Anyumnak ez volt az egyetlen LGT műsoros kazettája, nekem pedig az első találkozás a zenekarral. A dalok nagy részét, ebben a változatban hallottam először, minta a lemezfelvételeket, nekem így ezek voltak az "eredeti" változatok. Hetedik-nyolcadikos koromba rongyosra hallgattam. Most hallgatva is eszméletlen, milyen zseniális zenészek mindannyian. A Kotta nélkül szájharmonikájában ott hallom a Somló hangját, a Neked írom a dalt végén a gitárszólóban James minden beleadását, És jött a doktorban Pici lelkét.
@hungarianspectator6847 Жыл бұрын
Én is ezen a lemezen találkoztam először (pár rádión hallott számot leszámítva) az LGT-vel, jó későn, CD-n vmikor 2000-2001 körül, már középiskolás voltam akkor (korábban egyáltalán nem hallgattam pop-rock zenét). Megragadott az egyéni hangzásuk, a karakteres saját zenei világuk. Régi külföldi zenéket is sokat hallgattam attól kezdve, kicsit kritikus is voltam akkoriban a régi magyar előadókkal-zenekarokkal, de az LGT-t mindig-mindig újra elővettem azalatt is, az ő zenéjükön mindig éreztem, hogy ez semmivel sem rosszabb a maga stílusában mint akiket külföldről hallgattam (Deep Purple, Led Zeppelin, Doors stb.). Ma már sokkal inkább felismerem a '90 előtti korszak magyar zenéinek az értékeit, azt hogy valóban rengeteg olyan slágert, kiváló dalt írtak ami angol-amerikai viszonylatban is felfért volna a slágerlistákra.
@urdungburdung4 жыл бұрын
megunhatatlan és megismételhetetlen
@greczyzsolt70655 жыл бұрын
tökéletes
@axentestoica33863 жыл бұрын
ALBUM SPLENDID, TRUPĂ CU ADEVĂRAT PROFESIONISTĂ. LE MULȚUMESC
@kicsiszol6 жыл бұрын
zsenialis lemez!!! LGT 4 evah !!!
@evarsany6 жыл бұрын
Ahogy írod!
@istvanvincze16962 жыл бұрын
-szerény véleményem szerint abszolút csúcs minőségű anyag, köszönöm a megosztásod ! Úgy érzem, hogy még saját briliáns játékukat is tulszárnyalják ezeken a felvételeken....
@powerpop9094 жыл бұрын
⭐⭐⭐⭐⭐
@ЛеняТомзен21 күн бұрын
2025! 😎👍
@retrogabor85183 жыл бұрын
Köszönöm szépen a feltoltest. Van mikor jelent meg hivatalosan. És melyik évben jelent meg CD. Sokan ajánlották figyelemembe.