Kovács István olimpia bajnok ökölvívó:"Nem tudom azt mondani rá, hogy lány!”

  Рет қаралды 25,103

Frisshírek Podcast

Frisshírek Podcast

Күн бұрын

A párizsi olimpia legforróbb témáját női ökölvívásban Hámori Luca és az algériai Imane Helif szolgálta. Hogyan lehetséges, hogy az egyik -sportszervezet véleménye cseppet sem érdekli a nyári játékot szervező NOB-ot?
Miért alakulhatott ki egy világraszóló ellentét két szövetség között?
Ki a felelőse a hatalmas botránynak, amelyhez pár híres ember is hozzászólt?
Hogyan állnak ki a következő mérkőzésre a főszereplők, akiket a lehető legrosszabb színben állították a nyilvánosság nem kért ítélete elé?
A magyar ökölvívó szövetség kárpótlása Hámori Luca felé helyes megoldás? -Milyen példát teremt a magyar sportvilágban az ökölvívó prémiumának duplázása?
Ki fogja megoldani ennek a kornak a kérdését, ki a nő, ki a férfi a sportban?

Пікірлер: 301
@BélaNagy-k1o
@BélaNagy-k1o Ай бұрын
Jarmila Kratochvilova, Marita Koch vagy Heidi (ma már Andreas) Krieger korában is létezett a probléma, csak ez most egy kontaktsport, így súlyosabb lehet a következmény. Ugyanakkor a bolgár lány is jelezte a tajvanival kapcsolatos aggályait, úgyhogy nem egyedi a történet. Furcsa , hogy a nevezéskor senki nem tiltakozott, holott ismert volt a múltja.
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
Minden női boxolót kromoszomavizsgálatnak kell alávetni, bármelyik femini külsejűnek is lehet rejtett heréje, nézd meg az interszex modelleket!
@harczymarczy
@harczymarczy Ай бұрын
Kratochvilovánál nem tudjuk, mi volt a háttérben, de ha "csak" hiperandrogenizmussal élt, akkor nő volt. Azt lehetett hallani róla, hogy nő létére 50 kilós zsákokat emelgetett. Akkoriban, úgy tudom, már volt szexvizsgálat, és ha ott nőnek találták (Barr-test, azaz két, esetleg több X kromoszóma), akkor valóban az volt, márpedig arról nem szólt a fáma, hogy találtak volna nála valamit. Úgy tudom egyébként, hogy Semenyának viszont valóban XY kromoszómája van... Stanisława Walasiewicz lengyel-amerikai atlétanő azonban szinte biztos, hogy valójában éppolyan férfi volt, mint ahogy én is.
@istvankunics5861
@istvankunics5861 Ай бұрын
Itt egy kérdés van, van-e olyan kizárási lehetőség, tehát szabály, az olimpián, amely szerint kromoszómavizsgálat alapján ki lehet zárni a nők közül? Ha nincs, akkor ezt be kell vezetni, de csak azután használható, ha már bevezették.
@radafukerno8037
@radafukerno8037 Ай бұрын
Nincs ilyen szabály. Pont ez a lényeg, hogy nem lehet olyat csinálni, hogy elindul a verseny és menet közben változtatunk a szabályokon.
@kornelialukacs559
@kornelialukacs559 Ай бұрын
Én azt hiányolom, hogy a szövetségek nem akkor kezdtek kiabálni , amikor a probléma felmerülhetett volna. Szerintem ugyanis lehetett volna patáliát csinálni előre, merthogy a kvalifikáció lezárása után bizonyos, hogy mindenki tudhatta, hogy kik indulhatnak . Mondjuk, ha mindenki azt mondta volna, hogy megállj, akkor ez nem biztos, hogy így történik, aztán most már mindenki egymásnak esik, ha kell, ha nem. Egyébként létezne egy nyílt kategória is az olimpiákon, ahol férfiak versenyezhetnének nőkkel , ahol a nemek elfogadják a természetadta különbségeket.
@kokomr9038
@kokomr9038 Ай бұрын
5:25-töl mondja el hogy kérhetnek ilyen vizsgálatot.
@lajosnagy6127
@lajosnagy6127 26 күн бұрын
Köszi KOKO... az igazsasàg talajàn beszelsz!
@zoltankiss6857
@zoltankiss6857 Ай бұрын
Még mindig egy elképesztően komoly ember. Biológus, pszichiáter, sportdiplomata egy személyben.
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
😂😁😁😁
@tiborfarkas2969
@tiborfarkas2969 Ай бұрын
:D
@jozsikabari8962
@jozsikabari8962 29 күн бұрын
Szerintem ez az algeriainak tobb tesztoszteron szintje van mint neked es lehet csunyan el latna a bajodat... mert akinek ez oke hogy majdnem egy ferfi induljon az olimpian kis csajokkal szember, az inkabb kis kurvas felfogas...
@tamasbanhegyi6716
@tamasbanhegyi6716 24 күн бұрын
Olimpiai és világbajnok. Szerintem az komoly teljesítmény. Aki sportolt, az tudja.
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th 24 күн бұрын
@@tamasbanhegyi6716 Attól még embernek Jellemtelen.
@magiteo42
@magiteo42 Ай бұрын
Mindig jó meghallgatni egy genetikus, biológus véleményét. Köszönöm, hogy dr kovács időt szakított megszakérteni a kérdést...
@gerleicsaba
@gerleicsaba Ай бұрын
Sőt, még wokebusters is!
@janoskiss4533
@janoskiss4533 Ай бұрын
Nem volt ideje egy szakértővel konzultálni erről. Érdekes a hozzáállása: nemrég azt mondta, hogy az algériai versenyző milyen óriási nagy veszélyt jelent a magyar hölgyre, mintha egy halálosztó terminátor lenne, miközben már volt jópár vesztes meccse. Ez szerintem ellentmondás.
@katalinfarkas9725
@katalinfarkas9725 Ай бұрын
Ugyanazt mondja, mint amit egy orvos v genetikus. Nézz utána.
@janoskiss4533
@janoskiss4533 Ай бұрын
@@katalinfarkas9725 Ez nem teljesen igaz. Egy szakember (pld biológus) nem pont ugyanezt mondja, és kevesebb "érzelemmel". Ez egy régi probláma, régóta fennálló dolog, csakhát a NOB meg a Nemzetközi Ökölvivó Szövetség az elmult jópár év alatt nem tudta ezt legalább a szabályok szintjén rendezni, erről nem hallottam hogy itt szó lett volna. Ebben az is közrejátszhat, hogy eme két szervezet nem igazán az átláthatóságáról híres. Szóval Kokó hozza azt a habitust, amit most a Nermédiában látunk.
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
​@@katalinfarkas9725Nem ugyanazt mondja, elmagyarázta, hogy az interszex embereknek torz a bukszájuk, ha van is, méhük nincs, heréjük van, s mind meddő.Holott olyan széles skálán mozognak, hogy van, akinek a női jellege erősebb, van akinek a férfi jellege, méhük is van, s bár legtöbben meddők, de volt, aki szült.Akár Hámori Lucának is lehetne rejtett heréje.
@ZoltánKovács-d2s
@ZoltánKovács-d2s Ай бұрын
De a Luca férfivel boxolt
@ildiko3866
@ildiko3866 Ай бұрын
Kokó jól làtja a dolgokat! Sportvezető,minden szavàban igazság, köszönjük szépen Neki!
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
Hazudik, mint a vízfolyás.9 nő nem tojt be Imanétól.
@anikobaji8821
@anikobaji8821 28 күн бұрын
Valentina Petrillo (szül. Fabrizio) 5 éve váltott nemet, előtte ffi-ként volt sikeres futó a látássérültek mezőnyében, most mégis nőként indul. Én állati toleráns vagyok, de ezzel nagyon tág teret nyitottak egy beteg világ előtt. Ez lesz az új dopping? Nőket tesztoszteronoznak drabálisra, férfiakat operáltatnak nővé? Anyaúristen :(
@beberob5071
@beberob5071 Ай бұрын
István minden tiszteletem a tiéd de te nem vagy orvos! Heregolyókról ne beszélj mert nem a te kompetenciád
@LászlóTóth-i2o
@LászlóTóth-i2o Ай бұрын
Bocs ez faszság, még egy boxoló is fel tudja fogni, hogy mit jelent az XY kromoszóma.
@kokomr9038
@kokomr9038 Ай бұрын
És akkor mi van? Szerinted csak az orvosok érthetnek hozzá? Sport szakember is nem csak volt sportoló. Több szakbizotságban is volt tag, olimpiaiban is nyilván tudja mit beszél.
@1980Hungary
@1980Hungary 29 күн бұрын
​@@kokomr9038NEM! Csakis kizárólag genetikusok értenek hozzá! Kovács a boxhoz ért, nem ahhoz ami a téma.
@kokomr9038
@kokomr9038 29 күн бұрын
@@1980Hungary azért ezeknek az információknak az alapjait már egy általános iskolás 8. osztályos elsajátitja. A nyilvánvaló dolgokhoz nem kell diploma de neki van az is és SZAK ember is! Ez olyan hogy mi sem értünk az írás olvasáshoz hisz nem vagyunk nyelvészek. Pfff
@jozsefpalinkas7075
@jozsefpalinkas7075 29 күн бұрын
Csak ismételte,amit a vizsgálatok kimutattak. Többit te is tudhatod.
@adriennenagy4758
@adriennenagy4758 Ай бұрын
Köszönöm remek riport
@ZoltánKovács-d2s
@ZoltánKovács-d2s Ай бұрын
Köszi kokó hogy így elmondtad nagy tekintély vagy és hogy kiáltás Luca mellett
@IliPetrócziné-x4c
@IliPetrócziné-x4c 29 күн бұрын
Hasi UH és kiderül, milyen kincseket rejt.
@erzsebettoth3338
@erzsebettoth3338 Ай бұрын
Hol a bizonyíték az xy kromoszómára?
@zsuzsiiii2011
@zsuzsiiii2011 Ай бұрын
elmondta
@feherevi
@feherevi Ай бұрын
Mikor eltiltották őket, akkor csináltak tesztet. És ezt látta Kokó is és még többen.
@Agotina
@Agotina Ай бұрын
Mucika nem figyeltél? A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség pont ezért tiltotta el,mert megvizsgálták és kimutatták az xy kromoszómát. Ennek ellenére a NOB engedte versenyezni.Két külön szervezet.
@MPTR137
@MPTR137 Ай бұрын
​@@Agotinaaz orosz vezetésű
@Chukyka
@Chukyka Ай бұрын
@@Szofi42 GDPR miatt nem hozták nyilvánosságra. Csak a 2 félre tartozik. Szövetségre és a boxolóra.
@ibolyamezei3095
@ibolyamezei3095 Ай бұрын
Megtalalhato ,volt katona, ahol beszelgetnek vele.
@gyeressyzlatan2770
@gyeressyzlatan2770 29 күн бұрын
Kicsoda?
@taki3
@taki3 Ай бұрын
Nem gondoltam volna hogy Kovacs ilyen jol tud nyilatkozni - mindenkeppen helye van a magyar sport diplomaták között.Le vagyok nyűgözve!
@talatamas
@talatamas Ай бұрын
@@taki3 nagy a baj!
@zoltanporkolab4291
@zoltanporkolab4291 Ай бұрын
Koko megpróbált hozzáértőként, nyilatkozni! 🤣
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
És sikerült?😂😂
@zoltanporkolab4291
@zoltanporkolab4291 Ай бұрын
@@ErikaGazdag-xl2th fontoskodásnak kiváló volt!
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
@@zoltanporkolab4291 Te se csináltál mást.Az és sikerült pedig egy mém, amikor a Gulyásra ráolvasta egy riporter, hogy a Fidesz megprobált eltitkolni valamit, Gulyás visszakérdezett:és sikerült?
@zoltanporkolab4291
@zoltanporkolab4291 Ай бұрын
@@ErikaGazdag-xl2th fuss neki mégegyszer, bogozd ki mit írtál, zagyváltál ide!?
@Jazon780
@Jazon780 Ай бұрын
Belül, a géntérképében, a molekulák között.... Ez volt az egyik kedvenc mondatom :D
@gaboredes9315
@gaboredes9315 Ай бұрын
9 nő már megverte a ringben. Luca nem lett a 10. nő ebben. Tuti sokat segített neki a nyomás ami rá nehezedett. Sokan azt sem tudják hová tenni hogy 5. helyezettként hogy kapott olyan elismerést (anyagilag) mint ha 3. lett volna.
@PM.PM.03
@PM.PM.03 29 күн бұрын
Akkor tudtak megverni amikor a srac meg csak ismerkedett a boksz alapjaival. Amiota eljutott arra a lelkes amator szintre amin kost van azota mar nincs eselye ellene senkinek.
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th 28 күн бұрын
Nem is érdemli meg, be volt tojva.
@emberho3426
@emberho3426 28 күн бұрын
@@ErikaGazdag-xl2th Kedves Erika, kiallna verekedni Imane-val, vagy akar Angela Carinivel, aki meg sirva is fakadt?
@sarakelemen85
@sarakelemen85 Ай бұрын
Ha Kokó nem szakember, akkor ki? Ja persze, már nem Fidesz bérenc!
@JusztinaLBerta
@JusztinaLBerta Ай бұрын
A NOB tagjai, a szakorvosok, a biológusok, esetleg a női sportolók, vagy a velük foglalkozó edzők...
@MiaHavasi
@MiaHavasi Ай бұрын
@@JusztinaLBerta Koko az IBA főtitkára volt 2022-ben, volt vezetőként pontosan tisztában van a tesztek eredményeivel, amelyeket az IBA továbbított is a NOB felé, csak hát a NOB lesöpörte azokat az asztalról. "Farokméregetés" a két szövetség között, de a lényeg , ha a NOB tagjait szakértőnek tekinted, akkor Koko főleg az.
@peterkiss3443
@peterkiss3443 Ай бұрын
Igazad van.
@kokomr9038
@kokomr9038 Ай бұрын
​@@JusztinaLBerta mondjuk ő a MOB tagja volt többek között.
@ssdabel
@ssdabel 29 күн бұрын
azta, ez Horty a studioban? eletemben nem hallottam ilyen visszafogott hangon beszélni 😅
@peterkiss3443
@peterkiss3443 Ай бұрын
Kovácsnak súlyos agyrászkódása lehetett egykor.😅 Kapott egy jobbegyenest.😅
@bertitiszai9110
@bertitiszai9110 Ай бұрын
És a Ricsi az mitől volt nehezebb helyzetben, mert a Lucánál értjük.??
@gabriellacsakany7160
@gabriellacsakany7160 Ай бұрын
Igen ez engem is érdekelne!
@janoskiss4533
@janoskiss4533 Ай бұрын
Az miért van , hogy Kokó úgy csinál mintha tegnap óta lettek volna csak ilyen versenyzők? Máshol más szakemberekkel is beszéltek errőla régóta fennálló problémáról és szerintük az a gond , hogy a Nemzetközi Boxszövetség és a NOB nem igazán egyezett meg ezeknek a dolgoknak a szabályozásában. A másik meg az, hogy a nermédia nagyon rá szállt erre, nem igazán foglalkoznak bizonyos alapvető fogalmakkal. Ismerős ez a hozzáállás.
@janosarmas2704
@janosarmas2704 Ай бұрын
Ez korrekt ! Köszönjük KOKÓ
@gabriellaposta65
@gabriellaposta65 Ай бұрын
Senki nem foglalkozik a bántalmazott nőkkel. Én, mint akit bántalmaztak fizikailag is ezeket a meccseket nem bírom végig nézni. Egy látszólag férfi ver egy nőt, az nem sport. Kokóra felnézek és most ismét bebizonyította hozzááértését, korrekt hozzáálását. Valószínűleg sok-sok embernek ez így rengeteg pénzt jelent. Viszont az Olimpia nem csak a résztvevőknek, hanem a köznépnek is szól. Számomra ez színtiszta bántalmazás, amit a mai PC világban nem tudok értelmezni. És isteni szerencse, hogy tragédia nem történt - még-.
@penzeszsuzsannaliliom4270
@penzeszsuzsannaliliom4270 Ай бұрын
Még nem történt taragédia! ... Egyébként érdekes, hogy a férfiak nem állnak ki a nőkért, csak egy-egy? Talán nálunk is béta hímek vannak többségben már? kzbin.info/www/bejne/q4qbdnlsaMasbLM
@1gykakukk
@1gykakukk Ай бұрын
@@penzeszsuzsannaliliom4270 sőt, sokan még gúnyolódnak is a női bokszolókon, de a fagyi vissza fog nyalni, mikor a nőnek álcázott géntorzók nőként negatívan lesznek diszkriminálva egyéb területen.
@zoltanhorvath4042
@zoltanhorvath4042 Ай бұрын
@@penzeszsuzsannaliliom4270 Én kiállok a nők mellett. Azt gondolom, hogy jelen pillanatban nagy nyílvánosság előtt, előre megfontolt szándékkal, haszonszerzés céljából bántalmaznak nőket egy világversenyen. Szégyen az emberiségre.
@penzeszsuzsannaliliom4270
@penzeszsuzsannaliliom4270 Ай бұрын
@@zoltanhorvath4042 Köszönöm!
@orsituske290
@orsituske290 Ай бұрын
Ezek a nők nagyon jól tudják, hogy kivel lépnek ringbe. Dömsödi Renáta is elmondta, hogy mindenki régóta tudja, hogy Imane intersexuális. Szó sincs itt kiszolgáltatottságról vagy egyoldalú bántalmazásról. Nézz meg egy férfi meccset, hogy a végén milyen szétvert fejjel jönnek ki a ringbol.. Itt a hölgyeknél én eddig még egy csepp vért nem láttam.
@attilanemolnar9269
@attilanemolnar9269 Ай бұрын
Konak igaza van férfiak verneknoket nonszensz.
@Menrot076
@Menrot076 Ай бұрын
Én mondtam....hogy nem hozta a formáját Luca...neki is mondták hogy ne menj bele belharcba.... nemzetbiztonsági kockázat ami ott történt az insta posztja miatt... Kovács Ricsi miért kapna pénzt.. nem is jól boxolt.. Luca fájdalom díjat kap én úgy tudtam hogy a kormány egészítette ki neki....
@TheAtilion
@TheAtilion Ай бұрын
Nem az a kérdés hogy fiú vagy làny hanem az hogy ki volt az az edző aki meglatta ebben a lehetősèget a pènzúgyi lehetőséget.
@ZoltánKovács-d2s
@ZoltánKovács-d2s Ай бұрын
Váltó lajos is miket pofázik úgy gyűlölöm az ilyeneket
@bertitiszai9110
@bertitiszai9110 Ай бұрын
Koki há mé nem szólt ehhöz a kicsi a Győzi, ő mindent tud. A Szöllős meg le is írja nekije.borzalom
@malacka69
@malacka69 Ай бұрын
Nullérv. Sima személyeskedés
@norbertjakus3605
@norbertjakus3605 Ай бұрын
Nincs ezzel semmi problèma a gond az hogy nincs szabályozva bizonyos keretek között...Èrtem ez alatt azt ha az emlitett lèlek hűtőszekrény akkor hűtőszekrényekkel bokszoljon ilyen egyszerű!
@janosvarga5502
@janosvarga5502 Ай бұрын
Kokónak az fáj, hogy utólag kiderült, hogy Chacón nő....
@1gykakukk
@1gykakukk Ай бұрын
😀
@Jazon780
@Jazon780 Ай бұрын
Juanita Pablito Chacón :D
@krisztinadr.kollarneberzac353
@krisztinadr.kollarneberzac353 Ай бұрын
Szenzációsan okosan, lazán beszél Kokó! Gratulálok!
@beakovacs8440
@beakovacs8440 Ай бұрын
Ó, igen. G(!)ender😅
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
Csupa hazugságot az interszex emberekről pedig baromságokat.
@attilamolnar5858
@attilamolnar5858 Ай бұрын
Ja, úgy. Lazán hord össze akkora baromságokat, hogy az valami csuda
@zsolttamas7297
@zsolttamas7297 Ай бұрын
Pártkatona.
@malacka69
@malacka69 Ай бұрын
Nullérv
@magdolnabarta1117
@magdolnabarta1117 Ай бұрын
Egy egyszerü magyarázat : kzbin.info/www/bejne/hJrOgZairLZ4eJY
@balazspinter1509
@balazspinter1509 Ай бұрын
Saját bevallása szerint már 2022ben kiszúrták önök!Ezt Ön mondta!Kérdezném,hogy 2 év alatt mit tettek a Luca érdekében?Miért engedték ezt,miért nem léptek az igazságtalanság ellen!?Miért tették ki veszélynek a saját sportolójukat?Ön minek van ott ahol,miért nem előre figyelmeztetnek,miért utólag?Mi az Önök felelössége ezért a helyzetért,ki az aki hibázott,ki a felelős?És ne pofázzon a külföldről,a magyar versenyzőről a nemzeti szövetség felel első körben!
@erikakepes970
@erikakepes970 Ай бұрын
Én úgy tudom, hogy pont a versenyzők nemi hovatartozásának vizsgálatán veszett össze a két szervezet. A NOB- nak elegendő az, hogy mi szerepel az útlevélben.
@1gykakukk
@1gykakukk Ай бұрын
Ráadásul levezeti, hogy most már nincs értelme az érmek elvételének, kizárásnak, mert hogy akkor meddig kéne az időben visszamenni, stb- fogkrémet tubusba nem lehet visszatenni...stb. Tehát az egész szövege tökre csak önvédelem, mert semmit se akarnak visszavonni a férfi kromoszómásoktól.
@zoltanhorvath4042
@zoltanhorvath4042 Ай бұрын
@@Szofi42 Ezek szerint te ott voltál Törökországban 2022-ben, Indiában 2023-ban és láttad, hogy nem készült genetikai teszt.
@agnesvarkonyi6473
@agnesvarkonyi6473 Ай бұрын
Helyes diagnózis. Kedves Kovács István! Köszönöm szépen ezt a pontos és részletes tudományos meghatározást. ❤
@MPTR137
@MPTR137 Ай бұрын
😂😂
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
Csupa baromságot, és hazugságot beszélt, ráadásul azt a szót sem ismeri, hogy etika, vagyis egy sz...r ember.
@agnesvarkonyi6473
@agnesvarkonyi6473 Ай бұрын
@@MPTR137Mitől nevetséges a megjegyzésem. Van értelmes hozzászólásod is?
@zoltankiss-jakab1807
@zoltankiss-jakab1807 25 күн бұрын
Kurva tudományos volt 😂 csak épp konkrétan senki nem látta a tesztet
@csabapalvolgyi8469
@csabapalvolgyi8469 Ай бұрын
A futóknál(a példából) is ugyanez lenne a helyzet, hiszen a futók előző versenyeik szerint kerültrk be. Józan ész és a személyes adatok védelme mellett nem lett volna ügy. Ha tsávó, privátba jelezték volna felé és kizárták volna. Ez a sztory rímel a nyitóceremóniára, üzenik, fogadjunk el mindenkit, mindenki az, aminek képzeli magát, a munka szégyen, az influencer menő. Szégyen. ( Kérem minden megbántott fogadja el, hogy én egy pónilóba oltott zebrahal vagyok, köszönöm).
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
Természetesen baromság, amit írsz, s a Fidesz módosított alaptörvényével cáfollak meg, amelyben a Fidesz megszavazta, hogy mindenkit a születéskor bejegyzett neme alapján kell elfogadni, amit az orvos ránézêsre állapít meg.Azt is megszavazta a Fidesz, hogy a szemrevételezés utáni születési nem módosítását senki nem kérheti a hivatal nem írhatja át senki iratait, vagyis Imané itt Magyarországon is nőnemű lenne, s maradna is jogilag.
@penzeszsuzsannaliliom4270
@penzeszsuzsannaliliom4270 Ай бұрын
Igy van, ez nem csak a sportolók gondja, hanem mindenkié. kzbin.info/www/bejne/q4qbdnlsaMasbLM
@zoltankiss-jakab1807
@zoltankiss-jakab1807 25 күн бұрын
És anno az ndk-s bajuszod sportolók?! 🤣
@davidfirtko6298
@davidfirtko6298 Ай бұрын
2021ben a debreceni emlékversenyre azért simán meghívtátok lányként! Akkor annak tudtátok hívni!
@zoltanhorvath4042
@zoltanhorvath4042 Ай бұрын
@david Először Törökországban tesztelték 2022-ben, majd Indiában 2023-ban. Amit megtudtak 2022-ben, és 2023-ban megerősítettek, azt 2021-ben még nem tudták. Az idő múlásának van egy markáns jellemzője. 2021 után jön 2022, utána 2023 és így szépen sorban. Szólj, ha nem így van! 🤣🤣🤣
@davidfirtko6298
@davidfirtko6298 Ай бұрын
@@zoltanhorvath4042 a kérdés h a bokszoló a felelős a kialakult helyzetért, vagy a Nemzeti Szövetségek, a Nemzetközi Boksz Szövetség, a NOB? Szetintem az utóbbi szervezetek, és nem a bokszoló! Éa ezek közül is első sorban a NOB!
@Chukyka
@Chukyka Ай бұрын
@@davidfirtko6298 Egyértelmü hogy a NOB a felelős. Ő engedte. De útolagos Gender vizsgálattal el lehet venni az érmet ahogy egy pozitiv doppingnál is elveszik.
@davidfirtko6298
@davidfirtko6298 Ай бұрын
@@Chukyka ezt majd utólag megteszik ha kell! Még nem nyerte meg a bajnoki címet, Hámori Luca pedig nem lesz ettől bajnok! Bár a hozzáállásával azzá lett így is! Tehát totálisan felesleges ez a folyamatos hiszti emiatt! Sajnálatos de ez van! Korábban is voltak ilyenek, lesznek is ilyenek...
@zoltanhorvath4042
@zoltanhorvath4042 Ай бұрын
@@davidfirtko6298 Első sorban a sportoló saját nemzeti szövetsége a felelős. A döntést, hogy a sportoló indulhat e bármilyen versenyen, ők hozzák. Aljas módon kihasználják a NOB "középre genderedését".
@an6654
@an6654 Ай бұрын
Nagyon tetszett Kovacs Istvan tiszta logikus es hozzaerto magyarazata.
@MPTR137
@MPTR137 Ай бұрын
orvosi egyetemet végzett?😂
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
​@@Szofi42"a molekulái közt van y lromoszomája"ennyire volt releváns az összes mondandója.Még ha igaz is, amit mond, amiben kételkedem az IBA cáfoló nyilatkozata miatt, de egy aljas, etikátlan ember, mert, ha érintett is a magyar sportoló által, akkor is neki titoktartási kótelezettsége van, és nem adhatja ki senki adatait. etikátlanság, hogy bármit is kiad
@tiborfarkas2969
@tiborfarkas2969 Ай бұрын
😂
@attilacservid5398
@attilacservid5398 Ай бұрын
Hölgyek -urak,mire jó a sok cicaharc? Kokónak perfekt igaza van és nem azért van igaza,mert ő Kokó,hanem azért,mert a bunyó sürűjében volt -van..
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
Nincs semmiben sem igaza, ugyanabban a riportban egyszer nőnek, egyszer férfinak mondja Imanét.
@Eva-ry3in
@Eva-ry3in Ай бұрын
Undiritó szegény Kokó beszèd alatti böfögése…OMG
@malacka69
@malacka69 Ай бұрын
Nulla érv. Nullát érő komment
@attilamolnar5858
@attilamolnar5858 Ай бұрын
Kokó akkora pofonokat kapott Chacon-tól, hogy már orvos, genetikus, biológus is lett más egyebek mellett. Nem értesz hozzá, nem kellene égetned magad csak azért, hogy megfelelj a központi elvárásoknak, Pista.
@malacka69
@malacka69 Ай бұрын
Mi az érvet? Ez sima személyeskedés. Mit mondott rosszul?
@malacka69
@malacka69 Ай бұрын
@@Szofi42 mindent jól mondott. Ez nem egyetemi szint. A gimnáziumi biológia tartalmazza mindazt, ami itt számít
@malacka69
@malacka69 Ай бұрын
@@Szofi42 azt mondta egy másik riportban, hogy látta a teszt eredményt. Az IBA sajtótájékoztatón elhangzott pár napja, hogy az algírok és a tajvaniak megtagadták a tesztek nyilvánossá tételét
@kokomr9038
@kokomr9038 Ай бұрын
Inkáb te ne égesd magad 😂
@rajmundszontagh5811
@rajmundszontagh5811 Ай бұрын
Persze, (nyílvánvaló) mert a Kokó a Y kromoszómát kiüti nem pedig beszél róla . Szerintem .. Raji
@user-gy5qt2rz1l
@user-gy5qt2rz1l Ай бұрын
Oroszorszàgban vizsgàltàk. Ez elmond mindent! Persze az eredmény eltűnt! Miért versemyezhetett Mo-on?? Akkor nem volt baj?
@zoltanhorvath4042
@zoltanhorvath4042 Ай бұрын
Kétszer vizsgálták. Először Törökországban 2022-ben, majd Indiában 2023-ban, független laborokban. Koko a törökországi teszt megállapításait látta. Vigyázz, nehogy a tények összezavarjanak! Szép lassan nyugudtan fogadd csak be.
@zoltanhorvath4042
@zoltanhorvath4042 Ай бұрын
Az eredmény nem tünt el. A nemzetközi bokszszövetség bírtokában van. A teszt eredményét bemutatták az olimpiai szövetségnek, azok meg leszarják.
@zoltanhorvath4042
@zoltanhorvath4042 Ай бұрын
Magyarországon 2021-ben versenyzett. A tudomány jelen állása szerint 2022 csak 2021 után következik. 😂
@zoltanhorvath4042
@zoltanhorvath4042 Ай бұрын
A baj? Na az már megvolt akkor is, csak még nem derült ki. 😂
@hit8001
@hit8001 28 күн бұрын
Okos, vezessék ezt be!!
@kalmandrenyovszky7323
@kalmandrenyovszky7323 Ай бұрын
Kovács István nem szakember ebben !
@Mrbach26
@Mrbach26 Ай бұрын
Igazad van!!!! Egy kérdés mi alapján tudjuk eldönteni Egy női sportágban, ki indulhat???
@DataPastor
@DataPastor Ай бұрын
De, szakember. Profi sportoló, és az AIBA főtitkára.
@DataPastor
@DataPastor Ай бұрын
@@Szofi42nyilvánvalóan nem szakorvos, de egy sportvezetőnek nem is ez a feladata. Arra ott van a szakember. Kokó arra alkalmas, hogy átlássa a teljes folyamatot, tapasztalt az egész kérdésben stb.
@musclemann88true
@musclemann88true Ай бұрын
De te az vagy, az a lényeg😂😂😂
@Agotina
@Agotina Ай бұрын
Nálad biztosan többet tud,mivel Lausanne-ban igen csak közel volt a tűzhöz. Igaz nem orvos,de az ilyen esetek vizsgálatának menetét ismeri hidd el !
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Ай бұрын
Eltérő árut ne tegyünk már a polcra, és ne játsszuk már el, hogy az ugyanolyan...
@ret01101
@ret01101 Ай бұрын
A szabályokból kell kiindulni. Olimpián a NOB szabályai (és vizsgálatai) érvényesek. Azt gondolom minden más csak spekuláció és/vagy vélemény.
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Ай бұрын
@@ret01101 eltérő áru. pont. nevetséges lenne, ha a kutyák szépségversenyének szabályzatában elkezdenék fölsorolni az összes többi állatot, amelyek nem vehetnek részt. csak kutyák vehetnek részt. pont.
@ret01101
@ret01101 Ай бұрын
@@kkokemaki8593 Akkor csak nézz meg egy kutya szépségverseny szabályzatot. Bátran ajánlom. Le fog esni az állad milyen részletességgel van leírva fajtán belül is, mi számit sztenderdnek, és mi az ami esztétikai hiba. Rossz példát hoztál.
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Ай бұрын
@@ret01101 nagyon is kiváló a példa. a sportolóknál is le van írva, hogy mik a sztenderdek, például a testtömeg határértékek. --- itt arról van szó, hogy részt vehetsz-e a kutya szépségversenyen egy olyan farkassal, amely amúgy teljesíti a kutyákra vonatkozó sztenderdeket.
@ret01101
@ret01101 Ай бұрын
@@kkokemaki8593 A testtömeg határértékek melyik nemet határozzák meg??? A mérlegelés mint szűrő tökéletesen működik. "Kedden nagyszerű birkózással bejutott a döntőbe, szerdán reggel azonban kizárták a párizsi olimpiáról a nők 50 kilogrammos súlycsoportjában szereplő indiai Vinesh Phogatot - írta az MTI."
@ElemerneMiklos
@ElemerneMiklos Ай бұрын
Kovács István nem szakértő, az én szemem viszont igen!😅
@minarikede9833
@minarikede9833 Ай бұрын
De miért nem neveltek belőle sakkozót, vagy pl sportlövőt? Na ugye.
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Ай бұрын
balerinát?
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
Mindenkit eltanácsolnak a neki nem való sportól.Hámori Lucát se ritmikus sportgimnasztikára íratták be, mert nem alkalmas rá.
@minarikede9833
@minarikede9833 Ай бұрын
@@ErikaGazdag-xl2th nos, ez az. Szerintem viszont előbb kezdett el bokszolni és utána "nőiesedett" el. Vagy a bátyja vagy, Erika, hogy ennyire képben vagy?
@ErikaGazdag-xl2th
@ErikaGazdag-xl2th Ай бұрын
@@minarikede9833 Mivel már szinte minden sportágban van női verseny, ezért arra gondoltam, hogy kislányként is van akinek erős csontozata van, annak nem fogják a ritmikus sportgimnisztikát ajánlani egy sportág választón, vagy a balettot, ugyan a pubertás korban még sok minden változik egy lányon, de a csontváza arányai nem változnak, pl.kislánykorban is látszanak maradandó testarányok, vagyis vannak lányok, akiknek hatévesen a balettot, jégtáncot, szertornát ajánlják a szakemberek vannak, akiknek a birkozást, Persze olyan is van, hogy valaki maga akar gyerekként mindenáron egy sportágat űzni, S nem éppen a legjobb adottságai vannak hozzá, de akkor sokkal többet kell edzeni, mint akinek a testalkata is jó ahhoz a sporthoz, S lehet sohasem lesznek nagy eredményei benne, ilyenkor van aki sportágat vált, s egy másik sportban még akár hatalmas sikerei is lesznek, vagy elviseli, hogy egy középszerű sportoló marad.
@bertitiszai9110
@bertitiszai9110 Ай бұрын
Tészta víz, nem tiszta
@penzeszsuzsannaliliom4270
@penzeszsuzsannaliliom4270 Ай бұрын
Igaza van, 🥰🙏 és egy kis adalék. kzbin.info/www/bejne/q4qbdnlsaMasbLM
@csillagpecs
@csillagpecs Ай бұрын
Láttam itt a youtube-on dgy genetikus véleményét, ő is szt nyilatkozta, hogy férfi ez a nő! Ha, négy év múlva is ott lesz az olimpián, akkor ugyan ez lesz???😮
@Chukyka
@Chukyka Ай бұрын
@@Szofi42 Mi spekuláció? Ez az algiria már el volt tiltva ez tény. AIBA eltiltotta. NOB nem ez a történet.
@Chukyka
@Chukyka Ай бұрын
@@Szofi42 Válla szélesebb, csipője keskenyebb, izomzata. Ettöl férfiasabb.
@Chukyka
@Chukyka Ай бұрын
@@Szofi42 nem rendelkeznek y kromoszomával tehát nők.
@Chukyka
@Chukyka Ай бұрын
@@Szofi42 jolvan én hiszek kokonak aki pert is vállalna igazáért. Te meg higyj a NOB-nak. De szerintem ennek a sztorinak még nincs vége. Nem véletlenül nem tisztázza magát egy ujjabb gender vizsgálattal. Ahogy 1 utólagos dopping vizsgálattal itt is útólag el lehet venni az aranyérmet tőle. Kíváncsi leszek az utóéletéröl.
@terezvass
@terezvass Ай бұрын
Tisztelt Kovács István! Nem mondott olyat Hámori Luca, hogy “ez férfi, nem tudom megnyerni” Annyit mondott, hogy nem tudja megnyerni! Jajj, ez nagyon szomorú…
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Ай бұрын
ezt mondja: "ilyen nincs, úgysem tudok nyerni" --- érted??? ugyan mire mondta, hogy *ILYEN NINCS???*
@terezvass
@terezvass Ай бұрын
@@kkokemaki8593 ezt nem vonom kétségbe! De maximálisan sportszerű volt Hámori Luca, és ott a mérkőzés közben nem mondta azt az ellenfelére, hogy férfi!
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Ай бұрын
@@terezvass én sem állítom, hogy férfi. én azt állítom, hogy *NEM NŐ* -- és a Luca reakciójából is ez olvasható ki.
@terezvass
@terezvass Ай бұрын
@@kkokemaki8593 én arra hívtam föl a figyelmet, hogy ne adjon olyan szavakat Hámori Luca szájába, amit nem mondott! Azt mondhatja Kovács István, hogy Hámori Luca nem bokszolt teljes erőbedobással, mert megfélemlítően hatott rá az ellenfele. Én is így láttam, pedig ki vagyok én Kokohoz!
@SillyHuckleberry
@SillyHuckleberry Ай бұрын
​@@Szofi42 rengeteg nem noies no versenyez akar ezen az olimpian is.
@user-rr8yl6ut7y
@user-rr8yl6ut7y 27 күн бұрын
Van az a pénz ugye Kokó?
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 Ай бұрын
Bocs ezt 40 másodpercig bírtam. Végezzen el egy egyetemet utána beszélgethetünk. Vagy legalább egy BAt valamilyen releváns szakon.
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Ай бұрын
A társadalom javát szolgáló szakokon BSc diplomát adnak, nem BA-t. (BSc = Bachelor of Scinece)
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 Ай бұрын
​@@kkokemaki8593Látom átment a lényeg. Remélem visszahallgatja magát ahogy elemzi egy ember vagináját. Büszke lehet magára.
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 Ай бұрын
​@@kkokemaki8593remélem nem lánya van. Azt is vizsgálgatja?
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 Ай бұрын
​@@kkokemaki8593genderteszt 😂😂😂
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 Ай бұрын
​​​​@@kkokemaki8593Egyébként csak amiatt van félig igazad, mert ez nem is gender kérdés, hanem biosz. De annyira bosszant ez a téma hogy már nem tudom higgadtan átgondolni. Szóval lépek is és hallgatok egy kis klasszikus zenét, vagy Eminemet 😂 A művészet és a filozófia régebbi, mint a tudomány. És a filozófia a tudományok anyja 😉 *Ja, és szerintem nem is kell választani, vagy sorrendet állítani, mert az elméleti fizika ugyanolyan érdekes, mint a közgáz, a kognitív idegtudomány, a biokémia, vagy a kulturális antropológia. 😊
@iokarii
@iokarii Ай бұрын
Igen,, furcsa, hogy a feministak egyáltalán nem szólnak hozzá!? De a csekelysegekkel foglalkoznak.. Szerettem az olympiat nézni, zidén, kihagyom,, több okból..
@davidschwarcz9373
@davidschwarcz9373 Ай бұрын
Tiszteletem Kokonak sok örömet okoztál nekünk! Ezért is szomorú hogy elhitelteleníti magad. Ez egy személyes vélemény helyzetről, ugyanúgy ahogy magyar és nemzetközi sajtóban naponta jönnek új hírek cáfolatok, ami itt elhangzik mind spekuláció mégha holnap kiderült hogy igaz is. Nincs bajom személyes véleménnyel magam sem tartom elfogadható ak ilyen előny kihasználását. Mégha nő is ez erősen szembe megy az olimpia szellemiségével. Nem tartom helyesnek hogy ringbe vitték egy való életbeli problémát. Ugyanakkor az is ki veri a biztosítékot hogy milyen módon bánnak ezzel az emberrel független hogy valóban ő sem ma született bárány. Kokó. Most annak engedsz utat hogy jogos valakit kirekeszteni a való életben is a másság miatt. Erre nem magyarázat az hogy másik oldal túltolta. És nem nem tudom azon kijelentésed sem elfogadni hogy Luca nem adott bele mindent. Nem vagyok box szakértő de Ő ott tisztességesen kűzdött és tisztelettudóan viselkedett független körülményektől. És csak vesztesek magyarázzák bizonyítványt és válogatnak ellenfelek között. Egyikőtök sem az. Fejezd be gyűlöletkeltést ez nemkiállás hanem 90+ kg gyűlölködő szektások egosimigatása akiket Luca bármikor földbe döngölne. Tudjuk hogy nem volt oké de nem sülyedünk az algériai szintje alá. Sokminden kérdőjeles itt de kommenteket is olvasva nem vagyok egyedül azzal hogy ez egy nagyon káros megközelítése a problémáknak
@attilatoth173
@attilatoth173 Ай бұрын
Mert te is annyit érsz, mint amit a média kicsikart. "Nagyon állóképes a Kokó." Baj , baj van !!!🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@istvanszabo3275
@istvanszabo3275 Ай бұрын
Szerintem nincs is pics@ja!
@ret01101
@ret01101 Ай бұрын
Na, végre egy pinabubus szakértő. 🤣
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Ай бұрын
Eddig senkinek se jutott eszébe, hogy simán meg lehet állapítani az igazságot. Ha illata van, akkor nő, ha szaga, akkor meg férfi.
@pukcsir
@pukcsir Ай бұрын
A Kokóra miért nem hallgatnak , ő igazat mond . 👍
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 Ай бұрын
Eddig senkinek se jutott eszébe, hogy simán meg lehet állapítani az igazságot. Ha illata van, akkor nő, ha szaga, akkor meg férfi.
@LászlóTóth-i2o
@LászlóTóth-i2o Ай бұрын
Szenzációs az Algoritmus. Beírtam , hogy Khelif férfi, és azonnal törölte a bejegyzésemet. Ez aztán a demokrácia.
@peterkiss3443
@peterkiss3443 Ай бұрын
Azért mert nő. Erre nem gondoltál?😅
@Jazon780
@Jazon780 Ай бұрын
@@peterkiss3443 Pöcsös csaj :D
Petschnig Mária Zita: „Magyarországnak nincs gazdaságpolitikája”
50:59
Самое неинтересное видео
00:32
Miracle
Рет қаралды 1,7 МЛН
Modus males sekolah
00:14
fitrop
Рет қаралды 14 МЛН
Brawl Stars Edit😈📕
00:15
Kan Andrey
Рет қаралды 5 МЛН
Brüsszel most tényleg nagyon kiakadt a magyar kormány tervén
10:47
ATV Magyarország
Рет қаралды 3 М.
BIRTHDAY CONVERSATION WITH ACTRESS JUDIT POGÁNY /// Friderikusz Podcast 101.
1:53:32
Szavakon túl - Kovács István Kokó (Klubrádió)
55:09
Kadarkai Endre
Рет қаралды 121 М.