Szia Niki, nagyon tetszik ahogy a hangolódáshoz közelítesz, a három témán én is el fogok gondolkodni. A bögre gyűjteményed egészen fantasztikus, na és muszáj megemlítenem, hogy abban a kék kabátos szettben nagyon jól nézel ki! 😊🩵
@komjati_nikoletta16 күн бұрын
Szia Kriszta, imádom, kedvenc időszak és annyi mindent ki lehet ilyenkor próbálni mindenféle területeken, így az önismeretben is. Egy ideje ez amúgy is kiemelt szerepet kap az életemben coachként, és remélem, hogy idővel elérem azt amit kitaláltam magamnak. Ezen dolgozom, marha sokat. 😊Oltári szerencsém van, hogy ezt abban a formában tehetem meg, ahogyan jelenleg lehetek, és ezért is írtó hálás vagyok ám. Bögrék, na igen, függés, erős.🤣Elég sokat ajándékba is kaptam közülük, olyat is, amit én nem hoztam volna haza, lehet, hogy előbb-utóbb valmilyen környezettudatos módon "beváltom" majd őket általam választottakra. A kabátot imádom külön története van, és most, hogy mondod, eszembe jutott, hogy a következő vlogban el ismeséljem ezt. Egy kis spoiler neked: pont ma egy éve volt az esküvőnk, aminek nagyon minimalist Winter Wonderland tematikája volt, és ez volt A KABÁT, valami kék, mondjuk a ruhám is az volt, de a többit majd igyekszem a vlogban elmesélni.❤Köszönöm, hogy kapcsolódhatunk egymással! 🤗
@krisztinapapp502516 күн бұрын
@ szuper, nagyon várom már a következő vlogot emiatt is!! Instán azóta láttam pár klassz képet!😍🩵 Gratulálok!