Imádom ezt az indulót! Két éve ez a csangőhang a telefonomon, és reggelente erre ébredek! Kár,hogy átírják,és áthangszerelik! Nemakarjunk jobbak lenni,úgy sem sikerűl! Na, ilyen himnuszt el tudnék képzelni,ez lelket önt az emberbe!
@jozsefhortobagyi104012 жыл бұрын
Éljen Magyarország!Éljen Szent László Király!
@venator58 жыл бұрын
A hadosztály se volt utolsó!
@janosdulai60585 жыл бұрын
hadosztály egyes részei külön-külön kerültek bevetésre, például a jól szervezett és kiképzett, magas harcértéket képviselő ejtőernyős zászlóalj 1944 november-december folyamán a pesti hídfőben küzdött. Ebben az időben a hadosztály más részei Pápán állomásoztak, ahol feltöltésük, felszerelésük és kiképzésük folyt. Az első nagyobb alkalmazásra 1944 decemberében került sor az Ipoly és Garam térségében, de itt sem hadosztályként vetették be őket, hanem az alárendelt ezredeket vagy zászlóaljakat tűzoltó módra vezényelték az éppen veszélyeztetett frontszakaszok megerősítésére. A hatalmas szovjet túlerővel szemben hősiesen védekezve fedezték a német visszavonulást, melyet Heinz Guderian német vezérkari főnök levélben köszönt meg a honvédelmi miniszternek. E harcok során azonban a hadosztály jelentős része megsemmisült.
@ernstschmidt47256 жыл бұрын
those "rroomps" are so magnificent, they add lots of oomph to an already strong and lively march
@gunter740913 жыл бұрын
jól fújják a rezet! nagyon egybe van! ilyen indulóra büszke lehet nemzetünk!
@oscarwildeghost5 жыл бұрын
This is one of my favorite marches!
@HunHorda14 жыл бұрын
meg tobb videot Szent Lacirol! a legnagyobb kiralyunk volt sztem!!!
@attilahegedus74325 жыл бұрын
Szent László a lovag király !! I.BÉLA király a bajnok !!!
@kallemay13 жыл бұрын
Wunderbar! Salve Ungaria !
@GladivsM12 жыл бұрын
I wish all Slovaks thinked like you, brother!
@beakiss69558 жыл бұрын
Bevállalnám akár nezeti himnusznak is.
@helpiamstuckonthismanshead33853 жыл бұрын
A legend was born(:
@AdmiralisFL13 жыл бұрын
@slovean : Correct opinion. Greatings from Hungary!
@VlaadoThor14 жыл бұрын
@laszloka43 Régi indulófüzetekben tuti benne van. Az új igazából nem is olyan jó, kivettek egy csomó jó indulót belőle, pl Titanic, Kinizsi(!!!), és egy kettőt szarul áthangszereletk, pl a Szamosmentiben is van hiba. Kérd el egy ismerős zenekartól a régieket, és fénymásold le!
@patric052315 жыл бұрын
én ma délután 3kor játszom minősítő hangversenyen a zenekarommal :)
@DanielVonPalota13 жыл бұрын
@slovean There were only three true allies for the Hungarians in Europe. The Polish, the Croatians and the Lithuanians. You are right, we have common history, but we have common history with Croatia, Poland, Lithuania and Austria too... much more likely then the Slovakian/Hungarian common history. Why? Because there were countless times, when the Slovakians rebelled and killed innocent Hungarians, Polish and Czech people. But it's the past, look forward as they say... alright.
@notrather55147 жыл бұрын
Te ezt honnan vetted? A szlovákok sohasem lázadtak fel...
@HungarianHistory212 жыл бұрын
Ladislaus is latin
@daccalvonaglo11 жыл бұрын
mikor keltek föl ellenünk a szlovákok? ne beszélj hülyeségeket, egy felkelésük sem volt ellenünk
@notrather55147 жыл бұрын
A szlovákok nem éppen :D
@StArShIpEnTeRpRiSe6 жыл бұрын
Haynau horvát volt. És nem Horvátországért lázadt fel. Csak egy Habsburg tábornok volt, ahogy a Cseh Radetzky sem Csehországért harcolt Észak-Itáliában, és a Francia Prinz Eugen (Szavojai Jenő) sem a Franciákért vezette Buda visszafoglalását, és Hadik sem Magyarországnak foglalta el Berlint. Mind csak Habsburg tábornokok voltak. És a szlovákok történetesen Magyarország oldalán lázadtak a független Magyarországért 1848-ban. ;)
@arminkabai66292 жыл бұрын
@@StArShIpEnTeRpRiSe Ehhez hozzáfűzném teljes tisztelettel (elnézést előre is ha az általuk használt hivatalos kifejezések okoskodásnak tűnnének), hogy a Bécsben megalakított Szlovák Nemzeti Tanács megalakulása után 3 önkéntes hadjáratot szervezett, az első a magyarok mellett, a többi a magyarok ellen (itt lehet, hogy tévedek, és mind a három a magyar csapatok ellen volt). Ez persze az általuk bálványozott Ľudovít Štúr és körének szervezkedése volt. Itt megjegyzendő, hogy történetek szerint a szlovákok vagy a már említett illetőt, vagy a társai közül valakit majdnem agyonvertek egy kocsmában, amiért a magyarok ellen lázít. De ennek kapcsán lehet olvasni a múlt-kor cikkei között egyet, melyben egy, az egyik vezető szlovák egyéniség megölésére önként(!!!), saját elhatározásából vállalkozó szlovák újságíró történetét ecsetelik, de ezek mellett tudunk Görgeyhez csatlakozó szlovákokról is. Egyszóval ott is voltak, akik hittek a Habsburg beetetésnek, meg olyanok is, akik hozzánk álltak. Mielőtt még valaki azt feltételezné, hogy botcsinálta tv történész lennék, ezt Én tanultam, illetve szlovákokkal is beszéltem, történelem szakosokkal is. Persze ettől még meghalgatok eltérő véleményeket, és ha valakinek cáfolatja van, nyugodtan írja szívesen megvitatom! De egy dolog. Nemzetiségi alapú személyeskedéssel nem akarok találkozni. Egyik oldalról sem, mert az csak romboló hatással van. Ezt csak azért írtam, mert már tapasztaltam ilyet.
@StArShIpEnTeRpRiSe2 жыл бұрын
@@arminkabai6629 Teljesen egyetértek. Nem okoskodás, sokkal inkább alátámasztása az én állításomnak. Magyarországtól elszakadni vágyó, függetlenedésre vágyó, önálló országra vágyó Szlovákok nem harcoltak, legfeljebb kisebb Habsburg párti szimpatizánsok, de a népesség nagy része nem volt velünk ellenséges ez volt a mondandóm. Ezt jól bizonyítja a rész, ahol írtad, hogy "Bécsben megalakított Szlovák Nemzeti Tanács" Bécs nem épp szlovák város hanem a Habsburgok székhelye tehát nem függetlenség párti nacionalistákról, inkább uralkodó pártiakról beszélhetünk. :) Aztán az az állítás, hogy említett csoport tagjait maguk a szlovákok verték majdnem agyon, a magyar ellenességükért. Ez a két pont jó kiegészítő információ az állításom alátámasztására. Az írásod pedig nem okoskodás, inkább egy értelmes és érdekes informatív írás. Ha az én írásom személyeskedésnek tűnt elnézést érte, nem annak szántam, és lényegében az általad leírtak alátámasztják amit eredetileg mondani akartam vele, mindenféle személyeskedés nélkül.
@arminkabai66292 жыл бұрын
@@StArShIpEnTeRpRiSe Bocsásd meg, hogy utólag pontosítok. Ezek nacionalisták voltak, nem Bécs pártiak. A bécsi alapításukra azért volt szükség, mert a magyar hatóságok fellépésétől (érthetően) tartottak, illetve fellépésükért cserébe viszonzást vártak császári részről, amit részben megkaptak, csakhogy a háború után egy még előttük lévő körből maradt szlovákot, Ján Kollár-t nevezték ki a kívánt tisztségre, aki az úgynevezett "Všelovanské zájomnosť" [vseszlovaske zájomnoszty], magyarul "összláv érdek" képviselője volt, aki még az orosz vezetéssel megalakuló szláv egységben hitt, amit az említett Štúrék elvetettek, és inkább az önnáló szlovákság eszméje felé fordultak, így szembekerültek a "nesze semmi fogd meg jól" módon a "nyakukra ültetett" Kollárral, aki már befolyásolható is volt és tartott attól, hogy önmagukban nem lennének képesek elérni a céljaikat, így ezt a csoportosulást akadályozta. Ezek mellett a vezetés is jócskán hátráltatta őket. Tehát nekik mindegy volt, hogy ki, csak valaki adjon nekik függetlenséget, vagy erős nemzetiségi jogerősítést. Összefoglalva úgy mondanám, hogy volt aki mellénk állt, volt aki ellenünk vonult, és volt aki csak végezte a mindennapi dolgait Nem te személyeskedtél, csak nem akarom, hogy idejöjjön valaki, aki csak "a másik hülye" vitamentalitást képes képviselni, vagy csak személyeskedni tud. Itt eddig a vitapartnerek mind értelmesek, és nem nyilvánultak meg így