Őserdő a Papukban

Sekulinačke planine - a Papuk őserdeje
A Papuk-hegység a XIX. századig egy viszonylag érintetlen, összefüggő erdőség volt, melybe ritkán hatoltak mélyre az emberek. Az erdőművelés leginkább a hegyek lábánál épült települések, illetve a várok-erődítmények környékére volt jellemző. A török korban még szinte áthatolhatatlan őserdőként hivatkoztak a vidékre. A XX. század közepére ebből az érintetlenségből már kevés maradt.
1966-ban kapott fokozott védelmet a Sekulinačke planine nevű, mindössze 8 hektáros erdőrészlet, mely a hegység északi lábánál lévő Sekulinci nevű faluról kapta a nevét. Az itt álló fák többsége 150 éves, a bükkök törzse 80-100 cm átmérőjű, a magasságuk pedig megközelíti a 40 métert. A sekulinci erdőt főleg bükkfák alkotják, de a közvetlen közelében viszonylag sok a fenyő is. Nevezhetjük tehát ősbükkösnek vagy őserdőnek is. A védett fák a hegység középső részének egyik mellékgerincén, nagyjából 740 és 820 méteres tengerszint feletti magasságban állnak, tulajdonképpen egy völgy legfelső részén, a Visoki csúcs északnyugati oldalán.
Egy ragyogóan napsütéses és forró, ám rendkívül szeles április eleji napon a Papuk egyik leghosszabb és legmélyebb völgyén (Duboka rijeka) keresztül értünk el a Sekulinačke planine-t.
Részletes túraleírás képekkel és térképpel: www.rajnairichard.eu/2024/06/...
00:00 Intro
00:50 A Duboka rijeka völgye
04:35 Duboka rijeka vadászház
06:38 A Visoki-hegy déli oldala
07:55 Sekulinačke planine
10:29 Vissza a völgybe
13:11 Összefoglalás