Azért van annak egy romantikus bája, amikor Robi kritizál valakit azert, mert az kritzál valakit és ő maga lájkmágnesként említi ezt Ő...LÁJKMÁGNESKÉNT. Ő aki ebből épített karriert. Amivel nincs baj, szerintem kell ez, csak ne üljünk már forditva a lovon. Robi...Kérlek 😂 Gabi igenis mazochista, ő az aki jól ismeri már a következményeket, de ennek ellenére bevállalja, csinálja, lathatóan akarja. És a magatartása alapján pedig ragaszkodik az őt "bántalmazókhoz" szimpatizál velük egészen pontosan azt írja az őt becsmérlő kommentekre, hogy megölelné ezeket az embereket és ugyanúgy szereti őket SŐT még jobban. Értem, hogy képmutatás és nem igaz, de hát ő maga állítja ezt és te magad is azt vallod, hogy media persona alapjan itelsz. Ha nyilvanosan imádja azokat (téged is) akik kritizálják, akkor azt minek nevezzem? A kanapémon mondta ezt. Nyilván műveltebb (marmint mindenkinél) és hangosabb is vagy, ettől még ezt nem tudom másnak nevezni, mint Stockholm szindrómának. Mellesleg Robi, te pontosan tudod, hogy mi a bajom a Gabival, hiszen megbeszéltük, azon túl amit a videókban elmondok. De ebbe már nem megyek bele. Már csak reménykedem, hogy jövőhéten nem Ede kerül terítékre, amiért ő is kritikát fogalmazott meg. Gergőci: 1. Nem kell feltetlen kiemelni, hogy kedveled azt akit kritizálsz, nincs relevanciája, csak előre szabadkozol. 2. nem, nem váltak el, minden mast elmondtak a tobbiek 3. magyarul készitek videót, hogy lehet hogy a másik két ember érti amit mondok, de te nem akarod. 4. ha neked lelkeszkent az oke, akkor szerintem az problema. Végezetül: Oké, én beáraztam magam és azon a bizonyos szinten vagyok, ahol magamat is minősítem, amiért azt mondtam Gabira, hogy buta majom. Csak félve kérdezem: ezek alapján nem lehet, hogy ugyanabban a mocsárban tapicskolunk Robi? Vagy a "soroksari uti k*rva" egy elitebb, decensebb kör által használt jelző? 😂 puszkó
@-Lantlant- Жыл бұрын
Ez már nem segít. Neked annyi. 😂
@jokermusicss Жыл бұрын
Igen, Robi műveltebb, hangosabb, usque 20 centivel magasabb és 30 kg-val nehezebb. Ne kötöszködj vele🤣
@trob83 Жыл бұрын
Én azon néztem nagyot, hogy Robi szerint olyan témákhoz is hozzászólsz, amihez hülye vagy. Hányszor hallgattam már őt úgy, hogy tök hülye volt a témához. Csak ezt mindig nagy hanggal, és a "Tu tu TTTTUDOD..." mondatkezdettel pótolja.
@Derhone Жыл бұрын
Mindenre reagáltál csak arra nem amit mondott
@Asztec Жыл бұрын
@@Derhone Te mi a pöcsömről beszélsz? Összegezve kb. mindenre reagált, amivel a Robi szóba hozta.
@CsabiDuke Жыл бұрын
Amikor Tóth Gabi személyiségtelenségéről beszél Puzsér, nekem mindig az jut eszembe amit a mátrix parodiában (vektor) hallhattunk 20 éve: "magának nincs személyisége, maga egy SZTÁR"
@nemderogatorius Жыл бұрын
"És ha hátbavágnám... egy szeneslapáttal?" 😆
@laszlonagy285 Жыл бұрын
A VEKTOR megelőtzte a világot, érdemtelenül kevesen ismerik! Nálam abban a "Leg-Leg" mappában van, ahol az Indul a bakterház, Brian élete, Papírkutyák, Üvegtigris, Gylog galopp......
@KRX01 Жыл бұрын
Vektor is life....Vektor is love
@sziriuszkibernetikaitarsas542 Жыл бұрын
Csakhogy ezek nem sztárok, hanem a szó rossz értelmében vett celebek. A különbség, hogy a sztár kiérdemelte, hogy sztár legyen, a celeb viszont nem. Teszem azt Frank Sinatra egy igazi sudribunkó tapló volt tele alvilági kapcsolattal, de tett annyit a zene és a film világában, hogy sztárnak nevezhessük.
@_Stedi_ Жыл бұрын
Belülről barnító biomechanikus pirszing-állat!
@davidizsak7200 Жыл бұрын
Zsolti és Gabi régebben barátok voltak, telefonszámcserével meg miegyébbel, és körülbelül azóta van a bögyében Zsoltnak, ami óta Gabi egy szó nélkül megszakította vele ezt a kapcsolatot, nagyjából amikor olyan látványos módon megtért a keresztény értékekhez és a kormányhoz. Félre ne értsetek, azon a Stockholm-szindrómás részen én is pislogtam egy párat, hogy mégis mi lehetett, valószínűleg egy szótévesztés, de szerintem ezen ennyire nem kellett volna fennakadni, Zsolt kritikáját Gabi felé viszont jogosnak tartom, mert a Gabihoz hasonló személy másból nem nagyon ért. Az meg, hogy mostanában sok is van belőle, nem igazán lep meg, mert a saját csatornáján kívül nem nagyon maradt más, ahol ezt közölhetné vele. Másrészről meg nagyon érződik Zsolt szavaiból, mennyire zavarja, hogy őt a szexuális identitása miatt el akarják lehetetleníteni attól, hogy pl. gyereke lehessen akit a párjával közösen felnevelhet, amig Gabi egy házasságtörést olyan könnyen megúszhat, mint ahogy az ténylegesen megtörtént.
@istvantrap1176 Жыл бұрын
A pokol tüzén fog égni, mert rosszul használta a stockholm szindróma kifejezést!:)
@alexandersoltesz8103 Жыл бұрын
Teljesen egyetértek, én is láttam az ő kritikáját, a Stockholm-szindróma valóban nem helytálló klinikai értelemben, viszont a mondanivalóval egyetértek és nem ezt a félmondatot beleztem ki belőle.
@U.K_Karma Жыл бұрын
Na igen, meg tudod, még is csak nevetséges, egy szó tévesztés miatt és egy buta majmozás miatt sortűzelé állítani Zsoltit, a kritikája színvonalát firtatni ezen kijelentés miatt, miközben, kurvázzuk és prostizzuk, hosszú perceken keresztül azt, akire a másik azt mondta, hogy buta. :D Elég kontraproduktív közlés volt ebben az epizódban a Puzsérék részéről ez a na most megmondom dolog. Valid, hogy Zsolti néha szeretne intellektuálisabb személynek látszani mint ami, ugyan akkor furcsa barátságot ápol azzal a bulvárral, amit nagyon nem szeretünk, de akkor is, nevetséges ez a kifakadás. Arról nem is beszélve, hogy a Gótikus Tábor dal elemzését nem rég végezte a Puzsér is, meglehetősen alpáribb módon. Szerintem az egész Liberális és egyéb ellenzéki sajtó, rádió és tv műsorok, szükségtelenül tűzik Góth Tabit ilyen szinten a kardélükre. Tényleg irritáló, de pont azt adják meg neki amire vágyik, a figyelmet. Kell és fontos a jelenségről beszélni, de ez a na most lebukott a NER dolog, kb egy vak ablak, amin átszűrődő fényt halucinálnak a kritikus megmondó emberek. Furcsa párhuzam lehet elsőre, de Tóth Gabi, a jobb oldalnak, olyan mint az ellenzéknek Azariah és vica verza. Az egyik ezt isteníti szektás módon, dokumentum filmekbe foglalva amit aztán a hírtévén le adhatnak a hun szkíta elvtársaknak, közben szidja a másik oldal sztár palántáját épp oly szektás megrögzöttséggel, a másik meg amazt isteníti, sérthetetlennek téve, szintén szektás módon, miközben csámcsog az ellenoldal primadonnáján és kormányváltást vizionál egy pop zenész srác zenei tevékenysége mögé, aki úgy túlzottan nem is foglalkozik a politikával mint pl. Krúbi, de hát mekkora sztár már, hogy 3x megtöltötte az ilyen olyan koncert helyiséget és ez, csak is ez, a profit amit termel, majd kormányváltáshoz vezet. Róla is készül számtalan interjú stb. A magyar közélet, a politika meg eszméletlen erővel vágja bele magát mind két személybe, pedig Azariah még kicsit őszintébben is mint Tabi, már említette, hogy jó lenne, ha nem lenne ennyi bulvár cikk, kiforgatott szavakkal. De a magyar értelmiség, most megtalálta a 2 legjobb alanyt, aki mentén zenei kultúr harcukat vívhatják. Persze, nyilván Azi a jobb, mert organikusabb stb. De most egy ideig úgy érzem, ha zenei előadókról van szó, csak ezekről az előadókról hallunk majd szipi szupi értelmiségi bulvár formájában.
@tarhonyas_terciusz Жыл бұрын
Én csak arra emlékszem, mikor Gabika egy eminem hajjal ordít a Comet gálán ahol Robi fintorogva adja át a díjat! 😂 Már akkor látszott, hogy egy nárcisztikus törtető oppurtunista, a jelmez meg az amit a menedzser/producer éppen jónak lát, most éppen szűz mária
@andreamarcso2783 Жыл бұрын
Biztos így volt? Mert nárcisztikus Gabika azt is hazudta, hogy őt tiltotta le Tóth Andi, aztán kiderült, hogy fordítva történt. Mindenkit tilt, a kommentszekciót is ha nem nyalják a seggét.
@blablanka4853 Жыл бұрын
Zsolt szerintem a "mazochistára" gondolt, és szerintem is az, mert Gabi azt élvezi, ha bántják, és lehet min sírnia... -.- (Ezt már csak egy szakembernek kéne diagnosztizálnia, mert hogy bajok vannak a toronyban, az hótziher... Beteges, amit művel.. ) És ő azért volt most rá ennyire kiakadva, mert Gabinak pl. az is tök oké volt, hogy a Dancing műsorban élőben promózta a dalát és az előadandó táncát a szeretőjével, miközben ebben a műsorban ott versenyzett a volt férje is, akivel szerintem hivatalosan még el se váltak, és akit történetesen ezzel a csávóval csalt (ki tudja meddig...), akivel most táncolt, és kb. muszáj volt a férjének ezt végignézni... Nem elég, hogy megcsalta, de még jól bele is rugdos, amolyan keresztényi módon... Ez gyomorforgató, és nem sajnálom azért, amit Zsolti a fejéhez vágott... (Oszi, én most is veled értek egyet.. Egyedül te látod tisztán ezeket a dolgokat...)
@fordmartyn3219 Жыл бұрын
A nők szerintetek miért nézik a brazil szappanoperákat? Mert imádják a streszt meg a drámát, lételemük igénylik, mi férfiak ezt nem értjük a nyugalmat szeretjük de némelyik nő sajnos magas szinten igényli .
@blablanka4853 Жыл бұрын
@@fordmartyn3219Nő vagyok, és én pl. marhára nem igénylem. Ez beteges, mikor már valaki ilyen szinten generálja a drámát maga körül. Aki ezt "igényli", annál szintén nincs rendben valami, legyen az civil vagy celeb, mindegy...
@koteltancos12 Жыл бұрын
Tégé.. N nő, n anya, n ember.... n követendő példakép: semmiben.. Megakadt a lelkifejlődésben és mint ÁLDOZAT szerepelget, szánalmas bábú aki azt se tudja mikor mit kéne tegyen. Bipoláris, hol "boldog" - hol meg áldozatként, köpönyegforgató senkiházi... Még az énekesnői mivolta sem fejlődött ki és n megy vele semmire. Szerintem hagyni kéne, h élje a kis semmilyen de inkább szégyenletes, gyomorforgató, tyúkszaros életét. Csak az a baj, h egyre több az ilyen senkiházi, globálisan ilyenné lett "műnő". S kérdem én: ezeket kell a gyerekeknek, kamaszoknak hallgatni és példaképet látni benne??? Inkább maradjon láthatatlan, a kicsi "britniszpírsz".. Mert kezeléssel sem lehet az ilyenekből embert csinálni... Sosem fogja megérteni a korosztálya sem mi bűzlik körülöttük. Sikeres agymosáson mentek át az euban... Tg ennek az áldozata mint a több millió csillagocska a művilágban. Hang ide vagy oda, hiteltelen senkik közé tartozik... Megosztó "áldozat" , lelkitárs nélkül.. Mert lelke sincs..
@agotapongor2069 Жыл бұрын
@@fordmartyn3219 Azert nezik, mert ott azt a szepseget latjak, amit toletek, ferfiaktol a valosagban nem kapnak meg! Ennyi!
@karolyorosz3396 Жыл бұрын
Ahogy mondani szokták, mosogató rongyból nem lesz csipke terítő!
@jutkamutka576610 ай бұрын
Igen...ezt hűen bizonyítja Zsoltika!!
@agnieszkapetry Жыл бұрын
Osváth Zsoltnak nincs beakadva Tóth Gabi. Osváth Zsolt problémája a képmutatás és az álszentség. Úgy általában. E két tulajdonság két lábon járó megtestesítője Tóth Gabi. Csak ennek megértéséhez jobban kellene ismerni Osváth Zsolt tevékenységét, és azon keresztül őt magát.
@szabe4 Жыл бұрын
Így van és el is mondják hogy váci utcai matyó baba, aki még a keresztény ősanya is, aki most hágta át a házasságának a szentségét, amiből egy gyermek is született, az ne ítélkezzen. Ne vessen kereszteket a sztárban sztárban, amikor egy durvább rock zene szól... szerintem nem Zsolti a hibás, teljesen igaza van, hogy kritizálja és ezt el is mondják, hogy van oka, miután leszolják ezért. Gabi egy áldozat pózba bújt farkas, ezért megérdemli
Жыл бұрын
Dehát ő maga is képmutató és álszent.
@future_89 Жыл бұрын
Ó dehogy nincs. De nem is lenne semmi baj azzal, hogy osztja valaki Tóth Gabit, csak ha a szívedre teszed a kezed VV Zsóóóóti ugyanolyan póz és gejl, csak a másik oldalról. Jó lenne ezeket ugyanúgy megítélni attól függetlenül, hogy kinek melyik oldal szimpi. Karácsony melletti pózőrködés és sűrű nyelvcsapások nem sokban különböznek Gabika baromságaitól.
@felegyhazifilmklub Жыл бұрын
Nekem meg azért sok gondom van a Zsolti jóemberkedésével és házmesterkedésével is.
@gorgeousbabybutterfly4558 Жыл бұрын
Zsolti a legnagyobb álszent, vajon miért nem akar nála dolgozni senki, vajon mekkora cselédként bánik mindenkivel a magas lóról
@stylefilter Жыл бұрын
Engem nem irritál senki, akit nem nézek/hallgatok. Tóth Gabi is ilyen lenne, ha nem hallanék róla tőletek minden második podcast-ban.
@sziriuszkibernetikaitarsas542 Жыл бұрын
A celebségnek ez a lényege, mindig és minden róluk szól. Nem a művészetükről, hanem a botrányaikról.
@subscriptions3179 Жыл бұрын
Wow meglepő, hogy vannak még értelmes kommentek. MelegZsóti meg EminemGabi egy kutya, csak és kizárólag a figyelemért küszködnek minden áldott nap. Igazából az ég világon semmi hasznosat nem csinál egyik se.
@liborur Жыл бұрын
A téma nem te vagy, hanem a közízlés.
@tankergrrrl8186 Жыл бұрын
@@subscriptions3179 ez nagyon értelmetlen és általánosító. Amíg Gabi a Fidesz által próbál még valamire kapaszkodva kornyikálni, addig Zsolti ranter mellett étteremtulajdonos is, aki mindig jogosan és intelligensen áll ki valami mellett vagy ellen. Semmit nem számít, hogy ő meleg e vagy sem. Ezt szimpla gyűlöletből írtad, semmit értelem nincs mögötte.
@agnesfarkas4027 Жыл бұрын
Szép nő, szép hanggal. Elcseszte. Gratulálok a matyó? Kalocsai? Sugarbird stílust váltott miatta, annyira a legalja lett, pedig nálunk, Szegeden imádták, a vajdasági igényes nők Gyönyörűen viselték, de ez a ez az ostoba pina kinyirta a stílust!
@JH-jl5me Жыл бұрын
Itt azt hiszem van egy durva kettős mérce Puzsér részéről, ez ilyen direkt beleszállós. Szerintem lett volna kb. kismillió egyéb pont amikor jogosabban beleköthetett volna Osváth Zsoltba (ha már muszáj?). Nemrég pont ő ugyanebben a műsorban kritizálta Tóth Gabit pont ugyanezzel, hogy az új pasijával smárol az előző előtt. Hívta már buta majomnál sokkal cifrább néven is Tóth Gabit (ebben az adásban is). Kár, pedig általában élesen lát Puzsér.
@ValodiRendszervaltast2026 Жыл бұрын
Wikipedia: "A Stockholm-szindróma (Helsinki-szindróma néven is ismert, l. alább) egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok - és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek esetenként - szimpátiát kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez furcsa; józan ésszel azt hihetnénk, hogy gyűlölniük kellene őket." Ez tényleg nem Tóth Gagyi. Ami róla hangzik el abban egyetértek, :D De a többiben igaza volt Zsoltinak.
@lesbea67 Жыл бұрын
Amikor az ellenségem lesz a Szerelmem! :D Ohhh de arra is biztos van valami más. :) Zsolti inkább szociális lény mint pszichológiai! Évi biztos tudná.
@ValodiRendszervaltast2026 Жыл бұрын
@@lesbea67 Na ahhoz közelebb van ez Bea néni! :D Én sem tudom azért hoztam Wikipédiát. Nekem mindegy! Tóth Gagyi egy álszent gyökér. Elég az. :D
@szakikis8799 Жыл бұрын
Zsoltinak lenne egy kérdésem a gyerekvállalással kapcsolatban. Ha a szerelmével hajótörést szenvedne egy szigeten, ahol rajtuk kívül csak egy nő lenne túlélő, és nem lenne esély rá, hogy onnan valaha kimenekítik őket, képes lenne heteroszexuális kapcsolatot létesíteni a nővel, csak hogy gyerekük lehessen? Ha igen, akkor ő is csak megjátssza, hogy buzi! Ha kitartana a párja mellett gyerektelenül, akkor meg eleve nem alkalmas a szülői feladatra! Zsolti egyébként egy átlagosnál kicsit okosabb ember, aki a buziságát felhasználva szerzett népszerűséget. Ugyanilyen adottsággal rendelkező heteró ember van kismillió, de belőlük nem lesz celeb, hanem értékteremtő munkával szolgálják a társadalmat. Nem kell pszichológiai problémákat keresni a háttérben, mivel mindent a pénz irányít. 5 fillérért mindenki megb...ná a saját anyját is, a zsideszből ezért lesz kereszténynemzeti fidesz, a jobbikból cigány és zsidósimogató, és Ti is csak a megélhetésért és a nézettségért osztjátok az észt. Ami hiányzik, az a hozzáadott érték!
@andie8706 Жыл бұрын
Zsolt a Stockholm-szindrómát benézte, valóban, viszont a stílusa, ahogy beszélt, nem volt véletlen. Mindenkivel azon a nyelven kell beszélni, amit megért. Tóth Gabi ezt a nyelvezetet érti. Ha csak egy fokkal kulturáltabban fejezte volna Zsolti ki magát, Gabi egyszerűen fel sem fogta volna. Neki ez a szellemi szintje, erre fogadókész, komplexebb, magasabb szintű kommunikációra alkalmatlan.
@sinistra7450 Жыл бұрын
Szerintem még most se fogta fel...
@jutkamutka576610 ай бұрын
"Osváth "úr" ezzel a megnyilvánulásával kizárólag CSAK saját magát minősítette!! Ennyi.
@juditseregelyes5320 Жыл бұрын
Puzsérnak ebben igaza van: Zsolti monogám, és ha a múltban voltak is kicsapongó korszakai, nem állt akkor ki a nyilvánosság elé, mint a kereszténység megtestesítője, és játszotta el az ártatlant, hanem élte az életét, és felvállalja így utólag is, hogy nem mindig volt monogám.
@micsu1982 Жыл бұрын
Monogamnak vallja magat en inkabb ugy mondanam
@NemTom80 Жыл бұрын
Az adás első harmadának témája, hogy egyik celeb csúnyát mondott egy másik celebre. Köszönöm, lapozzunk.
@joanyadhatan Жыл бұрын
a cím és előnézeti kép alapján bele sem kezdek ilyenbe, puzsnyák már rég nem hívó szó
@jarlbalgruufthegreater1758 Жыл бұрын
Zsoltival vagyok. Aki ennyit keres nyilvános botrányain az megérdemli, hogy így beszéljenek vele. Ő teszi a céltáblát a fejére
@Bviki456 Жыл бұрын
Csalódás volt ez a videó. Azt hittem, ha Puzsér beszél annak súlya van. Úgy látszik inkább csak beszél hogy beszélhessen. Mindenáron kritikát akar megfogalmazni, mégha a legszőrszálhasogatóbb módon is teszi, ráadásul azt kritizálja amit ő maga is tesz. Számomra ez nagyon unszimpatikus...
@MrCsabo89 Жыл бұрын
Jól beszéltél Robi!! Teljes mértékben egyetértek!!
@jutkamutka5766 Жыл бұрын
Csatlakozom!!
@tankergrrrl8186 Жыл бұрын
Robi, miért beszélsz így Zsoltiról, azok után, hogy elmentél a podcastjébe? Ott semmi bajod nem volt vele. Valóban nem stockholm-szindrómát kellett volna mondjon, de attól még nem kellene így ekézni őt. Sosem a nézettségért beszél egy témáról. Mindig jogosan áll ki valami mellett vagy ellen.
@annaambrus2128 Жыл бұрын
Toth Gabi elérte a célját.A csapból is ő folyik,igy el is hiszi,hogy ő egy tényező,egy fontos személy,egy sztár... Mindenki aki egy sztárban sztárt megnéz,lathatja mennyit ér,mikor értékel egy- egy szereplőt..Mégis ott van..Ez a baj..
@andraspallagi360 Жыл бұрын
hát ja, csak majd amikor kiderül hogy ez nem így van--mert ez így fog lenni, idő kérdése--akkor jön a vedelés,a széthullás, meg a pszihiátria. mondjuk úgy igazából... ki a faszt érdekli? :)
@Lollipoplili Жыл бұрын
Itt nem az Osváth Zsoltit kell támadni hanem a Gabit mert ő a buggyant.
@sandordomonkos8351 Жыл бұрын
@@Lollipoplilifasznak kell ennyit foglalkozni vele
@laszlonagy4329 Жыл бұрын
Toth Gabi az ország nagyasszonya , szupersztárja ..sok irigy --- Tud fejlödni , változni sokoldalu...
@Lollipoplili Жыл бұрын
@@laszlonagy4329 Ja,tudja váltogatni a partnereit.Nem bír magával.
@dez33 Жыл бұрын
Mi a francért beszéltek folyton Tóth Gabiról? Ez most már kontra hatást ér el. Elég!!!!
@joanyadhatan Жыл бұрын
a Gabijuk hátán másznak a nézettség-hallgatottság felé..
@nihil0771 Жыл бұрын
jobb kérdés az, hogy KIT ÉRDEKEL TÓTH GABI
@TamasSzabo-ql6wf Жыл бұрын
Orbán elérte a célját. "Foglalkozzatok csak Gabival, addig sem rólam és a politikámrol beszéltek.".
@evelinwuncs8055 Жыл бұрын
Én nem védeni szeretném Zsoltit de ő nem mondhatja Gabira hogy buta majom , de Robinak azt hogy soroksári kurva azt igen...🤨
@peredijudit4168 Жыл бұрын
Azért teljesen felesleges buta majomnak nevezni valakit, mert ezzel nem mond semmit. Ez egy óvodás sértés szintje. Ezzel szemben az egy komplex kritika, hogy egy olyan éretlen személyiség, aki azzá válik, amit kívánnak tőle. A prosti is újra és újra azzá válik, amit kívánnak tőle.
@fordmartyn3219 Жыл бұрын
Nem kellene ennyit foglalkozni vele és akkor ráébred ,hogy nem is olyan fontos valójában.
@househun Жыл бұрын
most már egyszer össze fogom számolni, hányszor foglalkoztak az ÖM-be Góth Tabival - full fölöslegesen
@imrenetoth510 Жыл бұрын
Már annyian foglalkoznak Tóth Gabival, hogy nagyobb reklámot kap, mint aki megérdemelné. Ez neki jó, mert aki nem ismerte az is kíváncsi rá. Mert a negatív reklám is reklám. 😮
@agotapongor2069 Жыл бұрын
Csak arra vagyok kivancsi, mi lesz a totgabisag VEGE!
@gyongyikiss1996 Жыл бұрын
Zsoltinak személyes csalódása van Gabi felé. Pottyondi Edina ájtatos matyó lotyónak nevezi rendszeresen. Az bezzeg ok? 😅
@vigadalmi Жыл бұрын
Abszolút igaz az ájtatos matyó lotyó. Röhejes TG,sajnos valóban túl korán,tinédzserként deformálta a média.
@gyongyikiss1996 Жыл бұрын
@@vigadalmi nem csípem én sem Gabit, csak nem értem, hogy Zsoltin miért vannak így kiakadva (az sem volt szép, nem tudott objektív maradni), amikor Edina ugyanígy kritizálja pepitában. 😅
@peredijudit4168 Жыл бұрын
Sajnálom, hogy Nagy Gergelyt T. Gabi témában hívta a műsorszerkesztő. Azt is sajnálom, hogy nem is engedték beszélni.
@Tralfamador75 Жыл бұрын
Tóth Gabiról azóta tudom, hogy "problémás", hogy először láttam a nemtom melyik "tehetségkutatóban", mint versenyzőt.Látszott rajta, hogy folyamatosan irritált, kényszeresen izeg-mozog, a képernyőn is átjött a hisztérikus vibrálása. Az ilyen emberekre mondom, hogy jobb magunkat távol tartani tőle. Én valami OCD-ADHD-teátrális személyiségzavar-kombóra asszociálok, de persze én nem vagyok szakember. Viszont Robi megállapítása szerintem teljesen megállja a helyét, T.G. felnőtt testben gyerek személyiség.
@@Viktoria_89 Igen, úgy kb. ez is lett volna a konkrét tippem, mert se a nárci, se a antiszociális, se a border nem illik rá igazán, de a jegyek alapján teátrális.
@szaboibolya9704 Жыл бұрын
Igaza van Zsoltnak, Gabinak személyiség zavara van, egy nárcisztikus ember.
@laszlolajko4889 Жыл бұрын
Osváth Zsolti egy radiátor!ő pofázik mikor seggbe dugják!
@TheMagyarvagyok Жыл бұрын
" tótgabi egy viszketeg celeb..." Tűpontos megfogalmazás!
@krisztianakarmilyen7050 Жыл бұрын
Mindig is utáltam ezt a csinált "sztárt"
@timeapenk3956 Жыл бұрын
A gyereket, remélem, az apának itéli a biróság
@Hgry123 Жыл бұрын
Számolta valaki hányszor mondták ki, hogy Tóth Gabi?
@sdkfeldfwerer6751 Жыл бұрын
Lehet ez lépett a posztmodern helyére…ez igazán posztmodern lenne
@tamtamarta2011 ай бұрын
annyira igazad van Robi és imádlak a szókimondásodért!
@PöttyösTanya5 ай бұрын
🌸SZABADULJANAK FEL AZ EMBEREK ! SZERET,ÁLDÁS,SZERETET ,ÁLDÁS. 🌸
@berenyibence Жыл бұрын
1baj sajnos van csak Robival hogy addig kiabál és ismétli azt az 1szót, amég túl nem ordít mindenkit, és beszélni nem engedik... Néha teljesen felesleges oda Oszi vagy bárki más, és akkor Robi rikácsolhat 1magában. Azt is szívesen hallgatnám, és nem érezném közben azt hogy egy neandervölgyibe is több vitakultúra szorult...
@blablanka4853 Жыл бұрын
Azért tesznek oda mellé másokat, hogy ne nézzék idiótának, amiért egymagában ordibál... :D
@berenyibence Жыл бұрын
@@blablanka4853 🤣🤣🤣🤣🤷👌
@berenyibence Жыл бұрын
@@blablanka4853 én még úgy8s hallgatnám sztem. 😅
@somogyi12 Жыл бұрын
Bence....puzser orvosi eset, kulso segitsegre szorulna!
@somogyi12 Жыл бұрын
@@blablanka4853igaz, most is lathato volt, h ő volt a "prímás" a zenekarban!
@micsu1982 Жыл бұрын
Hat az Osvath vs Toth Gabi harcban minden pofon jo helyre megy 😅
@alexandranemeth7403 Жыл бұрын
Teljesen igazat adok Robinak !Köszönöm végre van még olyan ember aki észreveszi hogy Zsolti nem akkora szent és tökéletes,mint ahogy mindenki mondja.Elsôre szimpatizáltam vele de valahol ez elmúlt.Most is a komment szekcióban azonnal marni akar, mindjárt “Edézik”….(Aki igazán akarja az átlátja ezt,hogy miért vele példázik.)De tudom irigy kutya vagyok valakire biztos.😌 Van amiben Zsoltal is egyet értek és Gabi is szánalmas de azért ne avassunk már senkit Szenté…😇🤨
@albertnebirgany4675 Жыл бұрын
A gyereket sajnálom amikor rájön,hogy anyja elhanyagolja első a szerelme és nem a gyerek.Karácsonykor is az édesapjával lesz.Hol az anya? A kicsi álmában keresni fogja az anyját,vinnyogni fog,mint az én drága kisunokám Ő az édesapját kereste 8 éves volt pedig az apuka minden héten vele volt nem hanyagolta el,de nem tudta a gyerek feldolgozni,hogy az apuka csak hetente találkoznak.Tóth Gabi egy 8 éves szintre ragadt személyiség.
@palzoltan5 ай бұрын
Puzsèr egyàltalân minek foglalkozik ezzel a 2hülyèvel?
@timeapenk3956 Жыл бұрын
Emlékeztek, amikor tavaly vagy tavalyelőtt egy csomó politikus TG-val fotózkodott? Elég kellemetlen lenne, ha előkerülnének azok a fotók...
@surrogat621 Жыл бұрын
Mi a fenènek foglalkoztok ezzel a libàval?
@leimsider72 Жыл бұрын
Tóth Gabi imádja ha bántják, mert addig is róla beszélnek! A testvére Tóth Vera igen szerény, tanulhatna tőle Gabi!!!
@paco633 Жыл бұрын
A szemüveges srác nem a legélesebb kés a fiókban
@vaevictis3905 Жыл бұрын
Csak én érzem hogy az már maga kellemetlen hogy Toth Gabival foglalkozva van?
@tamasvari7015 Жыл бұрын
Szeretem Puzsért hallgatni, de ez most jó nagy faszság volt. Így látszik csak ő kritizálhatja a Gabit, más nem
@blablanka4853 Жыл бұрын
Ő (Robi) viszont útszéli qrvának is nevezheti (mint ahogy most nevezte is), de azon kiakadt Robi, hogy Zsolti "buta majomnak" titulálta Gabit, mert az milyen durva kifejezés már....😅
@tamaskeller8911 Жыл бұрын
Robi a Tóth G. olyan,mint Te ....mindenhez is ért,mindenbe belekotnyeleskedik...pont mint Te
@k.mk.m9501 Жыл бұрын
Meg mint most te
@annaambrus2128 Жыл бұрын
Tamaskeller csak Robinak van esze..nem vihancol,rikacsol mint egy tizenéves...
@tamaskeller8911 Жыл бұрын
@@annaambrus2128 Kedves Anna! A Robi nem rikácsol???? Na neee férfit így ordítani még nem hallottam. Nyilván van műveltsége de az előadásmód az katasztrófa.
@krisztiankadarkuti3320 Жыл бұрын
Pont ez jutott eszembe nekem is. Hogy furán hangzik mindenbe kotnyeleskedéssel vádolni valakit pont Puzsértól. Aki tényleg mindent...mindent ...mindent...is jobban tud mindenkinél. És mindenhez is ért és mindenről szakértői véleménye van.
@micsu1982 Жыл бұрын
Igy van de egyiknek van iqja hozza, masiknak nincs😅
@doori888 Жыл бұрын
Robi,Oszi 😊 (y) egy szuper csapat. 😊
@Musician0707 Жыл бұрын
Tóth Gabi vszínűleg nárcisztikus.
@laszlog2741 Жыл бұрын
100%.
@sziriuszkibernetikaitarsas542 Жыл бұрын
@@laszlog2741 Inkább 200% Legyen inkább 1000.
@gildarhy7984 Жыл бұрын
Nagyon egyetértek Puzsér Róberttel Osváth Zsoltot illetően (is).
@barbarasallee1595 Жыл бұрын
Nem TG hívta meg magát a Pápa előtt énekelni, hanem az Egyházat és magyar katolikusokat is "bekebelező" NER, ami ebben egy jó PR fogást látott. És lőn. Nem ő a legautentikusabb, hanem őróla beszél majd mindenki. Ez kell a NER-nek, ezen úszik be az idegrendszerünkbe. Kissé mint Marilyn Monroe-t anno a politika használta, meg a média, amikor Kennedynek susogta el a Happy Birtday-t. Ez persze nem minőségi hasonlat, hiszen nálunk minden egy Walt Disney-verzió, Operettország.
@balazskozma6773 Жыл бұрын
"Tóth Gabi bűze" - zseniális random kiragadott idézet kontextus nélkül 😂
@davidnanasi7265 Жыл бұрын
"Padtárs". Zseniális random kiragadott emlék.. Kontextus nélkül.😊
@tamass6612 Жыл бұрын
Őszintén....kit érdekel? ❤
@davidnanasi7265 Жыл бұрын
Gratulálok srácok. Remélhetőleg ez a 20 perc is hoz a konyhára egy 40-50 eurót. Kéthetente kell csinálni egy videót Tóth Gabiról, mert ettől helyére kerül a társadalom morálisan, mindenki szembe fog nézni a saját Janus arcával...ideértve a művésznőt is. Tóth Gabi mint téma, az stabilan heti plusz egy nagybevásárlás. Szóval hajrá, így tovább.
@ferenckiss7099 Жыл бұрын
Kíváncsi vagyok, hogy a Tóth Gabi vajon beleakad-e ebbe a videóba és meghallgatja-e. Gyanítom nem.
@qkckn3391 Жыл бұрын
az első 60 másodperc után hisztrionikusnak mondanám a "művésznőt"... neki mindegy, hogy hogyan, de vele foglalkozzanak...
@zoltannagy3327 Жыл бұрын
NEM ÉRTEM HOGY MIÉRT NE LEHETNE AKÁR KÖZÖNSÉGESEN KRITIZÁLNI TÓTH GABIT HISZEN TÓTH MAGA IS KÖZÖNSÉGES. 🫢 . DE EGYÉBKÉNT IJEN LENNE A MAGYARSÁG ÉS KERESZTÉNYSÉG ?
@vittya4373 Жыл бұрын
"Ijen" így van. Pontos j-vel... 🤦
@sandordomonkos8351 Жыл бұрын
Mit jelent az ijen?
@laszlonagy4329 Жыл бұрын
@@sandordomonkos8351 --- ilyen - Zoli...
@The_Stories_Channel Жыл бұрын
Még Tóth Gabi sem triggerel annyira, mint az ilyen pontos j-vel.
@zoltannagy3327 Жыл бұрын
@@vittya4373 IGEN , A KURVASÁG , A LOMBKORONASÉTÁNY , A NÉP LEHÚZÁSA , A LÖLŐ , A ROMÁNOK MAGYARORSZÁGI SZAVAZÁSA , AZ AKUMLÁTOR GYÁRAK , A KAMU CSALÁDI KEDVEZMÉNYE , IGEN EZ I "J" EN 😏😏😏 !
@krisztinabencze4726 Жыл бұрын
Válás után??? Még nem vált el hivatalosan, csak kiderült, megcsalta a férjét.
@cstluresjigsoftplastic Жыл бұрын
Az Osváth Zsolt minden videójában felhozza, hogy ő homokos. Az élettársát következetesen férjének nevezi. Minden egyes videóban meg van említve a szexuális irányozottsága. Az nem megbotránkoztató? A legkevésbé sem szeretem a Tóth Gabi jelenséget, de azért álljunk már meg egy kicsit. Ki ez a gyerek, hogy megfejt embereket azzal a háttérrel, ami neki van. Homoszexualitás, homokos esküvő, társadalmi normák hasba rúgása, amúgy teljesen feleslegesen, mert a Zsoltiban ezek nélkül is meg van a tehetség! Ez nem baj? Nem gond?
@andreamarcso2783 Жыл бұрын
Ne nézd Zsoltit és ennyi. Saját pénzén működtet egy yt csatornát és egy éttermet. Tótgabi viszont közpénzből tolja a képünkbe rendszeresen a gátlástalanságát.
@cstluresjigsoftplastic Жыл бұрын
De nézem, mert érdekel amit mond. Másrészt érdekesebbnek tartom mint Tóth Gabit. MINDKÉT oldalon megvannak a megbotránkoztató dolgok, ezért kár ezt boncolgatni. Engem a Zsolti mondanivalója érdekel, nem a homokossága. Gabi meg egyáltalán nem érdekel, mert nem tetszik amit csinál. Ennyi. @@andreamarcso2783
@gyoritalmain3403 Жыл бұрын
Nem tudom, hogy mi ez a Tóth Gabi jelenség, de én nem szállok fel erre a gyülölködőkkel teli vonatra. Én őt nem ismerem, ő sem tudja, hogy én létezem, egyetlen műsorát sem nézem, de azt tudom, hogy csodálatos hangja van, csak ez a tehetség nem párosul szerénységgel, és alázattal. Viszont azon, hogy a Fidesz beszipkázta, nem lepődtem meg, mert a Fidesznek az ilyen: " áldozat'" típusú emberekre van szüksége, akik erősítik a szavazótáborát. Azt viszont nem értem, hogy miért irritálja az embereket az ő személyisége, és miért jó azon bosszankodni, hogy ő hogyan produkálja magát? Ő egy müvész, egy sztár, aki olyan amilyen , de nekem ezzel semmi bajom nincs, mert ez az ő élete, nekem ebből semmilyen károm nem származik. Majd egyszer lecsendesedik, addig csak járja el a saját táncát, mert ő mindig fel van pörögve.A negatív kritika, is reklám, ezt tudni kell. Sajnos ez országos jelenség, amikor az emberek ezrei kifognak maguknak valakit, akin jót lehet gonoszkodni, lealázni, szidni, belerugni csufolódni,akkor is, ha okot adott rá. Ne felejtsük el, hogy a saját életünk alakulása nem Tóth Gabi viselkedésétől függ. A sok baj ellenére rengeteg szépség van a világunkba, inkább a napi kis örömeinknek hódoljunk, a T. Gabi jelenség nem sok pozitívumot hoz az életünkbe. 😊
@agotapongor2069 Жыл бұрын
A totgabi csodalatos hangja, mikor a kreta a tablan nyikorog! A hideg raz tole!
@sametti4144 Жыл бұрын
Ha szerinted Toth Gabi hangja csodalatos, szerintem keress fel egy fulesz orvost... 😊
@AnikóKáplár Жыл бұрын
Kit érdekel , de tényleg? Sajnos a téma miatt végig se.....
@sitizsu Жыл бұрын
tóth gagyi annyira rekesztény mint a né met h sanyi 🤣🤣
@zsenyiber5041 Жыл бұрын
Te Robi. Akiről (tóth gagyi) beszélsz az olyan jelenség, hogy róla beszélsz, hőbölögsz. Gondolom örülsz is neki, hogy van különben ez a videó se lenne. Ha igazán nem szeretnéd sose beszélnél róla. Ergó szerelmes vagy (tóth gagyiba). Őszinte részvétem. :)
@krisztiankadarkuti3320 Жыл бұрын
Ha már Puzsér mindenkit analizál. Analizáljuk kicsit őt is. Azzal vádolja Atótgabit, hogy nem fejlődött ki a személyisége. Nos Puzsér több dologban hasonlít rá, mint amiben nem. Csak ő másképp parazita. Puzsér a saját identitását mások fikázása által nyeri. Ha nincs kit fikázni Puzsér identitása is megszűnik. Ezért újra és újra találnia kell valakit akibe "beleszállhat", ahogy bulvárban mondják. De ki Puzsér ha épp nincs kibe beleszállnia?? "A Klitikus". Ez egy viszonylag egyszerű szerepválasztás. Egy önjelölt megmondóember aki mindenbe belekotnyeleskedik és mindenki vérét szívja és ezzel nyer identitást magának. Mások fikázása által nyer erőt és szilárdságot az ingatag, gyenge személyiségének. Ebből lesz egy erős, szilárd identitása. Puzsér a mindenkritikus. Túl sok a hasonlóság közte és Atótgabi közt. A viszketegség is ugye. Emlékezzünk vissza amikor még Budapest TV-zett meg a többi marhaság. Az a TV még a trashnek is a legalja volt. Egy adag kutyaszart is megevett volna evőpálcikával, gázmaszkban csak picit figyeljenek rá. Akkor még nem talált rá erre az vérszívó identitásra. Egyszer vetkőztesse le valaki ebből az önjelölt "mindenkritikus" szerepéből és rá fog jönni alatta nincs senki csak egy bizonytalan, félős, szorongó kisgyerek. Ezért az a kényszer, hogy újra és újra meg kell találni azt a pontot mások fikázása által ami érvényt ad a létezésének. Ez nettó parazitizmus. Puzsér nem tud létezni fikázandó Atótgabik stb. nélkül.
@k.mk.m9501 Жыл бұрын
Robi Oszi szuper a műsor!!!🙂
@gyongyiabraham913 Жыл бұрын
Totalisan pontos megfogalmazás P.Róberté a Gabival kapcsolatban.Ép csak a nevén nem nevezte ezt a személyiség zavart.Amire O.Zsolt gondolhatott : Én is úgy tudtam: A Stockholm szindroma valami olyasmi kötődes mit a Trauma de más.Kötődni a bántalmazonkhóz el nem tudni szakadni ,pl szakítas után sem.Ez nem biztos h pontos persze de pl N.Campus eseteben fogalmaztak így.Szóval arra gondolhatott Zsolt, hogy szinte szüksege van arra amit a nyakába kap folyamatosan.Teszem hozzá jogosan.Ezt érthette Stockholm szindroma alatt.
@rajmondnemeth Жыл бұрын
Érettségie sincs,nekem diplomám van Charlottenburgi fősuliról! Cigánylétemre ! Igaz berlini születésű anyai ágról német vagyok ! Ő meg egy tanulatlan, Magyarlány !
@akosvass523 Жыл бұрын
Amúgy tót gabi mé nem énekelget a győzivel? Remélem még megélem
@zsubaille Жыл бұрын
Beteg Tóth Gabi totálisan.
@jutkamutka5766 Жыл бұрын
Puzsér Úrnak tökéletesen igaza van!! Bárkit ilyen módon leminősíteni ahogy Gabival IS tette, igenis hogy saját magát minősítette!! Azért van illetve lenne egy bizonyos határ...
@NikiKutzeroff Жыл бұрын
Véleményekről, azok helyességéről, és az emberek(jellemzően celebek, mivel őket ismerjük, és van ròluk sajàt benyomàsunk)megítéléséről lehet vitatkozni, de ez a komment nem erről szòl! Ismerem, és szeretem Osvàth Zsoltit, a munkàssàgàt, és csak elismerően tudnék beszélni a rengeteg karitatív tevékenységérōl, de most nem az ebben a műsorban boncolgatott kijelentése mellett, vagy ellen kívànok szòt emelni. Engem az bosszant, de nagyon, hogy a Puzsér Robi ùgy érzi/gondolja, hogy joga, sőt kötelessége valamiròl/valakirōl pozitív, avagy negatív kritikàt megfogalnaznia, és nem hogy nem fogadja el, de mégcsak neg sem hallgatja a màsik két, vele egy műsorban szereplő "kollégàja" véleményét, xdak a maga igazàt hajtja, viszi àt tůzön-vizen, és a màsik két gang egy idő utàn vagy ràun ellentmondani neki, vagy belàtha, hogy esélytelen kifejteni a sajàt gondolatait, és egy idő utàn, mint a Lada hàtsò ablakàban a bòlogatò kutyus, ők is csak bölogatnak, így asszisztàlva ehhez az egyoldalù, ellentmondàst nem tűrő fröcsögéshez. Lehet, csak azért van ott a màsik kèt ember, hogy megpròbàlja megfékezni a Robit, hogy ne onthassa szűretlenül az éterbe a megbàntott òvodàs szintű kiakadàsait?! Mindenestre szerintem szànalmas! De mint az elején mondottam; véleményekröl lehet vitatkozni, és ez az én véleményem..
@theremay Жыл бұрын
4:45 "but majom"-on való vekengés majd 14:15-körül meg "soroksári úti prosti" Hát, én nem tudom...
@emberarc Жыл бұрын
Tóth Gabi nyilvános önalázásával azért versenyképes az is, ahogy az itt felsorakozó urak megszakértik az illetőt. Elég haszontalan időtöltés.
@agotapongor2069 Жыл бұрын
Az orszag nagyasszonyat bizony meg kell szakerteni, hogy s' mint kerult oda! Mellette Zrinyi Ilona mar elbujhatna szegyeneben.
@ferego111 Жыл бұрын
Soha el nem felejtem. Amikor a Tóth Gabi még csak a Megasztárban volt, egy újságban azt írták hogy valaki a tömegből fejberúgta. Szóval már akkor is voltak utálói.
@gusztavneszabo9318 Жыл бұрын
Osvát Zsolt egy yutuber sok pénzért! Szalad a témák után, lehetőleg minnél mocskosabb legyen! Az irója jólenne ha tükörbe nézne! Legyen elég a bántásokból, az úszításokból!
@bionic25 Жыл бұрын
Imádatom határtalan Puzsér Róbert!
@bionic25 Жыл бұрын
Dejólenneha az én nevemet is ilyen soxor a szádra vennéd
@65momo66 Жыл бұрын
Tózse
@katalinkovacs4900 Жыл бұрын
Nagyon nagy megmondònak tartod magad kedves Robi, de azelőtt Zsoltiról kritikát formálni nyilvánosan, hogy fogalmad lenne, hogy min vesztek össze Gabival, az szégyen, és a te felkészületlenségedre vall. Azt is elfelejtetted emlìteni, hogy elsőként csücsültél Zsolti kanapéján. Zsolti, sokkal jobban, reálisabban, látja a dolgokat, mint te/ti. Azért, mert nem akar olyan nagyokat mondani mint te, ezerszer nézhetőbb és fogyaszthatòbb, mint te/ti. Maradok tisztelettel
@laszloszabo3619 Жыл бұрын
Puzsérral az az egyik probléma, hogy bemagolta az idegen szavak, kifejezések szótárát, és ezen a tudáshátteret ha kell, ha nem, a képünkbe tolja. Sajna a háttértárból éppen megfelelő szó, némi késlekedéssel választódik ki, ezért hallhatunk a folyamatos beszéd helyett, ilyen jellegzetesen "Puzséros" akadozósat. ;-) Amúgy meg időnként kutya jók a meglátásai, csak fárasztó hallgatni.
@mannajt.9604 Жыл бұрын
@laszloszabo: Puzsér magyar - történelem szakos tanárként végzett a Károli-n; 1999-ben. Ezért van akkora lexikális tudása. 🤫
@mannajt.9604 Жыл бұрын
@timetodie: Puzsér magyar - történelem szakos tanárként végzett a Károli-n; 1999-ben. Ezért van akkora lexikális tudása. 🤫
@thetruthtester5169 Жыл бұрын
Király vagy Robi
@somogyi12 Жыл бұрын
Thetru....vakok között, félszemű a király!!
@katarinafigecka7445 Жыл бұрын
Puzsér inkább írjon a saját😂 életéről milyen enber nézne a tükörbe utána beszeljen
@lajosdani9072 Жыл бұрын
Jó ,hogy van a GABI.Egy pár ember jól meg él belőle.Többek között ÖNÖK is.😂😂😂
@gabriellatemesvari8856 Жыл бұрын
Hogy még nem unják, mert sokan már nagyon. Ennyire rászállni valakire ?!?!
@gabor6259 Жыл бұрын
Jaj, de bírom ezt dumát, hogy 'megélnek belőle'. Szerinted nem találnának más témát?
@felegyhazifilmklub Жыл бұрын
Ennyire undorító, pofátlan, képmutató módon viselkedni a nyilvánosságban kiváltja a megfelelő ellenreakciót újra és újra
@magdolnanagygyogy3281 Жыл бұрын
Robi rád is nagy a kabát!!!😂
@somogyi12 Жыл бұрын
Magdolna....nem 3x, vagy 10x!! De ö is nagyon jol el belole, meg igy is!!
@imc7e2 Жыл бұрын
Oszi nagyon kiakadt a végén, lehet h nem értett egyet Robi utolsó gondolatával, vagy ha mégis ennyire felzaklatta? Kiváncsi lettem volna a további véleményére még.
@tomikari6192 Жыл бұрын
az intróképen kérdezted: Kicsoda tóth gabi?! az ország ribanca..... és nem véletlen a kisbetű.... Nemecsekre utalva
@chrischris8109 Жыл бұрын
A Robi imadja a sajat hangjat,nagyjabol ennyi jott le Nekem...
@monikakunfalvi6237 Жыл бұрын
Jól beszél a Puzsér, T. Gabinak nem volt és nincs struktúrája. Nagy lesz a baj, amikor ez számára egyszer majd kiderül. Ha
@zsoltcsorba499 Жыл бұрын
Én Zsoltit se bírom hallgatni amúgy, Gabit se szívesen 😂 szerintem egy nővel nem illik így beszélni. Remélem nem csak én gondolom így.
@Order89Hun Жыл бұрын
Én azt sajnálom hogy Puzsér és Zsolti pont ezen a nőn vesznek össze, ennyit nemér Tóth Gabi.....
@balazsfejes8817 Жыл бұрын
Goth Tabi
@tmsaskg Жыл бұрын
Van ez művész típus aki érzi bizonyos időpontokban éppen hova kell csapódni, voltak ezek a kommunizmusban és fasizmusban is, önkéntes rendszerprostik akiknek már volt előtte közönsége, becsengettek a pártházba, hogy én szívesen eladom a propagandát ha megkapok érte mindent. Gáspár Győzike ugyanezt csinálja egy az egyben. Az ilyen egykor másik oldalon pénzelt celebek akik abból nyertek a legtöbbet, hogy a magánéletüket, harsány véleményüket, súlytalan megnyilvánulásaikat újságnak tévének eladták, ezek most a stabilan megmaradt választást stabilan hozó kormánynál becsengettek árukapcsolni. Győzike meg Tóth is így tud egyedül fennmaradni a covid elején kezdődött művész/celeb-válság után. A coviddal az emberek kevésbé lettek vevők a túl könnyed, felhőtlen súlytalan művészetre, akik ebből éltek azok a választás előtt oldalt választva eladták magukat kampány propagátoroknak, ahogy Osváth is tette, ahogy Gáspár és Tóth is és meg sokan. Könnyen le lesznek rázva mind ha elég sok kínos megnyilvánulást tesznek az egyes politikai oldalak árnyékában, ahogy a produktív "de mennie kell" tisztviselőket elküldik a pártokból, ezeknek a celebeknek is elzárják a rendezvény és juttatás csapot. A kérdés, hogy majd akkor mit fognak ezek csinálni, eladják magukat a másik oldalnak újra? Vagy külföld? Vagy újra valóságshow, kertévé celebműsorok?
@agotapongor2069 Жыл бұрын
Kulfold hulyere rohogne magat totgabitol!
@sziriuszkibernetikaitarsas542 Жыл бұрын
Ahogy valaki anno olyan találóan megállapította, mindennek a neve legyen az, ami. A krumplileves legyen krumplileves, a buta majom meg buta majom. Persze azóta nyakunkon a túltolt polkorrektség...
@orsolyapapp3437 ай бұрын
Gót Tabi nem Stockholm szindrómás hanem a síró kislány az oviban akire az egész csoport ezért figyel
@krisztinabencze4726 Жыл бұрын
Tóth Gabi alias Meghan Markle 😂😂😂
@Csaba131313 Жыл бұрын
Kedves Róbert uram, én általánosságban nagyon kedvelem amit csinálsz. Ezúttal viszont helytelenítem ezt a megnyilvánulást. Különösebben nem kedvelem a Zsolt urat, viszont egy picit szerintem forgasd vissza azt a tükröt. Te is álltál bele etikátlanul emberekbe. És a cél ezen esetekben sem szentesíti az eszközt. Nem azt mondom, hogy a Zsolt úr helyesen cselekedett. Azt mondom, a kevesebb több, Róbert uram. Javaslom, viselkedj polgárként, hiszen ezt képviseled, nem?
@janosgrausza8790 Жыл бұрын
11:07 lekurvazni TothGabit nem szep
@anikomi47 Жыл бұрын
Á....MÁR MEGINT NEM NÉZTETEK RENDESEN UTÁNA! 😭
@65momo66 Жыл бұрын
TGra szomorú sors vár
@agotapongor2069 Жыл бұрын
En is kivancsi vagyok, mi lesz ennek a vege!?
@misslemon7929 Жыл бұрын
Olyan zavaró, amikor nem hagyják szóhoz jutni Puzsér urat, pedig rendkivül precizen fogalmaz és a lényegre szoritkozik, jól esett volna végighallgatni.
@enienci9245 Жыл бұрын
Nagyon kellemetlen az ,amikor hallgatsz egy műsort és párhuzamosan többen, egymás szavába vágva ,szinte orditanak. Sokkal jobb lenne ez is ha hagynátok egymás gondolatát befejezni. Valamiért én ugy emlékszem,hogy Osváth Zsolt oda meg vissza volt Tóth Gabiért , be is hivta a műsorába, ime: kzbin.info/www/bejne/qKmpdJt5lrGlp7s Szerintem lassan el kéne rugaszkodni e Gabizástól mert ezt végtelenségig lehet elemezgetni, ami pont azt a célt szolgálja,hogy ő újra meg újra felvegyen egy siránkozó videót, hogy öt megint bántják, megitélik, kritizálják.Egyszer és mindenkorra szóba se kéne már hozni.
@evakovacs5656 Жыл бұрын
Nem lehetne megkìmélni tõle?
@MáriaGabb-z8x Жыл бұрын
Kedves Robi, egyetértek nekem is elegem van Tóth Gabiból és Osváth Zsoltból. De Robi légy szíves emeld már meg az a mikrofont, hogy ne keljen lefeküdnöd az asztalra. Bocsi de azért én szeretlek.
@gergelyorban7697 Жыл бұрын
Róbert! Úgy érzem megkérdőjelezed TóthGabi MáriaMagdolnaságát. Mikor érezhető hogy a következő 2/3ban Jézust fog szülni! Kérem legyen erre figyelemmel! 🤣✌️☮️
@agotapataki3661 Жыл бұрын
Grat. Az év kommentje.
@agotapongor2069 Жыл бұрын
Mindenesetre egy uj kis celebke mar meg is van!
@beronis.verzum Жыл бұрын
Az már egy hír, hogy Osváth Zsoltika kiről mit gondol??? Nemár Robi!!!!
@gabor6259 Жыл бұрын
Szerintem nem ő dönti el, hogy a Spirit FM-en mi lesz a téma.