Tükör- Jakupcsek Gabival

  Рет қаралды 129,823

Szféra Péterfi Judittal

Szféra Péterfi Judittal

3 жыл бұрын

#tukor #jakupcsekgabriella #peterfijudit
Volt, hogy a saját műsorának bukását várta. Csúnyán megvezették, becsapták és a lelkiismeretével küzdött, mert olyan szerepben kellett tetszelegnie, amit szégyellt. Jakupcsek Gabi tömérdek műsort tudhat a háta mögött, sikert sikerre halmozott, de bizony bukás és méltatlan kirúgás is szerepel a pályafutásában. Kendőzetlenül beszél magánéleti válságáról, arról, hogy az önbecsülése mennyire sérült, amikor megcsalták és elvált. A bulvár is megtalálta, szétszedték amikor kiderült, hogy 46 évesen a harmadik gyerekét várja.
Gabit 1981-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, két évet járt, de színi tanulmányait nem fejezte be. Az első év végén jött rá, hogy nem lenne belőle jó színész, képtelen szerepeket játszani. Bölcsészként végzett, majd újságíróként tanult tovább. A Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője és kulturális rovatvezetője volt, majd a TV2 munkatársa, később pedig a Danubius Rádiónál dolgozott. A köztévénél a Ridikült vezette és a Magyarország Szeretlek is vele vált ismertté, aztán egyik pillanatról a másikra elküldték és mást ültettek a műsorába. 2018 őszétől az ATV műsorvezetője.
Iratkozz fel itt KZbin csatornánkra! ►
bit.ly/2ty9smG
Péterfi Judit instagram csatornája: bit.ly/2ZUwe4b
Partnereink:
Patikaweb
www.patikaweb.hu/
Imperity Professional Milano
imperity.hu/
Eszterkrém
www.eszterkrem.hu/
Hotel Nemzeti Budapest
szallas.hu/hotel-nemzeti-buda...
Kövess minket itt! ►
Facebook: bit.ly/301OFEo
Instagram: bit.ly/2ZUwe4b
Web: www.szfera.com | hamarosan

Пікірлер: 132
@timtom1847
@timtom1847 3 жыл бұрын
Kevés az az ember, aki a mai világban önmaga tud maradni. Egyenessége, bátorsága, stabilitása, a nőiessége és az ő belső harmóniája lenyűgöző. Ő Jakupcsek Gabriella 100%-ban💜
@juhaszetelka2207
@juhaszetelka2207 3 жыл бұрын
Egy biztos! Függetlenül attól hogy mindig is imádtam,tiszteltem őt,Jakupcsek egy igaz ember! Hiteles,okos,humoros! 💝💝
@dreamzs-9291
@dreamzs-9291 3 жыл бұрын
Az egyik legtehetségesebb, legjobb, legszínvonalasabb, legintelligensebb, leg-leg-legebb televíziós. (És itt a viszonyítási alap mondjuk a Vitray). Csoda, hogy még láthatjuk a képernyőn. Elsősorban most azoknak minden elismerésem, akik lehetővé teszik, hogy ilyen egyéniségeket nézhetünk, hallgathatunk. Mert ugyebár ez manapság a legkevésbé sem megszokott. Sok az értéktelen, még több a hitvány, akit, amit a médián keresztül az arcunkba tolnak nap mint nap.
@margitruszo3029
@margitruszo3029 3 жыл бұрын
Csatlakoznom kell; Gabriellát minimum 25 éve szeretem, tisztelem.Sokminden más mellett üdítő számomra a beszélgetés.Köszönöm.
3 жыл бұрын
Bizony épp erről beszéltünk Gabival, hogy kevesen ismerik már őt is. Kiszorul a tévéből egy generáció, és keresi a helyét. Láthatóan igény lenne rá, ránk, rájuk...de műsort készíteni netre nem kis költség, főleg intellektuális tartalmat nehéz megfinanszíroztatni. Ez is sokat elárul a mai médiáról.
3 жыл бұрын
Köszönet Margit!
@katamarkos1521
@katamarkos1521 3 жыл бұрын
A Jakupcsek szamomra a Magyar Televiziozas egyik kimagaslo musorvezetoje volt es meg most is az .
@borkaanikoblogger3405
@borkaanikoblogger3405 3 жыл бұрын
Egy élmény volt hallgatni Jakupcsek Gabriellát. Nagyon tetszett, hiteles, egyenes személyíseg. Gratulálok a riporthoz Péterfi Juditnak.
3 жыл бұрын
Nagy kedves Anikó, köszönet!
@annajeszemszky6027
@annajeszemszky6027 3 жыл бұрын
"Egyenes szemkontaktussal működök".Ez nagyon tetszett.Meg az egész riport.Olyan jó egy ilyen super inteligens embert látni,hallgatni.Köszönöm Judit.
3 жыл бұрын
Köszönet Anna!
@majahollosy3468
@majahollosy3468 3 жыл бұрын
Nagyon jó volt ez az interjú! Jakupcsek Gabriella a legnagyobb példaképem! Ő pont az a nő, akinek jól áll az idő. Őt tíz, húsz, de még harminc év múlva is szívesen látnám képernyőn. Ő az a nő, aki példaként szolgálhat sok nő számára. Az egyik legnagyobb téves ikon az elmúlt évek média szereplői közül. Őszinte interjúra sikerült ez az adás, gratulálok nektek!
@Dnvr8083
@Dnvr8083 3 жыл бұрын
Maja Hollósy Javaslom szerkesztésre a "téves ikon"-t!!! Nyilván "tévés ikon"-t akartál írni. Ha így marad, az pont ellenkező értelmet ad a mondanivalódnak.
3 жыл бұрын
Köszi Maja! Örülök, hogy a televíziós világából még tudok ilyen személyt kiválasztani és beszélgetni vele!
@majahollosy3468
@majahollosy3468 3 жыл бұрын
@@Dnvr8083 igen. Valóban tévés ikont akartam írni😊 Köszönöm 🙂
@Emm80ful
@Emm80ful 2 жыл бұрын
Nagyon bírom ezt a nőt, szeretem azokat, akik emberek maradnak. Szívesen megnéznék egy interjút Szily Nórával is.
@evakaposi1323
@evakaposi1323 3 жыл бұрын
Nagyon tetszik minden beszélgetésed Judit, de a mostani volt nekem a legjobb! Hiába profi ült a tükör előtt! Fantasztikusak voltatok csajok! Köszönöm!
3 жыл бұрын
Nem mindegyik jön nekem sem össze. Lehet rossz napom, béna vagyok, lehetünk stresszesek, előfordulnak műszaki problémák és egy csomó külső körülmény befolyásol egy-egy felvételt, amiről nem is igazán szabad beszélni. Amikor minden összeáll, akkor jön egy ilyen jó adás:) Köszi
@agnescsonka
@agnescsonka 3 жыл бұрын
@ a vendég is nagyon sokat számít! :) Gabriella határozottan tud tükörbe nézni (ellentétben az előző adásokban jópár vendéggel), és elképesztően intelligens, jó világlátású, végtelen szimpatikus ember. Szuper volt!
@klaraambrus3896
@klaraambrus3896 3 жыл бұрын
Köszönöm ezt a csodálatos riportot egy igazi bőlcs gondolkodású nővel .Minden nőnek ajánlom nagy igazságok hangzanak el!Tovàbbi sikert kivánok!
3 жыл бұрын
De jó! Szuper!
@bryzs
@bryzs 3 жыл бұрын
Én is nagyon kedvelem ezt a nőt,nem hiszem h számít neki de remélem az összes ilyen számít neki.Imádom az ilyen hidegvérrel párosult profizmust,amikor 'van mire'..
@roxynavarga3524
@roxynavarga3524 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem Jakupcsek Gabriella stílusát, előadását, a minden hozzászólásában az intelligenciát ami párosul okossággal. Fantasztikus! Elmennék Jakupcsek Gabriella óráira.Csak tanulni lehet Tőle!
@szekibi
@szekibi 3 жыл бұрын
Olyan amit elhiszel, hiteles és emberi, de határozott és kemény.
3 жыл бұрын
Én is pont ezt érzetem!
@evadomanyne5617
@evadomanyne5617 3 жыл бұрын
Köszönöm a riportot, Judit! Jakupcsek Gabi ! Őszinte , nőiess, sokszínű, igaz ember. ;)
3 жыл бұрын
Örömmel:)
@bbrigisworld9769
@bbrigisworld9769 3 жыл бұрын
Egy èlmèny volt.Okos,magabiztos tisztàban van az èrtèkeivel mègsem bekèpzelt❤nagyon szimoatikus óràkig hallgatnàm
@erikaritlinger5504
@erikaritlinger5504 3 жыл бұрын
Én már sokadjára nézem vissza 😊 imádom ❤️
@andreahorcher4183
@andreahorcher4183 3 жыл бұрын
Intelligens, kortalan, természetes szépség. Kuriózum. Egy élmény volt!
@Kelenemam
@Kelenemam 3 жыл бұрын
Nagyon élvezetes beszélgetés volt. Szeretem az egyéniségét, intelligens ,szókimondó, jól vezeti a műsorokat, van humora.
3 жыл бұрын
Köszönet:)
@enigombos
@enigombos 3 жыл бұрын
Köszönöm a riportot. Jakupcsek Gabriella egyik példaképem.😊
3 жыл бұрын
Örülök, hogy akkor sikerült jó alanyt választanom:)
@tihizs61
@tihizs61 3 жыл бұрын
Nagyon súlyos mondatok és nagyon jó kérdések. Az eddigi legjobb Tükör volt! Gratulálok mindkettőtöknek!
3 жыл бұрын
Köszi Zsolt! Úgy örülök, hogy férfi nézői is vannak a Tükörnek:) Fontos! Illetve jönnek azért majd férfi vendégek is...
@tihizs61
@tihizs61 3 жыл бұрын
@ Ennek is nagyon örülök Judit!! Kezdettől fogva nézem a műsoraidat (az előzőket is beleértve) és imádom őket.Végre egy műsor ahol a minőség találkozik a profizmussal! További jó egészséget és eredményes munkát kívánok!! :)
@juliasimonne2352
@juliasimonne2352 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem Gabit. Koszonom!
3 жыл бұрын
Örülök!
@marikanok9786
@marikanok9786 3 жыл бұрын
Kedves Judit!!!JAKUPCSEK GABRIELLA csupa nagybetüvel ,az ember,az intelligencia ,a tudás istennője!!!Élmény volt!!!Köszönöm nektek!!!!Szeretettel Hópihe~{( :-)*****~{}~
3 жыл бұрын
Örülök Hópihe!
@szilviap1361
@szilviap1361 3 жыл бұрын
Remek, letisztult gondolatok, kijegyzetelni és visszaolvasni is érdemes őket. Nagyon tisztelem Gabit. Teljesen más szférában dolgozom, de nagyon sok mondatát hasznosan fogom a fejemben forgatni. Köszönöm ezt a remek beszélgetést. És dícsérném Gabit ruháját, naggyon menő a cipő és a fülbevaló különösen az :)
@incifrank
@incifrank 3 жыл бұрын
Imadtam minden pillanatat ❤️ koszonom Judit. O egy olyan NO akire oda kell figyelni, minden szava erteles
3 жыл бұрын
Szív Inci! Örülök, ha örül:)
@mariannafalusi9233
@mariannafalusi9233 3 жыл бұрын
Nagyon imádtam. 🤗 Köszönöm. 😊
@ilonahollosi-simon3139
@ilonahollosi-simon3139 3 жыл бұрын
Köszönöm ezeket a manapság oly' ritka,őszinte beszélgetéseket! Lélekemelő. Gratulálok!
@stohrtekla
@stohrtekla 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem a Jakupcsek Gabriellát, fantasztikus nő, példamutató, de ne támadjon senki azért amit írok, ez csak az én véleményem, de nem hiszem, hogy nincs beavatkozás az arcán.
@Dnvr8083
@Dnvr8083 3 жыл бұрын
Veronika Horváth Nem azt mondta, hogy nincs beavatkozás az arcán, hanem olyan nincs, amitől ő úgy megváltozna, hogy nem ismerne magára.
@Hnagnes
@Hnagnes 3 жыл бұрын
Én is durván botoxosnak látom, nagyon megváltozott az arca, szinte groteszk lett a mosolya. Sajnálom de látszik a beavatkozás, ami inkább negatív mint pozitív.
@annamariatischler2357
@annamariatischler2357 3 жыл бұрын
Úristen, ez de jó volt
@agnesweitz7518
@agnesweitz7518 3 жыл бұрын
Nagyon jó beszélgetés volt, köszönöm 😊
3 жыл бұрын
Szív:)
@mariagyebnar5081
@mariagyebnar5081 3 жыл бұрын
Nagyon tetszett!!! Köszönettel !!
3 жыл бұрын
Mi köszönjük, hogy megnézted:)
@Bettibiloba
@Bettibiloba 3 жыл бұрын
Intelligencia magasiskolaja Jakubcsek. Super riport , köszönjük🙂👌
@krisztak3797
@krisztak3797 3 жыл бұрын
Eddigi legjobb beszélgetés :) Köszi
3 жыл бұрын
Köszi Kriszta!
@mariavarga-herbszt6305
@mariavarga-herbszt6305 3 жыл бұрын
Judit, ez is nagyon szuper interjú volt, számomra az eddigi legtartalmasabb. Szépen leképezi a jelenlegi szakmai allapotot.
3 жыл бұрын
Én is ezt éreztem, mármint, hogy a tévés állapotok kirajzolódtak...és még mennyi mindent jó lenne ezekről az állapotokról elmondani az embereknek, csak, hogy tisztán lássanak. KI, miért nem jön vagy hol és miért nem tudunk műsort készíteni, vagy hogyan és kik kapnak műsorokat vagy gyárthatnak a tévékbe....hát lenne téma bőven...
@dianadobos4050
@dianadobos4050 3 жыл бұрын
Fantasztikus volt Gabi is, a musor is, koszonjuk szepen🤗
@smaragd51
@smaragd51 3 жыл бұрын
Nagyon izgalmas, tartalmas beszélgetést hallhattam. Gabi bölcsen, okosan válaszolt jól célzott kérdéseidre, Judit. Köszönöm. 🌹⚘
3 жыл бұрын
Szívesen! Folyt.köv:)
@marikanagy-gyor2350
@marikanagy-gyor2350 3 жыл бұрын
Órákig hallgatnám! :)
3 жыл бұрын
Köszönet Marika!
@marioboy03
@marioboy03 3 жыл бұрын
Imádom a beszélgetéseidet , fantasztikus riporter és csaj vagy :) respect Világ életemben imádtam a Jakupcsek Gabriellát :)
@editszolosi9927
@editszolosi9927 3 жыл бұрын
Szerettem a beszélgetést, nagyon szeretem J. Gabit.
3 жыл бұрын
Köszönet Edit!
@agnesbagi1877
@agnesbagi1877 3 жыл бұрын
Ez egyre jobb!Köszönöm!🤗😘
3 жыл бұрын
Ide kell mire egy műsor kiforrja magát. Mire én is megtalálom magam:) Köszi a türelmet:)
@agnesbagi1877
@agnesbagi1877 3 жыл бұрын
@ 🤗😘
@flowerflower5345
@flowerflower5345 3 жыл бұрын
Egyetlen jelző jut eszembe: királynői
@gabriellasartory5241
@gabriellasartory5241 3 жыл бұрын
Köszönöm:)
3 жыл бұрын
Szív:)
@brigittakrall1633
@brigittakrall1633 3 жыл бұрын
Szuper riport volt😍
3 жыл бұрын
Köszönet Brigi!
@mariagyorgyibernat6571
@mariagyorgyibernat6571 3 жыл бұрын
Imádtam!!!
3 жыл бұрын
Köszönet!
@juditveres2053
@juditveres2053 3 жыл бұрын
De aranyos, mindenkinek válszol :-) Amúgy örülök, hogy megleltem Judit. Hiányoltam mikor lekerült a tv képernyőjéről, no de majd most... feliratkoztam.Sok sikert kívánok!
3 жыл бұрын
Köszi Judit, próbálkozom válaszolni eskü, de van a facebook, az insta, a Yt és próbálok mindenütt teljesíteni:) Örülök, hogy velem van! Hála és köszönet!
@lajospal6755
@lajospal6755 3 жыл бұрын
♥♥♥
@ossz13
@ossz13 3 жыл бұрын
Gondoltam, hogy csajos csatorna, de kíváncsi voltam erre a beszélgetésre. Több okból is. Egy nagy kedvencem Jakupcsek Gabi. A másik indok Judit. Valamiért soha nincs olyan érzésem, hogy riporter beszél a vendégéhez. Inkább, mint két ismerős egy hosszabb eltelt idő után újra találkoznak.. Van az a “női” beszélgetés, amit öröm végig nézni, hallgatni. Ez olyan volt. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy ilyet tapasztalattal, intelligenciával nem viaskodnak a televíziók egy ilyen kaliberű szakemberért, az nem Jakupcsek Gabit minősíti.
3 жыл бұрын
Hahó, a csatorna nem csajos:) Képzelje, egy vagy másfél évvel ezelőtt meg azért csesztek le, mert férfiakkal forgattam többnyire. Nem az volt a terv, de úgy jött össze. Nos, kaptam én mindent...nőgyűlölő is voltam...tyű...szóval ezek a riportok is ott vannak a kínálatban Privátszféra vagy Sikerszféra címmel. Jó volt olvasni amit írt, köszönöm!
@katagibicsar
@katagibicsar 3 жыл бұрын
🧡
@zsuzsaghadnagy1908
@zsuzsaghadnagy1908 3 жыл бұрын
💗
@bagiginagigi1450
@bagiginagigi1450 3 жыл бұрын
Imádtam. Köszönöm Judit.
3 жыл бұрын
Szív Gigi!
@Roby1151
@Roby1151 3 жыл бұрын
💟
@meprem
@meprem 3 жыл бұрын
nagyon tetszett! 🌷
3 жыл бұрын
Köszi Mara!
@marianneros6398
@marianneros6398 3 жыл бұрын
Aki profi, az a Jakupcsek Gabi!!!!!!!!
@beatafiala9615
@beatafiala9615 3 жыл бұрын
Olyan hihetetlen, hogy ennyi èves. Fiatalos, kislányos, szêp, ês elkèpesztően okos.
3 жыл бұрын
Valamit jól csinál:)
@roxynavarga3524
@roxynavarga3524 3 жыл бұрын
Nagyon sajnálom amikor a Ridikül műsorvezetést elvették Jakupcsek Gabriellától. Nagyon szerettem. Ma nem olyan jó mint Jakupcsek Gabriella idejében!
@szalontaikitti7884
@szalontaikitti7884 3 жыл бұрын
Köszönöm ezt a klassz beszèlgetèst 😊 Ps: "De viszont" helyett jobban hangzik a de vagy a viszont 🙃
@erikasardi5177
@erikasardi5177 3 жыл бұрын
Az eddigi legjobb olyan jo hallgatni ilyen intelligens erdekes nőt
3 жыл бұрын
Örülök:)
@picturesdiamond9974
@picturesdiamond9974 3 жыл бұрын
profi műsor
@bmt9811
@bmt9811 3 жыл бұрын
Jó beszélgetés volt,viszont aggódom,mostanában nagyon fáradtnak látszik a Jakupcsek plusz műsorában.
@cso57rgowww
@cso57rgowww 3 жыл бұрын
Öregszik mint mindenki ennyi.
@zsofagy
@zsofagy 3 жыл бұрын
Jó beszèlgetés, szeretem Gabit... De ez a sok reklám idegesítő.értem hogy ebből van a beszélgetés de legyen a végén vagy az elején
3 жыл бұрын
Köszönet. A reklámok számát nem mi határozzuk meg. Van az elején és a végén is és ha a Yt-re mint bevételre szeretnél tekinteni akkor egyszerűen muszáj bekapcsolni azt a gombot is, amit felügyelni nem tudsz, csak engedélyt adsz hirdetésre. Hidd el, baromira nehéz ez. A magyar emberek hozzászoktak ahhoz, hogy a YT tartalom ingyen van, ingyen nézhető. Szerintem ez rövid időn belül megváltozik, mert egy-egy nagyobb mozit nem lehet hirdetőkből kigazdálkodni, főleg nem most- a covid idején- amikor is itt húzzák meg a cégek leginkább a nadrágszíjat. Intellektuális tartalmat pedig még nehezebb megfinanszíroztatni. Tudnék erről beszélni sokat...de hidd el még ezekkel a reklámokkal sem megy pluszba a számláló. Nem panasz, ez tény. A struktúra a YT-on biztosan változni fog, mert aki ide gyárt és olyan tartalmat, ami költséges, az nem tudja csak és kizárólag pár hirdetőből megfinanszírozni a műsorát, a nézők támogatására is szükség lesz, pl a patreonon keresztül. Meglátjuk, hamarosan kiderül.
@zita8920
@zita8920 3 жыл бұрын
@ De jó ilyet olvasni, hogy “nem panasz, tény”. Manapság, ha valaki leír egy negatív dolgot, akkor ugranak az emberek, hogy ne nyavalyogj... Pedig lehet intelligensen beszélgetni problémákról is. Köszönöm ezt a minőségi interjút, élmény volt hallgatni. 🙂
@trob83
@trob83 3 жыл бұрын
27:55 Ezt a mondatát nem értem. Nem értem, mire vonatkozott.
@8zsu
@8zsu 3 жыл бұрын
Mindig nagyon kedveltem Jakupcsek Gabit, ez most sem változott.
@edithsandor4759
@edithsandor4759 3 жыл бұрын
Azt meg lehet tudni mi volt pontosan az a két gigis termék amit a lemosáskor használt?
@pencsevnetti
@pencsevnetti 3 жыл бұрын
Gigi Ancon hámlasztó kendő, New age feszesitő habmaszk
@szentlelekyszaboagnes
@szentlelekyszaboagnes 3 жыл бұрын
GIGI Acnon Triple Acid Rapid Wipes és valószínűleg GiGi Age La Mousse Foaming Mask
@7901Joe
@7901Joe 3 жыл бұрын
Gabinak kulonlegesen szep a szeme
@nikolettahorvath6767
@nikolettahorvath6767 3 жыл бұрын
Elképesztően intelligens példakép!
@timeasafar-balazs618
@timeasafar-balazs618 3 жыл бұрын
Melyik műsorról beszélt a Tv2-vel kapcsolatban? Már másik műsorban is hallottam róla utalást, de nem jövök rá.
@alizlaskai9832
@alizlaskai9832 3 жыл бұрын
Eszméletlen ez a nő :) Emlékeztet Celine Dionra.
@regivagy3421
@regivagy3421 3 жыл бұрын
Olvasom, hallgatom, nézem Gabi megnyilatkozasait es gyakran merítek is bölcs tapasztalatából. Anélkül, hogy a magánéletében vájkálnék - csak mert ő beszélt a válásáról - Albert Györgyi könyvében, a Miért pont én? - ben egész máshogy van leírva Gabi váláskori viselkedése
@8686bug
@8686bug 3 жыл бұрын
Babarczy Eszter szuper lenne 🤗
@HCAndersen333
@HCAndersen333 3 жыл бұрын
Kedves Judit, értem, hogy a Tükör egy női vendégekkel operáló műsor, de egy ilyen "szakmát-elemzős" nagy, őszinte beszélgetést el tudnék képzelni Friderikusz Sándorral is - ha már a Nagypál Gáboros műsorban úgyis megemlítetted őt. Mostanság pedig még ad is újra interjúkat. Ha keveset is, neked bizonyára kötélnek állna. Friderikusz Sándor kéretik valamelyik formátumodba! :)
3 жыл бұрын
Interjút ad, de újságoknak és csakis a Fókusznak nyilatkozott. Hidd el én is szeretném Sándort meghívni, de van sejtésem, hogy miért nem áll csak a saját műsorában kamera elé. Nem egyszer, nem is kétszer próbálkoztam...
@borbelyaniko58
@borbelyaniko58 3 жыл бұрын
A Ridikül szerintem Jakupcsekkel jobb volt,de..Dióssy Klári is jól vezeti.
@ujnezopont
@ujnezopont 3 жыл бұрын
Annyira nem tetszett a formátum, hogy hosszú idő után most néztem csak vissza a csatornára. Ebből az egy videóból nem tudom eldönteni, hogy a formátum tisztult le végre egy normális beszélgetéssé, vagy most csak a Gabi személye, ami ilyenné teszi, mert őt nem érdekli a tükör. Megnézek még egyet, hátha.
@truffle_and_sony
@truffle_and_sony 3 жыл бұрын
Engem személy szerint visszataszít és eltávolít, a majdnem igényes műfajtól: reklám, reklám, reklám, zenei random aláfestések, a környezet amatőrsége, illetve, maga a hangtechnikus munkája. De! Tisztelem Juditot, ezért megnézem.
@KockaCukor.
@KockaCukor. 3 жыл бұрын
Teljesen egyetértek. Számomra ezért ez az első rész, amit érdeklődéssel végig is néztem. A többi valahogy eddig nem fogott meg.
@NA0806
@NA0806 3 жыл бұрын
Rájöttem, Judit felviszi a hangsúlyt a mondat végén. Ez zavaró. Gabriella arca kissé változott. Kicsit sajnálom, bár megértem, mert a hivatásához fontos az arca.
@ildikofoldeak3411
@ildikofoldeak3411 3 жыл бұрын
A leginteligensebb,legokosabb tévés.
@ythus
@ythus 3 жыл бұрын
Szuper interjúk, de annyira cikinek érzem nézőként, amikor a vendégek megkapján a köbméter termékmintát, és nyilván örülniük "kell" neki :/ Ez annyira megtöri az egészet, és nincs más szó, én érzem cikinek azt a pár percet. Komolyan, inkább vágjatok be egy 2 perces igazi reklámot közé párszor.
3 жыл бұрын
Sajnos ez nem ilyen egyszerű, de értem a problémát. Bárcsak ne így, ilyen formán kellene ezeket a műsorokat készítenünk! De ha nemsokára bevezetjük a támogatási platformot, nos akkor meg az lesz a baj, hogy fizetni kell. Pedig azt gondolom, hogy minőségi és színvonalas tartalomért áldozni kell, más út nincs ma ebben a szegmensben. Próbáljuk azért kezelni ezt a kérdést, hol több, hol kevesebb sikerrel.
@andsaa4642
@andsaa4642 3 жыл бұрын
Utoljára, akkor volt színvonalas rádiós zenés műsor amikor Jakupcsek, Gundel, Buza, vitte a műsort, azóta sincs
@ildikoszabo8110
@ildikoszabo8110 2 ай бұрын
kapott csomó ajándékot, de egyszer sem köszönte meg.
@Ditty_Queen_Bee
@Ditty_Queen_Bee 3 жыл бұрын
Miért mondja, hogy nem volt plasztikázva? Látszik, méghozzá nagyon! Nincs ezzel baj, tök normális dolog manapság, csak nem kéne tagadni a nyilvánvalót.
@MsKingusbaby1
@MsKingusbaby1 2 жыл бұрын
Igen..erdemes megnezni egy 20 evvel ezelotti fotot...
@flokkola
@flokkola 3 жыл бұрын
Gabi arca elég karakteres a szemei nagyok egy álom egy sminkesnek és a szája is szép. Több hölgyet sminkeltem már és az ATV-n sokszor "öregítík" a sötét mély színekkel. Az adás miatt másképp kell sminkelni, de kevesebb feketét és sötétebb árnyalatot használnék. Egy 50 év feletti nőnél a fekete szemceruza már inkább alkalmi kell hogy legyen. Az összhatás jó, a blúz színe kifejezetten tetszik és jól is áll a bőréhez arcához. A konferáláshoz annyit, hogy az nem megúszós műfaj, hanem annyi amennyi. Nem több. Nincs mit megúszni benne, mert nem riport és nem műsorkészítés.
@katalindrzadorinesoos9411
@katalindrzadorinesoos9411 3 жыл бұрын
Unalmas ez a sok sztár, Péterfi Judit mindig élvezettel vájkál bárki életében. Ez nagyon szomorú. Az embereket nem biztos, hogy ez a sok élet bemutatás, érdekli. Ébresztő, nem jó világ jön. Most akkor miért nem arra keres megoldásokat.?
Jakupcsek Gabriella meglepő tippjei - Menta S02E01
1:00:00
Fulfilled.hu
Рет қаралды 25 М.
DTK: Elviszlek magammal - Szily Nóra
43:48
WMN Magazin
Рет қаралды 139 М.
LOVE LETTER - POPPY PLAYTIME CHAPTER 3 | GH'S ANIMATION
00:15
버블티로 체감되는 요즘 물가
00:16
진영민yeongmin
Рет қаралды 110 МЛН
KINDNESS ALWAYS COME BACK
00:59
dednahype
Рет қаралды 124 МЛН
Tükör- Für Anikóval
45:58
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 63 М.
KIRAKÓS- Jakupcsek Gabi "Nem elég szabadok a nők!"
44:05
Tatár Csilla
Рет қаралды 56 М.
OROSZLÁN SZONJA - UTAZÁS A LELKED KÖRÜL
58:32
LélekKözösség Peller Mariannal
Рет қаралды 55 М.
Jakupcsek Gabriella, a szemléletformálás hírvivője - KolorPodcast
34:51
KolorTV Kazincbarcika
Рет қаралды 2,6 М.
Tükör - Náray Erikával
56:32
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 24 М.
MUTASD A KÖNYVESPOLCOD! S3E6 - Jakupcsek Gabriella
48:14
Szabados Ági
Рет қаралды 76 М.
Nők Világa Podcast 53. rész - Jakupcsek Gabriella
36:35
Csak a Nőknek Magazin
Рет қаралды 16 М.
Mit gondol? podcast - Jakupcsek Gabriella a nőiségről | Marie Claire Hungary
1:18:13
MATIS Podcast #1 // Szépség, lélek, nőiség - Vendégünk Jakupcsek Gabriella
1:04:45
😆 @SantiOficialll @SantiFansshort @CAMILOAGUILLONN
0:15
Santi
Рет қаралды 8 МЛН
ЕНЕШКА 2 СЕЗОН | 2-бөлім | ТОКАЛ АЛЫП БЕРЕМІН
23:12
ЕМУ БОЛЬШЕ НЕ ПРИДЕТСЯ НИЧЕГО ВЫБИРАТЬ😂😂😂
0:39
СЕМЬЯ СТАРОВОЙТОВЫХ 💖 Starovoitov.family
Рет қаралды 7 МЛН