#storytime #karácsony #beszélgessünk Instagram: @monikaredecsi Business email: monikaredecsi@gmail.com
Пікірлер: 69
@erikaoze15675 жыл бұрын
26 éves koromig nem ünnepeltem a karácsonyt. Én soha nem kaptam ajándékot és nem volt karácsonyi menü sem az asztalon. Amikor megszületett a fiam, csak neki vettem ajándékot, de nem hatott át a fene nagy karácsonyi érzés. Aztán, ahogy múltak az évek egyre inkább kialakítottuk a saját ünnepi szokásainkat a fiammal. Most már szeretem a karácsonyt, (így 38 évesen) úgy ahogy nekünk jó.
@xdxdxdxd45753 жыл бұрын
Gyerekkorom karácsonya abból állt, hogy apám kitalálta, hogy válik anyámtól. Veszekedések voltak, meg odaültettek minket családi "csevejre a tesómmal, hogy eldöntsük, kivel maradunk válás esetén, meg hogy kié lesz a ház, és ki fog költözni, stb. Aztán januárra ebből nem lett semmi, mert apám úgy gondolta, ahhoz pénz is kéne, meg hely is kéne, hogy elköltözzön (mert anyámé volt a ház és a telek). És ez minden évben eljátszódott. Nagyon szerettem a nagymamámat, akinél amúgy is sokat voltam, kb. minden hétvégén és szünetben, és ugyanazt csináltuk, mint amit szoktunk. Leültünk egy Gazdálkodj okosan! vagy malom mellé, és játszottunk. Most meg azon csodálkozom hogy mondják az ismerősök, hogy "kitakarítottam, meg aaaannyit főztem, mert ez jön, meg az jön...' hogy tök fáradtak. Mintha ez kötelező lenne, hogy előtte napokig főzünk meg takarítunk. Jah, hogy ő választotta... Akkor meg ne panaszkodjon, hogy ez van, hanem viselje a következményeit. Ők csodálkoznak, hogy én semmivel nem csinálok többet, mint máskor. Nem akkor takarítok ki, mikor "kell", hanem akkor, amikor látom, hogy poros a polc vagy koszos az ablak. És ha úgy akarom, akkor a vendégeknek is csak chips lesz meg forralt bor vagy kakaó. Akinek ez gond, az nem kell, hogy eljöjjön hozzám.
@AmelieBerthier633 Жыл бұрын
A szüleid végül elváltak aztán?
@xdxdxdxd4575 Жыл бұрын
@@AmelieBerthier633 sajnos nem, pedig néha mikor bejelentette, a tesóm meg én is a szemébe mondtuk apàmnak, hogy "Menj, vàlj el! Ne tökölj, csinàld!". Apàm meg megdöbbent azon, amit hallott. Apàm ràjött, hogy sehovà sem tudna menni, a nőknek meg csak úgy kellett volna, ha van, amibe beköltözhetnek, így folyamatosan lekoptak róla... Végül annyira megvénült, hogy màr vagyonnal sem lett volna vonzó senkinek 40-45 évesen... Pedig jó lett volna, ha elvàlnak. És nem, apàm még így sem tanulta meg a leckét, csak mondhatni "meghunyàzkodott", mert mehetett volna ahovà tud.
@AmelieBerthier633 Жыл бұрын
@@xdxdxdxd4575 köszi a választ remélem, azóta jobbak a karácsonyaid :)
@xdxdxdxd4575 Жыл бұрын
@@AmelieBerthier633 igen, mert - 20 éve kirepültem a csalàdi fészekből -és azóta apàm is megvénült, és az egyetlen életcélja a 3 évvel ezelőtti stroke utàn, hogy a napi teendőit el tudja làtni. Soha nem feledem, hogy mit kellett nekünk àtélni, és mikor kérdés volt, hogy haza jöjjön a betegség utàn, vagy ràbízzuk az àpolókra egy otthonban, hàààt... Én az otthonra szavaztam. Nem tudom elfeledni, hogy mikett mondott/tett (pl. az egyik nőjét beköltözteti a szobàmba...).
@evahorvath41275 жыл бұрын
Ahogy haladt a video egyre jobban eltátottam a számat 🤤😞 Sajnálom, hogy így alakult 😓 de az elmondottak alapján rohadtul NEM AZ ÜNNEPPEL van ott baj..... Fújd ki magad, aztan tremtsd meg magadnak az Új, Boldog Karácsonyt. Vallástól és annak "igazságaitól" függetlenül ez egy szép időszak, csak ne hagyd hogy elrontsák neked, és azonnal érezni fogod. JÓ PIHENÉST, NULLA IDEGBAJT, ÉS....azért Boldog Karácsonyt kívánok. A Szüleid meg akárhogy is, egy nagyon klassz emberkét faragtak belőled 💖
@monikaredecsi86435 жыл бұрын
Boldog Karácsonyt neked is és köszönöm, nem tudod elhinni hogy ez most milyen jól esett nekem :)
@evahorvath41275 жыл бұрын
@@monikaredecsi8643Légy boldog Supergirl 🤲💝
@liliholozsai53674 жыл бұрын
@@monikaredecsi8643 tenyleg egy csodálatos embert faragtak belőled akarmilyenek is💗
@ikarusikaruscsaj298129 күн бұрын
Ez pontosan így van! ❤ Nagyon jó ember vagy! :)
@arpadnebrand15262 жыл бұрын
Szeretem az őszinteségedet, jöhet nálad bármilyen téma. Ezért olyan egyediek a videói, mindig izgalmas és érdekes az a mód, ahogy megközelítés a témákat. Köszönöm!
@zzzsssuuu15 жыл бұрын
Köszönjük az őszinte videót!😊 Remélem még lesz hasonló!🤗
@sandorhovan183522 күн бұрын
A Békês és Csongrád megyei emberek nagyon kedvesek. Vendégszeretők. Nekem Szeged a fővàrosom. Puszi Mónika.🥰
@monikahorvath59375 жыл бұрын
Nagyon megértelek. Rengeteg hasonlóságot fedeztem fel. Most próbálom kicirkuszolni az elmult 2 évben hogy én felnőtt fejjel saját karacsonyt szeretnék a parommal...de még mindíg nem szeretem. Ráadásul a család negatív reakciója főleg megutáltatja az emberrel. Amit meg pláne ki nem állhatok az az hogy aki meg karacsonymániás az meg teljesen rám akarja erőszakolni hogy "dehát hogy lehet így hozzá állni ...blblabla"
@IstvánChristianАй бұрын
Lehet, hogy még senki nem mondta! -De kis szép vagy! ☺ Amúgy nagyon egyet tudok érezni veled, nekem is hasonló körülmények voltak de durvább is volt! Volt egy rinyáló mostohaanyám, aki sportot űzött belőle, hogy rajtam vezette le a karácsonyi frusztrációit, az alkoholista csődtömeg apám, meg csak nézte bambán amiket velem művel. ! Azt is megcsinálta az a banya, hogy mert rosszak voltak a jegyeim (ami szintén iskolai zaklatásokból eredt) elvették az ajándékomat és egyik uncsim kapta meg! 😪 Most felnőtt koromra rendben vagyok evvel magamban, de karácsonykor rájuk sem nyitom az ajtót, sőt nagyon máskor sem! Már van egy saját életem, amiben jól érzem magam, de ezt ők sosem értenék meg és állandóan gyűlölködnének, mert nem azzá váltam akinek elképzeltem gyerek koromban. Sokszor megpróbáltam velük rendbe tenni a dolgokat de ez van! A mérgező embereket ki kell gyomlálni, bárki is legyen az. És az életem azóta jött egyenesbe, mióta eltávolodtam az úgynevezett családtól! Azóta szeretem a karácsonyt és hálás vagyok, hogy önmagam lehetek, még ha ez is az ára, hogy elkerülöm őket! Szerintem meg az az igazi családunk, ahol azért szeretnek aki vagy, és nem azért akinek látni akarnak.
@gyorgyiandrasi5535Ай бұрын
Én egyik ünnepet sem szeretem igazán,bár én nem azért,mert bármiféle kifejezett rossz emlékem lenne bármelyikkel kapcsolatban is,hanem inkább csak olyan szempontból nem szeretem az ünnepeket,hogy amiket bármelyik ünnep is ünnepel,számomra semmit sem jelentenek....Mert én nem imádom vagy tisztelem azokat a dolgokat az ünnepekben,amelyek miatt ünneplik azokat...Ugyanakkor,annyira ellenemre se vannak,mert pl amíg suliba jártam,legalább olyan szempontból nagyon is örültem az ünnepeknek,hogy olyankor mindig szünet volt...Meg,ha bármiféle előnyöm van valamelyik ünnep alkalmából,azt is szívesen veszem...Pl ha ünnep alkalmából van valami program,amelyen szívesen részt veszek vagy ilyesmi....
@blablanka48534 жыл бұрын
Én sem vagyok vallásos, de tartjuk a karácsonyt, szimplán azért, mert ilyenkor nekem nagyon jól esik a rákészülés, hangulatos az egész, mert ilyenkor szoktunk dekorálni a házunkban, fények kerülnek fel, stb, és ezeket nagyon imádom, amolyan évbúcsúztatás is ez. :) No meg nálunk tényleg a pihenésről, a közeli rokonokkal való együttlétről szól, mert általában ilyenkor van otthon mindenki huzamosabb ideig. :) Én is most is 2 hétig voltam itthon, ilyen egész évben nincs (max. ha táppénzre kényszerülök). :D De szerintem sem az ünneppel van igazán bajod, hanem azokkal, akik tettek róla, hogy ezt te így éld meg. De a felnőtt korban az a jó, hogy te döntheted el, hogy mit hogyan szeretnél csinálni. :) PL. mi is megszabtuk, hogy 24-én párommal vagyunk itthon kettesben, ne jöjjön senki, mi se megyünk... 25-én délelőtt megyünk át párom szüleihez, délután tesómékkal a mi szüleinkhez, és ott is ünneplünk kicsit, 26-ától pedig szintén itthon. :) Távoli rokonokkal mi sem jópofizunk. Pont emiatt, amit te is írtál, még az unokatesóinkkal is ezer idegenek vagyunk egymás számára, így akkor miért is járogassunk össze, csak azért, mert vérvonal szerint van vlmi közünk egymáshoz? :D Hülyeség. Nálunk ez így bevált, mert ilyenkor tényleg azzal tudunk foglalkozni, amiben (akiben) örömünket leljük, filmet nézünk jó sokat (amire szintén nem nagyon van év közben alkalom...), meg ilyenkor szoktak nekem a puzzle-ök előkerülni, és ezekkel szöszölök/szöszölünk napokig, mert év közben ez is felejtős ... :D Úgyhogy így is lehet, igazából minden csak saját magadon múlik, hogy milyenné teszed az ünnepet, hisz már független felnőtt vagy, te döntesz, milyen hagyományokat alakítasz ki magadnak. :) Én ebben hiszek.
@anikoszitas9594 Жыл бұрын
Én örülök, hogy nem ilyenek voltak a Karácsonyaim és nagyon sajnálom, hogy neked nem adatott meg. Remélem, hogy azótta lettek kellemesen eltöltött karácsonyaid.
@writtenbyzs3 жыл бұрын
engem szimplán csak nem ragad meg az ünnepi hangulat, a vége fele pedig a pokolba kívánom az ünnepet. nem elég, hogy november végétől december végéig minden erről szól, még jópofát is kell hozzá vágni. egy iszonyat jó, mézeskalácsos, filmes-haveros kis ünneplést lehetne tartani, az elfogadhatóbb karácsonyi zenékkel, helyette tényleg, nekem nincsen bajom a rokonsággal, de ide-oda furikáznak, köszönöm az ajándékot, jó őket látni, de már akkora mindenem ki van ezzel.
@AttilaZs144 жыл бұрын
Nem gondoltam volna, hogy ennyire egyet fogok veled érteni, de így történt... :) Nálunk is egy katasztrófa tudott lenni a karácsony.. Részletekbe inkább nem mennék bele, csak címszavakban, elváltak nálunk is, karácsonyi logisztika mindig kérdéses volt, mindig voltak belőle veszekedések és mindig ott volt az a kérdés, hogy valójában mit szeretnénk csinálni, hogyan szeretnénk tölteni az ünnepet, az soha nem érdekelt senkit... Így meg amúgy a sokszor, átlaghoz képest eléggé szegényes karácsonyaink miatt nem igazán jött meg ahhoz a kedvem, hogy valamilyen "hagyományos" módon üljem meg a karácsonyt!
@Metal985 Жыл бұрын
Nem vagyok vallásos, sőt közöm sincs hozzá. Rám rám lett erőltetve. (már ameddig tudta az iskola) A karácsonyt körülbelül 10 éves koromig élveztem. Utánna elkezdtem rájönni, hogy engem ez nem érdekel. Hasonló dolgok miatt, viszont az én szüleim nem váltak el. Nem egy videót néztem már tőled, minden egyes véleménykifejtős videóddal egyetértek. Hasonlóan vélekedem a karácsonyról.
@nyilasflora45524 жыл бұрын
Teljesen egyet értek veled.. Nálunk az volt és nem csak karánycsonykor hogy ide megyünk oda megyünk hanem akkár születés nap vagy névnapkor is. Nagyon rossz volt mert akkor gyerekként azt hittem milyen jó meg ilyesmi de most már 16 éves fejjel megláttam hogy ezek a mosolygások meg ajándékok totál nem is szívből jönnek. Ma már szerencsére nem megyünk ehez a rokonhoz sem ahoz a testvérhez hanem megtarjuk 3 a karácsonyt a szülinapot meg minden mást és már a kapcsolatot sem tartjuk a család tagokkal még annyira sem hogy felhivjuk őket ünnepekor...
@89Nikk5 жыл бұрын
Szia. Idén lettem 30 s mostanra jutottam el oda hogy, csak módjával. Nem kell nekem a 10 unokoatesoméknak is ajándékot venni, nem kell nekem mindenhová elmennem, itthon a kis családdal tökéletesen elvagyok. Elengedtem az egész őrületett hogy tülekedjek a plázákban stb... 😉 Nyugi nem vagy ezzel egyedül.
@zsuzsannatoth11484 жыл бұрын
Egyetértek az utolsó megjegyzéssel, legyél egyedül, és ne érezd emiatt rosszul magad! Én 21 éves voltam amikor azt mondtam otthon, hogy külföldön maradok, és nagyon rosszul viselték, megsertodtek, de 9 év után meglepőnek, ha haza tudok menni, szintén elvált szülők. Én a nyugit szeretem a legjobban karácsonykor☺️
@darkangel99_945 жыл бұрын
Ahogy látom kb sorstársak vagyunk ilyen tekintetben. Szülők, család ugyanez, csak én apámmal nem beszélek évek óta.
@flokkola5 жыл бұрын
Köszi hogy megosztottad ezt velünk, nem vettem nyavalygásnak.Remélem késöbb ha gyereked lesz miatta is másképp fogod látni ezt az ünnepet is. Kellemes ünnepeket!
@monikaredecsi86435 жыл бұрын
Kellemes Ünnepeket :)
@anikokeserunemolnar23205 жыл бұрын
Szia Móni.elfogadom,h miér5 nm szeretted anno a Karácsonyt.én sm szrettm gyrekkoromban úgy mint most.pl.mikor iskolában kértek fogalmazást azzal a címmel h mit kapta karácsonyra?nekm az v a feladat,h képzljm el h azt kaptam,amit nagyon szerettem volna😥uh kívánom h alakíts magadnak olyan légkört az ünnepek idejére amilyet szeretnél érezd jól magad!üdv: Ancsi🙂
@andreabuzane32324 жыл бұрын
Gyönyörű a sminked. Elvarázsolt. Szabad kérdeznem hogy milyen egyetemet végeztél? Csupán mert azt gondoltam nagyjából középiskolás lehetsz. 🤣😊 A kötelező családi látogatásokkor az embereket abszolúte nem érdekelte anno hogy mi van a gyerekkel de illett szólni hozzájuk is. 🤷♀️ Milyen lesz a félévi? Ez nagyon bevált sablonos kérdés volt. 🤣 Teremts saját ünnepet , élvezd ki ahogy te akarod. Boldog Ünnepeket. Andrea / 50 éves/
@monikaredecsi86434 жыл бұрын
Szia nagyon köszönöm a kedves szavakat, történészként végeztem az SZTE-n de tudom hogy mindenki kb 5-6 évvel fiatalabbnak néz :D Pedig nemsokára már 27 leszek :D
@andreabuzane32324 жыл бұрын
@@monikaredecsi8643 Köszönöm a választ. Tetszik amiket megosztasz. 50 éves vagyok , válogatós. Igen kevés olyan embert találok akit valamiért érdemes követnem de nagyon jó a csatornád , feliratkoztam. 😉
@norakaraszek42714 жыл бұрын
Én sem szeretem a karácsonyt mert hát nem a legszebb emlékek fűznek hozzá és hát az ezzel a baj hogy egészen 11éves koromtól a mai napig is bántanak érzelmileg csupán azért mert hát 11 éves koromban történtek a rossz emlékek és onnantól kezdve miután beléptem téli szünet után sírva az osztályterem ajtaján....
@babuj86883 жыл бұрын
Dettó velem is. Szomorú, de a régi rossz emlékek miatt kb. 35 éve utálom a karácsonyt.
@bariczpaula1054 жыл бұрын
Én a szülinapom utalom és 2 éve nem ünneplem meg (12 vagyok)
@viktoriaherceg-szabo980 Жыл бұрын
Azért nem írja a Biblia a pontos idejét Jézus születésének, mert nem tartja fontosnak a megünneplését. Halálának napját viszont pontosan leírja: niszán hó 14. a héber naptár szerint. A halálát kell megünnepelni, mert az történt az emberiségért. A legutolsó vacsoráján is ezt mondja. (1Korinthusz 11:24: "Ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül.") A karácsony pogány eredetű ünnep (nem is kell ehhez vallási könyvet kinyitni, elég, ha egy tudományos könyvet fellapozunk, mondjuk a Britannica Hungaricát), csak keresztény ünnepnek van beállítva, az igaz keresztények Jézus idejében nem is ünnepelték. Aki keresztény ünnepnek hiszi, és nem hisz Jézusban, az nem is értem, mit ünnepel karácsonykor. De, mégis tudom: a szokások meg a hagyományok tisztelete. Nos, amit üknagyanyám meg dédnagyanyám csinált, nem kötelező nekem is csinálni, mert nem biztos, hogy úgy a helyes. "Amit belülről a szokások, hagyományok bezártak, kívülről semmilyen észérv ki nem nyitja. Ahhoz elmebeli alázatra van szükség." Viszont aki pogány, és tudja is, hogy a karácsony pogány ünnep, ezt megértem, ha megünnepli. A legtöbb Bibliakutató már egyetért abban, hogy Jézus október körül születhetett. Ezt két dologból is sejteni lehet: 1. A Biblia azt írja, hogy Jézus 33 és fél évesen halt meg. Jézus halálának ideje pontosan meghatározott, de mozgó ünnep, mint a húsvét. A niszán hó az árpaérés és a tavasz első hónapja. Ha innen visszaszámolunk 33 és fél évet, semmi esetre sem a december fog kijönni születési hónapjának, hanem ősszel valamikor, kb.október. 2. Azt irja a Biblia, hogy Jézus születésekor "a pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt és őrködtek nyájaik fölött." Akkoriban még nem volt klímaváltozás meg összevissza évszakok, és azon a területen, ahol Jézus született, nem tehették volna meg a pásztorok decemberben, hogy a szabad ég alatt aludjanak, mert megfagytak volna. A karácsonyfaállításról pedig a következőket tudom írni (nem én találtam ki, tőlem okosabb emberek írták le): A fa is jelkép, rajta a díszek is jelképek. A fenyőfa mivel örökzöld, a tudás fáját jelképezi, amiről Ádámnak és Évának nem lehetett volna enni. Mit keres a bűnbeesés jelképe a szoba közepén az állítólagos szeretet ünnepén? A gömbök a gyümölcsöt jelképezik, amibe beleharaptak. A hosszú boa, girland, ami körbetekeredik a fán, a kígyót jelképezi, ami kísértésbe vitte az első emberpárt. A csillag a fa tetején pedig az Ördög csillaga, amikor Jézust csecsemőkorában meg akarták ölni, akkor jelent meg az égen, az Ördög utat akart mutatni, oda akarta vezérelni azokat a gyilkos szándékú embereket, ahol Jézus van. Na, ezek után után ebből bogozzon ki valamit egy keresztény ember!
@AmelieBerthier633 Жыл бұрын
Amúgy valaha mondtad nekik, hogy ez neked rohadt fárasztó ez a karácsonyozás, meg a hiszti körülötte?
@ok-zq4fd4 жыл бұрын
És sem szeretem a karácsonyt. Nálam alapvetően értelmét vesztette(vallásom miatt is😌). Csak a költekezés.. ki vesz nagyobb ajándékot.. stb.... Semmi hangulata sincs.🤷♀️ Nálam az egy átlagos nap.
@leventegaspar83883 жыл бұрын
Marius 15 miert kereszteny unnep?
@piroska19864 жыл бұрын
Nem a karacsonnyal van neked bajod. Hanem a szeretettel. Nem a magasságtől félünk általában, hanem a zuhanástól. Nem a szerelemtől félünk, hanem a csalódástól. Nem a karácsonnyal van bajod, talán azzal ahogyan találva volt. Kívánom neked h ez legyen egy más látásmód, ünnepeld meg úgy ahogy te szeretetben élhesd meg azokkal akikkel jól érzed magad.
@nikoletterozsa74924 жыл бұрын
Már külön élsz.. Beszélj róla velük, hátha meg értik! :)
@zoltanjakab52354 жыл бұрын
Ugyan így vagyok én is de tényleg Krisztus nem is december született szóval ez igen mi a ×××!!???
@laszlokuti67433 жыл бұрын
Nem Jézus születésnapja, hanem emléknapja, mert nem tudjuk, mikor született. Valamikor a 4.században találták ki, hogy új tartalmat adjanak a napforduló ünnepének. A karácsony szép és jó? Igen, lehet találkozni rokonokkal, családtagokkal. Ez szép. De azokkal is, akikkel nem akarsz.... és a gyerek nem mondhatja, hogy nem, tegyen úgy, mintha szeretné és örülne az ajándéknak.Felnőttként? Hogy már októberben fenyők és hülye karácsonyi dalok az áruházakban, meg mindenkinek kötelező elkölteni egy nagy rakás pénzt?
@arvidaimusic3 жыл бұрын
Én azért, mert állandóan dugó van miatta.
@babuj86883 жыл бұрын
Téged kötélen rángattak. Ez tisztességtelen.
@florakortvelyessi6924 жыл бұрын
Tetszik az az zöld átmenet a szemednél. Tök menő☺ Am ja A sulis story eléggé ismerős. Plussz szerintem is f*szság a félévit nézni. Rohadtul nem ez számit az életben. Hanem hogy meg tudd önmagadat valósítani és hogy boldog légy. Az sokkal többet jelent!
@elektrosokkk3 жыл бұрын
És a smink készletet meg a világító kontyot karácsonyra kaptad?😂😂😂
@puppi19745 жыл бұрын
..átéreztem...
@monikaredecsi86435 жыл бұрын
@danielbarna1385 Жыл бұрын
Én régen imádtam, de márra megútáltatták velem.
@iloveliterature1318 Жыл бұрын
🤔
@norbertdamjanov85173 жыл бұрын
Hatalmas forma vagy! 😆
@T3D1M4CK04 жыл бұрын
8:03 szentesi vagyok!!
@T3D1M4CK04 жыл бұрын
Ja amúgy új vagyok a csatornán, de már imádom a videóid! Így tovább!
@ilonalorincz70344 жыл бұрын
Nagyon szeretem a kozvetlen oszinte stilusodat hihetelenul jol fogalmazod meg az erzeseidet szeretem
@ayumi199804 ай бұрын
mert a kepmutatasrol szol!
@Zsombor818 Жыл бұрын
Kit érdekel ez az egész.
@zsuzsannakertesz5522 Жыл бұрын
Te mit szeretsz semmit!
@monikaredecsi8643 Жыл бұрын
Amúgy ha ennyire nem szeretsz akkor miért vagy itt? Mármint ezt most teljes jóindulatból kérdezem. Mert ha ennyire imádsz utálni én leszarom csak ezt az energiát nyugodtan belefektetheted valami pozitívba is :D
@zsuzsannakertesz5522 Жыл бұрын
Nem imádok utálni Csak néha nem elfogadható A stilusod!
@marianneros63984 жыл бұрын
Utálod a gyerekeket a karácsonyt ,a Tescót stb . vajon mièrt??Tèged ,szeret valaki?????
@barbypisces.47054 жыл бұрын
Állj már le.
@besenyib3 жыл бұрын
Miért ez a stílus? Nem vagyunk egyformák. A gyerekeket én sem szeretem. A karácsonyban van jó,pl fények, kaja. Én sem rajongom érte.