Minden ember legnagyobb gyógyítója Isten! - Ráskiné Éva, Horányi Ágnes

  Рет қаралды 29,420

VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ

VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ

Күн бұрын

A nagy szellemi gyógyító, Bruno Gröning, elemhez, illetve akkumulátorhoz
hasonlította az embert. Mindenki energiát ad le, azaz erőt veszít a mindennapi élet folyamán, amikor gondolkodik, amikor beszél, amikor tevékenykedik, ugyanakkor a szükséges, új életenergiát gyakran nem tudjuk kielégítő mértékben pótolni. Ahogyan egy üres akkumulátor sem működőképes, egy erőtlen test sem tudja a feladatát megfelelően ellátni. Ennek később kimerültség, idegesség, félelmek és betegség lehetnek a következményei.
Hogyan tudunk Bruno Gröning szerint ismét új energiához jutni? Fel tudunk-e annyira töltekezni energiával, hogy másoknak is tudjunk adni belőle, akik energiahiányosak?
Létezik-e szellemi úton történő gyógyulás? Meg lehet-e tapasztalni Istent? Ki az, aki valójában gyógyít, a gyógyító, a beteg, aki vágyja és megengedi a gyógyulást, vagy Isten? Hogyan tudja megnövelni a gyógyító energiát a közösség ereje? Hogyan segít napjainkban is néhai Bruno Gröning a magasabb Isteni erő megtapasztalásában?
Elérhetőségek:
Kocsis Józsefné: +36/20/499-7128
A Baráti Kör honlapja: www.bruno-groe...
KZbin csatorna: / brunogroeningorghu
Facebook csoport: / brunogroningbaratikor
Instagram csatorna: / brunogroningbaratikor
Gyógyulási beszámoló:
Te meggyógyultál! Ez hihetetlen! - Gyógyulás porckorongsérvből
• Te meggyógyultál! Ez h...
Előzetesek és filmajánlók:
1. A gyógyulás fenoménja dokumentumfilm - KZbin premier beharangozója:
• A GYÓGYULÁS FENOMÉNJA ...
2. A fenomén Bruno Gröning - „A Csodadoktor” nyomában:
• A fenomén Bruno Grönin...
Ráskiné Éva és Horányi Ágnes beszélgetése.
#gyógyulás #BrunoGröning #VNTV

Пікірлер: 61
@gyorgyisosko1291
@gyorgyisosko1291 2 жыл бұрын
Köszönöm,csodálatos beszélgetés volt! Én 6 éve vagyok Ausztriában a Bruno Gröning Baráti Kör tagja,forditó is vagyok.Gyógyulást kaptam,rengeteg segitséget,életörömöt,új életminöséget családommal együtt! Nagyon hálás vagyok Istennek és Bruno Gröningnek!
@rozaliaberecky6830
@rozaliaberecky6830 2 жыл бұрын
Bízok Istenben, és spontán gyógyulásban is!🙏🙏🍀🍀😇😇
@zoltannepataki6077
@zoltannepataki6077 Жыл бұрын
Köszönöm szépen!!Isten Áldjon Meg mindenkit!!
@ferencnepucsok939
@ferencnepucsok939 2 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm ! Sokat adott ez a beszélgetés nekem és a páromnak. Isten a mi gyógyítónk! Rajtunk múlik, hogy akarunk e gyógyulni.
@rizsi51
@rizsi51 2 жыл бұрын
Éva asszony olyan lelkes, hogy átsugárzik még a képernyőn is, látszik, hogy boldog ember. Sokféle módon lehet csatlakozni az Isteni energiához, kinek mi az elérhető, a kedves, a megérthető, a szimpatikus. A HIT hegyeket mozgat, ahogy tartja a mondás. Köszönöm szépen a filmet, érdemes volt megnézni.
@dianareitterer4795
@dianareitterer4795 2 жыл бұрын
@beatavakulya3724
@beatavakulya3724 2 жыл бұрын
Ez egy csodás beszélgetés és felkeltette nagyon a figyelmemet. Valaki ajánlotta a dokumenumfilmet Bruno Gröning életéről a kommentelők között. Én megnéztem mind a 3 részt és megváltozott azóta az életem. Egy olyan erős hit és támogató "kapcsolat" alakult ki bennem Bruno Gröning segítségével,hogy sorra oldom meg életem elakadásait. Kinyomtattam a fotóját, ahogy ajánlották, és a házban több helyen is kiraktam. Szinte érezhető a jelenléte, akkora a kisugárzása.Akit megérintett ez a beszélgetés, az nézze meg a dokumentum filmet.Nekem nagyon sokat segített és segít most is. kzbin.info/www/bejne/nZeTYmZmlseBrM0
@evapill7660
@evapill7660 2 жыл бұрын
Köszönöm JAKAB ISTVÀN a műsort ŐN egy igaz ember !
@MsKitkat47
@MsKitkat47 2 жыл бұрын
Köszönöm. Nagyon lelkes közvetítõje a szerzett tudásnak, Isten gyógyító erejének.
@rozaliaberecky6830
@rozaliaberecky6830 2 жыл бұрын
Szeretettel hallgatom, és teszem mindennap, és gyógyulok! Akorben tartozom🙏🙏🍀
@evakocsis4561
@evakocsis4561 2 жыл бұрын
Nincs gyógyíthatatlan betegség csak gyógyíthatatlan ember!
@janosholptalicskavaltolomk446
@janosholptalicskavaltolomk446 2 жыл бұрын
Csak óvatosan az ilyen ambivalens kijelentésekkel.
@valeriazsadanyi4779
@valeriazsadanyi4779 2 жыл бұрын
Köszönöm ezt a kiváló riportot!❤
@erikaviktoriavarga489
@erikaviktoriavarga489 2 жыл бұрын
Koszonjuk a beszelgetest, a tudas atadasat!🙂
@juditterplan4712
@juditterplan4712 2 жыл бұрын
Kedves Ági Nagyszerű, hogy ezt a Valós Lehetősèget Megismertetitek az Emberekkel Isten földi Szolgája Minden Kórházban Kikène Tenni A Fènykèpèt ès a Betegek Testère tenni Filmet vetíteni , hangosan olvasni róla . Èn Èvtizedek óta Bruno Gröning segítsègèt kèrem általa
@laszlofarkas2830
@laszlofarkas2830 2 жыл бұрын
A pozitív gondolkodás fontos de tenni is kell érte.
@juditterplan4712
@juditterplan4712 2 жыл бұрын
Isten Szeretetèt kell tudni Letranszformálni Èletünkre ès azt Tovább adni Pl. Barátnömmel 20 ève nem találkoztam amikor Meghívott Vidèki Házába , mert 70 èves húga 6 èvvel ezelött Agyiattakból kifolyólag bizonytalan a járása ès A Jobb tenyerèn 4 újja le volt teljesen tapadva ès csak erővel lehetett kinyítni ès újra vissza csapódott ès a Tölük 40 km re lakó Fia Lóvanak a hátsó lába eltörött ès nem tudott felállni .Mielött mentem hozzájuk mondtam a Messengeren keresztül Èn imádkozom ès kèrem Bruno Grőning get hogy segítsen .Barátnőm Viccnek vette Keddi napon mentem ès d.u.megèrkezve a A Beteg Húgának odaadtam Egy Fűzetet amiben Emberek írták le hogyan kaptak gyógyulást Bruno Gröning által ..Egy szót sem beszèltem Neki Se Istentől se Bruno Gröningről. Másnap az ebèdnèl kèrdezem Zsuzsika hogy vagy , Magasra emelte jobb kezèt ès mind a 4 újját kinyitva lazán összecsipegette ès megtudta fogni a kanalat . Másnap meg krestük hol van ès kint az utcára kiment sètálni..A Fia törött lábú Lova Egy hèt múlva felállt ès menni tudott. A Lónak Fogalma sincs Istenről u.m. Szabad Èrzelmi Intelligenciával Èlni ès Istent kèrni Állítson Szolgálatába .A Bibliát úgy olvasni hogy a kapcsolatunk lètrejöjjön az Ègiekkel A You Tubaba beírni T B JOSHUA magyarul, Jhon Chi + Kathryn Krick ès sok más Profèta aki Megkapta a Pünkösdkor Leárasztott Szent Lèlek Szent Szellem Erejèt.
@kinjaanyad5890
@kinjaanyad5890 2 жыл бұрын
@@laszlofarkas2830 .8 Ĺp00sw2u
@kinjaanyad5890
@kinjaanyad5890 2 жыл бұрын
@@laszlofarkas2830 hogy Hj
@rozaliaberecky6830
@rozaliaberecky6830 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen🙏🍀🙏😇
@sandordongo6970
@sandordongo6970 2 жыл бұрын
Kedves Éva. Kérem küldjön nekem segítséget egy új keletű állapot legyőzéséhez?
@evaraskine6860
@evaraskine6860 2 жыл бұрын
Kedves Sándor! A honlapon megtalálja a jelentkezési lapot, kérem töltse ki és felvesszük önnel a kapcsolatot. Szüksége van rá, hogy megismerje, hogyan működik ez az erő és hogyan tud önmagának is segíteni. Üdvözlettel: Ráskiné Éva
@lajostorma3781
@lajostorma3781 2 жыл бұрын
Igen , igen, a Hit hegyeket mozgat, a kétely meg megmásza öket!!! De végeredményben mindig hiszük valamiben, csak nem mindegy, hogy miben, a jóba vagy a roszban például. Minden a HITEN mulik Kedves embertársaim!!!
@mariagabor5554
@mariagabor5554 2 жыл бұрын
Érdekel a baráti kör.
@katalinelekes2230
@katalinelekes2230 2 жыл бұрын
Igen.. nagyon jo, hogy megossztja másokkal is, én is szívesen meg ismerném ezt a barátikört.
@evaraskine6860
@evaraskine6860 2 жыл бұрын
Kedves Maria Gábor! Kérem az interjúban közölt telefonszámot hívja fel, vagy a honlapon megtalál egy jelentkezési lapot, azt kitöltve felvesszük önnel a kapcsolatot! Üdvözlettel: Ráskiné Éva
@evaraskine6860
@evaraskine6860 2 жыл бұрын
@@katalinelekes2230 Ha az interjúban megadott telefonszámot felhívja, vagy a honlapunkat felkeresi és az ott megtalálható jelentkezési lapot kitölti, felvesszük önnel a kapcsolatot. Üdvözlettel: Ráskkiné Éva
@erikatheilhaber3156
@erikatheilhaber3156 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen!
@peternerafael9048
@peternerafael9048 2 жыл бұрын
Szeretnék én is meggyógyulni Skiziofréniámból
@zoli4096
@zoli4096 2 жыл бұрын
Abból sajnos nem lehet.
@titok3
@titok3 2 жыл бұрын
"Nincs gyögyíthatatlan Isten a legnagyobb orvos" Bruno Gröning
@zoli4096
@zoli4096 2 жыл бұрын
@@titok3 akkor miért halnak meg jó emberek betegségekben?
@titok3
@titok3 2 жыл бұрын
@@zoli4096 Ha szeretne errő bővebben hallani keressen meg privátban. Ha figyelmesen hallgatja Ráskiné Évát erre is kaphat Töle is választ
@zoli4096
@zoli4096 2 жыл бұрын
@@titok3 hogy lehet itt privátba írni?
@Astral-NagyLaszlo
@Astral-NagyLaszlo 2 жыл бұрын
De hisz akit mindenhol istennek hivnak azok a régen itt járt magasabb civilizációból érkező segítök voltak
@katalinbalint3116
@katalinbalint3116 2 жыл бұрын
Bocsánat,nem csak itt voltak! Itt vannnnak csak érezni és kérni kell a segitésüket,hogy meg adasson!Köszönön szépen.
@attilanemihalyi1138
@attilanemihalyi1138 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen!
@manuelfriedmann6076
@manuelfriedmann6076 2 жыл бұрын
👍🙏💥🍀
@bernadettmiskolczi3809
@bernadettmiskolczi3809 2 жыл бұрын
Az az érdekes , önmagát, miért nem gyógyitotta meg...
@ibolyariesz9402
@ibolyariesz9402 2 жыл бұрын
Mert ezek az Istentől áldott emberek ezreken tudtak segíteni,de saját magukon nem. Ez volt a sorsa!
@bernadettmiskolczi3809
@bernadettmiskolczi3809 2 жыл бұрын
@@ibolyariesz9402 koszonom!! Igen.igen!!!.. biztos, az Ö lelke döntött igy...❤
@mandulazold6237
@mandulazold6237 2 жыл бұрын
Fent van az élete a KZbin-on. Mivel nem engedték, hogy gyógyítsa az embereket, azt mondta a benne maradó felhasználatlan energiától el fog égni belül. Mikor meghalt, az orvos azt mondta ilyet még nem látott, mert tényleg elégett belül.
@bernadettmiskolczi3809
@bernadettmiskolczi3809 2 жыл бұрын
@@mandulazold6237 nagyon köszönom!! Semmi sem véletlen..!! Hálàt érzek, hogy mennyi emberen segített , és segít!!!!! Áldjon meg Öt is és mindannyiunkat a jo Isten!!🌈🙏❤🌏💞
@mandulazold6237
@mandulazold6237 2 жыл бұрын
@@bernadettmiskolczi3809 Nincs mit, szívesen. kzbin.info/www/bejne/nZeTYmZmlseBrM0 Ez az első rész...
@noemivadnai2897
@noemivadnai2897 2 жыл бұрын
Minden ember legnagyobb gyógyítója, saját maga, az érzelmi kilengéseket, amivel megbetegítjük magunkat, más nem tudja helyettünk helyrehozni
@anikolaszlo7852
@anikolaszlo7852 2 жыл бұрын
Nagyon köszönöm!
@gollemonithro7420
@gollemonithro7420 2 жыл бұрын
Ebben a fázisban,van megcsappanva az energia mindenütt, érthetettlen számomra hogy miért nem Augusztusban beszélnek errõl,amikor mindenhonnan is energia van..Honnan merítkezzek energiákat,ha sehol sincsen?! Nonsense..
@evaraskine6860
@evaraskine6860 2 жыл бұрын
Kedves Gollemo Nithro! Ez az erő mindig és mindenhol rendelkezésre áll bárkinek. Ha ön töltekezni akar energiával, egyszerűen felveheti, akárhol van. Nincs időhöz, évszakhoz, helyhez kötve.
@mariannaszilagyi2891
@mariannaszilagyi2891 2 жыл бұрын
💫💝💝💝💫
@laszlofarkas2830
@laszlofarkas2830 2 жыл бұрын
Isten ereje a legelő tehén,kapirgáló tyúk,fán érett gyümölcs egészséges táplálkozás szellemi útunk gyógyuláshoz dolgoz és zabálj termeld meg élelmiszerered ,varázs erő mese ne légy hülye. Víz és táplálék nélkül felfordulsz.
@evaraskine6860
@evaraskine6860 2 жыл бұрын
Kedves László! Igen, igaza van. Isten ereje ott van a legelőn, a tehénben, a kapirgáló tyúkban, az élelmiszerben, amit megeszünk, ...stb. Mindenhol az egész világon, mert élküle nincs élet :) szeretettel: Ráskiné Éva
Ne félj, valami őrködik felettünk! - Géczy Gábor, Jakab István
41:14
VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ
Рет қаралды 279 М.
"Őszi immunvédelem I-Pack-al" webinarium Antal Valival
1:07:11
Coral Club Hungary
Рет қаралды 10
إخفاء الطعام سرًا تحت الطاولة للتناول لاحقًا 😏🍽️
00:28
حرف إبداعية للمنزل في 5 دقائق
Рет қаралды 42 МЛН
ДЕНЬ УЧИТЕЛЯ В ШКОЛЕ
01:00
SIDELNIKOVVV
Рет қаралды 3 МЛН
规则,在门里生存,出来~死亡
00:33
落魄的王子
Рет қаралды 26 МЛН
A görbe, ami mindent egyenesbe hoz - Farkas Éva, Horányi Ágnes
45:22
VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ
Рет қаралды 1,3 М.
Életvédő praktikák - Szollár Szilvia, Horányi Ágnes
40:42
VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ
Рет қаралды 24 М.
Vigyázz mit beszélsz! A magyar nyelv isteni, kozmikus ereje - Juhász Zsolt, Horányi Ágnes
41:37
Láncreakció (2024-10-03) - HÍR TV
44:15
Hír TV
Рет қаралды 8 М.
Sikertörténet - A fenomén Bruno Gröning - 2003 óta a mozikban
34:02
Bruno Gröning Baráti Kör
Рет қаралды 18 М.
Ne dőlj be az ál-aranykornak! - Jakab István, Horányi Ágnes
33:50
VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ
Рет қаралды 48 М.
Költözzön a lelkedbe az örömteli béke! - Tóth Heidi Hesse, Jakab István
41:27
VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ
Рет қаралды 92 М.
إخفاء الطعام سرًا تحت الطاولة للتناول لاحقًا 😏🍽️
00:28
حرف إبداعية للمنزل في 5 دقائق
Рет қаралды 42 МЛН