Sugarloaf Akusztik teljes adás (M2 Petőfi TV - 2020.06.15.)

  Рет қаралды 49,873

M2 Petőfi TV

M2 Petőfi TV

Күн бұрын

A Sugarloaf 25 éves fennállása alatt ma már a hazai könnyűzenei élet egyik ikonja. A zenekar 1995 májusában alakult, nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, és 2000 márciusában megjelent, Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel.2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai - Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi - hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a Dalnokok ligáját is megnyerték. A 2006-os NEON hatalmas sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. 2011-ben jelenik meg a zenekar soron következő hatodik stúdió albuma, Instant Karma címmel. A csapat frontembere Muri Enikő. 2019-ben megjelent a Sputnik című nagylemez, olyan slágerekkel, mint például a Lélekgyilkos, Fekete fehér vagy az Alkohol. Sugarloaf június 14-én 22:00-kor a Petőfi Rádióban és június 15-én hétfőn 22:10-kor az M2 Petőfi TV-n!
Kövess minket:
Facebook: / m2petofitv
Instagram: / petofilive
Petőfi Live: www.petofilive.hu/
Élő stream: www.mediaklikk....

Пікірлер
Akusztik - Unique teljes adás (M2 Petőfi TV-2021.04.19.)
55:41
M2 Petőfi TV
Рет қаралды 39 М.
AKUSZTIK: GROOVEHOUSE (04.03.)
1:00:17
M2 Petőfi TV
Рет қаралды 25 М.
Officer Rabbit is so bad. He made Luffy deaf. #funny #supersiblings #comedy
00:18
Funny superhero siblings
Рет қаралды 16 МЛН
哈哈大家为了进去也是想尽办法!#火影忍者 #佐助 #家庭
00:33
Akusztik - Deniz teljes adás (M2 Petőfi TV - 2020.11.30.)
55:09
M2 Petőfi TV
Рет қаралды 63 М.
Sugarloaf - 25+ Jubileum Teljes koncert @Akvárium 2021.10.22
1:21:44
Presser Gábor - Szerenád helyett (teljes album)
41:21
PRESSER GABOR official
Рет қаралды 233 М.
Az utolsó Mónika Show (Fábry)
9:48
szevassag
Рет қаралды 1,1 МЛН
KFT - Akusztik Legendák teljes adás (M2 Petőfi TV - 2019.12.30.)
1:01:18
Az Akusztikban: Zanzibar (M2 Petőfi Tv, 2022.02.14.)
59:21
M2 Petőfi TV
Рет қаралды 35 М.
POLI - Котик (Official music video)
2:04
POLI
Рет қаралды 687 М.
Alisher Konysbaev & Duman - Мен болуым керек (Official MV)
2:35
Sevinch Ismoilova & Alisher Bayniyazov  - Oh yarim (Official Music Video)
3:15
Sevinch Ismoilova
Рет қаралды 3,6 МЛН