Málenkij robot ll

[@katakovacs8238]

Több dokumentumfilm kellene ma is, nem hülye Való Világ jellegű műsorok. Ebből lehet megismerni az életet.

[@mikloskiss7027]

Sajnos még a közmédia sem vetiti le!

[@katakovacs8238]

Lelkész úr nagyon szépen beszél végig, de főleg a végén. Isten áldja az ilyen gondolkodású magyarokat!

[@derdani1441]

Köszönet a feltöltésért! Történelmünk ezen részét minden magyarnak ismerni kéne.... A lelkész úr záró gondolata, mind amellett hogy rendkívül nemes, a mai napig megállja a helyét és talán aktuálisabb, mint valaha....

[@robertkapitanymagyar1186]

Szegények. Szerencsétlenek. Nagyon sajnálom őket. Az Isten vigyázzon rájuk!

[@ildikokrizsan8152]

Köszönöm szépen, hogy elmondták!

[@kismatyas]

Köszönöm. Kétszer néztem meg. Eddig. Anyu, Apu; Bácsikám nem tudott mesélni a család történetéről ha erre kérdeztem. Csak azt tudták, hány évig voltak az öregek kinn. Nekik semmit sem meséltek. A Gyuszi bácsink 2010-ben halt meg. Nem mesélt. Ezek a történetek úgy érzem közelebb hoztak hozzájuk.

[@z.gergoa.216]

Az én nagyszüleim se nagyon akartak beszélni róla, pedig 5 évig voltak kint

[@fejossandor7975]

A nagyapám is megjárta az orosz fogságot.Köszönöm a feltöltést!

[@ildikokrizsan8152]

Nagyon igazságtalan volt!

[@EcceHomo1959]

Mekkora szerencse, hogy ezt annak idején valaki okos ember filmre vette és megörökítette! Nagyon érdekes, nagyon őszinte és nagyon emberi. Köszönöm! Tudja vki, hogy mikor készült ez a videó?

[@ilonacako7188]

Édesapámat 1945 januárjában vitték el egy budapesti pincéből málenkij robotra, a gödöllői kastély udvarába hurcolták a többiekkel, napokig kellett ott állniuk, belepte őket a hó. A harmadik napon kaptak egy kanál zsírt. Apám a barátjával összeverekedett, hogy ne egye meg, a sajátját dohányra cserélte. Aki megette, annak vége volt, hasmenést kapott - legyengült és kiselejtezték. Amikor apámat bevagonírozták, felbontotta a vagon alját, hogy meg tudjon szökni. Volt besúgó, aki szólt a ruszkiknak. Úgy elverték apámat puskatussal a többiek előtt, hogy véreset vizelt, alig élte túl. Ezután Arhangelszkben volt, mint faúsztató. Aki megcsúszott és beleesett a vízbe, meg sem próbálták kimenteni: felesleges volt - hiába húzták ki, megfagyott. Apám egyébként kifejezetten ügyes volt, a Hunyadi-téri srácokhoz tartozott, a ma már nem ismert betyárbecsület és tisztesség a vérében volt: a bunyó csak tisztességesen ér valamit, ok nélkül nem megyünk senkinek, fekvő embert nem ütünk, az, hogy asszonyt vagy gyermeket bántsunk, fel sem merült. Indokolatlanul agresszívak sem voltak soha. (Kedvencem: apám ellógott hittan órákat, ezért a pap gyerekként a fülénél fogva emelte meg. Amikor Apám felnőtt, és a pappal találkozott, bemutatkozott és a fülénél fogva megemelte, hogy tudassa vele, milyen fájdalmat okozott a gyerekeknek. Nem mellesleg éreztetve, hogy a hatalom azért elmúlik.) A táborban egyszer büntetésből egy éjszakára a negyven fokos hidegben egy budi nagyságú fabódéba zárták. Egész éjjel ugrált amennyire tudott, csapkodta magát a karjaival. Reggel az őrök elhűlve látták, hogy életben van, be akarták zavarni a barakkba. Nem hagyta magát, kint maradt és órákig verte a jobb lábán a nagyujját, amíg vissza nem tért a keringése, mert elfagyott. Látta nem egy-két rabtársán, ahogy a fagyott testrészeik, így akár az orruk leszakadt a melegebb helyen felolvadás után. 1969-ben kezdődött általános érszűkülete következtében rettenetes fájdalmai voltak, folyamatosan jajgatott, nem segítettek a fájdalomcsillapítók, aludni nem tudott, így én ott ültem 10 éves kislányként éjszakánként az ágya mellett. Sokat beszélgettünk. Mesélt a táborról, az ott átéltekről: flekktífuszt kapott, szerinte az mentette meg, hogy az orvosnő - mivel semmilyen gyógyszere nem volt - kérésére hozott egy fél liter vodkát. A ruháik tele voltak tetvekkel, mindennapi elfoglaltságuk volt, hogy esténként körömmel szétpattintották őket. Az őrök, amikor a foglyok reggel munkára mentek, megcsavarták a feneküket, ha volt még rajta hús, mehettek. Apám által egyidőben szembesültem gyerekként azzal, hogy a Szovjetunió egy nagy hazugság, hogy Lenin vérbajos volt, Sztálin pedig egy rablógyilkos. És hogy léteztek a náci haláltáborok. Volt egy halálgyár című könyvünk is fotókkal. Na, ezt milyen megemészteni. Egy dolog számomra érdekes: nagyon félős vagyok szóbeli agresszió, megalázás esetén, csendes, megalkuvó embernek tartanak. Rengeteget tűrtem. Amint fizikaira vált a fenyegetés, ott nem ismerek se Istent, se embert, bármennyire vesztesnek tűnik a dolog, nem tart vissza, megyek előre, nem érdekel mi lesz. Több helyzetből is így szabadultam. Anyám azt mondta, ilyen volt Apám - mármint ő a szóbeli agressziót sem tűrte el, de a - fizikait mindig megtorolta. A fizikai agressziót, ha én leszek is a vesztes, nem tudom és nem is akarom elviselni, még ha rámegyek, akkor sem.

[@erikasara4195]

Isten velem,ki ellenem!!!

[@andrasjuhasz524]

49-52-ik perc között el mond mindent.

[@EcceHomo1959]

Ok, meg van, 1987-89.

[@peterkiss7742]

Azért ezek mekkora traumák :( kaszálsz, és berántanak a menetbe. Otthon nem is tudják, mi lett veled, hova tűntél, stb.

[@kertresz]

Tényleg borzasztó, hogy olcsóbb volt az ember, mint a gépek..... elképesztő történetek.

[@user-jn9mm9xe3x]

😅

[@Sopolnow]

1989