Mire jó ez a sok micva? - Köves Slomó előadása a ZSTSZ-en

  Рет қаралды 2,714

Kövesd a Rabbit

Kövesd a Rabbit

5 жыл бұрын

A Zsidó Tudományok Szabadegyetemének rövid története
A magyar zsidóság túlnyomó része, egy-két nemzedék óta elszakadt a hagyomány láncolatától. A rendszerváltás óta hazánkban is egyre nagyobb teret kap a személyes identitás kibontása, ezáltal sokszor a zsidó gyökerek felfedezése is, így az igény is megnövekedett olyan átfogó tanfolyamokra, szemináriumokra, amelyek a zsidó gondolkodást eredeti, autentikus formájában ismertetik meg a hallgatókkal.
A Zsidó Tudományok Szabadegyetemét (ZSTSZ) azzal a céllal alapította meg Oberlander Báruch rabbi 2003-ban, hogy a program színvonalas keretek között nyújtson lehetőséget a zsidó tudományok azok számára, akinek korábban nem adódott meg a lehetőség, hogy a zsidó tudományokban magas szinten elmélyedhessenek.
Az intézménynek nem a diplomaosztás a fő célja, sokkal inkább egy olyan információs tér kialakítása, ahol a tanulási módszer lényege a téma vitával és közös beszélgetéssel történő megértése, elemzése.
Az egyetemi szintű képzés keretében, minden évben három szemeszter indul. Az évközi szemeszterek heti kétszer két órában, este 6 és 8 óra között, a nyári intenzív szemeszter pedig két héten vasárnaptól-péntekig délután 2 és este 8 óra között nyújt lehetőséget a hallgatók számára, hogy elmélyedjenek a klasszikus zsidó tanokban.
A tematikában szerepel egy-egy kiválasztott témakör (szokás, szertartás, fogalom) történetének, bibliai megjelenítésének, filozófiai és misztikus hátterének, illetve gyakorlati ábrázolásának áttekintése.
Bővebben:
zstsz.hu/

Пікірлер
Kérdezd a rabbit! - Steiner Kristóffal
1:05:49
Kövesd a Rabbit
Рет қаралды 15 М.
Köves Slomó: Bevezetés a Tévelygők útmutatójába
51:25
Kövesd a Rabbit
Рет қаралды 1,2 М.
ПРОВЕРИЛ АРБУЗЫ #shorts
00:34
Паша Осадчий
Рет қаралды 7 МЛН
ЧУТЬ НЕ УТОНУЛ #shorts
00:27
Паша Осадчий
Рет қаралды 10 МЛН
Spot The Fake Animal For $10,000
00:40
MrBeast
Рет қаралды 184 МЛН
Slow motion boy #shorts by Tsuriki Show
00:14
Tsuriki Show
Рет қаралды 9 МЛН
Zsidó nevelés - keresztyén nevelés
1:34:39
Parókia portál
Рет қаралды 22 М.
Kövesd a rabbit podcast 37 - Kabbala: a titok filozófiája
45:08
Kövesd a Rabbit
Рет қаралды 4,5 М.
Kövesd a rabbit podcast 46 - Történelem, zsidó szemmel
47:19
Kövesd a Rabbit
Рет қаралды 2 М.
אל מעמקי הנרקיסיזם - עו"ד רות דיין-וולפנר | הפודקאסט
1:07:11
רות דיין משרד עורכי דין
Рет қаралды 5 М.
Kövesd a rabbit podcast 52 - A zsidók és a pénz
53:54
Kövesd a Rabbit
Рет қаралды 3 М.
תגובה לרב אהרון לוי - היהדות החרדית מצילה את עם ישראל מהציונות. הרב גוטליב.
27:21
ברכת שלום - לימודי קבלה ופנימיות התורה בדרך אשלג
Рет қаралды 6 М.
Kövesd a rabbit podcast extra - A zsidó humor és a Talmud
1:01:38
Kövesd a Rabbit
Рет қаралды 2,7 М.
ПРОВЕРИЛ АРБУЗЫ #shorts
00:34
Паша Осадчий
Рет қаралды 7 МЛН