Drága Eszter!Nagyon meglepődtem ezen a videón😱Junius 6-án lett vége a kapcsolatunknak Akkor már ott volt az új tápláléka.Egy hét múlva már kezték posztolgatni magukat,szinte minden nap.Államdóan oda vitette magát ahol velem volt.Junius 6-a után két héttel már megjelent nálam,de vissza utasitottam.Egészen augusztus 5-ig próbálkozott de nem adtam be a derekam.Akkor minden kommunikáció megszünt köztünk,letiltott mindenhonnan.Egy hêt múlva megkérte a kezét az új tápláléknak ráadásúl a tőlem vissza provokált gyürüvel.Semmire nem reagáltam,tartom a no contaktott a mai napig.Nap mint nap mentek a posztok,viszont november 3+án állitólag vége lett az új kapcsolatnak,már le lett vége mind két részről az eljegyezve és az összes közös fotóik.Én továbbra is tartom a no contaktott,viszont nem is jelenkezik.Akkor ha jól értettem ezt a videót,minden poszt nekem szólt,csak mivel semmire nem reagáltam ő tönkre tette saját magát?8évig voltunk együtt,rengeteg visszapórszivózás volt,egyre durvább kegyetlenebb volt.Részemről ez volt a kegyeletdöfés,hogy pusztán tartom a no contaktott😊Én azóta nagyon jól vagyok,egyre erősebb,szeretem önmagam és ez nagyon jó érzés.Köszönöm Neked és másoknak(Beke Sándor és a Bennfektes)hogy segitettetek ebből az őrületből kigyógyúlni🥰💞❤️
@NarcMozaikokАй бұрын
Draga Erikam, igen, nagy valoszinuseggel a te No Contact ackiod idaig vezetett! Tönkretette magát es az uj kapcsolatot is. Szupi hogy ezt megosztottad velünk, ez zene sok ninja füleinek! Igen, nagyon meglepő lehetett neked ezt a videót hallani... hisz tele van téged igazoló részletekkel. Koszonjuk, es kitartás neked továbbra is! 😘❄️
@TheZarafashionКүн бұрын
Kedves Erika, fura volt azt olvasni szóról szóra ami velem is történt, ugyanoda viszi nyaralni igen, bár nálam nem jelent meg! 🙏
@jat25-08xАй бұрын
Drága Eszter! Tényleg ez az egyedül fegyverunk velük szemben. A lelki bűncselekményt sajnos nem büntetik, soot sokszor az áldozat kerül bíróság elé rossz színben feltuntetve.. :-) Szuper a csatornád, köszönjük hogy vagy :-)
@NarcMozaikokАй бұрын
Draga Alma, koszonom a kedves szavakat, es nagyon örülök hogy a csatorna tartalma ennyire megfogott téged. Puszi neked es kitartás továbbra is! 🥰⛄️🎄😘
@janosdremak558Ай бұрын
Drága Eszti,kedves csoport.Az èn példàmat írom ezzel a témával kapcsolatban.A kapcsulatunk alatt szàmtalan csendelverést,eltünést el kellett szemvednem.Amikor elkezdtem kutakodni,utánna nézni ennek a dolognak,bevezettem èn is a no contact szabàlyt.Nem sikerült tartanom,mert megkeresett.Egy őszinte beszélgetèsre hívott,ami persze nem az lett hanem a fejemre borított egy féligazság maszlagot.Arra akarok kilyukadni,hogy mi nem csendel verünk.Mi fèkrevonulunk mert elèg volt a játszmàkból.Ők nem akarnak fèlrevonulni.Azért teszik,hogy büntessenek,és kontroll alatt tartsanak.A no contact az végleges döntés.Persze ha valakinek itt még nem volt elég.Egy másik dolgot szeretnèk még ide írni.Ezek az emberek is hallgatnak ilyen videokat.Csak teljesen más okból.Mi épülni szeretnénk.Kimászni ebből a dologból,legközelebb pedig helyesebben dönteni.Ők is tanulnak.De ők azért,hogy eredményesebben tudják fent tartani a maszkot.Szóval.Ha bárkivel úgy érezzük hogy a kommunikáció nem egyenes,azt jól érezzük.Hallgasson mindenki a saját belső hangjára❤
@krisztinacska24Ай бұрын
Túrós tésztát lehet szalonnával és cukorral enni. Hú Eszter, két éve követem a csatornád és azt kell mondjam ez a legszuperebb, legütősebb és leglelkesítőbb videód. Minden szavad igaz! Két éve és két hónapja vagyok no-contactban és ne szóljam el magam másfél éve már nem is piszkál, vagyis én nem hallottam vissza semmit. De semmi sem tántoríthat el. Puszii❤❤❤
@NarcMozaikokАй бұрын
Drága Krisztikem, nagyon örülök hogy tetszett es hogy te is érzed a bátorító szavaim erejét! Gratulálok a no contacthoz, igazan csodalatos teljesítmény! Es ugye, nem is volt olyan nagyon nehez... idővel sokkal könnyebb lesz! Puszi neked es köszönjük ezt az inspiráló bejegyzest! ❤️🥰❄️😘
@krisztinacska24Ай бұрын
@NarcMozaikok bennem őszintén csak a félelem volt hatalmas, hogy árthat nekem bosszúból, mert nagyon rám volt kattanva, mert hiányozni abszolút nem hiányzott. Ahogy most sem. Csak az a frusztráció, hogy bármikor újra zaklathat
@agnesmatyas1296Ай бұрын
Drága Eszter te vagy az én terapeutám napi szinten sétálok mindig téged hallgatlak közben és meg nyugszom ! 🥷
@ÉvaSzepesváriАй бұрын
Drága Eszter! Édesen, de szalonna íz nélkül,mert nem szeretem a szalonna semmilyen formáját! Jó volt ez a videód is! Sokat segit tartani a no contactot!❤🌲🌲🌲
@dezsonelazar1929Ай бұрын
Én még nem kostóltam úgy de úgy eszed ahogy jólesik! Ami a videót illeti, nagyon köszönöm! Igyekszem tartani!
@janosszucs5613Ай бұрын
Drága Eszter! 🌹 Sok éve már, hogy nem szóltam hozzá a videóidhoz. De csak igazolni tudom, hogy minden szavad igaz! Csak a no contact működik!... 16 év a nárcisztikussal, 5 éve szabadon. Nekem ugyanaz a párom, neki persze már több palija volt.... ilyen az élet...
@NarcMozaikokАй бұрын
Draga Janos, köszönöm, hogy újra írtál, és megosztottad a tapasztalataidat. Nagyon örülök, hogy 5 éve szabad vagy, és sikerült kilépned ebből a körből! 🌟 Az, hogy kitartottal a no contact mellett, meghozta gyumolcset: boldogsag es beke egy hozzad melto parral! 🎄❄️🥷 Csak így tovább, és köszönöm, hogy meg mindig itt vagy velunk, a csatornan! 🎄😘❄️
@janosszucs5613Ай бұрын
@NarcMozaikok Nagyon nehéz megszabadulni egy nárcisztikus tól, de hogy te annyi év után még mindig előadásokat tartasz fáradhatatlanul, na ehhez kell igazi erő. 💪🥰... további sok erőt kívánok, mert ahogy látom még mindig van kinn segíteni. 🌹🥰
@ritaagoston679822 күн бұрын
Kedves Eszter! Igen, lehet úgy enni. Köszönöm a bölcs szavakat, sokat segìtett!❤❤❤
@martazsiros7425Ай бұрын
Köszönöm Eszter! Minden szavad igaz.
@EvaNemethneHorvathАй бұрын
Kedves Eszter! Hihetetlen erőt adnak a videóid, mindannyiunk számára. Több, mint egy éve nézlek, hallgatlak és kezdtem megérteni miben is voltam, mennyire nem értékeltem magam és hagytam, hogy velem mindent megtehessenek. Majd elkezdtem alkalmazni a no contactot. 🙂 Igen, igen a túrós tészta cukorral és szalonnával a legfinomabb. 😘
@ÉvaSzepesváriАй бұрын
Zseniális! Másodjára hallgatom ezt a videót.... A túróstésztát csak édesen ,szalonna iz nélkül eszem továbbra is 😂😂😂❤♡♡♡♡
@evaszekely6220Ай бұрын
Igen, lehet enni a túrós tésztát cukorral és szalonnával. Én is így szeretem. Köszönöm szépen Eszter!❤
@monikanemeth9782Ай бұрын
Kedves Eszter! Köszi a videót! A túróstészta szalonnávaléscukorral az igazi!! ❤😊
@ErikaKarakoАй бұрын
Csak úgy érdemes.Szalonnával és cukorral.🤩
@ÉvaSzepesváriАй бұрын
Hi! Nem tudom miért nem jelenik meg nálam a hozzászólás gomb?! Bocs, hogy itt irok választ.... Szalonnát alapból nem szeretem, és a túrós tésztát csak édesen tudom elképzelni! Elképesztően jó volt ez a videó is...Már nem nézegetem a telefonom feketelistáját, hogy mikor is keresett ez a haramia...❤❤🎉
@NarcMozaikokАй бұрын
Evikem, megvan a hozzászólásod, olvasom, es ez a lényeg. Orulok hogy a haramia mar kezd tárgytalanná válni. Millió ölelés neked es további kitartást! Puszi ❤️❄️🎄⛄️
@ÉvaSzepesváriАй бұрын
@NarcMozaikok KöszönömEszter,hogy irtál nekem,nagyon megtisztelő és értékes számomra! Tegnapi nap töröltem azt a telefonelőfizetésem,hogy még a feketelistát,se tudjam nézegetni...A haramia nincs közösségi platformokon ez is egy szerencse.Mi a 66-70 korcsoportba vagyunk,annira nem online ....Mégis ilyen problémákkal kell küszködni,de hála a segitségednek sosem késő... Puszillak Éva
@majamt.c2866Ай бұрын
Bravo 🎉🎉 nagyon - nagyon jo video , MEGINT MINDEN SZAVADAT ESZEM ESZTEREM IMÀDLAK ❤, Csajok nálam igy volt ahogy az Eszterünk mondja köszönhetö a NO CONTACT - nak !!!! Az uj tàplàlèkot csaltaès eldobta a no contactom miatt tuti fix ez nagyon benne is volt !!! Igen szerintem lehet a turos tèsztàt cukoral ès szalonàval ❤😂🎉 Love you 😘😘❤❤❤❤
@NarcMozaikokАй бұрын
Draga Majam, nagyon szupi hogy ez a video ennyire bejött neked. Készülök meg több ilyen ütésekkel, es köszönöm a bátorítást es az inspiráló visszaigazolást. Puszi neked es további sikeres kitartást kivanok. Love back atcha! 🥰❤️😘❄️🎄⛄️🥷
@fleurpetite4442Ай бұрын
Tiszta ♥️-ből köszönöm ezt a végtelenül lelki erősítő videót🙏♥️🫂🌷
@monikakriston-hp3hwАй бұрын
Köszi az oktatást. Megint okosabb lettem. Igen én is gyakran eszem cukrosan a turos szalonnás tésztát.♥️
@tundedioszegi6021Ай бұрын
Igen!!!!! jó étvágyat és meg is hoztad a kedvemet mindre amit mondtál - no contact és!! Túrós tészta szalonnával és cukorral! Pussz
@micike798Ай бұрын
Szerintem én voltam az első, aki a képébe "mertem" vágni, hogy nárcisztikus, (teljesen bepánikolt tőle, nem győzte bizonygatni, hogy Ő "jó ember"!), s lassan 2 éve tartom a "no contactot", miközben Ő találkozni akart ! Ahányszor "ellentmondtam" màr az ismerkedés elején (a megérzéseim jeleztek!), annyiszor sikerült lerántanom róla a nárcisztikus álarcát! Ettől olyan ideges és dühös lett (hisz nem az Ő "forgatókönyve" szerint történhettek a dolgok!), hogy azonnal kiesett a szerepéből, s megmutatta a valódi arcát ! Ezért is fontos, hogy ne "adjuk meg" magunkat, s ne dőljünk be azonnal, ha megmagyaràzhatatlan rossz érzésünk van! Akkora narcisztikus sérülést kapott tőlem váratlanul, hogy szerintem azóta sem heverte ki a maflást (még akkor sem, ha egyébként továbblépett)! Nagyon jó, hogy ezt így szétszálaztad Eszter - köszönöm! Más tudni és érezni, hogy ez így van, s más egy kívülálló szájából hallani!
@NarcMozaikokАй бұрын
Draga Micikem, naggggyon bátor voltál, hogy szembesítetted a nárcisztikus viselkedéssel (bar nem ajanlott, de te jol ertekelted a sajat kontextusodat), és hogy nem engedtél a manipulációknak. Az, hogy lerántottad róla az álarcot, valóban megrendíthette. A “no contact” tartása szuper és jól tetted, hogy nem hagytad figyelmen kívül a megérzéseidet. 💪 Nagyon örülök, hogy a videó is segített. Kitartas tovabbra is, hisz az önmagad védelme a legfontosabb! 🌟 Olellek 🥰❄️🎄
@lillalanczine762627 күн бұрын
@@micike798 Bocsi, hogy reagalok! En is ezt tapasztao, hogy adlora kudtdem fuggetlen attol, hogy menny(azonos nemu) volt neki amiro persze hem tudtam, de ossze alt a kep
@micike79827 күн бұрын
@@lillalanczine7626 Ez azt igazolja, hogy helyesen cselekedtél! Vannak helyzetek, kontextusok, amikor nem csupán el lehet, de el is kell térni a "szakirodalmi ajánlásoktól"! Nyilván ehhez megfelelő helyzetfelismerésre van szükség ! 🤗
@SándornéLakatos-s9o22 күн бұрын
Így igaz hirtelen hoztam a no contrat nem várta
@anikopali6470Ай бұрын
Szia .Lehet enni és nagyon fincsi .. Köszönöm ezt a videódat .Nagyo kellett nekem ..Tudva ,hogy ezzel visszatudok vágni neki .
@Galaxy-kt2jm16 күн бұрын
Szia Eszter, nagyon nagyon-nagyon nehéz mert miközben össze omlik k😢özben full contract.. kesz ♥️ rejtett náci ..illetve nárci pszichopata.
@zorkazitabalint6959Ай бұрын
Annyira jó hallani Tényleg ❤😊Erőt ad s kedvet a "no contact"-hoz.
@monikaberes2688Ай бұрын
Januárban 2 éve h nocontactban tartom a nárcot ☝ még az utcán is elbujtam sokszor ha épp arra jött autóval. Hogy meg ne lásson. Mert nem akartam még köszönni sem. Mert akkor lehetséges oda jön beszélgetni. Inkább lebujtam egy parkoló autó mögé😅
@claudianyilas0817Ай бұрын
Szia Eszter! Úgy edd a túrós tésztát ahogy kedved tartja! 😊Jó étvágyát hozzá cukorral és szalonnával! 😇
@veronika427923 күн бұрын
A cukros szalonnás túróscsusza biztosan finom annak, aki így szereti. Egészségedre! Van aki ketchuppal eszi, és van aki sehogy sem eszi. ❤
@SándornéLakatos-s9oАй бұрын
Köszönöm Eszter sokat segítettél
@emeseharcos790Ай бұрын
Igen, jó êtvágyat hozzá! ;)
@1197411974Ай бұрын
Ne törődj , hogy ki mit mond ez ne befolyásoljon ! Edd így ha te így szereted ! Én szalonnával és tejföllel szeretem ! 🙂
@monikaszabo4120Ай бұрын
Köszönöm szèpen Eszter nagyon sokat segítenek a videoid ....egyebbkent enis cukorral szeretem a túróstèsztát😂❤
szia Eszti! Köszi az újabb remek videót 🤩 Túrós csuszát èn szalonna nèlkül eszem, de mindenki más akit ismerek cukorral ès szalonnával… kèt dolog a lènyeg, 1. Neked ízledjen, 2. Legyen Gin&Tonic a vègèn :) 😎😉
@mariahorvathne4129Ай бұрын
Kedves Eszter úgy edd ahogy Te szereted . Váljon egészségedre. A videó nagyon betalált nekem.Tènyleg nem tudja hova tenni .
@KK-zb3fcАй бұрын
Köszi Eszter . A túrós tészta csak is cukorral szalonnával 🎉
@janosnemate5795Ай бұрын
szia drága eszterke, köszönöm gondossággal meg èpített munkádat, 💝 (túrós tèszta?) erre vissza tèrek, tetszik szèt szálazás, nagyon hyper szuper minden szavad, nárcista arcán karmolás m3g nem látszik ugyan no contact tartásával,viszont gatyául nèz ki, fogaskerekek közötti bot(de lehet kavicsot is dobni) meg tette a maga negatív hatását, szomszèd asszonyok tombolnak őket kínozza no contact ótaszaladgál föl le szomszèd utcában mèg nem tart össze omlásnál, 😈 ordít,èn őt tönkretettem teljesen kicsúszott kezèből törtènès irányíthatatlan lettem ő a tökèletessèg szobra(só szoborrá válna )jó volna❤️🌺🌹🐞😈💝
@idacsorbaАй бұрын
Drága Eszter, telitalálat ez a videód!! Ezek után ki választja a,, narc,, utáni sóvárgást? Te csak erőt szerzel a no kontacttal, emeled a,, piaci,, értékedet, a ,, narc,, csak alsóbb kategóriába süllyed. Meglepetés és öröm hallgatni téged!!❤😘 A túró édesen is jó tésztára de a csusza tészta szalonnával sütve, túróval nagyon finom. 🙂🐻🐻
@SándornéLakatos-s9o24 күн бұрын
Hadropanjon én is ősze voltam ropanva amit velem multek ő és a testvére mivel mind a ketten nagyon betegek no contrat tartani kel köszönöm Eszter
@margitradi6407 күн бұрын
Az Eszternek premes puha párnája van❤❤😂😂. És tökéletes meglátása 😢
@szecsierzsebet3239Ай бұрын
Szia kedves Eszterkem !Megint csodasat alkottal es meg is erositettel a nokontaktomban !Sokkal jobban erzem magama azota felszabadult lettem mar nemkell semmi ettol a haramijatol !A turostesztatt en is csak igy vagyok hajlando megenni !cukorral szalonava !😋
@Foxi-uw1esАй бұрын
Kedves Eszter, természetesen lehet túrós tésztát szalonnával és cukorral enni. Bár én nem eszek disznoszarmazekokat de boldoggá tesz hogy eldonthetem. Gitta.
@ZoltànKirály-w7zАй бұрын
Köszönöm szépen az összes videókat van egy 8 éves fiam ithagyott minket egy fiatal fiú val ment el néha eljön a fiát megnézi 10-20 percet van vele az utcán mert nem engedem be a házba! De már egyszer bejött és nekem ugrott hogy ő akkor is bejön mert joga van hozzá!! Mindig kéreget hogy ezt még itt hagyta ez még az övé a fia nem akar vele beszélni 8 éves nem akarja látni az anyát! A nő contaktot tartom a gyerekünk miatt ha ír vissza írok 1-1 szót! Mit tegyek meg? Köszönök mindent!
@anitadeak-n8hКүн бұрын
Kedves Eszter, az miért van, hogy mikor előadta az eldobas után, h van új kapcsolata es az ugy halad h komoly lesz, sehol nem mutatkozik vele es nem posztoljak magukat sehol?
@timeak9024Ай бұрын
Isteni megerősítő videó, segít a nyomorultság erezésünkön, mert neki az igazán rossz egy életen át, nekünk "csupán a vele való életszakaszunk és az elengedése". Ő marad örökre a tárgyában, a no contact pedig szuper eszköz ennek a bebiztosítására. 😊😂. Jó étvágyat a cukros túró tésztához. 😊. Szokták így enni, nincs vele gond. 😊 Én natúr főtt rizst szoktam mákkal enni, úgy mint a mákos tésztát. 🎉😅😊 Isteni finom. 😊 Puszi Eszter ❤😘
@NarcMozaikokАй бұрын
Draga Timikem, annyira jól mondod: a mi fajdalmunk ideiglenes, ok pedig csak haladnak szépen az egyre lejjebb sullyedesben. Jo tudni, hogy a mi no contactunk hozzájárul a számunkra oly fontos igazságszolgáltatáshoz! Puszi neked draga Timikem! 🥰😘❄️❤️
@melanie-282313 күн бұрын
❤💯💥
@janosnemate5795Ай бұрын
folytatom, (picit), Túrós tèszta szalonna 🥓 vagy tepertővel is tökèletes,cukorral mindenkèppen, &20%os tejföllel,ISTENI!!!! (nehezen tanultam meg főzni,rakott kel......wooow) hálásan köszönöm drága eszterke precíz munkádat, gyönyörű boldog utazást országunkban mely eszterkèè is, pihend ki magad(gyönyörű a háttèr andalító) Tisztelettel szeretettel ölel nèri 😱💍🍀🪻💝❤️🥷 Üdvözlet drága ninjáknak szeretettel ❣️🐦🔥☀️👻🧟🧑🎄
@tamasszeker496Ай бұрын
Lehet úgy enni. No meg a káposztáscvekedlibe bors és cukor
@ZsuzsannaVargaАй бұрын
Szia! Köszönöm nagyon hasznos volt. Tényleg nehéz tartani, hogy ne beszéljünk főleg úgy, megfenyegetett, ha nem fogadom vissza megöl. Abszolút agresszív. Tapasztaltam. Mit csináljak?
@NarcMozaikokАй бұрын
Rendorseg draga Zsuzsa! Te jo eg! 😘🥰
@anitahorvath1361Ай бұрын
❤❤❤
@TÜCSYАй бұрын
Kedves Eszter !!! 3 evig voltam rejtett nárcisztikussal hazugságok megcsalások után mindenhol letiltottam. Tiltas elött megtudtam élettársa lett . Minap ismeretlen számról rám ìrt Szia Kicsim ! Hogy vagy ? Minden rendben ? Miert tiltottal le ? Komolyan nem érti ? Vagy csak játszma ?? Rögtön tiltottam azt a számot válaszra sem méltattam !!
@Mucika9515Ай бұрын
Szia Dragasagom! Ne haragudj, h ezt irom, de sajnos ram nem mondhato el, h fel ment volna a piaci ertekem. En sok megyevel arrebb koltoztem es az osszes kozos ismerost tiltottam. Nincs nyilvanos profilom, mivel totalisan agyamnet indokkal dobott el o es tiltott le telefonon, viberen. En egyreszt biztos vagyok benne, h puhara landolt. Masreszt abban is biztos vagyok, h az en hirtelen eltunesem ott az o kozegeben ugy van eloadva, h o kitiltott engem onnan. Eltelt mar 1 ev is es nem probalkozott, uzenetet nem kapnek meg tole, de ha hivna elutasitott hivaskent latnam a hivaslistaban. Es nem akarom en, h keressen, de nem hiszem, h az ingerkuszobet meguti az en hianyom. Es felre ne erts, tudod, h nagyon sok felismerest koszonhetek neked es nem hagyom ki 1 videodat sem, de most, miutan azt konstataltam, nem szamit a no contactom, kicsit mintha felkapartam volna az amugy mar gyogyulo sebeimet. Most kerek szepen egyet a fakanallal!!😊en porogettem tul?
@henriettakun6579Ай бұрын
Az én sztorim is hasonló kilenc hónap telt el nem erzem a piaci ertékem.Nem vok túl a történésen, no contact ,mindenhonnan letiltva.Nagyon nehéz azt gondolni h az új táplálékokkal jól erzi magát én meg a gödörben közben.A videó meghallgatása hozta ki belőlem újra a sírást.Mikor lesz már vége ennek a szenvedesnek....
@100pirosАй бұрын
Szia Eszter! Nagyon jók a videóid!!❤❤ Én tartanám a no contact-ot. Sajnos egy lakásban lakunk 😢. Szeretném ha beszélnél a " szürke szikláról" is. Nem tudom az e-mail címed, hogy bővebben írjak. Köszönöm és ölelés.❤❤❤❤
@MKV-01Ай бұрын
Esztikém dràga, még fahéjat is tehetsz a cukor tetejére 🙂🥰💝
@berberbeautyvideoАй бұрын
Nem tudom hány nagy szerelem adatik meg egy èletben nekünk, de amikor valakivel ennyire összekapcsolódunk minden szinten, hát az elvesztèsèbe, az èrtelmetlen no contactba szinte belepusztulunk, úgy tud fájni.
@NarcMozaikokАй бұрын
De a no contact pont nem ertelmetlen... abba lehet hosszutavon belepusztulni ha nem tartod. Kitartas neked 😘🥰❄️
@attilahorvath4873Ай бұрын
Nem értem, hogy minek nézzem a SM-jat. Nekem a no contact azt jelentette, hogy letiltottam minden honnan, ahol erre van lehetőség. Nem tudok róla, nem tud rólam és ez így jó. És amilyenek, soha nem említik mit hazudott es mindig máshogy meséli el a történet, és egy idő után feltűnik másoknak hogy ugyanaz a sztorinak van A-Z-ig verziója. Soha nem ugyanaz a történet.
@NarcMozaikok29 күн бұрын
Nem kell nezned semmit, a komplett no contact az idealis, ahogy mondod. Senki nem biztat senkit arra, hogy barmit is nezzen, de vannak emberek, akiknek az abszolut no contact nem megy azonnal, hanem csak kisebb lepesekben jutnak el odaig. Ha neked azonnal ment, szuper, de nem mindenki mukodik ugyanigy. Tovabbi kitartast neked.
@gombimi3 күн бұрын
Teljesen egyet ertek sajnos néha nagyon nehéz ezt kivitelezni például ha társ szülői vagyon két kisgyereknek egyik 4 a másik 6 éves.
@NarcMozaikok3 күн бұрын
A no contact nem is nekik idealis, természetesen. Nekik inkább a low contact, azaz szürke szikla, amiről többször is beszelek a videókban. Olellek es kitartás neked továbbra is! 😘❤
@vereblaci1Ай бұрын
Stabilan tartom a no contact-ot. De még mindig nehéz!
@Musician0707Ай бұрын
Én a túróstésztát vagy édesítővel (nem cukorral!) vagy egy kicsit sósan tudom megenni. Ja, és tejföllel/joghurttal. A szalonna az egyik olyan étel(?), amit képtelen vagyok megenni.
@KláraMegyeriАй бұрын
Lehet, de én csak szalonnával szeretem meg egy kis tejföllel!!!☺️
@AdrienEvaDomokosАй бұрын
Kedves Eszter és Nindzsák! 30 év házasság után váltam el a férjem től. Már az elejétől voltak jelek de hamar kialakult bennem egy erős kötődés. Mondjuk az első pillanattól. Társaságban találkoztunk. Ő volt az outsider. És a legédesebb leghelyesebb ferfi. Nem is tudom hogy történt! Éteri gyönyörű hangja van. Vágyom még utána. Házasságban éltem 20 éves koromtól. Hamarosan elváltam és vele folytattam. 23 éves volt én 27. Az elso komolybaratnője. Nem bántam semmit! Azt sem hogy egy bankból hívott fel, hogy kölcsönt kellene felvenni a közös építkezéshez de csak úgy megy ha össze házasodunk. Nem baj e? Itt kellett volna nemet mondanom. Sok költözés es esemeny történt. Gyerekeink szüettek. Az utolsó epítkezes túl nagy ra sikerült. Nem sok örömünk telt benne. Vissza talált a régi, mediás szakmájáhiz és dobott engem. Akkor szembesitettem vele hogy nem ez volt a célunk, sirtam hogy nem birom elviselni hogy a 7 napból 7x utazik ,a Covid alatt,1 kamerával és 1 mindig csinos, képernyőképes szerkesztőnővel külföldre meg a legjobb eseményekre a városban. Én otthon tanitottam a kicsiket es nagyokat, Sirtam ő pedig azt sziszegte hogy költözzek 1 masik bolygóra és rendszeresen dührohamokat kapott. Ilyenkor kíméletlenül ütött es rúgott. Ossze omlottam ő pedig par honap alatt egy jogásszal mindent elvett tőlem. Zaklatással vádolt meg. Kitiltott a házunkból. Nincs jövedelmem. 8 éve már a nyugdijat sem fizette be, igy ha lesz munkám dolgozhatom mindhalálig. Nehéz volt feldolgozni hogy egy ennyire szivtelen, önző, könyörtelen embert szerettem olyan nagyon.😢 Köszönöm a videóidat! Sokat lenditenek a rossz kedvemen! Jó latni hogy ragyogsz mint a napsugár!
@AdrienEvaDomokosАй бұрын
2 éve egyedül vagyok. Ház, család és rokonok nélkül ,akik az ő rokonai. Teljes szociális elszigeteltsegben. Remény sincs rá hogy újra helyre álljon ez a törés. Bosszúból tette mert miattam hagyta ott a helyi Médiát. Kórházba kerültem. Mikor haza jöttem akkor olvastam a standard leveleit társkeresőn. Árulta magát, a lányainkat, a cicáinkat. Sajnálattal magát. Kitette a csapdákat. Sokkot kaptam. Le tagadta! Pedig olvastam. Ha ütött és mondtam hogy fáj, ő azt mondta nem fáj! Most rendőrségi eljárás folyik. Attól tartok ebből is kihúzzák a jogászok.
@NarcMozaikokАй бұрын
@@AdrienEvaDomokos Draga Adri, köszönöm, hogy megosztottad a történeted - szívszorító, amin keresztülmentél, és csodálatra méltó az erőd, hogy mindezt túlélted. Az a kötődés, amit iránta éreztél, nagyon mély lehetett, de az is, ahogyan bánt veled, elképesztően igazságtalan és fájdalmas. Az, hogy a családodat és az otthonodat is elvesztetted, szinte felfoghatatlan teher. 💔Mégis, az, hogy most itt vagy, és lépéseket teszel magadért - akár a rendőrségi eljárással, akár azzal, hogy próbálsz gyógyulni -, hatalmas bátorságot és kitartást mutat. Hidd el, a szociális elszigeteltség sem tart örökké; újra lesznek kapcsolatok és lehetőségek az életedben. 🌟Kitartas neked! Itt mindig találsz támogatást és megértést! Olellek 😘❄🎄
@SándornéLakatos-s9oАй бұрын
Dicsőség az atyának Jézus Krisztus nevében amen
@enikolillakovacs7163Ай бұрын
Lehet. Miért ne lehetne? Bár én személy szerint szalonna nélkül preferálom. Nem csak az az előnye ha nem adunk új sztorit a no contacttal, hogy a környezete megunja a régieket, hanem az is, hogy mivel állandóan ugyanazokat fogja felhozni, bele is keveredhet a hazugságaiba, mert annyira próbálja megtartani a narratívát.
@miklosveghelyi4699Ай бұрын
A túrós tésztát csak úgy lehet enni...🙂
@SándornéLakatos-s9o22 күн бұрын
Azt komonikalom neki hogy már nem irányít és nem is fog
@GaborBtothАй бұрын
Lehet enni bizony a túrós tésztát!! Bárhogyan.
@martazsiros7425Ай бұрын
Lehet mert én is így eszem. Fele fele a tányéron.😅
@agnesbiro1726Ай бұрын
Túrós tèsztàt szalonnâval...ès tepsiben àtsütve!
@kataheller795Ай бұрын
Kedves Eszter! Kizárólag külön-külön. Az egyik a túrós csusza, a másik a túrós tészta.😅😊❤
@janosdremak558Ай бұрын
Soha nem kapunk lezárást.Két okból.Valószinüleg lebukott valamivel amire soha nem kapunk magyarázatot.A másik pedig ki tudja mikor mire leszünk újra hasznosak.
@Johnyka8Ай бұрын
Fúj! Utálom a túrót, hát még a túróstésztát 😆
@vereblaci1Ай бұрын
Ami külön-külön ehető,ehető egyben is. Tejbegríz hagymás zsírral,és a toroskáposzta baracklekvárral fenséges!
@SándornéLakatos-s9o22 күн бұрын
Azt jelentené hogy neki volt igaza
@monikaberes2688Ай бұрын
Turosteszta mindenhogy jó😅
@lillalanczine762627 күн бұрын
Szia! Imadlak hallgatni! Erre pont ra jottem, hogy azert NEM bir elengedni, mert elerhetetlen vltam, barmikor kidobtam! +soszor oda vagta, hogy dobd Mar el az egod, te egy senki vagy😂Na ugh maga alakerult, hogy hetekig borotvalkozni hem volt ereje😂8 honapja kidobtam, tiltottam mindenhol, tegnap EGESZ NAP hivogatott, hem reagaltam! De ejfel utan sajnos megszegtem a no contaktot, hogy leirjam neki, mitkepzelsz te magadrol ki vagy te, hogy azt hitted hivogatsz es en ugrom? FINE VAN 8 HONAPJA FOGD MAR FOL! Ugh pofara esett, hogy hem igaz😂
@lajosbereczki9786Ай бұрын
Szia Eszter igen lehet én is így eszem! Ez a magyar kínais dolog! 😅
@idacsorba23 күн бұрын
Kedves Lajosbereczki9786 foglalkoztat a sorsod, gyógyulásod és örömet szerez, mikor olvasom bejegyzésedet. Annyira, hogy a viberemen mindig megjelenik @lajosbereczki9786, ne haragudj hogy megszolitalak, de örülök, hogy most,, egyenesen,, tiszta vizet öntök a pohárba ! Boldog új életet kívánok neked, mint sorstars és barát!
@idacsorba21 күн бұрын
Jó látni hogy itt vagy, nagyon örülnék, ha sorsod jobbra fordulasat megirnad, aranyszivu Lajos ninja. 😊❤🎉
@lajosbereczki978620 күн бұрын
@idacsorba Drága Ida köszönöm hogy érdekel a sorsom. Itt vagyok és leszek bárhogy is alakuljon az életem. Arra neveltek hogy ne fordítsak hátat azoknak kik nehéz időkben mellettem voltak!
@idacsorba13 күн бұрын
@@lajosbereczki9786 most láttam meg, hogy válaszoltál, nem tagadom, hogy szívből örülök annak, ha látok megjegyzést tőled, tudod, hogy nem,, ismerkedési szándék vezérel, tudod az életkoromat, de úgy gondolom olyan,, lelked,, van, mint társamnak, Gyurinak ezért a te sorsod sem közömbös nekem. Baráti e emailt is valthatnank, mert a videódbol tudom, hogy az életed szomorú eseményeit is,, túlélted, amit a,, művésznő,, lerazott,, amikor együtt érzésre lett volna szükséged, ez azóta is fáj nekem, mivel én megértő társsal sok szomorú eseményt azokban az években jobban át veszleltem,, ezért remélem te is kaptál baráti egyutterzo segítséget. Egészséget, sok sikert, boldogságot kívánok neked és a hozzád tartozóknak. ❤❤🐻🐻
@idacsorba11 күн бұрын
@@lajosbereczki9786amíg élek, mindig távolból is sok boldogságot kívánok neked, mert a jó emberek... Csak jót tesznek és kívánnak másnak is, de tudom, hogy keveset, kapnak a jó tettek ért!