Nagyon jó srácok. Néztem az eddigi részeket castiel csatornáján de jó látni hogy ilyenekkel foglalkoztok és ez által meg tudunk ismerni titeket. Csak így tovább. Ez minőségi content
@HugoBoss-jz7ct7 жыл бұрын
"Aki kiváncsi, hamar megöregszik. Aki nem kiváncsi, szintén." -Tabi László
@benyx14007 жыл бұрын
Titeket azért szeretnlek mert érdekes témákról beszéltek sokáig és ezt nagyon jó halgatni!
@Metallumm7 жыл бұрын
Hit és pszichológia..ezekre alapoztak és alapoznak a vallások. Régen ugye nem létezett az utóbbi fogalom és a vallás töltötte be azt, hogy hasson az ember pszichéjére a saját eszközeivel. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy azok a vallások lettek a legtöbb hívőszámot tudható közösség, aminek a módszerei eléggé radikálisra sikerültek és sikerülnek most is, részben. Persze jó dolog, ha egy depis ember épp a vallásban talál magának támaszt és e miatt nem köti fel magát, de akkor mellette ne érezze magát fenyegetve pl. pokollal. Szerencsére a mai ember már többet tud a világról és magáról a tudomány által, el tudja dönteni magának mit is szeretne. Odébbtolódtak a határok és széles a választék. Az egészségesen nevelt ember tudja, hogy nem csinál olyat másnak, amit fordított esetben nem szeretne tapasztalni és le is lenne tudva a gyilkosság és lopás..stb bűne és ehhez még vallás se kellett, csak anno az erkölcsi és morális szabályok nem voltak stabilak mint most, a vallás része volt. Új korban élünk jó ideje és rohadtul nem értem ezek a radikális vallások miért nem tudnak felnőni ehhez a szinthez? Mitől tartanak, hogy meglépjék? Én kiadnám a Biblia 2017 et vágatlanul, hogy az értelmes ember lásson bele feketén-fehéren, ha már röpke életét képezi a ez a vallás. Ennyivel minimum, hogy tartozik a keresztény vallás. Vagy még mindig hülyére akarja venni az embert? ezt gondolom én.
@barnamarton49477 жыл бұрын
a bibliát Konstantinusz római császár rakatta össze a püspökeivel, úgy, hogy alkalmas legyen irányítani a széthullóban levő római birodalmat, soha nem élt keresztény életet, végig a római isteneket imádta, ebből is látszik, hogy pusztán egy eszköz volt ami eléggé elburjánzott. De ha megnézed a mai napig is csak irányításra használják és minél több pénz kicsalására az emberekből... én is személy szerint elítélem az összes keresztény vallást.
@Gorondus7 жыл бұрын
"Imagine there's no countries It isn't hard to do Nothing to kill or die for And no religion, too"
@akosnanasi8836 жыл бұрын
37:25 manipulálják a Dénesünket :D
@007penge Жыл бұрын
a zabálás és a túlsúly is van olyan veszélyes mint a dohányzás!
@szukedzsungeltyuk6308 Жыл бұрын
Mások életével is foglalkozni az
@007penge11 ай бұрын
téged ki kérdezett?
@luthrow647 жыл бұрын
Kereszténység (31,5%) Iszlám (23,2%) Vallástalan (16,3%) Hinduizmus (15,0%) Buddhizmus (7,1%) Népi vallások (5,9%) Más vallások (1%) Nem rosszból, csak gondoltam ide teszem!
@Szefistudio7 жыл бұрын
igen elmondhatjuk akkor, hogy a föld 69,5%-a nem keresztény
@luthrow647 жыл бұрын
Senki sem mondta, hogy a világon mindenki keresztény. XD
@peterivan70517 жыл бұрын
68,5
@luthrow647 жыл бұрын
Az én, saját, egyedi nézetem szerint: Akik 'bökdöstek' és kéregettek tőled, nem voltak keresztények. Mert egy igazi keresztény soha sem tenne ilyet, vallását tiporná azzal el. Ez igaz minden vallásra is! Jómagam nem vagyok keresztény, annak ellenére, hogy a családom egy jelentős része művelte azon szokásokat. De jól tudom ,hogy semelyik vallást ami első sorban a békére tanítana, nem szabad támadni! A Kereszténység legnagyobb bűne a keresztes háborúk sora volt, ami had ne mondja, hogy mi magunk magyarok is bőségesen segédkeztünk bennük! Azt, hogy Buddha mit tanít, sajnos nem tudom, de annyira nem is érdekel... De soha az életben nem fogok neki menni az ő tanításainak! Tehát, a ti felfogásotok leginkább az előítéletekre alapszik. Egy buddhista is lehet pénzfacsaró, mániákus, gyerek erőszakoló, de akkor szerintem TI nem tekintenétek igazi buddhistának. Vagy akkor már arról a vallásról is így beszélnétek?
@laszloleventekis85517 жыл бұрын
Németh Gergely Attila annyiban meg kell védenem a kereszténységet, hogy nem Jézus tanításainak hibája a keresztes háborúk sora, hanem az emberek vezette egyházé.
@luthrow647 жыл бұрын
Erre akartam kilyukadni. Szefi játszott már az Assassin's Creed-el és abban is világosan benne van, hogy a vallással manipulálták az embereket, hogy elérjék a céljaikat. De attól még a szegény Marika néni aki minden vasárnap elmegy az imára, meg a misékből sem hagyott ki semmit, ő egyáltalán nem rossz! (Tudom, hogy Szefinek nem a keresztényekkel van baja, hanem a vallási manipulációval)
@gabortoth98623 жыл бұрын
25:17 best moment
@eraclea95237 жыл бұрын
"Csináld meg ezt a túrós batyut, különben meghalsz!" :DDDDDDDDDDDD
@ColiBen4 жыл бұрын
Srácok nem szeretnétek folytatni ezt a sorozatot? Kurva jó!
@user-zm3wd6nj8l4 жыл бұрын
Aztuti főleg alváshoz kurvajo csak nelenne telebaszva percenként reklámmal 😀
@luthrow647 жыл бұрын
Készül a könyvem: 'A pedofilokat erőszakoló papok igaz története' :D :P
@botosdaniel50766 жыл бұрын
10:28 Castiel: Boldogság mirigye😂😂❤
@jozseftoth78934 жыл бұрын
42:35 A Habsburg-dinasztia uralkodói évszázadokon keresztül csinálták ezt, a saját unokatestvérüket vagy unokahúgukat vették el feleségül, majd a lányaikat hozzáadta a bátyja fiához, mindezt csak azért hogy a fél Európa az ovéjük lehessen. A végén a Habsburgoknál az évszázados vérfertőzés miatt oly rendellenességek jelentek meg mint pl: vízfejűség, nagy előreugró hegyes áll, nagy duzzadt ajkak, inpotencia, különféle mentális problémák, gyakori gyermekhalandóság stb...
@xXxTheBogdanxXx7 жыл бұрын
hogy gyújtottad fel a zagyvát?
@mechgyver33447 жыл бұрын
A videó tartalmából röviden: Castielnek alap skillje a fingás amihez a cigi +20 Fire Damage-et ad XD
@robicsenel75067 жыл бұрын
mikor lesz új titok ??? D:
@benyx14007 жыл бұрын
Én még nem is fingottam hangosan még és mindig engem vesznek elő!
@istisz.77887 жыл бұрын
10:30 valójában nem szabad kis korukban simogatni mert még nem elég erős az immunrendszerük ezért elkapnak tőlünk valamit,legalább is nekem igy magyarázták
@adamfleith5784 жыл бұрын
Szefi A kereszténység nélkül is lennének elvakult hívők és beteg emberek. Én is el ismerem a kereszténység agyfaszságait, nem meg védeni akarom. Amúgy én is jártam hittanra és kórusba is de elég nyomasztó volt.
@bencetobias69937 жыл бұрын
Jó volt igy tovább szefi és castiel nagy pacsi
@tothmark34917 жыл бұрын
Én a tesitermet szoktam focizás közben szétfingatni mivel én vagyok a kapus :D de jó trükk amugy próbáljátok ki garantált győzelem: D
@filusandrea7 жыл бұрын
Közös vidi!! De jóóó!! 😋💖
@KAcs4_pictures7 жыл бұрын
34:48 x,D A legnagyobb kérdés!! Miért nem kislányokat Szefi megmondja D,,x
@bertolli01525 жыл бұрын
xD
@kunstar21327 жыл бұрын
Egy szereted elvesztése olyon mint a pokol égető tüze.
@sznd23357 жыл бұрын
Nekem azt mondták sokat itt ahol élek, hogy kukutyinba kekszet kapálni én meg így wat sose értettem
@doktorkatrany7 жыл бұрын
Amúgy kamu, hogy imádkoznak munka közbe + a családja láthatja a haját vagy az arcát, attól függ, hogy mit vesz fel.
@leventesas50107 жыл бұрын
Beszéljetek még az apokrif iratokról.
@bondartimi53127 жыл бұрын
Szerintem teljesen korrekt válaszokat adtatok. És én meg értettem de nem kellett mivel nekem is ezek a véleményem...!!!
@lorna65732 жыл бұрын
25:14 34:03 34:32 34:48 41:49 43:50 44:04
@tothmark34917 жыл бұрын
0:28 szóval akkor csak a földönkívüliek beszélnek ezekről ahha értem :D
@elbe44007 жыл бұрын
Én katolikus vagyok. Szerintem a vallás a világ legnagyobb mozgatóereje és ez vitathatatlan. Nagy problémája a mai világnak hogy a katolikus vallás egyszerűen összeegyezteti a katolikus egyházzal. Szerintem ez egy hülyeség. Most emberek nemár. Most komolyan a katolikusok tehetnek arról hogy a pap pedo? Az ilyen papok nem is katolikusak mármint közük nincs a valláshoz. Egyszerűen az egyház rabjai. A végére még annyit hogy nekem nincs bajom az ateista vagy ha nem is ateista de nem istenhívő emberekkel. Van sok nem vallásos barátom is. Nyilvánvalóan mindenkinek van véleménye de piszok szar érzés az ha nyomdafestéket nem tűrő mondatokkal beszélnek a vallásos emberekről.
@gnzo_7 жыл бұрын
Ha a hasát fogdosod akkor elfostosodik mert megnyomod a hasát
@xLaslie_6 жыл бұрын
8:23 lett nyoma ? beszartál Szefi ?! xD
@zsofianagy88517 жыл бұрын
Húúú ez hosszú lesz. Szerintem több probléma is van a mondandótokban a kereszténységgel, meg effektíve a vallásokkal kapcsolatban. A napokban is Mianmarban részben a helyi szélsőséges buddhista szerzetesek hergelése miatt éppen egy vallási és etnikai kisebbség kiirtásán fáradoznak. A Ti logikátok alapján a buddhizmust is ugyanúgy el kellene ítélni, mert a ”vallás nevében” erőszakoskodnak és ölnek meg több ezer embert, miközben az ilyesfajta viselkedést a buddhizmus alapelvei mélységesen elítélik. Az előbb említettek a kereszténységre is igazak. A papi pedofíliáról: Nemrég kiadtak egy ebben a témában íródott könyvet, melyben a szerző próbált utána járni annak, hogy miért ilyen magas a parafil viselkedés az egyházi személyek körében. Arra jutott a szerző, hogy részben önismereti problémák, az egyház nem kellő fokú figyelme és a cölibátus intézménye miatt bekövetkező súlyos lelki válság váltja ki ezt a viselkedést. Hogy a Vatikánt is védjem egy kicsit, Ferenc pápa jelenleg is arra törekszik, hogy az egyház bűneit a bocsánatkérésen túl tettek is kövessék. Ezek közt szerepel a cölibátus intézményének megszüntetése is. A bűnbocsánatról: Amit állítotok az erős csúsztatás. A bűnbocsánat minden ábrahámita vallásban kizárólag akkor fogadtatik el, ha az őszinte. Isten megfélemlítéséről: Vicces, hogy Ti beszéltek manipulációról, miközben az ezzel kapcsolatos kijelentéseitek is azok. Isten valóban figyelmeztet arra, hogy ha súlyos bűnöket követsz el, akkor a pokolra is kerülhetsz, ha Ő azt úgy akarja, ugyanakkor Isten kegyelme határtalan. Nincs olyan bűn, amit meg nem bocsátana. Még azokra a bűnökre is igaz ez, melyekről a személy nem is tud. (Persze ha tájékozatlanságból állítottátok ezt, akkor az bocsánatos :) ) Hogy az istenfélelemre külön kitérjek.: Az istenfélelem nem kifejezetten félelmet, inkább erős lelkiismeretet épít ki a hívőkben magával és másokkal kapcsolatban. Én ezt nem mondanám rossz dolognak. Vallás vs Tudomány: :) www.pas.va/content/accademia/en.html A térítésről: Az értelmesebb hívők ezt felebaráti szeretetből teszik, ezért ennek elítélése erkölcsileg megkérdőjelezhető. A beltenyészetről: Vallási szinkretizmus Sem az iszlám, sem a judaizmus nem írja elő az unokatestvérek közötti házasságot. Ez a szokás inkább az ezen vallásokat gyakorló etnikumok kultúrájában keresendők. Ennyi jutott eszembe hirtelen. Természetesen nem megbántásból vagy kioktatásból írtam le ezeket, pusztán az igazságérzetem vezérelt arra, hogy pontosítsak.
@rolandhorvath16677 жыл бұрын
"jézus egy színész volt" XD
@laffi94177 жыл бұрын
Nem szeretnétek kicsit az LMBTQ témát boncolgatni? :o Engem érdekelne a véleményetek a melegekkel kapcsolatban. Pl. mit gondoltok a pride-ról vagy a coming outról?
@HugoBoss-jz7ct7 жыл бұрын
Érdekes volt.
@botond6357 жыл бұрын
Hugo Boss200081 az is hogy 5perc alatt sikerult vegig nezned :D
@HugoBoss-jz7ct7 жыл бұрын
Botond Baracsi ki mondta hogy 5p alatt néztem végig xd?
@botond6357 жыл бұрын
Hugo Boss200081 9perce volt kinnt a video?
@balintberenyi75207 жыл бұрын
#pedofilteroszakolopap 25:13
@matthewvaldurson7 жыл бұрын
Teleshop Vallás verzió xd
@emfroggie54405 жыл бұрын
14éves vagyok most, de 6éves korom óta járok temetésre Katolikus vallású vagyok de a legjobb barátaim egy sátánista, egy ateista és egy animéből való vallású ember. Én hiszek Istenben de nem zavar a többi vallás. Nem akarok senkit megtéríteni meg ilyenek. És a papság meg az apácaság szerintem hülyeség, és sok a hülyeség van még a vallásba szerintem.
@onestepman474 жыл бұрын
Nyugi Szlovakiaban lakom es itt is "kokoval" ijesztgettekxd
@GyepmesterB7777 жыл бұрын
Jézus is nagy király volt,de péter,és pál totál eltorzították a vallást. Azt olvastam a biblia 33ezer helyen van meghamisítva :/
@bencekormos98657 жыл бұрын
Az a gond srácok, helyenként fogalmatok sincs, hogy miről beszéltek, vagy mit jelentenek a szavak amiket használtok.
@Szefistudio7 жыл бұрын
fejsd már ki légyszives hogy mire gondolsz, kiváncsi vagyok
@guszti63007 жыл бұрын
A Dexter sorozat 1. része is foglalkozik a pedofil papokkal. Azaz lényegében Dexter egy pedofil papot gyilkol meg.
@benyx14007 жыл бұрын
Nekem meghalt Dédi Papám, Dédi Mamám, Papám :(
@ShadowSeraphim5317 жыл бұрын
Szia szefi a következö videodba a nevem t csak azer furcsa a fölöte a nevem mert az a videos nevem
@ProPatrik117 жыл бұрын
ErtemXDD
@victorious85627 жыл бұрын
Alex Fnafkaracsonyi előbb tanulj meg írni meg fogalmazni.
@justcallmehaterik7 жыл бұрын
He?
@jozseftoth78934 жыл бұрын
Buddha bazdmeg nem jön oda az arcomba, hogy: Figyelj'má Buddha! XDDD
@zetinarthenon30017 жыл бұрын
Èn is ezèrt cigizek xD (Tudom mièrt szeretlek ennyire.)
@zetinarthenon30017 жыл бұрын
Amm az kamu, hogy a passzív dohányzás károsabb ,mint az aktív... Kètszer megszürt füst nem annyira veszèlyes mint az instant tüdőbe az egyszer megszürt.
@sverre43197 жыл бұрын
Eh, ez meg most került fel
@sverre4319 Жыл бұрын
5 éves komment na jól van
@LRO-so5nn7 жыл бұрын
Szerintem a kereszteny vallasnak az az ertelme hogy az embereket a moralis ertekeknek megfelelo erkolcsos eletet eljenek. Ne legyenek az emberek vadallatok. Persze ez csak az en SAJAT velemenyem.
@barnamarton49477 жыл бұрын
Részben igazad van, de morális értékek szerint éltek a kereszténység előtt is, pl az ókori görögök vagy bármelyik ókori civilizáció.
@tothmark34917 жыл бұрын
castiel szerintem fölgyujtott már kutyákat , cicákat , földönkívüli járműveket, papagájokat ,meg a disney mesék fő szerkeztőjét csak nem emlékezik rá mivel ő castielXD
@zalankovacs13925 жыл бұрын
enyem a 700.like
@adamdukai7 жыл бұрын
Na és ha másod unoka tesó akkor mivan? 😂
@akosnanasi8836 жыл бұрын
35:12 akkor én most megyek és leszarok egy pedofil papot! :D
@elododo64217 жыл бұрын
Szefi én is úgy lattom ahogyan te is es én is ateista es ufo hívő vagyok
@robicsenel75067 жыл бұрын
Mejk slenderman lájkolt
@kispalevi1kispallevi1227 жыл бұрын
vip van
@anwent5557 жыл бұрын
Ti mit gondoltok, az embereknek feltétlenül ki kell élniük magukat? (akár szexualitás, akár bulizás terén) Ti kiéltétek magatok, vágytatok ilyesmire? Vagy mit értetek ti a kiélés szó alatt?
@agnessagothica37123 жыл бұрын
Kiélés - arra mondják, hogy elvileg egy névvel egyszer élünk. De a lélek örökéletű.
@renatosarkozi51274 жыл бұрын
Én a vallásos kérdésre visszatérve annyit szeretnék leírni ,hogy én őszintén egyikben se hiszek, még a tudományban se(de nem tudom miért) De a kereszténységről nekem lennének kérdéseim egyébként. Pl.: Hogy akkor most a kereszténység időrendileg honnan kezdődött, mert isten 7 nap alatt teremtette a világot, aztán pedig az embert ,de akkor eszerint nincsenek dinók.(amik eléggé bizonyítva lettek ,de egy keresztény erre csak annyit mondana (tapasztalatból) ,hogy a sátán műve ,hogy ne higgy)) 2.: erre lennék a legkíváncsibb ,hogy a vérfertőzés-t azt nem bünteti a biblia, vagy isten? mert ha belegondotok oké, Ádám és Éva basztak (ez rendben van) csináltak sok gyereket, de utána????? valószínűleg a gyerekek egymással közösültek ami elvileg nem túl jó dolog. 3.: "ne ölj" ez Istenre viszont nem vonatkozik ,ezt úgy értem ,hogy oké ő nem ember de ha belegondolok ő eléggé visszaél a hatalmával avval a tekintettel ,hogy amikor volt az árvíz, rengeteg ember, és gyerek halt meg azért ,mert Isten szerint sok volt a bűn. 4.: Isten az valamelyet rád "erőlteti" a vallást olyan téren hogy ő azt mondja ,hogy higgy bennem ,vagy szenvedj örökké, ezáltal "nincs" választásod. Meg még van egy pár amit szívesen feltennék egy keresztény embernek JAAAAA ,meg a legfontosabb kérdés számomra az ,hogy a biblia szerint már nincs bűn ,és ezt úgy értem ,hogy régen szokás volt ugye ,hogy az emberek a bűnüket "átruházták" egy bárányra és azt megölték ezáltal megtisztultak (ezt egy rendes gyülekezetben hallottam) És azt is mondták ,hogy Jézus ugye Isten báránya ,vagy mi, és hogy ő a világ összes bűnét magára vette és megölték ,ezáltal az összes bűnt "elvitte" a múltból,jelenből,jövőböl ,vagyis akkor miért lenne bűn a kereszténységben ha én csinálnék valamit?
@ShadowSeraphim5317 жыл бұрын
Amugy a titok cimü sorozat igaz volt
@kniltheantiface2417 жыл бұрын
Alex Fnafkaracsonyi nem
@deathgodshewasanillusionin68937 ай бұрын
Meg van rendezve
@bukkosibence34837 жыл бұрын
a református papok dughatnak xD
@matesoos73767 жыл бұрын
Alkoholt fogyasztasz, kinek ártasz vele...magadnak ... dohányzol ,kinek ártasz?...minden körülütted levőve embernek ...azt hiszem a kérdéseimre a válaszok magukért beszélnek
@alexiswinterr7 жыл бұрын
Aki alkoholt fogyaszt, nem feltétlenül csak magának árt vele, de értem mire gondolsz :D
@miraculoustiktok26047 жыл бұрын
a dohanyzas egyedul magadra karos, emberek kozott rajuk is. Az alkohol onmagaban sajat magadra karos, alkoholizmus eseten a korulotted levokre is.
@batu3157 жыл бұрын
Azért bebaszva vezetni és halálos balesetet okozni elég nagy ártalom :D
@sundiszno7 жыл бұрын
Annyira szar látni, hogy a kedvenc youtubereim nincsenek tisztában a vallással ÉS az igaz hittel, sem Istennel. Ti nagyon összekevertek pár dolgot ezzel kapcsolatban és így akaratotokon kívül is megtévesztő dolgokat mondtok, mert ti sem vagytok tisztában vele csak az a baj, hogy a nézők is elhiszik. Ha meg küldenék ezzel kapcsolatban levelet nem biztos, hogy elolvasnátok, mert tudom Szefi csak a rövid leveleket szereti.