Egy két jó tipp. ha Oli megy iskolába 1-2 héttel előtte kezdjetek el egy kicsit tanulni olvasni sokkal ügyesebb lesz. Szerintem jobb ha még marad egy évet sokkal jobban fel tud készülni rá. Szerezzen sok barátot mert ha valami történik akkor tudnak segíteni egymásnak. Járjon minnél több szakkörre ügyesebb lesz. Üdvözlettel egy 4.-es fiú aki a legnagyobb rajongód❤❤
@martonnagygyor1267Ай бұрын
Én is évvesztes voltam, pedig júniusi születésű vagyok, és szerintem az egyik legjobb döntése volt a szüleimnek, hogy még 1 évet az oviban hagytak. Azt nem fohjátok megbánni, ha érettebb a társainál. de ha fiatalabb, akkor nehezebben fog tudni beilleszkedni is.
@petrafaskerti5671Ай бұрын
Sziasztok! 😊 Mint alsós tanító, azt javaslom, hogy nyugodtan maradjon még egy évet az oviban, aki csak teheti. Jelenleg sajnos több olyan gyerkőccel is találkoztunk, akiknek sajnos meg kellett ismételniük az elsőt, mert még éretlenek voltak, nem fejlett még ki annyira a beszédük, nem volt kellően tiszta a kiejtésük, a hanghallásuk, s az első osztályban a sok-sok hang és betű tanulása elég nehezen ment nekik. Nem álltak még készen arra sem, hogy 45 percen keresztül a fenekükön üljenek és figyeljenek. Ezzel ellentétben, azok a gyerekek, akik szalajtottak oviban, sokkal könnyebben vesznek minden akadályt, s a tanulás is eredményesebb náluk. Illetve, amit ti is említettetek, a költözés. Az óriási érvágás lehet egy elsős gyerkőcnek, hogy a végre kialakult új baráti körétől, a már megkedvelt tanító néniktől ismét elszakad. Illetve egy új közösségbe való utólagos beilleszkedés is nagyon megterhelő, olykor sajnos nem is sikerül teljes mértékben. Valamint sajnos minden iskola más módszerrel tanítja pl a betűket, hangokat, másképp halad a tananyaggal, más témakörök kerülnek elő az egyes tanévekben, így másodikban vagy egyből lemaradással kezdene, vagy pont, hogy nem kötné le a figyelmét, hisz ő már ismerné azokat a dolgokat. Nagyon ügyes vagy Oli❤️
Ай бұрын
Szia! Köszi, hogy ezt megosztottad velünk. Mi is így fogunk tenni, jó volt olvasni az álláspontod erről:)
@evadezsi622028 күн бұрын
Szép volt, Öli! 🤩
@greenlalahАй бұрын
Ha iskoláról van szó, szerintem nagyon fontos hogy olyan irányba irassátok ami a szívügye. És úgy látom a sport az nagyon az számára, úgyhogy én is sportiskolát ajánlok. Ott rengetek olyan impulzust fog kapni ami előre viszi az életben. Véleményem szerint rossz ötlet kiszakítani 1 év után az iskolából. Újnak lenni a suliban mindig teher egy picinek, úgyhogy inkább hagynám még egy évet az óvodában. Nyer egy évet. Sok sikert, ez egy nagy döntés!
@ViktòriaMukaАй бұрын
Sziasztok!Nagyon de nagyon öszintén örülök hogy boldogok vagytok.Az már tényleg komoly hogy a kis oli iskolába menne.De olyan aranyosak mind a ketten.❤❤❤🩷😊
@agimolnarneАй бұрын
Szép volt Oli és Elíz is szuper kis csaj. Sajnálom hogy kevesebb videót látok tőletek. Hiányoznak😢 Jövőre esetleg lesz lakóautós út?? Remélem igen.❤ Ölellek benneteket
Ай бұрын
Igyekszem jövőre többet feltölteni! Lehet, hogy lesz!
@elviradomannevarenyi612524 күн бұрын
Méhanybaszülettet🎉🎉🎉🎉😂❤❤❤❤
@egylanycsatornaja8930Ай бұрын
jézus Olivér már nagy csoportos? előbb volt bölcsis
@BalazsHUN-w5t11 күн бұрын
De előbb volt óvodás nagy okos
@egylanycsatornaja893011 күн бұрын
@ tudom arra ertem ugy elszált az idő Olivérnél
@sapi1232 күн бұрын
broo nem rég szuletet
@egylanycsatornaja89304 сағат бұрын
@ köszi infot nem tudtam bro😂
@webykeeeАй бұрын
Ha elfogadtok egy tanácsot, én hagytam a lányom még 1 évet az oviban, és a legjobb döntést hoztam. Rengeteget változott az 1év alatt, és most szeptemberben mikor kezdte a sulit, semmi gond nem volt, brutálisan jót tett neki, az 1 év még az oviban :) Nálunk elsőben is már 6-7órájuk van, a táska olyan nehéz, hogy szegény alig bírja. A suli akadályt nagyon szépen veszi, imádja :)
@zsofiali713827 күн бұрын
Szép volt Oli! Elíz is nagyon ügyes!
@dorawiszler7488Ай бұрын
Szép volt Elíz és Oli. 🙂
@lorathlАй бұрын
Szia! Én az iskolával kapcsolatban szeretnék írni. Most 11.es vagyok, és 4 féle iskolába jártam úgyhogy szeretném megosztani a tapasztalataimat. 8 évig jártam vallásos suliba, és az sajnos nem jött be. Végig azt éreztem, hogy mind belsőleg, és külsőleg is csak leakarnak korlátozni, ráadásul a szabályok szerintem kicsit túl mentek az egészséges nevelésen. Az előnyei viszont, hogy kúltúráltabb a környezet, mint a legtöbb állami suliba, de ennyi. Meg ugye ha eddig idegen volt neki a vallás, akkor valszeg tehernek fogja érezni, hogy misére vagy istentiszteletre kell járni, szentségeket letenni stb. Persze ebből is van több féle én katolikusba jártam, és ugye mivel a pappok is nálunk ettek ezért finom volt az ébed de kb ez az egyetlen pozitívum:d szerintem túl szigorúak, nagyon meg kell válogatni mit mondasz stb. Elég képmutatóak a legtöbben. Meg olyan dolgokat nem lehet csinálni, ami más suliban tök oké. És ugye pappok tartják a hittan órát (vagyis nálunk ők tartották) tehát, hogy nem igazán van választásod, hogy hiszel e benne vagy nem. Az alternatív kettős. Mert a művész lelkeknek tényleg jobb az, hiszen jobban tudnak kibontakozni. Viszont a legtöbben csak elkallodnak, mivel nincs jegyrendszer ezért a legtöbben nem tanulnak semmit. És ha majd úgy dönt, hogy nem alternatív gimibe akar tovább menni, nagyon nehéz lesz felzárkózni. Ez a vallásos suli szöges ellentéte, itt kb semmilyen szabály sincs, és az sem jó szerintem, mert ugye egy munkahely sem így működik, hogy gondolsz egyet és kimész. Illetve a sikerhez ugye kitartás kell, amit a jegyekkel nevelnek belénk részben, ami szükséges szerintem meg, hogy lássuk, hogy hol tartunk egy anyaggal. A magánt azt egyáltalán nem ajánlom. Ovit igen mert ott több ovónő figyel a gyerekekre, és kisebb a csoport, viszont suliba nem mert kb semmiben nem különbözik az államitól. Max modernebb épület, de ennyi. És a legtöbben azért mennek magánba, mert ha elég pénzt fizetsz bármilyen jegyet beírnak a legtöbb helyen sajnos. Szval nem ajánlom, mert semmibe nem különbözik, gyerekek kb ugyanolyanok, csak egy rakás pénzt is ki kell fizetned mellé. Sport iskola természetesen ezt ajánlom a legjobban. Nem csak azért mert Oli nagyon tehetséges, hanem mert ez a legjobb. A sport mindig összekovácsolja az embereket, főleg a gyerekeket. Nekem mindig ott volt a legjobb tapasztalatom ahol sport is volt. És mivel le vannak foglalva a gyerekek, mind mentálisan, mind fizikálisán kevesebbet szemétkednek egymással, mivel sok a csapatmunka nem annyira van kiközösítés, hanem inkább magukra, és egymásra figyelnek. Én alapból azt gondolom, hogy egy gyereknek kell sok mozgás, és főleg ha tehetséges is biztosan szeretni fogja, és később tudd váltani ha nem ezen a pályán szeretne maradni. És nem azt mondom, hogy a sportos gyerekek jobbak, de ahol van rendszeres sport a gyerekek között mindig jobb a légkör. Ráadásul a versenyek miatt egy egészséges küzdőszellem is bele kerül, ami szükséges az élethez szerintem. Sima államit annyira nem ajánlom, mert eléggé semmilyen volt, ha már ennyi féle iskola van, szerezzünk neki plusz tapasztalatokat. Órákat is eléggé el mismásolják valami mindig elmarad stb. Tanárok eléggé nem tőrödömséget mutatnak. Persze ebből is van többféle, de olyan erősbe meg nem érdemes iratni ilyen kicsiként, mert ha túl sokat kell tanulni nem lesz gyerekkora. Meg ugye az államiba mindenféle gyerekek vannak, mert ugye mindenki tanköteles, mindenkinek járni kell valahova, és olyanok is járhatnak akik nem biztos, hogy jó hatással lesznek a többiekre. (Ami persze bárhol előfordulhat, de érted, hogy értem). Úgyhogy én mindenképpen a sportiskolát ajánlom. És ha elfogadtok egy tanácsot semmiképpen ne 8 évig járassátok egy helyre, mert az mindenképpen rossz lesz. Ha jó osztálya volt azért lesz rossz, mert el kell szakadnia a környezetetől, ha rossz volt, meg azért lesz rossz mert 8 év alatt valszeg teljesen elvették a kedvét a sulitól. 14 évesen 8 év az rengeteg idő és, hogy idegen helyen betudjon illeszkedni sűrűbben kell váltani azt gondolom. 6 évente inkább. Plusz mivel 14 évesnek 8 év az rengeteg idő, ha nem volt jó az a 8 év valszeg trauma lesz. Ez egy nagyon nehéz téma mert tök mindegy hova iratjátok nem lehet tudni, hogy jó lesz vagy rossz. Mert, hogy az osztály ahova ő kerül az a ő közege lesz e ezt sajnos nem lehet megmondani előre. Plusz a suliba szoktatás nagyon nehéz, mert teljesen más mint az ovi, és az, hogy hogy fog tudni beilleszkedni sok mindentől függ. A környezettől, a tanárok hogy viszonyulnak hozzá, milyenek az ottani gyerekek, milyen a személyisége. De az is sokat számít egy sulinál, hogy hol van. Milyen gyerekek vannak arra. Szval ezt nem lehet előre kíszámítani sajnos, viszont ha esetleg nem lesz jó az semmiképpen sem a ti hibátok lesz ❤ és, ha rossz lesz váltsatok. Nagyon sokan úgy vannak vele, hogy ha már ide irattuk akkor maradjon itt, de ez hülyeség. Ha rossz váltani kell. Amire érdemes figyelni, hogy vannak e barátai az osztályban, milyen az ő viselkedése gyerekek között. Nem e szekál senkit, vagy őt nem szekálja senki. Hogyan tanul stb. De ezeket úgyis tudjátok. Sok sikert kivánok neki a sulihoz ❤ ez lehet ijesztő korszak, de akármilyen is lesz ti megfogjátok ugrani, mert nagyon jó szülők vagytok. Támogassátok őt mindig.
Ай бұрын
Szia! Köszi, hogy ezt így leírtad! Vannak benne előrevezető dolgok a számunkra. Remélem a sok váltás miatt megtanultál alkalmazkodni, legalábbis kihozni az aktuális dolgokból a legjobbat, ami a mai folyamatosan változó világban az egyik legfontosabb képesség. Minden jót neked!
@lorathlАй бұрын
Köszönöm, és igen. Ezt már én is beláttam, hogy sokszor érdemesebb a jelenlegi helyzettel megküzdeni, mint egy másikba menekülni. Itt egyébként arra gondoltam, hogyha esetleg rosszul érzi magát merjen szólni, és végső esetben ne féljen váltani ha úgy adódik. Ez a 4 suli persze sok, lehet mostmár máshogy csinálnám, viszont mindennek meg van a jó oldala. Legalább megedzett, sok embert megismertem, és már alkalmazkodni is tudok, végére jól alakult szerencsére, mostmár megtaláltam a helyem 😊 nagyon örülök ha tudtam hasznosat mondani, és nektek is minden jót ❤️
@tamascsarmasz6139Ай бұрын
Szép volt Oli !!!❤❤❤
@szantihegely4620Ай бұрын
Szia! Nagyon érdekes volt amit leírtál, tennék egy kis kiegészítést a saját tapasztalataimból. Én egy református vallásos iskolába járok, és kifejezetten pozitív élményeim vannak róla. Nálunk semmi nincsen ilyen szinten lekorlátozva, nagyon sok ateista gyerek jár és úgy gondolom hogy nem érzik azt hogy bizonyos dolgokat nem csinálhatnak. Vannak hittan órák, de ha nem vagy vallásos semmit nem erőltetnek rád, nem kell vasárnaponként Istentiszteletre járni, stb... Hétfőnként az egyik tanóra helyett van egy félórás Istentisztelet amit általában az egyik hittantanár tart, vagy néha meghívott lelkész, meg ugye a heti 2 hittan, de ezen kívül semmi vallásos dolgot nem kell csinálnod. Mivel vallásos iskola, jobban megszűrik a gyerekeket és nem vesznek fel annyi problémás gyereket sem. A katolikus közegek mindig sokkal lekorlátozottabbak, mint a többi keresztény közeg, ezt már én is többször észrevettem és ezzel én sem értek eggyet, mert fiatal érdeklődő gyerekeknek ezzel csak elveszik a kedvüket a vallástól. Viszont ha találnak egy jó vallásos iskolát, akkor szerintem egy nagyon jó élmény is lehet Oli számára, bár neki a sport iskolát én is jobban ajánlom, mert látom, hogy mennyire érdeklődik a sport iránt.
@lorathlАй бұрын
@@szantihegely4620Szia! Örülök, hogy neked ilyen élményeid vannak. Én is jártam egyébként katolikus meg református iskolában is. A református egyébként rendben volt. Én a katolikusokra szerettem volna felhívni a figyelmet. És szeretném kiemelni, hogy abszolút semmi bajom sincs egyik vallással se, csak a bizonyos nevelési elvekkel. Református tényleg jó választás, viszont Oli nagyon tehetséges amit kár lenne elvesztegetni, ezért neki mindenképpen a sport sulit ajánlom 😊
@Reni880814 күн бұрын
Szép volt Oli❤ En is augusztusi vagyok és késtem is ,de anyukám mindig azt mondta nagyon jó döntés volt,fecsegtem össze vissza és játékos kislány voltam 😊 Mindkét gyermekem októberi,igy ők is késtek egy évet, Bár a Lányomat nagyon akarták,hogy suliba menjen 6 évesen,de nem mentem bele.( Szerintem kevés gyerek volt és ezért akarták annyira,hogy első osztályos legyen). Szerintem hallgassatok a megèrzèseitekre,hisz ti tudjátok mi lenne jó a gyermeketeknek.puszi
@aronkardos1848Ай бұрын
nagyon szép volt Oli!!
@andi720112Ай бұрын
Hellosztók! Nagyon jó újra látni titeket! Nekem a fiaim 1gyel tovább jártak oviba mint a többiek. Nem bántam meg. Sportiskolát ajánlom nektek én is. Oliban meg van a tehetség.😊😊❤ Jó pihenést kívánok nektek!
@marktabori-z4l27 күн бұрын
szép volt oli!!😍🤣
@melindakelemennehalasz8543Ай бұрын
Szép volt Oli :) :) Szeretnénk még több videóóót!!!! :)
@boldabarna6219Ай бұрын
Sziasztok! Én már gimnazista vagyok de vallásos iskolába jártam és nagyon meghálálom mert olyan gyerekek jártak oda akikkel lehetett normálisan barátkozni és a szülők is sokkal normálisabbak voltak tapasztalatom szerint💓💓 nagyon szeretlek titeket💞
@DóraNagy-k2zАй бұрын
Nagyon hamar telik az idő❤Úr isten!
@Angyal-Szonja8 күн бұрын
Szép volt Oli ügyes vagy!!💕
@DominikCardsHungaryАй бұрын
Szép volt Oli ! na most megtudtam hogy hol van a példaképemnek a muzeuma CR7😍
@YuoTuberGamingАй бұрын
Szép volt Oli.Nagyon jók a videóitok .
@florinabakajsza541927 күн бұрын
Szép volt Oli! De Elíz is nagyon nagyon ügyes!🎉🎉
@endregereb39176 күн бұрын
Szép volt Oli🎉😊!! Szia Dani, az iskola/ovi döntéssel kapcsolatban én anyit szeretnék mondani, hogy én is ilyen helyzetben voltam, mert szeptemberi vagyok, de én kellet menjek suliba bár én szeretttem volna mert kicsiként azt láttam, hogy menyire vagány dolog sulisnak lenni. Anyi a lényeg hogy 1-2 év iskola után a szüleim és én is nagyon megbántuk, hogy elmentem 5 évesen iskolába és a nem megfelelő beilleszkedés és sok lemaradás után meg kellet ismételjem a harmadik olytályt mert egyszerüen feladtam a tanulást és hasonlók. Így szerintem inkább a gyerkőcöt késöbb kell suliba iratni amikor már az ovit kinőtte, mert 6-7 évesen sincsen lemaradva még semmiről. Remélem tudtam bármiben segíteni, de ha mégis következő tanévtől járni fog iskolába, akkor sok sikert kiskrapek.🫡😊 Legyen egy szép kirándulás és élmény Madeirán nektek!
@niki1981ist15 күн бұрын
Ügyes voltál Oli ❤❤❤❤❤❤ Eliz is ügyes volt ❤❤❤❤❤❤
@kissnoemi243424 күн бұрын
13:07 Szép volt Oliiiii❤
@zoltánajtai-t8m18 күн бұрын
Gratulálok Olivér nagyon szép kis család vagytok
@katalinsoltinebalog640226 күн бұрын
Szép volt Oliii Nagyon aranyosak a gyerekek Eli nagyon ügyes Oli nagyon szeretne videós lenni: Nagyon aranyos
@zsu6163Ай бұрын
Szép volt Oli!👏🥰❤️ Hihetetlen, hogy rohan az idő, már is iskola?😱 Nekem is nehéz volt eldönteni,hogy menjen vagy maradjon a nagyobbik lányom...visszatartottam még 1 évet,de nem bántam meg azalatt az idő alatt rengeteget fejlődnek és sokkal készebbek lesznek az iskolára!😊
@alexapapistaАй бұрын
Nagyon jó lett a videó mikor lesz a folytatás mert már nagyon várom, Olivér meg elíz olyan cukik❤❤❤❤❤
@jozsefnenemeth1165Ай бұрын
Nagyon szép volt Oli és Elíz!🙂
@Dr.Jegesmedve23 күн бұрын
Én márciusban születtem és időben kezdtem el az iskolát, talán évnyertes is vagyok. Nem volt semmilyen hátrányom a többiekhez képest, de ha tényleg elköltöztök, akkor nem veszít semmit, sőt jobban is fog neki menni a társaihoz képest. Sokakat tartanak vissza.
@TerézDeckiАй бұрын
Szép volt Oli! ❤😊 Milyen jó titeket látni, hogy nőnek a gyerekek! ❤️🤗
@andreaandrea672428 күн бұрын
Augusztusi gyerekeknek én nem ajánlom a sulit még ha tud olvasni számolni ! Még akkor sem ! Nekem ez a meglátásom! De mindenkinek magának kell eldönteni!❤
@DóraBalogh-p5wАй бұрын
Szép volt Oli🎉 Így tovább! 😊
@Judit3508Ай бұрын
Én is augusztus 28-án születtem :) és a legjobb döntés volt, hogy kétszer voltam nagycsoportos. :) Jó volt a csapat az oviban és suliban is. :) Imádtam mindkettőt. :) ...és már olvastam is oviban. :) SZÉP VOLT, OLI! :)
@melisszakarskomelissza463511 күн бұрын
Tevagy a legjobb videós om
@Tornafan2009Ай бұрын
Szerintem hagyjátok még az oviba!❤
@NóraBorbély-f5mАй бұрын
Nagyon ügyes Oli és Elíz is! ❤
@benjaminhalasz6385Ай бұрын
Szép volt olivér nagyon gyors váltál🎉🎉🎉🎉
@NemjuteszembenevАй бұрын
Szép volt Oli és Elíz❤😄
@adelgroszeibl101218 күн бұрын
szép volt Oli!😁😁
@rebekabalint7419Ай бұрын
Sziasztok! Jesszus hogy telik az idő! Saját tapasztalatot én is tudok megosztani, mégpedig szintén augusztusiként és éppen 6 évesen iskolakezdőként (valamint azóta végzett pedagógusként). Azon kívül hogy mindig én voltam a legfiatalabb mindenhol és ezzel néha cukkoltak, semmi hátrányom nem volt! Az osztályom nagy része évvesztes/visszatartott gyerekekből állt, tehát a 12 évet végig úgy toltam le hogy 1-1.5 évvel idősebbek között! Persze vannak esetek amikor indokolt a visszatartás (az egyik saját unokaöcsém is az lett-abszolút indokoltan pedig áprilisi), de a legtöbb esetben ez a "maradjon még gyerek" szöveg van....hát köszönöm én gyerek maradtam attól hogy sulis lettem :D Ha úgy érzitek hogy tudná venni az akadályokat, érdeklődő akkor nem tartanám vissza. Az érzelmi-értelmi szintjét ti ismeritek, mi max megoszthatjuk a tapasztalatainkat de nektek kell tudnotok Olinak mi a legjobb! :)
@MGT.MEDI20400Ай бұрын
Ugyi vagy olika😊😊❤❤ nagyon jo let a video
@Marcell-z3tАй бұрын
13:09 szép volt oli
@TitanillaLehoviczАй бұрын
Nagyon szép volt Oli!
@Gergo-og6zbАй бұрын
Szép volt Elíz és Oli😊!
@lilivegsone9768 күн бұрын
Szép volt Olivér ! Tényleg olyan intha a multkori videóban lett volna Rami hasában . Szerinte hagyjátok még a sulit .
@zalankariko451Ай бұрын
Nagyon szép volt oli !🎉🎉
@istvanneszatmari4462Ай бұрын
Szép volt OLI! KLASSZAK VAGYTOK
@7003Lisa29 күн бұрын
Szia Dani! Engem az összehajtogatós sportbabakocsi márkája, típusa érdekelne.😊
29 күн бұрын
Szia! Sportnak nem mondanám de Yoyo a márkája! :) nagyon megkonnyitette az utazást!
@7003Lisa26 күн бұрын
Köszi😊
@HannaFarkas-c6pАй бұрын
Szép volt Oli! Szép volt Oli🎉
@annamariaeory534418 сағат бұрын
Ügyesek voltatok Oli és Elíz 😊
@jobbprezi7 күн бұрын
Szép volt Oli🎉🎉🎉🎉
@DánielBarna-d8e10 күн бұрын
szép volt Olivér
@lidiagilioli597427 күн бұрын
szia szuper video nagyon hiányzott már hova fogtok költözni az agnómerációban ?
@alexapapistaАй бұрын
És ügyes voltál elíz❤❤❤
@zsoltfuto1629Ай бұрын
Szép volt Oli és Elike!!
@evagarai7809Ай бұрын
Szép volt Oli❤❤❤❤
@RózsaMariaIrwinАй бұрын
Szep volt Oli!😊👍 Én is évesztes voltam mert én augusztus 24-én születtem!😊
@AbelKovacs-ku5mvАй бұрын
szép volt oli és elíz😎🤓
@VendelTar-pe4yhАй бұрын
Szép volt Oli! Én nyáron ugyan oda megyek ahova ti. És én megyek a tesómal a CR7 múzeumba
@zsuzsannakovacs6310Ай бұрын
Csodálatos család vagytok❤
@zsombora3073Ай бұрын
Szép volt oli és elíz♥️😇😀
@BiborkaKotel-ye6urАй бұрын
Lehet-e olyan dani gyerekeknek a napi blogja❤❤❤❤❤❤🥰🥰🥰🥰🥰🥰
@gabrielladelczeg7134Ай бұрын
Szép volt Oli!!! 💗☺
@Pityuru198525 күн бұрын
Szép volt oli 🎉🎉❤
@RekaNemeth-mv1qzАй бұрын
szép volt Oli imádlak titeket❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤😗
@MártonTóth-g3dАй бұрын
Szép volt Oli!!!!!!!! Elíz is nagyon ügyes!!!!!!!!!!!!!
@Kwenzy10Ай бұрын
Szép volt Oli és amúgx Elíz is
@ZselykeHorvath-h3z17 күн бұрын
Ügyes vagy oli❤
@DorinaKocsmáros24 күн бұрын
szép volt Oli😀
@Petra-c1xАй бұрын
Szép volt Oli és Elíz❤❤
@monikawilhelm3074Ай бұрын
Szép volt Oli! 😎
@Rita-e2g9cАй бұрын
Szép volt Oli❤
@stranger119Ай бұрын
Szép volt Oli!👻
@andrasnagy-yc7uwАй бұрын
Szép volt Oli és Eliz Olinak sok sikert a z iskolához
@evahalmagyi5336Ай бұрын
Szép volt Olivér!
@juditdamasdi385028 күн бұрын
szép volt, Oli!
@LiliCsuth-Tolnai-x7l26 күн бұрын
szépvolt olika❤❤❤
@Osztrák-magyarhülyeАй бұрын
Jézusom olivér már nagy csoportos elsem hiszem engem is olivérnek hívnak és 2.osztályos vagyok sok sikert nektek az 1.osztály hoz amúgy ti vagytok a kedvenc vidiseim
@Bence-t6vАй бұрын
Szia Dani! Én Augusztus 29.-én születtem :)
@flyferi1986Ай бұрын
Szép volt Oli! 🤜🤛
@BeátaKolozsiАй бұрын
Szép volt. Eli és Olivér
@lena33Ай бұрын
Szép volt Oli!💗
@fatiszpehi9300Ай бұрын
Nekem 6:30kor kell ébresztenem a fiúkat, ahhoz, hogy 7:30kor el tudjunk indulni (ébredezés, reggelizés, öltözés :D ) az oviba és bölcsibe :D