Sárközi cinegés

  Рет қаралды 16,791

National Szechenyi Library

National Szechenyi Library

4 жыл бұрын

Cinegés
Egyik nevezetes tánca e tájegységnek a cinege, vagy más elnevezéssel háromugrós. Általában a mulatság befejező tánctípusa volt. Gyakran járták szólóban, de közkedvelt volt a párban, vagy körben táncolt változat is, illetve az erre a vidékre jellemző forma, a csillagalakban való összefogódzkodás.
-
A Sárköznek, ahogy arra a vidék elnevezése is utal, a Sárvíz folyó és a Duna között elterülő mély fekvésű, egykoron sáros, mocsaras területet nevezzük. Amikor a 19. század elején megtörtént a Duna szabályozása, az addig lápos, vizes Sárköz egy csapásra gazdag rétek, legelők és jó minőségű szántóföldek vidéke lett. Ez elősegítette a lakosság gyors gazdagodását és polgárosodását, amit Sárköz messze földön híres, páratlanul sokszínű népművészete is tükröz.
Az építészet, a tánckultúra és a viselet egyaránt kivételes gazdagságról tanúskodik. A sárközi viselet Magyarország minden öltözete közül a legdíszesebb, a legpompásabb volt. A lányokat Franciaországból, Lyonból hozatott selyembe öltöztették, a díszeket Saint Étienne-ben vásárolták és 10-12 teljes garnitúra ünneplő öltözettel adták férjhez. Ritkaság az, hogy a Sárközben nemcsak a nők, hanem a férfiak is nagy gondot fordítottak viseletükre. Feljegyzések szerint volt olyan férfi - decsi Bogár András -, aki egy-egy nevezetes napon ötször is átöltözött.
A sárközi falvak tánckultúrája is páratlanul gazdag. Megtalálható itt a verbunk, amelyet kötetlen formában a táncrend elején jártak, a csárdás, amely a legutóbbi időkig a Sárköz legközkedveltebb tánctípusa volt, de szívesen táncolták az ugróst és a karikázót is.
-
A sorozat elkészítését a Martin György Néptáncszövetség és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület kezdeményezte.
Az archív hang és táncfelvételek bemutatását a Néprajzi Múzeum és az MTA Zenetudományi Intézetének Néptánc Archívuma tette lehetővé.
A filmeket az Országos Széchényi Könyvtár Mozgóképkincs Alapítványa készítette a történeti Interjúk Tárában.
Szerkesztő-forgatókönyvíró: Diószegi László
Főmunkatárs: Szőllősi András
Munkatárs: Vörös Árpád
Stúdióvezető: Hanák Gábor
Rendezte: Szécsényi Anikó
Közreműködtek: Lukács Bea, Ács László, Farkas Pál, Hajdu Lászlóné, Hanák Luca, Karáth Zita, Nyíri Béla, Petrik András, Somogyi Csaba, Stráner Zoltán, Szőr Ildikó
www.oszk.hu/hirek/tancold-korb...

Пікірлер: 1
@tundeolah996
@tundeolah996 Жыл бұрын
Lengető Cifrák 5:08
Sárközi lassú és friss csárdás
14:14
Országos Széchényi Könyvtár
Рет қаралды 12 М.
Népművészetünk őrzői - faluról falura - Sárpilis
18:55
Forgórózsa
Рет қаралды 1,6 М.
50 YouTubers Fight For $1,000,000
41:27
MrBeast
Рет қаралды 208 МЛН
Я обещал подарить ему самокат!
01:00
Vlad Samokatchik
Рет қаралды 8 МЛН
Jumping off balcony pulls her tooth! 🫣🦷
01:00
Justin Flom
Рет қаралды 21 МЛН
Somogyi ugrós
13:09
Országos Széchényi Könyvtár
Рет қаралды 11 М.
Krepsz Anna és Krepsz Ákos - Sárközi Ugrós És Friss
1:55
Fölszállott a páva
Рет қаралды 3,9 М.
A Kárpát medence táncai - Apátfalvi táncok
6:30
Nagy András Balázs
Рет қаралды 87
Sárköz népművészete 2.
2:21
Szellemi Kulturális Örökség
Рет қаралды 2,5 М.
ÍGY TEDD RÁ! (DUNÁNTÚLI UGRÓS)
15:20
ÍGY TEDD RÁ! - Topic
Рет қаралды 366 М.
Somogyi kanásztánc
12:00
Országos Széchényi Könyvtár
Рет қаралды 10 М.
Alsónyéki szüreti mulatság 2016
5:36
Alsónyék Község
Рет қаралды 1,8 М.
Bartina Néptáncegyüttes Sihederek, Szekszárd - Táncok Sárpilisről
8:10
HUNGARIAN and other TRADITIONS
Рет қаралды 3,9 М.
Rábaközi lassú és friss csárdás
13:04
Országos Széchényi Könyvtár
Рет қаралды 8 М.
Cinege 1.
8:43
Zagyva Banda - Topic
Рет қаралды 51 М.
50 YouTubers Fight For $1,000,000
41:27
MrBeast
Рет қаралды 208 МЛН