Mi a baj a Lokival?

  Рет қаралды 4,022

Jászberényi József Dr.

Jászberényi József Dr.

Күн бұрын

Пікірлер: 51
@prs42608
@prs42608 23 сағат бұрын
Gyors felépülést kívánok a fiának ( ha esetleg emiatt volt az Onkológiai Intézetben)
@Grabo466
@Grabo466 Күн бұрын
Tisztelt József! Végtelenül hálás vagyok az összefoglalóért, nagyon kedves öntől! Én is sajnálom azt a rengeteg drukkert is aki debrecenben rajong a fociért és amit feltett videót azon is kitünt, hogy 20 éve a futbalmeccsek látogatottsága szinte mindig az első háromban benne van! Nagyon örülök, hogy a csatárkérdést ismét megerősítette, hogy szükséges volna, hiszen tisztán látható, hogy a Bárány max. NB II-be való és nem értem miért nem költenek rá, de kellene egy igazán jó belső védő is, mert az is sántikál. Még egy dolgot szeretnék megemlíteni amit már évek óta bánt engem. Ebből a csapatból mindenki aki érdekelt csak "kivenni" szeretne, de költeni szinte semmit. És már az előző edző is utalt rá, hogy rajta lenne az ügyön, de nem rajta múlik. Szóval a fejétől bűzlik a hal...😞
@jaszberenyijozsefdr.
@jaszberenyijozsefdr. Күн бұрын
Igen, köszönöm, Ön volt az egyik, aki javasolta, hogy készítsek erről videót. Üdv. J.
@gyorgyszlovik2905
@gyorgyszlovik2905 Күн бұрын
Nézzétek meg a Verebes interjút mikor Győrbe ment , "Aki nem azt csinája amit mondok , úgy picsán rúgom ! "
@gyorgydosa6
@gyorgydosa6 20 сағат бұрын
Igen de ott volt kikre építeni de a lokinál hát nem tudom ...
@MoiseTofalvi
@MoiseTofalvi 22 сағат бұрын
Kitűnő Tanár úr az értékelése!! Kitartást kívánok a munkájához!!
@langorobertjanos2119
@langorobertjanos2119 Күн бұрын
A Lokival mindig is szinpatizáltam. Dzsudzsákot is szerettem mindig, sztem komoly érdemei vannak magyar és nemzetközi szinten is. Most viszont úgy látom, hogy a Debrecennek ő az egyik kerékkötője. Ha csak a negyede igaz a sok pletykának,, ami körülötte kering, akkor már eljött a búcsú ideje kedvenc klubjától. Azt nem tudom, hogy Máté Csaba maradhat-e a süllyedő hajón, de nem biztos, hogy lenne értelme. Úgy gondolom, hogy a Lokit csak egy teljes megújulás menthetné meg. Nagyon szurkolok a kisfiadnak!! ❤️
@armandkovacs7207
@armandkovacs7207 23 сағат бұрын
De jó lenne még a Herceg András vagy a Kondás Elemér féle Debrecent nézni tanár úr ♥️
@jaszberenyijozsefdr.
@jaszberenyijozsefdr. 23 сағат бұрын
Inkább az előző:)
@verpocok
@verpocok 16 сағат бұрын
Jobbulást a gyerkőcnek.
@attilakapas5830
@attilakapas5830 19 сағат бұрын
Az a baj, hogy Dzsudzsák játékosként ott van a tulajdonosok között,ez a baj ,csak a fiatalok kölünben gagya. Az alapoktól mindent,én így gondolom. Fradistaként mondom Hajrá Loki,mert kellene az NB1-be. Nagy buktatás volt, és nagyon sajnálom Máthé Csabát. A mecsen azt láttam, hogy ez a spanyol nevű srác (támadóban) volt az egyetlen aki focizni akart. A többi semmit,és hiába kiabál Dzsudzsi a riport alatt ,ő már csak egy 20- perces játékos. Bocs minden Debrecenitől ha valakit megsértettem de én így gondolom.
@josefschneider4362
@josefschneider4362 16 сағат бұрын
Dominguesre gondolsz. Istenem de sajnáltam őt. A szívét kitette a palyára, míg a többiek... Ha nem lesz változás Karácsonyig , remélem eligazol gyorsan, mert többeknek szüksége lenne ilyen játékosra (Vidi, ZTE, KTE).
@istvannagy8927
@istvannagy8927 Күн бұрын
Kondás Elemér ott volt a meccsen szombaton. Majd meglátjuk, hogy ennek lesz-e jelentősége.
@VIIIstvan
@VIIIstvan Күн бұрын
Ha van ideje minden meccsen ott van
@jaszberenyijozsefdr.
@jaszberenyijozsefdr. 20 сағат бұрын
A Loki öregfiúknál simán lehetne edző.
@gaborsz451
@gaborsz451 21 сағат бұрын
Jobbulást kívánok neki József
@simon02151
@simon02151 Күн бұрын
Nekem mint foci szurkolónak is mindig szimpi volt a Loki, mely ugyanúgy elválaszthatatlan kelléke a valamire való NB1-nek mint a Fradi vagy az Újpest. Iszonyat aggódok értük, mert én is úgy látom - persze nem nehéz most nem látni- hogy nagyon nagy baj van. Amikor végéig néztem a Paks elleni meccset, az első gondolatom az volt, hogy az összefoglaló alá beírom kommentben: " Pont így játszik egy olyan csapat, amelyik edzőt akar buktatni", aztán mégsem írtam oda, de miután láttam a videóját úgy tűnik nem vagyok ezzel egyedül.... Azzal sem, hogy óriási hiba volt a Blagojevicet elküldeni, szerintem is kitűnő szakember, ilyen luxust nem hiszem hogy bárki NB1-es csapat megengedhet magának. Azzal már picit vitatkoznék, hogy a Máté Csaba maradjon. Szerintem - bármennyire is sajnálom és nagyon szimpatikus mint magyar ember - az ő helyzete tarthatatlanná vált. Én már akkor nagyon aggódtam amikor kinevezték, az volt a véleményem hogy neki iszonyat nehéz lesz, mert nem ismerik, nem tisztelik a játékosok, úgy vélem ebben igazam lett. Abban is egyet értek hogy ez egy jó játékos állomány, minimum az első ötben kéne lenniük. Nagyon remélem a klub meg az NB1 érdekében hogy megtalálják a jó megoldást.
@DArpi-hl9mp
@DArpi-hl9mp Күн бұрын
Jó reggelt. Igazából az az egy győzelem kellene meg nem ártana kezelni a Dzudzák helyzetet mert látszik hogy nagyobb szerepe van mint az edzőnek. Persze ez csak az én személyes véleményem 😊
@peternemes6770
@peternemes6770 Күн бұрын
Én is szó szerint így látom, és ez a csapatszellemnek nem tesz jót. Persze sok csapatnál volt már hasonló szituáció, ezt a vezetőknek is látniuk, kezelniük kell.
@militaryorchid7937
@militaryorchid7937 Сағат бұрын
Debrecenben még nem ért véget a posztkádári világ, erre garancia egy közismert játékos, aki viszont már játékfelfogásban, tempóban, erőnlétben, mindenben múlt idő. Jobb volna neki is, ha még viszonylag nagy tiszteletnek örvendve vonulna vissza. A kétezres évek tingli-tanglija már nem működik idehaza sem. Különösen tragédia lenne a Lokira nézve, ha visszajönnének azon idők edzői is...
@TheDjandrew94
@TheDjandrew94 23 сағат бұрын
De az is lehet hogy annak a játékosnak tulajdon része van a klubban
@gssphun
@gssphun Күн бұрын
Jobbulást kívánok
@FerencSipos-f5s
@FerencSipos-f5s Күн бұрын
Köszönjük!
@fazakaszoltan4130
@fazakaszoltan4130 Күн бұрын
👍
@GaborKaracson
@GaborKaracson Күн бұрын
Hajrá Debrecen❤🤍 Végig a csapat mellett kell lenni.🤍❤️
@palhorvath764
@palhorvath764 18 сағат бұрын
En is megkerdeztelek Tanar ur.
@jaszberenyijozsefdr.
@jaszberenyijozsefdr. 18 сағат бұрын
Itt a lehetőség a kérdésre. A magáncsatornák nem erre valók. MInden embernek vannak természetes határai, amelyeket okkal őriz meg illetéktelenektől. Itt van mód kérdezni.
@Hl2_Tpal
@Hl2_Tpal Күн бұрын
Kint voltam a meccsen, azt énekelte a B közép hogy Nb2 Keleti csoport 😂
@belafulop5440
@belafulop5440 22 сағат бұрын
Máté csaba meddig marad?
@jaszberenyijozsefdr.
@jaszberenyijozsefdr. 20 сағат бұрын
Szerintem reggel 8-ig, ha van melegvíz, és tud zuhanyozni, különben átmegy egy másik panzióba.
@borcsokzoltan7976
@borcsokzoltan7976 Күн бұрын
Szerintem ezt nem kellett volna Máté Csabának elvállalni... Egy morálisan szétesett csapat nem neki való... Nincs önálló tapasztalata sem, igazz látta a "nagyokat", dolgozott mellettük, de ez nem neki való műfaj, és ebből nem lehet neki már jól kijönni...
@strayhound3842
@strayhound3842 Күн бұрын
Egy Bródy dal jutott az eszembe erről a videóról "Nevet ne mondj, ha kedves életed, Nevet ne mondj, sehogy sem éri meg. Nevet ne mondj, hisz ők is ismerik, Nevetve mondj nemet, ha kérdezik"
@jaszberenyijozsefdr.
@jaszberenyijozsefdr. Күн бұрын
Bródyról nekem ez jutott eszembe:) kzbin.info/www/bejne/hKjaeYuYpseSmMU
@strayhound3842
@strayhound3842 17 сағат бұрын
@@jaszberenyijozsefdr. Bródy annyira nem fontos. Nekem csak beugrott ez a négy sor, mert nagyon észrevehetően kerülted hogy kimondj nevet, neveket🙂
@hrvth.
@hrvth. 20 сағат бұрын
Hajrá debrecen! 🔴⚪
@vinczefer1234
@vinczefer1234 Күн бұрын
Miért nem tudhatjuk meg a renitens játékosok nevét.
@jaszberenyijozsefdr.
@jaszberenyijozsefdr. Күн бұрын
Mert mindenféléket beszél mindenki, de amíg nem bizonyítható, addig nem érdemes neveket mondani.
@pikari1502
@pikari1502 Күн бұрын
Dzs a probléma, és nem renitens, csak nehéz neki elengedni a profi focit, mert mutatni akarja hogy ő még mindíg tud segíteni a lokinak, ami részben igaz is, hiszen ő a legjobb rúgója és passzolója a csapatnak, de sajnos már futni nem tud és ez a védekezésben megoldhatatlan feladat ennek a keretnek.... Aki odamegy edzőnek vállalnia kell hogy Balázst játszatja, de akkor meg meg lesz kötve a keze taktikailag... A megoldás:balázs szezon végén visszavonul🤷‍♂️ha nem, akkor meg a loki megy a levesbe...
@vinczefer1234
@vinczefer1234 Күн бұрын
@@pikari1502 Én nem figyeltem DZS játékát. De valószinüleg igazad van a teljesítményével kapcsolatban. De a csapat amikor sikerelet ért el akkor is DZS ott volt. Nem hiszem, hogy ez lenne a baj. Az biztos hogy DZS- kot màr csak csere ként használnám a keretbe. Ha a Paksnál Böde vagy Varga megérti ezt. Akkor DZS is megértheti. Máté Csabának kell rendet tennie.
@pikari1502
@pikari1502 Күн бұрын
@@vinczefer1234 itt nem is a balázs teljesítményével van a gond, hanem ugyanaz a helyzet mint lebron james esetében! Öreg már, nem fér bele fizikálisan hogy védekezzen, a csapata gyenge épp ezért nem bírja el, de ezt nem lehet kimondani a médiában, mert ugye egy legenda az ember... Ilyenkor az a legjobb ha saját maga jön rá hogy valszeg többet visz mint hoz, a jelenléte a pozícióba a klubon bellül gátolja a többi játékos és a csspat fejlődését, építését... Kérdezem én, hogyan akarsz masszivan védekező és ezzel pontokat szerző lokit csinálni ha Balázs nem tudja letolódni, nem zárja a passzsávokat, nem ér oda már ütközni ha kell stb stb....
@CsabaOlah-dy4go
@CsabaOlah-dy4go 22 сағат бұрын
Nagyon nem kell gondolkozni.
@jozsikovacs511
@jozsikovacs511 Күн бұрын
Egyetértek és sajnálom hogy ide jutott a löki
@peternemes6770
@peternemes6770 Күн бұрын
Na, ezen látszik, hogy a Fradi ebben is jobb, mint a Loki, hiszen mi a Balkánról is "szupertehetséget" hoztunk. Úgy hívják hogy Saldanha. 😂😂😂👍
@josefschneider4362
@josefschneider4362 16 сағат бұрын
Azt hiszem eljött az idő, hogy Bárányt leigazolja a Vasas😅. Nem hazudok, nem hullajtanék könnyeket, ha úgy esne ki a Loki, ahogy legutóbb, de ahogy most akarják igazságtalanul talán szándékosan, az valami undorító, és remélem nem fog sikerülni!❤️🤍 Alapból most már igencsak megfontolandó lenne a bővítés.
Háború Ukrajnában (2024-10-22) - HÍR TV
45:42
Hír TV
Рет қаралды 2,8 М.
Когда отец одевает ребёнка @JaySharon
00:16
История одного вокалиста
Рет қаралды 15 МЛН
Good teacher wows kids with practical examples #shorts
00:32
I migliori trucchetti di Fabiosa
Рет қаралды 13 МЛН
Sigma baby, you've conquered soap! 😲😮‍💨 LeoNata family #shorts
00:37
Ferencváros-Fehérvár 2-0. Nyomás ellen okosan...
20:01
Jászberényi József Dr.
Рет қаралды 1,7 М.
Rogán és az LMP viszonya -  interjú Csárdi Antallal
1:09:10
Telex․hu
Рет қаралды 62 М.
Nem csak a MÁV, hanem egy BARÁTSÁG is kisiklott tegnap 😢 #398
47:32
Szoboszlai Suzuki Swifttel parkolt a turkáló előtt!
5:43
Jászberényi József Dr.
Рет қаралды 669
Szoboszlai: hogy lehet valaki gyenge de hasznos? Liverpool-Chelsea 2-1
16:00
Jászberényi József Dr.
Рет қаралды 6 М.
Когда отец одевает ребёнка @JaySharon
00:16
История одного вокалиста
Рет қаралды 15 МЛН