.
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
János Oláh Nagyon köszönöm, neked is kīvánok sikereket az èletedben
@saroltakovacs3375
@saroltakovacs3375 5 жыл бұрын
Wow! Màr nagyon vártam ès nem csalódtam! Hihetetlen törtènet, szuperul elmesèlve! Egyszerre törtènelem ès motiváció! Mesèlj mèg! Engem mindig lekezelt a család, mert mindenáron fiút akartak! Most èn is az asztalra csapok, ès megmutatom, hogy akkor sem vagyok èrtèktelen! Nagyon köszönöm!!!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Sarolta Kovacs mi köszönjük, hogy itt vagy! Fordítsd elônyödre!
@antalneremenyi8323
@antalneremenyi8323 5 жыл бұрын
Most néztem meg a videót, a kommenteket még nem olvastam át. Megérintett ez a monológ..., mert igazinak és őszintének éreztem. HITELESNEK. Persze, lehet, hogy csodás szinészi kvalitásait láthattuk, s ki tudja milyen ember is van mögötte. Most az őszinteségében hiszek, s valóban megfogott. Annyit tennék hozzá...,- amellett, hogy minden gondolata tetszett... -, hogy vannak akiket a megaláztatások, igazságtalanságok megtörnek és behódolóvá tesznek, -( jó esetben csak a felszinen...)-, s, vannak akiket fellázít, dacos harcossá tesz, ( rossz esetben túlkompenzál...), majd én megmutatom daca, gőgje, dühe hozza ki belőle a tartalékokat. Nyilván alkat dolga is melyik verzió dominál. Mindegyik hozzáállásnak van jó es rossz oldala, az a fontos, hogy ráérezzünk, hogy a mi személyiségünknek melyik előnyösebb, s így melyik verzíóval tudunk a leghatékonyabban fejlődnünk. Igen, a saját személyiségünk legyőzése legyen a mindenkori cél, mert csakis ez visz valóban előre. Ameddig másoknak akarjuk megmutatni, hogy mennyit is érek, - nos, azt NEM TARTOM SZERENCSÉSNEK -. A klasszikus mondás, hogy önmagunk legyőzése a legnagyobb dolog és a legnehezebb is, - amiben hiszek-, csakis ez vihet előre önmagam fejlődésében-, számomra megkérdőjelezhetetlen alapigazság. Ha megmaradok abban a kezdeti és érthető motívációmban, hogy majd megmutatom nekik..., s EZEN NEM LÉPEK TÚL, akkor a sikerérzetem csak viszonylagos lehet, mert mindig függeni fogok mások itéletétől. S ez a relatív értékrend mindenkor kiszolgáltatottá tesz, hisz kivülről várok visszacsatolást önmagam meghatározására. Természetesen fokozatosan választja le magát az ember a külvilági visszajelzésekről, s mire felnőtté válik, akkorra jut el identitásának arra a fokára, hogy meggyőződésévé válik, hogy "... az én vezérem bensőmből vezérel...", -( József Attila után szabadon...), s bár akkor sem hagyja az embert teljesen érintetlenül mások véleménye, de már kritikusan és egyre kiforrottabban tudja a saját személyisége cizellálásához hozzárendelni, s ezzel beindítani az önfejlesztés életünk végéig tartó végeláthatatlan mechanizmusát. Ami jó esetben az egyre mélyebb önismeret felé visz el bennünket. Összegezve..., TETSZETT ennek a férfinak a hozzáállása, de ahhoz, hogy hatékonyak tudjunk lenni önmagunkkal szemben, kell az INTELLIGENCIA, kell a SZERENCSE, kell a GENETIKAI KÓDunk is, ami determinálja a kihívásokhoz való hozzáállásunkat.
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Antalné Reményi sok Mindenben egyet èrtek veled, de az azèrt fontos,, hogy a kùlvilág felè az èrzèkelèsünk megmaradjon, csak jòl rostáljuk az ingereket, továbbá lehet, hogy kell a genetika ès a szerencse is, de a tudatosság tanulható, ès ha rengeteg munkát fektetùnk magunkba, akkor a szerencse is meglesz! A jókor-jó helyen azèrt mûködik mert mindig mindenhol ott vagyunk a cèljaink közelèben
5 жыл бұрын
Szuper ember vagy, gratulálok Neked!
@zoltanferro3525
@zoltanferro3525 5 жыл бұрын
Kedves Árpád Habár 18 éves vagyok még csak enegem is rengeteg dologgal megbéjegeztek már. És én is mindig kiálatam az igazam mellet. De ennek a videonak a hatására ugy érzem hogy meg jobban ki kell alljak sajat magam mellet. Köszönöm
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Zoltán Ferró helyes, állj ki mindig magadèrt! A cèlod lebegjen mindig a szemed elôtt, ne hagyd, hogy eltèrítsenek
@bozokiszilvia3521
@bozokiszilvia3521 5 жыл бұрын
Állj ki magadért és tanulj az életből és az életnek! Mellette tegyél valamit a helyesírásodért is, úgy könnyebb lesz!
@magajeno3252
@magajeno3252 5 жыл бұрын
Eszméletlen! Örülök hogy annyi motivációt ad nekem hogy ez miatt rengeteg tervem van az életben! Egy példakép lett ön nekem! Örülök hogy rá találtam erre a csatornára! Remélem lesz egyszer szerencsém önnel beszelgetni pár szót 😊köszönöm hogy erőt és akaratot ad nekem! El sem lehet mondani hogy milyen jó ember 😊 mégegyszer köszönöm♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Szia! Köszönöm, örülök , hogy itt vagy és annak is , hogy vannsk terveid! Ne siess csiszolgasd a gondolataidat aztan hajra , sikerülni fog! Összefutunk majd!👍👍👍👍
@zoltaneivacska8697
@zoltaneivacska8697 5 жыл бұрын
Nagyon jó túlélő stratégia amit mondtál.köszönöm.és úgy van, nem szabad elkeseredni, hanem menni kell tovább és küzdeni!😀
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Zoltané Ivacska Köszi! Ezt a tapasztalást szeretnèm átadni
@killersigma1540
@killersigma1540 5 жыл бұрын
Köszönöm.Hálás vagyok.Erőt adott.
@gaborsimon9869
@gaborsimon9869 5 жыл бұрын
Nagyon jo ez a csatorna! Minden tiszteletem az Öné! Nagyon motiváló a sok dolog amit elmesél, és ahogy elmeséli! Valóban sugárzik önből a pozitív energia, és az akaraterő! Csak így tovább! :)
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Gábor Simon köszönöm, örülök,, hogy itt vagy
@tatibobo
@tatibobo 4 жыл бұрын
Köszönöm az élettörténetet!
@desotokan
@desotokan 4 жыл бұрын
Megható ugyanakkor erőt sugárzó...Magamra ismertem benne,bár nekem más a történetem..Bukások,válás,újabb bukás.De a kudarcok nélkül nincs felemelkedés,mert az ember megreked egy helyben..Az élet nekem visszaadta amit elvett,de állítom,hogy többet.És ez a kezdet!9évig terveztem egy céget,amivel lassan el tudok indulni..már csak minimális kis idöt kell átvészelnem,ami megozza az eddigi munkám,erőfeszítésem gyümölcsét,és elkezdődik egy agyban,papíron felvázolt,megálmodott valami,ami mindenképp működni fog!Működnie kell!A legjobb úton haladok az önmegvalósításom felé,és ahogyan ezt a videot megnéztem..Mégjobban megerősített az utamban.Köszönöm Árpád!
@lakipeti8085
@lakipeti8085 4 жыл бұрын
Köszi Árpi a motivációt :) ! Jelenleg mélyponton vagyok, használt dolgokkal kereskedek ami a koronavírus miatt nem megy. Munkahelyem is megszűnt sok ezer emberével együtt. kb 1 hete már életkedv nélkül csak vagyok. Most viszont újra kedvet kaptam hozzá és neki állok az online kereskedelemnek. :D Hatalmas lelki fröccs volt ez a videó,szerintem bátran mondhatom a sok ezer megtekintő nevében is :)
@ggarry9683
@ggarry9683 5 жыл бұрын
Öröm hallgatni szavaid és ezt úgy, hogy emögött a mondani való mögött rengeteg munka és eredmény társul. így teljes mértékben hiteles amit mondasz ! És ezt úgy , hogy ehhez hasonló tartalomból nem igazán van a magyar youtubon. Várjuk a folytatást! (akár egy hosszabb videóban:D)
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
G Garry Köszi! Befektetett munka nèlkül nincs siker! Folytatjuk a jövô héten
@attilapapp4826
@attilapapp4826 2 жыл бұрын
Nagyon nagyon jó látni ,hogy ilyen szuper emberek vannak.
@leventekovacs3625
@leventekovacs3625 5 жыл бұрын
Árpi,szerintem te lennél a legjobb ország elnök .💪 Itt nem lessz korrupció!👏🙌👐👍
@opraszilard362
@opraszilard362 5 жыл бұрын
Gyurcsány Ferenc is egy gazdag ember volt amikor ország elnök lett még is volt;( habár nem nézném ezt ki Árpi ból
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Köszi, de politikához soha nem nyúlnèk
@akosarvai6386
@akosarvai6386 5 жыл бұрын
@@polgarnet kíváncsi lennék egy videóra,amiben arról beszélsz,hogy kerültél-e már kapcsolatba a politikával,miért nem szeretnél vele a továbbiakban foglalkozni,okoz-e ez nehézségeket (mert sajnos tudjuk jól,hogy egy bizonyos vagyont átlépve nem olyan egyszerű a politikától távolmaradni).Persze aktuálpolitika mentesen.
@mariaori7104
@mariaori7104 5 жыл бұрын
Kedves Arpad,q ne foglalkozzon politikaval soha, az nem ilyen embereknek valo
@anitakudlik6122
@anitakudlik6122 5 жыл бұрын
Nagyon jól jött ez a videó (is)... szeretlek nézni Titeket, tiszteletre és őszinte szeretetreméltó család vagytok, igazi értékekkel... ❤
@polgarnet
@polgarnet 4 жыл бұрын
Örülök, hogy nèzel!😀
@tundenagy49
@tundenagy49 4 жыл бұрын
Üdv Erdélyből! Ma találtam rád, nagyon jók a videók. Feliratoztam, kellemes napot neked, és családodnak.
@diaditta4279
@diaditta4279 5 жыл бұрын
Engem vakarcsnak hívtak kiskoromban...úgy lettem a maradékból összevakarva, és apámat nagyapámnak nézték a suliban...ismerem az érzést...és láss csodát, évekkel később kiderítették a tudósok, hogy idősebb szülők gyermekei intelligensebbek... :)
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Dia ditta Mindent fordíthatsz a magad elônyère! Hajrá
@mariannaolasz613
@mariannaolasz613 5 жыл бұрын
Nagyon tetszett! Sok ember peldat vehetne rolad! Csodalatos emberek vagytok Tundevel.Remelem sok videot keszitesz meg.Tenyleg motivalja az embert.Oszinte uzenetek!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Marianna Olasz legyen neked is sikeres èleted
@laszlogradvol
@laszlogradvol 5 жыл бұрын
Ismét csak megköszönni tudom ezt a majd' negyed órát. És büszke vagyok arra, hogy "ismerhetlek" benneteket.
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
László Gradvol megtisztelô, köszi
@KekIlara
@KekIlara Жыл бұрын
Nagyon szép történet! Köszönjük
@martinbalogh8798
@martinbalogh8798 5 жыл бұрын
Többet kaptam mint akármelyik motivációs előadótól. Köszönöm! 🙏🏻
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Balogh Martin tedd szebbè az èleted!
@angelique4062
@angelique4062 4 жыл бұрын
Árpika olyan szépen beszélsz! Tünde igazán büszke lehet rád !! 🥰
@leatherman8020
@leatherman8020 5 жыл бұрын
Érdekes szemlélet, a legjobbakat kívánom! Ezt nevezik pozitív gondolkodásnak👍
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Csaba Nagy neked is a legjobbakat
@istvanszabo6869
@istvanszabo6869 2 жыл бұрын
Jó volt nézni a videót. Remélem lesz folytatás. Nagyon tetszet.
@ottokelemen1270
@ottokelemen1270 5 жыл бұрын
Megint egy tartalmas videót kaptunk!!!Köszönjük,ez motiváló videó!!!Sok sikert az új sorozathoz!!!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Otto Kelemen Köszi, sok sikert az èletedhez
@garage6615
@garage6615 3 жыл бұрын
Hatalmas vagy Árpi! Még sok ilyen videót kérünk! 🙂
@HungaryMusic1
@HungaryMusic1 5 жыл бұрын
Nagyon szeretnem legalabb a negyedet elerni amit te. Gratulalok minden sikeredhez aldott ember, es megtobbet kivanok neked!!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
JazzyMusic èrd el, hajrá
@yolohans5027
@yolohans5027 4 жыл бұрын
Nagyon jó lett ez a motiváció. Én mindig mások véleményére tamaszkodom, és elkeserít, magamba fordulok, ha valami rosszat szólnak hozzám. Hozzáteszem nem sokszor van, de nagyon visszatart a sikereimben. Csak egy helyben topogok és nem tudok magammal mit kezdeni. Mert várok mások otleteire véleményére, kritikájára, de magamnak sosem akarok hinni. Valahogy mindig azt érzem más jobban tudja, ha megkérdezem. De szerintem nagyon sokan így vannak ezzel, de ha mások véleménye nem egyezik az enyemmel akkor ez tart vissza.. ez egy ilyen végtelen dolog. Az élet pedig nem az, köszönöm a videót, nagyon hasznos volt számomra. Végre jó egy sikeres ember szájából is hallani a valóságot, hitelesebbnek hangzik a motiváció.
@EuroLime
@EuroLime 5 жыл бұрын
Szépen fogalmazol Árpi. A szíved a helyén van. Jó lelkű ember vagy.
@polgarnet
@polgarnet 4 жыл бұрын
Köszönöm örülök hogy nézel!😀
@laszlopulai359
@laszlopulai359 5 жыл бұрын
Köszönöm ezt az Inspiráló videót, most már felvértezve érzem magam.Igazad van csak előre és soha nem hátra !!!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
lászló pulai helyes! Sok sikert az èletedben!
@laszlopulai359
@laszlopulai359 5 жыл бұрын
@@polgarnet Köszönöm !
@barnaurmos7713
@barnaurmos7713 5 жыл бұрын
Ez olyan jó hogy még fizetnék is érte
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Barna Ürmös Köszi, de nem tervezùnk pènzt szedni
@csakegymagyar8324
@csakegymagyar8324 5 жыл бұрын
De te fizethetsz😁✌🏻
@balazstotfalusi7845
@balazstotfalusi7845 5 жыл бұрын
O.K. nálam lehet fizetni!
@timeahuber8035
@timeahuber8035 5 жыл бұрын
Kedves Árpi! Le a kalappal és minden tiszteletem! Szeretem az ilyen mentalítású embereket! Nagyon kellett most ez nekem! Várom nagyon a következőt! 🧚‍♀️
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Sok sikert neked!❤️❤️😍👍
@Bogarika
@Bogarika 5 жыл бұрын
Példaértékű! Szeretetre méltó! Köszönöm!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Judit Váradi Köszi, hogy nèzel minket
@eszesfilms1651
@eszesfilms1651 5 жыл бұрын
Köszönöm a kiselőadást. Lehet belőle merítkezni.
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Köszönöm! Merits!👍👍😀
@IldikoBogyo
@IldikoBogyo 4 жыл бұрын
Gratulálok Árpi nagyon köszönöm a tanulságos történetét, és a hozzál lását.
@polgarnet
@polgarnet 4 жыл бұрын
Kedves Ildiko! Köszönöm , hogy nézel! Szèp estét neked!😀
@pusiii18
@pusiii18 5 жыл бұрын
Klassz videókat csináltok.Bevallom elsőre előítéletes voltam de nagyon szimpik vagytok!Csak így tovább!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
pusiii18 Köszi, jó, hogy csalódtál bennünk
@katalinparragi83
@katalinparragi83 5 жыл бұрын
Csodálatos emberek vagytok,szeretem a videóitokat.
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Te is az vagy ! Köszönöm, hogy itt vagy velünk!👍👍👍
@tothjonaskatalin7585
@tothjonaskatalin7585 4 жыл бұрын
Imádlak benneteket. Árpikám te egy igen nagy csávó vagy. Üdv.
@lilgergo7688
@lilgergo7688 4 жыл бұрын
Eszméletlen jó videók, rendkívül tanulságos történetek. A legjobb az, hogy végre nem 20-40 perces szinte végignézhetetlen videók, hanem frappáns, közepes hosszúságú, élvezhető és tényleg érdekes, tanulságosak. Így tovább. Csak azt sajnálom, hogy csak most találtam rájuk. :(
@polgarnet
@polgarnet 4 жыл бұрын
Köszönöm! Örülök, hogy megtalàltál! Szèp estét neked!
@stu947
@stu947 4 жыл бұрын
Csodálatos előadás, köszönjük.
@editscott5711
@editscott5711 5 жыл бұрын
Tetszik az egyéniséged, jò a humorod is. Ez a video inspiràlò minden magyarnak. Köszi.
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Edit Scott Nagyon köszönöm
@katalinnagy3623
@katalinnagy3623 Жыл бұрын
❤Köszönöm! Kata Nagy
@zoltannekorosfalvi7082
@zoltannekorosfalvi7082 2 жыл бұрын
Kedves Árpád! Köszönőm ezt az őszinte megnyilvánulásod.🙂💗
@ladyann93
@ladyann93 4 жыл бұрын
elsírtam magam a szavaidon. Nekem egy betegség az amiből több m 10 éve nem tudok kitörni a félelmeim miatt. Mert elhittem azoknak akik bántottak hogy igazuk van. És a mai napig őket igazolom azzal hogy félek. Nagyon köszönöm ezt a motivációt az élet minden területén hasznosítható
@penzesletti
@penzesletti 2 жыл бұрын
A félelem ellentéte nem a bátorság, hanem a szeretet. A félelem nagyon alacsony (rezgési) energia, a szeretet és a hála érzése pedig a legmagasabb rezgésszintű energiát képviselik. Egyszerűen csak szeresd magad! Őszintén, tiszta szívből! Feltétel nélkül!... és meggyógyulsz ;) Drága Anna! Sokkal több vagy annál, mint ami látszik belőled! Isteni teremtő erőd van, ez pedig a szeretet! 💕
@timeavindisman868
@timeavindisman868 5 жыл бұрын
Nagyon jó ember vagy Árpi, köszönöm ezt a videót is!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Èn is köszönöm, hogy itt vagy!👍👍👍
@arpadcsigi9289
@arpadcsigi9289 5 жыл бұрын
Nem tudom mit írjak de szerettem amit mondtál úr isten ez nagyon motiváló volt szeretem ahogy beszélsz azzal a hittel szenvedéllyel érzem magamban tőled az erőt... 👌💪😎😀💙
@liviazsarnainekovacs8796
@liviazsarnainekovacs8796 4 жыл бұрын
Imádom, hogy mindég tanulhatok valamit. Köszönöm😘
@pankotairicsi2133
@pankotairicsi2133 5 жыл бұрын
Köszönöm szépen ezt a videót nagyon jól esik,én egy 15 eves fiú vagyok és a szüleim csunyán beszélnek velem,nem foglakoznak velem,és sajnos de nem is szeretnek, és mi hívők vagyunk de ez sajnos nem azt tükrözi és,tényleg köszönöm a videót a tanácsot,nagyon sokat segít és próbálkozom betartani a tanácsodat🙂
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Raul_ Gamer èpítsd fel saját magad, meg tudod csinàlni! 🤞🤞🤞
@pankotairicsi2133
@pankotairicsi2133 5 жыл бұрын
@@polgarnet 🤞🤞🤞
@krisztinaerdelyi3210
@krisztinaerdelyi3210 5 жыл бұрын
Kedves Árpi! :) A szüleim kb ennyi idősek lennének, és annyi közös volt az indulásban, amit az előző videoban is mesélt. Annyira meghatnak a szavai! Kicsit az apukámmá lett! Büszke vagyok Önnre és szívből kívánom hogy ez a szerény, ERŐ ez a Boldogságos életöröm, a szeretett, tudás , tapasztalás, ami árad Önnből! jusson el mindenkihez, akinek van szeme , hogy lássa és füle, hogy hallja! Kívánom, hogy legyen ilyen boldog és egészséges.. Tanítson a videókkal mert Minden videójuk KINCS! Ebből is látszik hogy a pénz kihozza az emberből azt AMI, lényének valója, van aki mássá lesz általa, de sokan , mint Ön - Önök is PÉLDAÉRTÉKŰ-ek!! Vicces , valódi, hiteles, Nagyon mély tudású és sokat tapasztalt .. Szeretem ÖNT! és mind a kétféle videójukat! ölelés: Kriszti
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Kriszti Erdélyi Kedves Kriszti! Nagyon köszönöm a kedves szavakat. Èn csak mesèlek, ès aki akarja, levonja a tanulságot! Szèp èletet!
@ÁzsiábaSzakadtam
@ÁzsiábaSzakadtam 5 жыл бұрын
Fantasztikus! Micsoda történetek lesznek itt! ❤️❤️❤️
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Ázsiába Szakadtam ez az èletem
@mrmxc2738
@mrmxc2738 5 жыл бұрын
már csak ez a rész elmenne egy jó alapnak egy filmhez 😜👍
@attilabalog8382
@attilabalog8382 4 жыл бұрын
Koszonom szepen a nagyon sok sikeres motivaciot
@dominik4622
@dominik4622 5 жыл бұрын
Nagyon jó volt ,köszönöm ! Valóban elsősorban magunkat kell ismerni,és hinni,hogy képesek vagyunk mindenre !
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
iren kovecses így bizony! Az önbizalom nem üldözendô!
@Gg_premium
@Gg_premium 5 жыл бұрын
Aki egyszer sem bukott semmit, az sikeres ember nem lehet. Bárki aki mélyponton van az gondolkozzon el, hogy bárhonnan ki tud tőrni és erőt tud kovácsolni a szenvedéséből. Ne adjátok fel olyan könnyen! Remélem mindenki egy sikeres, számára megfelelő életed tud kialakítani. A Polgár családnak meg még sok egészséget és békét kívánok!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Köszönöm !Örülünk, hogy itt vagy velünk!👍👍👍
@ÁzsiábaSzakadtam
@ÁzsiábaSzakadtam 5 жыл бұрын
Ez nagyon igaz. Hányszor álltam fel én is... Te jó ég. 🤔
@sandormiklosi9105
@sandormiklosi9105 5 жыл бұрын
Az utolsó 3 perc annyira motiváló , muszáj lesz minden nap meghalgatni ! Köszönöm
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Köszönöm örülök, hogy nézel!👍
@ketyo100
@ketyo100 5 жыл бұрын
Nagyon szeretheto ahogy kiadod magad, sokan tanulhatnanak belole. ;-)
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Hungarian Alamedan köszönöm
@patriktoth9067
@patriktoth9067 5 жыл бұрын
Köszönöm ezt a tartalmas videót! Ahogy mondani szokták neked van mondani valód! :)
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Patrik Tóth Igen, van, ès folytatom, köszi
@ricsi750
@ricsi750 5 жыл бұрын
Nagyon tetszett a videó, a tartalma ér a legtöbbet. Sok szerencsét kívánok a továbbiakban, és köszönöm a videó feltöltését!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Ricsi Köszi, hogy megnèzted! Neked is sikeres èletet!
@zsuszosszenetnemere3037
@zsuszosszenetnemere3037 5 жыл бұрын
Példaértékű, inspiráló, nagyon jó ezeket a régi és igaz történeteket hallgatni és tanulni belőlük ! (+ a lelkes buzdítás a végén - felemelő)
@karacsonygyula6333
@karacsonygyula6333 4 жыл бұрын
Gratulálok! Nagyon klassz ! Igazi úriember vagy.
@bigmoneylifestyle7123
@bigmoneylifestyle7123 5 жыл бұрын
Az univerzum törvényei szerint minden értünk történik. Az a kotradék jelző valószínűleg életed legjobb eseménye volt hiszen nézd meg hova jutottál miatta :) Most a " kotradékra több generáció néz fel és tanulja az önéletrajzát. Köszi Árpi! Jöhet a többi Motivárpi!!!! 👍🙏🙂
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Nagyon kedves, köszönöm! Szombaton folytatom
@karolyneszucs4071
@karolyneszucs4071 5 жыл бұрын
Fantasztikus vagy! Köszönöm!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Károlyné Szűcs Köszi, hogy itt vagy
@tiborenekes5888
@tiborenekes5888 5 жыл бұрын
Le a kalappal , egyszerűen KIRÁLY vagy Árpi :Köszönöm !
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Tibor Énekes Köszi
@laszlo414
@laszlo414 5 жыл бұрын
Basszus kijöttek a könnyeim , ahogy néztem a videot eszembe jött az én gyerek korom is, igaz más témában de az elnyomás azonos volt.
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Szèp napot neked!👍👍👍
@matthewbeavery8803
@matthewbeavery8803 5 жыл бұрын
Nekem nagyon sokat mondtál! Pont volt egy autóbalesetem pénteken, ami eléggé mély pontra tett. De igazadvan át kell felette lépni és ezt megragadva tovább kell menni! Köszönöm!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Matthew Beavery Nagyon remélem,, hogy nem sèrültèl meg komolyan! A kocsi meg csak egy tárgy, majd meghavítják, vagy lesz másik! Èn ilyenkor arra gondolok, hogy: na, ez is megvolt, megtapasztaltam, lapozzunk! Szèp èletet!
@matthewbeavery8803
@matthewbeavery8803 5 жыл бұрын
Polgar net igen így van így állok hozza hogy ezt is meg éltem az autó totalkar xd de legyen ez a leg kevesebb köszönöm 😊
@davidmarian542
@davidmarian542 5 жыл бұрын
A példamutatás ereje.Ilyen emberekre lenne még szükség , sok dolguk nem lenne, csak mesélni. Pont így. Az egyik legértelmesebb,, érdemesebb, legjobb tartalom az egész youtubon.
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
Köszönöm örülök, hogy itt vagy!👍👍😀
@frankygentleman3685
@frankygentleman3685 5 жыл бұрын
Szîvemből szólt kedves Úr gyèmánt szavaival!
@mikikiss9395
@mikikiss9395 5 жыл бұрын
Köszönöm Legyen szèp napod!👍👍👍
@lililaczi7603
@lililaczi7603 5 жыл бұрын
Imádlak benneteket !! ❤🥰
@WhiteWolf-fq5be
@WhiteWolf-fq5be 5 жыл бұрын
A szüleim elhagytak és a Nagyikám vett magához. Nem tudtam miért sikerült a mély nyomorból kitörni, mert ösztönös volt, a véremben van. Soha nem tudtam megfogalmazni magamnak sem. Isteni Áldás? Szerencse? Szorgalom? Kitartás? Viszont most megértettem, eddig csak éreztem. Most tudom! Ehhez viszont EZ kellett nem a 3 diploma sem a doktori. KÖSZÖNÖM! Minden szava igaz! Van végre egy férfi (apai) példaképem!
@polgarnet
@polgarnet 5 жыл бұрын
White Wolf köszönöm! Soha ne veszítsd el a hited önmagadban
@nemar975
@nemar975 3 жыл бұрын
Tiszta őszinteség és valós motiváció !!! Így tovább ;) Szabó Péter vehetne leckéket az ő motivációja semmit se ér csak pénz gyűjt sok üres beszédével !!!
Bevallom: az első millióm bűncselekményhez kötődik
15:56
Polgar net
Рет қаралды 425 М.
Kérdezz-felelek! Majd ha újra gazdagok leszünk!
28:17
Polgar net
Рет қаралды 58 М.
SHAPALAQ 6 серия / 3 часть #aminkavitaminka #aminak #aminokka #расулшоу
00:59
Аминка Витаминка
Рет қаралды 2,4 МЛН
Good teacher wows kids with practical examples #shorts
00:32
I migliori trucchetti di Fabiosa
Рет қаралды 8 МЛН
Players vs Corner Flags 🤯
00:28
LE FOOT EN VIDÉO
Рет қаралды 89 МЛН
TANÁCSOK A SIKERHEZ A FIATALKORI ÖNMAGUNKNAK
17:04
Polgar net
Рет қаралды 44 М.
Így vesztettem milliárdokat: a rossz döntés - MotivÁrpi
12:36
CSAK ŐSZINTÉN! ALBERTO MEGMONDJA A TUTIT! VICCES KÉRDEZZ-FELELEK!
36:22
A hit biológiája - Interjú Dr. Bruce Liptonnal
24:59
Szabó Péter
Рет қаралды 151 М.
SHAPALAQ 6 серия / 3 часть #aminkavitaminka #aminak #aminokka #расулшоу
00:59
Аминка Витаминка
Рет қаралды 2,4 МЛН