Az 5:53nál elhangzó elméletet, miszerint a VIP-k elfogása/megölése lenne a cél, 2 dolog cáfolja: 1. Gi Hun nagy valószínűséggel nem is tud a VIPkről, ő azt hiszi, hogy a Frontember áll az egész játék mögött. 2. A VIP vendégek nincsenek is a szigeten. Az előző játéknál is csak az utolsó előtti fordulóban érkeztek meg. A lázadás célja az volt, hogy véget vessenek a játéknak a Frontember kiiktatásával, ezért volt eleve bukott ötlet, hiszen nem tudták, hogy az, akit a legjobban el akarnak intézni, velük van.
@istvankepes54642 күн бұрын
Egy jó teóriám van. Ugye a frontember nyerte meg az előző játékot és ugye ő a játék egyik vezetője. Ő is véget akar vetni a játéknak. A sorozatban kiderül hogy pár éve meghalt a felesége és a meg nem született gyermeke, nem volt veszteni valója. Amikor az első Évad utolsó részében lelőtte a testvérét, akkor nagy bűntudata lett. Amikor a V. I. P. című részben találkozott a vipek kel, nagyon hallatszott a hangján hogy undorodik a vipek stílusától. A frontman nak lehetett egy pár éve egy kifinomult terve amihez ő neki kellett beszervezodni a játékba. Látja Gi-hunban a potenciált hogy ő is olyan személyiség mint ő és ketten véget bírnak vetni a játéknak egyszer és mindenkorra.
@kritikalandor972 күн бұрын
@istvankepes5464 ez egy nagyon, de nagyon jó kimenetel lenne, s reménykedek, hogy bejön a teóriád!:) így értelmet nyerne sok minden
@rhynox0162 күн бұрын
pont ugyanez van asszem 2side videojaba de mind1 szerintem is nagyon nagyon jó lenne
@janko.95132 күн бұрын
Szerintem a legnagyobb az, hogy inkább akciófilm lett az egész mintsem a játékokra fókuszáltak volna. Mindig mindig vártuk, na vajon mi lesz a következő játék. Erre kaptunk talán hármat? Pedig elvileg pont ez lenne a sorozat lényege... Az első évad sokkal jobb volt minden téren, pedig itt is voltak azért érdekes és jó karakterek a kötelező lmbtq-s woke f.szságok ellenére is. Összességében bár voltak jó részek, pillanatok, a story gyenge lett. Túl sok karaktert akartak egyszerre megismertetni. Néha már gondolkoztam, hogy ez most kicsoda és mi is a motivációja? Az első évadban azzal a fix 4-5 emberrel valahogy sokkal jobban megvolt a balansz és csukott szemmel tudta a néző. Nekem csalódás lett ez az évad.
@szikla902 күн бұрын
Ne aggódj a 3 évadban jön a maradék játék. Majomlétra, halál vonat és az emberi sakk bábú, ezek lesznek a maradék játékok.
@janko.9513Күн бұрын
@ Hát ez sem túl sok. Nem viszik túlzásba.
@szikla90Күн бұрын
@@janko.9513 6 játék volt az első évadban, most is 6 játék van, de a sztorit nem tudta a rendező belesűríteni 7 órába. De jobb is így. Annó a Harry Potter utolsó része is jobb volt 2 részre bontva. Sajnos sok filmet spórolásból rövidebbre szabnak és így elveszti az értelmét, mert nincsenek elvarrva a szálak, nincsen minden megmagyarázva. Bár nyár még messze van, kíváncsi vagyok a sztori hogyan folytatódik. Remélem lesz benne valami csavar.
@orszagmihaly77522 күн бұрын
ugyan ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem mikor néztem, nem lett jó ez a folytatás így feleslegesnek érzem.....
@kritikalandor972 күн бұрын
@@orszagmihaly7752 remélhetőleg a harmadik évad kikerekíti az egészet:)
@marcsi9117.Күн бұрын
Ja igen mindenki ezzel jön jaj nem tetszik a második évad songihun egy rossz apa mindenki ezt CSINÁLJA NEM AZ ÉN BAJOM HOGY NEKTEK A MÁSODIK ÉVAD ROSSZ MERT SZERINTEM JOBB MINT AZ ELSŐ NEM AKARTAM VALAKIT EZZEL MEGSÉRTENI DE IDEGESIT
@SzekeresBlanka-b9t2 күн бұрын
Vajon milyen lenne egy squid game x suicide Squad crossover?
@kritikalandor972 күн бұрын
Attól függ, de azért megnézném, hogy részt vesznek a játékokon.:)
@SzekeresBlanka-b9t2 күн бұрын
@kritikalandor97 például?
@DávidKopcsó-y7p3 сағат бұрын
Elvileg 388 VIP mert a neve nagy tigris ami az egyik VIP. Meg az első játékban nem játszott. Meg akkor nem volt paralízise az 1. Játékban
@ReginaKenderesi2 күн бұрын
☀️☀️
@ZsoltAdamBekkerКүн бұрын
Az Gihun Dzsihun! Szooltam csak!
@kritikalandor97Күн бұрын
Így van, ki is írtam, hogy hibáztam. Bocsi érte:)
@wolfcats94Күн бұрын
388 lehet hogy egy vip tag.
@Erevreg9790Күн бұрын
Miből gondolod?
@Vortex_ZalaYTКүн бұрын
Igen ez egy mostanába egy elég híres teória lehet valóság alapja de ki tudja biztos ki derül majd ha képernyőn kivül látjuk meghalni valszeg kajak az.
@wolfcats9417 сағат бұрын
@@Erevreg9790őt nem mutatták az első játékban. És ugy rajongott a 456-osért mintha az első játékot nem vette volna komolyan.