Kun Miklós - Kirakatperek Kelet-Európában - Kivégzések koncepcióra és látványtervre komponálva

  Рет қаралды 31,294

Kun Miklós előadásai

Kun Miklós előadásai

Күн бұрын

A magyarországi önkényuralmi rendszer egy volt a kelet-európai diktatúrák sorában s bár nem vigasztal minket, de talán fontos végig tekintenünk hogyan alakultak a szomszédos országokban a joggal való visszaélések, jogtiprások. A koncepciós perek, kirakatperek megrendezésében és "legyártásában" a magyar diktatúra a politikai kinevezett főügyésszel, a politikai irányítás alatt álló bíróságokkal nem tért el az egykori "béketábor" többi országában tapasztalható siralmas állapotoktól.
Az orosz-barát (szovjet-barát) nómenklatúra kurzuslovagjai nemcsak a hatalomért, hanem akár a puszta fizikai túlélésért folytatták élet-halál harcukat Moszkva kegyeit keresve. A kihallgató szobák, kínzókamrák máig próbálják őrizni titkaikat. Ezekről a titkokról, a kivégzéseket példát statuálni hivatott akasztásokat megelőző helyezkedésekről és árulásokról szól az aktuális előadás.
Hogy Kádár személyesen milyen konkrét tevőleges szerepet játszott a kínzások, vallatások során, s hogy áldozata nem sokkal korábban követett-e el hasonlókat - a sors fintora, hogy Kádár is később megkínzatások áldozatává válik nem először, majd ismét visszakerül a Nagy Imrét likvidáló szerepbe - , mind érdekes és a téma sodrásának megfelelően a szükséges mértékben kibontott eseménysor.
Közelmúltunkig tart ez a történet, mely sajnálatos módon bővelkedik még témákban és tanulságokban a következő előadások, előadás-sorozatok számára.
Az előadás a tanulságok levonását - ha vannak ilyenek - most is a Nézőre bízza...
Kun Miklós előadása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felkérésére készült.
Az előadás a "Titkos diplomácia és hírszerzés a II. világháborút követő évtizedekben" című, szintén az Egyetem felkérésére készülő 12 részes előadás-sorozat 10. része.

Пікірлер: 38
@janossandor2269
@janossandor2269 3 жыл бұрын
Tisztelt Professzor Úr! Mindig érdeklődve várom új tanulmányait, műsorait! Hihetelen tudással, alapos munkával és hiteles információkkal összeállított munkája mindig "odaragaszt" a képernyő elé! Köszönöm, hogy ennyi tudással tudja bővíteni mindannyiunk történelem éhségét!
@peterorincsay6525
@peterorincsay6525 3 жыл бұрын
Fantasztikus érdekes elöadás! Nagyon élvezem! Üdvözlettel, Orincsay Péter Svédországból.
@ifj.ficzekferenc145
@ifj.ficzekferenc145 3 жыл бұрын
Az előadás tartalma, felépítettsége mellett a vizuális megjelenés is professzionális: háttér, kellékek, megvilágítás, öltözék mind-mind tökéletesen megkomponált, összeválogatott, kialakított látványt ad. A vágások ritmusa, az illusztrációk, szemléltető fotók szintén tökéletes. Gratula mindezekért is!
@istvanviragh2316
@istvanviragh2316 3 жыл бұрын
Köszönjük Tanár Úr! A "körítés" is nagyon hangulatos, szinte abban a korban érzi magát az ember. Köszönet a segítőknek, munkatársainak is! Jó egészséget kívánok, vigyázzon magára! Üdvözlettel: Virágh István
@mtundeszabo9721
@mtundeszabo9721 3 жыл бұрын
Ismét egy izgalmas rész!Már a bevezető filmkockák és a zene egyedi indítás.A díszlet ismét nagyon passzol a témához a lámpa a telefon és Ön ebben a közegben mint Előadó.👍Gratulálok,nagyszerű lett ismét!További sok sikert,jó egészséget.
@skeptikasubb9169
@skeptikasubb9169 3 жыл бұрын
1:06:47-től az utolsó vágóképeken ahogy a tanár úr eljátszik egy telefonhívást , tök muris, hogy nem bírja ki nevetés nélkül. :)) Egyébként pedig az előadás szuggesztív, profi, anekdotikus, mesélős és annak ellenére kellően laza, hogy közben mégis nagyon súlyos tömény témát tárgyal!
@ferencg.9857
@ferencg.9857 3 жыл бұрын
Ismét egy szuper előadás! Köszönöm szépen!
@laszlo5201
@laszlo5201 3 жыл бұрын
Díszlet 10/10. :)
@katalinmakoczy9647
@katalinmakoczy9647 3 жыл бұрын
Remek, mint mindig.
@gipszjakab4029
@gipszjakab4029 3 жыл бұрын
Is!
@szoki0726
@szoki0726 3 жыл бұрын
Nagyon érdekes volt. Jó egészséget kívánok Tanár úr!
@user-cr6ce1hy3x
@user-cr6ce1hy3x Жыл бұрын
TISZTELT PROFESSZOR UR ! HALASAN KOSZONOM A TANITVANYAIT❤! ANNYI MINDENT NEM ISMERTUNK ERROL A KORSZAKROL , A BORZALMAIROL, 55 EVESEN UJRA TANULOK MINT EGY 10 EVES KIS DIAK. TISZTELET ES HALAS KOSZONET. SZIVBOL KIVANOK NAGYON JO EROT , EGESZSEGET , BEKES , BOLDOG ELETET ❤!
@laszloszecsi3963
@laszloszecsi3963 3 жыл бұрын
Gratulálok!Nagyon szép előadás volt!
@mihalynagy8653
@mihalynagy8653 2 жыл бұрын
Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem ön elött !
@PeterKomlosi-cu6wt
@PeterKomlosi-cu6wt Жыл бұрын
Iszonyatos...
@amialal4510
@amialal4510 9 ай бұрын
@PeterKomlosi Valoban iszonyat. Ennel kegyetlenebb, korruptabb rendszer nincs a tortenelemben. Es itt az USAban a fiatalok ezt eltetik.
@saroltaherczegh
@saroltaherczegh 3 жыл бұрын
koszonjuk,tanar ur.
@sagartzoli
@sagartzoli 3 жыл бұрын
Roppant érdekes, remek előadások. A "Hitleráj" kifejezést azért méltatlannak tartom kissé.
@tamasmuller1770
@tamasmuller1770 3 жыл бұрын
Szerintem meg nagyon találékony. A német imádja a "-ság, -ség" kifejezés használatát. Egyrészt mondja a "schaft- tal és a keit- al", másrészt ezzel az, '"elei, erei- al" is gyakran kifejezi. Magában a hitleri rendszerben kevés valódi dicsőség volt.
@laistvan2
@laistvan2 3 жыл бұрын
Inkabb Németországot kellett volna használni. Hivatalosan ugyanis orszagok harcoltak, nem rendszerek, megha nem is ertett mindenki egyet a dolgokkal.
@paljozsefmolnar8108
@paljozsefmolnar8108 3 жыл бұрын
A nagyapám pentele újjáépítésébe mint építés mérnök vett részt aztán hirtelen munkatáborba landolt a mai napig nem tudjuk mi volt a büne. ott is halt meg ez 1952 környékén történt
@tiborkovesdi9661
@tiborkovesdi9661 3 жыл бұрын
Hoover az FBI igazgatója volt sokáig.
@kunmikloseloadasai3317
@kunmikloseloadasai3317 2 жыл бұрын
Elnézést, ez annyira nyelvbotlás szintű tévedés volt, hogy sem felvétel, sem vágás közben nem vettük észre. Tudja: amikor az ember nagyon koncentrál az apró hibákra, pont a nyilvánvalók mellett sétál el gyanútlanul. Köszönöm. Igaza van.
@MarioMaserati187
@MarioMaserati187 3 жыл бұрын
uhh.. már megint díszlet of tha hónap!! remélem trendet terem tanárfőnökúr!
@kristianreiter9251
@kristianreiter9251 3 жыл бұрын
Miért van az, hogy a Szovjet állami büncselekmények akkora piart kapnak. A nyugatiak viszont elhalgattatnak. Ha mérlegre tennénk őket vajon meik a nagyobb bűn. Üdv Kárpátaljárol. Utóirat.:utálom a kocsikat de jobbak a mostani''vezetőknél"
@kunmikloseloadasai3317
@kunmikloseloadasai3317 3 жыл бұрын
A bűnök méricskélésébe beletörhet az ember bicskája. Akceptálom és megértem amit ír, de minden történésznek megvan a szakterülete, így nekem is. Másfelől a mi fertályunkon nehezebb, de fontosabb a saját hibáinkkal szembenézni (minden politikai irányzatra értem ezt), de azt is vegye tekintetbe, hogy azért készítek sorozatokat, hogy egy-egy témát, egy-egy filmben lehetőség szerint körbejárjak. Egy filmben nem lehet szó mindenről, ami egy-egy nézőnek akár a legfontosabb vagy a legfájdalmasabb kérdés. De javaslom sorozataim többi filmjében győződjön meg személyesen arról, mennyire nem söpröm szőnyeg alá semmilyen ideológia vagy rendszer bűneit.
Kun Miklós - Mihail Gorbacsov politikai meggyengülésének előszele
1:06:10
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Рет қаралды 40 М.
Kun Miklós - Magyar kommunista politikusok Moszkva szolgálatában a Nyugat Balkánon
1:08:00
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Рет қаралды 65 М.
Alat yang Membersihkan Kaki dalam Hitungan Detik 🦶🫧
00:24
Poly Holy Yow Indonesia
Рет қаралды 11 МЛН
ДОКАЗАЛ ЧТО НЕ КАБЛУК #shorts
00:30
Паша Осадчий
Рет қаралды 1,9 МЛН
when you have plan B 😂
00:11
Andrey Grechka
Рет қаралды 53 МЛН
Kun Miklós - Mihail Gorbacsov pálfordulásainak különös története
58:56
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Рет қаралды 70 М.
Kun Miklós - Berija „összeesküvése ” és annak magyar szálai
1:04:11
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Рет қаралды 104 М.
Károli Szabadegyetem: Hanyatlás a szovjet birodalomban Brezsnyev idején - vendég: Kun Miklós
1:16:25
Kun Miklós - Miért nem tért vissza Tito a régi szovjet akolba?
1:00:09
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Рет қаралды 60 М.
Kun Miklós - Miként mozgatták Kádár Jánost a Kreml urai 1968-ban
1:03:14
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Рет қаралды 95 М.
Kun Miklós - Truman-doktrína - dominó-elv
59:01
Kun Miklós előadásai
Рет қаралды 29 М.
Kun Miklós - Ügynök póker, avagy kém bridzs
1:30:52
Kun Miklós előadásai
Рет қаралды 40 М.
Kun Miklós - A világ kommunista mozgalmát megrázó válságok
1:00:03
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Рет қаралды 49 М.
Alat yang Membersihkan Kaki dalam Hitungan Detik 🦶🫧
00:24
Poly Holy Yow Indonesia
Рет қаралды 11 МЛН