Prof. Dr. Papp Sándor: Tolmácsok, renegátok és az oszmán történetírás

A kortárs angolszász történetírásban nagy hangsúlyt kapnak azok a személyek, akik képesek voltak a történelmi korokban közvetíteni két különböző kulturális, vallási, társadalmi és politikai környezet között. Ezeket a közvetítőket, akik összekötik a két világot, angolul go-between-eknek nevezik. Közülük a tolmácsok különleges szerepet játszanak, akiknek elsődleges feladata napjainkban is, hogy kommunikációs kapcsolatot teremtsenek két olyan ember között, akik nem beszélik egymás nyelvét. Míg az erdélyi oszmán tolmácsok jegyzékét több mint 100 évvel ezelőtt összeállították, a Habsburg Birodalomban működő oszmán tolmácsok munkájáról pedig jelenleg komoly monográfia készül, addig az Oszmán Birodalom államtanácsában, a dívánban dolgozó illetve a határvidéken működő tolmácsoknak a munkájáról, életéről csak szórványos információk állnak rendelkezésre. Ennek oka az, hogy míg az oszmán források kiváló információkat szolgáltatnak az államigazgatás működéséről, addig a közigazgatásban dolgozók életéről nehéz adatokat gyűjteni. Az is alig fordul elő, hogy egy-egy hivatalviselő valamilyen emlékiratot, levelezést, magánlevéltárat hagyott volna vissza az utókorra.
A közelmúltban jelent meg Kármán Gábor kiváló cikke magyarul és angolul egy 17. század közepén tevékenykedő magyar származású főtolmácsról, Zülfikár efendről. A cikk elsősorban európai forrásokra alapozva állította össze a főtolmács életrajzát és a működésének területeit. Előadásomban én is röviden kitérek az életrajzára, mint a témám keretére. Elsősorban azonban azokat a sarokpontokat kívánom vizsgálni, amikor Zülfikár a későbbi időkre is hatással lévő eseményekben töltött be kulcsszerepet. Erre elsősorban az jogosít fel, hogy jelentős számú török forrást sikerült feltárnom a tevékenységéről, amely elmélyíti eddigi ismereteinket. Ezek a források mind a szultáni magángyűjteményben (TSMA), és a nagyvezíri hivatal levéltárában maradtak fenn (BOA). Ezeken kívül az Egyiptomi Nemzeti Könyvtárban és az Osztrák Nemzeti Könyvtárban található anonim leveles-köteteket is hasznosítok, amelyekről be kívánom bizonyítani, hogy magáról Zülfikár efenditől származnak. Így azon ritka helyzet áll elő, hogy egy török adminisztráció csúcsán lévő személy saját hagyatékát is beemelhetjük a kutatásba. Az előadás végén kitekintésként a korban szintén a dívánban dolgozó világhírű oszmán-török történetíró, Kjátib Cselebi Zülfikár efendihez kötődő kapcsolatára is kitérek. Az előadás lezárásaként pedig felhívom a figyelmet arra, hogy a tárgyalt történeti forrásanyaghoz milyen köze volt a 17. század második felében dolgozó utolsónak tartott erdélyi török tolmácsnak, Rozsnyai Dávidnak. Ezek az adatok egy díván-tolmács tevékenységéből kiindulva egy ívet fog felvázolni az egyetemes, magyar és az oszmán kultúrtörténet irányába.