Nagyon jó a téma,jó ezekről beszélni,jó ezekről hallani.Köszönöm.
@veronikakantor82913 жыл бұрын
Csodás hölgy :)
@jeniferkozak44353 жыл бұрын
De szeretem Àgit ès szilvit hallgatni ☺
@andreajuditliton69913 жыл бұрын
Testen kivüli élményhez nem kell meghaqlni!! Saját tapasztalatomat irom le.A kilencvenes évek elején történt.1988 óta keresem hogy létezik -e a másik világ, valaki nagyon tanitott engem, mivel nagyon földhözragdt gondolkodásom volt, mindig álmokon keresztül jött a tanitás, amikor tanitást kaptam az álom úgy kezdődött, hogy mejelent egy szem, kitágult és jött a tanitás.sima álmoknál ez nem volt.A munkahelyemen vitatkoztam egy kolégával, aki azt mondta ne mutogassak beszéd közben, mire Én ,nem is mutogatok, abban a pillanatban ott voltam saját magam mellett és láttam ahogy beszélek és közbe butogatok a kezemmel.Nemgyőztem elnézést kérni a kolégátol, és elismerni. hogy tényleg mutogatok.
@b.istvan64283 жыл бұрын
Üdv. már ~ 10 éve próbálkozok testelhagyással mediáció alatt, de nem akar sikerülni. Nem akarok várni a testi halálomig. Mit tegyek?
@konstantinvidnemeth38543 жыл бұрын
28:50-től: "Ha életveszély történik, akkor ezt egymással meg kell beszélni mert ez adja a családnak (és a jó/szeretet kapcsolatoknak) azt az exkluzív erejét, amit semmi." Ha a másik nem hajlandó megbeszélni ezt, és az életveszélyes állapot így megmarad bennem, ezt hogyan lehet föloldani, mi a megoldása? Mi jelenti a túllépést rajta, hogy lehet megérteni, hogy lehet ezt feloldani, semlegesíteni?
@tensolkft58973 жыл бұрын
Barátokkal is meg lehet beszélni, az is hatásos, mert az életveszélyt követő napokban az erős "közlési inger" éppen erre való, hogy hangosan kimondjuk az érzelmeinket és gondolatainkat. Mi az ami miatt életben maradtunk és mi az ami közömbös volt ebből a szempontból. Ha valaki magányos, célszerű felkeresni pszichológust, vagy életvezetési tanácsadót, akinek kibeszélheti magából az ember. Régi életveszélyeket életveszély elemzővel érdemes átbeszélni vagy Recall-Healing szakemberrel, bár ők nem ennyire mélyen de szintén három generációban keresik a problémáinkra a választ (és azt is egy orvoscsoport dolgozta ki). Az életveszély-elemzésben az első éves születésnapot megelőző 2,5 év családi érzelmeit beszélik át majd a felmenők életveszélyeit. Ez eddig 1000 tünet esetében adott ésszerű magyarázatot és kiutat a kliensek problémáira.
@konstantinvidnemeth38543 жыл бұрын
@@tensolkft5897 Köszönöm szépen a válaszod! A problémám olyan nehéz hogy senkivel nem tudtam megfelelően megbeszélni. Még a legkompetensebbnek tartott nagyon jó hírű természetgyógyász, és szellemi gyógyító réges régi ismerősöm is akiben bíztam, csúfos kudarcot vallott, teljesen mellényúlt.
@zelmaolah9653 жыл бұрын
Na ne ! Odaát nyönyörű isten országa!
@ferenclukacs76823 жыл бұрын
Kedves Ágika! Tetszett, amit az elején említettél a tudományos megközelítésekről (vártam a kolízist a szembenülő-állóval, bár nem vagyok konfliktus típus). Amikor (már nagyon régen) olvastam Freudot, nem is sejtettem, hogy elég lett volna a szomszédos városkába átmenni (Příbor, ČR), hogy "megbeszéljem vele", mi mindenre lehet még jó a papír-ra vetett gondolatai. Később "kajakból" megismertem, hogy mit sem ér az ismeret, ha nem vezet tudatmódosításhoz, szemléletváltozáshoz (maghasadáshoz). Még később (érettkorban), rátaláltam egy ugyanolyan halmazállapotú, de más "kaliberű" (többezer éves) adathordozóra, amit már nem csak az elmém fogadott be, hanem "szívügyemmé" is vált. Ti ketten Istvánnal "vegyespárost" alkottok, és kollégákként néha szembekerültök (ültök) egymással. Emlékszem rá, egyszer (nemrégen) milyen "nagy csönd volt a csönd", ami abból fakadt, hogy diametrálisan eltérő módon közelítetek egy-egy témához. Úgy érzem, ez nemcsak a nő (érzelmi) és a férfi (értelmi) biológiai különbözőségéből adódott-adódik. Hogy mondjak is már valami "értelmes" érthető összefüggést: Bár sakkozó férfi lévén, mégis-énis érzelmi oldalról közelítek meg dolgokat. Ez jó is, meg rossz is, de néha életveszélyes is lehet krízishelyzetben, amikor a racionális gondolkodást a férfi mellőzni "kény-telen". Beszéljünk nőkről!?..., mert valamit nagyon akar-nemakar (pl) meg-válni a feleségétől ("...de odataszít a muszály is..." : József Attila). Nekem az életemet nem az inteligens Freud (psihoanalízis), hanem a bőlcs Biblia mentette meg, de csakis kizárólagosan azért, mert szívvel-lélekkel olvastam (de a ház-asság leégett-nem a rántás v-égett, későn érkezett a tűzoltó =nem vártam tárt karokkal =nyitott kapukkal). A videó felüdítő, érdekes volt, persze voltak benne "bakik" is: "A biológia jónak teremtette meg az embert...", tévhitek is, de ne akarjak már annyira tökéletes lenni. Filmeket csak ritkán nézek, véletlenszerűen (2-3-4 havonta 1x), moziba ritkán járok (10-15 évente 1x), de valamilyen "véletlen" folytán, mindíg! értékes dolgot vágok zsebre. Egy CD lemezem van: "Összeomlás" (Csehül: "Volný pád" fordítva: Szabadesés), és a merevlemezemen egyetlen film van megtelepülve: Az állam ellensége (Hofi= Népellenség), magyarul még nem láttam, csehül: "Nepřítel státu". Ez csak azért "kellemetlen", mert 1977-től idegenként élek Csehországban, és már nagyon régen csehül imádkozom. Üdv: Fer-i
@katatoth46802 жыл бұрын
"A biológia jónak teremtette az embert" - Az ellenvetésnél nem látok alátámasztást, indoklást. Megjegyzem, hogy valamelyik interjúban elhangzott, hogy a közösségbe tartozás alapvető túlélést-segítő eszköz, de a közösség egy tag befogadáskor előnyben részesíti azokat akik jók, közösségi emberek stb. Ez a logika az interjúban elhangzottakat támasztja alá szerintem.
@b.istvan64283 жыл бұрын
A haláltól nem félek 😇 de az elötte lévő szenvedéstől ☹️ szerencsés 🍀 akit álmában, egészségesen ér a halál 😁
@sandorkovacs8013 жыл бұрын
A halál csak akkor öröm, ha életünkben jelen volt a Jóisten és annak parancsai és előírásai szerint éltünk, és napi imádsággal voltunk kapcsolatban. Ha Isten a szívünkben van akkor a földi életünk is csodálatos, mert mindent megkapunk tőle anélkül, hogy kérnénk, mert ő tudja mire van szükségünk.
@b.istvan64283 жыл бұрын
@@sandorkovacs801 Kedves Sándor, az a gondom, hogy nem tudom mik a Jóisten parancsai és előírásai. Emberi előírásokat tanultam csak a Bibliából.
@fulesbagoly43383 жыл бұрын
@@sandorkovacs801 Nincs se előírás, sem parancs. Csak szeretet van. Minden emberi lélek szabad akaratot kapott az Egy Végtelen Teremtőtől, mindenki szabadon azt csinál, amit akar. Nézd meg a világunkat, mit tapasztalsz? Viszont, halálunk után a lélekdimenzióban elszámolunk saját magunk tetteivel, és úgy szabjuk ki saját magunkra a büntetést, ahogy éltünk életünkben. Isten még ekkor sem büntet, ránk bízza a büntetés kiszabását, mert Isten csak a szeretet. Ő nem büntet, csak szeret. A büntetés kiszabását ránk bízza. Hidd el, ott, senki nem tud csalni. :)
@b.istvan64283 жыл бұрын
@@fulesbagoly4338 honnan tudod? 🐰
@barbaraszilagyi45123 жыл бұрын
@@b.istvan6428 de az elötte lévő szenvedéstől" Igen....megfi*zethetetlen ha nem leszel kiszo*lgáltatott és meg tudod ő*rizni az emberi mél*tóságodat. Jó a kérdésed itt a végén! Hasonló a véleményem, mint a Tied...jött valaki onnan vissza? Ha valaki ebben az életben sem bü*nteti magát a h@lála után a lélekdimen*zióban vajon bün*tetné magát? Kétlem....a legtöbb ember elfo*gult magával..."Füles Bagoly"-nak is mosoly jel van a végén, szerintem Ő sem hiszi, hogy amit leírt az úgy is lesz!
@veronikavari86313 жыл бұрын
Nagyon megdöbbentő gondolatok már az ső 10 percven..Volt ismereteim arról, hogy 3 napig őrizték családi körben a "háznál" az elhunytat a régi hagyományok szerint azért, mert a lélek(ezüst) fonal 3 nap alatt hagyja el a fizikai testet. Nagyon izgalmas amit Szilvia mond, mert itt eszembe jut Jézus, aki harmadnapra feltámadott. Hihetetlen mennyi mindent elrejtettek előttünk...
@vinczesamuel82888 ай бұрын
Kèrdès az, az anygyal hogy nèzet ki.Ha egyàltalàn igazat mondasz.
@katalinmartin46113 жыл бұрын
A szuletèsed pillanatàban jott lètre,hiàba is vagy itt 60-70-80-èvet,vissza mèsz oda ahonnan jottèl,haza!
@b.istvan64283 жыл бұрын
Nincs életfeladatunk?
@ebredokolukacslevente-zota58063 жыл бұрын
ISTENBEN minden lehetséges! De azért megnézném mikor 2 évig szenved valaki rákban és 30kilo fogyás után elhuny aztán 3nap után feltámad na az volna csoda!!! Hello sók a mellé beszéd!
@belabanok8693 жыл бұрын
Putnoki Tibor, fent van a youtubon. Aki keres az talál !
@CsabaBruce3 жыл бұрын
Nincs isten, nem létezik. Esetleg a hívő emberek fejében, máshol nem.
@TokovicsTiborSoundcreator3 жыл бұрын
@@CsabaBruce Nincs Isten? Majd meglátod, habár, te nem mert ne hiszel benne!
@annamariakosztandi28793 жыл бұрын
Felelmetes ,mar halalunkba sem lehetunk boldogok. Jezust atszurtak ,hogy biztos legyen a halala.
@istvanbekesi43835 ай бұрын
Olyan, hogy halál nem létezik. Vagy él az ember, vagy halott. közte nincs semmi.
@krisztinanagy90583 жыл бұрын
Érdekesnek találtam a beszélgetést, ezért meghallgattam több riportot is a hölggyel. Aztán az egyikben elhangzott egy olyan válasz, ami szerintem egyszerűen borzasztó. Horányi Ági kérdezett a bántalmazott nőkről. A hölgy válasza: a férj hibáztatása helyett a nő találja már meg önmagában, hogy "minek ment oda". Vagyis miért ő a hibás. És ezt példával is illusztrálta, hogy a kliens csak képzelte a bántalmazást. Áldozathibáztatás a köbön. Itt veszítette el nálam Szollár Szilvia a hitelességét, sajnos. De nagyon.
@bohnkriszta3 жыл бұрын
Amennyiben mindent mi teremtünk ifenis erdemes elgondolkodni ezen!
@krisztinanagy90583 жыл бұрын
@@bohnkriszta Aham. Egy újabb egoista, aki azt hiszi, ő az isten, minden rajta múlik, ő teremtette a világot. Nem kedvelem a szolipszizmust, nem vagyunk mindenhatók.
@tensolkft58973 жыл бұрын
Ezt pontosabban érdemes lenne idézni, mert így azért furcsa a kritika, mert az életveszélyek biológiája kimondottan arról híres, hogy nem bírál. Ebben a tudományban sincsenek hibások, csak okok. Van, hogy csak képzeljük a sérelmet, főként a hanglejtések területén. A bántalmazó újkeletű megítélésével pedig ez a tudomány nincs egyedül: Bár az elkövetőket el kell zárni a társadalomtól, persze, de Dr. Daubner Béla szerint sem a bántalmazó a hibás- ő egy családi energetikát nevez meg oknak. Az életveszélyek biológiája pedig egy pontos transzgenerációs biológiai szabályrendszert, amit Anna Freud már rég megjósolt.
@tensolkft58973 жыл бұрын
@@krisztinanagy9058 Pontosítandó értelmezés: Minden rajTUNK múlik talán közelebb áll az idézett elmélethez, de a szolipszizmustól akkor már távolra kerül. És akkor is még mindig csak egy tudományos elmélet amit érdemes megvizsgálni eldobás előtt, mint ahogy mindent.
@krisztinanagy90583 жыл бұрын
@@tensolkft5897 A 18,.ik perctől. Érdekes, soha nem a bántalmazó hibás... mindig az áldozat. Azért ez is megérne egy misét, miért a bántalmazót menti mindenki fel. Daubner is (őt sem kedvelem), meg úgy cuzammen össztársadalmi szinten is ez megy. Az ezotériáról nem is beszélve. Egyébként most a pandémia alatt duplájára nőtt a családon belüli erőszak. És csak mondom: nem kötelező bántalmazni, mindenki maga dönti el, bántalmazó lesz-e vagy sem. Hitlert sem menthetjük fel és más szörnyetegeket sem. Szóval meg lehet hallgatni a hölgyet, szerintem ultra gáz, amiket mond. Én nagyon felháborodtam rajta. kzbin.info/www/bejne/oHrMZKOjeKifaac
@TokovicsTiborSoundcreator3 жыл бұрын
Nekem a barátom! Már majdnem elvitt, de aztán mégsem! 👻
@ovis_yogaoktatas_angoloktatas_3 жыл бұрын
Mindenkit felmenteni a cselekedetéért, mondván, hogy az tudatalatti reakció??? 😔🤢😵🥴🤒
@tensolkft58973 жыл бұрын
A kérdés jó, de nem felmenteni, hanem megérteni érdemes. Ez a biológia logikája, mi pedig jobban érezhetjük magunkat tőle. Attól még a veszélyes egyéneket el kell zárni a társadalomtól. Dr. Daubner Béla (három szakvizsgával rendelkező orvos és pszichoterapeuta) is hasonlóan vélekedik erről.
@arankabayer71002 жыл бұрын
Zuhanó repülőgépen nincs ateista!!
@b.thomas50023 жыл бұрын
Szív újraindulása estén viszont 3 nap után már agyhalott lenne, sőt már megindul az oszlás
@resz45682 жыл бұрын
Feljebb ott a link az interjúról amiben személyesen a feltámadt magyar hölgy beszél az esetéről. Orvos állapította meg a halált
@aiami26953 жыл бұрын
A Halal az ellenseg, az elet ellentetje...egyaltalan nem jo, hanem rossz !
@tiborbalogh41813 жыл бұрын
Az Élet körforgás, ennek a körforgásnak a része a halál. A halál nem az élet ellentéte, nem is velejárója, hanem része. Valami létrejön, növekszik, hanyatlik, meghal. Ez az átváltozás, körforgások, egyensúlytalan állapot az Élet. Egy kavics egyensúlyi állapotban van. De nem él. A víz körforgása, az óceánokból felszáll, a szárazföldön lehullik, erekből patakok majd folyók lesznek, és visszajut a tengerekbe. Közben elveszíti előző állapotait. Tegyük fel itt lenne egy élőlény, amelyik végtelen hosszú ideig él. Megcsontosodna, a szokásai rabja lenne. A test elhasználódik az Élet által, ezért meghal. A lélek test is meghal. Ugyanaz történik vele, mint a fizikai világban a testünkkel, visszahull a lelki világba. Egyesek szerint a tudat nem más, mint a nagy tudat óceánból egy összpontosulás. Minél inkább összpontosult, annál tudatosabb. De aztán ez is széthullik, és visszatér a tudat óceánba.
@krisztinanagy90583 жыл бұрын
Vannak olyan sorsok, annyira szenvedésteliek, hogy a halál maga a megváltás. Mert egyrészt a szenvedés vége (ha nem lenne halál, soha nem érne véget a szenvedés, és az a pokol lenne, ha volna pokol), másrészt valami új és más kezdete lehet. A halál az élet része, ha nincs halál, nincs élet sem. Mert a halál maga a változás, ill. annak lehetősége. És csak ami változik, az él.
@Paxxxable3 жыл бұрын
uhhhh vaze .. ilyen bölcsességet még stonci néni se hallott sose midőn a nyoszolyályát mosta miközben répát majszolva ült az árnyékszéken nagyokat elmélkedve, miután megevett 10 tonna magnum jéglrémet vaze .. uhhhhhhh ... hát ez nagyon mély .. nagyon adja ...
@Paxxxable3 жыл бұрын
@@tiborbalogh4181 ez már azért közelít valamilyen realitást .. ja
@erikavass83253 жыл бұрын
A halál ellentéte nem az élet, hanem a születés. A halál csak annyira rossz vagy jó, mint a születés. Van, amikor szörnyen megrázó és van, amikor megváltás. Van, amikor a születés áldás, és van, hogy nem annak élik meg a hozzátartozók.