Novák Katalin a karriert választotta, és ma már ő küldi vissza a nőket a konyhába és a hálószobába

  Рет қаралды 9,326

Magyar Hang

Magyar Hang

Күн бұрын

A kormány retorikája szerint csak az a nő számít, aki szül három gyereket, a többiek meg kapják be - indította keményen a beszélgetést Rácz Zsuzsa, az Állítsátok meg Terézanyut! című sikerkönyv szerzője. Az író két évtized után folytatta Terézanyu történetét: az egykori legendás szingli immár kétgyermekes családanyaként tűnik fel a Kovácsné kivan című új kötetében. A regény apropóján kérdeztük a szerzőt feminizmusról, egyenjogúságról és a családbarát kormányról. - Még a köztársasági elnök is azzal a rettenetes szófordulattal élt, hogy az állam nem hagyhatja, hogy azok járjanak jól, akik nem vállalnak gyereket. Veszélyes és káros folyamat, ha bűnbaknak jelölik ki a gyermekteleneket - mondta.
Rácz Zsuzsa 2010-ben indította el a Terézanyu-pályázatot, ahová nők személyes történeteit várták magányról, párkeresésről, családról. Az első kiírás alkalmával érkezett egy remekbe szabott írás, Csukott ajtó mellett pisilni címmel. - Egy háromgyerekes, többdiplomás, akkor épp Németországban élő nő írta, aki azzal a problémával nézett szembe, amivel nők tömegei: idegrohamot kapott a gyerekneveléstől, megőrült a bezártságtól, a felnőtt társaság hiányától, ugyanakkor tele volt ambícióval, szeretett volna visszamenni dolgozni, ám legfőbb vágya mégis az volt, hogy végre csukot ajtó mellett pisilhessen. Csodálatosan megírta a nyomorát, különdíjat kapott érte, és talán az elismerés hatására is döntött úgy végül, hogy visszamegy dolgozni, vagyis a karriert választja - idézte fel Rácz Zsuzsa, majd gyorsan le is leplezte a szerzőt. - Ő Novák Katalin volt, a magyar köztársaság későbbi elnöke. Minden, amit most kommunikál, szöges ellentétben áll a Csukott ajtó mellett pisilni szellemiségével. Ma már ő maga küldi vissza a nőket a konyhába és a hálószobába.
A műsorból kiderül az is, hogy:
• Miért Rácz Zsuzsa „az ország legelkényeztetettebb szerzője”?
• Hogyan tért vissza Magyarország az elmúlt tíz évben a középkorba?
• Miért jobb a férfiaknak is, ha ugyanannyi házimunkát végeznek, mint a nők?
• Megőrizheti a kormány a „férfi klubok” uralmát?
• Mit gondol a magyar társadalom: a nők vagy a férfiak felelősek a család működéséért?
• Hogyan lett a szingli Terézanyuból családos Kovácsné?
Műsorvezető: Ficsor Benedek és Wekerle Szabolcs

Пікірлер: 47
@magyarhang
@magyarhang 11 ай бұрын
Álljon a Magyar Hang mellé, legyen előfizetőnk! hang.hu/elofizetes Támogasson minket: hang.hu/tamogatas
@forgacsanita11
@forgacsanita11 11 ай бұрын
Zsuzsa imádlak! Novák Katalin sztorija ledöbbentett! Ez (is) ismét igazolta - a személyes találkozásaink alkalmával való - megérzéseim Veled kapcsolatban! Köszönöm a műsort! ❤
@forgacsanita11
@forgacsanita11 11 ай бұрын
Ha megtaláljátok a kamiont 😅, egy Terézanyut kérek! Kölcsön adtam anno, elveszett. Kovácsné pedig dedikál nekem egyet, AZT veszem meg! Te csúnya feminista! 🤭 És de, én is olvasok, könyvet olvasok, vonaton is olvasok, ahogy itthon is. A srácok meg majd máskor beszélnek. 😂 Olyan jó volt TÉGED hallgatni, tiszteletben tartották, hogy eszed ágában sincs szóhoz juttatni őket. Hiszen ennyi volt az idő. 🤷‍♀️ Kitöltötted! 😄 Pusziölelés!
@andrasnagy710
@andrasnagy710 11 ай бұрын
Hiány pótló volt ez a videó több ilyen kellene. Nekem midig fel áll a szőr a hátámon amikor azt hallom hogy a nőnek it vagy ott van a heje ,én a közös teher viselés híve vagyok. Gonolom ezt 33-éves agglegény férfiként.
@orsolyadr.szepesi8615
@orsolyadr.szepesi8615 11 ай бұрын
Még mindig elképedek, hogy az embereket érdekli, hogy egy politikus mit MOND A SZÁJÁVAL😂😂😂😂😂
@23Kacci
@23Kacci 11 ай бұрын
Csoda ez a nő! Bárcsak mindenki hallaná és érteni minden szavát! Köszönjük!!!!!!
@agnesondi5939
@agnesondi5939 10 ай бұрын
Ez a beszélgetés nagyszerű volt! Én biztos elolvasom a könyvet! Három gyerekét egyedül már felnevelő anya...
@ibolyatoth740
@ibolyatoth740 11 ай бұрын
Hajmeresztő,hogy egy ilyen témához nincs hozzászolasa a nőtársaimnak ,kétségbeejtő.
@martabodo5694
@martabodo5694 11 ай бұрын
Mert egyetértünk. Hallgatjuk, bólogatunk, tetszik
@zsp570
@zsp570 11 ай бұрын
Próbálkoztam reagálni a nőtársadalom részeként. - De amúgy igazad van!
@evaszoke6955
@evaszoke6955 11 ай бұрын
Mert keresem a levegőt....
@tuttifruttianya3761
@tuttifruttianya3761 11 ай бұрын
Nekem hiánypótló, régóta zavar Novák Katalin viselkedése, meg szeretném nézni, csak meló +gyerekek mellett több nap, mire végig tudom nézni.
@valeriajanonevarnai249
@valeriajanonevarnai249 11 ай бұрын
Tényleg elképesztő. Teljes letargia, érdektelenség. Hol a sok tanult nő? Vagy csak diplomás?
@katakovacs8238
@katakovacs8238 9 ай бұрын
Hú, de meg vannak kövülve a fiúk! Vicces, ahogy átengedik a terepet teljesen Zsuzsának.
@zsoltmaros1475
@zsoltmaros1475 6 ай бұрын
Köszönöm a beszélgetést.🤗
@bite-boldogilona1611
@bite-boldogilona1611 11 ай бұрын
Köszönöm!
@juhilla749
@juhilla749 10 ай бұрын
Az anyaság nem ad teljes kiteljesedést de része lehet egy nő kiteljesedésének. Előtte és utána is ott van a nő a maga komplexitásával, akinek meg kell találni az aktuális megélni valót. " Mekkora szabadságod van amikor az életed fontos kérdéseidről döntesz? " Mo-on, nőként?
@timeapenk3956
@timeapenk3956 11 ай бұрын
Na végre! Tiz éve várok egy ilyen műsorra. Még egy bő negyed órát kell kibirnom :D (bocs, nincs hosszú i-m) Remélem, arról a liberális fordulatról is szó lesz, amit ez a nő képvisel. Unta a gyerekeit, ezért karriert épitett. Ezzel nem az a probléma, hogy más nőket otthon tartana, hanem épp ellenkezőleg! Más nőket is arra kényszert, hogy egészen pici gyerekeket intézménybe adjanak és dolgozni menjenek. Ha gyerekbarát lenne, akkor inkább azon dolgozna, hogy a szülő otthon maradhasson a gyerekkel, mert a gyereknek ez az érdeke! Az lenne egy valódi családbarát intézkedés, ha nem kényszerülnének a gyereket intézménybe adni, ha megengedhetnék maguknak az anyák, hogy otthon maradhassanak.
@tuttifruttianya3761
@tuttifruttianya3761 11 ай бұрын
Ugyanígy vagyok vele én is, örülök a témának!
@evaperjesi6089
@evaperjesi6089 11 ай бұрын
Elképesztően nagy probléma!...Nincs más?!
@timeapenk3956
@timeapenk3956 11 ай бұрын
​@@evaperjesi6089de van, akit nem érdekel, egyszerűen nem nézi meg és nem olvassa
@zsp570
@zsp570 11 ай бұрын
Ugye Novák Katalinról beszélsz? Ez esetben maximálisan egyetértek!
@timeapenk3956
@timeapenk3956 11 ай бұрын
@@zsp570 persze, a szánalomasszonyságról
@zsp570
@zsp570 11 ай бұрын
Mélységesen igaza van Rácz Zsuzsának: Nagy dolog, hogy megfogja az embert egy könyv! ("Csak" hab a tortán, hogy segít is erre-arra irányt venni!)
@juditkalman1937
@juditkalman1937 9 ай бұрын
Lengyelországban a sok női szavazó forditott a helyzeten, akiknek elegük lett a himsovinizmusból.
@agneskocsis2019
@agneskocsis2019 11 ай бұрын
Thanks
@Anizza-c6i
@Anizza-c6i 11 ай бұрын
Nagyon jol beszél Rácz Zsuzsa.
@evaszoke6955
@evaszoke6955 11 ай бұрын
Aztabüdösurvaélet. Ez ez ez.... Azta....
@ibolyatoth740
@ibolyatoth740 11 ай бұрын
Be lett mutatva az írónő?
@ottostadtmuller358
@ottostadtmuller358 11 ай бұрын
@JusztinaLBerta
@JusztinaLBerta 11 ай бұрын
Erősen vitatható az az állásfoglalás, hogy a 21. században már nem lenne szabad tiltani az abortuszt. Enyhén szólva pontatlan a tiltás szó használata is ebben a kérdésben, másrészről miféle torz világlátás lenne már az, amelyben a korlátlan magzatgyilkosságot a fejlődés részének lehetne tekinteni. Az abortusz alkalmazása kb. középkori emberképet erőltet a társadalomra, ami egyébként abból ered, hogy a nőt (lányt), legtöbbször nemhogy akarata ellenére, de kb. beleegyezésre is képtelen állapotában teherbe ejthette bárki aki erősebb volt nála, és miután még teherbe is esett, a társadalom számkivetettjévé vált, esélytelen a házasságra, férjre és ezzel együtt az életre. Emiatt a nők, és ezen nők anyja, valóban mindet megtett azért, hogy ne maradjon meg az a terhesség, vállalták érte a halál minden formáját, a zuhanást, a szilánkos csonttörést, a fémeszközzel kaparást, a vérmérgezést, a lúgivást, a méregevést, a hosszú kínhalált. Ennek a helyzetnek az enyhítésére kezdték el alkalmazni az orvosi abortuszt, megmentve ezzel a lányokat és az ő esetlegesen világra jött, megnyomorított gyermeküket, ahogy a csecsemőgyilkosságok megelőzésében is nagy szerepe lehetett. Csak hát éppen erről van szó, hogy ez a 21. század. Egy nőnek joga van eldönteni, hogy kivel, milyen módon és milyen védekezés mellett, a feltüntetett kockázatok ismeretében részt kíván-e venni a szexuális aktusban. A 21. századra hivatkozva támogatni "önrendelkezés" címszóval a magzatgyilkosságot, enyhén szólva barbárság. Nem elég, hogy egy esetleges fogyatékosságra hivatkozva még mindig tajgetoszt ordít a nép, még valamilyen felvilágosult világnézetnek is megpróbáljuk beállítani, azt, hogy ilyen érzéketlen, alkalmazkodni képtelen, a gyengébbek felett áttaposó társadalomban élünk. Ehhez kellene alkalmazkodni azzal, hogy még csak nem is szabályozzuk az orvosilag asszisztált, államilag támogatott születésszabályozás helyett alkalmazott kaparásokat? A családi pótlék valószínűleg azért nem emelkedik, mert ez a mi magyar társadalmunk folyamatosan megvádol minden kettőnél több gyereket, nem milliós fizetéssel vállaló családot azzal, hogy pénzért szül, ezért a vállalt gyermekek után alanyi jogon járó támogatások olyan minimálissá váltak, hogy munka és némi alap nélkül, már "nem éri meg" gyereket vállalni senkinek, ettől függetlenül még mindig tolják a régi mantrát, ami kivételesen nem valamely gonosz felsőbb hatalom számlájára írható, hanem úgy általában az emberekére, akik ugye mi vagyunk. Mi vagyunk csököttek, előítéletesek és gonoszak, és ehhez alkalmazkodik a kormányzás, ezért boldogul velünk olyan remekül, függetlenül attól, hogy támogatja vagy ellenzi őket valaki, az emberi gyűlöletre építenek, és az hogy működik, szintén minket minősít. A legnagyobb baj talán mégis az, hogy ha feminista Rácz Zsuzsanna, ha nem, ha tud jól írni, ha nem, ha sikeres nő, ha nem, akármilyen kedves és barátságos formában nyilatkozik meg, ős is csak csoportok mantráit tolja, sokkal inkább ellentéteket generál, mint hogy az együttműködést ösztönözné. Szerintem ezek nagyon fontos témák, kismillió szakkönyvet, cikket, alkotást lehet róla találni az elmúlt évtizedekből, és lehet ezeket unalomig ismételgetni egy hetvenkettedik műsorban, de ameddig ez ellenséges légkört teremt, ameddig bűnbakokat keresünk, ameddig mindenki hibás, de mi csak annyiban, hogy túl sokat vállalunk, és túl sokat szenvedünk mindig másokért, addig semmi nem fog változni. A 21. század a szemléletváltás lenne. Ez még mindig a legsötétebb középkor.
@ottostadtmuller358
@ottostadtmuller358 11 ай бұрын
Hanguzenet lehetseges? Latest problematic van
@gullmorr4246
@gullmorr4246 11 ай бұрын
Néha szedjél azé' levegőt...
@mihalynekoczkas9995
@mihalynekoczkas9995 11 ай бұрын
Kedves uraim! Minden elismerésem ,hogy ezt kibirtak! Ez ,a hölgy nagyon sok sok, természetesen van igazság a mondanivalóiban de a sok duma rengeteget levon a tartalom értékes részéről!
@agnesbach4943
@agnesbach4943 11 ай бұрын
Nekem ugy tunt a ket reporter csak pislogni tudott leforrazva, meg se tudtak mukkanni erdemben
@tamastoth4153
@tamastoth4153 10 ай бұрын
Ez a hozzászólás elég magyartalanra sikeredett...
@eszterszecsi2804
@eszterszecsi2804 Ай бұрын
Ez ilyen vérbeli sisterhood komment lett :-)
Kluster Duo #настольныеигры #boardgames #игры #games #настолки #настольные_игры
00:47
Двое играют | Наташа и Вова
Рет қаралды 2,6 МЛН
Офицер, я всё объясню
01:00
История одного вокалиста
Рет қаралды 6 МЛН
Spongebob ate Michael Jackson 😱 #meme #spongebob #gmod
00:14
Mr. LoLo
Рет қаралды 11 МЛН
Ozoda - Lada ( Official Music Video 2024 )
06:07
Ozoda
Рет қаралды 21 МЛН
Bödőcs: Ruszkik, haza, család
9:09
Bödőcs Tibor
Рет қаралды 4,2 МЛН
Simon Kornél: Ez itt most a pokol - Mindenki függő
50:27
Magyar Hang
Рет қаралды 156
Rácz Zsuzsa: Terézanyutól Kovácsnéig / Panna, csajok, satöbbi
43:41
Panna, csajok, satöbbi
Рет қаралды 6 М.
Húzós - Bajor Imre utolsó televíziós interjúja
24:23
ATV Magyarország
Рет қаралды 671 М.
Kluster Duo #настольныеигры #boardgames #игры #games #настолки #настольные_игры
00:47
Двое играют | Наташа и Вова
Рет қаралды 2,6 МЛН