Multis csúcsvezetőből pénzügyminiszter, majd sikeres befektető és cégépítő-Oszkó Péter, OXO Holdings

  Рет қаралды 4,247

Cégépítők Podcast

Cégépítők Podcast

Күн бұрын

“A saját bőrén érzi az ember, ha profitábilis a cég” - Oszkó Péter neve sokaknak csenghet ismerősen. Magyarország egykori pénzügyminisztere egy nemzetközi multinacionális tanácsadó cég első számú vezetőjéből miniszter, majd inkább mégis saját cég építésébe kezdett. A karrierútjának legfontosabb állomásai mellett egy kicsit betekintést nyerünk a korabeli politikai viszonyokba, és a befektetőcégek működésébe is.
“Csomó olyan probléma jön, amiket nem is tudsz tervezni” - Péternek egyrészt a pályájából, másrészt a nagyjából 20 portfóliócégéből kifolyólag komoly rálátása van a hazai, induló cégekre és ígéretes projektekre. A beszélgetésből sok tanulságos, hasznos tippet kaphatnak azok, akik tőkét terveznek bevonni induló, vagy éppen a nagy kiugrás előtt álló cégükbe.
A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan gazdasági szakemberrel beszélgetett Oszkó Péter személyében, aki ugyan a befektetéseiből él, de nem tagadja, hogy a befektetési piacon is nagyon komoly szerepük van a számok mellett az érzelmeknek is.
Egy figyelemre méltó életút mellett a befektetések, tőkebevonások, exitek és persze egy kicsit a gazdasági politika kulisszái mögé is betekintést nyerünk:
00:00 Ebben az adásban Oszkó Péter, az OXO Holdings cégépítője, Magyarország volt pénzügyminisztere a Cégépítők Podcast vendége. Beszélgetünk arról, hogy milyen karrier utat járt be egy multinacionális tanácsadó cégnél, miért és hogyan lett pénzügyminiszter, és mégis miért váltott a saját cég építésére.
14:21 Egyszerű tanácsadóból lett Oszkó Péter a Deloitte első számú vezetője Magyarországon. A bejárt úton mik voltak azok a legnagyobb tanulságok, leghasznosabb tapasztalások, amiket el tudott rakni magának a későbbiekre, és amiket másoknak is át tudna adni?
27:44 Amikor Péter a multinál dolgozott, akkor azért voltak már hasonló méretű magyar tulajdonú cégek. Vajon ezeknél is ilyen gyorsan és dinamikusan tudott volna egyre feljebb lépkedni a ranglétrán, vagy ez csak a nemzetközi multi környezetben volt lehetséges?
45:16 A tanácsadói szakmában itthon a csúcsra ért, amikor jött egy nem mindennapi lehetőség egy gazdaságilag meglehetősen bizonytalan környezetben. Magyarország pénzügyminisztereként egészen új kihívások elé állt, amit nem tudott kihagyni.
58:54 A jelenből visszagondolva milyen párhuzamok és eltérések voltak a napi politikát igénylő pénzügyminiszterség és a Deloitte vezetése között?
1:15:06 Tanácsadói és politikai területen is a csúcsra jutott, ami után eljutott oda Oszkó Péter, hogy saját céget kell építenie. Ilyen előélet után hogyan indult a saját cége, milyen szerepeket vállalt magára a korábbi csúcsvezető?
1:30:47 Az OXO Holdings folyamatosan fektet be és ad el részesedést, de Péter azért mesél egy kicsit a jelenlegi, vagy inkább általános portfólió méretéről és cégeiről.
1:45:46 Mi a szerepe egy befektetőnek, és egyáltalán milyen projektekbe fektetnek be, akiknek ez a szakmájuk? Számít az érzelmi kötődés, vagy csak a szigorú “matek” a mérvadó?
2:02:34 Van kedvenc portfóliócége, lehet egyáltalán egy befektetőcégnél ilyen?
2:14:49 Te tudod mit kockáztatsz, amikor tőkét vonsz be a saját cégedbe? Tudod valójában, hogy mibe kerül a befektetői elvárások tükrében az idő előtt bevont nagy összeg?
2:24:35 Nehéz egy ilyen sűrű és tanulságokkal teli beszélgetés legfontosabbjait kiemelni és összegezni, de Krisztiánnak sikerül.
Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: www.cegepitok.hu/2023/12/13/o...
Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
· Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
· Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
· Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
· Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
· Facebook: / minicrm.hu
· LinkedIn: / minicrm
A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

Пікірлер: 10
КАК ДУМАЕТЕ КТО ВЫЙГРАЕТ😂
00:29
МЯТНАЯ ФАНТА
Рет қаралды 10 МЛН
50 YouTubers Fight For $1,000,000
41:27
MrBeast
Рет қаралды 208 МЛН
The actual world is the best of all possible worlds?
36:04
OXO Holdings
Рет қаралды 16 М.
Economic trends in the light of inflation below 10% - Viktor Zsiday
33:21
Hogy lehet nőként milliárdos üzletet építeni? - Forray Niki, Ünnepek Áruháza
1:32:12
КАК ДУМАЕТЕ КТО ВЫЙГРАЕТ😂
00:29
МЯТНАЯ ФАНТА
Рет қаралды 10 МЛН