Szavakon túl - Stahl Judit (Klubrádió)

  Рет қаралды 301,557

Kadarkai Endre

Kadarkai Endre

Күн бұрын

Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/Kadarka...
kövess Facebookon: bit.ly/Kadarka...
Instán: bit.ly/Kadarka...
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.
A műsor minden vasárnap 13.00-tól hallható a Klubrádióban.
Készítők: Árva Brigitta, Mihók Péter, Rózsahegyi Gábor

Пікірлер: 612
@martibenko4412
@martibenko4412 2 жыл бұрын
Bevallom, elsőre nem tetszett az interjú, furcsa volt látni Stahl Juditot, teljesen másképp emlékeztem rá. Az évek során változik mindenki. Nem tudtam eldönteni, biztos ez az igazi arca? Aztán ma újrahallgattam🙂 és az a véleményem, hogy őszinte volt, nem játszotta meg magát. Kimondottan tetszett, hogy a volt pályatársairól elismerően nyilatkozott/pl. Máté Kriszta/ Jó volt ez is, köszönöm!
@nyulassybeatrix1948
@nyulassybeatrix1948 2 жыл бұрын
jó volt látni Juditot ! ❤
@TheNonameSenki
@TheNonameSenki 2 жыл бұрын
Miért bántjátok? Sok komment konkrétan hányingerkeltő. Nincs ezzel a nővel semmi gond. Sőt. Én kifejezetten megkedveltem.
@klarabotar4608
@klarabotar4608 Жыл бұрын
Proli közönség? Stahl Judit mondta:Jimmynek? Fu
@TheNonameSenki
@TheNonameSenki Жыл бұрын
@@klarabotar4608???
@zsuzsannabognar2292
@zsuzsannabognar2292 2 жыл бұрын
Szerintem nagyon rendben volt. Azt éreztem, hogy jól érzi magát, hogy full őszinte lehet. (...ha van ilyen) Szimpatikus ertekrend, szimpatikus, őszinte útkeresés. ...egyéniség az ketsegtelen.....es hát hányan ülnének a Tényekben, stb. évtizedekig.... Őszintén sajnálom azt aki a hangja miatt alkoholistázza.
@ronaiiren921
@ronaiiren921 Жыл бұрын
Mindenki megnyílik Kadarkai Endrének. Ez a fiú egy zseni. Engem mindig elvarázsol. Köszönöm szépen.
@gabriellakopanyi7081
@gabriellakopanyi7081 2 жыл бұрын
Imádnám azt a műsort, aminek a témája, hogy élték a minden napokat régen.
@mesicszoltan2011
@mesicszoltan2011 2 жыл бұрын
Imádom ha két intelligens ember beszélget! Gratulálok,csak így tovább. 👌🇹🇯😄
@csillaszeman3284
@csillaszeman3284 2 жыл бұрын
Nekem az nem tetszett, hogy többször elmondja magáról, hogy okos és nem 'susketeg'. Szeretem magam eldonteni egy emberről, a mondandoja alapján, hogy okos vagy sem, és ezt nem az alapján teszem, hányszor nevezi magát okosnak. Pont az ellentéte. Az igazán intelligens ember nem állít ilyet magáról.
@flywings111
@flywings111 2 жыл бұрын
Ez pszichológia, csak okos akar lenni, de sajnos nem az. Ki ő? Egy műsorvezető, nem több, attól nem lesz okos. Volt egy szeretője, aki egy könyvkiadót vezetett, kitalálták, hogy főzős könyvekből sokat lehet keresni, körítettek hozzá remek reklámot a barátaikkal akik a TV-ben és médiában voltak és ennyi. Az a projekt is már kifutott. Mit tett le amúgy az asztalra? Semmit. Ő nem egy kutató, egy feltaláló, egy fantasztikus tanár, sportoló vagy bárki olyan akire fel lehet nézni. És ezt tudja magáról is, azért beteg a lelke.
@sonadorasify
@sonadorasify 2 жыл бұрын
Néha beleolvasok kíváncsiságból a kommentekbe a videó megnézése előtt. E szerint most negatív prekoncepciókkal indítottam el az interjút, ehelyett szerintem egy teljesen őszinte, mély és érdekes beszélgetés volt. Az érces hangja pedig csak addig zavaró, amíg arra fókuszálunk, de ha elkezdünk bevonódni és arra figyelni, amit mond, akkor már egyáltalán nem érdekes. Kár hogy sokan learagadtak ott, hogy biztos bedobott két sört és hogy nem mozog a felső ajka. :)
@zsuzsafegyverneki278
@zsuzsafegyverneki278 2 жыл бұрын
Mély? Érdekes?
@sygmaone
@sygmaone 2 жыл бұрын
Ugyan ez
@agneskovacs9305
@agneskovacs9305 2 жыл бұрын
Amikor a Tényekben volt Judit, nekem közömbös volt, nem volt különösebben lényeges, ki olvassa fel a híreket. Aztán amikor a főzőműsort csinálta, kissé ellenszenves lett, folyton drága, "mezei" háziasszonyok számára elérhetetlen alapanyagokat használt, és minden műsorban elmondta, hogy a "hiperszuperekben" lehet kapni ezeket a hozzávalókat. De akkoriban még nem voltak a kisebb városokban sem "hiperszuperek". Aztán, ami legjobban irritált, hogy mindig farmerben és hosszú ujjú pulóverben főzött, mivel én is főzök 20 éves korom óta ezt értelmezni sem tudtam. Hogy lehet egy konyhában, ahol sütnek főznek, meleg van és pára, egyáltalán ilyen öltözékben létezni is, nemhogy sütni-főzni?! Szóval, nem volt soha a szívem csücske, de amit itt most művelnek a kommentelők, azt kb. annyira nem tudom felfogni, mint azt, hogy hogy lehet farmerben és hosszú ujjú pulóverben főzni-sütni. Számomra ez egy jó beszélgetés volt, és én nem láttam semmi olyat rajta, amiket itt sokan irkálnak. Judit okos és értelmes nő, nagyon jó gondolatokkal, észre se vettem, úgy szaladt el az 54 perc, hallgattam volna még.
@tottilotti1
@tottilotti1 2 жыл бұрын
Nem nagyom szimpatikus Stahl Judit. Elegge ideges, eroszakos, es ferfias. Ugy beszél, mintha föl akarná falni az egesz világot.
@agneskovacs9305
@agneskovacs9305 2 жыл бұрын
@@tottilotti1, ideges, erőszakos, férfias? Én ezeket egyiket sem láttam rajta, inkább szenvedélyes. Neki ilyen a habitusa, a stílusa, nem lehet minden nő nyávogó cicababás, én kedvelem ezt a stílust, azt meg különösen, hogy okos és értelmes.
@nemderulki3761
@nemderulki3761 2 жыл бұрын
A beszélgetésnél most a kommentek érdekesebbek. Nem emlékszem még ilyen interjúra a múltból, ami ennyire megosztotta volna a nézőket. Én őszintén mondom nem tudom eldönteni, hogy melyik csoportnak van igaza. Lehet attól is függ, hogy szimpatizálok-e az alannyal vagy nem. Számomra teljesen semleges, nem ismerem a munkásságát. Az nekem is feltűnt, hogy hányszor leesik a keze az asztalról, ez biztos nem csak véletlen, de hogy ez betegség, fáradtság vagy valami tudatmódosító okozza-e azt nem lehet karosszékből megmondani. De simán lehet úgy is látni, hogy egy belevaló, mindent őszintén megmondó vagány csajt láttunk.
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
Hányszor esik le a keze az asztalról és mikor?
@69julcsa
@69julcsa 2 жыл бұрын
De fura..
@The_DogFather
@The_DogFather 2 жыл бұрын
Ez benne van a top 3-ban. Stahl Judit tárgyalási "bunkósága" a legjobb módszer a bullshitelés ellen. Ugyanakkor várok egy Stahl Judit zenei nagylemezt. Ezzel a hanggal és mielőbb! (ez nem kifejezetten "mély hang", kicsit rekedtes is...). :-)
@nyulassybeatrix1948
@nyulassybeatrix1948 2 жыл бұрын
Tény a hangjának van feelingje ! de ahhoz énekelni is tudni kéne :) Keresztes Ildikónak van ilyen típusú hangja és ő tud is énekelni :)
@ditke71
@ditke71 2 жыл бұрын
Remek interjù, nagyon izgalmas és inspiráló nő!
@janospeto831
@janospeto831 2 жыл бұрын
Az egész riport folyamán vegyes érzelmek kavarogtak bennem, hogy mit gondoljak erről a nőről, nem tudtam elhelyezni a világban, de a végére rájöttem, hogy vele is az történt, ami velem! 🥴 Egy idő után bevettem a "Leszarom" tablettát és már nem vitatkozom a hülyékkel! 🤪😂🤣
@evagrimnehunyadvari3360
@evagrimnehunyadvari3360 2 жыл бұрын
Ez jó
@matthias.k.
@matthias.k. 2 жыл бұрын
Érzékeny, okos, belevaló nő, sajátos meglátásai vannak. Nagyon élveztem a beszélgetést. Tudja, érti a saját hülyeségeit, és tud saját magán röhögni. Respect! 👍💙
@hajnas6
@hajnas6 2 жыл бұрын
érzékeny????Egy érzékeny nő nem lesz FELELŐTLENÜL TERHES!! "BORZASZTÓ NAGY SZERELEMBEN " AZ ILYET MEGÁLMODJÁK ! MEGBESZÉLIK! DE EZ AZ ÉRZÉKENY NŐ...SUNYI VOLT..
@picur237
@picur237 9 ай бұрын
@@hajnas6hogy lehet ilyen gyulolkodve irni?!?! Mi az, hogy szerelembol nem lehet gyerek?!?! omfg 🤦‍♀️🤦‍♀️🤦‍♀️
@SiposCsaba86
@SiposCsaba86 2 жыл бұрын
Gyakornok voltam annál a tévénél, ahol ő dolgozott, nagyon régen, talán úgy 15-16 évvel ezelőtt. Felhívtam mint kollégát egy rám osztott szakmai feladat miatt, amiben szükségem volt a segítségére. Emlékszem, ordibált velem percekig telefonban, hogy mit képzelek én, hogy csak úgy hívogatom őt, meg amúgy is. Még elmondani sem tudtam, hogy mit szeretnék, majd lecsapta. Kevés ember tudott olyan alpárian viselkedni, mint ahogyan ő akkor. Tiszteletem így utólag is neki.
@imrekabok6832
@imrekabok6832 2 жыл бұрын
...ez abszolút hihető a számomra, valahogy így képzelem a viselkedését/stílusát.
@Blueslac
@Blueslac 2 жыл бұрын
Én egy moziban láttam. A gyereke nagyon kicsi volt, ő viszont nem foglalkozott vele, csak néha ráordított. Már akkor kezdett a hangja varjúsodni. Azután még annyira sem kedveltem, mint a műsorait. Emlékszem, mást sem sütött, mint muffint. 🤪
@19likewise75
@19likewise75 2 жыл бұрын
@@Blueslac Varjúsodni!!! :D Tökéletesen kifejező!
@valterdaroczy151
@valterdaroczy151 2 жыл бұрын
ja, tényleg, utána meg jöttek a hülyegyerekek és fölfalták, komoly műsor volt...
@ditta8416
@ditta8416 2 жыл бұрын
@@19likewise75 ezen a hasonlaton en is jot nevettem 😂
@ibolyameixner3437
@ibolyameixner3437 2 жыл бұрын
Szerintem ez a sok negatív coment amit írkaltok,hogy dohányzik meg ittas az ő magán ugye.Akinek nem tetszett minek nézte a véleményetek elég alpárii és sértő
@klaranagynehollo708
@klaranagynehollo708 2 жыл бұрын
Ha önnek tetszik, akkor miért olvasa a kommenteket.
@gaborl6837
@gaborl6837 2 жыл бұрын
Teljesen igazad van! 👍
@attila859
@attila859 2 жыл бұрын
Stahl Judit bármiben is vett részt, soha nem láttam, olvastam tőle értéktelen tartalmat. Ez a mostani beszélgetés csak megerősítette a róla kialakult képet. Örömmel látom, -az idő múlásától függetlenül, semmit sem veszített szuggesztív szépségéből! 🙂 Szabadon áramló, jó beszélgetés volt!
@zsolttamas7297
@zsolttamas7297 2 жыл бұрын
Akkor nem láttad a főzőműsorát.
@csillanagy192
@csillanagy192 2 жыл бұрын
Hát, nem tudom. Nem volt könnyű végighallgatni, de hősiesen kitartottam, és végignéztem. Abszolút ambivalens érzéseim vannak. Általában a főzőműsorban és más interjúkban is úgy éreztem, hogy ennek a nőnek nincs egyetlen őszinte megnyilvánulása a sem, minden manír. Ez a beszélgetés nem mondanám, hogy nem volt őszinte részéről, mégis valahogy zaklatottnak éreztem, mint aki nem találja a helyét, és általában nem boldog. Ahogy öregszik, és egyre inkább elemzi a saját életét és gondolatait, egyre inkább belebonyolódik, egyre több kétsége támad, és egyre elveszettebb ebben az egészben. Kissé megterhelő volt végighallgatni, mit gondol önmagáról és a világról. Mindezek mellett szeretem a szakácskönyveit, és sok szempontból tehetséges nőnek tartom. Ezzel együtt számomra megterhelő a személyisége és összességében nem túl pozitív érzelmeim vannak vele kapcsolatban. Túl sok, túl direkt, kissé zavart, és valóban nem kedves nő. Ennél nehezebb csak Prokopp Dórát volt végighallgatni a Friderikusz podcastban.
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
Miért néz bulvártévét, ha ennyire zavarja a nívótlanság?
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
@@bagoly3331 Milyen bulvártévé és milyen nívótlanság? Olyan bulvártévé és olyan nívótlanság, amelyekre Csilla Nagy utalt hozzászólásában, mely hozzászólásra én pusztán reagáltam. Nem vágyom arra, hogy - az Ön szóhasználatát idézve - "szart" lássak, ezért nem kísérem figyelemmel az intézményesített népbutításra szakosodott televíziócsatornák műsorát.
@ofruka
@ofruka 2 жыл бұрын
A tö mondatos válaszok, meg a rébuszok, utalások nagyon megölik a beszélgetést. Nyögve nyelös kicsit…
@Szeptikonline
@Szeptikonline 2 жыл бұрын
Csak annak, aki bizonyos IQ alatt van.
@andisoltesz9248
@andisoltesz9248 2 жыл бұрын
Mintha belenne gyógyszerezve…😱
@mariakokai3482
@mariakokai3482 2 жыл бұрын
tőmondat
@editmate9536
@editmate9536 2 жыл бұрын
Nagyon jó fej a Judit! Élveztem a beszélgetést!
@phenomenon452
@phenomenon452 Жыл бұрын
Engem is érdekelnek a történelmi korok. Örülök, hogy láthattam, hallhattam Juditot. Köszönöm szépen Endre.
@gyorgyikovacs9057
@gyorgyikovacs9057 2 жыл бұрын
Köszönöm nagyon jó beszélgetés volt.
@szira75
@szira75 2 жыл бұрын
Nagyon meg kellett erőltetni magam, hogy végig bírjam nézni ezt az interjút. Erőszakos, frusztrált nő benyomását keltette. Nem egy kellemes személyiség.
@Metty131
@Metty131 2 жыл бұрын
Fantasztikus volt, többször is megnéztem...nagyon tehetséges. Köszönöm Kadarkai Endrének 👏👏👏🍀🍀💯💥💫 Kedvenc barátnőmre emlékeztet.
@mariannkomives4689
@mariannkomives4689 2 жыл бұрын
Elhallgattam volna még pár órán keresztül! Okos, intelligens, sokoldalú ember!
@Bogica133
@Bogica133 2 жыл бұрын
Á még egy gondolat, hogy a görcsösség abból adódhat, hogy minden erejével meg akarja mutatni, hogy ő nem "csak" egy hírolvasó. Talán azért, mert nem sok lehetősége volt erre. Bár, hogy a tényeket "kiművelt emberfők" nézték volna.. 🤔🙂
@mariabajzath9926
@mariabajzath9926 2 жыл бұрын
Érzékeny, okos, sőt bölcs gondolatok. Mióta Stahl Judit "látható", és ami belőle látható, számomra csodálatra és tiszteletre méltó! Köszönöm, hogy szóra bírta.
@PPOOPP33FREEMAIL
@PPOOPP33FREEMAIL 2 жыл бұрын
Nekem is tetszett Judit, a sok gyökér lehúzó kommentelő ellenére is.
@katimatis4193
@katimatis4193 2 жыл бұрын
Sajnos én most is nagy "csalonak " manipulatornak tartom a hölgyet.......annak ellenére amit verbálisan eload.....kaméleon, csal.....
@evaszucs5514
@evaszucs5514 Жыл бұрын
Először, amikor más műsorban láttam kicsit furcsa volt ez a stílusa az addig ismerthez képest.De most,itt már nem annyira furcsa . Egy okos,őszinte ember,aki nekem nagyon hasonló karakter a szintén kedvenc, nagyon okos ,kulsosegekkel nem foglalkozó Albert Györgyihez . Csak neki nem volt a magánéletében ekkora szerencséje.....gyermek és fantasztikus tars tekintetében mint Istennek hála Juditnak.
@laszlonevoros7277
@laszlonevoros7277 2 жыл бұрын
Kedves Judit nagyon jó beszélgetés volt imádtam minden percét! Endre gratulálok ismét remek választás volt!
@krisztinanyeste7316
@krisztinanyeste7316 2 жыл бұрын
Hú, de dohányos-ivós hangja van. Ledöbbentem.
@Blueslac
@Blueslac 2 жыл бұрын
@@oromdulo Cigi
@vecseisz1365
@vecseisz1365 2 жыл бұрын
Ezer éve ilyen a hangja. A főzős műsorában már abszolút ilyen volt, pedig én azt már vagy 15 éve láttam. Ha cigi, pia miatt alakul ki valakinél, akkor az általában több évtized eredménye. Emellett viszont a kor előrehaladtával mélyül a hangunk, lazulnak a hangszalagjaink. Ez a szájelemzés a másik kommentelőtől meg még kevésbé reális, az a hangszínre, hangmagasságra semmilyen hatással nem tud lenni, az az artikulációt befolyásolja. Ilyen a hangja ennyi idősen. Ennyi. Azért mint hangképzést is tanult ember, nem gondolom, hogy ez a hallgathatlan kategória lenne.
@Blueslac
@Blueslac 2 жыл бұрын
@@vecseisz1365 A kezdeti műsoraiban még nem volt ilyen borzasztó. Állandóan bagózott/bagózik. Tipikus cigarettás hang.
@kovacsildiko7982
@kovacsildiko7982 2 жыл бұрын
Én egyáltalán nem gondolom frusztráltnak. Sőt!!! Szerintem sokkal szimpatikusabb, lazább, emberibb, mint régen. Arra pedig egyáltalán nem utal semmi, h. bármilyen "bátorító"dolog "lecsúszott" volna. Az viszont valószínű, hogy a 15 év analízis nagyon sok mindent segít feldolgozni, feloldani, aminek hatására rengeteget változhat az ember. Nagyon tetszett a műsor. Köszönöm szépen!☺
@drewjacobs1990
@drewjacobs1990 2 жыл бұрын
Azt tudjuk hogy akàrcsak az k Zsuzsanna esetèben itt arról van szó hogy a férj a sajàt kapus . Ezèrt is lakik Berlinben !
@Safa-lv2wi
@Safa-lv2wi 2 жыл бұрын
@@drewjacobs1990 :Mindketten.Alibi Brigád
@flywings111
@flywings111 2 жыл бұрын
Ennyire rossz emberismerő lenne Ön? Tényleg kérdezem, hogy nem veszi észre rajta, miután belenéz az interjúba, hogy ez a nő nem százas?
@drewjacobs1990
@drewjacobs1990 2 жыл бұрын
@@flywings111 who gives the fuck
@renatamarki2435
@renatamarki2435 2 жыл бұрын
@@drewjacobs1990 Berlin, nem Párizs. (A többivel egyetèrtek)
2 жыл бұрын
Uhh, Kadarkai interjút még nem szenvedtem így meg, mint ezt. Az, hogy fel sem ismerném, az nem gond, mert mindenki megöregszik. De totál olyan érzésem volt, mintha spicces lenne, szétesett mozdulatok, szavak keresgélése. Mondjuk, ha őszinte akarok lenni, eleve prekoncepcióval kezdtem nézni, mert mikor főzött, akkor a modorosságától a falnak tudtam volna menni, és mikor azt mondta: Erre most jön egy borspuszi.... majd ráőrölt a kajára egy kis borst, fizikailag rosszul voltam a szótól, bors puszi...
@andreasztankovics6566
@andreasztankovics6566 2 жыл бұрын
Nekem éppen az tetszett. "borspuszi"
@timeaz.7124
@timeaz.7124 2 жыл бұрын
Borzalmas nő!Modoros nagyon unszimpatikus volt mindig is nekem!Amugy nagy piás, lehet itt is be volt állva!Nem néztem meg a beszélgetést a személye miatt.
@PIPIPISTA
@PIPIPISTA 2 жыл бұрын
Szerintem irigy vagy. Gyönyörű okos és férfi szemmel kifejezetten kívánatos.
2 жыл бұрын
@@PIPIPISTA nem ismersz. Ha lehet megnézni a hszeket, amiket eddig írtam (nem tudom, lehet-e), nem egy nőnél írtam, hogy milyen szép. Miért lennék más szépségére irigy? Attól én szebb leszek? Ugye, nem. A véleményem, hogy szerintem itt ittas és modoros, akkor is az maradna, ha ő lenne a világ legszebb és legokosabb nője. Mert a szépség jelen vélemény esetén teljesen indifferens.
2 жыл бұрын
@@PIPIPISTA különben annyira kiszámítható és egyben vicces, hogy ha valakinek más a véleménye, egy adott kommentelő típus az "irigy vagy rá, ezért vagy azért" kártyát húzza elő. Pl. Győzike is ezzel operál, de Kasza Tibi, vagy a Schobert házaspár. Ha valaki véleményt ír, akkor jön a követőtábor és leírja, te azért gondolod ezt vagy azt, mert irigy vagy a sikerekre, a szépségükre, a pénzükre. Én köszönöm, de elvagyok a saját külsőmmel, ami van, akinek bejön, van akinek nem, az észnek, amennyi megadatott.
@bodza889
@bodza889 2 жыл бұрын
Huh, azt hittem érdekel mit mond és rájöttem pár perc után, hogy se az ember se a munkássága nem izgat. Nagyon modoros, utálom az ilyen embereket. Endre, Te is kinlodtal.
@beatalaszlo1642
@beatalaszlo1642 2 жыл бұрын
En a Horgos Eszternél éreztem ezt.
@elizabet1289
@elizabet1289 2 жыл бұрын
Valaki segítene megérteni, hogy mi a fészkes fene történt? Ha jól értem Judit együtt volt a férjével, de történt köztük egy mosolyszünet, ami alatt ő eszméletlen szerelmes lett, teherbeesett, a férfi elhagyta, és a férje ezekután VISSZAMENT hozzá?
@Rzsi
@Rzsi 2 жыл бұрын
Igen, azóta is ( első perctől) együtt nevelik a kis(nagy)lányt
@agneskovacs9305
@agneskovacs9305 2 жыл бұрын
Nem így volt a sorrend. 😆 Nem mosolyszünet volt, és ezalatt lett eszméletlen szerelmes valakibe, hanem előbb lett eszméletlen szerelemes, és aztán jött a mosolyszünet.🙃 Én legalábbis így tudom, meg Judit is ezt mondja most. De nem váltak el, a férje kiköltözött Amerikába, Judit terhes lett, a pasiknak nem kellett akkor, se ő, se a gyerek, ezért visszahívta a férjét, aki jött, már a szülésnél is ott volt, és az ő nevére került a kislány. Azt azért hozzá kell tenni, hogy 16 éves koruktól együtt voltak, amikor Judit terhes lett "már" 35 éves volt, ezért én azt gondolom, hogy nem jött nekik össze közös gyerek, a másik pasitól pedig hamar terhes lett, és ezért is fogadta el a férje a kislányt, ha nem is övé biológiailag, de ő nevelhette fel, így lett gyereke. A gyerek azé, aki felneveli. 🙂
@elizabet1289
@elizabet1289 2 жыл бұрын
Koszonom a valaszt. Mindenesetre nem gyakori eset, hogy egy ferfi azok utan visszamegy egy nohoz, hogy MASTOL teherbe esett.. es meg fel is neveli a gyereket. Egyedi eletut.
@agneskovacs9305
@agneskovacs9305 2 жыл бұрын
@@elizabet1289 , igen egyedi, de valahol szép is egy ilyen elfogadás és összetartozás ennyi éven át. Azt csak úgy halkan jegyzem meg, hogy sok férfi neveli úgy a mástól származó gyereket, hogy azt hiszi az övé, vagy esetleg tudja is, hogy nem, mégsem bánja, én ismerek is ilyet.
2 жыл бұрын
Egy korábbi interjúi egyikében mondta, hogy 26 éves kora óta akart/nak gyereket. 35 évesen született a lánya. Ez elég hosszú idő a meddőséggel való viaskodásban.
@izabellanemes6271
@izabellanemes6271 2 жыл бұрын
Jaj Kadarkai Endre olyan jó, hogy meghívtad Juditot, annyira hiányzik, hogy a médiában már nincsenek manapság mély hangú nők, olyan jó volt már csak hallgatni is 😎
@xy-ke4qd
@xy-ke4qd 2 жыл бұрын
Jó hallgatni?!Alig forog a nyelve a szájában, nehéz megérteni azt is, amit mondani próbál, nulla visszafogottsággal. Szerintem nincs rögzítve a műfogsora, azért keni így el a szavakat... Vagy alkoholista. Régen valóban szép hangja volt, de mára már vállalhatatlan lett szegény. Lenézi a prolikat, miközben totál úgy viselkedik ő is... Hiába, aki nem tud intelligensen kifinomult lenni, az mindig büszke arra, hogy kimondja azt, amit gondol.....
@divinusmaximus1315
@divinusmaximus1315 Жыл бұрын
Férfiként mondom... ez nem az a mély duruzsoló női hang, amit a férfi szeret ha a fülébe súg. Ez valami más, nagyon kellemetlen, reszelős, mintha egy 40 éve dohányzó és valószínűleg tüdőrákos alkoholista hangja lenne. De! Ne a hangja alapján ítéljük meg az embert. Van a történelemben nagyon sok hatalmas igazi ember, akinek még csak nem is ismerjük a hangját és mégis akár évszázadok óta felnézünk nagyságára... :)
@Work-From-Home-Worldwide
@Work-From-Home-Worldwide Жыл бұрын
@@xy-ke4qd Sikerült megragadni a lényeget, tökéletes hölgyem/ uram. Ne ítélj, hogy ne ítéltess...
@kristyparis8047
@kristyparis8047 Жыл бұрын
Zenei fülemet nagyon bántja ez a reszelt hang...régen sem szerettem nézni erőszakosnak véltem...reméltem ez az interjú megváltoztatja a nézetemet ...kár a pohárhoz nyúlni ha az élet megingat. 😢 A legjobbakat kívánva neki! 😊
@eva1842
@eva1842 2 жыл бұрын
Nem szimpatikus.Sosem volt az.Ez az interju megerositett.
@zoltanillestoth2278
@zoltanillestoth2278 2 жыл бұрын
"értelmiségi közönség" 18:25-nél :D
@ritaughy6099
@ritaughy6099 2 жыл бұрын
V.s. " proli közönség....."
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
Igen, az a magától értetődően kijelentett megállapítás 18:25-nél, miszerint a bulvártévékknek "értelmiségi közönség"-e volna, valóban meghökkentő, és arra utal, mintha itt valami nagyon-nagyon félre lenne csúszva. Mégis, mit képzelnek magukról ezek az emberek, és milyen hamis képzeteik lehetnek a valódi értelmiségi lét reprezentánsairól? Én a műsorvezető helyében speciel megkérdeztem volna, hogy riportalanya szeret-e olvasni, mit olvasott utoljára, és melyik 10 könyv a kedvence? Kíváncsi lettem volna a válaszokra, na meg a metakommunikációra, mimikára, testtartásra.
@dankaig
@dankaig 2 жыл бұрын
Abszolutt illuzió romboló volt. Értem hogy a tv mást mutat,mást érzel emberekről,de nem tudom,úgy kb 10-15 év felépitett vagy látott image omlott bennem össze. És valaki írta itt kommentben,mintha ivott volna,amugy hallani is valamit,mintha ki lenne száradva a szája. A hangjától pedig megijedtem elsőre. Ezt inkàbb nem kellett volna látnom.
@goldenbird1030
@goldenbird1030 2 жыл бұрын
Imádom ezt a nőt. Ha végre látok, vele interjút, mindig messzemenőkig inspirál. Köszönöm.
@Juniperus_Godegara
@Juniperus_Godegara 2 жыл бұрын
Jól rávilàgít Stahl Judit az interjú elején arra, hogy Kadarkai mekkora közhelyes hülyeségeket kérdez.
@malfoy555
@malfoy555 2 жыл бұрын
Nem rávilágított hanem erőszakosan ráripakodott.
@acstibor8357
@acstibor8357 2 жыл бұрын
Úristen, mennyit dohányzik Jutka? Iszonyatosan reszelős a hangja!
@StillsandFilms
@StillsandFilms 2 жыл бұрын
Amennyire tudom láncdohányos. Ehhez képest elég szép a bőre.
@eszternagy334
@eszternagy334 Жыл бұрын
Láncdohányos… borzasztó lett:(
@MA-kv2pr
@MA-kv2pr 2 жыл бұрын
Hát ez fájt...Szegényke annyira mesterkélt, annyira akart minden pillanatban valami nagyon okosat mondani, hogy rossz volt hallgatni.
@zsuzsafegyverneki278
@zsuzsafegyverneki278 2 жыл бұрын
Pontosan!!!
@PIPIPISTA
@PIPIPISTA 2 жыл бұрын
Lehet nő vagy. Nekem nagyon bejön.
@laszlosomogyi859
@laszlosomogyi859 2 жыл бұрын
A vizuális kommunikáció hiánya egyre nagyobb probléma napjainkban,hozzászólásod alapján téged is érint.
@puppetmirror
@puppetmirror 2 жыл бұрын
Nekem nagyon tetszett a beszélgetés…!
@mihalykun6715
@mihalykun6715 2 жыл бұрын
A hangja...
@avophagusa
@avophagusa 2 жыл бұрын
A kedves hölgy hány doboz cigit pusztít el annak érdekében, hogy ilyen orgánuma legyen? Mintha egy éltes kofa lenne a Boráros térről.
@zsofiaeri2075
@zsofiaeri2075 2 жыл бұрын
Szörnyű , de tényleg így van ... olvasom a kommenteket miközben hallgatom , s lassan értem a sok negatívat ... mintha részeg lenne ha a képet nem nézem .. s emellett mintha nagyon boldogtalan lenne s leplezni akarja .. :(( tényleg sajnálatot vált ki ... ( ennek ellenére mond érdekes elgondolkodtató dolgokat csak ki kell hámozni . )
@gabriellaszeleczki901
@gabriellaszeleczki901 2 жыл бұрын
Imádtam! Köszönöm szépen! 😀
@agnesgyorgy3904
@agnesgyorgy3904 2 жыл бұрын
Végig olvastam a kommenteket,nem tudom,hogy ki mit nézett,ki mit hallgatott,szerintem egy ritka őszinte emberrel beszélgetett Kadarkai Endre. Köszönöm ❤
@karolykovacs2299
@karolykovacs2299 2 жыл бұрын
Ugyanezt érzem, nem is értem, hogy hogyan, és miért sikerül ebbe a riportba belekötnie ennyi embernek...
@MsCollin11
@MsCollin11 2 жыл бұрын
Nem szeretik, ha egy nő ilyen. Az álszent kedveskedők, vagy az áldozatok mindig jobban bejönnek az embereknek. Fekete és fehér van számukra. Èn teljesen értem őt. Szétszórt, ugyanakkor rendkívül intelligens, folyton fejlődni akaró. Nyughatatlan.
@hajnas6
@hajnas6 2 жыл бұрын
@@MsCollin11 Ha egy átlagnő teszi ezt hogy azt SE TUDJA KI A GYEREKE APJA???ÉS ELVETETI MAGÁT egy ,,,balekkel???Mindenki sárbadöngöli. DE egy plasztikázott 20 évvel ezelőtti "jó" tévésnek MINDENT LEHET!Mitól volt jó tévés???FELOLVASTA A KEZÉBE ADOTT SZÖVEGET. Ezt ő maga mondta itt most..AKKOR???
@MsCollin11
@MsCollin11 2 жыл бұрын
@@hajnas6 á, itt van a kutya elásva, az előítélet. Mindent értek. Plusz azért ön is jól sárba döngölte azért.....
@tottilotti1
@tottilotti1 2 жыл бұрын
Masodszor is vegig nézve, jobban meg értem Juditot,szinpatikusabb. úgy látom , megviseltek őt az életeben a mély fajdalmak. Latni idegileg meg van viselve,kivan idegileg.
@Work-From-Home-Worldwide
@Work-From-Home-Worldwide Жыл бұрын
És ezt a tisztelt publikum elmondta már alkoholistától kezdve mindennek. De ez legalább nem őt minősíti. Sok minden lehet, egészségügyi problémák is akár.
@dorahalasz2219
@dorahalasz2219 2 жыл бұрын
Az első interjú, amit nem bírok végignézni 😔
@endrenemucza4040
@endrenemucza4040 2 жыл бұрын
Dettó.
@zsuzsafegyverneki278
@zsuzsafegyverneki278 2 жыл бұрын
Végig néztem de 7x szakítottam meg. Endrében bíztam.
@evasztrimbej1128
@evasztrimbej1128 2 жыл бұрын
Haja a szájában annyira idegesítő. Nem tudtam figyelni mit mond.Pedig azt hiszi nagyon különleges Pedig nem.Csak modoros.
@katamarkos3575
@katamarkos3575 2 жыл бұрын
Valoban nagy igazsag. Egy ido utan nem hivatkozhatunk a szuleintkre.
@bibortenger
@bibortenger 2 жыл бұрын
Jaj, nagyon jó beszélgetés volt! Olyan volt néha, mintha kulcslyukon leselkedtem volna...
@gabormegyeri325
@gabormegyeri325 2 жыл бұрын
Ha jól emlékszem a szakácskönyve nettó lopás volt. Botrány volt belőle hosszú ideig.Gyorsan felejt a magyar.
@gabormegyeri325
@gabormegyeri325 2 жыл бұрын
Nigella Lawson
@simonjuli1223
@simonjuli1223 2 жыл бұрын
Gábor Megyeri, ez merő rossz indulat hogy szakácskönyv lopás. Semmiféle botrány nem volt, csak a gonosz emberek kitaláció ja.
@gabip.7718
@gabip.7718 2 жыл бұрын
Én nem. Az egész főzőműsora kamu volt. Amikor a kezét mutatták, az nem az ő keze volt, amikor egèsz alakban mutatták, annyira béna volt, hogy fájt nézni. Egy tojást nem tudott feltörni, mindent kiborított. Tuti, nem tud főzni.
@lacko223
@lacko223 2 жыл бұрын
Amikor Mucsi nagyon-nagyon alkoholista férfi karaktert alakít. Igen, az kb ilyen.
@zuzmara1mariakiss964
@zuzmara1mariakiss964 2 жыл бұрын
Hát ez megint egy nagyon jó bszélgetés volt Köszönöm!
@Vamosember
@Vamosember 2 жыл бұрын
A világ ferde szemmel
@mini21
@mini21 2 жыл бұрын
Ennyi rosszindulatú megjegyzést a hozzászólásokban! Sokkal mélyebb a mondanivalója, mint ahogy gondolják.
@kovacsildiko7982
@kovacsildiko7982 2 жыл бұрын
Egyetértek!
@zsuzsakertesz6921
@zsuzsakertesz6921 2 жыл бұрын
Hát elég mély volt a "proli", kontra értelmiség.
@mini21
@mini21 2 жыл бұрын
@@zsuzsakertesz6921 És ha jobban meg gondoljuk, igaz. De a mondat folytatódik. Értelmeztem, meg értettem. Így egészen másképpen hangzik a szó! Nem bántó.
@norapal5394
@norapal5394 2 жыл бұрын
Nagyon tetszik gördülékeny érdekes. Várjuk a folytatást.☺️☺️☺️☺️☺️
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
Már aki várja.
@johngood8742
@johngood8742 2 жыл бұрын
Közhelyes vagy Endre, mint Joshi Barath!
@alicastancz7704
@alicastancz7704 2 жыл бұрын
Okos Hölgy, okos Úrral beszèlget,èlveztem minden pillanatát! Köszönöm!
@MyErika70
@MyErika70 2 жыл бұрын
Mindig unszimpatikus volt. Most is. Albert Györgyire hajaz.
@Protonset
@Protonset 2 жыл бұрын
Vannak, akikből érthetetlen hogyan lett tévés, de az méginkább, hogyan maradhattak a médiában hosszú évekig. Mindenesetre az ilyen emberekkel azonolsulni ... De hát nem vagyunk egyformák.
@editvaranyi4232
@editvaranyi4232 2 жыл бұрын
Én sem értem, mit keresett ott! Jól elélt a hamis nimbuszból!
@gabortoth1017
@gabortoth1017 2 жыл бұрын
Kb a negyedéig birtam nézni! Csóri Endre most megdolgozott rendesen a pénzéért,ilyen fos riportalanya rég volt már! Egy őszinte pillanatot,mondatot,mozdulatot nem találtam ebben a nőben,aki szerintem smink nélkül összetéveszthető Horváth Charlie-val úgy fizimiskára mint hangra! Gyanítom hasonló okokból! Persze tévedhetek,de....
@beatrixgellertnetoth6308
@beatrixgellertnetoth6308 2 жыл бұрын
Sajnálom ,hallgathatatlan...
@zsuzsakertesz6921
@zsuzsakertesz6921 2 жыл бұрын
😂😂
@sba200803
@sba200803 2 жыл бұрын
Borzasztó. A Mérő László-féle Világtalálkozót nem sikerült überelni, de vészesen közel volt...
@silentboy0306
@silentboy0306 2 жыл бұрын
igazából soha nem voltam oda Stahl Juditért, teljesen közömbös volt számomra. Anno a Tényekben (ami a Tények volt akkor) semmi gond nem volt vele, a gasztroműsorai kifejezetten idegesítettek,de ez a személyes véleményem persze. Viszont a fenti riport alatt folyamatosan kellemetlenül éreztem magam, az indokolatlan nevetések, a sokadik mellékönyökölés az asztalon, az összefüggéstelen mondanivaló. Nem volt jo ezt látni. Tök mindegy, és nem is jogom ítélkezni hogy minek a hatása ez,de ez az interjú nem kellett volna hogy megtörténjen.
@rga7482
@rga7482 2 жыл бұрын
Bocs hogy kiöntöm a lelkem, de azért vicces, hogy az egyetlen olyan komment, ami értékelhető. Szóval ez a nő a példa a magyar sztár, gazdag stb emberekre akikért még oda is vannak. Ez a nő, ahogy végig gondolom a karrierjét, szörnyü volt. Nyomták mindig is, pl épp a férje, aztán irni kezdett, de inkább azt kell mondani, hogy másolni, vagy forditani amgolból, mások recept könyvét. Lebukott vele, de Magyarországon természetesen ennek semmi következménye, sehol, a rajongó tábort sem érdekli, zavarja. Aztán számomra végleg eltünik, de nem tud eléggé, ime megint itt van, szárnyal, csak már hangja szinte nem emberi, én is azpn gondolkodtam miért, bár ahogy ránézek is fura gondolataim támadnak. A tipikus anti nő látható itt. Azért nem akartam otthon sosem gazdag lenni, mert féltem, hogy ilyenné válok.
@ritaughy6099
@ritaughy6099 2 жыл бұрын
Ezek a ripacs fullnyomatekos felkiáltások : ha' persze! Persze! Igeeeeeeen. Dehooooooogy....!!! Neeeeeeeeeem... Hatásszünettel...
@tundehegelsberger2384
@tundehegelsberger2384 2 жыл бұрын
A hangjától kiver a víz. Láncdohányos gusztustalan . Soha nem bírtam nem is hiányzott .
2 жыл бұрын
@@rga7482 Jó gondolataid vannak... miért nem vállalod rendes névvel?
@rga7482
@rga7482 2 жыл бұрын
@ ez a rendes nevem :D Rucz Gábor England, most mitől jobb? :) Múltkor a saját haverom írja, xy nem vállalja az arcát! Nem tudom miről volt szó, írtam neki : Bélam! Ha vállalja akkor elmész Kazincbarcikara megkeresed és szájon vágod? :D
@zsoltdr.viniczay7276
@zsoltdr.viniczay7276 Жыл бұрын
Az a ritka és jó, amikor valaki azt mondja: nem tudom, és mi tudjuk, hogy tudná. Fordítva gyakoribb. Jó volt egy / két/kedves Embert hallgatni.
@1krekels
@1krekels 2 жыл бұрын
Szó szerint megijedtem a hangjától... 😀 Ráadásul kicsit olyan itt, mint aki nem teljesen 100-as. Valami tuti nincs rendben vele...
@bernadettjuhasz9365
@bernadettjuhasz9365 2 жыл бұрын
Én is 😂
@nikinagy7157
@nikinagy7157 2 жыл бұрын
Na ez jutott eszembe nekem is! Az egri váras story az tetszene ha megcsinálná....de ennyi jött át!
@annemondi
@annemondi 2 жыл бұрын
Mi történt Judit hangjával? Amikor megszólalt, én tök komolyan azt hittem, hogy egy férfi beszél. Nem gúnyból mondom, éppen félrepillantottam, nem láttam a képet, és azt hittem, hogy rossz videót választottam, mert ez egy férfi hangja, nem nőé, de aztán láttam, hogy Judit az.
@cristalpainting
@cristalpainting 2 жыл бұрын
Nem tudtam végighallgatni én sem.
@beatrixmarczinka8246
@beatrixmarczinka8246 2 жыл бұрын
Lánc dohányos
@gatis3977
@gatis3977 2 жыл бұрын
Semmi rejtélyes, ezt teszi a dohányzás.
@goldenbird1030
@goldenbird1030 2 жыл бұрын
Mindig is ilyen volt a hangja.
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
Azért az eléggé szánalmas, hogy a hozzászólók 90 %-hoz az jut el, AHOGYAN beszél, és nem az, amit MOND.
@imrekabok6832
@imrekabok6832 2 жыл бұрын
Ez egy "szép előadás" volt... Remek színésznő vált volna belőle ilyen szuggesztív előadásmóddal... Sajnos úgy érzem, mintha nem is ő lenne. Emlékeim szerint, régen nem volt ilyen frusztrált. Persze az ember változhat az élete során, főleg ahogy idősödik. Olyan érzésem volt, mintha egy kis "bátorító" alkohol is lecsúszott volna, de a gyermeke is részt vett ezen a beszélgetésen, úgy meg csak nem megy oda. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy sajnáljam a látható nyűglődése miatt, vagy kedveljem.
@zsuzsafegyverneki278
@zsuzsafegyverneki278 2 жыл бұрын
Én is úgy éreztem hogy nyűglődik ezáltal én is nyűglődtem. Endre miatt végig néztem.
@0123mandarin
@0123mandarin 2 жыл бұрын
hát pedig tuti ivott vagy valami egyebet használt. 1000%. az, h gyerek van vagy nincs a közelében, egy idő után már nem érdekli az alkeszokat. van tapasztalatom, sajnos
@prompt4196
@prompt4196 2 жыл бұрын
Miért játszaná el valaki, hogy frusztrált, amikor valójában nem az? Fordítva még csak-csak el tudnám képzelni, de egy ilyen játéknak semmi értelme nincs szerintem.
@prompt4196
@prompt4196 2 жыл бұрын
@@0123mandarin Az ország 10%-a alkoholista, a másik 90 meg alkoholista-szakértő. Nemtom én többször odahajoltam a monitorhoz és megszagoltam, de nem éreztem hubertus-illatot. Kadarkai egyébként kirakhatna egy üveg bármit, és koccinthatnának az elején, utána már sokkal több ideje jutna a nagyeszű nézőknek/hallgatóknak arra, hogy az elmondottakon rágódjanak ahelyett, hogy vajon mit ittak. Ott lesz képernyőn: bort, ok, léphetünk tovább.
@blanchelipton7616
@blanchelipton7616 2 жыл бұрын
Ha nem tudnám a nevét nem ismertem volna fel
@skeptikasubb9169
@skeptikasubb9169 2 жыл бұрын
Pontosan ezt érzem én is. Tuti nem ismertem volna fel ha nem tudom, hogy ő a vendég, de még így is illegetem a fejem hogy milyen nézőpontból emlékeztet rá. Nagyon nem őt látom. Nem hibáztatom érte mert aki megteheti az tegye és vásároljon "időt". Ő szerintem többször is járt szépségsebésznél és visszavásárolt egy kis időt a fiatalságából. Jól tette! Nagyon szép ez a nő de ő nem Stahl Judit.
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
Rendkívüli veszteség lett volna.
@adriennjuhasz7191
@adriennjuhasz7191 2 жыл бұрын
Maga az interjú tetszett, Endre fantasztikus volt, mint mindig. Judittal kapcsolatban csak azt éreztem, hogy őszintének akar látszani, de nem az. Kiegyensúlyozottnak akar látszani, de nem az, vidámnak akar látszani, de nem az. Nehéz volt végignézni, mert nem szeretek úgy egy interjút hallgatni, hogy az alany végig egy szerepet játszik, és úgy gondolja, ezt nem veszi észre a hallgató. Mindenesetre sajnálom, hogy nehézségei vannak, és hogy ezeken nagyon nincsen túl...
@adelusz
@adelusz 2 жыл бұрын
Pontosan így èreztem én is.
@boglarkagellen4944
@boglarkagellen4944 2 жыл бұрын
@@adelusz Húú, nagyon furcsa volt.
@venefica01
@venefica01 2 жыл бұрын
Huh, ezt kínlódás volt végignézni, hallgatni. Szerintem Endre is kínlódott, próbált kapcsolatot találni vele, de nagyon zavarhatta ez az állapot!
@sonadorasify
@sonadorasify 2 жыл бұрын
Úgy köszönt el Judittól Endre, hogy "nagyon élveztem". Emlékeim szerint ezt nem teszi hozzá minden elköszönéshez kötelességszerűen, tehát valószínűleg élvezte. Illetve én magam sem éreztem rajta izzadságszagot, megvolt a kémia és az őszinte érdeklődés részéről.
@kovacsfanni880
@kovacsfanni880 2 жыл бұрын
Szerintem mi más mozit néztünk! 😅 Tele volt értékes mondatokkal!
@arpadnefeleki145
@arpadnefeleki145 2 жыл бұрын
Nem lett szerethetőbb. Egyszer bent volt JG műsorában, akkor is most is nehezen néztem végig. Kadarkai végtelen finomsággal próbálta valamiféle mederben tartani a beszélgetést.
@CSAKEGYSAS
@CSAKEGYSAS 2 жыл бұрын
én viszont a D.T. műsorában láttam,ott jó volt. meg régebben a F.T.-nél is vendég volt!
@Devilrose1000
@Devilrose1000 2 жыл бұрын
Érdekes, múltkor a Megasztáros két elhunytról is vihogva mesélt személyes történeteket(ittas állapotban volt a Bajor stb)...az pipa, azt mindenki imádta. Most itt van Judit, akinek érces a hangja és felvállalja, hogy nem tökéletes. Erre ő a rossz meg az alkoholista...hát gyönyörű.
@Amy-ov7ff
@Amy-ov7ff 2 жыл бұрын
Egyetértek… az emberek nem tudnak mit kezdeni az intelligenciával és az önazonossággal. A letisztult, érett, sallang-mentes személyiséggel pedig végképp nem.
@MsCollin11
@MsCollin11 2 жыл бұрын
Mert nő....előítélet
@Pipacs1245
@Pipacs1245 2 жыл бұрын
@@Amy-ov7ff nagyon letisztult ezzel a rottyant hanggal meg alkesz fejjel 😃
@malfoy555
@malfoy555 2 жыл бұрын
Indulatos, bántó stílusban reagál, minden kérdésen fennakad. Iszonyatos diszkomfort érzést keltett nézni és hallgatni.
@Bettibiloba
@Bettibiloba 2 жыл бұрын
Annyira szepen kinyilt a ve'ge're igazi kreativ nö..
@katalinszorenyi205
@katalinszorenyi205 2 жыл бұрын
Ez illúzió romboló volt… ☹️
@hajnas6
@hajnas6 2 жыл бұрын
Kedves Judit. Ez csak egy nyakatekert magyarázkodás! Ha egy férfi elhagyja a "szerelmét"!!! az NEM VOLT SZERELEM!HA OTTHAGYJA A TERHES"SZERELMÉT" AZ NEM EMBER! EGY UTOLSÓ SENKI. ..Aztán ezt mindenki ugy magyarázza ahogy tudja...Magának elég jó magyarázkodás sikerült.!!DE???MI ÉRTELME??
@andreaungvari20
@andreaungvari20 2 жыл бұрын
Nemrégiben láttam Vele egy másik interjút,ha jól hiszem Endrei Judit vendége volt. Ezt azért néztem meg,mert úgy gondoltam ,valamit 'benéztem'!? De nem. Ő mondta ki : PROLI! Nos pont ilyen afekta,ápolatlan,fennhéjázó, üres! Emlékszem a főzéseire,az sem volt nagy durranás,csak a drága alapanyagok- gépek,és a lényeg hiányzott: a TŰZ! Valamikor volt néhány vicces interjú amit csinált elmaszkírozva ,azt sem értettem. Talán sokoldalúnak akart tűnni,de egyik munkájában sem alkotott nagyon kimagaslót. Úgy érzem még mindíg keresi önmagát,pedig jól elvesztette! Mindegy hogy minek a hatására,de teljesen szét van esve! ( Albert Györgyi magasan, felkészült,okos,intelligens ember volt! Semmiképpen nem érhet a nyomába sem!!!) UI: Szánalmas: 'PROLI'!
@katiszekendi9568
@katiszekendi9568 2 жыл бұрын
Köszönöm a jókívánságot a hét végén megbeszéljük a hét végén
@gatis3977
@gatis3977 2 жыл бұрын
@@katiszekendi9568 Ezt biztos ide szántad?
@MsCollin11
@MsCollin11 2 жыл бұрын
Mi számodra az ápolt? Mitől ápolatlan? Jézusom, de rosszindulatú gondolatok! Ha valaki proli, hogy lehet fennhèjazó?
@gabip.7718
@gabip.7718 2 жыл бұрын
@@MsCollin11 nekem is mindig koszosnak tűnt. Egyszer láttam élőben, tényleg az volt: ápolatlan, slampos.
@MsCollin11
@MsCollin11 2 жыл бұрын
@@gabip.7718 Nekem nem tűnik egyáltalán annak..... De még ha annak is tűnik valakinek, épp nem azt kène méltatni, hanem a tartalmat. Ez rendkívül felszínes, sznob és elitista....az ilyentől rosszul vagyok.
2 жыл бұрын
Kifejezetten nagyon szerettem ezt a beszélgetést. És a munkáit is. Jó volt műsorvezetőnek, szuperek a szakácskönyvei, a főzős műsorai. És a kiadója is profi. Örülök, hogyha egy okos, sikeres nő, képes őszintén beszélni.
@evigyore2387
@evigyore2387 2 жыл бұрын
Nagyon furcsa nő. Régen is annak éreztem. Talán a főzőmusorban tűnt a legkozelibbnek. A hangja bántja a fülem, a gesztusa, a mimikaja, a magában nevetese, mind furcsa, távoli nekem. De nem hízott el, a haja nagyon tetszik, vagány fiatalos ez a sebtében összefogott haj. Az arca korához képest nagyon jó állapotban van, nem lóg az arca, V-alaku, ranc semmi. Nem tudom milyen kezelesre jár, de nagyon jó. Én nem hangoztatnam a helyében h milyen okos vagyok, mert visszás. A beszélgetés zagyva. A musorvezeto nagyon jó volt, nem az ő hibája.
@adriennerdei7271
@adriennerdei7271 Жыл бұрын
Ugyanezek jutottak eszembe. És az, hogy sok vendég, akit meghív Endre, már x éve képernyőn van és legtöbbjük idősebbként lehiggadt, nyugodt, ,,megbölcsült” valahogy kibékült önmagával, de nála pont ennek ellenkezőjét érzem. Zsizseg, nyugtalan, olyan boldogtalannak tűnik.
@v6bandie
@v6bandie 2 жыл бұрын
Imádom az ilyen jellegű elmebeteg őszinte csajokat ! Köszönöm Endre!®️👌😃
@martabenczik2426
@martabenczik2426 2 жыл бұрын
Ez is egy szuper beszélgetés első része volt! Szeretném a második részt is látni, hallani! Szerintem Friderikusz kezdhet féltékenykedni!
@rga7482
@rga7482 2 жыл бұрын
inkabb gusztustalan
@82pele
@82pele 2 жыл бұрын
@@rga7482 ?
@gizellagaal8418
@gizellagaal8418 2 жыл бұрын
Nem szokvanyos a karaktere,okos tehetseges sokoldalu emberi hogy mennyire oszinte es a reszletek vitathatoak
@petramate3874
@petramate3874 8 ай бұрын
Hú, finom leszek..borzalmasan fura és mesterkélt....kisgyerekként sem csipáltam, úgy látszik nem véletlen...
@mariamigneprazsmari7154
@mariamigneprazsmari7154 2 жыл бұрын
Szívből köszönöm! Nagyon tetszett a beszélgetés! Okos, őszinte és még mindig gyönyörű Nő!
@erzsebetzuban2138
@erzsebetzuban2138 2 жыл бұрын
Endre! Ezt folytatni kell, nagyon rövid volt az idő, és még a szavak alig 10%-át érintettétek csak!
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
Inkáb nem kellene folytatni, ez is tökéletesen érdektelen volt.
@erzsebetzuban2138
@erzsebetzuban2138 2 жыл бұрын
@@nyekurity Szerintem, te kikapcsolhatod, vagy el se indítsd, de nekem rövid volt, és maradt még érdekesség
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
@@erzsebetzuban2138 Önnek legyen mondva.
@ibolyanagy-schuller3575
@ibolyanagy-schuller3575 2 жыл бұрын
Nem volt könnyü interjúalany szerintem.Bravo Endre,hogy sikerült végül is a nagyon különbözö hullámhosszakat és stilust közeliteni egymáshoz.Az elején kicsit döcögösen indult a beszélgetés...Kétség kivül okos nö,de hogy nem a szivek királynöje,az biztos.Az is igaz,hogy nem is akar az lenni. Amit nem értek, miért kell Juditnak a botoxot ennyire túlzásba vinni?A mimikája nagyon leszükül ezálltal és messze van a természetestöl.Engem zavart az is pl,hogy az arc szine annyira elütött a kar és a kéz szinétöl.Mig elöbbi barna volt,utóbbi kifejezetten vörös...De ez lehet hogy a sminkesek dolga...
@csillakomjati4729
@csillakomjati4729 2 жыл бұрын
Én szerettem a főzőműsorát, mert annak volt egy kerete, mégis színessé tudta tenni apró anekdotákkal, illetve azzal, hogy belecsempészte a személyiségét. Itt most sajnos szétcsúszottságot láttam, mintha kommentálna egy filmet, de az a film csak az ő fejében megy, mi nézők nem látjuk, így nem is igazán értjük a kusza gondolatait. Kár érte!
@JaneDoe-Jane
@JaneDoe-Jane 2 жыл бұрын
Sokan utáltuk, folyamatosan nyalogatta az eszközöket, az ujjait..., kapott is érte épp eleget.
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
@@JaneDoe-Jane Nem volt kötelező sem őt, sem semmifele tévét, különösen nem bulvártévét nézni.
@krisztinamann6634
@krisztinamann6634 Жыл бұрын
​@@nyekurity Nem kötelező mások kommentjét olvasni😜Van más, sthal konyhája, sthal magazin.😂Olvasd azt. El kéne fogadni mások véleményét is. Nemcsak a sznob performacipuncimanciké létezik.😂😂😂
@attilaboros4165
@attilaboros4165 2 жыл бұрын
Nagyon tetszett a műsor,szeretem a beszélgetős műsorokat!!
@glasswebgallagherbuddy2926
@glasswebgallagherbuddy2926 2 жыл бұрын
Amúgy a kezét is érdemes megnézni
@hajnas6
@hajnas6 2 жыл бұрын
CSÚNY LAPÁT DURVA ERŐSZAKOS FÉRFIAS. EZ NEM NŐI KÉZ..SZÖRNYŰ DE MINDENT KIFEJEZ
@evabarsineszilvasi1567
@evabarsineszilvasi1567 2 жыл бұрын
Régen is csúnya volt a keze.
@joelo-y1z
@joelo-y1z 2 жыл бұрын
Arra odafigyelni, hogy a másik mit akar kifejezni, és tisztelettel beszélni vele, az az igazi okosság. Endrében ez megvan, Juditban nincs meg.
@Erika-sx1cb
@Erika-sx1cb Жыл бұрын
Nem is értem ezt a sok támadó, rosszindulatú véleményt.. Én nagyon kedvelem Stahl Juditot, intelligens, okos nő. Szerettem nézni a híradóban, a főzőműsorában, és a Zölden élj! videókat is kedvelem. Azokat a krémeket, lemosókat és minden jóságokat melyeket ajánlott kipróbáltam, és egytől egyig mind bevált, pedig extra érzékeny a bőröm. Ezúton is hálásan köszönöm neki! Köszönöm a beszélgetést, sokat adott, hallgattam volna még!
@kisbudai
@kisbudai 2 жыл бұрын
proli közönsség kicsit há nem tudom nem vártam
@mariannafalusi9233
@mariannafalusi9233 2 жыл бұрын
Ez a szó, hogy "proli" nagyon durva volt!
@gabriellabodi218
@gabriellabodi218 Жыл бұрын
Milyen érdekes, hogy némely kommentelő mintha más más moziban ülne, vagy háttal.
@szilviaszilviax4156
@szilviaszilviax4156 2 жыл бұрын
Szivarozik???🤔 ezt a beköszönő után írtam. Közben végig néztem, és nekem tetszett. Szerintem ő teljesen máshogy néz ki mint amilyen ő belül igazából. Nem tudom ez érthető-e de ez viszi félre az embereket, ezért nem értik. Engem is mindig nagyon határozottnak hisznek, és olyannak aki soha nem kételkedik, na ehhez képest..... 😆
@demolay71
@demolay71 2 жыл бұрын
Annyira negativ kisugárzása van!!! Még a felénéltartok de már azon gondolkodom, hogy mikor kapcsoljak el.
@Nyilasbaba
@Nyilasbaba 2 жыл бұрын
Jesszus, remélem tévedek de olyan mintha ittas lenne.
@ildikofule2205
@ildikofule2205 2 жыл бұрын
Sajnos, én is erre gondoltam, Tőled függetlenül.🥵🤫
@MsRixi21
@MsRixi21 2 жыл бұрын
Szerintem meg biztos nehéz úgy őszintének lenni, meg bizonyos dolgokról beszélni, ha ott ül a 20 éves lánya. Én inkább azt láttam, hogy szerepet játszik, hogy nem úgy őszinte, ahogy kellett volna.
@qwentyfly
@qwentyfly 2 жыл бұрын
Ha csak hallom a műsort, azt gondoltam volna, egy masszív alkoholista beszél. Valami, nagyon nem oké vele... Sajnálom, remélem mind tévedünk. ❤️
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
Közel egy óra Kadarkázás után nem is csoda, ha olyan.
@marton.balint
@marton.balint 2 жыл бұрын
Általában azért nézem Endrét, hogy jobb ember váljon belőlem. Vagy egy általam kedvelt ember mélyebb rétegeit ismerem meg, vagy egy általam nem kedvelt embert kezdek kicsit más, jobb színben látni. Ezúttal fordítva sült el a dolog. Juditról azt gondoltam, hogy egy erős, tudatos hölgy, aki nagyon okosan kézben tartja az életét. A riport alapján egy szétesett, önmagát kereső nőt láttam, akinek fogalma sincs, hogy mi történik vele.
@argentinosdogos
@argentinosdogos 2 жыл бұрын
Nagyon jó fej csaj, mindíg szimpatikus volt! ❤
@ub4079
@ub4079 2 жыл бұрын
Furcsa egy “házasság” ez... Vagy maradjunk annyiban, hogy ezt nem nevezzük házasságnak. Amikor az egyik fél úgy dönt hogy külföldre költözik, - és a párja nem követi -- ott nagyjából véget is ért a kapcsolat. Papíron lehet hogy együtt vagytok, de lélekben már nem. Csak nem mertek elválni. A férje Berlinben él tartósan, már régóta.
@_redbad
@_redbad 2 жыл бұрын
Pláne annak tükrében furcsa, hogy évztizedek óta azt rebesgetik róla, hogy leszbikus, és csak alibi házasságban él...
@adala1007
@adala1007 Жыл бұрын
@@_redbad :))..Persze mert aki leszbikus annak alibi házasságban kell élnie. Hogyne. Annyira izgalmas hogy miket "rebesgetnek" az emberek.
@adala1007
@adala1007 Жыл бұрын
Hagyjuk már ezeket az ostoba frázisokat,hogy megmondjuk mikor van vége egy kapcsolatnak, mit jelent egy kapcsolat, hogyan is kellene élni. NEM! Minden kapcsolat az adott felekre tartozik és ők tudják mi tartja össze őket....ennyi.Ki a faszt érdekli, hogy ki mit tart furcsának? Rengeteg olyan házasság van ahol a férj vagy feleség kénytelen lüföldre költözni...és...
@_redbad
@_redbad Жыл бұрын
@@adala1007 Aki felvállalja, annak nyilván nem kell, aki a családja, karrierje, rajongói, vagy csak a saját gyávasága miatt nem, az néha abban él. Azért, mert te olyan leszbikus vagy, aki nem ilyen, azért én ismerek olyat, aki meg ilyen.
@viragkis1971
@viragkis1971 2 жыл бұрын
Zseniális beszélgetés, fantasztikus nő :)
@zsuzsannaozsvart-raab1073
@zsuzsannaozsvart-raab1073 2 жыл бұрын
Nem tudtam végig megnézni, nagyon zavart, olyan mintha be lenne szegény rúgva. Régen nagyon szimpatikus volt, most inkåbb furcsa.
@tamasgyorgy4880
@tamasgyorgy4880 2 жыл бұрын
Én a kezét néztem, mint amikor az alkholistáknak meg van püffedve az arca.. csak neki a keze... 😬
@kemenczeieva
@kemenczeieva 2 жыл бұрын
@@tamasgyorgy4880 Egy jó smink, pár arcba omló hajfürt és egy nagy szemüveg csodákat tud tenni.....
@1dayUllC
@1dayUllC 2 жыл бұрын
@@kemenczeieva Botox és hasonló csodákra tippeltem, ahogy az arcát láttam. Ha fotón mutatja valaki, és nem hallottam volna a hangot hozzá, nem ismertem volna fel. Annyira
@nyekurity
@nyekurity 2 жыл бұрын
@@1dayUllC És akkor mi van?
@1dayUllC
@1dayUllC 2 жыл бұрын
@@nyekurity Mi lenne? Eddig mi volt? Nem ez a nő, vagy a milyen a szemüvege, vagy a mennyire és hol puffadt az arca, stb befolyásolja az életünk minőségét. Sokkal inkább a global történések.
Szavakon túl - Kovács Patrícia (Klubrádió)
58:10
Kadarkai Endre
Рет қаралды 224 М.
小天使和小丑太会演了!#小丑#天使#家庭#搞笑
00:25
家庭搞笑日记
Рет қаралды 24 МЛН
iPhone or Chocolate??
00:16
Hungry FAM
Рет қаралды 41 МЛН
哈莉奎因怎么变骷髅了#小丑 #shorts
00:19
好人小丑
Рет қаралды 54 МЛН
规则,在门里生存,出来~死亡
00:33
落魄的王子
Рет қаралды 23 МЛН
MAKEUP/DOWN | STAHL JUDIT SMINKTITKAI | LILUALND
21:45
Liluland
Рет қаралды 190 М.
DTK: Elviszlek magammal - Miklósa Erika
53:36
WMN Magazin
Рет қаралды 48 М.
Szavakon túl - Lengyel Tamás (Klubrádió)
51:15
Kadarkai Endre
Рет қаралды 186 М.
Kultúrszalon - Pogány Judit és Molnár Piroska
1:20:20
Eger TV
Рет қаралды 57 М.
Szavakon túl - Szabó Kimmel Tamás (Klubrádió)
53:59
Kadarkai Endre
Рет қаралды 109 М.
DTK: Elviszlek magammal - Stahl Judit
33:02
WMN Magazin
Рет қаралды 226 М.
Szavakon túl - Till Attila
58:22
Kadarkai Endre
Рет қаралды 251 М.
Szavakon túl - Szily Nóra (Klubrádió)
53:57
Kadarkai Endre
Рет қаралды 200 М.
Szavakon túl - Szulák Andrea (Klubrádió)
59:52
Kadarkai Endre
Рет қаралды 285 М.
小天使和小丑太会演了!#小丑#天使#家庭#搞笑
00:25
家庭搞笑日记
Рет қаралды 24 МЛН