Májkrém házi csirkemájkrém @Szoky konyhája

  Рет қаралды 135,563

Szoky konyhája

Szoky konyhája

Күн бұрын

Пікірлер: 347
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Hozzávalók: 1.10 kg tisztított csirkemáj, 2 db vöröshagyma ennek a súlya 25 dkg volt, 4 gerezd fokhagyma, 2 dl zsíros tejszín , 1 evőkanál libazsír a máj lepirításához , 5 evőkanál libazsír a krémesítéséhez, só , tört fekete bors , 1 evőkanál majoránna, ízlés szerint darált koriander mag .A krémet legalább 5-6 óra hosszára be kell tenni a hűtőbe miután elkészült ! Akár egy aprító géppel , akár kézi botmixerrel vagy éppen darálóval is el tudjátok készíteni a krémet , ezt utóbbi esetben érdemes 2- 3 alkalommal átdarálni .Tárolása lehetőleg jól lezárható üvegben történjen.Májkrém házilag amit megmutattam nektek és ha szeretitek az otthon készült májast akkor ez egy nagyon kellemes ízhatású készítmény amit nagy szeretettel ajánlok nektek is .Mint láthattátok a receptet nagyon egyszerűen össze lehet állítani és a a jéghideg hűtőben tárolva több napig eláll .A hűtő 4-6 C fok között legyen beállítva ! Ha van kedvenc fűszeretek természetesen hozzá lehet adni saját ízlésvilágtok szerint .Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Zoli
@tamasdr.nagylaki9947
@tamasdr.nagylaki9947 4 жыл бұрын
Gratulálok, Mester, ez megint isteni finomnak néz ki, biztosan el fogom készíteni! Egy kérdésem lenne azonban: ez milyen fajtájú és márkájú tűzhely (főzőlap) amit használsz? Ha jól látom, Bosch indukciós, de nem tudom biztosan. (Tudniillik építkezünk, és gondolkodom, milyet építsünk be a konyhánkba.) Szíves válaszod előre is köszönöm!
@schvartzeva8360
@schvartzeva8360 4 жыл бұрын
Zolikám , megint elvarázsoltál ! Nem azt mondom hogy nem készìtettem már hozzá hasonlót ( ugye mi a régi rendszerbe rá voltunk kényszerűlve az efajta készitményekre ) Amenyibe más a tied az a fűszerezés és zsìr helyett én szalonnát tettem bele ! Ugyis fincsi volt , bevallom már rég nem készitettem de most meghoztad a kedvemet hozzá és köszönöm ! Űdvözöllek , jó étvágyat hozzá !😊❤
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@Tamás Dr. Nagylaki Köszönjük szépen Tomi , és örülök hogy tetszett a recept nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Igen jól láttad csak nem indukciós lassan én is le szeretném cserélni de már mindenképpen csak indukciósra ! Baráti üdvözlettel Zoli
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@Schvartz Eva Szia Évikém ! Örülök hogy tetszett a recept és nektek is jó étvágyat kívánok majd hozzá ! Igen volt , van a szalonnás változat is , ezt én sokall jobban kedvelem ! Minden jót nektek és legyen szép az estétek ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡
@traderexcellence5811
@traderexcellence5811 3 жыл бұрын
Mennyi ideig áll el a zsir alatt , hütőben? A tejszintől nem romlik meg hamar?
@bagosjanosne9595
@bagosjanosne9595 4 жыл бұрын
Szia Zolikám! Ez az igazi otthoni májkrém, nem a bolti amelyik tele van ízfokozóval, sok E betűvel! Én azokat a termékeket nem mézem semmibe, nem is szoktam megvásárolni! A tiéd fantasztikus, gusztusos, finom. Ezt is el kell készítenem. Köszönöm, hogy feltetted ezt a videót is, legyen szép napotok, hétvégétek, puszi mindenkinek! Era
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Era ! Nagyon szívesen és valóban ebben csak a tiszta máj és a jó ízek szerepelnek .Ha lesz kedved próbáld majd ki nem fogsz csalódni benne ! Legyen csodás a hétvégétek nektek is ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡
@mariaborsi639
@mariaborsi639 4 жыл бұрын
Nagyon remek páros vagytok és ügyes család.igazi szakácsok. Ennek a receptnek is nagyon örülök. Lassan itt a szünet és jönnek az unokák mama olcsobban elkésziti a reggelit. Köszi szépen.👌👍😍😋😊💖
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Marika ! Hát ebből aztán igazi nagy lakomát lehet csapni , aki szereti a májkrémet az örülni fogy neki 😊👍Jó évágyat kívánunk nektek is hozzá , váljon kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡
@tromcsasz
@tromcsasz 4 жыл бұрын
Ja, bocsnat, ez lemaradt. Nagyon sok koszonet es hala az eddigi munkadert. Hajra es csak igy tovabb!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szívesen mindent és érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Üdv Zoli
@richardtoth9362
@richardtoth9362 4 жыл бұрын
Perfekt! Köszönjük, hogy ennyi mindent megmutatsz nekünk. S nagyon jól elmagyarázod, hogy mit kell csinálni. Fantasztikus a munkásságod, kérlek ne hagyd abba! Sok egészségét neked s kedves családodnak!!! Üdvözlettel Zürichből ! Tóth Richárd
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Ricsikém ! Nagyon szépen köszönjük a szavaidat és ha lesz kedved mindenképpen készítsd el nagy élmény fog várni ! Folyamatosan hozzuk a friss recepteket és nektek is minden jót kívánunk ! Baráti üdvözlettel Zoli
@niavan
@niavan 4 жыл бұрын
Nyugodtan mondhatom hogy a húgom, édesanyánk halála után tőled tanult meg főzni, szinte a nulláról a videóid alapjan. Másfél év után szinte bármit el tud késziteni profi módon úgyhogy tekintheted a tanitványodnak. Úgy hogy sok sikert a műsorhoz, és hálás köszönet!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Tomi ! Tiszta szívből sajnálom hogy elvesztettétek édesanyátokat , annak viszont nagyon örülök hogy a kedves húgod segítségére tudtam lenni és remélem a jövőben is sok finomságot elkészít tőlünk és bármikor szívesen segítek neki csak keressen ha elakad ! Minden jót nektek vigyázatok magatokra és érezzétek otthon magatokat nálunk ! Üdv mindkettőtöknek , baráti üdvözlettel Zoli
@tedespece1
@tedespece1 4 жыл бұрын
Most rögtön felejtem el, ahogy eddig csináltam, ismét szuper dolgot mutatsz Zoli, KÖSZÖNET !!!!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Petikém ! Ha gondolod majd próbáld ki imádni fogod minden pillanatát ! Baráti üdvözlettel Zoli
@agostonguzoto1684
@agostonguzoto1684 4 жыл бұрын
Jó kis bajnokhús. Elengedhetetlen kelléke a Magyar Konyhának... Kedvenc kenőcsöm.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Igen ezzel én is így vagyok szerintem az egyik nagy pillérünk , jó étvágyat hozzá majd nektek is ! Üdvözlettel Zoli
@norameszarosnebutor8930
@norameszarosnebutor8930 4 жыл бұрын
Kedves Szoky! Szuper jól néz ki. Köszönöm szépen a lehetőséget hogy nézhetem az adásaitokat! Üdv mindenkinek Nóri
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Nóra ! Mi köszönjük a bizalmat és érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! Sok szeretettel Zoli
@attilanagy5162
@attilanagy5162 4 жыл бұрын
Nagyon minoseges kivitelezes . Gratulalok Zoli . Elneznem reggelig ahogy kotyvasztasz . Ez is nagyon guszta lett . Udvozlettel🇹🇯🇹🇯👍👍
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Attila ! Nagyon szépen köszönjük apróság az egész 😊👍Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Üdvözlettel Zoli
@balorish
@balorish 4 жыл бұрын
Hát itt nincs miről tovább dumálni ez így frankó! Egyszerű és nagyszerű!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Gabi ! Egyszerű és nagyszerű kis étel ! Köszi Üdv Zoli
@laszlosmotzer3497
@laszlosmotzer3497 2 жыл бұрын
Koszonom szepen , fantasztikus finomsag , szuperrr recept!!!💖🥰🌟👌👍
@prakatur
@prakatur 4 жыл бұрын
Fantasztikus recept, kegyetlen finom lett. Köszi szépen Zoli!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Tomikám ! Ennek nagyon örülök kedves egészségetekre ! Baráti üdvözlettel Zoli
@palhortobagyi9333
@palhortobagyi9333 4 жыл бұрын
Szia. Neked szakács a Szakmád mert nagyon jó amit csinálsz és olyan fantasztikusan levezeted az ételeid hogy lehetetlen elrontani. Én minden Hétvégén főzök vagy sütök valamit a receptekből. Hétköznap meg a párom, imádjuk mind! További sok sikert! Köszönöm az eddigi recepteket is! Fantasztikus ember vagy! További szép napot neked és kedves családodnak!!!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Pakli ! Nagyon köszönjük a szavaidat és örömmel olvasom hogy sok ételt elkészíttettetek már tőlünk ez számunkra a megtiszteltetés ! Sok recept van fent és hozzuk folyamatosan a frisseket is ! Érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Baráti üdvözlettel Zoli
@RoxanaNagy
@RoxanaNagy 4 жыл бұрын
Kedves Szoky! Nagyon jó a recept, egyszerű elkészíteni és biztos vagyok benne, hogy rettenetesen finom is! Még annyit, hogy a legjobbkor jött ez a videó, mivel a most következő hétvégére terveztem, hogy belevágok a házi májkrém készítésbe. Ez lesz az első alkalom, hogy megpróbálkozom vele, de ezzel a recepttel biztosan nem fogok mellé lőni! Nagyon köszönöm és további sok sikert a videózáshoz!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Roxana ! Köszönjük szépen a kedves szavaidat és örülök hogy tetszett a recept és majd nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Kevés alapanyóból egy igazán finom és ízletes májkrémet lehet összeállítani ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk és legyen szép a hétvégétek ! Sok szeretettel Zoli🧡
@arpadnekoszas9880
@arpadnekoszas9880 4 жыл бұрын
Kedves Szoky ! Nagyon köszönöm a sok fantasztikus receptet. Boldog vagyok, hogy rátaláltam erre az oldalra. Nagyon sokat tanultam már Tőled, amit nagyon sokszor alkalmazom a konyhámban. Nagyon jó egészséget kívánok az Egész Családnak !
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia ! nagyon szívesen és örülök hogy megtaláltál minket ! Érezd otthon magad a jövőben is nálunk és válogass a sok finom étel közül :-) Legyen szép az estétek ! Sok szeretettel Zoli
@nemethjozsef387
@nemethjozsef387 4 жыл бұрын
Szia Zoli! Ez is kipipálva. Nagyon krémes lett, pedig pulyka májból csináltam. Simán habzsákból tölthető. Gyorsan elfog fogyni. Gratulálok a jó receptekhez, és a mindenkori operatőröknek a jó felvételekhez. Szép napot.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Józsikám ! Nagyon örülök hogy neked is bejött ez a finom májkrém é igen pulyka májból is tökéletes a végeredmény ! Köszi a jó kívánságokat nektek is minden jót kívánok ! Baráti üdvözlettel Zoli
@edlichrobert
@edlichrobert 4 жыл бұрын
Szia Baràtom!! Ez valami fenomenális recept!! Nagyon szépen köszönöm. Üdv Robi.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Robikám ! Apróság :-) Jó étvágyat kívánok majd hozzá nektek is ! Baráti üdvözlettel Zoli
@verabolton
@verabolton 3 жыл бұрын
Egyszer leteszteltem kétféle májkrémet. Az egyiket recept szerint csináltam, majdnem ugyanúgy mint ez itt a videóban (kivéve a tejszínt). A másikban csak libazsír, hagyma és só volt. No meg a máj, persze :) A hatalmas adag hagymát alaposan lepirítottam. Az egyik barátomat kértem, hogy kóstolja meg mindkettőt és értékelje. Rendkívül csodálkoztam, amikor a második verziót feldicsérte: csodálatos ízkavalkádról beszélt, és úgy ette az üvegből, mint gyerek a lekvárt :D Azóta rendszeresen csinálom ezt a tök egyszerű májkrémet, és mindenki oda meg vissza van tőle, barátaim között híres lett. Szerinted miért van ez Sztoky, hogy a fűszermentes verzió jobban ízlik az embereknek?
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Vera ! Mi i nagyon szeretjük és amikor megkívánjuk el is készítem. Az hogy a fűszeres máj miért kevésbé jön be az ismerőseidnek nem tudom és minden formáját nagyon szeretem és valóban nagyon egyszerűen le lehet készíteni a hazait is ! Sok szeretettel Zoli
@beuskaswayne9528
@beuskaswayne9528 4 жыл бұрын
Szia Zoli! Köszönöm a receptet üdv nektek Washingtonból 💕🇭🇺💕🇭🇺
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Bea ! Nagyon szívesen és nektek is minden jót Budapestről 🧡🧡🧡Zoli
@richardbarnes1910
@richardbarnes1910 4 жыл бұрын
Már nagyon vártam ezt a receptet. Köszi szépen Zoli. Csak így tovább 🙂
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Ricsi ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! 😊Baráti üdvözlettel Zoli
@borbalabodor9729
@borbalabodor9729 4 жыл бұрын
Nagyon jó recept, ki fogom próbálni . Arra azért kíváncsi vagyok , mi kivetnivalót talál benne , akinek nem tetszik ! Köszönettel : Bori
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nem a recepttel van a probléma , sok okot tudnék felsorolni de nem éri meg az időt ! Üdv Zoli
@czinkklaudia9613
@czinkklaudia9613 4 жыл бұрын
Szia kedves Zoli ! Nagyon szuper ez a házi májkrém recept is. Gratulálok ehhez a recepthez is.************* További szép napot kívánok Nektek. Puszi ....Klau
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Klau ! Nagyon szépen köszönjük és ha egyszer lesz kedved próbáld ki ezt a finom kis májkrémet is ! Sok szeretettel Zoli 🧡😘
@viktoriatakacs1642
@viktoriatakacs1642 4 жыл бұрын
Ilyen nincs.... 😀 Pont tegnap gondolkodtam, hogy csinálnom kellene házi májkrémet, mert nagyon megkívántam, de a bolti nem az igazi. Gondoltam na majd ma felnézek csatornára, biztos találok valami jó receptet, erre tessék.. 😀 Köszönöm szépen 🙏🏻😀
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Na ez a telepátia 😊😊😊éreztem hogy lépnek kell , ezért fel is tettem 😊😊😊Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli🧡
@irinademas8658
@irinademas8658 3 жыл бұрын
Imádom a receptjeit, köszönöm szépen. Kívánok egy szép napot őnek es kedves családjának. További sok jó receptet.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Irina ! Ennek igazán örülök és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Nektek is nagyon kellemes estét és jóegészséget kívánok sok szeretettel ! Zoli 🧡
@tulipanpentek470
@tulipanpentek470 4 жыл бұрын
Szia, szép napot. Nagyon örülök ennek a receptnek is. Persze ezt is, mint sok más receptedet elkészítem. Végem van, imádom ezt is. Köszi szépen. 🌷😀😘
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Tulipán !Neked is nagyon szép napot kívánok és majd jó étvágyat ehhez a kis finomsághoz is ! Sok puszi , vigyázz magadra ! Zoli😘😘😘
@ilonabajai4431
@ilonabajai4431 3 жыл бұрын
Jó étvágyat
@Nyugatdunantulivasutbarat
@Nyugatdunantulivasutbarat 4 жыл бұрын
Máj és a halak, amit nem tudok megenni, pedig mindkettő nagyon egészséges. Májnak azt az utóízét sajnos nem szeretem, a halaknak a szálkáitól tartok, meg van a (nem rablóhalaknak) halaknak egy olyan iszapos utóíze amitől én irtózom. Nem néztem még meg a receptet, de végignézem, mert édesanyám szereti a májat és májkrémet, ezért majd megpróbálom neki elkészíteni. :) Üdv Szilárd
@Suzan96113
@Suzan96113 4 жыл бұрын
Nem vagyok barátságban én sem, sem a halakkal sem a májjal. Azt tanultam valakitől, hogy a májról le kell húzni azt a vékony hártyát ami borítja, és tényleg libazsíron kell pirítani akkor nem lesz kesernyés utóíze. Halaknak meg akkor van pocsolya íze ha tenyésztett halat veszünk. Sport horgászoktól érdemes venni ha van rá mód . Annak nincs iszap íze. Valóban egészséges mindkét húsféle, ha ritkán is, de érdemes fogyasztani. :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Hát ez persze ízlés függő van olyan étel amit én sem szeretek :-) ha ha egyszer mégis meggondolnád magad akkor itt a recept , vagy épen kedves édesanyádnak elkészítheted ő biztosan örülne neki ! Üdv Zoli
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
A máj nem lesz kesernyés csak ha az epe rácsorog , és persze a hal se mindegy honnan származik.
@julilengyel2165
@julilengyel2165 3 жыл бұрын
A csirke máj tisztítását szuper jol megmutattad, nagyon köszönöm.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Nagyon szívesen kedves Juli és küldöm neked a mai finomságot is ! kzbin.info/www/bejne/gXjEZaqLhLakgZI Sok szeretettel Zoli
@patriciasuta7101
@patriciasuta7101 4 жыл бұрын
Szia kedves Zoltán! Micsoda finomság és guszta májkrémet csináltál 👍👍, és a kiflik is csodásak szinte érezni az illatát 👍👍. Éppen bevásárolni mentünk a párommal mikor megnéztem ezt a videót, és tudtam hogy csirkemáj nélkül nem jövök haza 😃😃. Holnap el is készítem ezt a fincsiséget is! Köszönöm a receptet és kívánok nektek egy további szép hetet!! 😘
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Patrícia ! 😊Nagyon örülök hogy neked is bejött ez a kis finomság és remélem sikerült szép májat vásárolnod ! Jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is ! 😊👍👌Legyen nagyon szép az estétek ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡
@ibolyalocskainedeak932
@ibolyalocskainedeak932 3 жыл бұрын
Nagyon finom, köszönöm szépen! Soha nem csalódom a receptjeidbe, hálásan köszönöm, jó egészséget az egész családnak!
@katagibicsar
@katagibicsar 4 жыл бұрын
Kedves Szoky! Ismét egy szuper recept, köszönöm!👏
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szívesen kedves Kata , és jó étvágyat hozzá majd nektek is ! 👌👍😘
@beatrixkovacs7723
@beatrixkovacs7723 4 жыл бұрын
Nagyon szeretem a receptjeidet.sokat már kipróbáltam. Nagyon köszönöm
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Bea ! Nagyon szépen köszönjük és érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli🧡
@petervendegh3300
@petervendegh3300 4 жыл бұрын
Zolikám,ez minden nagyon finom biztos és még marha guszta.Wundabár😁😁😁👍👍👍Üdv.Péter
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Petikém ! Örülök hogy tetszett kedves egészségetekre ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍👍👍
@patakilaszlo1124
@patakilaszlo1124 4 жыл бұрын
Zoli "bácsi"újra nagyot alkotott. Köszönöm szépen!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Lacikám ! Apróság az egész de nagyon szépen köszönjük ! Üdv Zoli
@אילדיבוטיקאי
@אילדיבוטיקאי 4 жыл бұрын
Szia kedves Zolikam. Ez aztan az igazi majkrem. Szuper finomsag es sok sok vastartalom es nagyon egeszseges . Koszi szepen a klassz receptet. Koszi a kedves felesegednek / Szilvinek /is az elvezetes filmezest. Ez egy tokeletes finom vacsora. Es finom sajtos kifli. Nagy koszonet nektek sok tisztelettel es szeretettel. Jo egeszseget sok puszi ildi.♥️♥️♥️🌹🌹🌹🌷🌷🥐🥐😊😊😘😘😊😊👍👍👍
@אילדיבוטיקאי
@אילדיבוטיקאי 4 жыл бұрын
♥️♥️🌹🌹🌷🌷🥐🥐😘😘😊😊👍👍
@אילדיבוטיקאי
@אילדיבוטיקאי 4 жыл бұрын
Sok puszi ildi.♥️♥️♥️🌹🌹🌷🌷🥐🥐😘😘😊😊👍👍
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Idikém ! Nagy szeretettel ajánlom figyelmedbe ezt a kis finomságot nem fogtok csalódni benne ha elkészítitek 😉👍😊👌Minden tudod nagyon szívesen teszünk és érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Sok puszi Zoli🧡🧡🧡
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@אילדיבוטיקאי 🧡👌😊👍😘😘😘
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
😘😘😘Sok puszi neked is ! Zoli
@susannesabo6637
@susannesabo6637 Жыл бұрын
Csodás a majkremed ! Most erre is rakkatantam, mert szeretem a csirkemájat. Sok jót a Szoky-Csaladnak ! ❤️
@zoltanbogdan6808
@zoltanbogdan6808 4 жыл бұрын
Szép napot neked Sok sikert kívánok Barátom
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Neked is nagyon szép napot kívánok barátom ! Üdv Zoli
@violetaszoke1274
@violetaszoke1274 3 жыл бұрын
Köszönöm szépen, szuper recept! Elkészítettem már egy párszor, nagyon finom!
@gyorgykovacs9021
@gyorgykovacs9021 4 жыл бұрын
Szerbusz zoli barátom . hát ezzel a receptel megint ot vagy a toppon ! 200% -os minden ugyebár 100%-ék a kedves nejednek és nem utólsó sórban 100% neked ez a recept is felkerült az ugynevezet megkel csinálni és megenni bakancs listára :D szuper párost alkottok .csak igy továb . az ijen finomságokkal megéri ösze koszolni a fogsorunkat :D további szép napot nektek napsütéses szép hétvégét jó egészséget üdv gyuri szabolcsbákáról !
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Gyuri ! Nagyon szépen köszönjük mindketten a szavaidat és remélem te is minél hamarabb ki próbálod ezt a kis finomságot ! A szuper párost jól mondtad és így igaz élmény a kedvesemmel minden nap :-) Jó egészséget és minden jót kívánok neked és kedves családodnak is ! Baráti üdvözlettel Zoli
@verabolton
@verabolton 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem az igényes, gyönyörű tálalást a videok végén.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Köszönjük szépe kedves Vera ! Érzd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli🧡
@janosneronai9612
@janosneronai9612 4 жыл бұрын
Mindig is finoman fõzõl.csodálatos izzekel.sok õrõmet neked az ėlethez.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Kedves vagy , nagyon szépen köszönjük a szavaidat ! Sok szeretettel Zoli🧡
@irenamoravcik6031
@irenamoravcik6031 4 жыл бұрын
Elnézve ezeket a sok finomságokat! Kedves Szoky én is azt mondom kár, hogy nem vagyunk szoszédok! :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Pedig simán beleférne :-) :-) jó nagy szomszédságom lenne már :-) :-) Sok szeretettel Zoli🧡
@SuperBBetty
@SuperBBetty 4 жыл бұрын
Szokyèknàl nincs fûszer ès kèsek 😁 Koszonom a receptet! Szuper jo ! 😍🥰😍
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Igen már gondolkodtam hogy kéne venni pár kést és egy két fűszert mert nincs mivel gépészkednem 😂😂😂😂😂😂Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat hozzá ! Zoli🧡
@kornelialabor1936
@kornelialabor1936 4 жыл бұрын
Szuper! Nagyon köszönöm a receptet és a többi finomságot is. Mindegyik fejedelmi és fincsi. 😀👌
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szívesen és a továbbiakban is érezd otthon magad nálunk ! 😊🖐👍👌
@kerekgyartokerekgyarto8051
@kerekgyartokerekgyarto8051 3 жыл бұрын
Üdv. Én is hasonlóan készítem, csak nem utólag teszem a zsírt .És mégis nagyon jó a konzisztenciája a krémnek .Melegen szoktam botmixer segítségével .
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia ! Úgy is tökéletes az elkészítés kedves egészségetekre ! Üdvözlettel Zoli
@balazsdallos7844
@balazsdallos7844 4 жыл бұрын
Már előre nyomom a like-ot hogy el sem indítottam! Nagyon bírom a videóidat! Üdvözlettel,Balázs (:
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Balázs ! Nagyon szépen köszönjük a bizalmat és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli
@feketeistvanne6561
@feketeistvanne6561 4 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm,ezt a remek receptet.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szívesen mutattam meg ezt is nektek ! Sok szeretettel Zoli🧡
@jacintamatis7721
@jacintamatis7721 4 жыл бұрын
Köszönöm Zoli! Szuper ez a recept is!👏
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Igazán nincs mit nagyon szívesen ! Zoli🧡
@adampetro3786
@adampetro3786 2 жыл бұрын
Remek recept! Ezúton is nagyon köszönöm! Hadd kérdezzem meg: sertés májjal is el lehet készíteni? Mit kéne ott másképp csinálni? Előre is nagyon köszönöm a választ!
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
Ugyanez az eljárás esetleg tovább tartani a kutterba , daraboló gépbe hogy krémes legyen !
@juliadzerenga9557
@juliadzerenga9557 4 жыл бұрын
Imadom a majkremet🤩es orulok ennek a receptnek mivel gluten erzekeny vagyok koszi szepen ezt a perfekto finomsagot😘
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Júlia ! Próbáld majd ki egyszer ha lesz kedved hozzá ! Nagyon szívesen és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli🧡😘
@erikagyorgy2947
@erikagyorgy2947 4 жыл бұрын
Hát nem semmi család vagytok ...azok a kiflik 😋csorog a nyàlam.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Erika ! Köszönjük szépen és nektek is jó étvágyat mindenhez ! 🧡🧡🧡
@szabadostibor
@szabadostibor 4 жыл бұрын
Nyami! Hétvégén megcsinálom! Köszi Szoky! :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Jó étvágyat majd hozzá és nagyon szívesen ! Baráti üdvözlettel Zoli
@mihalykiss1972
@mihalykiss1972 2 жыл бұрын
Zoli bácsi! Hát ez nagyon jó ! "Konkrétan" ismét egy nagyot alkottál! :) Üdv: Misi
@horvathroza893
@horvathroza893 4 жыл бұрын
Fincsi! En is szoktam csinalni de tejszin nelkul. Ha csinalok,akkor nagyadagban kell elkeszitenem mert mindenki szereti. Munkahelyemre is szoktam bevinni belole ( kb ekkora csatosivegnyit ) haaaat...kb fel ora alatt elfogy + 1 kg kenyer :-) ki dofom probalni tejszinnel is !! 😍
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Roza! Örülök hogy nálatok is ismert ez a kis finomság 😍🙂👍próbáld ki íg is szuper kis finomság! Sok szeretettel Zoli 👍👍👍❤
@karolynetoke9588
@karolynetoke9588 4 жыл бұрын
Régóta figyelek, még nem szóltam hozzá, de ez úgy OKÉ ahogy van!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönjük a szavaidat és érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli
@zsuzsannahorvath2735
@zsuzsannahorvath2735 4 жыл бұрын
Nagyon jo megint ez a recept a kedves felesegeddel egyutt nagyon jokat alkottok koszonom szepen ezt a receptet is mar csinalom a receptjeidet nagyon izlik minenkinek 🥰🥰💌💌
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Zsuzsa ! Semmiség az egész sok ilyen receptem van még , majd mutatok egy két jóféle érdekességet ! 🧡🧡😘
@zsuzsannahorvath2735
@zsuzsannahorvath2735 4 жыл бұрын
@@szokykonyhaja nagyon szepen koszonom nagyon super vagy es a kedves feleseged is 🥰🥰💌💌💌
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@zsuzsannahorvath2735 Igazán nincs mi nagyon szívesen ! 🧡🧡🧡
@alizklementina
@alizklementina 4 жыл бұрын
Valami mennyei finom lett köszönöm a receptet!!!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Aliz ! Nagyon örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli
@user-hk54pk68
@user-hk54pk68 4 жыл бұрын
Finomság ,nagyon köszönöm Zolikám
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szívesen kedves Katikám ! Sok puszi Zoli 🧡
@ViRivia
@ViRivia 4 жыл бұрын
IMÁDOM! Köszönjük Szoky! :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szívesen kedves Vivien ! Sok szeretettel Zoli
@anettszabo5191
@anettszabo5191 4 жыл бұрын
Szia Szoky ! Eskuszom tegnap gondoltam hogy csinalni kene hazi majkremet , Jobbkor nem is rakhattad volna fel ezt a finomsagot ! Koszonjuk , es a felesegednek is a kifli es a kalacs receptet isteni finomak ❤️❤️ legyen szep napotok!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Anett ! Tudtam én , éreztem én hogy ere készülsz 😊😊😊😊ezért is most jöttem vele 👌🖐😊Nagyon szívesen mindent és át is adtam már a nejemnek is a kedves szavaidat ! Jó étvágyat majd hozzá és szép napot nektek is ! Zoli 🧡😘
@zsomborhansolo565
@zsomborhansolo565 4 жыл бұрын
Dettó, holnap reggel terveztem neki ugrani, a hozzávalókat már két napja betaraztam. Tényleg a legjobbkor. Ahhoz képest ahogyan eddig csináltam, a tejszín és a koriander újdonság. Szoky, az almát ebbe belesutni kicsit mint a másik májas videóban (aztán kiszedni)? Ez volt a tervem. Vagy ehhez így már nem illik? Máj tisztítós videót pedig előre is köszönöm :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@zsomborhansolo565 Szia Karcsi ! Ehhez a recepthez ne tegyél almát a másik májas videóban igaz volt de ott tovább tartott a hőkezelés is mint itt és ne vigyél bele plusz nedvességet .Ezt pont így készítsd el nem fogsz benne csalódni ! Felteszem azt is valamikor .Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Baráti üdvözlettel Zoli
@zsomborhansolo565
@zsomborhansolo565 4 жыл бұрын
@@szokykonyhaja mivel belém jött a búgi a videó láttán, nem volt kedvem reggelig várni. Már ott figyel a hűtőben és előzetes kóstolás alapján hibátlan :) Köszi mégegyszer!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@zsomborhansolo565 Szia Karcsikám ! Szuper vagy így kell ezt csinálni :-) jó étvágyat kívánok hozzá és biztosan nagyon tuti lett ! Üdvözlettel Zoli
@tix236
@tix236 3 жыл бұрын
Nagyon szeretjük a májkrémet. Istennek legyen hála ezért a szervért :D
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Mi is szeretjük a májat sok finomság készülhet belőle ! Üdv Zoli
@jozsefilles9824
@jozsefilles9824 3 жыл бұрын
Nagyon egyszerű és valóban nagyon finom!
@cszfc
@cszfc 4 жыл бұрын
Üdv! Egy újabb remek recept. Hozod a formád. Ha lezárom zsírral, meddig áll el hűtőben véleményed szerint?
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Szabolcs ! Ha zsírral zárod nem kap levegőt így sokáig el lehet tartani , miután megkezded akkor gyorsan el kell fogyasztani ! De én mindig annyit készítek hogy sokat ne foglalja a hűtőt :-) :-) Üdvözlettel Zoli
@barbar6502
@barbar6502 2 жыл бұрын
Kedves Szoky, köszönöm ezt a receptet. Kérdés hogy kábé.. Mennyi az az eltarthatosagi idő a zsirozott tetejunel? Napok vagy hetek? Köszönöm a válaszod előre is!
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
1 hét biztosan , nálunk annyi idő alatt elfogy ! Üdv Szilvi🌞
@barbar6502
@barbar6502 2 жыл бұрын
@@szilviasziszi5854 köszönöm szépen 😊😊
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
@@barbar6502 Nagyon szívesen !🌞😊
@zsuzsaveges8151
@zsuzsaveges8151 2 жыл бұрын
Hú ez nagyon fini lehet! Köszönöm!
@palmakertesz8352
@palmakertesz8352 3 жыл бұрын
Isteni ez a házi májkrém.Többször is elkészítettem már és azóta a bolti nem is kell! Sajnos tejet/tejterméket nem fogyaszthatok így házi rizstejet tettem bele tejszín helyett. Krémes és szépen kenhető így is :)
@peternagy8518
@peternagy8518 4 жыл бұрын
Szia Zoli! Az eltarthatósági időről szeretnék érdeklődni. Mind a két fajtáé érdekelne. Előre is köszönöm a segítséget.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Peti ! Ilyet biztosra mondani nagy felelősség lenne de egy jéghideg hűtőben eláll hosszabb ideig és mindenképpen a zsírral fedett az tovább .Inkább úgy mondom hogy nálunk egy hét alatt elfogy és semmi baja , a hűtőm 4-5 C fokon megy !! Üdvözlettel Zoli
@agnesgaspar6562
@agnesgaspar6562 4 жыл бұрын
Szia Szoky!Nagyon örülök a receptjeidnek,mindig ezeket böngészem és próbálom meg is főzni,csodás vagy!Kérnélek szépen,csinálnál olyan videót ami bemutatja a burrító készítést?Előre is köszönöm!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Ágikám ! Köszönjük szépen a szavaidat és előbb utóbb azt is fel fogok tenni , mi is szoktuk néha enni ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli
@evaolah7621
@evaolah7621 Жыл бұрын
Csodálatos konyha ❤
2 жыл бұрын
Szia Szoky! Kacsazsirral is elkeszitheto? Vagy vajjal? Libazsirt nem lehet kapni nalunk.... Koszonom! (Imadom minden recepted!)
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
Kácsa zsírral is fantasztikus a végeredmény ! Szilvi 👍👍
@fodorzoltan3991
@fodorzoltan3991 4 жыл бұрын
Ismét egy remek étek. Csak ne lennék májfóbiás. Nem tudok hozzá nyúlni a nyers májhoz. Egyébként meg imádom.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Zoli ! Na már annyi májas receptet láttál nálunk szerintem lassan neki fogsz te is állni :-) :-) Majd akkor a kedvesed elkészíti neked ! Üdvözlettel Zoli
@szatya1
@szatya1 4 жыл бұрын
Ez megint kitűnő . Köszönöm .
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Szatya ! Nagyon szívesen és jó étvágyat hozzá nektek is ! Üdv Zoli
@janosdrevno9901
@janosdrevno9901 4 жыл бұрын
Gratulálok. Megint fantasztikusat alkottatok. Kérdésem, hogy pulykamájjal is működik?
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Jani ! Köszönjük szépen és igen abból is el tudod készíteni ! Baráti üdvözlettel Zoli
@fordscofield
@fordscofield 4 жыл бұрын
Kedves Szoky! Köszönjük a sok receptet. Szuperek. Csak így tovább. Kérdésem... Milyen kést használt a hagyma vágásakor, esetleg hol lehet beszerezni. További minden jót! :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Balázs ! Nagyon szívesen és a továbbiakban is érezzétek otthon magatokat nálunk ! A kés , kés család amit használok Wüsthof Solingen classic ezen belül amit kérdeztél : www.knivesandtools.com/en/pt/-classic-cook-s-knife-9.htm de nézz szét mert vannak ár ugrások -/+ ezt csak példának másoltam be neked , de ez a típus.Üdv Zoli
@Emix3r
@Emix3r 4 жыл бұрын
Üdvözlet, Szoky Mester! Ez brutál...egyszerűen brutál lett! Egy újabb mestermű. Köszönjük! Egy kérdésem volna: terveztél esetleg felvágott illetve csirkemelles sonkafélét készíteni? Nem tudom, mi a pontos neve, de olyasmire gondolok, amit megsütnek, aztán formába tesznek (talán le is szorítják) és a formából kivéve egy vágható felvágottszerűséget kapunk. Van tudomásod ilyenről? Köszönöm előre is a választ!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia ! Köszönjük szépen és ha lesz kedved próbáld ki ezt a kis finomságot is ! Ígérem ha lesz egy kis időm teszek fel préselt csirkemell sonkát is ! Sok szeretettel Zoli
@erzsikehellenpartgyorgyne3165
@erzsikehellenpartgyorgyne3165 4 жыл бұрын
Üdvözöllek, szeretném kérdezni, ez a májkrém nyúl májjal is működik? Imádom a receptjeidet!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
kedves Erzsike ! Őszinte leszek hozzád nyúl májjal nem szoktam készíteni ! Üdv Zoli
@illesmelinda879
@illesmelinda879 Жыл бұрын
szia szép napot kivánok Szoky esetleg sertés májbol is lehet?
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 Жыл бұрын
Szia ! Igen minden további nélkül ! Üdv Szilvi👍👍
@illesmelinda879
@illesmelinda879 Жыл бұрын
@@szilviasziszi5854 köszönöm szépen a gyors választ és még egy kérdés sertés májat menetkozben nem lehet sozni vagy igen????
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 Жыл бұрын
@@illesmelinda879 Négylábúaknál érdemes a végén sózni , a kétlábúaknál bármikor.
@katalinmesznikow8236
@katalinmesznikow8236 2 жыл бұрын
Jo egeszseget kivanok onnek Kedves Szoky ur
@imrebalajti9326
@imrebalajti9326 2 жыл бұрын
Kedves Zoli, Azt szeretném megkérdezni, hogy ez a májkrém mennyi ideig tartható el? Előre is köszönöm!
@mariamarton5013
@mariamarton5013 4 жыл бұрын
Csodálatos,hogy lehetséges ennyi féle finomságot kisgyalni? Bocsi a megjegyzés miatt,de csodálom minden receptjét 🍻
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Maria ! Apróság az egész de köszi szépen ! Nektek is jó étvágyat majd hozzá ! Sok szeretettel Zoli😉🧡
@norinovak9778
@norinovak9778 4 жыл бұрын
Szia Zoli, nagyon örülök ennek a receptnek köszi szépen. Egyszer próbáltam májkrémet készíteni de nem lett finom nem tudtam a tejszín titkot. Volna egy kérdésem. Ha füstölt majbol készítem ami meleg füstölőn készül a folyamat mennyibel különbözik?
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Nóri ! Nagyon szívesen és örülök hogy tetszett a végeredmény ! Igaz füstölt májból még nem készítettem de szerintem semmi akadálya nincs ! Jó étvágyat nektek is hozzá.Sok szeretettel Zoli
@norinovak9778
@norinovak9778 4 жыл бұрын
@@szokykonyhaja köszi szépen ,hogy válaszoltal. Akkor csak a véleményedet szeretném kérdezni van e ötleted , hogyan próbálkozzam a füstös verzióval? Én nem vagyok akkor mester a konyhában mint te. 😁👍🍴🍝🍕🍞🍗
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@norinovak9778 Szia kedves Nóri ! Ugyanezzel az eljárással el tudod készíteni ! Jó étvágyat kívánok majd hozzá nektek is ! Zoli👍😊👌🖐
@norinovak9778
@norinovak9778 4 жыл бұрын
@@szokykonyhaja köszi szépen , megpróbálom 👍😁
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@norinovak9778 Nagyon szívesen kedves Nóri ! Sok szeretettel Zoli🧡
@krisztikrisztib.9433
@krisztikrisztib.9433 4 жыл бұрын
Isteni finom az biztos mostanâban nem készitettem de köszi a tippet.Zoli egyszer pròbâld ki hogy apròra vàgott aszalt paradicsomot belerakni valami eszméletlen finom,amikor anno adtâk ezt a tippet nem akartam elhinni de megkostoltam és azòta is a szâmban érzem az ízèt.Kòstoltam aszalt àfonyàsat is az nem jött be nem az én ízvilàgom.Majorannât nem birom max egy kis csipetet visel el a gyomrom viszont kakukkfű és rozmaring az jöhet egy klassz izhatâzt tudok elérni velük.Tovàbbi szép napot kivânok
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Kriszti ! Igen ettem már sokféle módon főleg pástétomokban aszalt gyümölcsökkel ! Ha paradicsommal készíted akkor sajnos nem lehet elrakni nagyon hamar megromlik , akkor kis mennyiségben és tökéletes ! Fűszerekkel is lehet bátran ízesíteni ! Sok szeretettel Zoli
@ildikogalamb1891
@ildikogalamb1891 4 жыл бұрын
Megszeretnem kerdezni.. hogy a majkrem disznó zsírral is jo? Fozotejszin kell vagy habtejszin is jo hozza? 🤗
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Ildi ! Lehetőleg zsíros habtejszín amihez plusz cukrot nem adnak. De végső esetben a főző is jó magas zsírtartalmú. Üdv Zoli👍
@ildikogalamb1891
@ildikogalamb1891 4 жыл бұрын
Koszonom szepen 🤗
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@ildikogalamb1891 Nagyon szívesen ! Üdv Zoli
@reginawilhelm3091
@reginawilhelm3091 4 жыл бұрын
Nagyon egyszeru es csodas alkotas holnap elkeszitem koszi
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Regina ! Nektek is jó étvágyat kívánunk hozzá ! Sok szeretettel Zoli
@balorish
@balorish 4 жыл бұрын
Csak így tovább!!!!!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Köszönjük szépen Gabi ! Üdvözlettel Zoli
@magdolnamahovics8545
@magdolnamahovics8545 4 жыл бұрын
Szia Zoli! Van botmixerünk de estleg turmixgép ugyan olyan jó? Köszi a választ!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Magdi ! Botmixerrel is el tudod készíteni .Jó étvágyat majd hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli
4 жыл бұрын
Szia Zoli! Ezt meg fogom csinálni, de én libamájból! Anyukámnak van egy jó "beszerzési" forrása, és hízott, magyar libamájat veszek tőle! Egyébként mindenféle májat szeretek!😊👍😋 (Ja igen! A vadnyúl májat nem javaslom senkinek fogyasztásra, mert porhanyósra, darabosra kiszárad! Az nem jó enni!)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Balázs ! Olyan hibát nem szabad elkövetni😊😊😊 , ezt a receptet pecsenye májból kell elkészíteni , a hízott máj sok más finomságra van tervezve ! Nyúl májat nem igazán szoktam készíteni ! Minden jót nektek ! Üdv Zoli
4 жыл бұрын
@@szokykonyhaja Szia! Akkor nem jó választás a libamáj ehhez? Üdv, Balázs.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@ De igen , viszont nem a hízott hanem a pecsenye máj ! Üdv Zoli
@annastranszky2746
@annastranszky2746 2 жыл бұрын
Kedves Szoky! Én sajnos nem fogyaszthatok állati eredetű tejtermékeket, így a kérdésem az lenne, hogy a tejszín ebben az esetben kompenzálható-e valahogy?
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
Nővényi /tejszínnel/ lehetséges. Üdv Szilvi
@tromcsasz
@tromcsasz 4 жыл бұрын
Szia! Remek a csatornad. Szalontudot meg gozgombocot lehetne kerni?
@gaborhalasz49
@gaborhalasz49 4 жыл бұрын
Szia egyszer én is kértem a Zolitól szalontüdő t azt mondta meg kell várni míg olyan vendégek jönnek akik szeretik mert náluk a családból szinte senki nem szereti Remélem egyszer azért sort kerít a Zoli erre is Én nagyon várom Üdv Gábor
@ivettlakatosneszilagyi8233
@ivettlakatosneszilagyi8233 4 жыл бұрын
Azt hiszem az is van fent!! :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@Sándor Hajdu Szia Sanyi ! Hát a szalontüdő nálunk nem egy nagy kedvenc , de ha jön vendégem majd akinek elkészítem akkor felteszem ! Baráti üdvözlettel Zoli
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@Ivett Lakatosné Szilágyi Szia Ivett :-9 az még nincs :-) Üdv Zoli
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@Gábor Halász Szia Gabi ! Igen valóban ez így is lesz nincs semmiféleképpen elfelejtve a dolog ! Látod lassan azért folyamatosan minden felkerül :-) Baráti üdvözlettel Zoli
@ivett87
@ivett87 3 жыл бұрын
Kedves Szoky! Fantasztikus receptjeid vannak, eddig akármit próbáltam ki, minden isteni finom volt! Most házi májkrémet akarok csinálni, természetesen egyből nálad kerestem hozzá receptet. :D Ha valamit sütni/főzni akarok, én már máshol nem is keresgélek, csak nálad, mert az biztos hogy jó lesz! :) Ez a 3 üveg májkrém abból az 1,1 kg májból lett?
@vivienvida8442
@vivienvida8442 3 жыл бұрын
Kedves Szoky . Elegendő hűtőben tárolni vagy fagyasztani kell ? A vissza fagyott májkrém alatt azt érted hogy a hűtőben megdermedt? Vagy a fagyasztóba tegyem ? Illetve még olyan kérdésem lenne feléd hogy elegendő egy cm vastagságú zsír a tetejére a hosszú távú tárolásra? Amire nem teszek sírt az mennyi ideig áll el hűtőben egy hétig? És amire zsírt teszek az meddig áll el? Ha megkezdem az üveget aminek zsír van a tetején akkor az onntól kezdve meddig áll mert akkor már nyilván levegőt kap mert nem fedi a zsír mert megkezdtem. Elnézést a tudatlanságomért és a buta kérdésekért, még van mit tanulnom. Nagyon tetszenek a videók amiket tudok elkészítek! 🙂😊 Sok mindent innen tanultam ,a sajtal töltött burgonya kroketett is . Nagyon szuper hogy ennyi új dolgot mutatsz nekünk első osztályú ahogy főzöl sütsz. Köszönöm szépen a segítséget előre is szép napot kívánok : Üdvözlettel Vivi
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Vivien ! Amikor azt mondom hogy kifagyasztom arra értem hogy a sima hűtőbe teszem be , nem mélyhűtőbe. Amire teszel zsírt az tovább eláll mert teljesen lezárja nem kerül levegő hozzá , de a sima is bírja egy hétig is vagy épp tovább de ez sok mindentől függ! Például ne kerüljön hozzá még egy morzsa sem az azonnal elindítja a a romlás folyamatát , tehát amit esetleg kiszedtél de nem fogyott el az ne kerüljön már vissza au üvegbe. A hűtő 3 - 5 C fokos legyen , és maximálisan tiszta üvegek, tiszta főzési környezet , tehát rengeteg minden befolyásolhatja az eltarthatóságát. Üdvözlettel Zoli
@vivienvida8442
@vivienvida8442 3 жыл бұрын
@@szokykonyhaja köszönöm szépen Zoli😊😊😊 szép estét! :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
@@vivienvida8442 Nagyon szívesen kedves Vivi ! Sok szeretettel Zoli 👌👍😊
@batttila
@batttila 4 жыл бұрын
Szia Zoli! Végigolvastam a hozzászólásokat, nyúlmájat kérdezték, ellenben a disznómájat nem, szerinted hogy avval is igy elkészíthető???!! köszi!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Attila ! Sertés májból is minden gond nélkül elkészíthető a májkrém ! Üdvözlettel Zoli
@andreak4502
@andreak4502 2 жыл бұрын
Most akadtam erre a finom receptre. A majkremet imadom es a csalad is, elfogom kesziteni. De amit szeretnek tudni, hogy birja a lefagyasztast? Meddig lehet lefagyasztva tartani a mejhutoben. Koszonetettel. Katalin Seattle-bol.
@ildikopocsine9555
@ildikopocsine9555 4 жыл бұрын
Szia Zolikám! Megint fimoságot csináltál, biztos sokkal finomabb a boltinál, hiszen ebben semmi tartósitó nincs. El fog készülni. Köszi. Szép napot.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Ildi ! Igen nagyon kellemes ízű kis májkrém mi nagyon szeretjük ! Ha gondolod egyszer tégy egy próbát ! Sok szeretettel Zoli
@katalinjuharosi5267
@katalinjuharosi5267 4 жыл бұрын
Szia Szoky! Ha nincs tejszín itthon mivel helyettesíthetem? Tej, tejföl, vaj, krémes joghurt...? Köszi!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Kati ! Én minden esetben tejszínnel készítem a tejfölnél inkább enyhébb, de savanyás vonal felé menne el a májas . Sok szeretettel Zoli
@katalinjuharosi5267
@katalinjuharosi5267 4 жыл бұрын
@@szokykonyhaja Köszönöm. Végül mascarpone ment bele.... 😁. Íze nem változott meg és az állaga is kb ugyanaz lett. 😉
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@katalinjuharosi5267 Tökéletesen megoldottad , így igaz az egy semleges de nagyon jól dolgozható krém ! Üdv Zoli👍👍👍🧡
@evasch4921
@evasch4921 3 жыл бұрын
@@szokykonyhaja .
@adriennfelbertnetoth9142
@adriennfelbertnetoth9142 4 жыл бұрын
Ilyen sürüntejszínt mégis hol lehet kapni? Term. Boltra vagyok kíváncsi nem a szomszéd tehenészetre!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Lidl vettem a tejszínt .Üdv Zoli
@gergocsernyanszky6054
@gergocsernyanszky6054 3 жыл бұрын
Kedves Szoky! Melyik újpesti baromfist említi a videóban? Megírná a címet? Köszönöm
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia Gergő ! Sokat vásárlok az Újpesti nagy piacon és káposztáson van egy csirkés Járműtelep u. 17.Üdv Zoli
@juliannahajnal115
@juliannahajnal115 2 жыл бұрын
Bocs, véletlenül rossz gombot nyomtam! Nagyon tetszett, javítottam!
@anima5883
@anima5883 3 жыл бұрын
Kedves Szoky! Sorra főzök a receptjeid alapján. Hol elsőre, hol többedszerre sikerül is az utánzás. Most viszont kérnélek zöldséges/húsos sós kosárkák készítését segítő receptekre. Franciaországban találkoztam igen finom meleg előételekkel vajas pitetészta alapra töltött nagyon változatos töltelékekkel. Remek lenne, ha kedved támadna effélékhez. Köszönettel.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia ! Régebben készítettem már ilyen kosárkákat tudom mire gondolsz , sok előre megtervezett recept van már de valamikor ezt is el fogom készíteni ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli
@papaytim5891
@papaytim5891 4 жыл бұрын
Bravooo mester
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönjük a szavaidat ! Üdv Zoli
Házi májkrém Borbás Marcsi konyhájából
4:23
Borbás Marcsi
Рет қаралды 22 М.
The IMPOSSIBLE Puzzle..
00:55
Stokes Twins
Рет қаралды 199 МЛН
Farmer narrowly escapes tiger attack
00:20
CTV News
Рет қаралды 13 МЛН
Ocsmány kórházi kaják, avagy mitől gyógyul a magyar?
13:44
Pottyondy Edina
Рет қаралды 123 М.
Így készül a Gyulai Májas
8:23
Gyula Televízió
Рет қаралды 23 М.
Sült hús krém hideg sertéssült Konfitálás @Szoky konyhája
24:50
Szoky konyhája
Рет қаралды 108 М.
Májgaluska
15:33
szazsu
Рет қаралды 287 М.
Best Chicken Liver Recipe!!! This recipe has won millions of hearts!
8:16
Házi májkrém (kenőmájas) - Az én alapszakácskönyvem
10:13
Hargitai György - Az én alapszakácskönyvem
Рет қаралды 32 М.
Kocsonya @Szoky konyhája
26:16
Szoky konyhája
Рет қаралды 906 М.
HÁZI MÁJKRÉM | GYorsan és Egészségesen + GHEE recept
4:27
Beans with Onions, Bud Spencer style / Szoky's kitchen
18:17
Szoky konyhája
Рет қаралды 864 М.
Házi májkrém (kenőmájas) II. - Az én alapszakácskönyvem
10:23
Hargitai György - Az én alapszakácskönyvem
Рет қаралды 12 М.
The IMPOSSIBLE Puzzle..
00:55
Stokes Twins
Рет қаралды 199 МЛН