Idegesítő Szomszédok

  Рет қаралды 203,331

Szabó Kitti

Szabó Kitti

Күн бұрын

BLOG/Weboldal: szabokitti.hu/
Instagram: / szabokitta
Facebook: / szabokittioldala
E-mail: szabokittiblogja@gmail.com

Пікірлер: 424
@bogicap
@bogicap 4 жыл бұрын
Nekünk volt egy 94 éves szomszédunk, Borika néni, aki minden egyes nap azt várta, mikor hall mozgást a lépcsőházban, hogy kimehessen beszélgetni. Mindig akkor kapott el, amikor hulla fáradtan jöttem haza suliból és minden egyes nap ugyanazt elmondta, hogy 1944 óta lakik itt és 4 dédunokája van stb. Én, ha fáradtan is, de mindig boldogan végighallgattam. Utána sokszor behívott magához, hogy vigyek el mandarint meg almát, és azt mondta, hogy ő is azért élt meg ilyen kort, mert sok gyümölcsöt eszik. Nem tagadom, néha kicsit nehezemre esett végig hallgatni, mert nagyon fáradt voltam, de félre téve a saját problémáimat türelmesen, mosolyogva megvártam mindig amíg elmondta és válaszoltam, megköszöntem a mandarint, aztán elmentem. Sajnos 2 éve meghalt szegény és lehet, hogy akkor kicsit fárasztónak találtam ugyanazt végighallgatni minden egyes nap, de most már nagyon hiányzik, mert kihalt lett tőle az egész lépcsőház, és ahányszor elmegyek az ajtaja előtt, eszembe jut. Az ilyen szomszédokat meg kell becsülni! ❤️
@bogdanemese7569
@bogdanemese7569 4 жыл бұрын
ezt még nem mesélted.....:)
@omgthisgetsworstuuuu1024
@omgthisgetsworstuuuu1024 4 жыл бұрын
Egyszerüen magányos volt. Nekem 96 éves a nagyim egy társasházba lakunk . Ő 3 emelettel lejebb . A gyerekeim imádnak hozzá átmenni. A nagyi meg imádja hogy még van kinek a történeteit elmesélni. Anyám is így van vele. Aki meg a szembelévő társasházba lakik. Nagyika hozzá szokott menni ki oktatni hogy hogy él pedig már anyu is 73 éves . Mindíg lehet rajtuk röhögni mert mind ezt nyáron nyitott ablaknál nem kis hangerőn beszélik meg csak úgy zeng a tömb töllük. Én rövidke 44 évem alatt 32 szer költöztem . De 3 éve vissza húzott a szívem a gyerekkorom környékéhez. Mari néni annak idején ugyen ezt csinálta 1987 ben. Meg is élte a 2001 et 99 évesen ment el.
@szarvasszilvia9327
@szarvasszilvia9327 4 жыл бұрын
Majdnem sírtam :') de csak majdnem❤ez nagyon aranyos❤❤❤
@dorafodor777
@dorafodor777 3 жыл бұрын
Lehet hogy most egy kicsit bekönnyeztem... 😅😔Sajnálom.
@terezlukacs5943
@terezlukacs5943 3 жыл бұрын
Váo nagyon hosszú komment én elolvasni sem tudom😇😇😇
@ritaalbert1111
@ritaalbert1111 4 жыл бұрын
,,Tanyán nem biztos, hogy van szomszédod a birkákon kívül." Ez mondjuk városban is simán lehetséges! :D
@violaszabo9465
@violaszabo9465 4 жыл бұрын
"Tili-toli" XDXDXD Jesszusom mi lesz Félixszel ha már kíváncsibb lesz?? F: Anya, hogy születik a gyerek? Te: Nézd meg ezt a videót XD sok sikert a jövőben
@vurcsi
@vurcsi 4 жыл бұрын
"Basszus, nem fizettem!" kész végem volt xDDD Nekem van egy szomszédom, akit még egyszer se láttam, de minden egyes nap karaoke partit tart, és a hangja nem túl szívderítő :D
@biborkasas5799
@biborkasas5799 4 жыл бұрын
Az egyik szomszédunk azzal fenyegetett minket hogy ránk hívja a RTL-klubbot, mert ugat a kutya🤷‍♀️😂🤦‍♀️
@daranyidiana7666
@daranyidiana7666 4 жыл бұрын
🤣
@jankafruzsinaschmidt58
@jankafruzsinaschmidt58 4 жыл бұрын
Ok?🤨
@sagiluca9723
@sagiluca9723 4 жыл бұрын
Senki: Tényleg senki: Random creepy bácsi: HoZtAm NEKED sALáTáT
@brezaanna9804
@brezaanna9804 4 жыл бұрын
lol😂
@karolyredl3711
@karolyredl3711 4 жыл бұрын
sirva röhögtem
@lucavagvolgyi9712
@lucavagvolgyi9712 3 жыл бұрын
😂😂😂 nem birom
@ritzlzsofi5788
@ritzlzsofi5788 4 жыл бұрын
A sütis nénit, a sütis nénit kihagytad! Nekünk ilyen szomszédunk van, és hetente, kéthetente hoz egy nagy tálca sütit..😂😂😁
@potterchannel8618
@potterchannel8618 4 жыл бұрын
Igen nekünk is van ilyen szomszédunk. 😂
@emmaradics6437
@emmaradics6437 4 жыл бұрын
Akkor csak én maradok ki a jóból? ... 😂😂😂
@gretaszabo6143
@gretaszabo6143 4 жыл бұрын
Én esküszöm örülnék neki. 😂 Az ingyen süti sose lehet rossz.
@erikatorok4960
@erikatorok4960 4 жыл бұрын
Bárcsak ilyen szomszédaink lennének🥰
@annaeliza101
@annaeliza101 4 жыл бұрын
Itt salátás bácsi van😂
@misspihe
@misspihe 4 жыл бұрын
Kihagytad azt a fajta szomszédot, aki feletted lakik és minden nap "átrendezi" a lakást. Remélem mindenki tudja mire gondolok. Fuuuhhh.
@molnartimea8621
@molnartimea8621 4 жыл бұрын
De ez minden házban létezik? Azt hittem csak nálunk...
@szalkabrigitta2184
@szalkabrigitta2184 4 жыл бұрын
Szerintem a cipőjük talpára kavicsokat tesznek vagy nem tudom 🤣
@coconutcocktail
@coconutcocktail 4 жыл бұрын
esetemben alattam ... Ő szeret furni faragni és glettelni is
@rekalujzapaksicza7343
@rekalujzapaksicza7343 4 жыл бұрын
Szerintem minden nap új bútorok vannak náluk (a fölöttünk lakóknak) és valami nem tetszik úgyhogy át rendezik😁😁😂😂
@kisslarannnbritehun6525
@kisslarannnbritehun6525 4 жыл бұрын
"Jött a retkes papucsàval a fehér szőnyegre" xDD
@vikibuza4704
@vikibuza4704 4 жыл бұрын
A HÓFEHÉR SZŐNYEGEMRE AZZAL A RETKES PAPUCSÁVAL😂😂😂😂
@henike318
@henike318 4 жыл бұрын
Kihagyhatatlan szomszéd típus a vasárnap reggel hétkor flexelő és fűnyíró...
@kovacszsofi2792
@kovacszsofi2792 4 жыл бұрын
Ezt akartam irni😂
@DanielTAKD
@DanielTAKD 4 жыл бұрын
@@kovacszsofi2792 Hmmm... Két Kovács. Kérlek kovácsolj nekem egy kardot (bűnrossz szóvicc, kérlek ne utálj O.o)
@szabokincso7278
@szabokincso7278 4 жыл бұрын
Nálunk a szomszéd hajnali 2kor kezdte el leverni a tető cserepet vagy mit csinálni😅🙄
@DanielTAKD
@DanielTAKD 4 жыл бұрын
@@szabokincso7278 A helyedben bosszút állnék azzal, hogy kismilliószor becsengetsz hozzá. Csak vigyázz, hogy ne kapjon el.
@nikieszenyi3747
@nikieszenyi3747 3 жыл бұрын
Vagy aki fúr 😂
@szalkabrigitta2184
@szalkabrigitta2184 4 жыл бұрын
Pont a blogodat olvastam❤😊 Egyébként az ordítozó kisgyereket nevelő kimaradt🤣
@arianacars1462
@arianacars1462 4 жыл бұрын
jjjjjjjjjjjjja, nálunk ez van....Illetve nem, mert "csak" a nagyszülők vannak. Mikor ide költöztünk egy rohadt zajos környékről, örültünk a nyuggerkoszorúnak, és télen full csend is volt, de kiderült, hogy a közvetlen szomszédhoz nyaranta beköltöznek a neveletlen unokák....Most már 3-an vannak és szó szerint üvöltöznek.....Sajnos tenni nem tudunk semmit, a szavam nem ér, hiszen gyerekek -.-" Az imént jöttek szokás szerint meg, be is intettem anyukának, ha már a kölkeit nem viszi haza legalább ennyi útravalója legyen...
@reginatoth8370
@reginatoth8370 4 жыл бұрын
A részeg szomszéd se rossz.. Mamámnál történt, hogy a szomszéd összekeverte a két házat és Nagyimhoz ment be 😨 Meglátta őket és lazán ennyit szólt, hogy: Jaj rossz helyen vagyok 😂😂😂 Még szerencse hogy ott volt Apum mert nagyon megijedt Mama 😅😂
@abigelboka3000
@abigelboka3000 4 жыл бұрын
Imádom a beöltözős videókat!! Nagyon jo lett felvidítottál!! 😘 A salátás bácsi volt a kedvencem😂😂
@arabellaovari1715
@arabellaovari1715 4 жыл бұрын
Kihagytad a ,,több mint 30 éves de még mindig minden vasárnap bulizik" típust. Senkinek sem ajánlok olyan szomszédot😢😂
@beatrixvasarhelyi8450
@beatrixvasarhelyi8450 3 жыл бұрын
Nekem van, 56 és a bátyám😂😂😰
@Julieee036
@Julieee036 3 жыл бұрын
Ismerős! Nálunk 2 naponta tart a szomszéd bulikat kb 40 fővel. Aztán úgy berug, hogy másnap már azt se tudja, hogy nála volt egy buli...a másik, hogy éjszaka 11-kor áll neki szegényt szerelni, majd amikor apukám fölmegy és rászól, akkor se azt mondja, hogy elnézést, hanem segítséget kér a fúrásban...
@bernadettebodor7165
@bernadettebodor7165 4 жыл бұрын
Az unatkozó típushoz van egy sztorim: A mamám szomszédja meglátta anyát amikor a húgával ment el a ház előtt és azt találta ki, hogy anya csalja apát. És az lett a vége, hogy apa úgy jött haza, hogy anya kivel kocsikázott.😂😂
@fruzsilea9103
@fruzsilea9103 4 жыл бұрын
imádlak szerintem sikerült feldobni mindenki napját :D
@riataylorhun
@riataylorhun 4 жыл бұрын
Kb 12. percnél buktam le, hogy munkahelyen, munkaidőben Szabó Kittit nézek, ugyanis az addig tök ügyesen visszafojtott röhögés végül csak kirobbant: "Basszus, nem fizettem!" :D :D
@styx.x
@styx.x 4 жыл бұрын
Tyűűh, Kitti...te aztán nem félsz ki mondani a dolgokat. Köszi, hogy megint szórakoztattál egy kicsit!^^
@nikolettaboros3235
@nikolettaboros3235 4 жыл бұрын
-Anyám pattogtatott kukoricát,és leült közbe nézni- ezen olyan jót nevettem. 🤣🤣🤣
@blankakosa9613
@blankakosa9613 4 жыл бұрын
én egyszer a 70 éves szomszédunkat láttam mesztelenül a teraszukon ahogy fürödni készült de a legjobb az volt hogy az egyik barátnőm nálunk volt és ő vette észre
@jenifercsintalan4098
@jenifercsintalan4098 4 жыл бұрын
Szakadok
@nimroddemeter4718
@nimroddemeter4718 4 жыл бұрын
Egyszer én is lattam😂😂😂
@BiztosAngol
@BiztosAngol 4 жыл бұрын
“Biatch!” Ezen jót nevettem😂😂😂 Nekem egyik sztorim: a szomszéd csávót az akkori barátnôje esténként leápolta (igen a csaj: kinyalta). Minezt onnan tudom, hogy a srác reggelente folyton telefonálgatott és nagyban ezzel büszkélgetett a haverjainak (vagy az anyjának 🤷🏻‍♂️), hogy ôt a csaja hogy nyalta ki.... 😬 és nyílván mindezt telibe hallottam. Azt meg hogy egy heréje van onnan tudom hogy a korábbi csaja azon vihogott egyik barátnôjével amíg a palija nem volt otthon. “Jók” ezek a szomszédok meg a vékony falak.
@cilihorvath2980
@cilihorvath2980 4 жыл бұрын
😥🤣🤣🤣
@BiztosAngol
@BiztosAngol 4 жыл бұрын
Balage78Szfvar jól olvastad: kinyalta. 🤷🏻‍♂️😁 SHE licked HIS hairy ass. Eww
@blankakozma6775
@blankakozma6775 4 жыл бұрын
Azt a típust kihagytad, aki feljelent, ha rálépsz a füvére! 😂
@evatihanyi2700
@evatihanyi2700 4 жыл бұрын
Big boss falun is van! 3-4 idős hölgyemény ki ül a kispadra, és lesnek. Egyszerre mozdul a kis buksijuk is! 😁 öcsivel humán térfigyelő rendszernek hívjuk őket! 🤣
@lucaudvarhelyi3602
@lucaudvarhelyi3602 4 жыл бұрын
Én meg 12 éves vagyok és 11-szer költöztem🤣🤣🤣🤣 Imádlak❤️❤️
@annahetei729
@annahetei729 4 жыл бұрын
A pletykás szomszéd maradt ki😏😏(mellettünk pont ilyen van,az idegeimre megy)egyszer azt a pletykát indította útnak,hogy mi a pincében pénzt nyomtatunk😂😂😂
@dorooop5532
@dorooop5532 4 жыл бұрын
Kitti legyél humorista, ott a helyed!!👍👍😘😘
@Dancegirl8789
@Dancegirl8789 4 жыл бұрын
Rohadt jót röhögtem, köszönöm Kitti
@janedoe5585
@janedoe5585 4 жыл бұрын
A mi szomszédunk megdobált engem és a kutyámat éretlen paradicsommal mert azt mondtam hogy ne etesse a kutyámat mert annyira allergiás mindenre hogy csak marhahúst ehet. Köszönöm ha végig olvastad nagyon szeretlek Kitti🥰
@Perneczky-Szabo.Zsuzsanna
@Perneczky-Szabo.Zsuzsanna 4 жыл бұрын
23 éves vagyok és 14x költöztem sajnos. Átjött a video teljes mértékben.😅
@xHasunohana
@xHasunohana 4 жыл бұрын
Vidéki vagyok, és már 2 éve van egy "szellem szomszédom". Eddig talán 1x láttam. A redőny is mindig le van nála húzva és soha sincsen semmi mozgás nála (/náluk...?). Szóval...😂 Ja igen, és az alsó szomszéd a bizonyos "Big boss". Csak pali verzióban.🤧
@rozaszamosvolgyi7076
@rozaszamosvolgyi7076 4 жыл бұрын
Nekünk van egy olyan szomszédunk aki feljelentett minket azért mert túl magasak voltak a fenyőink és hogy nem süt be a nap hozzájuk(azért mert tél volt és nem sütött a nap)
@eszterviragcsizmadia2963
@eszterviragcsizmadia2963 4 жыл бұрын
Szia Kitti, légyszi majd elmeséled azt a nézeteltéréses sztorit?
@rekareka998
@rekareka998 4 жыл бұрын
Igen légyszives.
@kovacs-muhely9298
@kovacs-muhely9298 4 жыл бұрын
A munkám miatt ingáztam, és kb csak hétvégén voltam otthon. Egyszer találkoztam az alsó szomszéddal, mondta, hogy azt hitte valami baj van, mert sose lát mostanában és csak egy fürdést szokott hallani esténként 😂😂😂
@juliette900210
@juliette900210 4 жыл бұрын
Annyira aktuális most az én életemben ez a téma, sajnos! :'D Felújítunk és ez az irigy szomszédoknak nagyon fáj. Ez a típus kimaradt a felsorolásból, akinek annyira "fáj az élet", vagy csak simán unatkozik, hogy állandóan azt lesi, hogy mikor köthet bele másokba. Jah, és ha valakinek valami jó, akkor az neki rossz.... Annyira szánalmas és gonosz emberek vannak, hogy az elképesztő. A videó szuper lett, nagyon köszi!!!
@szabokincso7278
@szabokincso7278 4 жыл бұрын
A "szellem szomszéd" nem csak Pesten van én az ország másik részébe élek és még mindig nem tudom hogy ki az egyik szomszédom
@melindabalint6732
@melindabalint6732 4 жыл бұрын
saját sztori. egy random báci bekopogtatott az lakásomba és kérdeztem hogy miben segíthetek mondta hogy kér egy avokádót adtam neki egyet. Utána kövi nap beálított egy avokádóval. Montam neki hogy tudom milyen rossz új szomszédnak lenni,erre mondta hogy 7 éve ott él.(kicsit se volt ciki)XDD
@DanielTAKD
@DanielTAKD 4 жыл бұрын
De most komolyan, ilyet ki csinál? Hogy bekopog egy ismeretlenhez és "aggyál avokádót". Legyél óvatosabb legközelebb.
@reka5924
@reka5924 4 жыл бұрын
És ilyenkor áldom a kertes házat falun, mégis közel egy városhoz. 😌😌 Üdv. Nyíregyháza mellett. Remélem semelyik tipussal nem futok össze, a patkányos nénivel pláne nem... U.i.: Nincs kertészünk 😪
@cintiacsolle5510
@cintiacsolle5510 4 жыл бұрын
Falun kertes háznál is vannak nagy agentok xD Nekem elhiheted :D Az egyik ilyen szomszéd a kutyánkat vádolta, hogy lopja a cutromfűt az udvarukról :D
@reka5924
@reka5924 4 жыл бұрын
@@cintiacsolle5510 Te jó ég 😂😂
@szbkk124
@szbkk124 4 жыл бұрын
Nekünk az egyik szomszédunk KONKRÉTAN egy pszichopata 👍😂
@k.lianne3362
@k.lianne3362 4 жыл бұрын
*pszichopata
@DanielTAKD
@DanielTAKD 4 жыл бұрын
FBI! OPEN UP!
@arianacars1462
@arianacars1462 4 жыл бұрын
nálam 3 is van. Gyerekek, így aztán nekem kuss a nevem :(
@DanielTAKD
@DanielTAKD 4 жыл бұрын
@@arianacars1462 Kerüld azt a három barmot. Az ilyeneknek indok se kell hogy valakire rátámadjanak. Vigyázz magadra.
@angalla713
@angalla713 4 жыл бұрын
A big boss mamin sírva röhögtem, te vagy a legjobb női humorista esküszöm :D Nagyon örülök ezeknek a gyakori videóknak, kérünk szépen MÉG
@laszloarongyorgy2569
@laszloarongyorgy2569 4 жыл бұрын
Kittiiii! Kimaradt a fűtőcsőverő...
@never96noname58
@never96noname58 4 жыл бұрын
Nekünk van egy szomszédnőnk, Éva néni, aki miatt nem lehet létezni. Múltkor a barátnőmmel lementünk a pince hátsó ajtajához, amin keresztül kijutsz a lépcsőházból (tömbházból), azért, hogy csukjuk be az ajtót, hogy ne menjen be senki(mert volt olyan, hogy cigányok bementek), és alapjáraton is mindig csukva szokott lenni az ajtó, de valamelyik jómadár szomszéd nyitva hagyta. Mindegy. Lényeg az, hogy Éva néninek az ablaka pontosan a pince hátsó ajtajához nyílik, és látott onnan minket. Kérdezte, hogy mit csinálunk, hogy le akarunk menni, és mondtam, hogy az ajtót be akarjuk csukni. Nem hagyta, elküldött minket, majd el kezdett nagypofáskodni. Tudni kell, hogy a pincében van nekünk egy részleg tele fával(ugye tüzelni), ami a MIÉNK, de mégis az egész lépcsőház azt hiszi, hogy közös, és csodálkoznak, hogy sosincs nyitva.. És Éva néni azt hitte, és elkezdte azt osztani, hogy mi biztos leakartunk menni fát lopni. Azóta utálom azt a nénit, de ezzel nincs vége... Pár nap múlva bementem a kauflandba, és szerinted ki volt a kasszás? Persze, hogy Éva néni.. És ez valami átok, de azután pár eset kivételével mindig ő van a kasszánál, amikor mentem kauflandba, bár szerencsére ez pár hónapja nem így van. Remélem Kitti, hogy elolvasod! És akkor én most lerántom a leplet. Én az a szomszéd vagyok 13 éves lány létemre, aki a ,,lusta,, csoportba tartozik, de nem a térfigyelő kamera lusta, hanem a durvább lustába tartozom. Nem hogy unatkozom otthon, és nem beszélek senkivel, hanem ki sem nézek az ablakonxdd De egyébként hála a jó Istennek nekem jó szomszédjaim vannak, csak Éva néni van megfutva agyilag. Csak így tovább Kitti, én nagyon élveztem a videód, további sok sikert!!
@encikeeesso4207
@encikeeesso4207 4 жыл бұрын
Lol😂
@never96noname58
@never96noname58 4 жыл бұрын
@Balage78Szfvar Székelyudvarhely😂
@sayuki_stella3375
@sayuki_stella3375 4 жыл бұрын
a folyton veszekedő, gyakorta (szépen fogalmazva) sötétebb bőrű jó barát, aki nagyon szereti emlegetni a rákokat és ehhez hasonló szavakat. Aki szeret valamit úgy kölcsön venni hogy többé az életben nem adja vissza :D
@horvatheva6216
@horvatheva6216 4 жыл бұрын
Èn pesti vagyok...ott nőttem fel. Azt imádtam,h senki nem foglalkozik senkivel 😊 Most vidèken lakok,de azt gyűlölöm a legjobban,h mindenki a másikkal van elfoglalva .😕 mèg jó,h antiszociális vagyok😂 kb. azt se tudom,h hogy hívják őket.
@kellemese6252
@kellemese6252 4 жыл бұрын
Jaj ne is mondd..ez a köszöntél nem köszöntél ő múltkor nem köszönt pedig én akartam köszönni, őt nem szeretem mert nem szokott köszönni történet megy vidéken, szánalmas: D nem tudják magukat itt túltenni ilyen dolgokon az emberek : D panelban egyértelmű ha valaki szembejön köszönsz, de ha vidéken nem ordítod át a fél utcát a szomszédnak már gyanús vagy..
@chosenone2215
@chosenone2215 3 жыл бұрын
Mikor bográcsozol és bedugja a fejét mit csinálsz mondod anyádat főzöm 😃
@narcissa6581
@narcissa6581 4 жыл бұрын
Kimaradt pár típus, vagy az is lehet, hogy csak nekem volt hozzájuk szerencsém. Nagy társasházban lakunk, 20 lakás van egy emeleten, és vékonyak a falak, tehát sokszor nem csak a két mellettünk lévő szomszédot halljuk, de a szemben lakókat is. Tőlünk jobbra laknak a dugós-porszívós-húzogatósok, akik a hangok alapján ítélve egy nap hatszor rendezik át teljesen a lakást, húzogatnak, tologatnak, és természetesen mind a hatszor porszívóznak is egyet utána, mert miért ne. Aztán eljön az este, és dolguk végeztével mást kezdenek el tologatni és húzogatni, olyan hangeffektekkel és hangosan, hogy még én is leizzadok a végére, és már én szurkolok a kölcsönös befejezésért, csak hagyjanak már aludni. Tőlünk balra az a pár lakik, akiknek kapcsolatát egy brazil szappanopera szereplői is megirigyelnék, van itt minden, mint a vásárban: veszekedés, üvöltözés, sírás, ajtócsapkodás, tányértörögetés, illetve alkalmankénti "ne haragudj kicsim" üzenetek az ajtón, csak azért, hogy aztán két nap múlva kezdődjön az egész elölről. Velünk szemben szívem másik csücskei, a mulatósok laknak, akik habár már elmúltak harminc évesek, de ők örök fiatalok maradnak, és gyakorlatilag rave partykat tartanak a lakásban minden hétvégén, már amennyiben rave alatt mulatóst kell érteni, és sok egzisztenciális krízisben szenvedő harmincast. Már-már mi is velük bulizunk a saját lakásunkban, alig várom mindig a No Roxa Áj-t, és természetesen sose maradhat el az "olaszosaaan dzsigolósan járom a világooot". Klasszikus. Hogy nehogy valamikor is nyugtunk legyen, így minden csendes percben a felső szomszéd gyereke rohangál fel-alá, miközben épp a Rettenthetetlen inspirálta csatakiáltását gyakorolja. Alig várom a költözést.
@monikakerekes7678
@monikakerekes7678 4 жыл бұрын
A kedvencem amikor vasárnap reggel 6kor kihajolva az ablakon ordítva telefonál a mama Pistikével.....
@demigodofhoodies8794
@demigodofhoodies8794 4 жыл бұрын
Jaj, a gyerekes szomszédok. Itt Érden egy dombon lakunk és mivel ez itt egy nyugis része a városnak, ezért ha valaki kint van és mondjuk beszélget, akkor azt mindenki hallja. És van egy szomszédunk, akinek 3 gyereke van és nyáron egész nap kint vannak és üvöltöznek. Ráadásul nyáron még ki is kell nyitni minden ajtót meg ablakot. Tök jó volt, egyszer a szobámban rajzoltam este 6-kor, a háttérben meg a szomszéd kis csaj üvölti a Let it go-t a Jégvarázsból.
@BölcsföldinéBDorina
@BölcsföldinéBDorina 4 жыл бұрын
Ismerős az én szomszédom is mindig nyomja a tili-tolit XD De mindig :DDD Olyan idegesítő basszus amikor erre ébredsz és erre fekszel :D
@zeamazingchipz8580
@zeamazingchipz8580 4 жыл бұрын
waah 9 másodperce, ilyen gyorsan se vettem még észre videót xD
@hatodikvezer751
@hatodikvezer751 4 жыл бұрын
Itt minálunk kisvárosban/faluban ha nem ismered az utcában lakó embereket, te nem ott laksz!😂 Mamám ahol lakik utca körübelül 3 kilométer hosszú!😂 Mindenkit ismer! Ha valaki elköltözik/meghal és új lakó költözik be akkor nem azt mondjuk, hogy ebbe a házba beköltözött egy új lakó, hanem hogy: "Hallod fijam! No! Az Esztinenéd meg a Janibátyád házába békőtözött valami jérugabéli! Jaj anyu ne beszíj mán zőcsígeköt! Mondom! A lisztes Mancikanéned onokája tudod a Pityuka, annak a vót asszonyának Iluskának a keresztannyának a fija, a izé, a Csirás Jóska, felesíge Emílija, az a ku***a, megint esszeszőrte a levit egy emberrel nízmeg! Békőtöztek! Na most mi lesz?" Ez egy tipik családi beszélgetés nálunk!😂 Na innen guberáld ki, ki kicsoda!
@kristi7892
@kristi7892 4 жыл бұрын
Nekünk elkezdte árulni a házunkat a drága szomszéd. Még mindig nem tudom mennyiért akarta eladni. 😂
@MarciBB
@MarciBB 4 жыл бұрын
Vagy van az, aki állandóan a kerítésből figyel mindenkit, meg ott támaszkodik, és keresi, hogy kivel beszélhet az idegesítő hangos hangjával 😂
@benix2689
@benix2689 4 жыл бұрын
10-11 èvesen egy szomszédunk vakáción a közeli hotelben csinálták... °•°azt. Elég hangosak voltak és kedvenc kezdő időpontjuk... ESTE. TÍZ. ÓRA. És nem voltak halkak. Neeem. A nő olyan volt, mint ha nyúznák őt minden éjjel. (Hétköznap, iskolaidőben.) Több, mint egy órán át.
@vivienm4125
@vivienm4125 4 жыл бұрын
Sírva röhögtem végig! :D köszi Kitti!
@lilianahorvath86
@lilianahorvath86 4 жыл бұрын
Jobba tetted a napomat 😂😂😂😂 szakadtam😂❤
@Jae.yoi.editzz
@Jae.yoi.editzz 4 жыл бұрын
Nekünk van egy szomszédunk aki mindig ordibál a kutyájával 😂😂 este reggel XDD
@Dan-fd7kg
@Dan-fd7kg 4 жыл бұрын
Panaszkodó: Én egy két emeletes panel 1 emeletén lakom. Alattunk lakik egy idősebb nő (kb.50-60-70 év körüli) aki egyszer rám szólt, hogy én "ugrálok". Csak nem értettem, mert ilyen tömötten beszélt és hadart. Annyit tudtam belőle kivenni: "Mert mostá' az agyamra mész" Aztán két héttel később rám szólt, hogy megoldható-e az, hogy ne "ugráljak", mondom igen. Aztán elmentem. Nem tudom, hogy miért mondta ezt, mert ha tudom, hogy 1 emeleten lakunk és alattunk is laknak, akkor nem ugrálok. De sztm csak azért mondta, hogy legyen kit leszidni. Állatbarát: Szintén ugyanitt ebben a két emeletes panel földszintjén lakik egy nő, (kb. 60-70 év körüli) akit csak úgy becéznek, hogy az állatbarát. 9 macskája és 1 kutyája van. Ezzel még semmi baj nem lenne ha nem lenne olyan orrfacsaró bűz a háza előtt. Olyan szag van ott, mint ha a kutyagumi és macskapisi szag összekeveredik. Minden alkalommal, amikor elmegyek a lakása előtt, ezt a szagot érzem.
@firecracker-nr91
@firecracker-nr91 4 жыл бұрын
2019 nyarán aka múlt nyáron költöztünk házba. Ősszel az egyik szomszédunkhoz betörtek (csak kb 100ft t vittek el de mind 1) azóta hetente kb háromszor jön át és arról beszél, hogy hozzá megint be fognak törni és az a durva, hogy időpontot is mond. Aztán van a másik szomszéd aki nem hallotta és nem is látta, hogy mi beköltöztünk. Évnyitórol hazaérve nyitnám az utca ajtót erre valaki megcsap egy papuccsal. Felnézek ott a szomszéd. Kikapom a kezéből a papucsot és áthajítottam a kerítésén és bementem az ajtón.
@viviensalanczi8806
@viviensalanczi8806 4 жыл бұрын
10:28 Nekünk pont ilyen a felső szomszédunk. Soha nem látjuk, az autója ott áll a ház előtt de a pali sehol sincs. Néha az anyukáját lájuk felsétálni a 10. Re mert nem ért a lifthez.🤷‍♀️ 1 szer az életben láttam kutyát sétáltatni és ennyi kész vége. (Mellesleg nem Budapesti vagyok!)
@adelschmidt5622
@adelschmidt5622 4 жыл бұрын
Édes Istenem... A legutolsó sztoritól eret vágnék, de nem magamon... Csodálom, hogy nem estél nekik.
@vandywaa4575
@vandywaa4575 4 жыл бұрын
Mi is földszinten lakunk és a felettünk lévő szomszédok fuu hát borzalamsak. Sokszor nagyon hangosan hallagtják a zenét de úgy mintha én hallgatnám a szobámból vagy hangosan veszekednek. Már több mint egy hete minden nap reggel óta fúrnak vagy kalapálnak. Nem mellesleg egy csomószor eláztatnak, vagy a teraszra dobálnak dolgokat. Szerencsere a tili-tolit-t még nem hallottam de nagyon nem is szeretném. Persze azért azok a bizonyos szellem szomszédok is megvannak. Van olyan hogy köszön nekem én meg nézem ki ez. Vagy valaki köszön anyunak és kerdem ki volt mire mondja a szomszéd én meg életembe nem láttam, dd biztos van olyan szomszéd akit egyszersem láttunk, vagy azt se tudjuk létezik.
@szlt1
@szlt1 4 жыл бұрын
Ès akkor jön az a kèrdès, hogy mi milyen szomszèdok vagyunk
@ildikocsehinenagy271
@ildikocsehinenagy271 4 жыл бұрын
Nekünk az egyik szomszédunk egy férfi meg egy nő és nagyon idegesitokek és van 2 gyerekük az egyik dobálja át a sarat a másik pedig röhög rajta a baloldali szomszédunk egy öreg bácsi aki nagyon gazdag és medencéje van meg minden és folyton felvág vele🙄🤦‍♀️
@janedoe5585
@janedoe5585 4 жыл бұрын
Nekünk is 2 gyerekes anya lakik az egyik dobálja RÁM az éretlen paradicsomot a másik nézi, a baloldalon lévő mindig néz be a kertünkbe és ha elkap 2 óráig nem szabadulsz a szembe szomszéd pedig egy tanár az iskolánkban.🙃
@365oldal
@365oldal 4 жыл бұрын
Kajak azt hittem,hogy régebbi videó,olyan vékonynak tűnsz! Remélem nem csak a videóban!😁Ügyi vagy,így tovább! 🤗
@mirasebstyen3519
@mirasebstyen3519 4 жыл бұрын
13:53 Félix😂😂🙉❤️
@LK-kg6si
@LK-kg6si 4 жыл бұрын
Míra Sebstyén 16.32nel is, majdnem jol idozitett a kis cuki😆
@nori2773
@nori2773 4 жыл бұрын
Hát őőő... Az 1 évvel idősebb unokabátyám szomszédai konkrétan kétnaponta, mondhatni bizarr hangokat adnak ki. Például: ahh, hmmm, ohhh. És ezt elképesztő szenvedélyesen. És bármely napszakban! Úgy,hogy van egy Kb 6 éves fiuk. Szegény, min kell neki felnőnie😂. Volt amikor unokatesóm arra kelt fel hajnalban hogy ezt hallja. És nem halkan, ááá neeem. Minek is🤣🤣🤣. A mi szomszédunk meg Kb 3 naponta üvölteti a zenét... Meg Kb üvöltözve beszélget. Asszem mi nem a legszerencsésebbek közé tartozunk😆😆 És köszi hogy a karantén idején is sikerült rámhoznid a röhögőgörcsöt💗😂
@norameszes7217
@norameszes7217 4 жыл бұрын
Nagyon imádom a videóidat főleg ezeket a mesélőseket meg amilyen kifejezéseket használsz hát dőlni lehet a röhögéstől😆😆 remélem vannak még sztorik a tarsojodban és megosztod velünk mert ezek mindig feldobják a napjaimat!❤💕
@adelzsofiakiss3608
@adelzsofiakiss3608 4 жыл бұрын
Hát én Esküszöm rég nevettem ilyen jót!😂😂 Feldobtad az egész napomat, és ez nem az első alkalom! Mindig feldobod a videóiddal!😂❤ Imádlak eskü XDDDDD
@malnamolnar9874
@malnamolnar9874 4 жыл бұрын
Rég nem nevettem ilyen jót😂😂😂😂
@zitamatrai7236
@zitamatrai7236 2 жыл бұрын
Nekem a mamámnál a felső szomszéd mikor már mindenki aludni próbáltam neki állt görkorizni Jó lett a videó, egy nehéz sulis nap után jó téged nézni mert jó humorod van és jó storyjaid
@lilanyuszi2586
@lilanyuszi2586 4 жыл бұрын
Legjobb a kertes családi ház kisvárosban, főleg sarokház, erkéllyel, nincs gond a szomszédokkal. Pesten nekem szimpi, hogy mindenki csinálja a dolgát, nem foglalkozik másokkal. Időseket azért udvariasan le lehet rázni, néha pár szóval is beérik ha látják, hogy közben mást csinálsz, épp virágot ültetsz vagy autót mosol. Előbb utóbb mindenki megszokja a másikat a furaságaival együtt, legjobb nem foglalkozni vele, mindenkinek megvan a maga rossz szokása vagy csak életstílusa. Aki nem bírja tényleg maradjon a kertes családi ház verziónál. :D
@3Snack
@3Snack 4 жыл бұрын
Tátott szájjal néztem végig ezt a viedót 0.0 😂😂😂😂😂😂
@egylépésamennybe
@egylépésamennybe 4 жыл бұрын
Én egyetlen szomszéd típussal egészíteném ki a videót. A macskás nő :D Nekem egyik szomszédom A macskás nő. Emiatt minden nap lézengenek az én udvaromban is a cicák, ami miatt amúgy nem is haragszom, meg aranyosak, meg amúgy is nagyon szeretem a cicákat, meg az állatokat. De ennek a hölgynek az egyik cicája átszokott én hozzám,(akkoriban még élt a másik cicám, és ő lett neki a legjobb barátja) Valószínűleg amiatt szokott át, mert a többi felnőtt bakmacska folyton verte szegényt. Lényeg, hogy azóta a hölgy nem köszön vissza nekem, és mindig nagyon mérgesen néz rám. És valakinek egyszer el is panaszolta, hogy én elcsábítottam az ő macskáját. :D
@emmaradics6437
@emmaradics6437 4 жыл бұрын
Nem tudtam elhinni azt, hogy azt hitték, hogy te tetted a lépcsőre a patkányt. Ezen akadtam ki a legjobban.... ❤️
@barbarahomoki9132
@barbarahomoki9132 4 жыл бұрын
Veszpremben lakunk 5 eve egy lakotelepi házban es a mai napig nem tudjuk kik laknak alattunk..sose hallasz semmit es nem látsz senkit...de elvileg laknak ott többen is 😂
@jenniferipolyszegi7777
@jenniferipolyszegi7777 4 жыл бұрын
Nagyon jót nevettem a videódon! Ne haragudj😅 Közben eszembe jutott, h itt az alkalom, h végre valakinek elpanaszolhatom mi történt velem! Nagyjából az önkéntes karanténom kezdetén úgy döntöttem, h délutàn fél5-kor, ismétlen délután fél5-kor kicsit felhangosítom a kihangosítóm edzés közben! 5perc sem telt el, a “kedves” szomszéd “hölgy” csönget és szólítja fel a párom, h kapcsoljuk le a zenét olyan stílusban, h csak pislogtam! Csak annyit mondtunk neki, a másik oldalon a szomszéd egész délelőtt zongorázik, mégsem szólok neki, h fejezze be! Válaszul azt kaptam, h az őt nem érdekli, “home office”-ban van! Szóval úgy döntöttem, a hétre tervezett összes hangos házimunkát ezen a délutánon elvégzem pl. turmixolás a fal mellett, húskloffolás, porszívó......és ezúton is szeretném üzenni a “kedves hölgynek”, h izgatottam várom a következő látogatását....🧟‍♀️😂😅 puszi Nektek❣️ szeretem a videóid
@mihalykira4148
@mihalykira4148 4 жыл бұрын
Nekunk van egy kb 50 koruli szomszed aki mindig fel akar jelenteni es lesekszik a keritesnel es ma is nezett mikozbe jatszottam mindig ez van hogy lesekszik 🤷‍♀️
@eszterpolak
@eszterpolak 4 жыл бұрын
Mi decemberben költöztünk... nem volt egyszerű szabadságok nélkül felújítani a lakást, de mindig időben tájékoztattuk a lakókat a kellemetlen zajokról. Ennek ellenére a kedvenc szomszéd néni típusom, aki rendszerint hozzánk telefonál fel (10emeletes panel lakásról van szó), ha valaki elkezd fúrni.... gyakorlatilag minden hétvégén vannak kisebb nagyobb fúrások a házban. De persze nem azt mondom, hogy zavar, ahogy penetráns módon beleböfög a kaputelefonba, hogy mikor kussolunk már el :D Éljenek soká a kedves idős szomszédaink!! hip hip hurrá :D
@DomokosneKomolaiMonika
@DomokosneKomolaiMonika 4 жыл бұрын
Na ez az!!! Ez az IGAZI Szabó Kittis vidi🤣🤣🤣🤣 Kösziiiii Meg több ilyet.🤩🤩
@csiadia5493
@csiadia5493 4 жыл бұрын
Nekünk a szomszédunk éjfélkor szokott elektromos gitározni 😅
@Tami12131
@Tami12131 4 жыл бұрын
uuuuu meghallgatnám :D
@DanielTAKD
@DanielTAKD 4 жыл бұрын
Godzillaüvöltést neki, max hangerőn. Meglásd, mindjárt előkerül a "nekem lehet, nektek nem" viselkedés a részéről.
@lilianak.9037
@lilianak.9037 4 жыл бұрын
Az én jelenlegi ellenségem a szomszéd lakásban lakó idős néni, akinek szuperhallása van és folyamatosan kopogtat a falon (vagy mérges levelet hagy az ajtó előtt), hogy hangosak vagyunk (kábé egy jóízűt nem nevethet az ember, mert már kopog is), mondjuk az van, hogy egy nagyon régi épületről van szó és pofátlan vékonyak a falak. Viszont ehhez képest kora reggel sokszor ő ébreszt minket, amikor visítva telefonál a barátnőjével. Arról már ne beszéljünk, hogy mit kell átélnünk ha vendégei vannak. :)
@DanielTAKD
@DanielTAKD 4 жыл бұрын
Ez a tipikus "nekem szabad, másnak nem" eset
@leopalpatine92
@leopalpatine92 4 жыл бұрын
Imádom! Nagyon jó lett! 😁
@blacksheeptoxiclife2383
@blacksheeptoxiclife2383 4 жыл бұрын
Én aki 15 éve nem ismeri a szomszédjàt még hallani se halja se semmi 😂
@vivienschmuck7854
@vivienschmuck7854 4 жыл бұрын
A panaszkodó szomszédot. Aki mindig azt beszéli ki mit csinál...😂😂
@enikobejczy
@enikobejczy 4 жыл бұрын
Szia Kitti! Nagyon aranyos vagy! Egy kérdésem van, megkaptad már a 100 000-es díjat???? Remélem igen, mert megérdemled!!!!!!!
@Norcsi1
@Norcsi1 4 жыл бұрын
Az érzés amikor festenek nálatok és full hangerővel ordítják hogy a szexi😂😂😂😂
@lexabruhl526
@lexabruhl526 4 жыл бұрын
úristen, eszek közben, de majdnem a monitorra köptem a kaját... már másodszorra. :D tuti megnézem mégegyszer
@sung-hyoparkt-34forever85
@sung-hyoparkt-34forever85 4 жыл бұрын
Bakker Kitti ezt legalább vagy 5 szőr megnezztem Sírok 😂😂😂😂😂😂😂🤣🤣🤣🤣🤣
@Miyo26_
@Miyo26_ 4 жыл бұрын
Kihagytad a családtag szomszédot aki minden kétnaponta átjön beszélgetni. (nem mindig idegesítő de azé van egy határ)
@csillaprecsinszki5140
@csillaprecsinszki5140 4 жыл бұрын
Nagyon jó lett a videó. Én vidéken élek és a szomszéd nénitől megvettem a szoba biciklit amit szegény fia már nem használt mert meg halt és a néninek senkije nem maradt. 1 2 éve vissza kérte, hogy nagy a család és neki kell mert amúgy is csak kölcsön kértem egy papír 200 forintosért... Egy másik szomszéd kölcsön kért tőlem pár ezer forintot majd pár nap múlva beállított egy nagy karton sajtos krékerrel szerintem 5kg tuti volt a dobozban mert nem tudta vissza adni.... Szóval erre felé is vannak érdekes szomszédok... A bio térfigyelő kamera itt is működik. 😂🤷‍♀️
@dbwufbiueqbfvuibevhbedvhbe7490
@dbwufbiueqbfvuibevhbedvhbe7490 4 жыл бұрын
Mondtam,hogy tipusos vidi lesz a következőőő,ÉN MEGMONDTAM!! 😂
@Lejla22005
@Lejla22005 3 жыл бұрын
10:23 ugyan ezz! neg soha nem vólt otthon csak tátuk neha kint vólt cigizni es enyi
@ImLyly
@ImLyly 4 жыл бұрын
Jövő héten is hozzak neked salátát?😉🥗
@vivaaabo.1579
@vivaaabo.1579 4 жыл бұрын
Olyan panel reszen lakunk kisvárosban hogy összesen 3at ismerek🤣🤣 néha gondolkozom én járok ki keveset ,vagy mások?
@leticiavegh1826
@leticiavegh1826 4 жыл бұрын
Nekem is van szellem szomszédom 🤣🤣🤣 Azt a szomszédot hagytad ki aki reggel 8tol fur felújít. Minden hónapba már nem tudod mit csinálhat rajta xd
@kittizhang4009
@kittizhang4009 4 жыл бұрын
Az én felső szomszédom este 9kor szokot porszívózni magassarkúban.......
@sz.k.3362
@sz.k.3362 4 жыл бұрын
Mikor porszívozzak,ha akkor van időm? 😂😂 Na jó,nem én vagyok az 😂 én 9-kor már alszom.
@szbkk124
@szbkk124 4 жыл бұрын
Ez lett az egyik legjobb videód!
@nagyedina7644
@nagyedina7644 4 жыл бұрын
Kihagytad a reszeges szomszedot 😂
@antoniakorpaczy5984
@antoniakorpaczy5984 4 жыл бұрын
Nagyon jo lett ez a video Nagyon szép vagy Nagyon jok a tapasztalatok!😂
@evelinlol4190
@evelinlol4190 4 жыл бұрын
,,A tanyán birkák vannak" Hát sajnos a városban is vannak "birkák" 😂😂😂😂😂💞nagyon szeretem a videóid❤
@98lexii81
@98lexii81 4 жыл бұрын
Feldobtad a napom 😂❤ Köszönöm! Nekünk az egyik szomszédunk egy 15 éves srác. Na most mi bármit csinálunk, ott kukkol, és ilyen nagy szemekkel nézi a szomszédokat 😂 A másik meg egy 50 éves nő, állandóan cigizik kinnt, és hallgatózik amikor mi is kinnt vagyunk 😂
Nyaralás A Szüleimmel
18:45
Szabó Kitti
Рет қаралды 116 М.
Amikor A Gyereked Ráfügg Egy Mesére
10:46
Szabó Kitti
Рет қаралды 172 М.
Как мы играем в игры 😂
00:20
МЯТНАЯ ФАНТА
Рет қаралды 3,3 МЛН
Офицер, я всё объясню
01:00
История одного вокалиста
Рет қаралды 5 МЛН
Don't look down on anyone#devil  #lilith  #funny  #shorts
00:12
Devil Lilith
Рет қаралды 3,2 МЛН
GIANT Gummy Worm Pt.6 #shorts
00:46
Mr DegrEE
Рет қаралды 108 МЛН
Élet Diploma Után?
23:24
Szabó Kitti
Рет қаралды 80 М.
ÚRISTEN, SZÜLÖK!!! - 1. rész
23:47
Szabó Kitti
Рет қаралды 636 М.
Minden, Amit A Szüleink "Jobban Tudnak"
14:35
Szabó Kitti
Рет қаралды 59 М.
Karácsonyi Készülődés Gyerekkel
18:13
Szabó Kitti
Рет қаралды 237 М.
MENNYIRE ISMERI A BARÁTNŐM A FÉRFI TERMÉKEKET?😂
12:18
Dezső Bence
Рет қаралды 271 М.
A Nézőink Legnagyobb TITKAIRA REAGÁLTUNK! #3
16:28
Dezső Bence
Рет қаралды 221 М.
TELEFONOK HARCA w/ Andi, Réka és Kitti
15:56
Dóri Végh
Рет қаралды 296 М.
Partiarcok A Táncparketten
15:04
Szabó Kitti
Рет қаралды 168 М.
SZABÓ KITTI I "Kell majd egy testvér..." I Anyasztori évadzáró
22:54
Как мы играем в игры 😂
00:20
МЯТНАЯ ФАНТА
Рет қаралды 3,3 МЛН