TÜKÖR- Csuja Imrével

  Рет қаралды 96,081

Szféra Péterfi Judittal

Szféra Péterfi Judittal

Күн бұрын

#tukor #csujaimre #peterfijudit
Iratkozz fel itt KZbin csatornánkra! ►
bit.ly/2ty9smG
Furcsa érzések kavarogtam bennem akkor, amikor a Csuja Imrével kapcsolatos interjúkat, beszélgetéseket néztem, hallgattam, olvastam. Még a felkészülés időszakában. Belepillantottam filmekbe, színházi jelenetekbe. Csupa derű, élet, kacaj, és a környezetében dolgozók is azt mondják, hogy Imre egy nagy életigenlés. Jászai Mari-díj, Gábor Miklós és Páger Antal-díj. Kiváló és érdemes művész. Önálló estje van, verseket szaval. Ha hívják hajléktalanszállóra megy, ha úgy adódik gyereknek mesél. Ad, azt mondja már megteheti, hogy önzetlenül és szívből, nem másért. Ha azt nézem milyen szerepei voltak színpadon, vagy a vásznon csak hogy egy párat: az Üvegtigrist, az Argo-t, vagy a Valami Amerikát említsem és ehhez jönnek még a szinkronok ugyanis tömérdek világsztárnak kölcsönzi a hangját, szóval álom karrier az övé amiért kő keményen megdolgozott. És amikor azt olvasom, hogy milyen tragédiák árnyékolják be az élét- két fiát is eltemette- akkor csak az kattog a fejemben, hogy mégis hogyan lehet így ezzel a teherrel élni, alkotni, nem összeesni, hanem szórakoztatni.
1984-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz került. 1987-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1989-ben az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 1990-től az Arany János Színházban töltött négy évet, majd szabadfoglalkozású művészként lépett színpadra. 10 év szabadúszást követően 2004-ben leszerződött az Örkény István Színházhoz. Színpadi kedvencei a görög klasszikusok, és Shakespeare művei. Sokat foglalkoztatott, népszerű szinkronszínész,[2] több mint 800 filmnek kölcsönözte a hangját. Sajátos hangszíne és stílusa szinte összetéveszthetetlen.
A kortárs magyar film egyik sokat foglalkoztatott művésze, a mai magyar valóságra jellemző ismerős, kicsit a periférián mozgó embertípusok egyik első-számú megformálója.
2009-ben összeállította önálló estjét, melyen Ady műveit adta elő.
2015-ben a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató műsor zsűritagjaként tűnt fel az RTL Klub csatornán. Itt a Mi kis falunk c. sorozatban a Polgármester szerepét osztották rá.
Filmjei:
Nincsen nekem vágyam semmi
Moszkva tér
Üvegtigris
Szezon
Argo
Rokonok
Lora
Téka Sztorik
Kövess minket itt! ►
Facebook: bit.ly/301OFEo
Instagram: bit.ly/2ZUwe4b
Web: www.szfera.com | hamarosan

Пікірлер: 73
@tundetedd1039
@tundetedd1039 3 жыл бұрын
Pont addig csillogott a szeme, míg nem kérdeztek bele a borzalomba... miért nem értjük meg, hogy ez az övé és nem a miénk? Csak a művészete a miénk, a tragédiái csak akkor és ott, ahol és amikor ő maga szeretné elmondani, felhívni rá a figyelmet. Kár volt belemászni... 😣 további sok sikert és örömet kívánok!
@Yoyoyman999
@Yoyoyman999 3 жыл бұрын
A kedves riporternek, építő jelleggel tanácsolnám az “aha” és az “ühüm” mellőzését, mert a teljes érdektelenség hatását kelti...
@NGCsaszy
@NGCsaszy 3 жыл бұрын
Valóban idegesítő a riporter stílusa... viszont Csuja Imrét nagyon jó volt hallgatni, egy pontig... majd újra. Még millió szerepet és millió évet Neki! 🙏❤
@timeajoo8429
@timeajoo8429 3 жыл бұрын
Csuja Imre : Művész, Profi !😍 Riporter:Háááát...!
@zsoltvegh2122
@zsoltvegh2122 3 жыл бұрын
Óriási színész!! Isten őrizze meg nagyon sokáig erőben egészségben!🍾
@abarent5624
@abarent5624 3 жыл бұрын
Fantasztikus ember!Tiszta szìv. A riporter vihogàsa kissè komolytalan....
@mariannarado4225
@mariannarado4225 3 жыл бұрын
Úgy mond verset,mint senki más!! Imádom!!!
@fadi0808
@fadi0808 3 жыл бұрын
Azt gondolom, a produkció arculata érdekében beépített elválasztó tükör akadályozza az interjúalanyt, a kérdezőt és a nézőket is. Rajtuk is látszik az alkalmankénti zavartság és nekem is folyamatosan elterelte a figyelmemet a gondolatmenetről az, hogy hogyan lehet egy ilyen settinget ráerőltetni egy portréfilmre. Hozzáadott értékét nem látom. Lehet elegendő lenne néhány tükör felállítása a háttérben, ami nem akadályozza a két fél közötti kommunikációt. Tiszteletem a Művészúrnak a végig fenntartott higgadtságáért.
@zitatoth6113
@zitatoth6113 3 жыл бұрын
Imádom Csuját, láttam is színházban. Borzasztóan sajnálom azt, ami vele történt s nagyon szomorú volt a szemét nézni, mikor szóba került a vesztesége. :( A hölgy fogalmazhatott volna összeszedettebben, több alázattal...
@flokkola
@flokkola 3 жыл бұрын
Nekem ez a forszírozása hosszan a tragédiának nem tetszett. Nem kell ezt túlbeszélni. Olyan volt a riporter mint aki most kezdte a szakmát.
@ydnaalma9468
@ydnaalma9468 3 жыл бұрын
Nem kellett volna a fia halálát felhozni,kellemetlen lett tőle a beszélgetés....
@ferenctoth5710
@ferenctoth5710 3 жыл бұрын
" aki magànàl van, az a művészet közelébe sem kerülhet." Grat Neki!
@dtlcsr2052
@dtlcsr2052 3 жыл бұрын
Sajnos egyetértek. Ezt a bulvár-vonalat kár volt belevinni. Kellemetlen volt. Kínos. Tolakodó.
@juditcsuka8886
@juditcsuka8886 3 жыл бұрын
A csaladi dolgai, egeszsegugyi problemai nem tartoznak masra. Kar volt ezt a temat felhozni. Addig neztem meg a videot.. Nem akartam latni a fajdalmat. Jo egeszseget kivanok a Muvesz Urnak!
@ildikopasztor2709
@ildikopasztor2709 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem a Művész urat. Még sokáig éljen egészségben! ❤️
@lipuszeva976
@lipuszeva976 3 жыл бұрын
Rendkívül jó színész Csuja Imre és szuper volt az interjú is, de a családi tragédiárol valószínű nem azért beszéltek anno a nyilvánosság előtt, hogy akkor egy adott riporter felhatalmazva érezze magát arra, hogy évekkel később is újra elohozza az egészet és hosszasan erről faggassa a művészt. Hiányzott az empátia, a mértékletesség. Pedig addig megvolt a jó íve, hangulata a beszélgetésnek. Kedves Judit, még egy dolog, amit Michael Caine tanácsolt Sandra Bullocknak a Beepitett szépségben: "Nem AHA, hanem IGEN."
3 жыл бұрын
Köszönöm Éva , értem és elfogadom az álláspontját. Hozzátennék egy fontos dolgot. Csuja Imrének ha meghallgatja üzenete van a nyilvánosságnak azzal amit mond és ahogy mondja. Ha figyelte azt az egy mondatot, akkor az épp Önöknek, szólt és épp azért mondta el, mert nagyon fontosnak tartja. Igen, van aki hajlandó beszélni bizonyos számára nehéz,de fontos kérdésekről, mert a társadalom számára egyfajta saját tapasztalást mond el, segítséget ad ezzel. Nem voltam tapintatlan egyetlen kérdést tettem fel, nem többet. Tudja azért lettem újságíró, hogy kérdezzek. Az alanyaim megbíztak bennem és mindegyikükkel nagyon jó viszont ápolok, és ha bármikor is problémát jelentett ahogy kérdezek, szóltak, hogy ennyit és nem tovább. Úgy kérdezek, ahogy az én normáim szerint elfogadó, nem más mércéje szerint, hanem a sajátomé szerint. A mérték jelen esetben egyetlen kérdés volt. Ez számomra a mértékletesség. De őszintén ilyenkor érdekelne, hogy ki és mi alapján mondja meg, hogy nekem mi legyen a mértékem? Ha Önnek más, elfogadom. Én elfogadó vagyok. De nekem eszembe nem jutna elmagyarázni bárkinek is, hogy csakis az én mértékem a megfelelő, az övé nem. Ha a vendégem a beszélgetés után, este felhív, hogy köszöni a beszélgetést, mert szerinte nagyon jól sikerült és jól érezte magát, akkor nekem ez mindennél többet jelent. Ez a fontos. Ezért dolgozom. És azt is megértem, ha Önnek nem fér bele az "aha" szó. Elfogadom. Egyszer egy magyar író- akit bizonyára Ön is olvas szeretettel- azt mondta nekem, mert ő is használja élő szóban és írásban is, azt mondta erre, hogy ennek a tiltása olyan, mintha kivennék a magyar nyelvből a szlenget. Én sem használom sokat, de bizony előfordul. Nem vagyok rá büszke, de előfordul. Ahogy a "tök jó", vagy a cool, vagy a frankó kifejezések is. Van olyan illető, akinek ez sem fér bele, mások pedig előszeretettel használják. Köszönöm az észrevételt.
@TheFubali
@TheFubali 3 жыл бұрын
Őszinte embernek tűnik. Sztárallűrök nélkül is lehet valaki jó és elismert színész.
@margitdmargit6242
@margitdmargit6242 3 жыл бұрын
Fantasztikus ember, nagyon szeretem. Isten áldja meg.
@istvannefenyvesi4429
@istvannefenyvesi4429 3 жыл бұрын
Nagyon nagyon remek beszélgetés volt!!!!!!! Művész úr sajnos egy cipőben járunk,csak én nem tudom kijátszani a fájdalmam így marad a gyógyszer!!!
@Zazinda
@Zazinda 3 жыл бұрын
Drága Szíve💕💕 Köszönjük a lelkét,szívét,tehetségét....🙏 Isten éltesse ❤️🙏❤️
@gabor.szucs.85
@gabor.szucs.85 3 жыл бұрын
Szàmomra a legnagyobb színész! Köszönjük Csuja Imre!
@smaragd51
@smaragd51 3 жыл бұрын
Nagyon élvezetes volt a beszélgetés. Imádom a művész úr "csuklóból jött" humorát, életszemléletét, művészi szerepmegformálásait, természetességét. Több új dolgot megtudtam róla jól irányzott kérdéseidnek köszönhetően. Nagyon örülök, hogy meghívtad őt a "Tükör- be." 👍👌
@mariahartyani9802
@mariahartyani9802 3 жыл бұрын
Nagyon Szeretem💕egy csodálatos ember❤ Jó Egészséget kívánok neki ❤❄🍀
@mariagyebnar5081
@mariagyebnar5081 3 жыл бұрын
Nagyszerű Ember és remek szinész!!! Köszönet : Péterfi Juditnak is!
@evakaposi1323
@evakaposi1323 3 жыл бұрын
Nagyszerű ember és nagyon jó színész, köszönöm a beszélgetést, nagyon szerettem!
@borbalaszennai5397
@borbalaszennai5397 3 жыл бұрын
Elhallgattam volna napestig. Remek színész, hatalmas koponya és nagyon szerethető EMBER.♥️♥️♥️
@monikaszabo4074
@monikaszabo4074 3 жыл бұрын
Zseniális színész!Ahogy ő verset mond,az maga a csoda,nem győzöm hallgatni,imádom .A komikus szerepei közül nagyon szeretem a kevésbé ismert Tékasztorik-ban nyújtott alakítását,az is garangált szórakozás!
@katalinmartin4611
@katalinmartin4611 3 жыл бұрын
Nagyon kedvelem Csuja Imrèt,hatalmas szinèsz ès ember!
@MrFules76
@MrFules76 3 жыл бұрын
Kedvenc magyar színészem! Öszinte beszélgetés,mély érzelmekkel,egy nagyon jó müsor ismételten gratulálok önnek is Judit!
@edittamaramenyhart7360
@edittamaramenyhart7360 3 жыл бұрын
Remek Ember köszönöm
@eszterkarpati9686
@eszterkarpati9686 3 жыл бұрын
Megtiszteltetés Csuja Imrét hallgatni. Zseniális Művész.
@erikadebreceni4050
@erikadebreceni4050 3 жыл бұрын
Fantasztikus egyeniseg ,isten aldja muvesz ur 🙏❤
@ferencnemankovics8116
@ferencnemankovics8116 3 жыл бұрын
Ünnep volt számomra ez a beszélgetés🤗🤗😍😍🥰🥰
@zoltanriczu2129
@zoltanriczu2129 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem ezt az embert ismeretlenül is!!!❤️
@katalinvarga8003
@katalinvarga8003 3 жыл бұрын
Kedves Judit! Nagyon Nagyon Gratulálok!! PROFI Fantasztikus Beszélgetés VOLT!!
@rekasybalint
@rekasybalint 3 жыл бұрын
Jó volt hallgatni, viszont nézni borzalmas! Egy klasszikus fényhőmérsékletű térbe hideg fénnyel (lehet kapni állítható fény hőmérsékletű LED fotó lámpát) megvilágítani valakit amatőrség. A derítő lap használatának hiánya szintén. A tükör elején poénnak tűnhet, de a végén manír lesz belőle. Olyan mint mikor a mosoly egy idő után vigyorrá torzul. (Szegény sokszor próbált a tükör mögé nézni) Nekem minden kérdés tetszett, a gyermek halála fontos rész az ember életében nem lehet kihagyni, átugrani. Csak erőltetni se szabad egy kérdés és hagyni pont annyit beszéljen róla a riport alany amennyit szeretne. Ez kb. így volt jó. Esetleg lehetne egy nagyobb tükör, körbe lámpákkal mint a smink tükör asztalkával. Csak középen egy kivágás (foncsor hiány) ahol látszik a riporter arca. Mintha egy másik arcot látna a smink tükörben.
@dobraianna7220
@dobraianna7220 3 жыл бұрын
Élvezetes, értékes párbeszéd. További sikereket a "felek"-nek🍀!
@anitaborbely9369
@anitaborbely9369 3 жыл бұрын
Kedves Csuja Imre Művész Úr! Tudnia kell, hogy sok erőt ad nekünk szülőknek akik ilyen vagy olyan módon hasonló cipőben járunk a gyermekünk mentális betegsége miatt. Sajnos ez Magyarorszàgon ismeretlen ès tabu téma.
@katalinkelly7106
@katalinkelly7106 3 жыл бұрын
Olyan jó, hogy itt mindenki olyan okos és tudja hogy a riporternek mit hogyan kellett volna mondani, kérdeznie. Azt úgy látom senki nem veszi észre, hogy ingyen nézhet egy színvonalas beszélgetést! Ha nem tetszik, kapcsolj el, olvasd a Blikket! Vagy csináld jobban, mutasd meg, hogy is kell jól kérdezni. Gondolom amikor bemész a pékségbe, akkor is kiosztod az eladót, hogy szar a kakaós csiga, mert te másképp csinálod és az csak úgy jó...
@andipesti5075
@andipesti5075 3 жыл бұрын
IMÁDOM!
@napsugar184
@napsugar184 Жыл бұрын
Nagyon szeretem 😊
@zanetabogacova2657
@zanetabogacova2657 3 жыл бұрын
Nagyon élveztem a beszélgetést, bár be kell vallanom 2x néztem meg ,mert nehéz, elgondolkodtató volt így először nem tudtam.mindenre figyelni. 🙏👏 egy csodás beszélgetésben volt részem, két csodás emberrel 🙏👏 örülök hogy láthattam
@in6194
@in6194 3 жыл бұрын
Imre, ez jó vót
@erzsebetsalfai3933
@erzsebetsalfai3933 3 жыл бұрын
Köszönöm.
@martavrtel8130
@martavrtel8130 3 жыл бұрын
Amikor az intelligencia párosul a művészettel.. Ez sexy, sármos.. Nem a kilókon, és a kinézeten múlik
@robertutasi9641
@robertutasi9641 3 жыл бұрын
Egy nagyon jó EMBER!
@zoltanszabo9100
@zoltanszabo9100 3 жыл бұрын
Szimpatikus EMBER !
@robinhoodproductionsltd.1633
@robinhoodproductionsltd.1633 3 жыл бұрын
Akkora színész vagy, Imre úr. Szerencsés, Nottinghami magyar bíró vár rám. Még mindig meg tudom nézni néhány interjúját, annak ellenére, hogy a világjárvány egy kicsit növekszik. A koronavírus sötétebbé tette az életüket, de most úgy tűnik, hogy fényesebben izzik, és a nap felette emelkedik. Bár nem Budapesten élek, Magyarországon - még mindig láthatom, hogy sokan kommentálják Önt. Remélem, neked is sikerül, Csuja Imre. Az Amerikai Egyesült Államok szeretettel❤💌🗽
@theremay
@theremay 3 жыл бұрын
Szerintem meg jó volt. Nem láttam, hogy Csuja annyira hasraesett volna a riporter stílusától - semmi bántó nem volt benne.
@truffle_and_sony
@truffle_and_sony 3 жыл бұрын
Ritka arany ember.
@silvvvvvvi
@silvvvvvvi 3 жыл бұрын
Wow,de jo latni , hogy ennyi sikeres riporter/ujsagiro van otthon, aki mindenrol mindent tud🥴🥴🥴 jo lett a riport👌🏻 (mindig jo olvasni a kommenteket hogy emlekeztessen arra, hogy miert is koltoztem el Magyarorszagrol🤔🤔)
@lakatosvictoria
@lakatosvictoria 3 жыл бұрын
Cukker Imre bácsi, nagyon nagy forma, szeretem a hangját! 👂 Tea válogatás! 😉 Bor je, még jó hogy nem arckrém.
@konnyu.torna.kezdoknek
@konnyu.torna.kezdoknek 3 жыл бұрын
Csuja papát alsós koromban ismertem személyesen, de még most is ugyanaz a csupa szív papamackó! 🥰
@mariannafalusi9233
@mariannafalusi9233 3 жыл бұрын
Nagyszerű ember, nagyszerű művész. Igen, a Judit kicsit tolakodó volt a fiával kapcsolatosan.. Volt egy pont amikor abba kellett volna hagyni. De ennek ellenére bírom a riporternőt.
@S.Veronika
@S.Veronika 2 жыл бұрын
Kedves Judit. Már jóval korábban megnezem a videót es nagyon tetszett valamint az eddigi munkássága is nagyon megragadóak voltak a számomra. Egy kérdést kérem engedjen meg nekem. Ha kérhetek ilyet a zeneszám címét ami az elején bevezető részben szól megkerdezhetem a szerzőt és a címet? Előre is köszönöm a válaszát🥰
@pucoka4272
@pucoka4272 3 жыл бұрын
Nagyon jó de kicsit hangos az alapzene az elején.
@hanna591000
@hanna591000 3 жыл бұрын
Udvozlom kedves Petefi Judit ....... mikor lesz a kovetkezo resz? Varhato folytatas ?? Koszonom
@adriennkiss6958
@adriennkiss6958 3 жыл бұрын
...jaj a vége az kínos. Mindenről lehet beszélni, de volt méltóságteljes a kérdezés. Kicsit dadogva, össze-vissza volt... :( már nekem volt kínos.
@karcmentesagysebesz3599
@karcmentesagysebesz3599 3 жыл бұрын
Sok kitartást! Csuja 1993 Jugoszlávia Akkor is adtál az embereknek.
@lacoslazar3184
@lacoslazar3184 3 жыл бұрын
Miért kell minden érzékeny témát tabuként kezelni? Ha nem szeretett volna róla beszélni, van annyira intelligens, hogy kikerüli a kérdést vagy nyiltan kimondja, hogy erről ne....! Az ország tud erről a tragédiáról és nem a körülményekre kérdezett rá hanem, hogy hogyan lehet ezzel élni, mi segít neki hogy tovább lendüljön! Szerintem nem volt ízléstelen! Egyébként nekem kifejezetten tetszik Judit stílusa! Igazán nagy EMBER Csuja Imre!
@evalovei163
@evalovei163 3 жыл бұрын
Vajon tudja,hogy mekkora formátum?
@evahorvath4127
@evahorvath4127 3 жыл бұрын
Nahát! 😀 💞
@drpinterlaszlone937
@drpinterlaszlone937 3 жыл бұрын
Szuper volt 👍 köszönöm az élményt!
@istvanneguba7872
@istvanneguba7872 3 жыл бұрын
Remek színész sokoldalú!! Nagyon jó enterju és mesélő!!! ♥️
@andsaa4642
@andsaa4642 3 жыл бұрын
Bala nagyon ott van
@vizsolyimark9498
@vizsolyimark9498 3 жыл бұрын
Ízi rájder polgármester úr!🤣🤣
@edinanagy8948
@edinanagy8948 3 жыл бұрын
💛🧡❤💚💙💜
@adelgyorgy5335
@adelgyorgy5335 3 жыл бұрын
🥰🙏🥰😎
@szalailaszlovid
@szalailaszlovid 3 жыл бұрын
Az hogy tükörnek beszél nem tudom milyen hatása van, a megnyílás szempontjából nem biztos pozitív. De ez a megvilágítás rohadt ronda az biztos. Ennyi erővel felvehették volna zöld háttér előtt is, annyira elüt a környezettől.
@valeriahorvath2767
@valeriahorvath2767 3 жыл бұрын
Judit. A kevesebb az tobb ...kevesebb hunyorgatas... a többi nagyon tuti..
@annaparadi9233
@annaparadi9233 3 жыл бұрын
Ez a hidegebb fény előnytelen. Nagyon kiemeli a lilásabb részeket az arcán és a megsárgult szőrzetét. Kicsit magas vérnyomásosnak tűnik így, vagy hullafoltosnak. Erre lehetne jobban figyelni legközelebb.
Szavakon túl - Csuja Imre (Klubrádió)
52:08
Kadarkai Endre
Рет қаралды 217 М.
The Joker wanted to stand at the front, but unexpectedly was beaten up by Officer Rabbit
00:12
Win This Dodgeball Game or DIE…
00:36
Alan Chikin Chow
Рет қаралды 41 МЛН
My Daughter's Dumplings Are Filled With Coins #funny #cute #comedy
00:18
Funny daughter's daily life
Рет қаралды 11 МЛН
Wahorn András a Privátszférában
1:18:19
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 41 М.
Fonákkal üsd, kisk.csög! - autózunk Csuja Imrével
12:07
speedzone.hu
Рет қаралды 239 М.
DTK: Elviszlek magammal - Csuja Imre
39:53
WMN Magazin
Рет қаралды 255 М.
Tükör- Für Anikóval
45:58
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 63 М.
Family karika
7:05
Aradi Varga Show hivatalos csatorna
Рет қаралды 67 М.
VITRAY / the 28th episode of the Friderikusz Podcast
1:36:09
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 960 М.
Szavakon túl - Náray Tamás (Klubrádió)
57:04
Kadarkai Endre
Рет қаралды 675 М.
The Joker wanted to stand at the front, but unexpectedly was beaten up by Officer Rabbit
00:12