TÜKÖR- Józan Lászlóval

  Рет қаралды 20,581

Szféra Péterfi Judittal

Szféra Péterfi Judittal

3 жыл бұрын

#tukor #jozanlaszlo #peterfijudit
Józan László egy kis faluból indult és meghódította a fővárost. Most először beszélt a hatalommal való visszaélésről, amelynek ő is a részese volt, sikerről, szemèlyes tragédiáról, munkamániáról.
Józan Lászlót az ország nem csak a Barátok közt Nagy Tóbiásaként ismerheti. Tíz éve tagja a Vígszínháznak, ő játssza - többek között - Áts Ferit A Pál utcai fiúkban, illetve ő Willem a Távoli dal című monodrámában. Budapest más teátrumaiban is fellép, többek között az Átrium Az Őrült Nők Ketrece előadásában van egy nagyon markáns szerepe. Igazi 21. századi színész: óriási rajongótábora van, amit tudatosan épít a közösségi média segítségével, a hírnevét pedig okosan használja fel jótékonykodásra és példamutatásra.
A kárpátaljai Mezőváriban született. 2009-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Negyedévesként a Vígszínházba került gyakorlatra, a 2009/2010-es évadtól színházunk tagja. Egyetemi vizsgái közül kiemelkedik a többször díjazott Fáj című előadás, de osztályával nagy sikereket ért el az Asztalizene, a Lír, a Koldusopera és a Nyaralók című előadásokkal is. Szerepelt Makk Károly Így, ahogy vagytok című filmjében. 2009-ben elnyerte a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a Legjobb prózai színész díját, és színházunk fővédnökének, a TEVÁ-nak az ösztöndíját.
Iratkozz fel itt KZbin csatornánkra! ►
bit.ly/2ty9smG
Kövess minket itt! ►
Facebook: bit.ly/301OFEo
Instagram: bit.ly/2ZUwe4b
Web: www.szfera.com | hamarosan

Пікірлер: 25
@cicaszereto123
@cicaszereto123 3 жыл бұрын
Csodálatos rész. Annyira kedves és nyíltszívű fiatalember!
@mariagyebnar5081
@mariagyebnar5081 3 жыл бұрын
Nagyon emberi, a szó jó értelmében allűröktől mentesen egyszerű.
@mariannkomives4689
@mariannkomives4689 3 жыл бұрын
Nagyon szimpatikus, nagyon tehetséges, csupa szív művész!!!
@krisztianhullai9201
@krisztianhullai9201 3 жыл бұрын
ez tényleg nagyon jó volt
@pityunebrad8909
@pityunebrad8909 3 жыл бұрын
Annyira normális, szimpatikus ember!
@Gajdacsi61
@Gajdacsi61 3 жыл бұрын
Régen hallottam már ilyen szép, őszinte beszélgetést.
@evaeppinger9749
@evaeppinger9749 3 жыл бұрын
A művész úr pozitív életszemlélete, kisugárzása nekem átjött a képernyőn keresztül. Nagyon tetszett, a férfiak közül elsőnek kiváló választás volt. I
3 жыл бұрын
Koszonet, remélem hasonló, jó élményeket hoz majd a folytatás:)!
@jozseflaszlo935
@jozseflaszlo935 3 жыл бұрын
Peace!♡♡♡♡
@kittikovacs13
@kittikovacs13 3 жыл бұрын
Szerintem ez a 47 perc volt a napom fénypontja. Imádtam ezt a beszélgetést❤️
@jozseflaszlo935
@jozseflaszlo935 3 жыл бұрын
Meg kell változni. De jó a humor.
@agnesgutpinter2201
@agnesgutpinter2201 3 жыл бұрын
Tünemeny ember!Sok boldogsagot es sikert kivanok neki!
@edinavajda6611
@edinavajda6611 3 жыл бұрын
Ez de jó volt, köszönöm :-)
@bmt9811
@bmt9811 3 жыл бұрын
De jó köszönöm szépen ez igen imádom!! ❤️😊🤗
@steigeranita
@steigeranita 3 жыл бұрын
👏👏👏 Ezt nagyon jó volt megnézni! 🥰
@jozseflaszlo935
@jozseflaszlo935 3 жыл бұрын
Péterfi judit tisztelem önt. Optimistának kell lenni.
@antonytoth
@antonytoth 3 жыл бұрын
Nagyon köszönöm érdekes beszélgetés volt.
@eskepogany5734
@eskepogany5734 3 жыл бұрын
Szimpatikus és tehetséges színész. A Dzsungel könyvében láttam.
@jozseflaszlo935
@jozseflaszlo935 3 жыл бұрын
Tisztelet meg jár nektek. Optimstának kell lenni.
@flokkola
@flokkola 3 жыл бұрын
Mondjuk megnéztem volna hogyan sminkeli ki magát amikor az Őrült nők ketrecére készül. Már ha magát sminkeli és nem őt.
@nagyjozsefne7476
@nagyjozsefne7476 3 жыл бұрын
Szerethetö ember!
@travelineuropewithbodabags
@travelineuropewithbodabags 3 жыл бұрын
Sagodi Gabriella, logopedus (feljegyezve)
@livin.3243
@livin.3243 3 жыл бұрын
Sajnálom, egyszerűen nem tudtam végignézni, nagyon zavaró a sok aaaa-zás. Színész létére megtanulhatna beszélni.
когда повзрослела // EVA mash
00:40
EVA mash
Рет қаралды 4,1 МЛН
KINDNESS ALWAYS COME BACK
00:59
dednahype
Рет қаралды 125 МЛН
THEY WANTED TO TAKE ALL HIS GOODIES 🍫🥤🍟😂
00:17
OKUNJATA
Рет қаралды 20 МЛН
Felvett szerepek
5:02
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 3,9 М.
Ciszterencia 2016 - Kovács András Péter köszöntője
8:31
Ciszterencia
Рет қаралды 39 М.
Hogyan használd a belső hangod?
4:33
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 7 М.
Tükör- Jordán Adél
58:55
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 47 М.
Kéri László: Leszállóágban a Fidesz - Kompország
1:24:31
Magyar Hang
Рет қаралды 227 М.
KAPOD | Litkai Gergely & Vinnai András
54:59
Kovács András Péter
Рет қаралды 56 М.
Laár András: Buddhizmus a mindennapi életben
1:48:34
Togneaux
Рет қаралды 1,3 МЛН
Tükör - Keresztes Ildikóval
1:08:40
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 27 М.
I Can't Believe We Did This...
0:38
Stokes Twins
Рет қаралды 85 МЛН
Такие сладости мама точно разрешит
0:22
Даша Боровик
Рет қаралды 4,5 МЛН