A KeljfelJancsi vendége volt Dr. Szilágyi Zoltán, ügyvéd, edzős és kisebbik lánya Szilágyi Gerda, úszó.
Пікірлер
@timeahegyi96183 жыл бұрын
Gerda egy hihetetlenül lekorlátozott metakommunikációval, és egy 18 éves lánytól szokatlan, szintén nagyon korlátozott szókinccsel válaszolt Fiala János kérdéseire a műsorban. Nem végeztem pontos szószámlálást, de hozzávetőlegesen 100-150 szót használ. Ez, tekintve az intellektusát, azt jelzi, hogy bizonyos kérdésekre megvan a maga tömör, ugyanazon válaszokból álló szókészlete. Ha nem várt kérdést kap, azt feleli, hogy erre nem tud válaszolni. Testbeszéde merev, viselkedése dermedt, nem mozog, egyetlen egyszer tesz nagyobb gesztikuláló mozdulatot. Válla beesett, hangja remeg. A neki feltett kérdések előtt apjára néz, feltehetően bátorítást, beleegyezést kérve. Beszéd közben többször rosszul gazdálkodik a levegővétellel, túl akar lenni a mondanivalóján. Hangja monoton, lassú. Tekintve a téma érzelmi töltetét, a rá irányuló feltételezéseket, elképzelhetetlenül szegényes válaszreakciókat ad. Bénult, tekintete többségében lefelé irányul, ritkán néz fel, olyankor a mennyezetre tekint. A néző szinte fél, hogy elájul, vagy elalszik, olyan mértékben enerváltnak tűnik. Nem megállapítható, hogy ez az adás, vagy valami más (pl. gyógyszer) hatása-e ez. Mimikája alig van, arcán többnyire semmi, időnként zavar és félelem tükröződik. Nyilván nehéz azt mondani, hogy ez általános állapot, vagy a helyzetnek szóló, mert nem igazolja semmi egyik állítást sem. Szilágyi Zoltán verbális és nonverbális kommunikációja nem áll egymással összhangban: nagyon ideges állapotot tükröz a metakommunikáció, a verbális kommunikációban pedig olyan mértékű a helytelen mondatok, össze nem illő alany-állítmány párok, mondattöredékek mértéke, amely szokatlan egy ügyvédtől. Szilágyi egy megtört embert próbál közvetíteni a teljes kommunikációjával, ebből a szerepből azonban időnként kiesik. Verbalitása ugyan zavaros, de nem a feltett kérdésekre válaszol, terel, történeteket mesél, vagy hárít, tehát módszeresen irányítja a beszélgetés kimenetelét. Csak rontja a helyzetet a műsorvezető pártatlanságának nyilvánvaló hiánya, amely időről időre teret ad annak, hogy ne szülessenek érdemi válaszok a kérdésekre. A beszélgetés így elnyújtott, információszegény, terjengős, érdemi tartalom nélküli. Ha választ kéne adni arra, hogy hiteles-e bármelyikük is a számomra, azt felelném, hogy egyáltalán nem. Hogy igazat mondanak-e, arra az a válaszom, hogy feltehetően nem. Ehhez nem volt szükség a testbeszédről meglévő ismereteimre. Egyszerűen senki nem viselkedik így egy ilyen érzelmi töltetű helyzetben, mint Szilágyi és a lánya. Azért nem, mert normál esetben ilyenkor - még ha a riport kedvéért fojtottan is - de nagyon heves érzelmeknek kellene lejátszódniuk mindkét emberben. Itt szülői, testvéri kötelékekről van szó: ezek azok a kötelékek, amelyek minden embert a legnagyobb mértékben határoznak meg, a legjobban fájnak és a legnagyobb örömöt adják. Nyomát sem láttuk ennek. Érzelmeknek, akár negatív, akár pozitív módon, meg kellett volna jelenniük. Ez nem történt meg. Pedig ez egy egyedi, elképesztő helyzet. Széthullott egy család, a körülötte lebegő vádak érnek vagy tizenöt évet a Btk-ban, az egyik legsúlyosabb bűn, gyermekbántalmazás és abúzus körül telik az életük, és nincs egyetlen érzelemmel teli megnyilvánulása egyiküknek sem. Mintha ZS-kategóriás amerikai drámát néznénk, az utcáról behívott statisztákkal.” Borsos-Kőszegi Erika pszichológus, évek óta traumatizált, bántalmazott nőkkel dolgozó szakember
@szilagyianita63973 жыл бұрын
Kedves Erika!Az én férjemet bántalmazásért és gyermekbantalmazasert sem ítélte el,meg sem bűntette a Bonyhádi Jarasbírosag,holott az igazságügyi szakértői vizsgálatból meg az is kiderült hogy a kisfiam tanuja volt az én bantalmazasaimnak!Az igazságügyi szakértő a gyermekek nevelését nalam találta megfelelőnek.Ennek ellenére a bírói döntés nem született sokaig!Legfelsobb bíróságon kertem az ügy áthelyezését sorozatos hiányosságok es elfogultságra hivatkozva, amelyet elutasítottak arra hivatkozva hogy nem kompetensek ok ebben dönteni!Testi bántalmazások kívül a lelki bántalmazás súlyosságát semilyen bíróság nem veszi figyelembe!gyermekpszichológus aki a gyermekekkel1,5 evig foglalkozott,Bíróságra való beidézése szinte lehetetlen mivel védik a maganeletuket es ez érthető is!Hova forduljanak az ilyen anyák?Szekszardi Gyámügyet nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tudnám illetni!Egy eletre szóló sebet hordunk,ami már behegesedett!De akkor is ott van!
@Gikngzkng162 жыл бұрын
Koszonjuk !
@criticalcuriosity22462 жыл бұрын
Kivéve egy pillanatban hull le Gerdáról a maszk. 27:39 amikor az apja megdicséri, hogy most már "felnőtt nő". Ez csak egy kisgyermeki vak rajongás az apja felé vagy egy szerelmes nő védi a kedvesét ? Bírósági ítélet igazolta Lilianát, sőt el is kellett volna venni Gerdát az apjától, de mire jogerőre emelkedett addigra a kislány már felnőtt. Érzelmileg redukált szerepeket játszanak.
@gabornagy22682 жыл бұрын
Én nem vagyok pszichológus de nagyjàból hasonló dolgokat szűrtem le én is. A kislány (18 éves korában) olyan, mintha le lenne szedálva, mintha valamilyen szer hatása alatt lenne, ijesztő mennyire semmilyen érzelem nem látszik sem a szavakon amiket kiejt a száján sem a testbeszédén (ilyenkor pl remekül jött az, hogy bàr ez egy rádióadás mégis lehetett követni kamerákon a metakommunikációt). Pluszban számomra az több, mint szokatlan, hogy egy 18 éves lánynak (aki mellesleg élsportoló) nincsenek közösségi média felületei illetve hogy az “influenszerekről” is csak a barátnőitől hallott, hogy vannak ilyenek. Ha nem is lehetetlen mindenesetre több, mint furcsa.
@takacsildikoildiko92942 жыл бұрын
Köszönjük!Esetleg van webes felület,ahol ezt az írást meg lehet eredeti verzióban tekinteni?
@tiborm41142 жыл бұрын
Ez a megnyilvánulás minden momentumában gyakorlatilag egy tökéletes beismerő vallomás.
@a21gramm2 жыл бұрын
Talán meg van már az ítélet is...?
@csillatorok50602 жыл бұрын
Sajnos a jog előtt nem az, és ott elő lehet adni az ilyen olcsó ripacskodást is. Gondolom Szilágyi úr már kitapasztalta ezt a praxisa során, és pontosan tudja, hogy egy erőszakot csak nagyon nehezen, illetve nem lehet bizonyítani jogi úton, így most magát helyezi az áldozat szerepébe. Ezért is perelte be a lányát. (amúgy érdekes volt pl, ahogyan az interjúnál kifarolt többek közt ebből a kérdésből is, mert ahhoz már nem volt lelkiereje, hogy ezt felvállalta volna)
@hmacus3 жыл бұрын
Ügyvéd, profin kitér a válaszok elől, közben azért magát fényezi persze. Ide most Gulyás Marci pitbull stílusa kellett volna, hogy konkrét válaszokat préseljen ki vagy szembesítse azzal, hogy nem válaszol. A kislánnyal kapcsolatban az az érzésem, hogy be van nyugtatózva és oda van ülteve... vagy nagyon be van tanítva. A kényes témáknál apuka elkezd fészkelődni, mintha jelzéseket adna neki, hogy "vigyázz, ne ess ki a szerepből!". Amíg az apja beszél, mereven bámul maga elé, mintha koncentrálna, hogy semmi ne látszódjon az arcán.... vagy már annyira el van szigetelve, hogy erre sincs szükség. Az is ijesztő, hogy csak akkor szólal meg, ha kérdezik, egyébként csak üres tekintet; ez ellent mond ennek a felkavaró témának. Nyilván nem tudok elvonatkoztatni attól, amit Lilitől hallotunk, de nincsenek jó érzéseim, ha rájuk nézek. Egy viselkedés elemző véleményét meghallgatnám erről. Ja, és a beszéde alapján már biztos, hogy nem ő írta azt a bizonyos levelet. Boldog, szabad, egészséges életet kívánok neki, bármi legyen is az ő igazsága.
@youtubeboss92373 жыл бұрын
Nagyon sápadt, úgy néz ki ezt el próbálták jó sokszor és már unja a csaj, az apja tényleg jelez neki többször.
@harmatkek99593 жыл бұрын
Gyakorlatilag élesben láthatjuk, hogy milyen az az antiszociális személyiségzavar (szociopátia). Az interjú során szépen kirajzolódnak a vonások. Bár egy funkcionáló szociopatát legtöbbször nagyon nehéz beazonosítani, és interneten még a szakemberek sem diagnosztizálhatnak, azt nyilván mindenki érzi és látja, hogy az illető egy manipulatív, patológiás hazudozó. Mivel a szociopaták nem éreznek bűntudatot, megbánást, ezért könnyen elhiszik a saját hazugságaikat, meggyőzően beszélnek (a fiatalabb, naivabb embereket is képesek meggyőzni). Ami nekem feltűnt: aki hazudik, az módosítja a hangját, hogy gyöngébbnek és kiszolgáltatottnak tűnjön, már-már sajnálni kell (Ted Bundy is hasonlóan viselkedett), mellébeszél, pogácsákról meg dohányfüstről sztorizik, miközben arról van szó, hogy konkrétan brutálisan összeverte a volt feleségét és a saját lányát. Feltételezem, hogy a kisebbik lányával is elhitette a saját, jól megkonstruált meséjét. Na, pont ettől veszélyes egy szociopata, az áldozatok nem tudják elhinni, hogy hazudik. Egy jól szituált, "öltönyös" szociopata kívülről nagyon karizmatikus és meggyőző személyiség, akiről többnyire soha nem gondolták volna, hogy bűncselekményekre képes, hiszen "mindig olyan kedves volt és segítőkész". Remélem, hogy a kisebbik lány is felkeres előbb utóbb egy szakembert, mert nem lesz könnyű feldolgozni azt, hogy ő is egy áldozat.
@Rzsi3 жыл бұрын
Agresszív, durva apa mellett éltem , talán ezért is van, hogy minden sejtem reagál, jelez a brutalitásra... és (sajnos, hála ég) szinte teljes bizonyossággal kiszúrom az agresszív embereket. ( férfiakat) hát ő mindent megtestesit, amit a szakkönyvek írnak ebben a témában 😡
@lzstep803 жыл бұрын
A Fiala is elegge sokat jartatja a szajat, az nem eleg? Sot tul sokat is igy nem derul ki az igazsag.
@lopi7693 жыл бұрын
@@lzstep80 Remélem nincs közöttük szexuális kapcsolat.....nagyon rossz látni ahogy a kislány szenved ettől a szörnyetegtől....mintha nem is ő beszélne
@s.konrad.793 жыл бұрын
Rémes interjú az Apa által tudatosan lassított kommunikációval, ahol ügyesen hozza a félszeg, megtört, kezeivel babráló figurát, a Lány pedig monoton módon ismételgeti az ügyvédje ("Édesapám") által betanított szöveget. Rossz nézni a megtervezett és közepesen előadott műsorszámukat, a hiteltelen metakommunikációjukat.
@xxxyyy75333 жыл бұрын
Ráadásul Gerda egyszer sem néz az apjára. Nagyon félhet tőle.
@TAD1hu3 жыл бұрын
Azért beszél lassan, mert rafinált módon először végiggondolja a hazugságait, nehogy akaratlanul kimondja a valóságot. Pszichopata.
@belalencses59013 жыл бұрын
Kivancsi lennek,ha orszagosan megvadolna a lanyod,hogy megeröszakoltad,te mennyire gyurmaznad a kezed,föleg ha nem vagy egy szereplös tipus?!
@youtubeboss92373 жыл бұрын
@@belalencses5901 te vagy az ügyvéd "úr"?
@Vectra3183 жыл бұрын
Egyet értek!
@orsolyadr.szepesi86153 жыл бұрын
Ha 'apuka' célja az volt, hogy magát ártatlannak tüntesse fel, akkor ezt hiba volt elvállalni, mert hatalmas öngól!!!
@youtubeboss92373 жыл бұрын
A saját maga által írt levél után én már semmin nem csodálkozom...
@mesterurr3 жыл бұрын
Nem akarom bántani, de ez a lány írta azt a levelet, amiben az apját és a klubot védi? Ez az interjú tökéletesen prezentálja, hogy itt bizony Liliánának lesz igaza. Mellesleg sajnos Fiala alkalmatlan műsorvezetőnek, ez már az ATV-n is kiderült. Rettentően csapongó, összevissza beszél, egy-egy megjegyzésében kifejezetten (nincs jobb szó) bunkó. Hogy lehet például olyat felvetni egy ilyen interjúban, hogy még lesz-e Gerdának testvére vagy sem? Borzasztóan kínos pillanatokkal van tele ez az interjú.
@juditkiss74913 жыл бұрын
Igen, eléggé kínos az interjú, az "apa" első kérdésénél visszakérdez egy dátumra, mi van....? Érthető volt a kérdés, ez tényleg csak egy ügyvéd és úgy is viselkedik, próbálkozik a végtelenségik!
@simplyAnita3 жыл бұрын
Vagy amikor a kérdező magáról beszél, hogy neki már nem lesz testvére, mert. .... ??? Ilyen kérdőjel fejem volt gyakran a riport közben.
@RyTubeOne3 жыл бұрын
@@simplyAnita Látszik, hogy nem sokat értesz (= veszel észre) a "riporterkedésből", a mesterségbeli elemekből. A riporter nem "az utca embere". Nem úgy beszél, nem úgy gondolkodik, mert akkor semmi sem történne egy beszélgetés során. Picit közelebb hozlak a lényeghez : elgondolkodtál-e azon, hogy Te milyen stratégiával közelítenél egy ilyen feladathoz, mint hogy egy éppen futó, rendkívüli közédeklődésre számot tartó, amúgy magán jellegű "ügyben" megszólaltasd (pont) a "vádlottat" ? Semmilyennel, elárulom. Elsősorban mert azt sem tudod mi a stratégia fogalma, másrészt sosem jutottál túl önmagadon a gondolkodásban. Nem, nem vagyok fennhéjázó. Az Te voltál, amikor arrogánsan beleártottad magad egy szakmába, azzal a szerencsétlen feltételezéssel, hogy értesz hozzá. Nem, nem értesz. Kicsit sem, ez tisztán látszik. Jó a kérdésed ! Én igen, riportere voltam a Magyar Rádiónak, méghozzá közéleti műsorban. De nem ez a lényeg, csak a "méregfoga-d/t" húztam ki. :-) Tehát olyan szempontokat kellene számba venned, mint : hogyan maradj pártatlan minden megszólalásodban; hogyan kérdezz úgy, hogy ne kelts ellenérzést az alanyban, amire hárítással, bezárkózással reagál, ezzel ellehetetlenítve az egész esemény lényegét; hogyan teremts olyan nyitott, elfogadó helyzetet, amelyben az alany közlékennyé, oldottá válik; hogyan irányítsd a beszélgetést úgy, hogy a lehető legteljesebb körképet mutathasson a történetről és az alanyról egyaránt; de mindenekelőtt : mi az a cél, amit el szeretnél érni az egésszel...? Ha ezeken eltöprengve nézed majd újra, és újra Fiala "viselkedését / szerepjátszását", akkor rájössz azokra a szakmai finomságokra, amelyekkel tudatosan él, hogy a fenti jellemzőket a megfelelő mértéken tudja tartani, és így a végkimenetelt (a célt) kontrollálva, elérni azt, amit kitűzött maga (és alanya) elé. Sok sikert !
@simplyAnita3 жыл бұрын
@@RyTubeOne nem olvastam végig a kommentedet, mert nem érdekel, elnézést. Szerintem nem nekem szántad, ugyanis csak azt mondtam, nem értettem a riporter stìlusát. Köszönöm az idődet. Jó munkát.
@grafirka2 жыл бұрын
Szerintem nem hagyja magát Fiala és jól vezette. Egy újságírónak sokszor kell kényelmetlen kérdéseket feltenni, mert egy interjú nem pukkedli.
@tomaytrixy3 жыл бұрын
Szegény lány, a jó Isten segítse meg! 🙏Miket szenvedhet el most Ő is ettől a brutális apjától. Aki egy kicsit "lát" is és nem csak "néz", az rögtön levágja, mi zajlik. A férfi testbeszéde mindent elárul...börtönben lenne a helye az ilyen mocsadéknak...
@gaborm63582 жыл бұрын
Az kevés ❗️❕️❗️
@evaleowei2 жыл бұрын
Szerintem jobban fájna apának ha végre ki kéne fizetnie az asszonyt mintha börtönbe kerül. Ez egy opportunista... Beházasodott a sikeres úszó családba, gyorsan 5 hónap alatt, .... fel akart mászni az uborkafára, és amit karrierben ő maga nem bírt megvalósítani, azt a gyerekek idomításával és megnyomorításával szerette volna elérni... Megmutatni hogy ő mekkora hős apa mekkora bajnok idomár, mekkora edző... most mocskolja a saját szeretett idomított bajnok lányát... aki nem bírta már... de nem baj ott a másik idomítani való... tuti hogy az anyjuk is bele akart szólni amikor látta hogy a gyerek szenved, és ezen aztán össze is lehet veszni rendesen. Végül aki bírt menekült előle.. mielőtt beledöglik az egész család ... apa nagy szeretetébe.
@ildikoszoverfi9980 Жыл бұрын
Pontosan ugyanez a véleményem! Az "apa" ha nevezhető apának a testbeszéd e Gerda arcán a félelem!! Egyértelmű hogy Lillianak igaza van!
@kondasovaagnesa Жыл бұрын
ez így van
@angelina2006ful2 жыл бұрын
A Kadarkai riport után néztem ezt meg. Nem mondom, hogy kár volt, pedig de. Ennyire rossz riportot nem nagyon láttam még. A Gerda teljesen leszedálva, apa mellébeszél, egy normális választ nem ad. A testbeszéde viszont elárulja. Ha nem mondják, hogy ügyvéd, akkor is kitaláltam volna. Arra volt jó, hogy végig szenvedtem ezt az órát, hogy véleményt tudjak alkotni. Most már biztos vagyok benne, hogy azt a levelet nem Gerda írta (kb. olyan, mint az a bizonyos Mészáros Lölö interjú, ahol úgy nyilatkozik, mint előtte még soha) A riporter borzalmas, részrehajló, és többet beszél, mint a riport alanyai. Mellékesen más riportert fikáz. D.Tóth K. riportját láttam. Nagyon kulturált, empatikus és érzékeny volt. Fiala hagyta mellébeszélni apukát, a kérdéseit sokszor én sem értettem. Sajnos ma, ebben az országban a családon belüli erőszak és abuzálás áldozatainak nem sok esélyük van. Még nagy nyilvánosság mellett sem, de ez azért néha segít. (lásd a savas orvos, Orosz Bernadett). Minden tiszteletem Liliánáé.Sok erőt kívánok neki és édesanyjának is.
@delabarrera72 жыл бұрын
Ez a kérdező egyertelmuen Zoltan mellett tette le a voksát, neki konnyebb hinnie csak mert Liliana tobb musorban elmondta a torténetét meg segiteni akar masokon... gratula. Csak az a durva, hogy egy ilyen naiv es gyava dontes, hogy nekik hisz mert ugy konnyebb a vilagnézetét megtartania, olyan vakká teszi, hogy nem veszi eszre, egyetlen egy kerdesere se kapott erdemben valaszt 🤣🤣🤣 indifferens terelés megy folyamatosan.. amivel Z. mond is valamit es mégse...
@nagylajosnecsilla35072 жыл бұрын
Nagyon komplex ez az egész..és túl van bonyolitva, de érthetetlen miért is húzodott el ez az "ügy" ennyi ideig..?
@melindakiss04093 жыл бұрын
Ez a lány úgy ül ott, mint aki be van nyugtatózva és világát nem tudja..
@gyorgynemoda2973 жыл бұрын
Nyugodtan ül. Mondjuk ebben nincs semmi furcsa.
@ildiko1881502 жыл бұрын
Ez az én meglátásom is!!!
@Sunflower-pu6bw2 жыл бұрын
Biztos, hogy be van . Azért beszél így
@dianaburger62632 жыл бұрын
Szerintem Gerda sokmindenről nem tud ès sajnos ő is áldozata ennek az egész ügynek. Kívánom hogy önálló életet tudjon èlni.
@agneskallai3291 Жыл бұрын
A csaj nagyon be van tojva
@timeataylor3 жыл бұрын
Szenvedés volt végighallgatni. Folyamatos hárítás, mellébeszélés.
@donotreplytothiscomment2 жыл бұрын
Ez a műsorvezető fószer is össze vissza beszél.
@borbalakomsa933 жыл бұрын
32.ik percnél járok, nem tudom miért nézem, eddig nem igazán olvastam el a cikkeket amik megjelentek és nem tudom mi az igazság, nem értem miért vádolná valaki az apját alaptalanul, szerintem ez a pasi egy igazi zsarnok, a lány nagyon furcsán viselkedik, az egész interjú egy katyvasz se eleje se vége, Szilágyi össze vissza beszél nem is a kérdésre válaszol és az interjúztató is választhatott volna más szakmát mert amit csinál az egyenlő a nullával.
@agnesfilipiny25353 жыл бұрын
A " Boldog karácsonyt!" tipikus esete!
@zoltanjanostar1873 жыл бұрын
Nem hallottál még alaptalan vádról? Pláne, ha a pénz a vezérlőelv?
@blancoblanco45793 жыл бұрын
@@zoltanjanostar187 Nem ! Egy lány akkor sem vádolja meg az apját sexuális bántalmazással ! Kizárt ! És itt az interjúban a kényes kérdéseknél meg kell nézni Zoltán viselkedését , mozdulatait !
@evasipos83583 жыл бұрын
@@zoltanjanostar187 máris állástfoglaltál a pénzről elhangzottakról.
@borbelyzoltanne66873 жыл бұрын
Egész egyszerűen megvádolhatja bosszúból is. Azt írod, nem érted miért vádolná meg valaki az apját. Ez a nagyobbik lány elég rafinált, biztos hogy oktatgatja DTK is, és meglapúlva az anyja is. A nagylány az anyja mellé állt, nem tudják megemészteni hogy a kisebb az apját választotta, és mivel a gyűlölet a Liliánában szerintem embrionális eredetű mindenki iránt, könnyen ment neki a bosszú. Ez lehet egy teória. A DTK riportjában elég mesterkélt volt.
@m.s.s.57293 жыл бұрын
Gerda viselkedése nagyon különös. Olyan, mintha le lenne szedálva. Rezzenéstelen arccal ül, az érzelmi megnyilvánulás leghalványabb jele sem tapasztalható rajta. A tekintetét sem emeli fel, csupán időnként pislog.
@timeacsato2743 жыл бұрын
Nem rezzenéstelen az arca, sőt nagyon is beszédesen reagálja le az apja mondatait, de tény, hogy nincs jól. A pszichopaták maguk helyett szoktak másokat használni arra, hogy védjék őket, Az, ahogy a lány beszél olyan, mintha az apja szavait adná vissza, közben zár a szeme távolodik, fagy. Hat éve nem tud az anyjáról, a testvéréről, merthogy ők nem keresték meg? Vagy apuka zárta inkább a kapcsolatfelvétel lehetőségét, amikor ki sem adta a lányt, pedig a bróság ítélete az volt.
@TAD1hu3 жыл бұрын
Apja lehet üti.
@juditkiss74913 жыл бұрын
Így lehet tönkretenni egy életre, a gyermekek életét! AtyaúrIsten, az " apáról " sugárzik, hogy használ, felhasznál mindent és mindenkit, gátlástalanul játsza az áldozat szerepét, de elég átlátszó🤦♀️ A gyermekvédők hol a francban vannak, ennek a lánynak segítség kell! Szegény lányok!! Hol az "anya"???
@elviralilla3 жыл бұрын
@@juditkiss7491 Tudom, hogy nagyon sok anya úgy van vele, hogy a gyermekemért az életem árán bármit is, de egy anya is megtörhető. Anya az adu ász, a jolly joker, aki üt mindent, megoldás mindenre. Sajnos ez nem így van és minden egyes ilyen felvetés rúg egyet azon az anyán, aki legalább annyira padlón van és roncs, mint a lányai. Lehet olyan pszichikai állapotba kerülni, mikor évek kellenek, hogy az ember megerősödjön és talpra álljon. Ettől még nem lesz valaki idézőjelesen anya. Kérlek ne légy áldozathibáztató.
@dioda083 жыл бұрын
@@juditkiss7491 A gyermekvédők gyermekekkel foglalkoznak. Sz. Gerda felnőtt nő.
@zoltanszabo21853 жыл бұрын
Ismerem ezt a viszonyt én is ilyenben éltem! Nárcisztikus bántalmazó szülőm tökéletesen értett hozzá, hogyan váltogassa az elrettentést/szeretet morzsát. Annyira látom ugyan azokat a manipulációs fordulatokat, jeleket. Atyaég de ismerős mind... Testvéremmel rossz testvérek voltunk, útáltuk egymást mert a játszma része volt, hogy nehogy összefogjunk ellene. És csak akkor tudja kontroll alatt tartani a családot ha azok mind az ő szeretet morzsáiért küzdenek és rettegnek a retorzióktól. Liliána egy áldozat! Majd 10-15 év múlva rájön hogy milyen borzalmas gyerekkora volt és milyennek kellett volna lennie egy normális testvér viszonynak. Gyakorlatilag azt hiszi, hogy ez a normális amiben ő él. És amíg ki nem kerül belőle vagy valahogy erőre nem kap, addig ez nem is fog változni. Legjobb esetben feleszmél és rájön mivé nevelte őt az apja. Rosszabb esetben a párválasztásában egy ugyan ilyen nárcisztikus bántalmazót fog keresni(tudat alatt) és így éli le az életét... Én őt nem tudom bántani mert pontosan tudom, hogy milyen helyzetben van és abban teljesen természetes, hogy "kiáll" az apja mellett, a testvére a rossz és bántja őt. Nem játsza meg magát. Csak sajnos egy kreált világban él amit az apja teremtett... Mihamarabbi feleszmélést szegény kislánynak.
@ibolyailonapalfi66213 жыл бұрын
Egyetertek. A tetten erheto szeduletes szinjatek akkor lett volna fergeteges, ha a kerdezo felhergeli annyira, hogy batran kifordulva onmagabol hitelesiti a takony jellemet, a velemenyem szerint.
@freehugs86702 жыл бұрын
Gerdát akartál írni
@viktoriapiktor43802 жыл бұрын
Igen, az apa 99% hogy nárcisztikus személyiség zavarban szenved (abból is az egyik legveszélyesebb szadista hajlamú vagyis az áldozat szenvedése adja neki a nárcisztikus ellátást az ego táplálékot(pszichopata) Putyin is ugyanez a típusú elmebeteg
@affettoaffetto56022 жыл бұрын
Akiről beszêlsz az a húg Gerda !
@ritanemes64112 жыл бұрын
0
@norataljebbini2223 жыл бұрын
Ebben az beszélgetésben a 3 ember közül egyik sem tud kinyőgni 2 összefüggő értelmes mondatot! Gratulálok,hasznos volt…😂
@grafirka2 жыл бұрын
Ez igy egyáltalán nem igaz... voltak benne jó mondatok.
@balazskollar79642 жыл бұрын
Ez az interjú egy kínszenvedés és ha valaki nem látta még, mentsen meg egy órát az életéből és csináljon mást. Szilágyi eljött interjút adni úgy, hogy nem szeretne semmit mondani, igen/nem kérdésre nem tud válaszolni, és nem tudja hogy miért ment szét a házassága, kérdezzük a feleségét. Nagyon hiteles. Fiala pedig minden általam vélt határt alulmúlva valami elképesztő anti-interjút vezet, inkoherens maszlagot készítve, ahol nem előre megy a beszélgetés általa, hanem közbeszólásokkal megakasztja, eltereli, saját magáról kezd beszélni minden második kérdésnél, és amikor végre felteszi, azt is alig értik a kérdezettek. Ráadásul a szájukba ad egész teóriákat arról, hogy szerinte mi nem stimmel a vádban, és a végére odakérdez, hogy "ez mi?". Amikor beleragadt egy 2 perces körmondatba arról, hogy neki nincs testvére (kit érdekel?), azt hittem hogy rá kell kapcsolni a villanyt hogy befejezze. És a legvégén sikerült azzal zárnia a drámai csendet, hogy "gyerekek ennyi". Nekem ezt az interjút ki kell hevernem.
@mankarostas97682 жыл бұрын
Borzalmas...nagyon sajnálom a lányokat! Az Anyukát is, borzasztó kínjai lehetnek ma is, örökké marcangolhatja magát akármilyen komplex is kijönni egy ilyen helyzetből..azért is mert későn, de legalább megtette ,s amiatt is mert a másik lánya eddig érthetetlen okból ott maradt. Elfogadhatatlan az is ami történt, de az is érthetetlen hogy Gerdáék meg mernek jelenni így a médiában egy interjún..saját kardjába dőlt az “Apa” ezàltal..a testbeszéd, a szájbarágott szavak mindent elárulnak.Nyílt vallomás megbocsájtás kérése lehetett volna inkább , független attól ez a megbocsáthatatlan kategória, de akkor lett volna értelme megjelenniük.A riportert nem is minősítem.Minden hibát elkövet akit első félévben már tanítanak az egyetemen.A felvezetése alatt, amikor lapozgatott és probálta elolvasni és követni saját szavait már lehetett látni ez nem lesz profi munka! Gerdára visszatérve..ha a szeretett Édesapját igazságtalan így támadná a gonosz tesó, talán megölelni is képes lenne, támogatásáról biztosítani szívből de egy tekintettel sem képes,ránézni sem tud.Valószínűleg azon kattog az agya, megfelelt-e a riport alatt neki és mit kaphat majd otthon “érte”. Még azt is képes Apuka” beletáplálni hogy testvére féltékeny a sikereire.Undorítónak tartom. Nem szabad elsőre ítélkezni de aki kicsit is ismeri a pszichológiát vagy átélt bántalmazást az ebből a riportból is pontosan jól fel tudja mérni a helyzetet.Vallomás (Liliánát áll kerestek e kapcsán és nem tett)hiányában is el kene indítani az eljárást.Persze ezek a szálak -ügyészség -rendőrség-politika..egybeforrnak “olykor” ebben a korrupt rendszerben. Remélem azért egyszer valahogy mégis elindul ellene egy rendőrségi ügy és lesz igazságszolgáltatás is az országban. Lilunak kitartást sok erőt..és Gerdának is!Egy nap remélem összetartanak a testvérek.
@szulamit12582 жыл бұрын
@@balazskollar7964 Abszolút egyetértek! Fiala döbbenetesen hülyén vezeti a beszélgetést, értelmezhetetlen és össze-vissza csapong. Hű volt önmagához! Szörnyű!!!
@pferdeagi2 жыл бұрын
@@balazskollar7964 Ohh... épp elkezdtem írni egy kommetet, hogy ezt valahogy kifejtsem, de akkor nem strapálom magam. Mindent leírtál, ami ebben a "riportbnan" volt (vagyis nem volt). Köszönöm!
@lkata132 жыл бұрын
12 perce nézem a műsort... nem tudom, folytassam? Szerettem volna, meghallgatni a màsik oldalt. Liliánàét màr hallottam, több oldalról. Zoltàn!! Nevetsèges... ne a pogácsàról... miért nem a kèrdèsre válaszol? Àlítólag ön jogot végzett. Fiala úr!!!! Milyen riport ez?.... Ön àllandóan közbe vág! Most abba is hagyom... ide-oda csapódàs van. Idegesít!
@miklosmiklos59412 жыл бұрын
Nincs másik oldal. Szilágyi amatőr szomszédnéni. Idegesítő. Kikapcs.
@rga7482 Жыл бұрын
másik oldalt hallhatta máshol
@ilonamerimozsik3401 Жыл бұрын
Fiala nem egy pszichiáter, ehhez képest egész jól csinálta. Van az a szakember, aki kb. 2 perc alatt lebuktatta volna ezt a kényszeres hazudozót. Tudom miről beszélek, bántalmazott voltam
@eszter50873 жыл бұрын
1. Mi meglepő van abban, hogy egy hét évvel idősebb testvér szívesebben van a barátaival és többet nevet velük, mint a húgával? 2. Hogy lehet a riporternek ilyen ostoba kérdést feltennie Gerdának, hogy áll-e érdekében letagadni a családon belüli bántalmazást, miközben a feltételezett bántalmazó ott ül mellette? Ha bántalmazó akkor naná hogy van értelme tagadni. 3. Rendkívül amatőr az egész beszélgetés kérdések szintjén... Mintha a riporter félne az alanyoktól... Kellemetlen volt nézni és hallgatni. Folyton belevágott a szavukba. Olyan hosszú kérdéseket tesz fel, több perces felvezetéssel, hogy nem lehet érteni mit akar. 4.Az a lány, Gerda-valóban nagyon furcsán viselkedik. Nyitott szájjal, merev arccal, mimika nélkül. Néha mintha el-el aludna.
@eszter50873 жыл бұрын
@Győző Barasits értem hát! Az jött le a kommentemből hogy hülye vagyok?
@elviralilla3 жыл бұрын
@Győző Barasits Nem Stockholm szindrómás, hanem éppen fenyítés alatt, megfélemlítve. Mi mást mondana? De attól nem lesz érvényesebb a mondandód, hogy minden 5-ik bejegyzés alá ezt odaböfögöd átkopizva!
@youtubeboss92373 жыл бұрын
@@elviralilla Győző úgy ír mintha Gerda barátja lenne, az se 100:))
@adavada53943 жыл бұрын
továbbá nincs honnan tudja, hogy mi hazugság , mert egy családon belüli abuzáló minden esetben kerüli a szemtanúkat általában..tehát fogalma nem lehet mit ért meg a nála 7 évvel idősebb testvére..
@erikaribarjecs40493 жыл бұрын
Ez így volt előre lezsírozva.De nem gondolták,hogy ennyire lejön a lány arckifejezéséből minden,elárulmindent,mint egy bábu.
@annemondi3 жыл бұрын
Fiala szerelmes a saját hangjába. 2-3 percen át tesz fel egy kérdést, iszonyú hosszú, és baromi idegesítő. Csodálom, hogy Gerda nem aludt el ott a széken. Csak bábnak van ott szegény lány.
@martanemeth12963 жыл бұрын
Ezt az interjut elnézve érdemes lenni kitenni a #freeGerda hastaget.
@agneskun20552 жыл бұрын
#freegerda!!!
@i.m.35983 жыл бұрын
30 perce szenvedek a video nézése közben.....ez valami borzasztó! Fiala is és a vendégek is. Itt mindenki be van nyugtatózva?
@SandraZold3 жыл бұрын
Én nem pont nyugtatókra gondoltam volna😁, de igen, kb olyan😉
@betti22883 жыл бұрын
Ez a beszélgetés, még a nyílt levélnél is sokkal egyértelműbben bizonyítja, hogy itt igenis NAGYON SÚLYOS gondok vannak! Borzasztó volt végig nézni is, ahogy ez a szerencsétlen lány teljesen nyílvánvalóan leszedálva üli végig az interjút, mert hogy valami nem stimmelt vele az egészen biztos... A válaszai egyáltalán nem voltak természetesek. Apuka folyamatos furcsa krákogásairól, meg egyéb jelzéseiről, a testbeszédéről, na és a manipulatív hangszínszabályozásáról nem is beszélve. Én egy bántalmazó családból jövök és egy az egyben mintha anyámat láttam volna ott ülni és beszélni. Apuka teljesen nyílvánvalóan hárított, pofátlanul kitért a válaszadás elől és szándékosan húzta az időt mindenféle marhasággal. Arra azért persze jutott idő, hogy eljátsza a nagy mártírt, akinek aztán halvány fogalma sincsen, hogy a lánya vajon miért állt elő vele kapcsolatban egy ilyen súlyos dologgal, hiszen ő aztán a “légynek sem tudna ártani”. A gyomrom is felfordult ettől a mondattól, amit jómagam is számtalanszor hallottam a saját szüleimmel kapcsolatban, akik otthon vadállatként bántak velem és a testvéreimmel, amiről a külvilág persze semmit nem tudott. Éppen ezért a saját tapasztalatomból tudom, hogy a bántalmazó sok esetben rendkívül megnyerő, kedves és sokak által kedvelt személy, akiről a legtöbben elképzelni sem tudják, hogy otthon mire képes. Pont ezzel a stratégiával érik el, hogy ha az áldozat segítséget próbál kérni a környezetétől, akkor NE IS HIGGYENEK neki! A mártír szerepben pedig egyenesen imádnak tetszelegni! A műsorvezetővel kapcsolatban pedig nagyon csalódott voltam főleg a végére érve, amikoris kicsit úgy tűnt mintha még be is vette volna apuka egyébként meglehetősen gyenge szereplését, amiben lényegében a másik leszedált lányával előadatta, hogy Liliána biztos anyagi okok miatt állt ki a nyílvánosság elé, hogy influenszerkedjen, meg, hogy fél a testvére sikereitől... Ez is borzasztóan gyenge és nagyon átlátszó, de leginkább UNDORÍTÓ húzás volt! A műsorvezető értetlenkedésére reagálva, amikor nem értette hogy Liliána miért állt elő azzal, hogy másoknak is szeretne segíteni, annyit reagálnék, hogy máskor nézzen utána jobban egy ehhez hasonló komoly témának. A bántalmazottak nagyon nagy része választ SEGÍTŐ SZAKMÁT magának, és később maguk válnak megmentőkké. Így ez a lépése pont, hogy egy rendkívül tipikus lépés egy bántalmazott embertől. Ezt egy tapasztalt pszichológus is megerősítheti. Emellett sokkal jobban meg kellett volna szorongatni apukát, aki így is nagyon gyengén szerepelt és jobb ha tudja, hogy ezzel a szerepléssel csak egyértelműbbé tette azt, hogy bizony nem olyan ártatlan ő, mint amilyennek szerette volna előadni magát! Ha pedig mindaz amit Liliána elmondott igaz, akkor szívből remélem, hogy megkapja érte a méltó bűntetését! A bántalmazóknak ugyanis egy dologgal van óriási problémájuk: VÁLLALNI A FELELŐSSÉGET A TETTEIKÉRT! Kívánom, hogy Szilágyi apuka is jusson el odáig, hogy vállalni tudja a tettei következményeit! A Gerdával kapcsolatban még egy dolog ötlött fel bennem, hogy többször említi, mennyire felnézett a testvérére, akit apukája nagyobb figyelemmel kísért korábban (nyílt levél). Nekem ebből az jött le, hogy talán van benne némi féltékenység és emiatt talán harag a nővére iránt. Ha kicsit is így van, akkor azt üzenném, hogy NINCS SEMMI IRÍGYLÉSRE MÉLTÓ abban, amit a nővéred kaphatott apukádtól és jobban teszed, ha inkább kiállsz a testvéred mellett és megvéded ŐT IS és SAJÁT MAGADAT is! Látva ezt az interjút sajnálom, de nem hiszem el, hogy veled tényleg minden rendben van! Inkább tartsatok össze, mielőtt veled is nagyobb bajok nem történnek! A videót pedig örülnék, ha szakemberek is elemeznék! Úgy gondolom, hogy inkább Dr. Csernussal vagy más, sokkal határozottabb és felkészültebb személlyel kellett volna ezt az interjút elkészíttetni. De ettől eltekintve, remélhetőleg a bíróság majd átlát a szitán nála is és mindenki másnál, akik hozzá hasonló dolgokat követtek el szégyen - gyalázat módjára a SAJÁT GYERMEKEIK ELLEN!
@szilviaconnolly55103 жыл бұрын
Szegény lány igen furán néz.
@anikomi473 жыл бұрын
Persze a külvilág felé eljátszák a tökéletes apukát. Hát ők megadnak mindent anyagilag. Hát Marika ez az ember ELKÉNYESZTETI a gyerekeit lol
@mateferry3 жыл бұрын
Nárcisztikus szülő gyermeke nagy eséllyel ugyan azt a viselkedésmintát követi.. Használják az embereket érzelmek és empátia nélkül
@dioda083 жыл бұрын
Nem véletlen, hogy az volt a műsorvezető aki és úgy vezette a műsort ahogy. Azért SzZ-t nem kell hülyének nézni. Nyilván le lett zsírozva a dolog és előre egyeztetett volt minden kérdés - nagyjából. Amikor épp meglepődött SzZ, akkor gyorsan elkezdett pofázni hülyeségeket Fiala, pont ne tudjunk meg semmit. Aztán meg SzZ percekig beszélt - félre. Amúgy így is rendkívül informatív volt az egész, te is sokat megtudtál belőle és azt hiszem én is. Ezt olvastad? nemgogol.blog.hu/2022/01/05/szilagyi_gerda_hamis_tanuvallomasa_rokonkent_is_buncselekmeny?fbclid=IwAR23AjDm5QcYDYDc-B9goh7ZLSy87cOVhJJogPPrCPoI4ElBysSpeO_O4Oc
@zoltanjanostar1873 жыл бұрын
@@dioda08 Ez nagyon komoly! Köszönet a megosztásért, így megint jóval többet tudunk, bár nem tudom pontosan, ki írta a 2 cikket. Hardcore..
@GeGe88013 жыл бұрын
Iszonyúan nagy kamu. A testbeszéd mindent elárul. Már az elején 02:16 ahogy kinéz oldalra fel, mint egy pszichopata. A lány betanult szöveget mond, gondosan próbál ügyelni arra, mit mondjon. Látszik abból is, ahogy néz, ül, hogy visszakérdez többször, amikor a riporter kérdezi, hogy Mit gondol erről? Erre a válasza: én? Gondolkodik a bemagolt szövegen, nincs ott a jelenben, ezért nehéz koncentrálnia, folyamatos feszülésben ül. Az apja egy hazug szélhámos. Az ő direkt lassított kommunikációja a saját ártatlanságát igyekszik alátámasztani, ugyanis az emberi elme szerint sokkal őszintébbnek hat valaki, ha lassan, megfontoltan beszél. A mikrogesztusai az arcán pontosan jelzik a hazudozásait. Arc érintések, lefelé nézés, gondolkodás a válaszadás előtt és az áldozati szerepben való tetszelgés. Hazug, szemét alak vagy Szilágyi Zoltán. Remélem, megkapod, ami jár!
@annamariavagvolgyi94373 жыл бұрын
Nagyon mocsok pasi, a szegény lány megfélemlített, Kiszolgáltatott!
@youtubeboss92373 жыл бұрын
@@annamariavagvolgyi9437 nem néztem végig, de állítólag egyszer nem nézett az apjára, rettenetes élete lehet.
@TheNationaltresure7 ай бұрын
Krákog, hezitál, rezeg, mozgolódik, oldalra néz, felfele néz. Lia egyszer nem tett ilyet egy adásban. Óriási a kontraszt.
@zsuzsannagoddard97682 жыл бұрын
Ez a beszélgetés tele volt végtelenül ostoba és kibogozhatatlan körmondatokkal, kérdésekkel, melyeket gyakran maguk az interjúalanyok sem értettek. Így a legtöbb kérdés megválaszolatlan maradt, irányt tévesztett. Ennek okán pedig bennem, mint hallgatóban, a frusztráció egyre csak nőtt. Egyetlen dolog miatt volt érdemes meghallgatni mégis: személyes benyomást kaphattam erről a két emberről, és ez alapján élesen rajzolódik ki a különbség hitelességben, intelligenciában - Liliána javára...
@lkata132 жыл бұрын
Èn is csak 14 percet nèztem.. a kommentelők vèlemènyeit olvasom, visszaolvasva, làtom a közös vèlemènyeggyezèseinket.
@AttoSec Жыл бұрын
Fiala inkompetenciája valami megdöbbentő. 🤯
@orsinagy5193 жыл бұрын
Liliána egyik fotóján láttam, hogy a karjára van tetoválva a Gerda név... Ez is arra utal, hogy nem közömbös neki a testvére.
@TAD1hu3 жыл бұрын
Fiala a 2000-es évek elején kiváló rádiós volt, de már hosszú évekkel ezelőtt nullává vált. A 168 óra is egy kiváló lap volt, egy szar lett.
@agnes493 жыл бұрын
: egyetértek.
@zsuzsafarkas8323 жыл бұрын
Stimmel.
@MsCollin113 жыл бұрын
Szomorú volt ezt látni. Az apa tiszta ideg, fészkelődik, krákog. Tökre magára tereli még jobban a gyanút...a gyerek meg apátiàban van....
@jozsefstefankovics2 жыл бұрын
Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő! Hajrá Liliána, apád megérdemli a 15 évet!
@benceburai70332 жыл бұрын
Azért jó, hogy apuka egy arrogáns poetsch. Épeszű ember nem hitte volna, hogy egy ilyen rosszul alakító lánnyal maga mellett magán kívül bárkit is meg tud győzni.
@lkata132 жыл бұрын
Több lenne az a 15, bőven! Gondolj arra ha a felesèg is eljut oda, hogy rendőrségi feljelentést tegyen. Gerdának, mielőbb ki kell kerülnie az apja "bűvköréből"!!!!!!!!!
@magyarka12 жыл бұрын
35-öt érdemel.
@gabriellagyors8537 Жыл бұрын
Onnan a pedofilok nem jönnek ki élve....
@ceciliakajo43143 жыл бұрын
Fiala régen nagyon jó újságíró volt, mára már árnyéka önmagának, ehhez hozzávéve ezt a kellemes középkori kínzószoba hangulatát idéző stúdiót kritikán aluli eredmény jött ki ismét...
@tesz-vesz19853 жыл бұрын
A Puzsér - Fiala videók közelezőek a neten
@edinatoth73983 жыл бұрын
Én éreztem magam kellemetlenül Fiala helyett a "lesz-e még testvére" résznél...Mi köze ennek az idióta jópofiskodó viccnek a témához?!...
@szilviapapp29883 жыл бұрын
"Az én édesapám egy légynek sem tudna ártani" -ezt Gerda annyira hiteltelenül mondta, számomra úgy tűnik, hogy ezt betanulta...Nagyon megtört, szorongó, feszült ez a lány...Fiala kérdése teljesen értelmetlen 8.25-től...Nem mondhat mást a lány az apja előtt, ez nyilvánvaló...:(
@ilonakenyeres4872 жыл бұрын
És sajnos az apja háta mögött sem mondhatna mást, mert úgyis kiderülne, főleg, ha egy ilyen nyilvános, és borzalmasan szánalmas interjúban hangozna el, és akkor neki annyi lenne - mint a nővérének...
@evaleowei2 жыл бұрын
" megszülettem és hát.... hideg volt a viszony közöttünk" érdekes emlékei lettek csecsemő korából. aztán elkezdett úszni miután megszületett ... közben semmi.... Ez a fontos apának, hogy úszni kell! Arra kell terelni a szót amit valahogy apa sikerének is lehet nevezni... Jellemző gondolat hogy " miért én kerestem volna, miért nem ők keresett" ilyen gondolat is a nárcisztikus apák / személyiségek jellemzője. Apa elégedetten kortyol míg a gyerek hazugságnak nevezi az anya megrugdosását... Ez a gyerek is idomítva van.
@krisztinachvala13593 жыл бұрын
Ez a lány nagyon fura. Olyan mintha valami szer befolyása alatt lenne. Majd el alszik. Ijesztő ez az egész
@oliviataylor52963 жыл бұрын
En vizeletmintara es azonnali vervetelre vinnem szegenyt...
@B.E.W.3 жыл бұрын
1,5 percig tudtam nézni... szerintem minden kérdésre választ kaptunk a testbeszédből!!!
@timeacsato2743 жыл бұрын
@Győző Barasits jaj szegény nagyon rossz állapotban van! nagyon sajnálom.
@MPTR1373 жыл бұрын
@@timeacsato274 tényleg nagyon rossz állapotban van,és sorra nyeri a versenyeket,annak ellenére hogy az internet népe meghurcolta az apját.
@tilcord3 жыл бұрын
@@MPTR137 Talán nagyon fél egy kudarc utáni retorziótól az apja részéről.
@MPTR1373 жыл бұрын
@@tilcord persze😃 De ha versenyeztél akkor tudod hogy ez kevés😃 Pl az észak koreai focistákat is megfenyegették ha nem nyernek kivégzik őket, még sem nyertek.
@butwhy25203 жыл бұрын
@@timeacsato274 es te tudod hogy az apjátol és/vagy az egesz orszag csamcsogo lincselo rogtonitelo birosagatol van ez igy?
@nyuszinda2 жыл бұрын
Szegény Gerda 😔 remélem Ő is megmenekül 😔 bízom benne hogy ez az ember börtönben végzi. Egy igazi ragadozó 😔
@rga7482 Жыл бұрын
:D
@beakatona70463 жыл бұрын
Az egész interjú szörnyű , se eleje , se vége . Többször vissza kellett tekernem , hogy mi is egyáltalán a kérdés mert úgy tünt a több perces kérdés végére Fiala is elfelejti mit akar kérdezni , e mellé az apuka hÍmezése ,hámozása , apósáról , Gyarmati Andreáról és az egész ügyről ,teljesen elvesztettem a fonalat de végül az sem nem derült ki mit akart ebből kihozni . Külön ,külön is mindhárman olyanok mint akik szedálva vannak de így együtt teljes káosz a beszélgetés. Minderről a semmiről 1:08 ig beszélni......... szörnyű és mellé ez a nyomasztó stúdió feltette az I -re a pontot.
@SciroccoH3 жыл бұрын
köszönöm az előttem szólónak az összefoglalást, ezek szerint nem én vagyok túlérzékeny, mást is zavart a riporter stílusa. Többször kifakadtam magamban, miközben percekig monotonul mondta a magáét a Fiala, hogy "vegyél már levegőt b+..." Idegesítő, semmitmondó szófosás volt mindenki részéről..
@Vectra3183 жыл бұрын
Borzalmas volt!
@RyTubeOne3 жыл бұрын
@@SciroccoH Mégis mire számítottál egy ilyen, alapvetően személyes, és rendkívül érzékeny (büntetés is lehet belőle !) ügynél ? Nyílt kérdésekre, mint : "igaz, hogy agyba-főbe verte a lányát, és megb@szta ?", vagy "Gerda, Te most hazudtál, vagy nem ?" ??? Elment az eszed neked, vagy túl sok agysorvasztó amcsi baromságot nézel ? Kispajtás, a Való Világ nem a Terminátor, vagy a Halálos iramban. Ébresztő ! A stúdióban hús-vér emberek ülnek, és százezer szempár, és agy reagál minden másodpercükre, mint ahogy itt is ! Ez nem játék ! Ez nem a Futrinka utca ! "Stílus" ??? Miért használsz olyan szót, amit nem ismersz ? A riporternek MÓDSZERE volt, nem stílusa. Erre gondoltál, ugye ? Stílusod neked lett volna az "egyenes" kérdéseiddel. Hála istennek nem engednének még csak a stúdió közelébe sem, mindnyájunk nagy örömére !
@prompt41963 жыл бұрын
54:33 Sikerült arra végtelenül egyszerű - eldöntendő - kérdésre, miszerint indított-e büntetőeljárást (ígéretéhez hűen), majdnem öt percen keresztül NEM válaszolnia. Ezt hogy b+? Igen/nem. Ennyire nehéz?
@n34t3 жыл бұрын
Hogy a francba tud Fiala médiáknál műsorvezetőként elhelyezkedni? Még mindig. Már vagy 20 éve látom/hallom és a borzasztó szintről folyamatosan egyre lejjebb mászik. Nem zuhan, azt fentről lehetne. Kedves Fiala rajongó tömegek! Mit szerettek a munkájában?
@davidjecsi50913 жыл бұрын
Valóban borzalmas volt nézni/ hallgatni. Teljes döbbenet, hogy ez az ember ebből él...
@kisasszonylopokroc53972 жыл бұрын
@@davidjecsi5091 Ráadásul pszichésen is terhelt, saját maga vallotta be.
@bencel.79653 жыл бұрын
Szerintem itt eldőlt hogy nem a lány írta az a levelet. Megszólalni nem tud sokszor, nem érti a kérdéseket… persze el is hiszem hogy egy ilyen szofisztikáltan megírt levél köthető hozzá, ilyen nyilvánvalóan gyenge szókincs birtokában. Vicc ez az egész ügy. Az ügyvéd úr meg pláne, tudatosan butítja és lassítja a semmitmondó mellébeszéléseivel az egész interjút. Nem gyanús ez az egész, csöppet sem izzadtságszagú :D
@champipy3 жыл бұрын
Amikor Salamon felajnálja hogy felezzék el a vitatott gyerkemet, akkor a Szilágyi Fater lenne aki hangosan kiáltja: "igen, felezzük el!" Nagyon kibukik a hamissága.
@gyorgyinemeth7173 жыл бұрын
Méghogy nem tudja, hogy ki volt a felesége előző férje... Na jó, innen már röhejes az egész.
@gabornebenko86083 жыл бұрын
Ki az előző férje? Ennek mi jelentősége lenne. Semmi. Vakaki tudja? Dehiszen annak huszon éve lehetett. Az furcsa, ha megtörtentek dolgok hol volt Gyarmati nagyszülő?!
@martakarpati7673 жыл бұрын
" Gyarmati Dezső úr ".......
@ritaughy60993 жыл бұрын
@@gabornebenko8608 nincs jelentősége, de annak van, hogy a nevét sem tudod a feleséged első fèrjènek.
@bellatajti39562 жыл бұрын
@@gabornebenko8608 Az a jelentősége, hogy ebben SEM mond igazat.
@jozsefnekaczor30253 жыл бұрын
Na ennek a beszélgetésnek semmi értelme. Látszik az ügyvédi mellébeszélés.Nagyon jól körbe tudja írni a semmit. A lányon látszik, hogy betanult szöveget mond.
@Tirezke3 жыл бұрын
Szegény Gerda, békés boldog, nyugodt életet kívánok Neked minél előbb.
@Eeee-vx6vt2 жыл бұрын
sztem vele is megcsinálja,hiszen az ilyen ember BETEG!!!csak idő kérdése.prőbálja a kiválő teljesítménnyel (ami a lány érdeme!) leplezni a saját és súlyos hibáit.
@kissreka87803 жыл бұрын
Szilágyi "Zs" kategóriás színészi alakítása elég átlátszó... Fiala meg gyengébb, mint valaha. Bár inkább volt mindig is önfényező, középszerű újságíró, mint amit el akart hitetni magáról bármikor is
@anikomi473 жыл бұрын
Liliánának hiszek. Tudom, hogy milyen ebben lenni. Gerda nem tud objektíven gondolkodni. Én is 24 éves koromig azt hittem apám az ISTEN. Mindenáron megvédtem. ..és mindent meg tudtam magyarázni hogy az nem is úgy van..
@youtubeboss92373 жыл бұрын
Ugyanez van a húgánál is, mint ami veled volt, talán megnyomja nála valaki a realitás csengőt.
@bulcsuvezer93783 жыл бұрын
Gerdát hazugsággal vádolod ! Milyen alapon ?
@anikomi473 жыл бұрын
@@bulcsuvezer9378 az egyikőjük hazudik. .. akkor te meg Liliánát..
@katalinkovacs30913 жыл бұрын
Folyamatosan mellé beszél az apuka, és nem ad választ a kérdésekre. Nem lett szimpatikus és meggyőzhető lettem volna az ellenkezőjéről ha normálisan beszél. Ez nem sikerült. A kislánya meg be van tanítva ez látszik. Sajnálom, hogy ilyen egyáltalán felmerül egy családban, szerintem van valóság alapja.
@baknor52 жыл бұрын
En olyan ember vagyok aki túlnyomórészt a tényeknek hiszek. Ebben az esetben mint néző, amennyire ismert ez a történet, igy marad a testbeszéd és reakciók megfigyelése. Nagyon sokat meg lehet tudni hogy milyen egy család a gyerek(ek) viselkedéséből. Ugy gondolom hogy ezekez összevetve mindegyik fél részéről, Liliana őszintébb, hihetőbb mint az apja es húga.
@ATTILALSD2 жыл бұрын
Mi alapján? (Ne olyan mondattal hogy "úgy gondolom"...) Tények ismerete nélkül marad a Percepció-projekcio dinamika... Nem valami megbízható információ forrás tbh
@a21gramm2 жыл бұрын
Fiala készíthetne egyszer egy riportot Fialával. Akkor végig ő beszélhetne, kérdéseket tehetne fel magának, válaszolhatna rájuk, sőt, még a saját szavába is vághatna...
@labdanum-i4v3 жыл бұрын
Gerda rá sem néz az apjára :-o ez azért sokat elmond, nekem!
@ginagioconda63323 жыл бұрын
Fiala rettenetesen idegesítő, hülyéket kérdez, majd folyamatosan félbeszakítja az interjú alanyt és ő beszél 🤯 hallgathatatlan
@szoboszlaiannu-pilates3 жыл бұрын
Rettenetes... Mindenki mondja a magáét, kb elbeszélnek egymás mellett...
@youtubeboss92373 жыл бұрын
@@szoboszlaiannu-pilates jól fel lett építve az interjú, be van tanítva a csaj rendesen.
@martakarpati7673 жыл бұрын
Szerintem ezt az interjút Ő maga is szégyellni fogja.
@fadri842 жыл бұрын
Gerda kedves! Hidd el amit a nővéred állít! Sorstársként írom ezt neked! Ilyeneket nem tud elmondani ilyen részletesen aki nem élte át.
@evaszucs55143 жыл бұрын
Ez egy jól felépített koncepció volt! Apuka jatsza az alázatos szomoru,alig tudok megszólalni alanyt !Csavargatja félpercenkent zavarában a colas uveg kupakokat és kortyol félkör,tyot !Ki volt osztva a szerep mielőtt vállalták a beszelgetest. Minden ügyvéd felkészíti az ügyfelet tárgyalás előtt...na itt pontosan ezt láthattuk ,ezt történt! Az apuka teljesen mellebeszelt. 24 évi házasság alatt vannak gondok....de határozottan semmit nem cáfolt Fiala úr meg sokmindent beszedett,vagy neki is kötve van a keze. Nem az ő családi viszonyára voltunk egyébként kíváncsiak,mit hogyan rendez el ,hiszen azt hallhattuk amikor a pszichiaterrel készült beszélgetős musorban előadta a saját fusztracioit.
@anikoriba30953 жыл бұрын
A gonosz hazug nővér. Ejnye,de gáz ez így. Nem is bírom végignéhni a továbbiakat.
@ispan20203 жыл бұрын
Szegény kislány máskén szereti az apját mint egy egészséges apa lánya kapcsolatban.
@porcika22 жыл бұрын
Egy dolgot vegyél figyelembe. Miután az idősebb lány olyan dolgokat mondott, amely a Btk-ba ütközik, így az ügyvédnek az a feladata, hogy olyan válaszokat adjon, amely későbbiek során nem befolyásolhatja meg az esetleges eljárást, hisz úgy tudni, hogy eljárást kezdeményezett az idősebb lányával kapcsolatban. Miután a fiatal lány is jogi pályára kíván menni, tehát neki is meg kell gondolni, hogy mit válaszol. Ez mellett gondolj bele, hogy egy szereplésen veszel részt, ahol kamerák vannak, s az mögött emberek állnak. Nem minden ember születik úgy, hogy határozott választ adjon kamerába. Az hogy felépített. Amikor egy ügynek lehet folytatása, akkor valóban fel kell készülni. Tudja, ez nem a parlament, ahol előre kell írásban feltenni a kérdést, majd arra a választ leírják, s akkor is csak annyit tud mondani, hogy "boldog Karácsonyt!".
@porcika22 жыл бұрын
@Győző Barasits Tudod, a jog azt mondja ki, hogy amíg bűntető bírói ítélet nem mondja ki, hogy megtörtént a családon belüli bántalmazás, addig az idősebb gyermek csak szerepelni akar. Ehhez nem kell ügyvédi tudás, elég a jogszabály ismerete.
@porcika22 жыл бұрын
@TIBERIUS JEFFERSON T'J Nem kell családtagnak lenni, elég elolvasni az eddigi híreket. Majd akkor kell kimondani a végső szót, ha bűnügyi bíró mondja ki, hogy megtörtént a gyermek általi cselekedet.
@mariasudar15072 жыл бұрын
Szilágyi terel,mellébeszél,fényezi magát.Jogvégzett, tudja mi jár büntető ügyileg tetteiért,ha beigazolódik.
@gabriellaanonim61422 жыл бұрын
Pontosan, a lánya ugyanígy. Jól be lett tanítva, sőt, lehet, hogy leszedálták, mert az egész riport alatt meg se moccant, olyan, mint egy robot... folyton ismételi magát... apuka nagy játékos... Fiala nagyon rossz! - ha merte volna és nem a papa pártján állna, kiugrasztotta volna a nyulat a bokorból... lásd: Egy becsületbeli ügy... SOHA többé nem nézem meg a riportjait.
@oximfuta793 жыл бұрын
Gerda, most lépj ki azon az ajtón. Minél hamarabb!
@erdeimimoza59203 жыл бұрын
Nahááát (kb. az apuka stílusa időhúzásra) ez az interjú elég semmitmondóra sikeredett, és ez nemcsak az interjú alanyok mellébeszéseinek tudható be, leginkább a riporter borzasztó stílusa miatt. 3-szori nekifutással tudtam csak végignézni. Borzadály mind 2 részről.
@dioda083 жыл бұрын
A műsorvezetőnek, mintha kiadták volna, hogy ne hagyja beszélni sokáig SzZ-t. Pedig nagyon érdekelt volna, ő mit mondott volna még - ha hagyják. Tudom, hogy vájkálás egy család életében, de 68 perces műsort levezényelni egy másodpercnyi konkrétum nélkül - ez aztán teljesítmény a javáb.... a selejtből...és hát Gerda: magaslabdák. kérdés: Kereste-e a botrány kapcsán ő Liliánát? válasz: Miért nekem kellett volna keresni? ziccer: Igen, neked. Felelősségre vonni, vagy megbeszélni a dolgot vele, mindegy, de igen neked kellett volna keresni. - ehelyett elkezd mindenféle saját sztorikat hozni. Ki a f... érdekel?
@gyorgynemoda2973 жыл бұрын
Nem értek egyet. Neked lehet, hogy semmitmondó volt ,hát így jártál. Javaslom tanulmányod az emberi viselkedést és kommonikációt alaposabban mivel lófaszt se értesz hozzá ezek szerint.
@tesz-vesz19853 жыл бұрын
@@gyorgynemoda297 tehát ártatlannak gondolod ezt a lényt? Makaluki Kalkin is védi Jacksont, a nagyszerű pedo popsztárt. részben stokholm-szindróma, részben rettegnek szerintem a botránytól
@gyorgynemoda2973 жыл бұрын
@@tesz-vesz1985 Micsoda? Egy szóval sem utaltam rá, hogy ártatlannak gondolnám. Az emberek szeretnek itélkezni és nem átgondolni vagy épp alaposan kivizsgálni dolgokat. Ez nagy hiba.
@gyorgynemoda2973 жыл бұрын
@@tesz-vesz1985 Én szeretném ezt a hibát elkerülni. Véleményem természetesen van, de ez az egyetlen interjút amit láttam és hallottam, és kb 3 újságcikket olvastam el a témában, ami nem elég alapos.
@annemondi3 жыл бұрын
Kedves Szilágyi Gerda, Ha a későbbiekben szükséged lesz egy jó pszichológusra, akkor tudok ajánlani egyet. Nem viccből mondom. Minden jót neked!
@veronikaleibin1532 жыл бұрын
Ennel rosszabb interjúztatót en meg életemben nem hallottam. Kín szenvedés volt vegighallgatni ezt az interjút. Ugy tűnt, hogy Fiala alig készült fel a beszélgetésre, úgy éreztem egesz végig, hogy semmi kedve ehhez a egeszhez, magával volt elfoglalva, olyan kérdéseket tett fel, amire az ott ülök nem tudhatják a választ, de amire tudjak, azt nem csikarta ki belőlük, csak hagyta, hogy össze-vissza csapongjanak a riportalanyok. A legrosszabb, hogy újságíró létére borzalmasan beszél, hadar és rengeteg szót rosszul ejt ki. Botrányosan rossz volt. Sajnos. Pedig ez akar fergeteges is lehetett volna.
@viktoriapiktor43802 жыл бұрын
Igen ez Fiala sajátos stilusa, ez a véget nem érő, terjengő, szószátyárság. A riport alany pedig szintén elveszik a lényegtelen részletekben, hogy önmagáról és a tényekről elterelje a figyelmet.
2 жыл бұрын
Ilyen pocsék, ööö-zésekkel teli felvezetőt régen hallottam. Eleve egy ilyen beszélgetést szvsz teljesen felesleges a családfával kezdeni, tán még tartunk a kultúrának azon szintjén, hogy tudjuk, ki volt Székely Éva és Gyarmati Dezső. Mert ha nem, akkor szomorú. Eleve nem kellett volna hagyni, hogy a gyerek kezdje. "nem volt testvéri kapcsolat közöttünk" "nem hiszem, hogy bármikor is a testvérének tartott" pfffff. 19:04 " rossz a kérdés... ön egyformán szerette a két gyereket?" (de most komolyan, Fiala János hülyeségeket kérdez? Ha pedig tudja, hogy ez egy hülye kérdés, akkor miért teszi mégis fel?) 19:36 "én sem most jöttem le a falvédőről, nekem is voltak indulataim, nekem is van mit megbánnom, emlékszem a saját életemre is, hát azért gazdag pályafutásom van, én vagyok itt sajnos, a legidősebb" (de most komolyan, közel 20 perc után elkezdi saját magát fényezni a helyett, hogy végre valamit kihozzon a helyzetből ahelyett, hogy valódi, húsbavágó kérdéseket tenne fel? 32:00 "Fura kérdés, de nem kihagyható ugye... eee.. ... Szilágyi Liliána.. eee.. részint már a D. Tóth Kriszta-műsorban, részint a levélben is ... egyfolytában olyan, mint aki elszenvedett valamit, és ugyanakkor... eee... valaminek az élharcosává próbál válni, a családban abuzáltak felszabadítója, aki jó példával jár elől, vállalva a konzekvenciákat és utatva... mutatva az utat másoknak, ami egy nagyon fura kettősség... de ezt alapvetően vele kellene megbeszélni"...eee...illetőleg D. Tóth Krisztával lehetne műhelybeszélgetést folytatni, aki volt olyan nagyvonalú és tegnap beszélgetett velem" Ez nem az a Fiala János, akit valaha tátott szájjal lehetett hallgatni, hanerm egy lagymatag, a helyzettel élni vagy nem tudó, vagy nem akaró, a riportalanynak valós kérdéseket fel nem tevő, az interjút irányítani nyilvánvalóan képtelen, saját magát fényező ember álriportja. Amikor még azt is megkérdőjelezi, hogy Wladár Sándor miért feszegette a büntetőjogi felelősséget, és némán hallgatja,hogy mert Wladár nem jogász... lehet, hogy nem jogász, de a jelek szerint az erkölcsi érzéke még a helyén van, hogy igenis vizsgálatot kezdeményezett egy olyan ember ellen, ki gyerekekkel foglalkozik. Ő beleállt a helyzetbe, nem úgy, mint Fiala, aki nem tudta kihasználni az ebben az interjúban rejlő lehetőséget.?" 51:48 "Ez mi? Tehát.. miért játszik - már szíves elnézést - eee... a magyar Úszószövetség bíróságot?" Nincs szíves elnézés! Felállítottak egy bizottságot, hogy vizsgálja ki. A fenti mondattal már megint az áldozatot próbálják ellehetetleníteni. Mindeközben nem köpi szemközt saját magát, hiszen azzal az egy szóval, hogy *játszik*, pontosan állást is foglal - azt is pontosan tudjuk, hogy melyik oldalon. Ha Fiala János nem emlékezne: Aczél Endre egy nagyívű pálya után egy hasonlóba bukott bele, amikor a Kiss László által erőszakot próbálta relativizálni azzal, hogy Takáts Zsuzsanna (állítólag Dr. Török Ferenc szerint) "afféle bevállalós csaj volt" és "Egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni" és azt írta a végén, hogy “kiszálltam” ennek az ügynek a boncolgatásából" - de már csak akkor, amikor szégyenszemre kiderült, hogy a védhetetlent védte. "Azt hiszem, jogom volt tévedni." - F.J. most azzal takarózik, hogy ő nem pszichiáter. De ez nem mentség! Nem analízist várunk tőle, hanem egy tartalmas, jó interjút, nem ezt a nyökögést, az isten áldja meg, ez a szakmája, nem? Nem mai motoros. Vannak olyan kérdései, amelyeket alig lehet érteni, gyakorlatilag a saját körmondataiba bonyolódik bele; azt meg, hogy miért pont ezt kérdezi, az rejtély... D. Tóth Kriszta interjúját a Hogyan viselkedjünk a bántalmazókkal? c. Woody Allen-parafrázisnak titulálja, miközben az, amit itt csinál, egy szánalmas vergődés, ami engem a leginkább Friderikusz Sándor Meglepő és mulatságos című műsorának (zseniális) álriporterére, Beleznay Endrére emlékeztet. (kzbin.info/www/bejne/b5LIoGRpmtWdZ9k 7:23 -nál) Csak az a baj, hogy ez itt nem egy színész, aki szerepet játszva vergődik és öööö-zik, és buta kérdésekkel teli álinterjút készít, át-átszőve azt a saját életére vonatkozó, amúgy a téma szempontjából teljesen irreleváns megjegyzésekkel, hanem egy közismert ember, aki Aczél Endre nyomdokain haladva éppen most építi le és teszi tönkre a saját pályafutását. 1:01:55 "mert én nem vagyok érintett, ezt rajtam kívül nagyon kevesen vették észre" (kit érdekel? honnan tudja?) "hogy én, aki ritka magabiztos pali tudok lenni" (van itt önbizalom, nem is kevés!) - ehhez képest itt sikerült egy lagymatag masszát összehoznia valódi interjú helyett. Kapufa. Erkölcsileg meg... jobb lett volna. Nem kellett volna felemlegetnie sem a saját lányát, sem a pszichiáterét. Ez a történet a témáról és az interjúalanyokról kellett volna, hogy szóljon. Vártam, hogy a végén lesz valami csattanó, de "én megpróbálom", én nem vagyok egy matchmaker" " a maga módján megtisztelő, hogy itt voltak". Ennyi? Kínszenvedés volt végighallgatni. Hát még milyen lehetett utána tükörbe nézni...
@manopi67783 жыл бұрын
Ne kelj fel Jancsi, nyugodtan visszafekhetsz!
@matekaja3 жыл бұрын
Fiala János összevissza beszél, alig lehet érteni mit akar. Egy idézetbe belefűzi a saját gondolatait, de úgy, hogy nem lehet elválasztani az idézettől.
@dioda083 жыл бұрын
"Honnan van vajon az önöket figyelőknek a belső határozottsága az Önök életét illetően? " - most ez komoly? Ilyen kérdésekért hívta oda őket?
@piroskatakos50522 жыл бұрын
Egyszerűen nézhetetlen! 😲 Egyértelműen Liliánának hiszek. A Gerda totál meg van félemlitve, az apja meg folyamatosan mellé beszél... Egy nyílt, őszinte ember nem így viselkedik. Fiala meg.... Hát óriásit csalódtam benne... A kérdéseinek se eleje se vége.. Szét volt esve az egész interjú... Drága Liliána, örülj hogy sikerült megszabadulni ettől az agresszortól, és te, Gerda, imádkozom hogy mielőbb felnyiljon a szemed, és meglathasd hogy milyen is az apád valójában. Bár ha ott élsz vele egy fedél alatt, akkor kicsi az esélye. 🙏🙏🙏
@henriettbona51022 жыл бұрын
Szerintem is igy van pedig csak 5perce nezem. Felelembe el a lany. Kesobb majd o is elmondja. Ha eltud menni otthonrol, csak nem mer itt a problema
@zsuzsannakiss81773 жыл бұрын
Érdekes megfigyelni, amikor Szilágyi Z. az “abuzálás” szót kimondja 34:27-nél Gréta furcsa gesztust tesz és nyel egy nagyot mintha a fájdalmát akarná jelezni.”Persze, hogyne mond csak a saját igazadat…”
@lajpremkaur28702 жыл бұрын
Wow! Én csak hallgattam, de most ezt a részt megnéztem. Fantasztikus észrevétel! Nagyon durva, ahogy Gerda reagál ott. Szabályosan összerándult tőle a testem. Azon a lányon ott minden fájdalom átment.
@kerri4300 Жыл бұрын
Ez nagyon durva 😢😢😢😢
@BlueSky87913 жыл бұрын
Atyaég!!!! Van még ép értelmű-érzelmű ember, akinek nem világos, mi folyik itt?? Ha eddig esetleg nem vált volna világossá , akkor itt&most, a két ember viselkedése, metakommunikációja mindent elárul... Szegény Gerda... még csak fel sem emeli a tekintetét, és ahogy ül ott.. a megfélemlített ember tipikus mintapéldánya. Szilágyi meg hozza a formát, szerintem nem is kell tovább ecsetelni... Kíváncsi lettem volna, hogy mosakszik, de én ezt nem bírom nézni... nagy nehézségek árán sikerült azt a 3-4 percet végigszenvednem. Oh és az már csak ráadás "érdekesség", hogy "apa"-lánya között szemmel láthatóan nincs semmilyen érzelmi kapcsolat. Mintha egy hűbér"urat" és a rabszolgáját látnánk... phhh.. ezt nézni is büntetés!
@RyTubeOne3 жыл бұрын
Látod, mégis van, aki "bizonyítékért" kiált (szerintem még a sebből kilövellő vér se győzné meg...), vagy azt állítja "ennyi nem elég...!". Katasztrófa a tömény népesség korlátoltsága, alulműveltsége, butasága. Nem véletlen a kétharmad, nem véletlen... itt mindent lehet. Borat vicce nem is olyan nagy melléfogás... Persze a disznószaros-gumicsizmás-pálinkás-zsíros "többségi" vidék elmaradottsága évezredes. Maréknyi itt az ember, maréknyi az európai... Maga az eset sem véletlen, vagy ritka. Nesze neked Orbán "családi idillje". A "Család, az család" álságos hazugsága. Büszkeség az egekben, miközben a balítélet se lenne elég mércéje a büntetésnek, ezért a sok degeneranciáért...
@ildikogulyas66573 жыл бұрын
Nem tudom ennél rosszabb riportot (minden tekintetben) láttam/hallottam-e már... :(
@agneshoffer31743 жыл бұрын
Nagyon szomorú látni Gerdát! :( Nincs benne élet, mint egy báb. Hogyan is mondhatná el az igazat, ha meg van félemlítve!?
@sisteryes88123 жыл бұрын
Pont olyan báb módjára beszél, mint a nővére.Csak ott mindenki elalélt, hogy a bántalmazástól ilyen, ha gerdáról van szó akkor meg más a megítélés.Fura.
@adavada53943 жыл бұрын
a bántalmazásról más a megítélés, mi ebben a fura?
@annaremeny35203 жыл бұрын
@@sisteryes8812 akkor nem látta az interjút!!!!
@butwhy25203 жыл бұрын
Mian ha mar a toke tele van az egesszel es siman honapok ota remalom az elete?? Az azert okozhat ilyet
@petsol2 жыл бұрын
hiszen te pont tudod mi az igazság, és ha nem azt mondja amit szerinted mondania kell, akkor nem marad más, ő egy báb... Zseniális...
@kalmannekasza96493 жыл бұрын
Hosszú lére eresztett beszélgetés, tartalom nélkül ! Gyenge próbálkozás Fialától!
@martakarpati7673 жыл бұрын
Egyetértek !!! Nagyon gyenge és felkészületlen volt a Fiala. Minek kellett ez???
@antalkalasz39373 жыл бұрын
@@martakarpati767 !, fiala csak 1kókler, önjelölt, a mindenhez is értő "terapeuta", a normális emberek már kerülik, ~ 20 éve már csak hasonló fécesz-kavarásokról szól a "munkássága", ez a legalja bulvár...
@TAD1hu3 жыл бұрын
Fiala egy nulla riporter.
@editgodo97063 жыл бұрын
Az apuka hiteltelen. Isten ments ilyen pasitól. Gerdának sok erőt hogy ő is tovább tudjon lépni!
@ricardinho99393 жыл бұрын
Kérdés, ha hiteltelen, miért mennek ilyen emberekhez hozzá a nők oly' sokan? Azért a két lány születése között fél évtized telt el... A másik, hogy sajnos Liliána is eléggé fura nárcisztikus személyiségnek tűnik, aki vágyja a szereplést.
@antalkalasz39373 жыл бұрын
@@ricardinho9939 !, az ilyen nárcisztikus pszichopaták sok embert képesek megtéveszteni...
@juditkiss74913 жыл бұрын
Neked van fogalmad arról, hogy majdnem 3 nőre jut 1 férfi, sajnos ez van, mint a háború utáni időszakokban!! Na, ezért kellenek az ilyen és hasonló hulladék férfiak!!! Kicsit kérdezgess körbe, elég sok családban lehet erről hallani, csak a maszkulin társadalmunk tesz róla, hogy leplezve maradjon a bántalmazó, , perverz "férfi", "apa"! Ja, és piszok nehéz az ilyen degenerált állatól szabadulni, kitűnően manipulálnak és hazudoznak! Mit gondolsz, miért süti le a szemét mindkét ember a beszélgetés túlnyomó részében?? Mindent elárul az is amikor, és ahogy Gerda ránéz párszor arra az állítólagos "szuper, jogot végzett" apára" !! Rossz érzés volt nézni ezt a párost.
@BlueSky87913 жыл бұрын
Könyörgöm, ne nevezzük már ezt a véglényt "apukának"!!!!!!! Ez elképesztő sértés, minden jóérzésű apára és emberre nézve! Ez egy féreg (és itt kérek ezennel elnézést a férgektől.)!!!!!
@MsKingusbaby13 жыл бұрын
@@BlueSky8791 teljesen egyetertek. Nyilik a bicska ahanyszod azt olvasom rola hogy Édesapja!! Édes mint a dögkút kb.
@timeateodorescu50582 жыл бұрын
Kedves Fiala úr, csak egy gondolatot fűznék hozzá az Ön által humoros Woody Alan-i vonalnak nevezett"könnyíts magadon,segíts másokon" mondatára. Súlyos,bár csak egyszeri bántalmazást éltem át,és nem magam miatt,hanem az utánam következőkért tettem feljelentést.A per két éve húzódik,végig fogom csinálni.Nem, nem esik jól hallgatni a hazugságokat.Nem,nem esik jól,hogy orvosi látleletek,beismerő levelek ellenére néha úgy érzem magam,mintha én lennék a vádlott.Ez a jog. Vállalom,de ami velem történt nem élheti át más attól az embertől. Vannak,akiket nem csak önös érdekeik vezérlik,és egy olyan rendszerben,ahol bűnösök ússzák meg sorozatosan a büntetést,sajnos lépni kell és szólni egyre hangosabban.
@sandordiamant99793 жыл бұрын
1 ügyvéd és nem tudja hogy a feleségének az első férje ki volt🤣🤣🤣marha hiteles az egész! Vicc az egész!
@TheNationaltresure7 ай бұрын
Dehogynem tudja. És a 2 tervezett gyerek? A másik oldal azt állítja, hogy a második gyereket Ő nem szerette volna. Szilágyi Úr beszéde krákogással, és rengeteg szuszogással van tele, ami nekem azt az érzetet kelti bennem, hogy nagyon nehezére esik bármit is kimondani, még az életének szép részeit. De ez csak az én véleményem, ahogy én megismertem sok embert az életemben, ez alapján gondolom így.
@zitaweber74103 жыл бұрын
Ez a lány be van nyugtatózva. Legalábbis úgy néz ki.
@youtubeboss92373 жыл бұрын
Retteg az apjától, inkább az látszik.
@KendeJulia3 жыл бұрын
Ez egy színjáték a legrosszabb fajtából 😔 ahogy többen is írták, mintha a kislány le lenne szedálva, de valószínűleg ez már a megfelemlitesnek az a szintje lehet, amikor valaki szerek nélkül ilyen. 18 évesen (oké, tudom, sportoló, de akkor is) az a kiemelendő szórakozás, hogy "szoktam eljárni kávézni a barátaimmal?" Ez mondjuk 100-150 éve normálisnak hangzott volna, de most nagyon nem A többit amit írnék már sokan megfogalmazták előttem, még csak annyit, hogy "apuka" lassú beszéde és művien behuzott nyaka is mindent elmond szerintem. Fiala pedig kritikán aluli de tőle nem is vártam jobbat.
@csabamenesi50243 жыл бұрын
Ügyvéd úr! Nem tudja ki volt a feleségének az előző férje? Nem érdekelte talán? Letagadták ön előtt talán? Ezzel a riporttal még inkább lejáratta magát, ügyvéd úr.
@zsuzsafarkas8323 жыл бұрын
Tokeletes kòrkep. Az elozo hazassag nem volt, az elozo partner nem letezett!!!!!! Igy lehet izolalani es tulajdonba venni a feleseget es kesobb, ugy tunik, a lanyokat. Szegeny kislany megfelelmlitve es , meglehet, leszedalva mondja amire tanitottak. Rémes.
@bellatajti39562 жыл бұрын
Ezzel a mondatával már Szilágyi Zoltán már elárulta magát, s nem kétséges, hogy az igazság kinek az oldalán áll.
@helgavarga48433 жыл бұрын
Szörnyű volt.Mekegés makogás.Fiola egyre rosszabb riporter.
@LaaszloKiss2 жыл бұрын
Érdekes látni, hallani, ahogy Fiala János egyértelműen részrehajló módon alákérdezések sorozatával csinál úgy, mintha interjút készítene. A Kossuth Rádióban nem kérdeznek ennyire alá péntekenként Orbán Viktornak, pedig az aztán egy igazi iskolapélda.
@gingerbread29842 жыл бұрын
Iskolapélda mire? Mert te úgy ítéled meg? Aki nem hazudik annak minek alákérdezni... Ahogy te fogalmazol a kettős mércéről. Fialát irritálja, hogy félrepofázik az ügyvéd. Mivel hazudik, így nyilván ezt teszi. A 168 óra egy pletykalap szintjén van. Ennek ellenére a Fiala próbál esélyt adni a magyarázatra. A Wladárba belenyúlni pedig vicces. Mindenki hazudik csak ez a szarházi nem? Ennyit az alákérdezésről.
@LaaszloKiss2 жыл бұрын
@@gingerbread2984 Iskolapélda az ALÁKÉRDEZÉSRE. Szerintem egy jó interjú arról ismerszik meg, hogy a riporter nem foglal állást egyik oldalon sem, hanem nyitott kérdésekkel próbálja megtudni a riportalany véleményét. Az alákérdezés pontosan az, amit ebben az interjúban nagyon sokszor alkalmaz Fiala. Amikor konkrétan megfogalmaz egy álláspontot, és egy kijelentést kérdésnek álcázva tesz fel, amire a riportalanynak már csak bólintania kell. Ebben az interjúban nagyon sok ilyet láthattunk. Az elején persze még próbál rávilágítani azokra az ordas ellentmondásokra, amik az ügyvéd válaszaiból látszanak, de a végén mintha levonta volna a saját következtetését, és miközben egyértelmű kijelentéseket kérdésnek álcázva ad a riportalanynak kapaszkodót arra, hogy ráerősítsen Fiala saját következtetésére, álszent módon próbálja magára ölteni a semlegesség köpenyét. Ez az, ami nagyon messze van egy valódi riportertől. Azt ne keverjük ide, hogy nekem mi a véleményem erről az egész ügyről, mert nem ÉN voltam a riporter. Egy riport arra való, hogy a közönség megismerjen több nézőpontot is, és ezáltal árnyaltabb véleményt tudjon kialakítani. Fiala János színjátéka ellenére természetesen ebből a riportból is lejött egy csomó dolog, amire kíváncsi voltam, de lehet, hogy még pontosabb képet kaptam volna akkor, ha a kérdések jelentős része nem lett volna befolyásoló hangú. Egyébként van egy olyan érzésem (nem lehetek biztos benne, csak egy szubjektív megérzés, ezért kéretik nem széjjelszedni engem), hogy a riportot megelőző beszélgetés (amire Fiala utalt is), valamint a felkészülés során feltehetően tisztázták, hogy ez egy támogató hangvételű beszélgetés lesz, nem lesznek nagyon kínos kérdések, nem próbálnak túl mélyre ásni, nehogy túl kellemetlen legyen az ügyvédnek és Gerdának, és ez a biztosíték volt az egyetlen ok, ami miatt kamera és mikrofon elé álltak. Egy valódi, semleges interjúba feltételezésem szerint nem mertek volna belemenni, és ezt a mostani beszélgetés után teljesen meg is érteném, ha így lenne.
@pferdeagi2 жыл бұрын
@@LaaszloKiss Tűpontos elemzés!
@JenneetN3 жыл бұрын
Ezekkel mi van? Nagyon gáz ahogy viselkednek. Ügyvéd létére egy értelmes mondatot nem bír mondani csak sóhajtozik meg játssza ott magát. Üljön be Gulyás Marci elé ha mer!
@horvathmargo77743 жыл бұрын
Ezt a videót megmutatnám a Csernusnak! Szerintem elég sarkos véleménye lenne az "apukáról". Egy poligráfos vizsgálat is elmondaná, hogy mi az igazság! Én inkább Liliánának hiszek!
@gabriellatakacs31173 жыл бұрын
Meredek beszélgetés..."Apuka" kb.annyira "bizalomgerjesztő", mint valami verőember. Szegény lány meg nagyon be van feszülve, mint aki attól fél, hogy "nem megfelelő" válasz esetén otthon minimum pofon lesz...
@zoltanjanostar1873 жыл бұрын
Pontosan, jól érzed. Mégis itt rengetegen bevették ezt az előadást..
@youtubeboss92373 жыл бұрын
Valaki itt nagyon hazudik, azt levelet nem a kiscsaj írta, hanem az apja, ez a napnál is világosabb.
@ginagioconda63323 жыл бұрын
Igen? majd ha feletted is bemondásra kezdenek el ítélkezni, na akkor megtudod milyen az
@youtubeboss92373 жыл бұрын
@@ginagioconda6332 nem tudom miről beszélsz, de a levelet nem a kiscsaj írta az 100!
@MPTR1373 жыл бұрын
@@youtubeboss9237 és a videőban sem a kiscsaj van :-)
@youtubeboss92373 жыл бұрын
@@MPTR137 ti mind érthetetlenek vagytok? Engem nem érdekel a videó, nem néztem meg, leszarom mit hazudnak itt össze, a nagyobbik lánya is kamus, ez a történet sehogy nem kerek!
@orsinagy5193 жыл бұрын
"Az Index Ránki Sára bűnügyi nyelvész segítségét kérte abban, hogy kicsit közelebb kerüljünk az igazsághoz..... Ha névtelen levél lenne, akkor biztosan azt mondanám rá, hogy több szerzőtől származik, olyan stilisztikai ingadozások vannak benne. Az egyikük biztosan jogot végzett (Szilágyi Zoltán a sportolói pályafutása után a jogi pályát választotta - a szerk.), vagy olyan végzettségű, aki tanult jogi szaknyelvet. Ugyanis ezek a terminus technicusok pontosan vannak idézve: »a jelzett időszakban«, »tudomással bírnék róla», »ekképpen is felhívnám a figyelmét az adatkezelési és személyiségi jogi szabályok betartására«. Egy első- vagy másodéves joghallgató ilyen pontosan megírt szaknyelvi szövegrészt nem tud előállítani. 99%-ban biztos vagyok abban, hogy két szerzőről beszélünk: az egyik Szilágyi Gerda, a másik pedig ott volt mellette, és vagy jogot végzett, vagy tanult jogi szaknyelvet. A levél keletkezésének körülményeiről, azaz hogy önként, vagy kényszerből, vagy nyomás hatására írta-e, nem tudunk semmit, ezt csak nyomozással lehetne megállapítani. Az is egy elképzelhető verzió, hogy ő maga kért segítséget ahhoz, hogy gondolatainak formát találjon, és a tartalmával teljesen egyetért. Viszont a levelet nem ketten írták alá, mert esetleg nem szeretnék, hogy kiderüljön, hogy nem egy szerzője van a szövegnek. És azt sem tudjuk, hogy kinek a döntése volt az, hogy csak egy név szerepeljen az aláírásnál. Ez persze csak vélemény, és nem bizonyítás." (Index , 2022.01.12 )
@tazvagyok3 жыл бұрын
Fiala miatt sajnos nem bírtam végig nézni, pedig érdekelt volna a téma. A telefonja csipog interjú közben, majd nem képes egy magyar nyelvű kérdést feltenni. Szerintem ideje lenne abbahagynia, mert csak egyre mélyebbre süllyed szakmailag. Minek is kérdez bármit is, ha nem hagyja hogy válaszoljanak rá?
@ritakis61612 жыл бұрын
Jaj!Gerda a Jóisten mentsen meg🙏🙏🙏🙏
@eszterrez31213 жыл бұрын
Kamuzik. Folyamatosan lefelé néz. A kiscsajon minden látszik csak az nem, hogy rendben van magával és saját gondolatai vannak. Szomorú.
@labdanum-i4v3 жыл бұрын
abszolút ez jön le nekem is
@MsKingusbaby13 жыл бұрын
Mar csak 1 kerdes maradt..mennyit fizetett Sz. Zoltan ezert az interjuert es az egyesulet tagjainak a levelert? Mert az oszinteseg morzsajat se lehet felfedezni az emberben.
@hajnalkak47253 жыл бұрын
Nem győzött meg.Sőt! "Ilyet merjen mondani?"- teszi fel a kérdést a legelején az " apuka". Ezzel mindent elmondott. Beteg.Mentálisan.Nagyon!
@rvidovera3 жыл бұрын
Pontosan! Ezzel a mondatával mindent el is mondott.
@thebrainsurgeonotto62243 жыл бұрын
Te jó ég. Be kéne szántani a 168 órát. Ez már a vég amikor amúgy is ki van herélve, bulvár újsággá vált, de hogy még ez az elvtelen semmi Fiala is ott agonizál a payroll-jukon az az utolsó kenet. Szégyen h szétrohadt minden ami újságírás volt.
@gabriellaillyes15823 жыл бұрын
Ha engem, megvádolna igazságtalanul a családomból valaki, én biztos fel lennék háborodva! Tiltakoznék és biztos nem ilyen rezignáltan viselném!
@youtubeboss92373 жыл бұрын
@Győző Barasits ezeket csak te érted fiam.
@eg45143 жыл бұрын
Ha a lányod ilyennel vádolna igazságtalanul, szülőként akkor is nyugodtan elgondolkodhatsz azon, hogy mivel váltottál ki belőle ilyen érzéseket. Véleményem szerint ugyanúgy hibás a szülő ebben az esetben is. Egy egészséges szülő - gyerek kapcsolatban szerinted a gyerek nyilvánosság előtt, heccből szexuális bántalmazással áll elő?
@mariannaviragkis3073 жыл бұрын
"...mai napig kiállok a döntésem mellett", és holnap? Holnap már nem biztos? Ezeknek semmi érzelmük nincs? Meg vannak rogyva, ha ezek "csak" rágalmak lennének, legalább fel kellene háborodni! Hajrá Liliána! Gerdát sajnálom...
@makandicanada3 жыл бұрын
Annyira gaz ez a beszelgetes. Interjunak nem neveznem. A metakommunikacio tobbet mondott minden nyogvenyelos kerdesre adott valasznal. Ez a resze tanulsagos volt az egy oras torturanak.
@meacska13 жыл бұрын
Apuci ideges, retteg attol, hogy Gerda elszolja magat. 2 perszenkent iszik, tordeli a kezet...
@oliviataylor52963 жыл бұрын
Es csak akkor krakok, ha Gerda valaszokat ad, maskor mikor o vagy a musorvezeto akkor jo a torka....
@piroskajobbagyine3484 Жыл бұрын
Krákog is hozzá
@peterkiss83303 жыл бұрын
Szegény Gerda... Ebben a családban mindenki vesztes... :(
@oszintenszolva35923 жыл бұрын
Nagyon furcsán viselkedik az apja és Gerda is…. Megértem, miért gondolják sokan, hogy Gerda be van gyógyszerezve. “Apuka”, meg egy kérdésre nem bír egyenes választ adni.
@sisteryes88123 жыл бұрын
Mondjuk nem is hagyták. Miért neki rovod fel,hogy Fiala elszúrta az interjút? Arra miért nem gondol senki, hogy még egy extrovertált embernek is kellemetlen ha a családi szennyest teregetik ország világ előtt. Rögtön be van gyógyszerezve?
@evaszucs55143 жыл бұрын
@@sisteryes8812 Nem a parlamenti folyoson kaptak el egy gyors valaszadasra, ahol el szoktak a delikvensek szaladni a riport elol. Itt egyeztetve volt Fialaval is es otthon a lanya is ugyvedi felkeszitesben reszesult. O maga meg jatszotta a sajnalni valo "senkit"Akkor......? Nem ertem a felvetesedet!
@simplyAnita3 жыл бұрын
Nagyon érdekel az ügy, de nem tudtam végig figyelni rá. A riporter, kérdező.... szavam nincs rá, micsoda hülye irányba tudta vinni a mondatokat. Zoltán kitért, terelt, magát fényezni próbálva, hogy mennyire odaadó apa... Gerda arca legtöbbször fájdalmas, hogy fel sem meri emelni a tekintetét kb 90%-ban, az nagyon furcsa.
@gyeszterke3 жыл бұрын
pontosan! és a legkiábrándítóbb rész: "gyarmatidezső szerette a pogácsámat" mivaan?? jaaa, az fontos...
@kispe823 жыл бұрын
Én valamiért végig Gerdát néztem és az jött le hogy iszonyúan be van feszülve és szinte retteg szegény lány... 😔
@elviralilla3 жыл бұрын
Én is rá igyekeztem koncentrálni egyéb beszélők helyett. Tényleg úgy nézett ki, mint aki rettenetes idegállapot mellett erős nyugtatók hatása alatt állt. Feszülten próbálja magát tartani az interjú teljes ideje alatt, de a szájának apró rándulásai, alig észrevehető mimikája számomra rendkívül beszédesek. Amúgy egy vicc, hogy ilyen színvonalú interjú mellett Fiala a DTK-t ekézni, nemár....
@ibolyakovacsevics46243 жыл бұрын
Ugyanezt làttam én is
@petsol2 жыл бұрын
Te mondjuk hányszor szerepeltél TV-ben 18 évesen egy olyan ügyben, hogy apád abuzálta a testvéredet? Biztos nagyon laza lettél volna... Kicsit gondolkodni is kellene néha...
@balazstotfalusi7845 Жыл бұрын
@@petsol Neked nincs szemed? Itt ennél sokkal durvább dolog van a háttérben. Szegény lány egy nárcisztikus abuzáló személy hálójában van. Nagyon kell vigyáznia, mit csinál, mit mond, mert ha nem, az interjú után hazamennek, becsukódik az ajtó és elszabadul a pokol.
@anitalacsnyneadam55182 жыл бұрын
Az én nagyobbik és kisebbik lányom között is pont 7 év korkülönbség van,ráadásul féltestvérek de családként élünk!Imádják egymást,keresik egymás társaságát,sokat beszélgetnek, számomra elképzelhetetlen hogy testvérek ilyen ridegek legyenek egymással, már ez is sokat elmond az otthoni légkörrel kapcsolatban!Folyamatosan apa hárít,játsza a lelkileg megviselt embert,a leányzó mint aki ott sincs! Félelmetes látni a reakcióit, teljesen érzelem mentes!Elsem tudom képzelni mi történhetett otthon de nem viselkednek normális családként!Egy vigasztaló érintés semmi, mint 2 idegen ülnek egymás mellett! A riporter szörnyű, szó szerint kínlódás volt megnézni, végig hallgatni!
@pferdeagi2 жыл бұрын
Azt mondja Gerda, neki nem volt "mintája" arra, hogy milyen egy normális testvéri kapcsolat, így azt hitte, ez így rendben van. Hahaha! Persze, sosem látott a baráti körében, iskolatársaknál, filmekben, stb. normális imintát. S mindezt ebben a robot-üzemmódban adja elő... Sajnálom ezt a kislányt.
@panaszfal3 жыл бұрын
Ilyen rosszul beszélő és semmit mondó ügyvédet még nem hallottam. Hát a riporter is.
@gezagordos55183 жыл бұрын
Nem feltétlenül hiszem el Liliána állításait, de ez a faszi egy kérdésre sem válaszolt, csak a mese ment meg a mellébeszélés. A kérdésekre egyértelmű válasz nem érkezett. Ez több, mint gyanús
@youtubeboss92373 жыл бұрын
Mindkét fél hazudik, a nagyobbik lány interjúja is sántít, de ez a riport kórházban fekszik két levágott lábbal, akkora betanult kamu szöveget nyomnak benne!
@martakarpati7673 жыл бұрын
Igen. Meg sokszor szét is esett az egész , mert a Fiala, jó szokásához híven belebeszélt ,nehezen talált vissza a gondolatmenetéhez a Szilágyi.
@orsinagy5193 жыл бұрын
@@martakarpati767 Vagy volt egy terv: hogyan lehet a hazugságot eladni, felépíteni egy "sztorit", de a kérdésekkel megzavarták az "előadást"... Szerintem jó, hogy belekérdezett többször.
@timeapongo13153 жыл бұрын
Ennek az interjúnak szerintem nem sok értelme volt. Fiala szarul kérdez, engedi a mellébeszélést ami unalmas, Gerda viselkedés semmiképp sem normális és hát az apuka, semmiről sem tud, semmit nem tud megmagyarázni, elköltözött a felesége de fogalma sincs miért.... Ezt a beszélgetést máshogy kellett volna megcsinalni
@ildikomeszaros44363 жыл бұрын
Szegény kislány, mint aki le van szedálva. Nézni is fėlelmetes ezt a kiszolgáltatottságot.😢😱
@gyorgybartok-csato27763 жыл бұрын
Honnan tudod ? Saját családoddal foglalkozzál.
@youtubeboss92373 жыл бұрын
@@gyorgybartok-csato2776 te is....
@gabornebenko86083 жыл бұрын
Azert nehez helyzetben volt a kislány. Más gyermek is zavarban lenne. De az időzítés tenyleg furcsa volt Liliana reszeről. S hol van az anyuka! Hogyan védte gyermekeit! Anyagi okok miatt hozták ezt napvilágra, ahogyan a férj kitért rá? Érdekes.
@andrealegendi90003 жыл бұрын
18.évesen ott ülni egy stúdióban,s arról beszélgetni,hogy az Apám egy állat-e vagy sem?hát nem tudom,hogy hányan lennének képesek flottul,talpraesetten válaszolgatni,miközben neki semmi baja az Apjával! Absz érthető a megilletődött viselkedése Gerdának!
@youtubeboss92373 жыл бұрын
@@andrealegendi9000 teljesen más látszik rajta...
@hajnihepp96503 жыл бұрын
Apuka nagyon "okosan" kitér a válaszok elől...mellébeszél... szánalmas...Számomra ,nem kérdés... Liliána igazat mond. Gerda rezzenéstelen ,arckifejezése is sokat elmond... Borzasztó!
@juditilles45553 жыл бұрын
Nagyon béna riporter ehez a témához ...szegény Gerda , többet ilyent ne válalj !!
@grafirka2 жыл бұрын
ehhez ilyet vállalj
@ibolya-ujutakon77352 жыл бұрын
Ez volt eddig a legrosszabb "riport" vagy mi, amit hallottam. Komoly szenvedés volt végighallgatni, ebben Fiala úrnak hatalmas szerepe volt. Az ügyvéd úr pedig szánalmasan viselkedik.
@Rejjino3 жыл бұрын
Olyanok mint akiket benyugtatóztak forgatás előtt. Mi történik itt?
@katiweisz14352 жыл бұрын
Az Apa viselkedése mindent elárul!!!!!!!!!Gerdát nagyon sajnálom!!!
@venefica013 жыл бұрын
Ha ez az ember tényleg ennyire szent, akkor ne Fialának nyilatkozzon, hanem Gulyásnak!
@agnesasztalos33 жыл бұрын
Igen, Marci nagyon jól tud kérdezni. És amúgy a ma esti videóban beszél röviden erről az interjúról. Érdemes megnézni! 6:35 - nél kezdődik. kzbin.info/www/bejne/rX3Cnnh6oMigh7s
@AdamJurewicz913 жыл бұрын
Nem tudom, de én is voltam Bullying áldozata, és én is hasonló testtartást vettem fel mint Gerda... sőt ha bármi hasonló ér akkor szintén így reagálok...