Szoboszlai Dominik: Az édesapám nélkül nem tartanék itt!

  Рет қаралды 131,102

Nemzeti Sport Online

Nemzeti Sport Online

Күн бұрын

A Nemzeti Sport és a Képes Sport stábja kilátogatott a Red Bull Salzburg-Chelsea felkészülési mérkőzésre, melyet az angol csapat nyert meg 5-3-ra. Sikerült interjút készítenünk az ifjú magyar futballcsillaggal, Szoboszlai Dominikkel (akiről a Képes Sport szerdán megjelenő számában további érdekességeket olvashat). Szoboszlait több csapattal is szóba hozták a nyáron, ami nem meglepő, hisz a futballvilág egyik legígéretesebb fiatal tehetségeként tartják számon. Beszélgettünk vele többek között a salzburgi mindennapokról, örömökről, nehézségekről. Ahogy a korábbi, úgy az új edzőjével is kiváló a kapcsolata. Ő végzi el a csapat szabadrúgásait és szögleteit, s az ő arcképével hirdették a Chelsea elleni összecsapást is. Megtudtuk, hogy mennyi áldozatot követelt az ide vezető út, beszélgettünk vele a közelgő Eb-selejtezőkről és arról, hogy Marek Hamsíkkal még van egy elintézetlen ügye. És persze szó esett a céljairól, jövőjéről, álmairól is.
Riporter: Babják Bence (Nemzeti Sport), Kovács Gergely (Képes Sport)
Szerkesztő: Szabóky Zsolt
Narrátor: Veres Viktor

Пікірлер: 194
@kirimiandras
@kirimiandras 5 жыл бұрын
"mondta,hogy nem ismer, de most meg fog! :)" Úgy legyen!
@gyeressyzlatan2770
@gyeressyzlatan2770 5 жыл бұрын
Mekkora szöveg😂
@gergo3313
@gergo3313 5 жыл бұрын
@@gyeressyzlatan2770 Ráadásul igaz is
@balazsp8584
@balazsp8584 5 жыл бұрын
@@gyeressyzlatan2770 csak szöveg van itt is eredmény majd elmarad
@geryllanarancsosgabor2827
@geryllanarancsosgabor2827 5 жыл бұрын
@@balazsp8584 IS??????
@balazsp8584
@balazsp8584 5 жыл бұрын
@@geryllanarancsosgabor2827 ????
@ferenckoncz6706
@ferenckoncz6706 5 жыл бұрын
Imádom ahogy nyilatkozik ez a srác!És remélem nagyon jól fog teljesíteni a következő Szezonban.És Hamsik megismeri majd😂
@Seejay1885
@Seejay1885 5 жыл бұрын
Annyi butaságot kérdez tőle a riporter, hogy az valami hihetetlen, de az igazi sötétség az itt lent a komment szekcióban van párak fejében. Talán nem őt kéne csesztetni, milyen legyen a haja, milyen tempóban beszéljen, aztán ha a kepetekbe nyomnának egy mikrofont egy kamerával, csak néznétek mint hal a szatyorban. Hajrá Dominik!
@nexttime39
@nexttime39 5 жыл бұрын
Hat meg hogy nem is beszél minden nap annyit magyarul mint mi és igy kicsit nehezebb szerintem
@andreameszar963
@andreameszar963 Жыл бұрын
De jó ezt 4 évvel később, Dominik liverpooli debütálása után olvasni! A meccs embere lett, zseniális volt! Minden álmod, célod váljon valóra kölyök!
@benedekczapp2020
@benedekczapp2020 5 жыл бұрын
Szerintem magyarorszagon o lehet a mostani generacionak egy igazi peldakepe! Sok sikert a tovabbiakban!
@Erobs11
@Erobs11 5 жыл бұрын
A vége kva jó! Nem beszari, tetszik! Sok sikert kölyök! :) Hajrá Magyarország!🔥🇭🇺🔥
@gergo3313
@gergo3313 5 жыл бұрын
@@TM-yy6rl Testvérem te kiről beszélsz?
@TM-yy6rl
@TM-yy6rl 5 жыл бұрын
@@gergo3313 testvér?? mit nem értesz öcsi?
@gergo3313
@gergo3313 5 жыл бұрын
@@TM-yy6rl Szoboszlai nem nagyképű egyáltalán, ha Zsótérról lenne szó akkor lenne igaz amit írtál
@TM-yy6rl
@TM-yy6rl 5 жыл бұрын
@@gergo3313 de az.. szerenyebben kelllene viselkednie egy ilyen kisgyereknek. Zsoter szimplan csak butus... de ezt a gyereket media is nyomja egyenlore alaptalanul..mert köpni mar jo nagyot tud a palyan meg van tetkoja ...aztan ennyi a srác.
@gergo3313
@gergo3313 5 жыл бұрын
@@TM-yy6rl Ennyi? Látom nem nagyon nézegeted mit csinál a pályán, igaz nem látunk minden nagyobb megmozdulást tőle, de attól függetlenül tehetséges, feleslegesen nem fog egy nagyobb csapat se olyan fiatal játékost nézegetni és felirní egy olyan listára ahova csak azok kerülnek akik tudnak is csinálni valamit nem csak azért lesz neve mert megveszi őt egy klubb Pl.: De Jong... A pali semmit nem tud amit a középszerű középpályás ne tudna, Szoboszlai viszont a magyar futball egyik legnagyobb tehetsége.
@karolyfodor3328
@karolyfodor3328 5 жыл бұрын
Bírom, hogy van töke, s nagyon értelmes. Sok sikert a pályafutásához!
@8tg2
@8tg2 5 жыл бұрын
Szoboszlai "úgymond" Dominik 🤘🏻
@eztmostnemmondodkomolyan
@eztmostnemmondodkomolyan 5 жыл бұрын
A mai társadalomban ha már lassabban beszélsz mint az átlag, akkor te biztos be vagy tépve. Személyiségtípusokról hallottatok?
@deamon_7847
@deamon_7847 5 жыл бұрын
Azthiszem, ha Salzburgban él, sokat tesz a beszédéhez az is, hogy más nyelven beszél nap, mint nap a boltban például. Ez a srác a pályán egy zseni, ti meg legyetek boldogok, hogy szavalóversenyen elvernétek. Akinek nem inge...😊
@robertboros5678
@robertboros5678 5 жыл бұрын
csak ne kallódj el... sok sikert
@FeroxX_Gosu
@FeroxX_Gosu 5 жыл бұрын
Hajrá Dominik! Nagy királyság, hogy 18 évesen szerepelhetsz egy BL szereplő csapatban, ez hatalmas dolog! Respect! Sok sikert a jövőben is! Reméljük magyar amatőr és profi focista srácok sokaságának leszel példakép :)
@krisztinatamas1711
@krisztinatamas1711 5 жыл бұрын
Dominik nem az az átlagos 18 éves fiú. Egyrészt nagyon értelmes, másrészt becsülendő a sok munka amit ebbe a sportba fektetett, és még most is.
@tereziaerdei3321
@tereziaerdei3321 5 жыл бұрын
👍👍👍
@kuule.6057
@kuule.6057 5 жыл бұрын
Nem volt benne az hogy izé a Modric ellen kell játszanom. Csak játszottam aztán kész
@zsoltmolnar7815
@zsoltmolnar7815 5 жыл бұрын
Nem tudom miért kell csesztetni. Eddig vergődtetek azért mert nem volt normális játékosunk, most van és akkor beleköttök abba hogy hogyan beszél? 18 éves, alig van eddig pár nyilatkozata jó hogy izgul , plusz alig beszél magyarul mert nem magyar közegben él. Simán benne van ilyenkor hogy az ember kicsit nehezebben kezd el beszélni magyarul és 1-2 szót nem úgy mond mint mikor itthon élt.
@matekohut102
@matekohut102 5 жыл бұрын
Ő a kedvenc focistám Nagy Ádám mellett
@counteryyy
@counteryyy 5 жыл бұрын
Nagyon kivagytok ezen a beszédstíluson. Inkább arra figyeljetek hogy játszik, és nem ül fel annak amit cikkeznek róla. Bizonyítani akar, és nem eladni magát egy kínai klubnak, ahogy szokták néhányan. Örülni kéne, hogy van 1 db ilyen fiatal játékosunk.
@gabormiseta5562
@gabormiseta5562 5 жыл бұрын
csak irigyek, azért kötnek abba bele, nem találnak fogást
@gorugh1
@gorugh1 5 жыл бұрын
Nagyon sok sikert . Egy szlovak is itt volt : )
@nrbt0994
@nrbt0994 5 жыл бұрын
Nagy forma a pali 😂🔥💪
@csabaloska7250
@csabaloska7250 5 жыл бұрын
Az “úgymond” az új “asszem mindenféleképpen” 😀
@sebastianbojkovic3367
@sebastianbojkovic3367 4 жыл бұрын
Hajrá Dominik, csak így tovább! Sok Sikert Kívánok Neked!
@erikbartal1033
@erikbartal1033 5 жыл бұрын
A remény 🙏🇭🇺❤️
@kuule.6057
@kuule.6057 5 жыл бұрын
Hatalmas forma! Tetszik a játéka remélem sikerül elérnie amit szeretne. Ha ezen az úton halad akkor nem csak Hamsik fogja megismerni,hanem az egész világ. Még nem kell eligazolnia. Maradjon 1-2évet és utána. Majd valamelyik csapat klasszist csinál belőle. Hajrá Dominik!
@laszlovas9028
@laszlovas9028 Жыл бұрын
Mekkora rálátásod volt. Most majd tényleg megismeri az egész világ. Gratulálok!
@robertsebok8757
@robertsebok8757 5 жыл бұрын
Kívánom hogy maradj mindig ilyen!!a háttered Hal istennek még van hozzá hogy a földön maradj..szugsege van a Magyar focinak rád,és ez hatalmas felelősség!!!élj a lehetőséggel,és ne visszaelj vele!!sok sikert!!!
@tiborhorvath7003
@tiborhorvath7003 5 жыл бұрын
Nyilatkozatai alapján Zlatan remelem a tudása is hasonló lesz 😊
@slaszlo9088
@slaszlo9088 5 жыл бұрын
Dominik ! Te maradj egyszerűen Dominik. Az tol előre 10 G -vel
@matyasnagy585
@matyasnagy585 5 жыл бұрын
Nem tudom javítsátok ki ha tévedtem dee szerintem azért beszél így mert már 2éve kint van és ott főleg németül kell beszélnie
@robi9108
@robi9108 5 жыл бұрын
Szerintem is
@NemzetiSportOnline
@NemzetiSportOnline 5 жыл бұрын
Angolul és németül is remelkül megtanult beszélni két év alatt.
@whatdoyoumeanbtw
@whatdoyoumeanbtw 5 жыл бұрын
@@NemzetiSportOnline kérdés valószínűleg a beszédstílusára irányult, hogy miért beszél így.
@fioninquo
@fioninquo 4 жыл бұрын
úgymond nagyon szimpatikus ez a srác úgymond :P Hajrá Domi!
@abelkiss8150
@abelkiss8150 5 жыл бұрын
Ha eddig nem ittál Red Bullt akkor ez után se, te szárnyalsz anélkül is😁
@barbarafaa8498
@barbarafaa8498 3 жыл бұрын
Jujj ez nagy volt xd
@laszlovas9028
@laszlovas9028 Жыл бұрын
Király hozzászólás volt!
@Axlgunner11
@Axlgunner11 5 жыл бұрын
Úgymond, szóval 😜👍 Drukkolunk srác!!!!
@valentinhorvath8459
@valentinhorvath8459 5 жыл бұрын
Példakép!😀⚽️
@horvathkristof1089
@horvathkristof1089 5 жыл бұрын
Én sajnos 1 hónapja vesztettem el apukámat 😞😞es engem minden matchemen ez az 1 dolog motivál hogy figyel engem 😭😭
@fioninquo
@fioninquo 4 жыл бұрын
Kitartás Zoli! Charles Leclerc még Forma2-es pilóta volt, mikor elhunyt az édesapja, és másnap egy rossz helyzetből megnyerte a futamot. Bianchi pedig a keresztapja volt. Nagyon nagy erőt adnak ők neki fentről, és biztos vagyok benne, hogy téged is segít apukád az égből, és nagyon büszke lesz rád!
@hunorrepa3134
@hunorrepa3134 5 жыл бұрын
Ez egy rendkivül megfontolt és komoly témákat feszegető szofisztikált nyilatkozat!! :D
@attilatoth853
@attilatoth853 5 жыл бұрын
Csak gratulálni tudok neked ! Szimpatikus a hozzáállásod a dolgokhoz ! Csak így tovább ! Barcelonaig vagy Liverpoolig meg se állj ! Sok sikert :-)
@laszlovas9028
@laszlovas9028 Жыл бұрын
Ezt nagyon betaláltad. Honnan tudtad 3 évvel ezelőtt a Liverpoolt? Nyilván idő utazó vagy de jár a gratuláció!
@attilatoth853
@attilatoth853 Жыл бұрын
@@laszlovas9028 Megérzés 🙂Ennek a srácnak a legjobbak között a helye! 🙂
@laszlovas9028
@laszlovas9028 Жыл бұрын
@@attilatoth853 Így van! Sajnos még mindig lehet olvasni sok magyar károgót, de angliában is kicsit szkeptikusan fogadták az átigazolást, mert nem ismerik. Amikor majd adja a jobbnál jobb gólpasszokat (mert képes rá) akkor meg fogja kapni az elismerést. Így legyen.
@laszlorapatyi3192
@laszlorapatyi3192 5 жыл бұрын
Fertig!
@maximmayer4180
@maximmayer4180 5 жыл бұрын
Ein krasser Spieler!!!
@kenrichf.4098
@kenrichf.4098 5 жыл бұрын
Jó lesz a srác, és nem baj, ha reklámozza, csak NE IGYON abból a méregből!! Tönkreteszi a gyomrát, és onnantól vége!
@danielmolnar5322
@danielmolnar5322 5 жыл бұрын
Redbull salzburg Ez reklám.
@boldiii4220
@boldiii4220 5 жыл бұрын
Ebből a gyerekből egy De bruryne lesz!
@mettyu7911
@mettyu7911 5 жыл бұрын
Ebből a gyerekből egy Szoboszlai Dominik lesz
@attilamajoros5383
@attilamajoros5383 5 жыл бұрын
Engem nem érdekel csak qrja be a szlovákoknak ;)
@NullPvP
@NullPvP 5 жыл бұрын
@@attilamajoros5383 miattad megtette
@takethel182
@takethel182 Жыл бұрын
És igazad lett, 3 év elteltével a liverpool jáékosa
@gusztavogeronimo2935
@gusztavogeronimo2935 5 жыл бұрын
Úgymond
@boldiii4220
@boldiii4220 5 жыл бұрын
Nekem a bl himnusztól borsózik a hátam
@andrasnagy6799
@andrasnagy6799 5 жыл бұрын
Miért úgy beszél mintha belenne szívva? Amúgy nagyon szorítok neked legalább egy Wolfsburg vagy Milan szintre jusson el alapemberkent.
@imremadarasz5365
@imremadarasz5365 5 жыл бұрын
Szerintem izgult
@bordavid9043
@bordavid9043 5 жыл бұрын
Mondta hogy nem ismer de most meg fog! És hát mindenki emlékszik a szabadrugás goljára! 🤣
@leventevarga263
@leventevarga263 5 жыл бұрын
Szép datejust
@deakeva1549
@deakeva1549 5 жыл бұрын
Dominik hangjából és abbol a redbullból a kezében ítélve elég korán kaptátok el szegényt😂😂
@Patrickindahouse
@Patrickindahouse 5 жыл бұрын
Deák Máté, a Red Bull a fő szponzora a csapatának! :)
@deakeva1549
@deakeva1549 5 жыл бұрын
@@Patrickindahouse ezt valahogy már leesett 😉😉
@tranceformeeer
@tranceformeeer 5 жыл бұрын
Nem kulonosebben szeretem a focit, igy arrol nem tudok nyilatkozni, viszont szerintem egy tok ertelmes srac! Szerintem egyaltalan nem beszel se nem rosszul magyarul, se nem szoismetelve. A tetko meg kit izgat? Ugy irja itt sok ember, mintha csak a focistaknak lenne 18 eves korukban tetovalasa...
@davidczako9891
@davidczako9891 5 жыл бұрын
Hol tudok ilyen pólót venni?
@cibi9566
@cibi9566 5 жыл бұрын
Kéne úgy mondd számláló
@szekilevi
@szekilevi 5 жыл бұрын
:)))))) bszarok
@matee1909
@matee1909 4 жыл бұрын
Úgymond számláló : 2568
@danielblanar6915
@danielblanar6915 5 жыл бұрын
Mert kivagy te, hogy Hamšiknak ismernie kellene téged? Egy fiatal tehetség ezt nem vitatom de ő nagyon sokmindent letett az asztalra és közel sem vagytok egy szinten😉Kívánom neked, hogy eljuss odáig ameddig ő. De addig azért nefeledd el barátom, hogy egy Top klubban sztár tudott lenni rekordokat döntve. Addig neked mostmég verekedned kell, hogy egy középszerű gyenge ligában levő csapatban kezdő maradj. Talán ezért nemtudja, hogy kivagy.
@bencekollar3652
@bencekollar3652 5 жыл бұрын
Öreg te miről beszélsz?? A srác 18 éves, az a hülye szlovák hol volt 18 évesen?? Különben mit kell megvedeni?
@foldesibenedek9939
@foldesibenedek9939 5 жыл бұрын
@@bencekollar3652 te véded itt egyedül főnök!
@Gabord002
@Gabord002 5 жыл бұрын
ez csak egy ártatlan poén volt mért kell ennek ilyen hangot adni. Kicsit szemtelen, de jól áll neki és amíg ez nem csap át nagyképűségbe addig jó ez. Az is igaz hogy igen, Hamsik 18 évesen nem volt nagyobb szinten mint most Dominik. És úgy ahogy írtad reméljük belőle is lesz egy olyan jó és ismert játékos mint Hamsik-ból.
@balintjuhasz6274
@balintjuhasz6274 5 жыл бұрын
@@bencekollar3652 az a hülye szlovák világklasszis középpályás . Miért kell a környező népeket gyűlölni, lenézni. Akkor ugyan olyan leszel mint ők , én több akarok lenni mint ők. Az ilyen parasztok mint te csak olaj a tűzre.......
@tereziaerdei3321
@tereziaerdei3321 5 жыл бұрын
A Salzburg egy BL csoportkörös gárda és ennek a csapatnak a tagja Dominik!
@vynixcico4355
@vynixcico4355 4 жыл бұрын
ebbol az emberbol egy isten lesz
@akoswerb1220
@akoswerb1220 Жыл бұрын
Liverpool!
@danielorsos8203
@danielorsos8203 5 жыл бұрын
elképeztően jol focizik ez a srác
@AgroManR
@AgroManR 5 жыл бұрын
Ez a gyerek azt sem tudja mi van ebben a putri országban. Ne is tudja, ne is jöjjön haza.
@lengyelmarcell8891
@lengyelmarcell8891 5 жыл бұрын
Valaki számolja meg hányszor mondta, hogy úgymond és szóval
@hungarya12
@hungarya12 5 жыл бұрын
Az osszes “focista csillag” vagy beszedhibas vagy fogalmazni nem tud vagy mindketto de riporttal egyikkel sem szabadna kesziteni😂
@MsPizza46
@MsPizza46 5 жыл бұрын
A legtöbb focista az egész életét a focira teszi fel, ezért nem mindegyik járja végig az iskola padokat, illetve nem feltétlen a lexikális tudásán dolgozik ennek ez az oka. Máskülönben hallgass meg egy Pikue-t akinek a Harvardrol van diplomája ;)
@Sky-tu5rj
@Sky-tu5rj 5 жыл бұрын
@@MsPizza46 vagy csak beszelj 2 evig vegig angolul vagy nemetul..
@eliam1998
@eliam1998 5 жыл бұрын
Nemetul beszel mindenkivel,es tudod mindenkinek van saját személyisége
@thegws7272
@thegws7272 5 жыл бұрын
Vereb XD
@ferencaros9456
@ferencaros9456 5 жыл бұрын
Kő profi a gyerek
@peterjakab6415
@peterjakab6415 5 жыл бұрын
Aztmondja riporter cselZi 🤦‍♂️🤦‍♂️🤦‍♂️
@dimmykarras9287
@dimmykarras9287 5 жыл бұрын
Nem értem, miért kell az alkarját kivarratnia egy 18 éves gyereknek. Lassan minden futballista teste barlangrajz. Pont a kivétel marad egyéniség. Csak azt kívánom, ne legyen egy újabb Filkor.
@deakferenc5869
@deakferenc5869 5 жыл бұрын
Mindenki isteniti meg minden, de még egy golt se rugott, már unalmas
@danielmolnar5322
@danielmolnar5322 5 жыл бұрын
18 éves 4 meccse volt.
@benedekszogyeni3146
@benedekszogyeni3146 5 жыл бұрын
Egy KTKnak nem a gólszerzés az elsődleges feladata, viszont a Salzburgbam így is rúgott párat
@deakferenc5869
@deakferenc5869 5 жыл бұрын
Itthon szerezen golt, ne salzburgban!!
@adrianvegh902
@adrianvegh902 5 жыл бұрын
Te egy hulye vagy😂👏
@eliam1998
@eliam1998 5 жыл бұрын
@@danielmolnar5322 Joao Felix 26 meccs 15 gol 18 eves(mostmar 19 lett de ezeket a golokat 18 evesen szerezte
@misikesedlac3983
@misikesedlac3983 5 жыл бұрын
Teszi a nagyot azt fotbalozni nem tud :)))) meghogy csillag :))))))) hahahahahahaha
@szabolcskis8668
@szabolcskis8668 5 жыл бұрын
Kár hogy nem te vagy a kamera másik oldalán 🖕🏿🤦‍♀️
@szakacsmarton1575
@szakacsmarton1575 5 жыл бұрын
@@szabolcskis8668 jaja igazad van
@laszlovas9028
@laszlovas9028 Жыл бұрын
Jár a f@sz vagy elismerés. Gratula!
@takethel182
@takethel182 Жыл бұрын
Nem tud fotbalozni??Szerintem a liverpool nem így gondolja
@retekmese285
@retekmese285 5 жыл бұрын
tetovállás felnyírott haj karóra vissza taszító beképzelt kisugárzás, mint amit a pályán is mutat, szabálytalankodik káromkodik. nem egy alázatos játékos , ja és iratkozzatok fel a mese csatornámra
@tereziaerdei3321
@tereziaerdei3321 5 жыл бұрын
Pfff!👎👎👎
@adrianvegh902
@adrianvegh902 5 жыл бұрын
Idiota😂
@laszlovas9028
@laszlovas9028 Жыл бұрын
Kib@szott jó a mese csatornád! F@sz vagy díjat kaptál. Gratulálok.
@db-fl7vh
@db-fl7vh 2 жыл бұрын
Most meg sehol sári
@xxthatpookieeditsxx
@xxthatpookieeditsxx 4 жыл бұрын
Mit iszik az a srac? Koran kezdi. Energia ital. Na, azert tart itt a Magyar Football. Igyon jofajta sort. Farkas Jancsinak is jo volt.
SZOBOSZLAI DOMINIKNÁL JÁRTUNK, SALZBURGBAN - TrollFoci S2E33
32:34
TrollFoci YouTube Channel
Рет қаралды 589 М.
The FASTEST way to PASS SNACKS! #shorts #mingweirocks
00:36
mingweirocks
Рет қаралды 14 МЛН
Dad Makes Daughter Clean Up Spilled Chips #shorts
00:16
Fabiosa Stories
Рет қаралды 7 МЛН
Szoboszlai Dominik: Egy Világklasszis Gondolkodásmódja
9:36
How to Beat The Game
Рет қаралды 18 М.
MATCH ME IF YOU CAN with SZOBOSZLAI and OKAFOR
7:07
FC Red Bull Salzburg
Рет қаралды 163 М.
Szoboszlai Dominik: Most már biztosan jobban bírnám a Liverpool ellen
8:34
Nemzeti Sport Online
Рет қаралды 103 М.
Szoboszlai Dominik és Bolla Bendegúz a VBKE táborban
6:06
VIDEOTON FCF BKE
Рет қаралды 84 М.
Szoboszlai Zsolt: Sokszor láttam sírni Dominiket, mert nem nyert
7:06
Nemzeti Sport Online
Рет қаралды 21 М.