Korábban nekem soha nem maradt meg sokáig ez a növény, de amióta LED-es pótmegvilágítást használok, azóta szinte csoda történt, mert az összes növényem megmarad, fejlődik és mind virágozik is időnként. Gyakrabban locsolom, minden nap megspriccelem őket és egy héten kétszer bőségesen átöblítem a gyökér zónát és utána tápozom is nagyon híg foszfor túlsúlyos tápanyaggal (8 deci vízbe 3 ml /3 köbcenti/ műtrágya oldat) és hihetetlenül szépen élnek és időnként virágoznak a télen fényszegény ablak vitrinben is. Nyáron reluxával lehet megfelelő mértékben szabályozni a fényt nekik. Amikor locsolok és nincs kint tűző nap, főleg a kánikulán kívüli időkben, becsukom az üveg ajtaját és belül a felső sarokban egy kis (számítógéphűtő) ventilátor keringeti a levegőt, hogy a levelek felületén elősegítse a gázcserét (oxigén/széndioxid), miközben magasan tartja a párát. Néhány óra után szellőztetem ki Ugyanezt sötétben már nem lenne szabad megcsinálni vele, mert akkor nem bírja a nedvességet, akkor beindulhat a baktériumos bomlás (rothadás). Ezt is csak a pótvilágítás óta tudom így bátran párásítani este, de a fényben akár éjszaka is, ami sokat jelent neki ahogy tapasztaltam. Még ami eszembe jutott, hogy átültetéskor az erdőből hozok mohaszőnyeg darabokat és jó alaposan és sokszor kimosom belőle szitaszerű edényben a földet. Azután kiveszem az orchideát ültetőanyagostól a régi cserépből és a földszerűvé vált részeket leöblítem leszórom, hogy a gyökerekről ne jöjjön le a rátapadt régi fakéreg. Ezt lehet kisnyomású permetezővel is lemosogatni. Azután egy átlátszó és alul jó alaposan kilyuggatott literes rusznis (jól kimosott ecetes-halas) vödörbe ültetem, amit alul kibélelek egy rétegben a jól átmosott mohával . A növény régi de még el nem porlott ültető anyaga és a gyökerei mellé körben egyenletesen betömködöm a mohát és a tetejére, ahol a növény szárak kihajtanak, oda is teszek moha réteget. Ez is azt hozta a fénnyel együtt, hogy nem szárad el a sok léggyökér mint azelőtt, hanem gyönyörűen élnek mind és egy idő után mindenhol áttörnek a moha rétegen és nedvességet is kapnak, ami a sötétben kezd csak romlásnak indulni, fényben nem, int kiderült. Azelőtt pótmegvilágítás nélkül elpuhult és kiszáradt az összes lég gyökér ami végül a növény pusztulásához vezetett. Most locsolhatom napi szinten és egyre szebb és élénkebb lesz, amióta kap elég fényt a gyökérzet is az átlátszó edényen keresztül és a nedvességet is jól tudja hasznosítani, mert a nedvesség csak akkor átárt, ha nem kap elég fényt közben a gyökere. Vagy ha sötét cserépben van. Ami lényeges, zárt sötét cserépben sínylődik a gyökere, erre már régen rájöttem. Annak ugyanúgy kell a fény, mint a levelének. Azt nagyon meghálálja. Arra viszont vigyázni kell, hogy a víz ne tudjon megállni az edényben, mert attól megfullad a gyökere.
@krisztiancondea38037 жыл бұрын
tmscsaba
@krisztiancondea38037 жыл бұрын
tmscsaba bocsánatot kérek nem akartam írni a telefonom gyagya. :)
@tmscsaba7 жыл бұрын
Önállósította magát a robot.. lehet, hogy öntudatra ébredt? :)
@krisztiancondea38037 жыл бұрын
XD
@Imrichkowa11 жыл бұрын
Én picit elcsesztem, nem vettem észre és a díszkaspóban vízben állt szegény orchideám. Ennek ellenére egyébként gyönyörű (ezért is nem vettem észre), nő mind a bolondgomba. Most át szeretném ültetni, mert kinőtte a cserepet. Sok elszáradt gyökere van, a kérdésem az lenne, hogy csak egyszerűen vágjam le az összeset? A másik kérdésem az lenne, hogy ha a cserepet kavicságyra teszem, amibe a víz belefolyhat, az úgy jó? Vagy az is gond, ha abban áll?
@zaba199711 жыл бұрын
Hetente egyszer ne felejtsd megontozni, en bevallom, hogy van olyan, hogy en elfeletkezem roluk, es csak 2 hetente ontozom, nincs semmi bajuk, de meg kell ontozni... Tehat kell ontozni 6-10 naponta. Regeneralodassal kapcsolatosan azt tudom ajanlani, hogy varjon egy kicsit, lassa, hogyha fejlodik ( gyoker, level vagy agat hajt ), es ha igen akkor jo lenne neki havonta 1-szer vagy 2 havonta egy kis vitamin.
@Imrichkowa11 жыл бұрын
Köszönöm a gyors választ! Átültettem, sajnos majdnem az összes gyökere odalett...nem tudom hogy kikupál-e, nagyon sajnálom :( Most egy jódarabig nem fogom öntözni, aztán meglátjuk. Valami tipp, amivel gyorsíthatom a regenerálódását?
@enehnagybeganyi93315 жыл бұрын
Imrichkowa t%
@Imrichkowa11 жыл бұрын
És még annyi, hogy olvastam a LED lámpáról, ami a virágzást segíti elő. Jók ezek? Érdemes venni?
@esztertoth521411 жыл бұрын
Nemrég kaptam egy mini lepkeorchideát és át szeretném ültetni most mohába van ültetve. Lehet fakéregbe ültetni,vagy csak mohába szabad?
@krisztiancondea38037 жыл бұрын
Eszter Tóth fakéregbe kellene ültetni. de csak virág üzletből
@laszlojambor7967 жыл бұрын
jàszjàszkóhalama. mikor jön. ide
@zaba199711 жыл бұрын
lehet fakeregbe, en hobban szeretem a fakerget, mert felek a mohatol, mert az nagyon tartja a vizet