Hajdú: "Hallgattassék meg a másik oldal is." Elnézést, de az egyik oldal kb. 1-2 percet mesélt a családi dolgokról, míg Varga kapott rá 2 órát. Ez így nem túl arányos. Elmondása szerint Hajdú azért nem kérdezte Juditot a kegyelmi ügyről, vagy a hangfelvételek tartalmáról, mert ez alapvetően egy bulvár platform. Ehhez képest 1 hónappal korábban kitett egy 2 órás videót Osváth Zsoltival, ahol legalább egy óra politikáról szólt.
@youtubecsatornad9049 ай бұрын
2011 ben pedig orbannal volt ko kemeny politika beszelgetes
@gergelykonczey12179 ай бұрын
Soha NEM mondott semmi rosszat MP a volt feleségéről, sőt inkább védte. A nyilvánosságra hozott felvétel sem Varga Judit számára terhelő, MP nem a feleségének akart ártani azzal, hiába próbálják meg így beállítani. Pont ezért a "zsarolás" vádja se áll meg. Hajdú nettó hazugsággal indít, amikor azt állítja, hogy MP állaspontját már ismerjük, de szegény Juditnak eddig semmi lehetősége NEM volt "megvédeni" magát. LOL. Varga Judit szándékosan eltűnt, baromira NEM akart ő senkinek se nyilatkozni, mert NINCS mondanivalója a munkaadójának se a kegyelmi botrány, se annak áldozatai, se a Völner/Schadl/Rogán ügy kapcsán. Nagy szerencsénkre Hajdú Péternek sikerült "megtalálnia" és nagy nehezen rábírni egy bulvár interjúra, ahol savköpő menyét módjára, ország-világ előtt beállíthatja a gyerekei apját a világ legrosszabb emberének...
@JózsefVas-p4g9 ай бұрын
H petitol mit varsz Most szolgalta meg rogannak, hogy csalasert nem kelett bortonbe menni😂
@evagabriellabobak12979 ай бұрын
Igen pont így gondolom. Ezért lett már az első percekben hiteltelen az egész
@JózsefVas-p4g9 ай бұрын
Gratula😂
@atikalimbo9 ай бұрын
Én kb 1 éve kezdtem el JÓLVANEZÍGY-et nézni, előtte pedig a megafonosok videóit dobálta fel a YT shorts. Némelyiket még be is likeoltam. Szörnyű belegondolni mostani 18 éves fejjel, hogy mennyire tudnak manipulálni, ha nem vigyázol, pedig akkor is már volt valami kritikus gondolkodásom, érdekelt a politika, de ez hányinger amit ott leművelnek. A szüleimet már elvesztettem ilyen téren, nem fogok sohasem azonosulni velük, ha csak az M1-ből és a Megafonosoktól hallanak dolgokat. Köszi, hogy rávilágítotok az ilyenfajta dolgokra és még sokmindenre!
@hegyioliver42369 ай бұрын
Ez nagyon érdekes. Remek, hogy ezt leírtad. Nekem teljesen átlátszó és szánalmas manipulációs kísérlet az összes ilyen videó, átitatva izzadságszagú jópofáskodással, vagy gyomorforgató gyűlöletkeltéssel. Eddig bele sem gondoltam, hogy ez milyen káros lehet, ha az embernek nincsenek még erre szűrői. A szüleid már megéltek egy-két dolgot. Egészen biztos, hogy tisztában vannak azzal, amire te már rájöttél. Vajon miért fogyasztják mégis ezeket a tartalmakat?
@FodrászOlló9 ай бұрын
Szeretném ha tudnád, hogy a véleményalkotás szabadsága nem korfüggő. Ahoz, hogy jobban meg tudjon ítélni az ember egy helyzetet, szituációt, érdemes többféle megvilágitottságban körbejárni, megismerni. Ezért kicsit se érezd magad ramatyul, ha nem csak egyirányú beálítottságból tájékozódsz. Végül is akik nem így tesznek, vagy vakok, vagy lusták, vagy nem is akarnak az igazságra fényt deríteni. Egyébként fogadd el tőlem: A kor, a megélt évek száma nem egy érdem, csak egy állapot. Csak ezért, mert valaki idősebb, még nem jár tisztelet, vagy utálat. Az a lényeg: Ki mit mond, és utána mit cselekszik. Mondja ezt neked egy hetven évesnél idősebb honfitársad, aki ott volt Febr. 17.-n a Hősök terén, ezeknek a fiúknak (is) köszönhetően...
@johnnycs12889 ай бұрын
Ne add fel! Neked van a legnagyobb esélyed hogy felnyissad a szüleid szemét. És csak így lehet megmenteni az országot emberről emberre kell menni és felvilágosítani őket!
@FR_-ij4zz9 ай бұрын
Én 30 éves koromban simán odaálltam apámék elé, hogy nem érdekel, hogy nem szoktak szavazni.. nem érdekel, hogy kit választanának, mert szavazni "XY-ra" kell és kész. Ha azt akarják, hogy jó legyen nekem meg az unokáknak majd, akkor el kell menni. Egyikük el is ment, pedig előtte szerintem soha nem voltak szavazni , egyikük sem.
@juditseregelyes53209 ай бұрын
A szüleid hisznek ezeknek?
@NorbertNagy8889 ай бұрын
Közös többszörös ötlet: Magyar Péter - Varga Judit - Rogán Tóni 😂
@filemona93989 ай бұрын
=döbrögi?
@gaborl68379 ай бұрын
Ha a magyar népnek lenne egy kis igazságérzete, akkor Magyar Pétert paradicsommal megdobálva zavarták volna el. De sajnos ez a nép a messiás- és csodavárás posványában fetreng.
@gaborl68379 ай бұрын
Ha a magyar népnek lenne egy kis igazságérzete, akkor Magyar Pétert paradicsommal megdobálva zavarták volna el. De sajnos ez a nép a messiás- és csodavárás posványában fetreng.
@gaborl68379 ай бұрын
Ha a magyar népnek lenne egy kis igazságérzete, akkor Magyar Pétert paradicsommal megdobálva zavarták volna el. De sajnos ez a nép a messiás- és csodavárás posványában fetreng.
@gaborl68379 ай бұрын
Ha a magyar népnek lenne egy kis igazságérzete, akkor Magyar Pétert paradicsommal megdobálva zavarták volna el. De sajnos ez a nép a messiás- és csodavárás posványában fetreng.
@Saintgreene9 ай бұрын
Így a hét margójára: Piros tojás, megvert Csoki, minden reggel Fókicsopi! Boldog nyulat!
@leventenemecz71469 ай бұрын
Ebből a versikéből kéne pólót csináltatnia a fiúknak, én tuti hordanám. 😂
@szabolcskomaromi9 ай бұрын
“Adás végére annyi szörnyűség kiderül majd Magyar Péterről, hogy muszáj leszel kegyelmet adni neki” JÓLVANEZÍGY szuperköszi Kétségtelenül a legjobb komment volt a Hajdú LIVE alatt.
@gaborl68379 ай бұрын
Ha a magyar népnek lenne egy kis igazságérzete, akkor Magyar Pétert paradicsommal megdobálva zavarták volna el. De sajnos ez a nép a messiás- és csodavárás posványában fetreng.
@Perseus999 ай бұрын
12 év bántalmazás Írta: Rogán Antal Rendezte: Rákay Kálmán Producer: Orbán Viktor Stylist: Vajna Tímea Főszereplő: Varga Judit Mellékszereplő: Hajdú Péter 18 éven aluli nézőinek számára nem ajánlott. Az Origó olvasói kedvéért feliratoztuk!
@palbohusmagyar70039 ай бұрын
Valami hasonlót akartam írni. De te jobban összeraktad. Röviden tömören. A Vajna Timis kitérés külön köszönöm. Ezekszerint nem csak én nem felejtettem el azt a szinjátékot.
@gergelygergely30529 ай бұрын
Varga Judit (2020. januàr): “Én az anyaságot, a hagyományosnak mondható női feladatokat mindig úgy élhettem meg Péterrel, mintha egy nyitott ajtajú kalitkám lenne: tudtam, hogy ha szeretnék kiteljesedni más területen is, akkor kirepülhetek. Péter sosem várta el tőlem, hogy feladjak bármit is abból, aki én vagyok. Ha zárva lett volna a kalitka ajtaja, akkor nem biztos, hogy annyira jól éreztem volna magam benne, így viszont mindig szívesen repültem vissza.”
@theremay9 ай бұрын
13:00 körül: gulyásgergelyt ne bántsátok! Most volt gerincműtéten, de megint kilökődött szegénynek. Van saját baja.
@ÁdámSteiner-y7z9 ай бұрын
Idegen test került a szervezetébe
@marsmario-x2p9 ай бұрын
exoskeletont növesztett kitinből és kotonból
@szucsi779 ай бұрын
😂
@Szisztienvilegen9 ай бұрын
Jobbulást neki! Nagy szükség van egészséges gerincű politikusokra. 😉
@Perseus999 ай бұрын
Végbélműtéten volt.
@andie87069 ай бұрын
Az azért érdekes volt számomra a HP-interjú során, amikor Juditka arról beszélt, hogy MP ruhadarabokat dobált hozzá, meg ledobálta a polcról a könyveket, ő viszont felpofozta MP-t. Akkor most hogy is van ez a családon belüli erőszak? Ezek szerint kölcsönös volt, sőt, a feleség ütötte a férjét. Valószínűleg mindkettő megéri a pénzét, azonban ez nem közügy. A közügy az ügyészség függetlensége, a periratok manipulálása és a kegyelmi ügy oka és valós kezdeményezője.
@akostoth28469 ай бұрын
Tegnap édesapámmal beszéltünk erről az egész dologról. Volt egy nagyon jó észrevétele. "Ebben a szituációban a kormánynak nem fontos az hogy, ezzel tönkre teszik a VJ életét, hanem hogy a fentállo hatalom megingatathatatlan maradjon." Most ő az mondja amit a kormány és a nép akár hallani. Nem tudom mit higyjek, vagy kinek , de ha ez fent állt akkor nem értem miért lett közös felügyeleti jog a gyerekeknél és ha a zseniális Bayer Zsoltek 10 éve tudják miért nem tettek semmit. Kérdések melyre nem fogunk választ kapni.
@tomje-ll7dm9 ай бұрын
kimérték hogy összeomlott a fosvár
@FG-ic1et9 ай бұрын
Tóninak ez a célja! Egyértelmű, hogy VJ bulvártevékenysége miatt a saját gyerekei óriási traumát szenvednek el. De azok nem csak VJ gyerekei, hanem MP gyermekei is egyben! Tóni így okoz további fájdalmat MP-nek, hogy a saját anyjuk asszisztálásával teszi tönkre a gyerekek életét. Nem mellesleg VJ volt az, aki kibeszélt. Ezért (sem) szempont az, hogy tekintettel legyenek rá. Két legyet egy csapásra. Csak meg kell nézni, hogy ki és mennyit beszélt eddig olyan személyes dolgokról, amelyek igazán végzetesek a gyerekek szempontjából, mert a hangfelvétel tartalma elég kevés tíz év körüli gyereket traumatizálna, az "apa késsel rohangált" és stb történetekkel szemben. Ez a családbarát kormány...
@gaborl68379 ай бұрын
Magyar Péter bejuttatása a parlamentbe Orbán érdeke. Most rengeteg közpénzt tol bele, hogy felfuttassa MP-t, alárak egy pártot, amellyel aztán koalícióra lép a 26-os választások után. Így menti át Orbán a hatalmát.
@FG-ic1et9 ай бұрын
Bayer Zsolt elmélkedése és meglátása a nőkről: „Szóval, örüljön a Törley(Katalin, Tanítanék mozgalom), a Puzsér, a Bedő meg az Orosz (Anna, országgyűlési képviselő), hogy nem lettek pofán vágva. És ne szemétkedjenek legközelebb, ne húzogassák az oroszlán bajszát - vagy ha mégis, akkor utána ne picsogjanak a következményeken, hanem kussoljanak. Világos?" .... Mindezt azért, mert március 15-én be merték tenni a lábukat ugyanabba a kocsmába, ahol ő tartózkodott, és ahol Bede Zsolt (Bayer haverja) leköpdöste őket és letépte a kokárdájukat.
@balazsfrolyo71859 ай бұрын
@@gaborl6837az elején még ez az opció is lehetségesnek gondoltam, de már nem hiszem. De majd meglátjuk
@szabolcsgodo93339 ай бұрын
Nagyon jó hallgatni titeket! A Puzsér Róbert után, Ti vagytok az új kedvenceim. Mert Ti(😊) is humanisták vagytok. És, humorosak. Ez nagyon fontos. 🙂 Minden jót kívánok nektek! Nem tudok mást mondani.
@filemona93989 ай бұрын
Hajdú Péter gyermekeinek az anyja Sarka Kata, Rogán Cecília legjobb barátnője. Gondoltam szólok.
@janosgrausza87909 ай бұрын
hu ezt eddig senki nem tudta, koszi az infot
@venefica019 ай бұрын
Rogán Cecíliában az a legviccesebb, hogy amikor újra férjhez ment, megváltoztatta a nevét. Aztán két hét múlva visszaváltoztatta instagramon 😂 Vajon miért?
@tomje-ll7dm9 ай бұрын
@@venefica01 revolverezik
@norbertimre84639 ай бұрын
🤔🤔🤔de mi lehet a kapcsolat??szerintem a főügyész biztos nem látna összefüggést😮😮
@filemona93989 ай бұрын
@@norbertimre8463 mert az ügyészség mindentől független, különösen az igazságtól
@gergelygergely30529 ай бұрын
Óriástüntetés lesz Április 6-án (szombaton) 15 órakor a Kossuth téren. Magyar Péter szervezi. Mindenki hozzon magával minél több embert.
@FR_-ij4zz9 ай бұрын
Vagy beszélgessen minél többekkel, tájékoztasson minél több embert.. és akkor majd önként is jönni akarnak. :)
@zsolthomoki14619 ай бұрын
Egyetlenegy fizikai atrocitást említett Varga Judit: amikor egyszer ő pofozta meg Magyar Pétert. A férfiverő igazságügyminiszter.
@bazarimajom1239 ай бұрын
Mondjuk amilyen buta és agresszív volt ez a némber, inkább ezt sejtettem én is.
@Petervargha10019 ай бұрын
Állitólag ‘Magyar Péter egyszer bement Jutkahoz a szobába, majd kiment onnan. Aztán megette az összes fánkot pedig nem is volt farsang! Megette! Az összeset! Toninak ádámnak es barbarának egyet sem hagyott! Egyet seeeeeeeeeem
@norbertimre84639 ай бұрын
😂😂😂😂😂hülye❤
@gaborl68379 ай бұрын
Ha a magyar népnek lenne egy kis igazságérzete, akkor Magyar Pétert paradicsommal megdobálva zavarták volna el. De sajnos ez a nép a messiás- és csodavárás posványában fetreng.
@janoskiss45339 ай бұрын
Most mindenhol ilyen szörnyű történeteket hallani,pld Péter kivette a pörköltből a kanalat, lenyalta majd így visszatette!
@norbertimre84639 ай бұрын
felkapcsolta a vellanyt Mikó Juci alutt...💩🤣
@Petervargha10019 ай бұрын
@@janoskiss4533 hallatlan
@didactur73579 ай бұрын
,,Az emberi és polgári jogok érvényesülését a hatalom elszámoltathatósága és a hatalmi ágak szétválasztása garantálja. Ahol ezek nem valósulnak meg, ott nincs szabadság, s az államnak nincs polgári alkotmánya." (Montesquieu, Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, 1789)
@JustitianaJustitia9 ай бұрын
Az tiszta sor, hogy általában a válásokhoz sok-sok személyes probléma vezet (mindkét részről), de 1. Ha úgy néznénk a frizbi -videót, hogy nincs hang, és csak a Varga J. testbeszédét, arcát, szemét, gesztikulációit néznénk, akkor felmerülne az, hogy egy több évig bántalmazó kapcsolatban élő nőnek az előadását látjuk? 2. Ami a tartalmát illeti, számomra hiteltelen Varga J előadása., aki igazságügyi miniszterként bőséges lehetőséggel rendelkezett ahhoz, hogy a vélt "bántalmazott" saját életét mielőbb megállítsa, HA igaz lenne az amit állít. ::::::::::::::::::::::::és ott a kegyelmi botrány: a KEndre kegyelmi kérvénye kizárólag Varga J aláírása által vált jogerőssé, általa kapott mentességet KEndre. Akkor hol volt Varga J.-nak a bántalmazottak melletti kiállása?! SEHOL, pedig a bicskei ügyben bíróság által bizonyítottan volt bántalmazás, míg a Varga J házasságában nem volt bizonyítottan bántalmazás, csak Varga J. utal, hogy ő bántalmazott kapcsolatban élt. 3. Varga J. állandóan egy bizonyos szakkönyvre utal, a könyv fejezeteihez azonosítva az általa előadottakat. (nem akarom elvicceskedni, mert a téma komoly, de kicsit olyan, mint amikor az ember olvas egy orvosi szakkönyvet, vagy a neten betegségek/tünetek leírását nézi, mert a saját eü-i problémájára keres gyógymódot, de az ember egy idő után felfedezi, hogy szinte mindegyik kórra illik az ő baja.) 4. Arról még sehol nem olvastam, hogy bárkinek szemet szúrt volna Varga J. célzott politikai üzenete: ..."A nőknek üzenem egyébként, mint főleg a BALOLDALI nőknek, a kvótáért küzdő nőknek, hogy a szabadságharcos Magyar Péterüknek az a véleménye a nőkről, hogy nem valók a politikába..." (1:16:16 MI VAN? NA, itt bújt ki a szög a zsákból, hogy mivégre is lett rendeltetve ez a frizbis videó, és Varga J. miért jeleníti meg Magyar Pétert "patás ördögként" épp most, amikor M. Péter politikai élete elindult.
@jollyjoker81639 ай бұрын
🌊⚖️
@juditkiss74919 ай бұрын
Fideszes nő, majd az ÁSZ, állami számvevőszékes pasija eldönti, hogy igazat mondott - e. Rogántóni meg a tudtukra adja, csak úgy mint eddig 🎉
@juditkiss74919 ай бұрын
Fideszes nő, majd az ÁSZ, állami számvevőszékes pasija eldönti, hogy igazat mondott - e. Rogántóni meg a tudtukra adja, csak úgy mint eddig 🎉
@IstvanAradi-ek8zi9 ай бұрын
Köszönjük! Egy kis wellnessre a politikus-támadás után.
@janosgrausza87909 ай бұрын
ennyibol nincs wellness
@IstvanAradi-ek8zi9 ай бұрын
@@janosgrausza8790 Ez csak hozzájárulás a wellnesshez. Egyébként többet próbáltam küldeni, csak nem engedte a rendszer. Biztos nem voltam elég kitartó. A Patreonon nem akarok támogatni, mert úgy érzem hogy ott túl sok adatot kell megadnom.
@IstvanAradi-ek8zi9 ай бұрын
@@janosgrausza8790 Eltűntette a válaszomat a KZbin. A “legújabb”-ra kattintva látható.
@janosszeles27599 ай бұрын
Gyermekes családapaként volt rá példa, hogy zokogva a kezemben késsel tántorogtam a lakásban... ...hagyma pucolás után a konyharuhát keresve... 😂😂😂
@ghgf23hh39 ай бұрын
Elég abszurd 2024-ben, hogy sokan még mindig azt gondolják, hogyha felmutatják az áldozatkártyát, akkor automatikusan igazuk van minden helyzetben
@Melchiades149 ай бұрын
Ha fideszes, akkor nem lehet igaza!
@kovacspeter2629 ай бұрын
Inkább az a durva hogy ez még mindig működik egy Metoo-val a hátunk mögött. Semmiből nem tanulnak az emberek.
@Melchiades149 ай бұрын
@@kovacspeter262 szakpszichológus állítják, hogy amit VJ mond, az a bántalmazás iskolapéldája, és szóról szóra igaz!
@kovacspeter2629 ай бұрын
@@Melchiades14 milyen szakpszichológusok? Fideszesek? Vagy mondjál már egyett. Amatőrként is látni hogy össze vissza hazudozik.
@ZopcsakFeri9 ай бұрын
@@Melchiades14 és onnantól akkor meghamisíthatják a Tóniék a nyomozati aktákat?
@tatsavitur77399 ай бұрын
Egy részletet láttam csak Bohár Dani oldalán a Frizbiből, melyben így beszél : Péter megijedt, hogy most már dolgoznia kell majd és nem jár neki csak úgy a zsíros állás. Jaaaa haat köszönjük az ismételt beismerést a Fideszes nepotizmusra. 😁 😂 (cuki fiú Bohár Dani pont megint mélyebbre viszi a Fidesz pöcegödrét)
@leranta9 ай бұрын
Az a baj, hogy 14 év alatt ezek annyi szart csináltak, hogy a szarkupac már körbeért. Bármint mondanak bármit tesznek azzal megcáfolják az öt perccel korábban mondott szavaikat. :-)
@marsmario-x2p9 ай бұрын
helyettesítsd be: Dani megijedt, hogy most már dolgoznia kell majd és nem jár neki csak úgy a zsíros állás, ezért készítette a felvételeit
@AnnamariaFarkas-fl1fs9 ай бұрын
@@marsmario-x2paaa ez olyan jól hangzik!🤣👍
@szucsi779 ай бұрын
Bohar mar eleve szaros nyelvvel jott ki az anyjabol
@grohszilvia43829 ай бұрын
A bohár a bayer fia?
@GazsiLaci9 ай бұрын
Köszi Ádám, hogy ajánlottad Marc Rebillet-et. 50 feletti vagyok, és két napja nézem az videóit, eddig kb. 20 órányit néztem meg,. Ez a fickó egyszerre őrült, multizenész, énekes, és showman. Elképesztő figura... Mindenképpen jó minőségű és vezetékes FEJHALLGATÓ ajánlott a videóihoz, mert ez alapvetően zenei élmény. 😄
@UnoVerzum9 ай бұрын
Érdekes Varga Judit a családon belüli erőszakról, vagyis azzal vádolja a Magyar Petyát. És ezt úgy teszi, hogy közben azt mondja, hogy ő nála volt olyan, hogy üvöltözőt,vagy lepofozta a Petyát. Na ez nem erőszak? Na ez nem családon belüli erőszak? Na ez nem fizikai erőszak?
@andreamarcso27839 ай бұрын
Pontosan.
@Zenkovics9 ай бұрын
Nincs Magyarországon "családon belüli erőszak", ezt kiirtotta a Novák-Varga minisztersége alatt a kormány. "Párkapcsolati erőszak", ezt így kell mondani.
@UnoVerzum9 ай бұрын
@@Zenkovics Akkor ez nem párkapcsolati erőszak?
@tilcord9 ай бұрын
Fogalmatok sincs, milyen stációi vannak egy grandiózus nárcisztikus meg egy empata kapcsolatának Ne a saját életekből vegyétek a példát, mert nem úgy működik. Aki nem szakember, vagy nem látott, ne adj isten, nem élt át ilyet, az úgysem tudja megérteni. Ahogy Varga Judit is fogalmazott, szürreális élmény.
@Zenkovics9 ай бұрын
@@UnoVerzum Nem tudom, én mindig bebújtam az ágy alá, amikor Peti és Jucus balhéztak...
@tiborsotet16009 ай бұрын
Köszönjük!
@gaborbakos70589 ай бұрын
Ráadásul Varga Judit azt mondja az interúban, hogy volt, hogy ő megütötte Magyar Pétert. Vagyis egyik oldalon az áll, hogy Magyar Péter lesöpörte a könyveket és hozzávágta a nadrágját, Varga Judit pedig megpofozta Magyar Pétert. Vagyis Varga Judit volt az, aki fizikai erőszakot is elkövetett.
@123piramis9 ай бұрын
Varga ribanc Judit ur egy hazug perszona ès szàndèkosan eltorzitotta a tortènteket ez làtszik a testbeszèdèn, a mondanivalojàn. A nadràgszijos tortènetre reflektàlva, az èn fèrjem renszeresen tobb mèterre hajitotta a nagragjat, legtobbszor a fotelre, mikor hazaèrkezèskor levette. Egyszer megtortènt hogy rutinbol dobta rà a fotelre ès nem vette èszre, hogy ott ulok (ès rajtam csattant a nadràgj, szijjastol). :) Jot nevettunk a dolgon. A vàlàsunk nem volt szèp, de sosem forditanàm ki ugy ezt az esetet, hogy szandèkosan vert a nadràgszijàval. Sot, soha de soha nem teregetnèm ki a nyilvànossàg elott a hàzassàgomat mèg akkor sem, ha naponta megeroszakolt volna. (+Ha bàntalmaztàk ott vanank a megfelelo szervek, nemde?! Neem akkor kell elojonni bullshit tortènettel egy bullshit mèdiàban amikor a fèrje renomèjàt kell politikai okokbol csorbitani. Ennek a nonek semmi nem szent, csak a maffiahoz valo husège. A legcsunyàbb szavakat hozza elo belolem ez a ribanc. Egyàltalàn nem csodàlom, ha sokszor kihozta a sodràbol magyarpètert.
@szomnambul9 ай бұрын
A kormánypropaganda kérdése ; bíznál-e egy olyan emberben , aki hangfelvételt készít a feleségéről (ha az törvénytelenségekben vesz részt )? Vagyis bíznál-e egy olyan emberben , aki a törvényt a feleségére nézve is kötelező érvényűnek tekinti .
@l-ln.17549 ай бұрын
Igen, biznék.
@prototyger9 ай бұрын
A mémek zsenik amik a frizbi műsorról készültek XD
@sandorbihari11819 ай бұрын
Karácsonynak most kellene elhívnia Taylor Swiftet! Nem csak növelné a népszerűségét de segítene Varga Juditnak túllépni a válásán!
@Kristof_Kertesz9 ай бұрын
Sajnos önkorinak nincs annyi pénze...
@csabadulovits9 ай бұрын
😂😂😂😂
@zsoltpocman66739 ай бұрын
Ahhoz Shakira hitelesebb.
@barnibalint97689 ай бұрын
Én Amber Heard-t javaslom
@bazarimajom1239 ай бұрын
Én már javasoltam a múltkor, amikor főni ment trumphoz, hogy tartsák meg, kérjük cserébe Taylor Swiftet.
@takacszsolt49409 ай бұрын
18:39 Jucinak üzenném így márc. 15 elnyúló árnyékában Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete.
@123piramis9 ай бұрын
Kinekj dràgàbb a fidess, mèg csak nem is a sajàt èlete.
@MB132299 ай бұрын
Túl sok Magyar Pétert adagoltál magadba, csökkentsd az adagot sztm
@bulcsubalogh60019 ай бұрын
11:55 szeretném jelezni, hogy ne legyenek félreértések, és felesleges körök, esetleges kellemetlenségeitek ebből: nem azt mondta Varga, hogy az Orbán tudta, hanem a sofőr, akit történetesen Viktornak hívtak. Egészen pontosan: "Mikor jöttem haza, és kitett a GÉPJÁRMŰVEZETŐ KOLLEGA a ház előtt, csak annyit mondott már, főleg a Viktor mondta ezt mindig, hogy "Sok szerencsét miniszterasszony", mert ő tudta, hogy ahogy megyek fel a lépcsőn vissza a házba, nekem elkezdődik egy másik élet, és ahhoz kívánt sok szerencsét." (1:33:54 az interjúban) Amikor néztem az interjút, először én is azt hittem, hogy Orbánról beszél, nem hittem a fülemnek, vissza kellett tekernem, hogy most tényleg róla beszél, mert az nagyon ciki lenne, de nem, sajnos.
@dr.csekeiviragszekelyne51109 ай бұрын
A sofőrnek panaszkodott a magánéletéről ? Úrinő !
@bulcsubalogh60019 ай бұрын
@@dr.csekeiviragszekelyne5110az egész országnak elpanaszolja. most már kábé a csapból is ez folyik
@evagabriellabobak12979 ай бұрын
A volt igazságügy miniszter hivatalosan is celeb lett
@urbanlegend13479 ай бұрын
Trash celeb
@laszlonedudas23209 ай бұрын
Április 6. délután 3 óra Kossuth tér.
@filemona93989 ай бұрын
Találkozzunk április 6-án, 15 órakor a Kossuth téren! kzbin.info/www/bejne/q4ivo5KkrJ2fjac
@bagobago94389 ай бұрын
ballib bohóckodás?
@richardtoth5189 ай бұрын
Citadella vonulás de nem Kossuth térről😅
@wIwReq1te9 ай бұрын
@@bagobago9438anyád szettagitott segglyukat unnepeljuk. Gyere te is❤
@andreamarcso27839 ай бұрын
Dajcstomira közben rávallott egy rendőr tanú, hogy kokózáson érték pár éve.🤣
@tamasodor9 ай бұрын
Varga Judit: völlner ügy, pegazus ügy, kónya endre ügy. Majd a jucus bevallotta egy hangfelvételen,hogy tud róla,hogy rogánék befolyásolják az ügyészségi nyomozást, majd a hajdú petinél pedig,hogy végül is ő ütötte meg Magyar Pétert,nem pedig fordítva……… 😅😅😅
@gergelykonczey12179 ай бұрын
Vajon miért a bulvárba rohant egy 3 gyermekes, állítólag bántalmazott édesanya ezzel a súlyos váddal és NEM a rendőrségre??? 🤔 Nem bízik a magyar igazságszolgáltatásban a volt Igazságügyi Miniszter??? 🙃 Vagy TELJESEN MÁS OKA, indítéka, szándéka volt ezzel Varga Juditnak?
@erzsebetkovacs25279 ай бұрын
Ezt a kérdést akkor sem tette fel egyik média, még a Partizán sem, amikor Petö Attilát interjúvolták. Ö miért nem jelentette fel a rendörségen a zaklatóját, miért kellett az önbíráskodással, majd azzal, hogy öt jelentették fel, a negyedik hatalmi ágnál keresni az igazát? Ja, hogy azért, mert az eredeti zaklatási ügy elévült.
@gergelykonczey12179 ай бұрын
@@erzsebetkovacs2527 Érvelési hiba a másra mutogatás. Az, hogy ha Pető Attila interjúja esetében hibásan jártak el, NEM menti fel Varga Judit interjúját. És fordítva is igaz. Ez egy relativizálási kísérlet Öntől.
@R3z51d3m0n9 ай бұрын
A mai Jólvanezígy részt a gránátalmás Jar mosogatószer támogatta
@gaborbakos70589 ай бұрын
Milyen mosogatószer?? Én 15 éve nem látok reklámokat. Aki nem hazsnál reklámblokolót, az meg is érdemli, hogy gagyi reklámok és propaganda szakítsa félbe.
@vitlq9 ай бұрын
@@gaborbakos7058 szerintem arra célzott, hogy mosogatás közben nézte :D
@Gabenator-89 ай бұрын
Családi KZbin premium Vpn-el Argentínaból 700ft/hó 😉
@mollializ9 ай бұрын
@@gaborbakos7058szerintem arra gondolt, hogy közben mosogatott.
@rolandvig1299 ай бұрын
@@Gabenator-8 Ha fizetős vpn-t használsz akkor nem igazán olcsóbb :D ha ingyenest az meg merész dolog.
@marsmario-x2p9 ай бұрын
csoki bántalmazó kapcsolatban él Szabó Balázzsal
@tatsavitur77399 ай бұрын
Tegnap a betelefonálós Hírfm-et kellett hallgatnom az autóban (nem magyarázom) Műsorvezető az igazságot tudni akaró betelefonálónak: - Szerintem maga csak hazudta hogy Fideszes, mert úgy könnyebb ide bekerülni. Műsorvezető: - akinek van esze nem megy ki a tüntetésre és nem szavaz Magyar Péterre, BOLOND VEZETŐNK VAN MÁR ELÉG 😂 Másik: - Ki kellene menni az utcára a bántalmazott nőkért (utalva Juditra) - kérdem én, amikor tehetett volna Judit a bántalmazás ellen miért nem tett? Isztambuli egyezmény? - Nem merte elmondani senkinek Varga Judit. (akkor Bayer Zsolti honnan tudta 10 éve?)
@filemona93989 ай бұрын
Hazudozások cunamija, tónika show, néphülyítés
@attila71309 ай бұрын
Nem hiszem, hogy fideszesnek hazudta magát. Most őszintén! Te lesüllyednél odáig? 😂
@tatsavitur77399 ай бұрын
Na meg Magyar Pétert nevezték árulónak a betelefonálók. Szóval ha én tudok valami bűncselekményt és jelentem akkor áruló vagyok? Ha egy ilyen Fideszes telefonáló házába betörnek és van egy videóm róla, eskü nem mutatom meg nekik mert akkor én vagyok az áruló. 🥴🥴🥴
@rekal46309 ай бұрын
A maffia törvények szerint áruló. Elég szomorú, hogy ezt a magyarok egy része legitimálja.
@szabolcsvarga57799 ай бұрын
Náluk lakott albérletben... utána szerzett lakást neki a NER....
@egt939 ай бұрын
Csak egy pontosítás: Varga személyi sofőrje tudott róla, Ő kívánt sok sikert neki, nem a nagyhasú.... Bár azt én se értem mi közünk van ehhez amúgy.
@marsmario-x2p9 ай бұрын
több mint testőr?
@erzsebetkovacs25279 ай бұрын
Nyilván tanúként akarja felhasználni és ezzel hitelesíteni a vallomását. Bár az, hogy a miniszter beosztottjai tudtak róla, lehet, hogy csak annyit bizonyít, hogy a fönök panaszkodott az alárendeltjeinek arról, hogy milyen szr neki otthon, kizsarolta belölük az együttérzést.
@trefamester9 ай бұрын
A Judit vidóján 65.000 dislikes van 😅 Hát senki nem hiszi el.. ez egy vicc jobb lett volna ha csendben marad
@filemona93989 ай бұрын
már nem írják a dislikokat
@laszgesza89209 ай бұрын
már 70 ezernél tart. :D
@Krizz_god9 ай бұрын
@@filemona9398de meg lehet nézni
@zoltankosa9019 ай бұрын
..és..szerinted ez a 60-70ezer dislike határozza meg az igazságot...ez csak szimpátia kérdése..semmi több
@filemona93989 ай бұрын
@@zoltankosa901 az igazság az, hogy az ország gazdasága romokban van, oktatás, egészségügy, legalacsonyabb bérek Európában, a nyugdíjak már Romániában is magasabbak, legnagyobb infláció, akkunagyhatalmat akarnak tönkretéve a természetet, folytassam még? szegénység, ja, bocs ez a felső 1% milliárdos rétegre és a 10% milliomos jómódúra nem érvényes .... az igazságügyminiszterünk Tónika showt csinál, egyetlen céllal, hogy ellehetetlenítse az exét, ki kíváncsi erre? szánalmas az egész, Péter mellé kellett volna állnia és kipakolni a sok szennyesét a kormánynak, hogy tehetségesebb emberek kerülhessenek a vezetésbe, de ő a milliárdos Ász ventúra oldalán a luxus kényelmet választotta.... A független ügyészség (leginkább az igazságtól független) nem hallgatta ki Tónit, se Barbarát a feleségét, mert nem tudták, hogy ő az. VJ.kihallgatásával legalább mostantól Rogán Antal is tudhatja, ki az a Tóni. Ezzel több mint két éve tartó találgatásnak vetett véget az ügyészség. Siralmasan vicces. Mi a helyzet a gyermekvédelemmel? a pedofil bűnözőknek és bűntársaiknak kegyelmet adókkal? Nem azért mondott le V.J. mert megbánta a tettét, hanem mert lebukott!! Ezt a dislike-olók tudják, de sok a megtévesztett ember, milliárdokat költenek a kormánypropagandára, herdálják a pénzünket, hogy megtartsák a gazdagságukat, hatalmukat. Végre valakiben van elég merészség és tehetség.Találkozzunk április 6-án, 15 órakor a Kossuth téren! kzbin.info/www/bejne/q4ivo5KkrJ2fjac
@eszterolah47399 ай бұрын
Hányingerem van ettől a Judittól! Nem tudom rávenni magam hogy megnézzem az interjút amit adott a Péternek. Viszont elég volt az is amit ti bevágtatok .
@Nana_niko9 ай бұрын
Ugyanez
@l-ln.17549 ай бұрын
Ennyi. A riporterről nem is beszélve.
@tatsavitur77399 ай бұрын
A Frizbiben azt mondta, hogy nem tudta mit vesz fel Péter. Előtte meg azt mondta hogy Péter kényszerítette hogy ezeket mondja. Hogy higgyek neki mégis? 🥴😁😳🤢🤢
@filemona93989 ай бұрын
Számtalanszor ellentmond önmagának, nem volt idejük megvágni, gyorsan ki kellett jönnie az adásnak, behívták az ügyészségre
@tatsavitur77399 ай бұрын
@@filemona9398 ezért jobb igazat mondani, az ember abba nem zavarodik bele.
@agnesmetlagel57399 ай бұрын
Nem azt mondta okoska,hogy P kenyszeritette csak mielöbb meg akart szabadulni . Ez a szep,ficsur szörny vezette a beszelgetest a gondjaiba merült nővel .😢Piszok egy férfi az ilyen…..
@filemona93989 ай бұрын
@@tatsavitur7739 mindig mondj igazat! aztán futás! 😃
@filemona93989 ай бұрын
@@tatsavitur7739 még az a jó, hogy egy politikus sosem hazudik 😂🤣
@gergelyb14099 ай бұрын
M.P ma reggeli kiírásával visszavette a momentumot, én valamiért inkább neki hiszek. A lényeg, Varga Judit verte M.P-t amit a Frizbiben el is ismert e kis szájával, ellenben M.P sosem verte Vargát és szó sezm volt róla soha! Emberek valahogy muszáj a dolgok mögé látnunk és nyomni kell tovább.
@joebekur9 ай бұрын
a temu-val kapcsolatban nekem eddig csak pozitív tapasztalataim voltak, volt több nagy értékű rendelés is, minden rendben megérkezett. Volt minőségi kifogásom saját hibából pólókra, 100% poliészter az összes ezt nem olvastam el rendeléskor, 8 napon belül visszakaptam az összeget. Elektronikai cikket érdemes fenntartásokkal kezelni, mint ahogy az aliexpressen is. Hogy hogyan tartják ezeket az árakat, az egy másik kérdés. Ezt csak zárójelben, ennél fontosabb témákról volt szó. Kellemes Ünnepeket mindenkinek.
@csorero9 ай бұрын
Érdekes, hogy pont akkor jött ez a Frizbis intervjú Varga Judittal, amikor kipukkadt Orbán-féle brazil botrány.... esetleg dupla figyelemelterelés????
@marsmario-x2p9 ай бұрын
kokain, megvannak okaim
@lacka379 ай бұрын
Nem tudom milyen bántalmazó kapcsolat az ,ahol a nő pofozza fel a férfit ,mert a Varga Judit ezt, mondta a Hajdu Péternek ?
@erzsebetkovacs25279 ай бұрын
Az is bántalmazó kapcsolat lehet.
@tomje-ll7dm9 ай бұрын
látom a jövőt, új műfaj születik BÖRTÖN REALITY címe: összezárva Hajdú Péterrel
@greman1009 ай бұрын
Várom a következő Varga Judit videót, ahol hosszasan elmeséli, hogy miért írta alá, mint igazságügyi miniszter K Endre kegyelmi kérvényét......... Szerintem, az jobban érdekli a Magyar társadalmat, mint az, hogy mit tett, vagy mit nem tettek a z akkori férjével a magánéletben.
@zellmersebastian46189 ай бұрын
Nem tudom kihuzza e ez a kormany 2026 ig de latva a jelen kozallapotokat nincs mar szerintem annyi idejuk sem.
@luszienbacsik92149 ай бұрын
Ohhh persze...
@zsoltendredy69569 ай бұрын
Még egy Magyar Péter, meg egy kis Karácsony és meg is van az újabb 2/3-ad.... Mert megérdemeljük.
@balogh90159 ай бұрын
Rengeteget költenek Magyar Péter befeketítésére, akinek a karrierjéhez nem kellett a szétverten szeretett felesége, bármit is állít erről a miniszterasszonyka.
@tomje-ll7dm9 ай бұрын
napok hetek, katonai vészhelyzet...víííírus
@tomje-ll7dm9 ай бұрын
@@balogh9015 kukába dobott lé
@Lacco0o9 ай бұрын
Amúgy f..m bele ügyesen csinálja. Még nehogy olyan szintre eszkalálódjon, hogy egy 2006 upgrade legyen belőle, ha a tömeg nekimegy a Karmelitának 😂 Abszolút Puzsérral értek egyet, mit veszíthetünk, Orbánt meg Gyurcsányt. 😅
@erikabarna94719 ай бұрын
Figyelmetlenul hallgattatok az interjut. Varga judit szajan csuszott ki higy o viszont pofonvagta magyar petert!!!! Ezt eddig csak a puzsertol hallottam o eszrevette?😢
@laszlonedudas23209 ай бұрын
Ott voltunk a tüntetésen, láttuk a hir tévé stábját, akik leálltak a legnagyobb emberfolyamban integettünk is. Ez akkor volt, mikor elindult a tömeg a Kossuth térre. Csoda, hogy nem sodródtak el.
@milu169 ай бұрын
Nagyon igazatok van, teljesen egyetértek. Hagyjuk már ezt a nőt.
@kritikatura9 ай бұрын
Nem tudom mi a baj ezzel a torzulással. Majdnem mindenki ilyen hegyesfülű. Ez tök cuki. Fülesek. Én már túltoltam asszem. Máson hallgatom a minősíthetetlen hangú youtube videókat és máson a keményebb zenét, megint máson a komolyabban hangszerelt darabokat ... hagyjuk.
@traube799 ай бұрын
Hír tv nél az gond, hogy nem tekintették őket újságíróknak. Ahogy skandálták is: hírhamisítók...
@gyikagyika3849 ай бұрын
Nem értem ha valaki bántalmazott ennyi év alatt,akkor egy gyerek után miért szült még neki kettőt? Drága Judit ez nem jött össze!
@zsuzsaagoston6059 ай бұрын
Két gyerekükkel gyesen is volt a bántalmazó.
@erzsebetkovacs25279 ай бұрын
Sajnos ez még életszerü, sok áldozat évtizedekig benne marad a bántalmazó kapcsolatban, mert letöri az önbecsülését és az önmagában való hitét, hogy egyedül is képes megvédeni magát. Az is elöfordul, hogy a soha be nem következö megváltozás illúzióját kergetik.
@erik-9819 ай бұрын
Varga Judit a sofőrjéről beszél a videóban, amikor a Viktor név elhangzik.
@Shien3Gore9 ай бұрын
Vargáék nyomtak egy Chewbacca-védelmet
@marsmario-x2p9 ай бұрын
top komment a Wari-k másként varég, az vörös óriások utóda peruból kzbin.info/www/bejne/jZ65iX1pnbalhtE
@foldkutya9 ай бұрын
Köszönjük srácok, nektek is Boldog Húsvétot! 🤗
@zitavermes9 ай бұрын
Nem feladatunk eldönteni itt semmit, hogy mi igaz és mi nem. Arra kell reagálni amit ők maguk állítanak. Azt gondolom, hogy most kellene a saját állításaikat felhasználni és beleverni az orrukat és Varga Judit mellé állni ebben az ügyben a kormánnyal szemben. Vagyis abba a saját maguk által több fórumon terjesztett ügybe, hogy a magyar kormány nem védte meg az igazságügyi miniszterét. Hiszen ezt a bántalmazott asszonyt nem védte meg a saját közege és a magyar állam se. Bayer szerint 10 éve tudják és nézik és asszisztálnak ehhez a családon belüli erőszakhoz és mindenki tudja náluk, hogy ez volt a helyzet. És ezt ők maguk harsogják, kürtölik szét minden csatornán. Most lenne szép, ezen az ügyön felbuzdulva egy hasonló kiállás a “családbarát” kormányt újra számon kérve, hogyha minden igaz amit állítanak az embereik akkor, ez hogy fér bele a kormánynak és így mire számíthat a többi bántalmazott ember, ha a saját miniszterükön nem segítenek. Ha pedig nem igaz, akkor meg hazudnak? Valamilyen választ így muszáj lenne adniuk erre az ügyre. Talán ez a leegyszerűsített téma, ami egyébként nagyon fontos megint párttól függetlenül egy közös ügy lehetne, ami mögé be tudnak állni rengetegen.
@urbanlegend13479 ай бұрын
Varga az interjú végén, mikor már fáradni kezdett és nem figyelt annyira oda, csak elszólta magát, hogy igazából ő ütötte meg Magyart és nem viszont. Amúgy szekunder szégyen volt ez az egész. Amiről beszélnie kellett volna Vargának, az a hangfelvétel tartalma és a kegyelmi ügy, de persze ezekről egy szó sem esett. Éppen ezért ment pont Hajdúhoz, hogy a bulvárról és csak a bulvárról kelljen beszélnie. Rogánék nagyon szeretnék, hogy a családi szennyes legyen a téma és ne "Tóni, Barbara ás Ádám", no meg Polt. Egyébként nem értem, hogyan képes anyaként ezt tenni Varga a saját gyerekeivel. Szerencsétlenek bemennek az iskolába, aztán majd megkérdezik tőlük, hogy "Apukád tényleg pszichopata, mert anyukád ezt mondta a Frizbiben?" Tragédia.
@norbertszekeres8679 ай бұрын
De amúgy biztonsági őreik vannak , ők nem halloták a dulakodást , de amúgy az is fasza , hogy judit szerint orbán tudod róla , de basszot rea magasból , azután kezde érdekelni , hogy a csapatból kiszált .
@gaborujhelyi83659 ай бұрын
Lehet tisztulni aprilis 6-ig. Utana kint kell lenni az utcán!
@filemona93989 ай бұрын
kzbin.info/www/bejne/q4ivo5KkrJ2fjac Találkozzunk április 6-án, 15 órakor a Kossuth téren!
@tiborremias53129 ай бұрын
A magyar politika szintje is, a kormanyzas szintje is pont olyan, mint egy Kiskegyed szintje.
@emese89909 ай бұрын
Emlékszem gyerekként úgy néztem a politikusokra, hogy ők nagyon komoly emberek, olyan dolgokról beszéltek amiket akkor még nem is értettem igazán. Erre 2024-ben a miniszterelnök egy drogos nőverővel szurkol a válogatott meccsen, a volt igazságügyi miniszter meg egy celebsimogató műsorban mesél a házasságáról. Mi lesz a következő? Németh Szilárd a Konyhafőnökben? Vagy Gulyás Gergely a Szerencsekerékben?
@erzsebetkovacs25279 ай бұрын
Ezt már Rogán elkezdte, még évekkel ezelött a Cecíliával kezdtek a bulvárban szerepelni, most már túl nagy ember lett hozzá.
@zoltanivanics62729 ай бұрын
Nekem Marc Rebillet-nek a Morning alarm száma az ébresztőm, oriási egy forma!😁
@gaborbarkanyi3749 ай бұрын
A drága Megafonosoktól kérdezném (illetve mindenki másnak érdemes elgondolkodni ezen, aki nem tudja melyik oldalnak higgyen): Melyik a rosszabb: "szerelmesnek" lenni és bízni, reménykedni egy emberben, akit megvádoltak! (eddig a felesége és a propagandán kívül semmilyen! kézzel fogható bizonyítékot nem tudtak felmutatni) családi belüli erőszakkal VAGY "szerelmesnek" lenni és rajongani, gerinctelenül kiszolgálni egy pedofil mentegető maffiakormányt (amellyel szemben viszont jó pár bizonyíték került napvilágra)? Természetesen mind a két oldalon elítélendő bűnről, bűncselekményről beszélünk. De talán van különbség aközött, hogy valaki a családja életét keseríti meg és aközött, hogy valaki a társaival egy egész országot tesz tönkre. Ha Magyar Péterről kiderült, hogy valóban ilyeneket csinált és elítélik, akkor a kormánynak is százszoros bűneiért minimum bűnhődnie kell és felelősségre kell vonni.
@5t3v3a9 ай бұрын
Érdekes, hogy pont ez fogott meg engem a legjobban (biztos már menekülne a tudatalattim a közéletből). Az Amazon értékelések megbízhatóságához kapcsolódóan: Louis Rossmann, egy amcsi macbook szerív üzemeltetője, ma napság már inkább a javításhoz való jog (right to repair) élharcosa, nemrégiben töltött fel egy videót ebben a témában. Ha jól emlékszem több ezer értékelés alapján 4,6-os értékeléssel rendelkező biztosítékokat tesztelt, és a biztosítékok a névleges értékük kb négyszeresénél égtek ki. Jah, és "Amazon's choice" a termék. Azt talán nem kell ecsetelnem, hogy egy nem kiégő biztosíték milyen veszélyekkel jár. Elég hozzá annyi, hogy életveszélyes. És ez még csak nem is bonyolult eszköz, mégis mindenki baromira "elégedett" vele. Manapság én egyénként már inkább azt szoktam csinálni, hogy a negatív véleményeket olvasom át. A videó, ha valakit érdekelne: kzbin.info/www/bejne/eGqTkIaEg8eWpbc
@sdfghjk1679 ай бұрын
Nagyon imádom az éles latasotokat! Kincsek vagytok.
@levi-jr9 ай бұрын
27:28 Posztraumás stress. Visszanyomja rövid távon a dolgokat tejesen a tudatalattidba, aztán elkezdessz az ütésekre emlékezni álmaidban, napközben, mindenféle helyzetben flashback-elve. Ugyanebben voltam azután, miután nov.elején megtámadott egy vevőm a műhelyemben.
@hunkolossus4349 ай бұрын
Varga Judit 2020 Január: "Én az anyaságot, a hagyományosnak mondható női feladatokat mindig úgy élhettem meg Péterrel, mintha egy nyitott ajtajú kalitkám lenne: tudtam, hogy ha szeretnék kiteljesedni más területen is, akkor kirepülhetek. Péter sosem várta el tőlem, hogy feladjak bármit is abból, aki én vagyok. Ha zárva lett volna a kalitka ajtaja, akkor nem biztos, hogy annyira jól éreztem volna magam benne, így viszont mindig szívesen repültem vissza."
@juliuscreed19859 ай бұрын
Vargának az elmúlt évek munkájáért nagyon is jó helyre kerűlt minden pofon.
@zsuzsaagoston6059 ай бұрын
Ő nem kapott hanem adott.:)
@PeterSzabo-ix7db9 ай бұрын
A Varga Judit storyban sok az ellentmondás.
@tilcord9 ай бұрын
Semmi ellentmondás nem volt benne. Aki élt már nárcisztikus mellett, annak nagyon sok aha élménye volt az interjú közben. Nekem inkább azt tűnt fel, hogy milyen olajozottan jön egyik sztori a másik után. Szerintem ez azért volt, mert nem először mondta el ezeket. Biztos számtalanszor kiöntötte már a szívét a családnak, barátoknak, meg a pszichológusnak is.
@erzsebetkovacs25279 ай бұрын
@@tilcord Vagy összeollózta öket valódi áldozatok vallomásaiból.
@tilcord9 ай бұрын
@@erzsebetkovacs2527 Mindent kitaláltok, annyira el akarjátok hinni az új messiásotok narratíváját, mert elvakít titeket a gyűlölet. Ha kicsit is hátralépnétek, látnátok, hogy Orbán Viktor pont így kezdte 1989-ben. Bevállalósan, odamondósan, liberális dumával, látszólag jól odamondva a még regnáló hatalomnak Nagy Imréék újratemetésén, sőt akkor még jól is nézett ki. Csöbörből vödörbe igyekeztek, de ti tudjátok. Szerintem ez a pasas nagyobb nárcisz, mint Viktor, pedig ő sem kispályás.
@katalazar30809 ай бұрын
@@tilcorda fél vigyor az arcán meseles közben, az nagyon nem volt rendben. És nem, a sztorik messze nem voltak hitelesek, hiányzott a kohézió, a narc. kapcsolat jellemző elemei, lefolyása. Ezeket azért nem írom le, mert ne tőlem lesse el Tonyo, hogy mitől lenne hiteles az előadás. Juci meg nem a tipikus zavarodott áldozata egy narcinak. Sőt, sok ponton inkább ő a gyanús...
@tilcord9 ай бұрын
@@katalazar3080 Maradjunk annyiban, hogy én nem csak az interjú alapján következtettem, van más forrásom is.
@RB-vz4mx9 ай бұрын
Üzenjük a bicskei és más nevelőintézetben élő gyerekeknek is, hogy: Sok szerencsét gyerekek!!!
@msbanita329 ай бұрын
Temu: Ha figyelmesen elolvasod az értékeléseket és a leírást akkor azt kapod amit ígér. Sok mindent vettem (nem műszaki) és ugyanaz mint ha itthon vettem volna 3x-4x annyiért Ezen kívül kérdés nélkül visszafizetik ha nem vagy megelégedve. És ha a szállítás késik akkor is egyből irják jóvá a pénzt a késés miatt. Sokáig lehetne még sorolni.... De úgy látom most ez a divat hogy szidni kell mert az itthoni shop-ok nem mennek mert ugyanazt árulják többszörös áron. Ők is onnan veszik.
@limbekcs9 ай бұрын
0:42 - kedves Csoki, ahogy vénülsz, ez egyre (r)hosszabbodik - én pl. kb. negyvenévesen végighorzsoltam pár négyzetcenti bőrt a sípcsontomon egy kerek műanyaggal: nem vérzett, még csak nem is fájt, de még másfél év múlva is látszott : )
@norbertmodis47899 ай бұрын
Öt percig bírtam nézni Jutkát,végig kamuzott nyílván,a frizbi tv full hiteles felület..🥱🤥🤡
@laszlonedudas23209 ай бұрын
Hangot levettem, úgy néztem. Végig mosolygott, mint a vadalma.
@filemona93989 ай бұрын
@@laszlonedudas2320 mint egy súlyosan bántalmazott nő, legjobban a bántalmazott nők akadtak ki a frizbi után, forduljon azokhoz a szervezetekhez, amiket a valóban bántalmazott nőknek ajánlott! Amint ezt Renner Erika is javasolta neki.
@TheGamering19969 ай бұрын
Srácok arra még senki nem gondolt, hogy azért van ez az egész hajcihő, mert valami más nagyobb sztoriról akarják elterelni a figyelmet? 🤔 Amúgy meg, érdekes, hogy az igaszságügyi miniszter semmit se tudott tenni a saját kapcsolatában…
@filemona93989 ай бұрын
"Péter sosem várta el tőlem, hogy feladjak bármit is abból, aki én vagyok. Ha zárva lett volna a kalitka ajtaja, akkor nem biztos, hogy annyira jól éreztem volna magam benne, így viszont mindig szívesen repültem vissza.” Mi lett a repkedésből?
@ritakenez70139 ай бұрын
Már csak azért is fura mert 0-24-ben testőrök őrzik. Na nekik miért nem szólt hogy Péter leverte a könyveket és levette a nadrágját? 😂Hazudik. Ez nem kérdés.
@beatrixhideg62279 ай бұрын
Egy átlag nőnek egyik eszköz sincs meg a kezében ami neki mind megvolt. Egy bántalmazott nőnek sokszor nincs hova mennie, mert van hogy nincs önálló keresete vagy a férje megtalálja és megöli (ugye a napokban volt ilyen eset) míg neki minden eszköze megvolt igazságügyi miniszterként hogyha ki akar szállni akkor megtegye. Pénz, ingatlan, 0-24 testőr, jogi tudás és tapasztalat, távoltartási...Emiatt is annyira átlátszó az egész és sajnos a valódi áldozatokat is hitelteleníti, ami miatt számomra még taszítóbb amit csinál.
@MB132299 ай бұрын
@@ritakenez7013 Na és a HVG-n megjelent rendőri jelentés? Az is hazugság? Ugyanis Magyar Péter is elismerte, hogy történt incidens, csak a kis sunyi igyekezett szépíteni a saját részét abban a konfliktusban, ahol a leírtak szerint bezárta a feleségét és utána rendőrautókat előzgetett. Ebből kiindulva, valóban biztos minden hazugság xd istenem
@SzViktor9 ай бұрын
Na Varga Judit is meg fog verni ha összefuttok majd valahol.... :)
@tomje-ll7dm9 ай бұрын
veregetné a csokit
@ferenckovacs22679 ай бұрын
Fiúk, sok poliitkai témáról beszélgettek, ami nagyon helyes, de jó lenne egy kicsit tisztába tenni a politika mibenlétét, működését stb. Javasolnám, hogy hívjátok meg Lakner Zoltánt, ahogy Puzsér is volt már nálatok. Érdemes lenne egy kicsit erről beszélgetni.
@grevis80619 ай бұрын
“Nem lennék MOST SE balos”….”Ha-Ha-Ha-Ha-Ha, hát ez jó, ez nagyon jó”😂😂😂
@agnesmeszaros3499 ай бұрын
Hajdú Péter a Rogán Tóni jó barátságban vannak.Egyértelmű hogy nála beszélt Varga Judit.Előre megadott kérdések,amit a Tóni írt.Színházi előadásnak is💩volt!😂
@Kevely9789 ай бұрын
amszterdamban megettünk fejenként négy gombát, és az akkori csajommal mindketten ilyen torz manófejűnek láttuk a másikat. Rengeteget röhögtünk ezen.
@liviakajos88349 ай бұрын
Hajdú Pèter a TEMU-ról rendelt Friderikusz 😂
@norbertscholl77119 ай бұрын
Csak egy kérdés: nem lehet, hogy a Schadl páncéljában talált szexvideóval zsarolják, amire azt mondták megsemmisítették mert hogy nem kapcsolódik a Schadl-Völner ügyhöz?
@MB132299 ай бұрын
azon Béla van
@erzsebetkovacs25279 ай бұрын
Sok ellenzéki ábrándozik róla, sajnos.
@3040183040189 ай бұрын
A megafon szerint Magyar asszonyverő ! Annak ellenère, hogy ilyet mèg Varga se mondott ! De Varga azt elmesèlte, mi több beismerő vallomást tett, hogy ő megütötte Magyar Pètert ! 😮
@ErzsébetTóth-y5y9 ай бұрын
Fiúk, fiúk ezt a nőt a "Hajdú-mosógép" sem mossa tisztára! Andersent javaslom, hihetőbb! 😂
@norakingaforgacs77679 ай бұрын
Loop Daddy jön a Szigetre, és így kell megtudnom❤️🔥
@czimbee9 ай бұрын
VJ-nak megmondtak, hogy vagy jatsza a jatekot, s eloadja a dramat, meg lekaraktergyilkolja a volt ferjet, aztan addig amig ezen csamcsog mindenki, a hatterben szep lassan elsikaljak a fo problemat, vagy nem jatssza es megy a boribe bunpartolasert. Hat nem nehez kitalalni, hogy melyiket valasztotta...
@justmeszi26369 ай бұрын
Vj fb oldalán megnéztem a likeokat, a sima likeok kb 80%-a kb ilyen afrikai-azsiai fake accountrol jonnek a maradek 15 politikus vagy valami fityesz oldal 😅
@attilapusztai15119 ай бұрын
A NER-t összetartja a népvagyon.
@MatyasToth-bw6it9 ай бұрын
Ezen közéleti események után egy Hofi Géza idézet jutott az eszembe: "Lehet ezt alulüberolni??"
@ilonakocsis23119 ай бұрын
Szerintem a jövő héten megjelenik az Origóban, hogy "Fókuszcsoport Ádám 20 évvel ezelőtt megsértette a szerzői jogokat, mikor illegálisan üzletelt játékprogramokkal".
@milo78219 ай бұрын
Még nem láttam a teljes videót,de Csokinak igaza van
@azIgaziKovacsLajos9 ай бұрын
Sajnos nem tudom linkelni, de erről az egészről az A közellenség című film jut eszembe. 38:28-nél van az a monológ.
@skandargraunfelorkpap9 ай бұрын
jelezzétek már előre, hogy trombitás is szerepelni fog, mert akkor hozok egy vödröt amibe tudok hányni
@norbertszasz86289 ай бұрын
Kedves Philip, ha esetleg tényleg olvassa a kommenteket, akkor el kell mondjam, hogy nagyon örültem, hogy eljött egy másik médiába, ami nem a Fideszt élteti. Azt kell mondjam, hogy büszke vagyok Önre! Azért örülnék, hogy ha látná Ön is, hogy ha egy videót másképp vágnak meg, akkor lehet így is és úgy is bemutatni valakit. Mennyire jó, hogy ez az interjú vágatlanul lett. Így a Telex nem úgy állítbe, ahogy önök szerint ez Fidesznek rossz. Kívánom, hogy azért pár lépésről hátrább is meg kellene vizsgálni dolgokat. Szép napot!
@benjoe9999 ай бұрын
Jó lett volna,ha a balfék ügyészt is kibeszélitek.
@kisspista66839 ай бұрын
Jucus lefekszik a NER nek.😉
@marsmario-x2p9 ай бұрын
használták, eldobták, újra előveszik....lehet eddig ketrecben volt
@JustitianaJustitia9 ай бұрын
Na, ez szó szerint így van, mivel jelenleg a Windisch nevű ÁSZ-elnök az új kedvese. Láttál már képet róluk? Hát, készülj fel. :)
@kisspista66839 ай бұрын
@@JustitianaJustitiaLáttam. 😊
@peet719 ай бұрын
Szigethez. A diáksziget alatt kezdtem. Már nem megyek ki minden Sziget fesztiválra, de idén pont Aurora miatt megvettem az aug 8-i napijegyet. Ha már kint leszek, akkor meg is nézek sok mást is. Jó új zenéket találni.🙂
@peterbrothag80549 ай бұрын
Csoki, ha egy jó tanácsot elfogadsz :) mielőtt kirángatnak Marc Rebilletre azért szerintem hallgass bele ;)