No video

Lényeges korszakkezdet júliusban; "Földindulás" vagy/és konstruktív átrendeződés?

  Рет қаралды 35,490

Kiss József Zsolt mentálhigiénés, segítő szakember

Kiss József Zsolt mentálhigiénés, segítő szakember

Ай бұрын

Analógiás előrejelzés, az asztrológia eszközét is használva, az előttünk álló közel egy évre
A júliusi prognózis,ami aug.10.-ig érvényes: • Figyelem! Július hónap...
Az asztrológia egy ősi ön, sors, világismereti, jelfigyelő, antropológiai, az archetípusok, analógiák elvén alapuló - amikkel létünk eredete működése mélyen, perfekt módon megközelíthető, feltérképezhető, már ami emberi személyiségből, annak legmagasabb régióiból egyáltalán lehetséges- egyetemes rendszer, amit valamennyi nagy kultúra kitermelt, használt és alkalmaz a mai napig. A planétákat az asztrológia csak mint vonatkoztatási pontokat használja, hasonlóképpen mint pl. a géntérkép vagy orvostudomány sokféle diagnosztikai eljárása, ahol mondjuk vizsgálat alá veszi a vért vagy épp a bőrt stb.., s mivel azok az egész részei, hírt, információkat tudnak adni a teljes rendszer állapotáról.-Mindebből is, evidensen következik, hogy a planéták nem okoznak semmit hanem csak időben, térben, tartalomban jelzik az emberi tudat, psziché, viselkedés mozgatórugóit, mindennek viszonyrendszerét és kölcsönhatásait egymással, a külvilággal és létezésünk valamennyi jelenségének hátterét. Az ember egy önébredő, ezáltal tudatosuló lény, ezért eszmélési, érettségi, önismereti fokának megfelelően képes élni relatív szabad akaratával, választásával, szerencsés esetben kooperálva a valósággal, a kozmosz, teremtett rend működésével, így saját sorsának kovácsa. Mindebből eredően a planéták csak mutatják ezen folyamatokat és az okokat, a felelősség saját életünkért a miénk, s pont az önismerettel, amiben eme ősi szisztéma is segíthet, tudunk ezzel és az ebből szükségszerűen származó szabadságunkkal minőségibb megélésekhez jutni. Mindezen összefüggéseket valamennyi őshagyomány, genezis leírás, megközelítés, a világvallások, szellemi utak éppúgy tanítják, példázzák mint a mai modern éltudomány vagy épp az asztrológiához hasonló nagyon régi, a történetírás szerint „szent vagy megszenteltnek” nevezett átfogó tudások, minek egyike maga az asztrológia is. A fentieknek az is egyértelmű folyománya, hogy az itt látható, hallható prognózisok abban tudnak támaszt, útmutatást nyújtani, hogy a létünk tapasztalása, önismeretünk során mikor mit tanulhatunk meg magunkról és a világról, s mikor mire van lehetőségünk, mint tudatosuló megélés, hogy mindinkább harmóniában legyünk, önmagunkkal és a világgal és ki tudjuk bontakoztatni az alapvető humán értékeket, emberi erényeket, közelebb jutva az abszolút szeretethez, tudatossághoz. Azaz -meglátásom szerint - amiért élünk, már csak azért is mert tudatosan vagy öntudatlanul, közvetlenül vagy kerülőúton minden ember a szeretni, szeretve lenni, a boldogság, magasabb szinten az egység állapotát keresi, illetőleg arra törekszik, ugyanakkor az ismert, tudható, tapasztalható, hogy ennek elérése önismereten és ébredésen keresztül lehetséges. Ugyancsak egyértelmű, hogy minden ember, s annak útja egyedi, ahogy valamennyi közösség akár nemzetközösségé is, ezért ezekben a videókban aktuálisan az egész emberiségre vonatkozó lehetőség és feladat tendenciákról esik szó, méghozzá úgy, ami az asztrológus, mint „égi szinkrontolmács”, azaz pusztán jelolvasó és fordító feladata, azaz mindennek a legideálisabb, avagy valódi megoldási esélyeit vázolva. Egyénre szabottan akár emberre vagy példának okáért nemzetre vonatkozóan prognosztikát mondani csak az adott személy, illetve közösség pontosított horoszkópjából lehet az asztrológia eszközével, ember esetében bizalmas körülmények között, az ő önismereti és tudatszintjének figyelembevételével, embercsoportok tekintetében pedig hasonlóan csak ott még összetettebb szakmai és egyéb feltételrendszerrel. Az asztrológus, mint erre a tevékenységre született, képzett és alkalmassá vált közvetítő személy, jelen esetben itt én vagyok. Nyilván azt tudom adni ami lényegem, ahol tartok épp most, saját utamon önismereti, megértési és tudatossági szintemen, személyiségem jelen állapotával „elszennyezve”, de folyamatosan törekedve annak tisztításával, dolgozva önmagamon és ezáltal is igyekezve felkapcsolódni, hogy mindehhez minél méltóbb csatornává váljak, önismeretem, tudatosulásom által. Amit itt mondok mindehhez felhasználom, a hozott ilyen irányú képességeimet, létszemléletemet, ami ehhez szükséges és megadatott, valamint segítő hivatásom, saját ön-sorsismereti utam, spirituális ösvényem, ezirányú tanulmányaim, képzett és végzettségeim hozadékait.

Пікірлер: 66
@cingella997
@cingella997 Ай бұрын
Köszönöm a megosztott információkat, útmutatásokat! Amiről beszél, Zsolt, a felnőtt-érett módon viselkedés, meglehetősen más, mint amit tanultam, és ez most nagyon összezavart. Például, a pénztáros története, aki átvert. Én azt tanultam spirituális hozzáállásnak, hogy Isten dolga az ítélkezés, fogadjam el az eset megtörténtét, és ne tegyek semmit, csak adjam át a Teremtőnek. Ártott a másik nekem, de én ne ártsak neki, akkor sem, ha hibázott és kárt okozott. Hogy hunyjak szemet az emberi gyengeségek felett, észben tartva, hogy mindenki a maga szintjén él és teszi azt, amit. Én is. Meg, ki tudja, nem a Teremtő rendezte-e így el a dolgokat, mert tanítani akar, vagy a másik szükségben van... ez is egyfajta spiri szemléletmód. De amit elmondott, azért fogott meg - bár nagyon nem értem a szemléletmódot -, mert igyekszem a fentiek szerint élni, de a gyakorlatban ez megterhelő és önbántó tud lenni, ha igazán őszinte vagyok. És ez a nagy dilemmám mostanában. Sokféle tan, szemléletmód létezik, a maga közegében mindegyik helyénvalónak tűnik, de valahogy van egyfajta furcsa érzet, hogy valami nincs a helyén. Például, hogy azért mégsem kéne feltárni más bűneit, mert azzal ártok. De hogy rendben van a nagy egész szempontjából, hogy esetleg börtönbe kerülhet és lehetek vele még együttérző, meg szerethetem és vihetek bablevest. De, nem szeretem őt jobban azzal, ha valami számára kedvezőbb megoldást próbálok keresni? Úgy értem, a szeretetet nem elég, ha én érzem, hanem az valami gyakorlatias, és a másik érdekeit is nézi, akkor is, ha az enyémet esetleg a másik nem tudja valami okból figyelembe venni. Ugyanakkor fárasztónak is találom a fentiek gyakorlását. Talán nem itt lenne a helye a felvetésemnek, mindenesetre szívesen elmélyülnék a témában. Mit jelent a valódi érettség a kapcsolatokban, mi a felelősségünk, és mi az, amibe már kelletlenül-kéretlenül beleütöm az orrom? Eszembe jutott még annyi, hogy bele sem gondoltam, van felelősségem a bolt vagy a többi vásárló felé, ami igaz is, ha belegondolok, de általában kotnyelességnek, igazságosztásnak titulálják, és ebben is van igazság. Létezik valami abszolút elv, amit követni lehetne ilyenkor? Tudom, borzalmas alacsony szintű kérdés.
@mementomorimohalovics5498
@mementomorimohalovics5498 Ай бұрын
Igen létezik..Mondjuk ha nem a katolikus egyház tanításait követve hallgatnál a környékbeli helyiekre,akik szerint az önmagadért,igazságért való kiállás kotnyelesség...hanem a saját fejeddel gondolkodva a tanultak helyett a lelkiismeretedre hallgatva - ami a legjobb iránymutató az "abszolút elv" felé - eldöntheted mi a legjobb megoldás...egyszerűen fogalmazva.. Magyarul áldozati mintákat követsz azért érzed fárasztónak,az önfeláldozás ugyanis leszív.. Ahhoz,hogy önmagadért és a környezetedért vállalt felelősségteljes erős,felnőtt személyiséget építs vissza kell vonnod a kivetítéseid egy Egregortól akit felruháztál a hatalom-bölcsesség akármilyen tulajdonságaival,ez benned is ott van és önismerettel izmozható..amit említesz az nem Isten és nem spiritualitás.. A "Teremtő" rajtunk keresztül rendez el mindent,ha belenyúlna már nem tudnánk egymást csiszolni és oda a jól megírt forgatókönyvünk, a felemelkedési terv... Mégegyszerűbben ha te kevés önbecsüléssel rendelkezel és hagyod magad átverni,meglopni (a szeretet nevében) csak áldozat vagy...Ilyenkor azzal teszel neki szívességet ha nem egy külső entitás kezébe adod a megoldást és a hatalmat ezzel lepasszolva a felelősséged,hanem felvállalod azt..de ha mindenáron a nem beavatkozás művészetét akarod űzni akkor legalább a bizalommal operálj és hagyd meg a lelkiismeretére..a bizalom és hit a fejlődésében felismerést szül..
@taschattila1439
@taschattila1439 Ай бұрын
@@cingella997 Egyenlő arányban vissza lehet ártani. A Magyar mindig azt mondja hogy szemet szemért fogat fogért. Nekem se tetszik a feltétlen szeretet. Egy baromság. Júdásék kitalálták és így irtották ki a Magyart is. Meg így juthatnak gyors előnyökhöz.
@csillatorok5060
@csillatorok5060 6 күн бұрын
Nem csoda hogy fárasztó számodra, mert másoknak is az. Ez a "holló a hollonak nem vajja ki a szemet" hozzaallas csak elősegítő a torvenytelenseget és az aldozatta valast. Ami aztán végtelen panaszkodashoz, önsajnálathoz és alacsony onbecsuleshez vezet. Emiatt is lehetetlen hazánk, hacsak valaki nem tud ezeken mentálisan spiritualisan kivonodni, vagy felulemelkedni. Ha meg valaki ezt megteszi, azt meg a többiek fogjak lehuzni vagy irigyelni ...... Az egyházi tanitasok a bűnözők védelmére vannak, bár megprobaljak ezt cukormazzal bevonni, de a történelem már sokszor megmutatta a valódi arcot. Attól még a gondolkodást mélyen adhatott ez a szemlélet, nem is kell ahhoz vallasosnak lenni. Ha becsapnak a boltban, akkor értsük meg, hogy nehéz napja volt, míg hagyjuk magunkat megkarositani, mert ha nem, akkor gonoszok vagyunk. Pedig lehet az is, hogy kiallunk magunkért, de nem itelkezunk mások felett sem. Ez lenne a normális, és ha ez történne a gyakorlatban, akkor egy sokkal élhetőbb társadalom jöhetne létre. Bevallom, nekem ehhez el kellett hagynom az országot, mert mar iszonyú fárasztó akkor találtam azt a mentalitást, amiről írtál a kommentedben. Annak örülök, hogy legalább már egyesek megkerdojelezik a gondolkodasukat. Hála Zsoltnak és más spiritualis tanitonak, mert magyar területén sok ilyen van, mert nagyobb a szükség.
@juditbalogh441
@juditbalogh441 Ай бұрын
Köszönet a minőségi információkért, tanításokért! Bámulatos az előadásmód! Egyszer sem ismételsz, nem botlik a nyelved, kifejezően, hatásosan "közvetítesz"... Egyszerűen lenyűgöző. 💥🙏☀️
@banfiilona7325
@banfiilona7325 Ай бұрын
Jó reggelt kedves Zsolt köszönöm 🌹❤️🥰🙋
@marikahajdu7542
@marikahajdu7542 Ай бұрын
Nagyon szépen köszönöm🙏Sokat segit a minden napjaimban🥰
@ibolyahorvath
@ibolyahorvath Ай бұрын
🌿💫Kedves Zsolt ! Köszönöm szépen az újabb,hasznos Tanítást !🪐
@celiao7
@celiao7 Ай бұрын
Köszönöm szépen, Hála Áldás Szeretet
@AwakenDawn78
@AwakenDawn78 Ай бұрын
Szép összefoglaló, öröm volt hallgatni. Mit tegyen az, aki mindezt már meghaladta és csupán társaságot keres? Hogyan lehet hasonló tudatszintű embereket találni? A tapasztalatom az, h akivel kapcsolódnék, azoknak már saját iskolája /praxisa van, azzal vannak elfoglalva. A másik tapasztalatom az, h az emberek inkább kirekesztik mindezt. Kíváncsian várom a fejleményeket, mert szerintem csak egy szűkebb százalék lesz képes az önmeghaladásra. Reméljük - előfeltételezzük - a legjobbakat.
@hustla80
@hustla80 Ай бұрын
Az első mondatra reagálva: magam is sokszor ezt érzem. Pedig az összekapcsolódas lenne az egyik fő lényeg ezen az úton. Nyitni kellene a másik felé, mégis sokan inkább zárnak... Egyetértek az általad leírtakkal. 🤗
@taschattila1439
@taschattila1439 Ай бұрын
Nagyon szépen köszönöm a kiváló tökéletes elemzést. Ritka tiszta egyenes beszéd amire ki van éhezve a világ. Nincs helye már a fére beszédnek mivel a világ a szakadék szélén van. Ez látszik minden területen,ami a társadalom egymáshoz viszonyulásán tökéletesen látható. Köszönet.❤
@joyfulness_coach
@joyfulness_coach Ай бұрын
Minden szavad. 🙏✨️ Köszönjük a sokrétű és tiszta fordítást! 🙏✨️
@anikogyori4320
@anikogyori4320 Ай бұрын
Drága Zsolt! Fantasztikus video volt ismét! Rezonált sok belső folyamattal.. A kék, elefántos ing is telitalálat a mondanivalóhoz! 😊 A Teremtő és az Univerzum tartson meg sokáig ebben az életben! 🙏
@erababa53
@erababa53 Ай бұрын
Köszönet a dolgok illyen frappáns megfogalmazásáért, jöjjön a következő, csak meg ne süljünk addig 😅
@zoltannesonkoly7721
@zoltannesonkoly7721 Ай бұрын
Hálás köszönetem! Jó pihenést a nyárra!
@katalinszabo6221
@katalinszabo6221 Ай бұрын
Hálásan köszönöm a videót, s különösen a benne elhangzott egyik tanítást💚🙏
@zsuzsannabozine9195
@zsuzsannabozine9195 28 күн бұрын
Hú.....!Hálásan köszönöm a sok-sok fontos információt.Van,és lesz miről gondolkodni,elmélkedni.Csak remélni tudom,hogy sokan teszik ezt.🌷❤🙏
@edesborbala233
@edesborbala233 Ай бұрын
Húh, ez a kisgyerek - kés hasonlat nagyon jó volt.
@imrenekovacs2596
@imrenekovacs2596 Ай бұрын
Köszönöm szépen.Hála érte. Anna💜☯
@magdolnamolnarnebalogh4712
@magdolnamolnarnebalogh4712 Ай бұрын
Csodálatos volt az előadás kőszőnjük nagyon szépen
@Tsaca75
@Tsaca75 Ай бұрын
Lélek teli hálával köszönjük Zsolt a tanítást és a csodálatos szolgálatodat🙏💫🤍Áldás és Béke legyen utadon❤️🕉✨
@evalorincz3127
@evalorincz3127 Ай бұрын
Köszönöm Szépen!!❤
@puporkaa
@puporkaa 23 күн бұрын
Koszonjuk szepen, most is csodalatos dolgok hangzanak el amiert nagyon halas vagyok. Viszont, mivel tenyleg mar evek ota kovetem a csatornat es Jozsef munkassagat, egyre jobban azt erzem, hogy az elmult par honapban nincs uj tema, nincs uj emlites, csak egy folyamatos keszultsegben tartas. Azoknak, akik most kezdik el kovetni lehet ujdonsag - bar en azt erzem, hogy egy videot meghallgatok es akkor megkaptam a tobbit is, ugyanaz. Nem hiba vagy hianyossag ez, hiszen ertem, aktivak a tortenesek, zajlanak a dolgok, latjuk es foleg erezzuk. De lehet erdemesebb lenne valamit ujitani, vagy meg inkabb tematikusan mondani, esetleg kiboviteni a temakat...nem tudom. Csak erzek egy stagnalast mar jo ideje. (Alig kovetek mast egyebkent, direkt hogy ne telitodjek tul. Tehat nem a felgyorsultsag az oka, javareszt erre a csatornara alapozok. ) A kornyezetemben is volt tobb ember, aki hallgat es hasonlokepp velekedik, ezert vettem mar a batorsagot hogy megfogalmazzam a meglatasom. Ha mar ugyis a magunkert kiallas, felelossegvallalas szoba kerult:) Mindenki erdeke hogy tovabbra is egy kozkedvelt csatorna es felulet maradhasson ez. Koszonjuk a kitarto es alazatos munkat, peldaerteku!
@polixeniapoczik7590
@polixeniapoczik7590 Ай бұрын
Ezer hála és köszönet!❤
@simga67
@simga67 Ай бұрын
Köszönöm a tanítást, most is sokat segített! 😊
@mayerteri
@mayerteri Ай бұрын
Köszönöm szépen ❤🙏
@zsiganecsekekrisztina5065
@zsiganecsekekrisztina5065 Ай бұрын
Élveztem az előadást,köszönöm..
@irennagy6910
@irennagy6910 Ай бұрын
Köszönöm szépen.
@orsolyabarnanedavid7024
@orsolyabarnanedavid7024 Ай бұрын
Köszönjük! Nagyon jó előadás volt❤️
@erzsebetmatosicsnenagy9904
@erzsebetmatosicsnenagy9904 Ай бұрын
Hálásan köszönöm!🙏
@erikabudahazi6917
@erikabudahazi6917 Ай бұрын
Köszönöm szèpen Neked
@klarivarga2616
@klarivarga2616 Ай бұрын
Ebben az előadásban minden benne van ami az aggodalmaimban.Köszönöm, hogy részese lehettem és hálásan osztom meg.❤
@zsuffajudit8871
@zsuffajudit8871 Ай бұрын
Kedves Zsolt! Koszonom szepen a videot! A penztaros pelda tanulsagos, velem ketszer fordult elo, egyszer gyerekkoromban, legutobb a covid idoszak alatt. Az elso eset a penztaros reszerol szandekos volt, mi a tesommal anyukamnak szoltunk, o azonnal ment az uzletvezetohoz, visszakapta a penzunket, soha tobbe nem mentunk oda vasarolni. Erdekesseg: az uzlet x ev mulva be is csodolt. Nyilvan nem emiatt az eset miatt, de megis... A masik eset nem volt szandekos, de kellett az uzletvezeto segitsege: a vegosszeg kb. ketszer annyi lett, mint kellett volna, a penztarosnak nem tunt fel, en kertem, nezzuk meg, hol lett elteres, kiderult, h. vmelyik tetelnel kb. 20x-os ar volt beutve, vhogy erezni lehetett, h. nem volt szandekos. & Az uzletvezeto tapasztalt volt, belenezett a bevasarlo kocsiba, latta, h. nem voltak olyan ertekben termekek mondta is, h. sok mindent vettem, de osszessegeben nem nagyon draga dolgokat, ennyi nem lehet a vegosszeg. Megnezte egyenkent a teteleket es kiderult az elutes... Itt nagyon segitokeszek voltak, erdemes es kell is szolni ilyenkor.. Udv. Mindenkinek!
@erikamolnar1220
@erikamolnar1220 Ай бұрын
Számomra nagy boldogság megtapasztalni, hogy József is fejlődik az előadásai során. Köszönöm! 🥰🤗
@adriennandrasi7638
@adriennandrasi7638 Ай бұрын
Köszönöm ❤
@GusTheBadass
@GusTheBadass Ай бұрын
Nagyon tetszett az előadás, egy árva kukkot sem értettem belőle. Biztos még nem vagyok azon a szinten. De akkor kinek szól? Mert aki érti és alkalmazza, annak bizonyára nincs dolga ezzel.
@mariakompasz4341
@mariakompasz4341 Ай бұрын
rengeteg okos osztja az észt, többnyire általánosságokat,de a világ ennek ellenére egyre rosszabb.
@stefanbalazs6419
@stefanbalazs6419 Ай бұрын
Tagung,tanulni,tanulni! Lenin is megmondta.😂😮
@erikamolnar1220
@erikamolnar1220 Ай бұрын
A fejlődés jó, ha folyamatos. Így hát annak is van dolga, aki érti ezt az előadást. Érdemes többször meghallgatni, egyszercsak kiderül számodra, hogy aktuálisan mit értesz meg belőle, jön egy "aha" élmény. 🤗
@zsuzsabank8447
@zsuzsabank8447 Ай бұрын
Úgy gondolom, attól, hogy értem, még mindig van hova fejlődnöm.❤ Az pedig hogy meghallgatod és tudatos elmével nem érted, nem jelenti azt hogy egy másik szinten nem ér célt a mondanivalója. A tudatalatti fejlődésével a tudatos agy is képes fejlődni.🤗
@cicamama8808
@cicamama8808 Ай бұрын
Köszönöm a commentet, nem is hallgatom meg. Ez is egy intellektuális hablaty, úgy, ahogy szokta.
@IldikoDrMakai
@IldikoDrMakai Ай бұрын
Kedves Zsolt! Én más asztro iskolákba járok... de nagyon üdítőnek találom az ön előadásait is. :)
@erzsebetsteiner6192
@erzsebetsteiner6192 Ай бұрын
Hálás köszönettel !❤
@ibolyakovacs5178
@ibolyakovacs5178 Ай бұрын
Hálásan köszönöm.Csodálatos előadás. További sok sikert , egészséget kívánok❤❤❤
@anikomaczak1047
@anikomaczak1047 Ай бұрын
Tessék visszahallgatni a korábbi előadásokat is…..semmi köze a történésekhez…
@biharizoltan2
@biharizoltan2 Ай бұрын
én úgy látom hogy az emberiség egyre gyorsabban szakad szét két részre, az egyik felemelkedik a másik visszasüllyed és a két faj egyre kevésbé érti meg egymást... érdekes hogy H G Wells az időgép című regényében pont egy ilyen állapotot ír le a távoli jövőben, két teljesen külön fajra vált szét az egykori ember, eloikra és morlockokra...
@juditkardos1296
@juditkardos1296 Ай бұрын
❤️🙏
@evakulcsar1007
@evakulcsar1007 Ай бұрын
❤❤❤
@szukkferenc414
@szukkferenc414 Ай бұрын
@Ri-a-iR
@Ri-a-iR Ай бұрын
Ennek a 3/4 oras, szerteagazo, inkább egy pszichológiai sessionre hajazó előadásnak mi köze van a júliusi címhez? Arról nem beszélve, hogy az előado nezopontja miért lenne vajon mindennek az origoja? Ezt Ő LATJA IGY, de ahány ember, annyi nezopont. Azt is mondja, hogy sok beszednek sok az alja, igen, stimmt, némi antropozofiaval megspékelve... Sajnos felesleges 3/4 óra telt el. Miért gondolja Zsolt, hogy egy előadónak meg kell mondania, hogy a tarsadalom tagjai miként lássanak, anélkül, hogy figyelembe venné és tisztelnek mások különböző nezopontjait és azt, ki hol tart. Ahogy én látom, asztrologiai előrejelzést ennyire manipulativnak csak Zsoltnal és Kaló Jenőnel lehet hallani. Csak beneztem ide, sokszor nem szoktam.
@viragkis1971
@viragkis1971 Ай бұрын
Nagy segítség lesz mindenkinek, helyes a felismerés, hogy az ilyeneknek tök fölösleges😂
@szilviabalogh8330
@szilviabalogh8330 Ай бұрын
Nem kell vele azonosulni, ha nem tetszik. Ami nem nekem szól, nem értek vele egyet, abbahagyom a hallgatását. És keresek olyat, amivel tudok rezonálni. Minden társadalmi változás belőlünk indul. A személyiségünk elakadásait pedig a pszichológián keresztül is meg tudjuk érteni és gyógyítani.
@Ri-a-iR
@Ri-a-iR Ай бұрын
Zsolt, a mindenkinek igaza van kérdésről kérdezd meg Laár András barátodat. O egyszer ezt igazolta.
@erikavarga288
@erikavarga288 Ай бұрын
Szeretni kell Istent, tisztelni mindenkit és magunkba nézni: nekem ennyi a tanácsom.
@gyongyiczebe7662
@gyongyiczebe7662 Ай бұрын
Köszönöm szépen!
@AgnesKadar-yu6sv
@AgnesKadar-yu6sv Ай бұрын
Köszönöm szépen!
Tudd, ébredj, hogy mi a tét, belül, s kívül; Kiemelten konfliktusos, tanulságos időszak jön.
1:09:11
Kiss József Zsolt mentálhigiénés, segítő szakember
Рет қаралды 13 М.
Ezért Vagy Mindig Fáradt - 7 Alvás Tévhit
17:23
Siker Kapszula
Рет қаралды 178 М.
Doing This Instead Of Studying.. 😳
00:12
Jojo Sim
Рет қаралды 33 МЛН
SCHOOLBOY. Последняя часть🤓
00:15
⚡️КАН АНДРЕЙ⚡️
Рет қаралды 12 МЛН
Meet the one boy from the Ronaldo edit in India
00:30
Younes Zarou
Рет қаралды 12 МЛН
天使救了路飞!#天使#小丑#路飞#家庭
00:35
家庭搞笑日记
Рет қаралды 75 МЛН
A Női kommunikáció és a neurológia - Everness fesztivál 2024
55:16
Titkos Tanácsok Nőknek
Рет қаралды 29 М.
Magányos vagy boldog jövő? Pszichológusok válaszolnak
32:12
Trade magazin
Рет қаралды 88 М.
Látomás a jövőről: a Vadzsrakrónikák
23:39
Cser Zoltán
Рет қаралды 55 М.
A magyarság küldetése most. A végén, vendégeink: Bistey Zsuzsa és Kassai Lajos. 1. rész
1:15:32
Kiss József Zsolt mentálhigiénés, segítő szakember
Рет қаралды 46 М.
MFB Podcast - Beszélgetés Bartha Ákos élelmiszerbiológussal a táplálkozáskutatásról
55:23
200. A halál eseményei az öngyilkosság után
27:59
A.J.Christian
Рет қаралды 39 М.
Óriási gazdasági válság előtt állunk? - Sebestyén Géza
2:11:46
Jeszenszky-kaland
Рет қаралды 75 М.
Hogyan szelídítsünk férfit? - Everness fesztivál 2024
1:23:05
Titkos Tanácsok Nőknek
Рет қаралды 56 М.
Doing This Instead Of Studying.. 😳
00:12
Jojo Sim
Рет қаралды 33 МЛН