Legalább megtudtuk ki a köztársasági elnök, mert eddig nem derült ki!
@onlinecomposer15 сағат бұрын
Dehogy támadta meg. Az, hogy valaki az igazságot kimondja az nem támadás. Persze a Fidesz szerint ez jól hangzik az M1-et néző nyugdíjas szavazóközönség számára azért, hogy sajnálják a köztársasági elnököt. Undorító és gyomorforgató a közmédia kommunikációja!
@margomatocsine898516 сағат бұрын
És rohadtul igaza van Magyar Péternek. A tiszteletet ki kell érdemelni. Ebben példaképe lehetne Göncz Árpád.
@TyberiusAxusКүн бұрын
“A magyar köztársasági elnök Magyarország államfője, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” Ezeknek megfelel az elnök úr?
@RóbertÁgoston-f1tКүн бұрын
NEM.
@istvantoth3924Күн бұрын
Megfelel. A törvény szövege nem azt jelenti, hogy mindenki egyetértésével választják, vagy mindenki véleményét közvetíti, hanem azt, hogy amikor megnyilvánul, a nemzet képviseletében nyilatkozik meg.
@laszlosomogyi5848Күн бұрын
Teljesen!
@evaolah7621Күн бұрын
Én nem látom hogy megfelel 70 évesen
@laszlosomogyi5848Күн бұрын
Nem önnek kell ezt így vagy úgy látnia, hanem azoknak akiknek a politikai kompetenciájába tartozik . Ön erről elmondhatja a véleményét 2026 parlamenti választásokon. Szerintem se túl izgalmas ember, de ez van. Ezt meg azt feltételezni róla meg magánügy. Magyar Péternek is , tehát hallgathat, vagy nem ! csakhát akkor meg közszinen hülyét csinál magából , amit még is tett.
@gaborkisdaroczi900420 сағат бұрын
Lehet szeretni az egyik résztvevőt, lehet nem szeretni egy másikat, de Sulyok Tamásnak a betöltött pozíció miatt is kijár a tisztelet. Ahogy a semmirekellő MP is azért rendelkezik mentelmi joggal, mert azt biztosítja a pozíciója számára az EU, és nem azért mert megérdemelné.. Ha valaki már senkit, és semmit sem tisztel az már belépett az "énisten" fázisba és ilyenkor fontos, hogy minél hamarabb megfelelő ellátást kapjon..
@gresidentКүн бұрын
Megtámadta egy FB kommentel.😀
@Bogarka85Күн бұрын
Irni tanultal??
@valentina2005Күн бұрын
@@Bogarka85 Csatlakozás dátuma: 2021. dec. 4. Bogika, remelem, van B terved is!
@DánielJuhász-y8nКүн бұрын
Hahahaha Boglárka 😂
@tamasgemesi7886Күн бұрын
És szétszúrkodta,agyonlőtte vele. 😂
@tibih9535Күн бұрын
😂
@overTbi23 сағат бұрын
A kormány választott magának egy Köztársasági Elnököt. Ezek után ő mit testesít meg?
@michaelhutoczki3761Күн бұрын
Nem létező köztársaságnak minek elnök?
@johnsmith-kz3jxКүн бұрын
Magyarország csak a legrosszabb időszakokban volt köztársaság: Magyar Népköztársaság: 1918-1919, Magyar Köztársaság 1946-1949, a második világháború és a kommunista hatalomátvétel között fennálló rendszer, Magyar Köztársaság, 1989-es kikiáltása óta fennálló köztársaság. Áder nagyon inaktív volt, egyelőre a Sulyok egy 0. Novák Katalin rendkívül aktív volt, határozottan pozitív értelemben, határon innen és túl. Nagyon nagy hiba volt lemondatni.
@istvantoth3924Күн бұрын
Te szavazol a szerinted nem létező köztársaságban? Egyáltalán: tudod mi a köztársasági államforma?
@michaelhutoczki3761Күн бұрын
@@istvantoth3924 A köztársaság ókori eszme, és valójában a zsarnokság feletti győzelmet jelképezi. Fogalma elsősorban az államok egyik törzsfogalmához, az államformához kötődik, amelyben a polgárok közössége, illetve az alkotmányában előírt módon választott köztársasági elnök (államfő) és képviselőik vesznek részt a közügyek megvitatásában, együttesen gyakorolják az államhatalmat. A központ hatalma csak a polgáraitól ered, nincsen egyéb örökölt e világi, vagy túlvilági forrása és nem kötődik egyetlen társadalmi-gazdasági alakulathoz sem. Az egyes köztársaságok a hatalomgyakorlás mikéntje alapján rendszerezhetők. A köztársaság egységét a köztársasági elnök szimbolizálja. A köztársaság eszméje a modern korban összefonódik a népszuverenitás eszméjével.
@Gabi-gb1peКүн бұрын
Azért mert sajnos az "ilyenektől" meg kell védeni a hazánkat
@wisepatriot445420 сағат бұрын
Akkor te sem lètezel.....???😅
@brennerkarotin9368Күн бұрын
"Megtámadta a köztársasági elnököt Magyar Péter." Na ez az a kezdés, ami remekül prezentálja a mai média színvonalát.
@Bogarka85Күн бұрын
Dehogy,ahhoz fostos kicsike,csak tepte a reszeges pofajat😂😂
@erikamender3823Күн бұрын
Emlékezetem szerint ellenzéki párt vezetőjével szemben nem volt még ilyen mértékű személyeskedés, lejárató hadjárat... Hozzáteszem nem tartozom semilyen politikai "szektához", azonban nem tudok egyet érteni a mocskolódással. Ha pedig lehet személyeskedni, magánügyekkel, családi ügyekkel és bármivel támadni a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét és nem lehetőséget adni számára köztv-ben, hogy ismertesse az ország problémáit és arra a pártja megoldási javaslatait, akkor nem kellene meglepődni, ha a fagyi visszanyal, hiszen ember nincs, aki makulátlan a földön... Sulyok úr pedig nem köztársasági elnökként nyilvánult meg, hanem pártkatonaként, csak az nem látja, aki nem akarja, hiszen ebben a pozícióban pártatlannak kellene maradnia és nem lesüllyednie a menczer szintre...
@@Bogarka85ahhoz képes jol felbolydult a Fidesz. Meg ti is.
@AdamBarna-jk9ol22 сағат бұрын
Onnan tudom, hogy hazudtok, hogy mozog a szátok.... :D
@zoltanfolytan6704Күн бұрын
Csak csendben, költői kérdésben megkérdezném. Göncz Ápádot , kik tették oda?.....!!!!!!!
@WujajinКүн бұрын
Réges rég közvetlenül kellene választani a köztársasági elnököt, aki ilyen nyíltan beleszól a napi politikába, az alkalmatlan erre a pozícióra és nem érti a köztársasági elnök szerepét sem.
@TyberiusAxusКүн бұрын
@@Wujajin Így igaz. Egyszer volt egy népszavazás erről 1990-ben, amire a választópolgárok 14%-a ment el, így érvénytelen lett. Itt lenne az idő újra megpróbálni.
@FerencSzőke-m4pКүн бұрын
A TEK, a Készenléti Rendőrség és a Köztársasági Őrezred állománya sikeresen hárította el a köztársasági elnök ellen intézett támadást. Sulyok ismét zavartalanul pingpongozik és vasal.
@ilonamerimozsik3401Күн бұрын
😆ez a legjobb komment
@lajos3980Күн бұрын
Magyarországon van 1,5 millió liberális akiket aligha lehet azzal megvádolni hogy magyarul gondolkodnának. Ők csak beszélik a magyar nyelvet.
@milantoth8496Күн бұрын
Értem Lajos! Aki nem úgy gondolkodik mint ön ( a gazdái) az már rögtön nem is magyar. Ez a Fidesz. Köszönjük, hogy szemléltette.
@Chaos174Күн бұрын
mit jelent a magyarul gondolkodás? szétlopni az országot öltönyben? lassan beszélve? szépen köszönve? nyugodtan fejtsd ki mit is jelent ez pontosan... mert gondolom nem azt hogy 100 éve nem volt ekkora világjárvány, és a lélegeztetőgépek pénzéből loptak... nyugodtan fejtsd ki
@zsoltkiss1737Күн бұрын
🤡
@BassZotyaКүн бұрын
30 évvel a rendszerváltás után a kommunista helyett a liberális lett a szitokszó, a Varsói szerződés és Moszkva helyett az EU és Brüsszel lett az ellenség. Gondolom aki kritizálja a fideszt, az már nem is magyar. Félelmetes, ahogy működik az orbáni agymosás.
@gaborborbely7291Күн бұрын
Lehet hülye kérdés, de én pont fordítva értem, mint az előttem szólók! Akkor most én vagyok a hülye, vagy te is úgy jártál, mint én is szoktam néha?!
@eparadi733 сағат бұрын
Lomniczy Zoltán 😂😂😂😂 pont hiteles, istenem! Ez már túlmegy minden határon! Magyar Péternek igaza van! 🇭🇺Hajrá Tisza! ❤️🤍💚
@CintiaLevkovics-NagyКүн бұрын
Én csak azt nem értem, hogy hogy lehet hagyni ezt az személyeskedő, agresszív, tiszteletlen kommunikációt? Zéró tisztelet nincs benne, ráadásul ez a gyűlöletcunami ami a szimpatizánsai közt gigantikus méreteket öltött ez szomorú. Nem kell mindenkit szeretni, nem kell mindenkivel egyet érteni, de könyörgöm, maradjunk már meg embernek!!
@krisztianberes8090Күн бұрын
Szerintem nem volt benne semmi agresszió. Az a menczertomi (igen, kisbetűvel) asztala, illetve az itteni kommentelőké. Sajnos a fidesz nem szokott hozzá hogy kérdések vannak, és Sulyok elnök úr nem tud elbújni a kérdések elől. Nem baj, mert ahogy hallottam, sokakat letilt inkább a fészbukjáról válaszok helyett, de végülis ez is egy nemzetegyesítő profi tevékenység! 😉👍🎉
@Kopasz72Күн бұрын
Egy új tanácsköztársaság?
@WujajinКүн бұрын
Miféle gyűlöletcunamiról beszélsz? A kormány aljas kommunikációja, a lejáratókampányok nem zavarnak? Az rendben van? Érdekes. A FIDESZ elcsalta az eddigi választásokat azzal, hogy össze-vissza hazudozott a korábbi kihívókról. 2018-ban a választás után hónapokigj öttek a helyreigazító cikkek. Ezt pontosan a kormány hozta a közéletbe, nem más.
@erikamender3823Күн бұрын
Kedvesem Hogyan lehet hagyni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője ellen - aki mellesleg megválasztott Európai képviselő is - a jelenlegi hatalom kiszolgálói mocskos lejárató hadjáratot folytassanak??? Hogyan engedhető a jelenlegi közbeszédben, hogy mindenféle névvel cimkézhető, a személyes és csaladtagjainak nem nyilvános adatai kiadhatóak, természetesen azóta sincs felelőse... Persze volt barátjának Gulyásnak a lovardai esküvője miután kiderült rögtön feljelentéssel fenyegetőzött.. Miért is? Csak neki van magánügye? Csak egy bizonyos "csoport" tagjaira vonatkozik a magánügy védelme? Csak nekik, családjaiknak, sleppjüknek lehet több milliárdos vagyona, kastélya, sok hektár földje, tokaji és több bortermelő vidék szőlőbirtoka....stb, az természetes? Egy pár szó a munkáshitelről, milyen jól jön majd azoknak, akik nem tanulnak tovább, nekik nagy összeg 4 millió Ft. ők egy alsóbb osztályban élnek, azonban, ha belegondolok, hogy egy menczer féle - aki a kommunikáció szégyene- legalább ennyit keres havonta csak az egyik munkahelyén, hát.... Majd elfelejtem, szerencsétlen fiatal munkások 10 évig törleszthetnek... Kíváncsi lennék mire költi a pénzt vajon egy 17-25 éves fiatal.....
@TyberiusAxusКүн бұрын
Kérem emlékezzen vissza a Fidesz karaktergyilkos kampányaira. Ezeket a “Sajátjait” árulta el Magyar Péter. Náluk nevelkedett.
@independens01Күн бұрын
Magyar Péternek ez a dolga; uszítás, káosz teremtés, minden, ami háborgást idéz elő. A nép nem fog utána gondolni, főleg nem utánajárni a dolgoknak, így kényelemből, vagy csordaösztönből, ugyan azt fogják ugatni. Ez akkor igaz, ha általánosságokat, hiteltelenségből fakadóan homályos gondolatokat fogalmaznak meg. Magyar Péter üzeneteiben ez pont így van.
@rozacsikydelukats4655Күн бұрын
Nagyon jól mondod,így igaz !!!
@jessmontgomery-p1jКүн бұрын
Ja igen, meghallgattam uj evi koszontojet. Semmi igazi erzelem nem volt benne, ugy mondta el mint egy iskolas gyerek a betanult lecket,,,az ilyen ember nem valo sehova, se kepernyo ele, se a nep ele, sem az eu-ba, bar ott is vannak ilyenek a nep taxabol eloskodnek,, regen ugy hivtak oket, hogy ' sehonnai bitang ember""
@valentina2005Күн бұрын
Csatlakozás dátuma: 2024. jan. 21 Keszitheted a vagyonnyilatkozatodat. Minden fllert vissza fogsz fizetni, amit elloptal a magyaroktol! Üdv toninak!
@Gabor577720 сағат бұрын
@@valentina2005Valen tinó Baromállat😂
@valentina200520 сағат бұрын
@@Gabor5777 Teged is irlak a listara, fickany göreny! A net nem felejt!
@mariaperencsik8417Күн бұрын
Stop propaganda!
@Gabor577720 сағат бұрын
Igenronda vagy.
@EvaHalasz-gi5sdКүн бұрын
Lomnici 1 G.
@istvantoth3924Күн бұрын
És te mi vagy ezekkel a szellemi szellentésekkel?
@Gabi-gb1peКүн бұрын
te mi vagy? Elgondolkozhatnál egy kicsit,ha lenne mivel...
@amalialakatos8497Күн бұрын
Valamit kell produkalnia, Weber kovetel eredmenyt. Ezert kapkod, meg nem egy eszleny. Raadasul eddig nem dolgozott, igy nem is tudja mit, hogyan csinaljon.
@predator-1-11Күн бұрын
A kapkodásba fog belebukni, Mint mzp és az összefosás.!
@istvantoth3924Күн бұрын
@@predator-1-11 Ez nem kapkodás. Ez a teljes alkalmatlanság.
@evaolah7621Күн бұрын
Ezt a 8 millió magyar el varja Magyar Pétertől ❤❤❤ fideszesek semmire valók
@vidampontКүн бұрын
Az megvan hogy weber Orbán viktor baratja és szövetsegese volt és von der Leyent Orbán szavazta meg?
@nagylajosnecsilla3507Күн бұрын
❤ISTEN, HAZA, CSALÁD!❤
@RóbertÁgoston-f1tКүн бұрын
Hajrá Tisza!
@zsoltkiss1737Күн бұрын
Lépésről lépésre!🙏❤
@predator-1-11Күн бұрын
Megy el az eszed.!
@petikis550Күн бұрын
O1G❤
@utalomAlibbantakatКүн бұрын
Orbán 1 Géniusz!
@FerencSzőke-m4pКүн бұрын
01GY... Gyurcsány Viktor.
@tamasgemesi7886Күн бұрын
@utalomAlibbantakat géniusz gci.
@Springflower373Күн бұрын
@@utalomAlibbantakat😂😂😂
@modazeta9175Күн бұрын
Csak az igazat mondta
@AndyOctobreКүн бұрын
A propaganda TV végnapjai
@utalomAlibbantakatКүн бұрын
ha balos vezetés lenne az országban akkor lenne propaganda az mtv
@mindegyneked6914Күн бұрын
😂😂😂😂😂😂
@evaolah7621Күн бұрын
Alig várjuk Tiszasok ❤❤❤❤❤❤❤❤❤
@utalomAlibbantakatКүн бұрын
@evaolah7621 hogy végre kiszáradjatok🤣
@MarkaTemiКүн бұрын
Azért azt vágjátok hogy nem MP lett meghívva annyival hogy : fáradjon be es fejtse ki ezt bővebben a koztevebe. Nem. Hanem eme úr es gyakorlatilag támadólagosan ha már támadólagossagrol beszélünk.. vesézték ki. Kérdezném ez nem tettenerhető személyiség sértés vagy mi a khm sározás ami érvénybe lépett dolog? És ez nem is csak egy komment hanem a KÖZ tvben egy kibeszélés a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjéről úgy hogy nincs ott hogy megvédje magát? Még máshol eskü le is szarnám az egészet de ez a KÖZ tv. Gondolkodjunk már
@krisztinatoth894Күн бұрын
Miért kéne mp behīvni.Mindig azt rikácsolja neki nem kell a tv felülete.Az m1 úgy semm nézi senki.Ha Nézi azok csak birkák .Neki elég Facebook, és a tictok.Szóval ő csak maradjon a saját felületén!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@DánielJuhász-y8nКүн бұрын
@@krisztinatoth894 jajj de fél valaki!!😂😂😂
@horvathgyula6455Күн бұрын
Legnagyobb ellenzéki párt? Mennyi tagja van? Mennyi képviselője van az Országgyűlésben?
@MarkaTemi12 сағат бұрын
@@krisztinatoth894 egyik szemem sír másik nevet, de elfogadom hogy neked ez a véleményed.
@zsoltkern203Күн бұрын
Ez most megint mi volt? Mesedélután a szimpatizánsoknak? Apropó személyeskedés, ebben az egyben tényleg profik vagytok.
@zolokapitanyКүн бұрын
Nagyon megy a vergődés, hajrá!
@rozaliafabian5255Күн бұрын
Hat a Magyar Peter szavat ki hiszi el ... Tiz szavabol 👎 1 igaz !!! De vanak hoza hasonloak a bandajabol !!!! 😁
@istvantoth3924Күн бұрын
Tízből egy? Tévedsz! 100-ból egy.
@apfelubirnen-t7tКүн бұрын
@@istvantoth3924 🤗🤗🤗
@evaolah7621Күн бұрын
Orbánról beszeltek 😂😂😂😂😂az sem igaz amit kérdez
@JanosJakab-lg4kxКүн бұрын
Ha együttműködő lenne már fel kellett volna lépnie a közjogilag érvénytelen alaptörvény ellen.
@sámuelkecskésКүн бұрын
Ki az a "Sulyok Tamás"? Nem ismerem.
@evaolah7621Күн бұрын
Ezért a nép miért fizetne 😂😂😂😂
@kattisnon111Күн бұрын
Igen.... ilyen tájékozottak a politikában és egyéb gazdasági kérdésekben MP hivei. Megérdemlitek öt! De akkor már nem lesz visszaút! Ezt nevezik tömegpsykósznak.
@zoltankardos4174Күн бұрын
Azért ez már tényleg sok! A köztársasági elnököt illik tiszteletben tartani!!
@FerencSzőke-m4pКүн бұрын
És nem illik megzavarni pingpongozás és vasalás közben!
@tibih9535Күн бұрын
Ha pártatlan akkor Igen de ha fideszes akkor nem
@viktorfoispanКүн бұрын
A köztársasági elnököt mindenki tiszteletben tartja. De azt ne várja senki,hogy egy erre a posztra ültetett Fideszcsicskát mindenki tiszteljen. Majd ha megfelel az alkotmánynak a személyének a feltételei,akkor tisztelni fogják.
@laszlosomogyi8544Күн бұрын
Majd a bukás után is állj ki mellettük ,mert ugye 1945 után itt egy fasiszta se volt , 1990 utám meg egy kommunista se .
@zoltankardos4174Күн бұрын
@ Sulyok melyik??
@JózsefKiss-q6oКүн бұрын
Az igazság nem durva támadás.
@istvanszabo5130Күн бұрын
Gondolod hogy a Magyar állam megvárja míg fegyvert fogtok? Bár lehet.
@benceerdei1817Күн бұрын
Senki nem akar fegyvert fogni. Nem kell túl gondolni a dolgokat. Legkésőbb 2026-ban eldől.
@MadárcsicsergősLepkefingКүн бұрын
Egy egyszerű ügyvéd, aki Magyar földeket játszott át külföldieknek.
@istvantoth3924Күн бұрын
Látom, a cáfolat nem érdekelt.
@boldizsárdengelengiКүн бұрын
"Magyar Péter durva támadást indított a köztársasági elnök ellen" Körülbelül úgy, ahogy egy újságíró jogos, társadalmat érintő kérdéseivel "támad" egy kormánypolitikust.
@katalincsonka8582Күн бұрын
Mit megengedett magának !!! Mindenkinek alpári módon nekimegy !!
@WujajinКүн бұрын
Orbán nem ment neki Vona Gábornak? A 2018-as választások után hónapokig jöttek a helyreigazító cikkek. Szégyellhetné magát, hogy nem tájékozódik rendesen és úgy formál véleményt.
@EvaHalasz-gi5sdКүн бұрын
Békamenetes.
@predator-1-11Күн бұрын
Mert egy IGAZI PARASZT.!
@tamasgemesi7886Күн бұрын
😂🍊🐑
@katalincsonka8582Күн бұрын
@predator-1-11 😂😂😂😂😂
@csabaneveress4243Күн бұрын
Szégyellje magát Magyar Poloska
@valentina2005Күн бұрын
Csatlakozás dátuma: 2022. jan. 1. Mocskos tonitroll! Te szegyelld magad!
@zsoltkiss1737Күн бұрын
🐑
@akosfodor5001Күн бұрын
birka
@tamasgemesi7886Күн бұрын
Beeeeeee beeee beeeeee. 😂😂😂
@evaolah7621Күн бұрын
😂😂😂😂😂ennyi birka fideszest 😂😂1 millió kicsikeim 8 millió magyar varja Magyar Péter tisztító munkajat ❤❤❤❤mi 70 evesek is
@zoltanbalinttoth501321 сағат бұрын
Sulyoknak annyi köze van a köztársasági tisztséghez, mint az M1-nek az igazsághoz. Semmi magyarán :DD
@AndrewBacsa-m7rКүн бұрын
Propaganda kozpenzbol
@boldizsárdengelengiКүн бұрын
"Magyar Péter durva támadást indított a köztársasági elnök ellen" Az hogy lehet, hogy a kormányoldal jóformán csak gyalázkodni tud (ld. plakátok, Bayer és társasága), míg az őket ért kritika durva támadás?!
@istvantoth3924Күн бұрын
Az úgy lehet, hogy képtelen vagy vagy az árnyelt gondolkodásra.
@apfelubirnen-t7tКүн бұрын
A Köztársasági Elnököt illik tiszteletben tartani. Brüszel Peti is biztosan így gondolja, de hát a parancs, az parancs.
@lizuka888Күн бұрын
Orbán is nekiment Brüsszelnek, már csak ilyenek ezek a politikusok, mit hisztiztek ezen....
@ifj.csehikbela-dodoskate8511Күн бұрын
Kedvesem, illene tisztában lennünk az okozatok okaival, mielőtt olyasmihez szólunk hozzá, amiről, LÁTSZÓLAG fogalmunk sincs... (!) Minden tisztelettel!
@katalinposa1386Күн бұрын
Brüsszelnek minden normálisan gondolkodó ember ,, nekimegy ". Ha nem vetted volna észre , Brüsszel az EU tagállamok ellen dolgozik, Ukrajnát előnyben reszesitve, Amerika érdekében. Brüsszel Európa sírját ássa, Magyar Péter pedig segít nekik. Ennek érdekében szorgalmasan(?) gyakorolta a lapátolást a Dunánál.
@tamasgemesi7886Күн бұрын
@katalinposa1386 😂😂😂😂
@apfelubirnen-t7tКүн бұрын
@@katalinposa1386 🤗🤗🤗🤗🤗
@evaolah7621Күн бұрын
Orbán el akarta foglalni és háborúzott Brusszelel de Brüsszel győzött 😂😂😂😂
@kftmulti6406Күн бұрын
Nem szabad petyat valasztani !!!!!! 🤮🤮🤮🤮
@Boymester1Күн бұрын
Nem szabad, hanem kell. Nem azért mert tökéletes, hanem mert a mostani katasztrófánál minden jobb lehet. Ha felöltöztetek egy agyonhasznált guminőt és berakom a Fütyeszesek helyére, büszkébben húzhatja ki magát gerincesség szempontjából. Lehet ezzel vitatkozni, Brüsszelezni, Gyurcsányozni és kánonban bégetni, de a szétrohadt egészségügy és az ország totális eladósodása, az elbukott euró milliárdok nem varázsgomba szedés következményei, hanem fájdalmas igazság, amit csak az nem lát, akinek kiszúrták a szemét és kiszívták az agyát. Érdemes gondolkodni, nem fáj.
@tamasgemesi7886Күн бұрын
Én rá szavazok! 😂😂😂
@evaolah7621Күн бұрын
5 millió Magyar Pétert látja államfőnek ❤❤❤mi 70 évesek is ❤❤❤❤ámen Mehettek Sebe atyahoz 😂😂😂😂
@andreazsuzsannamodis126Күн бұрын
Legfőbb ideje már a mpt leszedni : a nyugalom megzavarása
@EvaHalasz-gi5sdКүн бұрын
🐑🐑
@tamasgemesi7886Күн бұрын
😂😂😂😂😂
@evaolah7621Күн бұрын
6 millió magyar lehet több nem is tudja ki a Súlyok Tamas ⁉️⁉️⁉️⁉️és a nép pénzen el és minek ??? Magyar Péter mindig jó helyen kutat és talal ‼️‼️‼️‼️ Millió helye van annak a pénznek nem egy fölösleges embernek a nép nyakán ❤❤❤❤❤
11 сағат бұрын
2026 = TISZA
@peterhajzer6659Күн бұрын
Ha itt szotyimogyiországban demosz lenne, az orsós már rég lemondott volna magától, unszi nélkül.
@richikiss1821Күн бұрын
Hajrá Péter csak igy tovább!!!!
@westwins1383Күн бұрын
He is not my president! TISZA ✌️🇭🇺🇪🇺✌️
@katalinposa1386Күн бұрын
Én is ezt mondom. Csak így tovább ! Aztán 2026- ra leapad a Tisza. Csak a Mi Hazánk ! ❤
@apfelubirnen-t7tКүн бұрын
@@katalinposa1386 és a Fidesz.🥰💙
@evaolah7621Күн бұрын
Magyar Péter végzi a 8 millió magyarnak amit kell ‼️‼️‼️
@zoltanvirag6887Күн бұрын
Súlytalan Tamásnak nem az egész népet kellene szolgálnia??MÉG EGY ÚJ ÉVI BESZÉDET SE TUD ELMONDANI
@ildikoadorjangyulane969Күн бұрын
Karácsonyi beszédet mondott helyette, miért nem hallgattad meg?
@chirsbeeeКүн бұрын
@@ildikoadorjangyulane969nem találtam sem a youtubeon, sem a Facebookon
@istvantoth3924Күн бұрын
Zoltanvirag Van neked fogalmad a köztársasági elnök szerepköréről?
@zoltanvirag6887Күн бұрын
@@istvantoth3924 Göncz Árpád,Mádl Ferenc mónd valamit?Na ilyen egy elnök
@zoltanvirag6887Күн бұрын
@@ildikoadorjangyulane969 Karácsony az egy keresztény ünnep olyankor politikusok nem mondanak beszédet,de amugy sok minden nem volt abban a beszédben sajnos...
@MrKos89Күн бұрын
Heti propaganda 😂😂😂😂
@faragoma1Күн бұрын
A sok ember azt se tudja ki a köztársasági elnök.csak azt tudja .hogy nem fedhetetlen.hisz volt belőle hetekig sztori minden adón. Bocs nem mindegyiken.
@karolynevinnai5104Күн бұрын
JÓL TETTE!!!
@tiborkadar9918Күн бұрын
Reméljük Sulyok Tamás ismertségét kicsit növeli Magyar Péter támadása. Ugyanakkor szerintem Göncz Árpád megérdemelt volna egy kicsit több tiszteletlenséget.
@nasinszkydezso4511Күн бұрын
Kádári idők.......
@janosszucs2135Күн бұрын
kocsog poloskas
@zsoltkiss1737Күн бұрын
🤡
@WujajinКүн бұрын
A Pegasus kémszoftver amit a lakosság és az ellenzék ellen használnak meg nyilván rendben van.
@janosszucs2135Күн бұрын
@@Wujajin ...okostojas😂
@istvanszabo513020 сағат бұрын
Egy hétköznapi utcáról idejött ember, mandátumot szerez az Európai Parlamentbe. És azt csinál a Magyar Nemzettel, amit csak akar. Jól van ez így? Nem kéne észhez térni? Még számonkérni sem lehet, legfeljebb rágalmazásért. Vagy még azért se.
@valentina200519 сағат бұрын
Egy orszagot szetrabolni, milliokat földönfutova tenni, ez lehet, ugye, fickany? Keszitheted te ia a vagyonnyilatkozatodat!
@arnold19860318Күн бұрын
Mi van nem tetszik, hogy valaki megint kimondta az igazságot? Sulyok a fidesz embere, ezért választották meg köztársasági elnöknek!
@AnikoB-q5sКүн бұрын
Természetesen !!!! Mindenhol igy van és ez a normàlis. Talàn petikét kellett volna megvàlasztani??😅
@jozsefgyorkos4994Күн бұрын
Ez nem igazság, hanem tiszteletlen, alpári bunkóság! De mondjuk szerintem az emberek többsége nem is vár ennél többet Tőle! Ennyit tud és pont!
@nasinszkydezso4511Күн бұрын
Ezek leszarjàk az igazságot itt
@Bela-dc2bhКүн бұрын
Te, azt gondolod, hogy érdemes és értelmes dolog a gumi szart rágnod?
@nasinszkydezso4511Күн бұрын
@@jozsefgyorkos4994 Köszönjük Emese
@ketkedo6004Күн бұрын
Az ifjabb Lomniczi a köztv épületében lakik?
@FerencSzőke-m4pКүн бұрын
Ott tolja a propagandát, ahol épp szükséges...
@EvaHalasz-gi5sdКүн бұрын
Megdolgozik a pénzünkért.
11 сағат бұрын
Bayer Zsótival együtt .
@istvanhorvath3452Күн бұрын
Petinek ez fogja a vesztet okozni, csak az idopont az ismeretlen.
@kissdomonkos1774Күн бұрын
BÉKE!
@EliseiPetru-s3m16 сағат бұрын
Az ijet mért nem kulditek a börtönbe
@krisztiancsaki168022 сағат бұрын
A pénzérmékre miért csak Magyarország van biggyesztve 2010óta? Ezáltal minek van köztársasági elnök? Miért nem lehet szavazni 18év alatt, de 14éves kortól miért nem lell megbeszélni a szülőkkel, hogy lefeküdhetek e bárkivel is? Jaa mert a ficsúrfidesz kétharmaddal megszavazta.
@krisztianberes809014 сағат бұрын
A szavatóbázis nagy részét ez érzékenyen érintette, így leszállítottáka korhatárt, ergó legalizálták fiatalkorúak megrontását, a hagyományok miatt... 🎉
@andraslakatos9617Күн бұрын
A számonkérés szerintem jogos volt, nem csinálja a feladatát (ő sem)
@sandorhorvath8298Күн бұрын
Sulyok Tamás megtestesíti a Nemzet egységét.....🤣🤣🤣🤣🤣
@JozefJankovic-iy4jdКүн бұрын
Ilyen ősökkel hogyan lett ekkora tuskó ?
@koverlaszlotitkosugynok8971Күн бұрын
@@JozefJankovic-iy4jd verte az apja orbánkát, ne lepődj meg.
@valentina2005Күн бұрын
Csatlakozás dátuma: 2022. dec. 22. erdelyi trollokat is hasznal mar toni?
@zsoltkiss1737Күн бұрын
🤡🐑
@gyulanyars6636Күн бұрын
Mármint a Sulyok a nácivezér apjával?
@tamasgemesi7886Күн бұрын
Beeeeeee beeeee!!!!
@medveanna7686Күн бұрын
Nincs törvény az ilyen fajta közellenség ellen?
@viktorfoispanКүн бұрын
De van. Oroszországban,meg észak koreában.
@RóbertÁgoston-f1tКүн бұрын
Orbán ellen kéne már.
@tamasgemesi7886Күн бұрын
Ellened kell törvény.
@jozsefjozsi7309Күн бұрын
Birkaa
@evaolah7621Күн бұрын
Hajra Magyar Péter 8 millió magyarnak dolgozol ❤❤❤❤❤
@istvanszabo513023 сағат бұрын
Az óriási hiba a Fidesz részéről, hogy Magyar Pétert kiengedték az Európai Unió parlamenti képviselőjének, anélkül, hogy a Magyar parlament, ezt elfogadta volna. Ilyen alapon bárki lehet Európai Parlamenti képviselő. Akár a szomszédom is.
@toth583721 сағат бұрын
Van ez az ördögtől való dolog, hogy választás, méghozzá demokratikus , vagy ilyesmi
Pintér úr belügyminiszter úr nem kar megszólalni Magyar Péter alkotásai miatt? Mivel hogy ő belügyminiszter, és rendőr is egyben. Vagy tévedek? Vagy csak a trafipaxokkal van elfoglalva.
@arnold19860318Күн бұрын
Az igazság rossz ízű személyeskedés? Nézőpont kérdése...
@Bela-dc2bhКүн бұрын
Te már csak tudod. Te olyan , de olyan, okos valaki vagy, hogy a nap amikor rád süt csodálkozva áll meg az égen.
@ferenclichy4269Күн бұрын
Az a nem mindegy , hogy hogyan mondod .
@Chaos174Күн бұрын
@@Bela-dc2bh érveket... mert ez így semmi, érvelj
@chirsbeeeКүн бұрын
Ütni kell az állampártot, ahol csak lehet. Sajnos Sulyok ennek része, így járt. Gyenge láncszem.
@Bela-dc2bhКүн бұрын
@Chaos174 mit nem értesz a hozzászólásomból?
@zenegabor1090Күн бұрын
😂😂😂Propaganda jó Kiss közpénböl
@jozsefjozsi7309Күн бұрын
Nagyon jól tette! Mocskos propaganda tv!
@89tarsashaz25Күн бұрын
hugyos józsi miért nézed???🤡🤡🤡🤡
@istvantoth3924Күн бұрын
Józsi, a kommentelés nem megy. Inkább hasogasd a fát a fűtéshez.
@evaolah7621Күн бұрын
Nektek meg sok sok krumpli 🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔 8 millió magyarnak dolgozik Magyar Péter ❤❤❤❤❤ 1 millió Fideszes szenved 😂😂😂😂
@istvantoth392423 сағат бұрын
@@evaolah7621 Azért van a Fidesznek elsöprő választási többsége 14 év óta és van 2/3-a a parlamentben, mert 8:1 az arány az ellenzék javára. Kitől hallod ezeket a csacskaságokat??
@zsoltmatusek8027Күн бұрын
Egyszerű ügyvéd !? Amióta sokat szerepel kdves Zoltán a propaganda médiában azótta szemmel látható az ön jóléte ! Hányas is most a kabót ? 4XL? Egy évvel ezelött kissebb is elég lehetett ! Látszik a gallérnál a jólét mind a minisztereknek is !
@izabellapoos530Күн бұрын
Az egyetemen is csak a faterja miatt nem buktatták meg. Sajnos tanúja voltam. Lomnici Zoli nem a legélesebb kés a fiókban.
@istvantoth3924Күн бұрын
Matusek, az is lehet, hogy csak az egészségtelen életformája látszik annak, aki korpulensebb. A szellemi munkakörök sok esetben nem kedveznek az egészséges életformának. De persze a rosszindulatod nem ismer határokat, míg a jóindulat megviselné a szervezetedet.
@apfelubirnen-t7tКүн бұрын
@@istvantoth3924 🤗🤗🤗🤗🤗
@zsoltmatusek8027Күн бұрын
@@istvantoth3924 Arra próbáltam rávilágítani kedves Tóth, hogy ahogy a pénzügy miniszter vagy Orbán így Zoltán is hízott. A CEU. érdekeltsége lehet okoz némi fejfájást na de hízást a pártközeliség okoz ! Ez pedig süt a szavaiból és a tiédből is te Tóth !
@RóbertÁgoston-f1tКүн бұрын
Csak a TISZA.
@mindegyneked6914Күн бұрын
😂😂😂😂😂😂
@istvantoth3924Күн бұрын
RóbertÁgoston, te bánnnád legjobban. Nem hazudott nektek Magyar még eleget?
@apfelubirnen-t7tКүн бұрын
🧕🧕🧕🧕🧕🧕🧕🧕
@istvanhadnagy9008Күн бұрын
Hát, amíg csak arra képes, hogy karácsonyra egy láda almát vigyen a gyermekotthonba, rá is fér.
@evaolah7621Күн бұрын
Orbán nem vitt semmit 😂😂😂😂
@MátéKelemen-c7vКүн бұрын
Azért azt tudni kell hogy hazánkban sosem független a köztársasági elnök. Minden kormány a saját emberét teszi oda hogy aláíró ember legyen. Tehát csak báb. Néha elmegy ide-oda, de komoly helyzetben azt teszi amit mondanak neki. Azaz fölösleges.
@evaolah7621Күн бұрын
Akkor a nép miért tartsa el 😂😂😂😂
@evaszabo1522Күн бұрын
Miert ? Nincs igaza ? Hajra Peter !
@evaolah7621Күн бұрын
❤❤❤❤❤❤❤❤
@granteddy5910Күн бұрын
🐑🍊
@westwins1383Күн бұрын
You mean sheep Orange? Orange SHEEP? It's O. K. 😊👍
@leheltejfalusi5226Күн бұрын
M1G
@nasinszkydezso4511Күн бұрын
O1
@zsoltkiss1737Күн бұрын
🤡
@gyulanyars6636Күн бұрын
Úgy, ahogy írod! Az M1 Gci.
@evapethone379518 сағат бұрын
@@gyulanyars6636 Top komment!:)))
@benceerdei1817Күн бұрын
Sokszor támadják Pétert a szókimondó stilusa miatt. De most őszintén, ezeknek a személyeknek akiknek szól, már régen nem hallgatnak a szép szóra! Ilyen mikor a narancs birodalom gyűlölet propagandája visszaüt, mikor a hóhért akasztják.
@evaolah7621Күн бұрын
❤❤❤❤❤❤❤❤❤
@viktorfoispanКүн бұрын
Elszomorito,hogy a magyar jobboldal lassan egy éve ugy táncol,ahogy egy volt Fideszes fütyül.
@valentina2005Күн бұрын
Csatlakozás dátuma: 2024. jún. 9. Meg egy tonitroll!
@viktorfoispanКүн бұрын
@@valentina2005ezt rolam irtad? Csakmert sokkal korábban csatlakoztam a facebookhoz. És azzal vagyok itt.
@bence_bagosiКүн бұрын
@@valentina2005 Pedig sajnos nem sikerül észrevenni, hogy egy ugyanolyan korrupt (volt) fideszest éltettek, mint amilyen a jelenlegi kormánypárt.
@katalinposa1386Күн бұрын
@@valentina2005És ? Mi a jelentősége a csatlakozás dátumának ?!? Nekem például halvány gőzöm sincs, hogy csatlakoztam- e valamelyik portálhoz, és ha igen, mikor. Annyi hírportál van már, hogy nem is tartom számon. Ami érdekel, arra beütöm, hogy küldjenek értesítést az új hírekről. Ha ezzel csatlakoztam, akkor mától legalább kettőnél új ,, tag" vagyok. Az ilyen -mások után nyomozgatás- a paranoia jele.
@evaolah7621Күн бұрын
Éppen ideje volt hogy valaki kiálljon a 8 millió magyarért ⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️ 1 millió Fideszes karog ❤❤❤❤
@karolynevinnai5104Күн бұрын
Hiába védi…………….. a nép másképpen érzi!,!
@magdolnaborbely8326Күн бұрын
Fáj az igazság??
@benczeimrene3353Күн бұрын
Na.itt.figyeszes
@hajnalkaszabonecsiszar5000Күн бұрын
Göncz Árpád nem a politikai kapcsolatai, vagy a politikaialkuk következtében lett köztársasági elnök?😀
@krisztianberes809014 сағат бұрын
Nem tudom, nem láttam pingpongozni munkaidőben 😂😂😂
@kalmantalan6329Күн бұрын
A Shreket erről a Lómniciról formálták, az fix
@SandorTarko-kw6ekКүн бұрын
Koszonom. BUEK
@csabsz13Күн бұрын
... és a magyar emberek döntő többsége egyetért Magyar Péterrel
@amalialakatos8497Күн бұрын
Almodban! Ezen lehet vitazni, de te pont annyit tudsz rola, mint en. Szemelyeskedes- hat ez igazan nevetseges reszetekrol, hiszen itt semmit nem olvastam, csak szemelyek tamadasat.
@FerencSzőke-m4pКүн бұрын
@@amalialakatos8497 Legyen erről nemzeti konzultáció. Vagy az előrehozott választásról. Mi az akadálya?
@istvantoth3924Күн бұрын
csabsz, nem tudom, milyen megbízható forrásból szedi az ellenzék, hogy ők a magyarok többsége? Hányszor kell az ellenzéknek víz alá kerülni, hogy megértse, hogy kisebbség? Mi jogosította fel őket arra, hogy bármiféle többség nevében fecsegjenek, meg előrehozott választásokról? Ez nem a Fidesznek kínos.
@evaolah7621Күн бұрын
8 millió magyar Péterrel van ❤❤❤❤❤❤❤mi 70 évesek is ❤❤❤❤
@istvantoth392423 сағат бұрын
@@evaolah7621 Van a csodát! Olyanok vannak vele, akik a saját érdekeiket nem ismerik fel. Magyar ugyanis bejelentette, hogy különböző megvonásokkal pénzt fog elvenni tőlük: a 13. havi nyugdíj elvételével, az agrártámogatások radikális csökkentésével, a rezsitámogatás megszüntetésével, a migránsok beengedésével és közpénzből való eltartatásukkal, a háború támogatásával stb. stb. Ez mindenkinek egyenként fájni fog a gáz és villany árában, az ellátási színvonal romlásában, az élelmiszerek árában stb. A 70 éveseknek pláne. Van, aki a hőbörgőket szereti, függetlenül attól, tudnak-e kormányozni. (Jellemzően nem tudnak.). Én azokat támogatom, akik tudnak kormányozni, és jobb életet akarnak a társadalomban.
@koverlaszlotitkosugynok8971Күн бұрын
Garázs Géza állítása szerint 5 gépjárművel rendelkezik, aminek az értéke emelkedik. Állítása szerint ő egy mérnök, de büszke a 9000 forintos villanyszámlájára is. 😂
@janosdebreceni3147Күн бұрын
Senki nem hisz már nektek 40 év alatt es 12 osztály felett!!
@zsuzsannakozma5038Күн бұрын
Csak az m1-et ne nézze senki.
@TyberiusAxusКүн бұрын
Nézni kell, és nem elfelejteni ezt a szennyet, mert úgy látszik már az öregek is elfelejtették az előző diktatúra működési mechanizmusát!
@istvantoth3924Күн бұрын
Az ellenzék nem nézi, de el is mondható, hogy rendkívül alultájékozottak.
@kavicsfekete1790Күн бұрын
Itt egy-két sas kapkod egy ronda zöldhasú után. Broáf.
@ilonamerimozsik3401Күн бұрын
kit érdekel, hogy kiket állít ki a Tisza? Ha a Lázár kedvenc lovát állítja ki, akkor arra fogok szavazni 🤣ebből, így alles zusammen, most már elég
@shshshs-k8gКүн бұрын
Burgonya TV 🥔🥔🥔
@evaolah7621Күн бұрын
❤❤❤❤❤❤
@istvanszakacs7228Күн бұрын
Most akkor, Magyarország nevü állam a név, vagy nem?! Vagy köztársaság vagyunk még mindig?! Akkor az okmányikon, a pénzeinken miért is van, Magyarország elnevezés? Ezt valaki igazán megmondhatná.
@agnesherics4023Күн бұрын
A demokratikus rendet őrzi a köztársasági elnök? Hol van Magyarországon demokrácia? A FIDESZ tett róla, hogy rendeleti kormányzással a demokráciát is sárba taposta!
@BarackVirag4Күн бұрын
Jajj te szegény
@apfelubirnen-t7tКүн бұрын
Remélem, magyarországon soha nem lesz olyan demokrácia, mint lelenleg egy-két nagy EU országban.
@evaolah7621Күн бұрын
Európához akarunk mi 70 évesek is tartozni ❤❤❤❤
@margitordasi8986Күн бұрын
Köztársasági elnöknek talán az ország lenne az első!
@evaolah7621Күн бұрын
A pénz a nép penze ❤❤❤
@istvanszabo5130Күн бұрын
Most akkor ki az úr a házban? Magyar Péter, vagy a Magyar állam?
@evaolah7621Күн бұрын
Magyar Nép ‼️‼️‼️8 millió és a növekvő Tisza Part ❤❤❤❤
@istvanszabo5130Күн бұрын
@@evaolah7621 Igen, de semmiképpen nem Magyar Péter.
@RobertHegedus-xv7tt15 сағат бұрын
Ennél nagyobb szégyen már nem is érheti a magyarokat, mint a fideszt képviselő köz elnöke 😂😂😂
@peteoszКүн бұрын
😂😂
@egyember.01Күн бұрын
Ez mindig Erőss Pállal jön, az ő apja mi volt a szocializmusban?
@evaolah7621Күн бұрын
És mindenki szocializmusban elt de nem mindenki volt kommunista ‼️dr Erős nem volt párttag mint az apám ‼️‼️‼️‼️nem kellet mi szépen meg éltünk a piros könyv nélkül és a Péter nagyszülei is ‼️‼️‼️Péter erről egészen jól elmondott mindent és ismertem Pali bácsit ‼️❤️❤️❤️❤️
@lajosneevaszabo4447Күн бұрын
Erös Pál Nagyon rendes EMBER VOLT. NEM OJAN TETÜ MIND MAGYAR PÈTER 😡
@valentina2005Күн бұрын
Te szerencsetlen, meg irni se tanultal meg helyesen, pedig nem vagy mai darab! Többet kellene olvasni es nem ezt a szemet propaganda M1-et!
@Bogarka85Күн бұрын
Emlekszek a nyalas,negedes,vicsorgo pofajara😂😂kihuzott a pacbol bortontoltelek??😂
@valentina2005Күн бұрын
@@Bogarka85 Bogarka, bajban leszel!
@valentina2005Күн бұрын
@@evapethone3795 Csatlakozás dátuma: 2022. okt. 30. Mi lett a kamu fotoddal? Igy is listas vagy! ☺
@zsoltkiss1737Күн бұрын
Top komment!❤
@AnikóCsomorКүн бұрын
😀😀😀
@89tarsashaz25Күн бұрын
😂😂😂😅😅😅🤡🤡🤡🤡
@BelaTakacs-eh7foКүн бұрын
Magyarországnak érvényes a nép által elfogadott alkotmánya. Ezért tudnak szélhámosok hatalmon maradni.
@istvantoth3924Күн бұрын
Nem tudom, de nem is hiszem, hogy van nép, amelyik szavaz az alkotmányáról. Ha mégis, az rendkívül formális lehet, mert az alkotmányozás bonyolult jogi feladat.