Római levél 53. - 2024.04.24.

  Рет қаралды 55

Dr. Kováts György

Dr. Kováts György

Күн бұрын

#drkovátsgyörgy #szelabibliaiskola #rómailevél
-Róma 15,13-al kezdtünk. Áldásként is, de a tényeket megragadó, lerögzítő imádságként is átvettük ezt az Igét. Utána vettük a Róma 15 verseit, ameddig eljutottunk.
--A múlt héten az igetanuló Hf a Róma 15,4-5 volt, s a Róma 15,13. Most pedig egy másikat adtam fel, a Róma 15,17-19 verseit. 🙂
Itt vannak a jegyzetek:
Róm 15:13 A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.
--Bőséges reménység - bármilyen helyzetben vagy is, megszólal benned a „jó lesz”, a „ne félj”, a „bízzál csak bátran az Úr Jézusban”. Ez a reménység hangja.
--A bőséges reménység azt jelenti, hogy „jut belőle másnak is”. Vagyis, több, mint a saját helyzetedre kiterjedő reménység.
--A bőséges reménység azt jelenti, hogy a legnehezebb helyzetekre is „marad” belőle, megmarad, és hat rád.
--A bőséges reménység és a Szentlélek munkája összekapcsolódnak. Egy irányba mutatnak. A Szentlélek is EZT munkálja benned, ebbe az irányba formálja életedet. Ehhez ad ERŐT, természetfelettit, érthetetlent, minden értelmet felül haladót.
--Mit jelent a bőséges reménység a gyakorlatban? Azt, hogy ÖRÖM van benned, és BÉKESSÉG, miközben maximálisan HITBEN kell járnod. Mert adott esetben nem látod, mi lesz, nem látod, hogyan jön majd a szabadítás, a megoldás - de az öröm és a békesség ott marad benned. EZ beszél arról, hogy benned ott lakik a reménység. Méghozzá annyi, amennyi arra a helyzetre kell - sőt, még több. Még az ilyen nehéz helyzetekben is jut, ha kell, másoknak is, biztatásként, megerősítésként.
--Kitől jön ez a bőséges reménység? A Reménység Istenétől. Másként: Ő BETÖLT ezzel, helyzetről-helyzetre, amikor nem könnyű, amikor „HIT-HELYZET” van, amikor maximálisan „hitben kell járni”, mert nem látszik a megoldás, és, hogy mikor lesz „vége”.
--Ez valójában egy áldás - amit TE IS mondhatsz mások életére nézve, és amit te is IGÉNYBE vehetsz, saját életedre nézve: egyes szám első személyben.
Róm 15:14 Meg vagyok pedig győződve (peithó) atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek (mesztosz) vagytok minden jósággal (agathoszűné - becsületesség, egyenesség, jóság, kiválóság), betöltve (pléroó) minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni (noutheteó - oktat, tanít, lelkére köt, eszébe juttat, emlékeztet, figyelmeztet, dorgál, fedd, rendre utasít).
--Nem csak az apostol dolga, hogy jó irányba fordítsa a testvéreket.
Egymásért is felelősséget hordunk. Erről beszél sok más igevers is:
a./ Zsid 3,13 - „intsétek (parakaleó) egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által...”
b./ ill. a szigorúbb kifejezéssel: 1Thess 5,14-15. „Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, hogy intsétek (noutheteó) a rendetleneket (ataktosz - akik kiesnek a taktusból, fegyelmezetlen, féktelen, mértéktelen, lusta, csatarendbe nem álló, engedetlen), bátorítsátok (paramütheomai - bátorít, buzdít, ösztönöz, biztat, vigasztal) a félelmes szívűeket (oligopszükhosz - elcsüggedt, félénk, bátortalan, elkedvetlenedett), gyámolítsátok (antekhomai - gondjaiba vesz, törődik vkivel) az erőtleneket (asztenész), türelmesek (makrothümeó - béketűrő, állhatatos, kitartó) legyetek mindenki iránt, vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor jóra törekedjetek (diókó), úgy egymás iránt, mint mindenki iránt.”
--Kell hozzá a jóságosság is, megértés, ismeret is, amit pl. az előző fejezet gazdagon adott elénk... a mennyei jó lelkület.
--Időről-időre felmérjük, hogy az Úr VISZI ELŐRE a testvéreket, és amit átadunk, üzenetet, tanítást, beültetett igazságokat, az IGE dolgozik, végzi a munkát, és formálja őket... „képesekké teszi őket” arra, hogy helyesen járjanak el az Úr dolgában.
Róm 15,15-16. Bátorságosabban (tolméroteron - merészebben) írtam pedig nektek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentől nekem adott kegyelem (12,3.) által. 16 Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája (leiturgosz - szolga) a pogányok között, munkálkodván (hierurgeó - papi szolgálatot végezni, szent munkát végezni) az Isten evangéliumában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves (euproszdektosz - kedvesen fogadott, szívesen fogadott) [és] a Szent Lélek által megszentelt (hagiadzó - Istennek elkülönít, Hozzá méltóvá tesz).
--Volt abban, amit az előbb leírt, valami, amit merészen kellett leírnia - és megtette - amiben a jövőt formáló üzenetet bátran kellett leírni.
--Az emlékeztetésre mindig szükség van - 2Pét 1,13 (ameddig e sátorban vagyok - írja Péter apostol - méltónak vélem, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket... ez a felkeltés, ébresztés mindig aktuális lehet... bár már megtért az ember, de az elalvás megkísértheti...) - ez az, amit az előző fejezetben tett az apostol. Emlékeztetett.
A teljes tanítás itt olvasható:
kovatsgy.hu/bl...

Пікірлер
Helyreállítás a Szent Szellemben | 2024. június 15.
1:21:33
ATV - Sunday
Рет қаралды 35 М.
Кәсіпқой бокс | Жәнібек Әлімханұлы - Андрей Михайлович
48:57
Sigma baby, you've conquered soap! 😲😮‍💨 LeoNata family #shorts
00:37
Всё пошло не по плану 😮
00:36
Miracle
Рет қаралды 3,1 МЛН
Don't look down on anyone#devil  #lilith  #funny  #shorts
00:12
Devil Lilith
Рет қаралды 47 МЛН
Szent Szellem dolgainak megértése
1:29:55
ATV - Sunday
Рет қаралды 38 М.
Eljött az ideje ! - a Sátán kikért benneteket
1:54:34
Dombóvári Gyülekezet Média
Рет қаралды 8 М.
Bödőcs: Nincs idő gólörömre (a teljes önálló est)
1:02:39
Bödőcs Tibor
Рет қаралды 4,3 МЛН
Buda Péter - A Biblia végidő-szemlélete 2.
55:49
Sola Scriptura Teológiai Főiskola
Рет қаралды 25 М.
Péter Apostol 1. Levele
22:37
M Holló
Рет қаралды 32 М.
Római levél 56. - 2024.05.29.
1:43:58
Dr. Kováts György
Рет қаралды 17
Кәсіпқой бокс | Жәнібек Әлімханұлы - Андрей Михайлович
48:57