Tükör - Veiszer Alindával

  Рет қаралды 39,982

Szféra Péterfi Judittal

Szféra Péterfi Judittal

3 жыл бұрын

#veiszeralinda #peterfijudit #tukor
Iratkozz fel itt KZbin csatornánkra! ►bit.ly/2ty9smG
Kövess minket itt! ►
Facebook: bit.ly/301OFEo
Instagram: bit.ly/2ZUwe4b
Veiszer Alinda televíziós szerkesztő-műsorvezető, újságíró.
A Hírt Tv nél ugyan együtt dolgoztunk, de ott maximum a sminkben futottunk össze, aztán egy másik tévénél pedig váltottuk egymást szóval leülni még nem tudtunk egy jót beszélgetni. Most eljött ennek is az ideje.
Jó pár helyen megfordult a magyar médiában: Klubrádió, Magyar Televízió, aztán Hír tv majd egy kis rádiózás a szlovák közszolgálati Pátria Rádión, majd ATV- Reggeli műsor, és most a saját platformján láthatjuk, hiszen az internetre költözött és ott kérdez, a tőle megszokott stílusban. Új terep, tele nehézségekkel - én már csak tudom- és financiálisan sem egyszerű függetlenül dolgozni és megmaradni, életben maradni a médiában. Ja és volt egy kis kereskedelmi tévés kikacsintása is, párjával az RTL Televíziós Nyerő Páros című műsorában is láthattuk. Nekem olyan így kívülről nézve mintha ezzel a döntéssel a beskatulyázás ellen küzdött volna, de az is lehet hogy nyitni akart, mert egy bizonyos kör és réteg már jól ismeri őt de ez egy zárt burok, lehet hogy ez már kevés volt neki, de az is megfordult a fejemben, hogy olyan összeget ajánlottak, amire nem tudott nemet mondani, hát majd kiderül.
Alinda egy ismert márkát épített a hazai médiapiacon és azon kevesek egyike, aki mer közéleti témákban is megnyilvánulni és nem csak azután, hogy már tucatszám tették ezt meg előtte.
Veiszer Alinda a Gödöllői Református Líceumban érettségizett, majd a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció-német szakán diplomázott. A Klubrádióban és a Rádió Caféban szerezte meg első szakmai tapasztalatait.
A Magyar Televízió nézői 2004-ben ismerhették meg a Riporter kerestetik című műsorból. Később Az Este és a Kultúrház is beválogatta riporterei közé.
Eredetileg színésznek készült, ami végül nem kerülte el teljesen, így szerepelt például Jancsó Miklós Ede megevé ebédem című filmjében, Pelsőczy Réka a Katona József Színházban bemutatott Rendhagyó Záróra című darabjában és Hollósi Frigyes partnereként a Pécsi Országos Színházi Találkozón is.
Országos ismertséget a Záróra című műsorral szerzett - a köztévé késő esti portrésorozatában 2006-tól 2011 tavaszáig interjúvolta vendégeit. Hatszáz beszélgetése közül 2010-ben harmincat könyvben is megjelentetett, majd 2012-ben még 18 új interjút is készített, amely csak nyomtatásban jelent meg.
2015 szeptemberében debütált a Hír TV-n új, saját nevével fémjelzett műsora, az Alinda. Ebben hetente négyszer közéleti-kulturális témákban szólította meg a művészvilág, tudomány, kultúra és sport elismert szereplőit. Emellett olyan fiatal értelmiségieket is bemutatott a sorozatban, akik szakmájukban már sikeresek, de a hazai média még nem fedezte fel őket.
2019. február 9-étől a szlovák közmédia napközben magyar nyelven sugárzó rádiócsatornáján, a Pátria Rádión indult műsora, mely szombatonként volt hallható. 2020 áprilisa és júliusa között az ATV reggeli műsorának műsorvezetője volt.
Díjai
2007 Legjobb női közszereplő - Nők a Médiában Egyesület
2008 Junior Prima Díj - Magyar Sajtó kategóriában
2009 Story Érték Díj
2010 Prima Primissima díj
2012 Akadémiai Újságírói Díj
2013 A Tehetség Nagykövete

Пікірлер: 50
@barbarabencsik8938
@barbarabencsik8938 3 жыл бұрын
Jaj de jó! Kadarkai Endrét is hívjàtok meg🙂
@stohrtekla
@stohrtekla 3 жыл бұрын
Nagyon szuper volt…szeretem, hogy Alinda egy gondolkodó, érző, klassz NŐ. Jó volt a ‘másik’ oldalon látni. Nem mellesleg (szerintem) szép is! 💐
@tokodytimea733
@tokodytimea733 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem Alinda szemèlyisègèt, szókincsèt, intelligenciáját.🤗
@gabriellaschreiber2423
@gabriellaschreiber2423 3 жыл бұрын
Én is, nagyon régóta....
@watchmanofGod
@watchmanofGod 3 жыл бұрын
Pffff... .
@pityunebrad8909
@pityunebrad8909 3 жыл бұрын
Alinda az egyik legèrtelmesebb újságíró, műsorvezető számomra.Fiatalon " futott" be a köztudatba ès azóta is tartja a színvonalat,a minősèget úgy,hogy közben laza, üdítően intelligens ès emberi.
@tubicaantal3209
@tubicaantal3209 3 жыл бұрын
A kérdezőnek illenék hasonló szintet megütni, mint a vendége! Alindának mindig sikerült! Inteligens, müvelt, higgadt, remekül kérdező, érdekes, és ritka őszinte ember!!!!Izgalmas vendégei, és beszélgetései emlékezetesek a mai napig!! Hogy sokoldalu is, egy debreceni interaktív tárlatvezetésen személyesen megtapasztalhattam! Sajátos humora, kedves, közvetlensége miatt bevallva, hogy már csak belógni tudtam a kiállításra, autógramot is kaptam, ,,Eszter! Jó hogy belógott" Maradjon, mint eddig, ezután is önazonos!!! Igazi EGYÉNISÉG, egészséges életlátással!!!!Gratulálok, sikeres életutat! Minden eddigi élményt köszönök!!!
@kristinavagoova1555
@kristinavagoova1555 3 жыл бұрын
Alinda❤️ Nagyon vártam már, ismét sokat adott! Határozott, intelligens, bátor. ☺️
@margitnovakneszaraz8316
@margitnovakneszaraz8316 3 жыл бұрын
Nagyon jó, és egyedi műsorokat csinál Alinda ! Nincs még egy ilyen egyéniség, okos, érdekes és sokoldalú riporter.
@adriennjanosi1238
@adriennjanosi1238 3 жыл бұрын
Alinda szemèlyisèg, belevalò, intelligens. Nagyon règ hallottam. Ez jò volt! Köszi Judit
@toromon31
@toromon31 3 жыл бұрын
Alinda nem az a lány, akinek a műsorára elaludtam, hanem aki miatt álmatlan éjszakáim voltak. :) Rengeteg emlékezetes pillanatot adott.
@Bettibiloba
@Bettibiloba 3 жыл бұрын
Nagyon egyben van szellemileg is, ezt tanitani kellene!
@marikanok9786
@marikanok9786 3 жыл бұрын
Alinda intellektusa kezdetektől mindenen átsugárzik,ezért olyan zseniális és egyedi!!!
@donizetti83
@donizetti83 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem Alindát🤗😘 Még a Klubrádióból ismerem, azóta figyelem, követem🤗 Ja és Gödöllő összeköt Bennünket🤗😘
@mariacsimanehegyi5231
@mariacsimanehegyi5231 3 жыл бұрын
Alindát mindig néztem, nagyon szeretem! Őszinte beszélgetés volt ez is! További sikereket kívánok!
@cicaszereto123
@cicaszereto123 3 жыл бұрын
De jó kis beszélgetés! Természetesek és érdekesek vagytok együtt (is).
@szilviap1361
@szilviap1361 3 жыл бұрын
Köszönöm az interjút, nagyon szerettem. Tisztelem Alindát. További sok sikert Neki. És a Szférának is :)
@bec6a
@bec6a 3 жыл бұрын
Jajjjdejoo!!! Annyira jó, ez az őszinteség! Imádom, köszi! Egy így készült videó is jó ötlet!;)
@gyorgyischreiber7050
@gyorgyischreiber7050 3 жыл бұрын
Nagyon jó volt, köszönjük!❤️
@sophiefarkas6186
@sophiefarkas6186 3 жыл бұрын
Nagyon joooo! Köszönjük szépen!
@toth.emese.vagyok
@toth.emese.vagyok 3 жыл бұрын
Ez a "magamban beszélni", mint módszer/szokás, valami zseniális ✨ meg az is tetszett, hogy ez valószínűleg szociálisan átadható 😃😂 imádom Alindát (is)
@beataforczek5001
@beataforczek5001 3 жыл бұрын
Nagyszerű ember! Még szimpatikusabb , folyamatosan keresem és megtalálom a beszélgetéseit! :)
@gyorgyikovacs9057
@gyorgyikovacs9057 3 жыл бұрын
Szerethető volt a beszélgetés! Köszönöm!
@benetjudit1433
@benetjudit1433 3 жыл бұрын
Megvan az Esti Szórakozás!
@imipeter8479
@imipeter8479 3 жыл бұрын
Ez is Csúcs volt ! Köszi !
@winteranne4108
@winteranne4108 3 жыл бұрын
Ez nagyon jó beszélgetés volt. Köszönöm! :-)
@r.maj.7065
@r.maj.7065 3 жыл бұрын
Volt már ami nem volt az?
@jozsefneszijarto4970
@jozsefneszijarto4970 3 жыл бұрын
KÖSZÖNÖM!!!👍😊
@FunkPianoGrooveMan
@FunkPianoGrooveMan 3 жыл бұрын
Bírom Alindát, kiváló műsorokat készített! A legjobb 10 műsorvezető/riporter között tartom számon. Rudolf Pétert megbocsátjuk. Politikai oldaltól függetlenül - bármelyik szemüveggel nézed - a "maga oldalán" nagyjából mindenkinek ezt a szintet kellene hozni.
@annagunthernestrahl8444
@annagunthernestrahl8444 3 жыл бұрын
Hiányoznak a Záróra és az Alinda féle színvonalas, beszélgetős műsorok.
@bobeerosne1163
@bobeerosne1163 3 жыл бұрын
Nekem Alinda egy szinten van Friderikusz Sándorral. Mindkettőt a legjobbak között tartom számon. Soha nem aludtam el az éjszakai beszélgetésein, sőt akkor fedeztem fel magamnak. Judit jó beszélgetés volt, köszönöm.
@flowerflower5345
@flowerflower5345 3 жыл бұрын
Esterházy Péter szavai jutottak eszembe (többek közt): "Érzékenységünk nem udvariasság, hanem erkölcs" 43:30
@tstuby1
@tstuby1 3 жыл бұрын
Vitatkozni kulturáltan, tisztelettel jó! Nagyon jó! Sajnos egyre inkább hiányzik a kultúránkból erre az igény. Ha vitára kerülne sor, akkor egyik vagy mindkét fél sértődik. Nem értem. Pedig ha valami, akkor a vita az, ami fejlődést, változást hozhat érvelések és szélesebb látókör, másik szemszög nyomán.
@hegiandi
@hegiandi 3 жыл бұрын
Szuper dumcsi volt 👌😊 (Köszönöm, hogy nem az aulában van a műsor.. Zavaró volt a zaj)
@marikaszucs902
@marikaszucs902 3 жыл бұрын
Intelligens, okos hölgy, a "bakancs" ellenére!
@nuskafruska
@nuskafruska 3 жыл бұрын
Karcos interjú. 😉🙊
@jesz7eri
@jesz7eri 3 жыл бұрын
Uristen, magamat lattam + Benne(d)!
@zsofi4884
@zsofi4884 3 жыл бұрын
nemtom tökre karcos vagyok már, ja... hát igen tök oké
@ildikolukacs8246
@ildikolukacs8246 3 жыл бұрын
😁😁Jaja!! Tök ok!!! Karcosan! 🤣
@julidanyi4000
@julidanyi4000 3 жыл бұрын
Bodocs interju ota nalam leszerepelt... sajnos
@marianneros6398
@marianneros6398 3 жыл бұрын
Ott mitörtènt ,megirod hol láthatnám köszi mariann
@hildacsontos6515
@hildacsontos6515 3 жыл бұрын
Nem számoltam a “tök” jelző használatát, de egy ilyen kultúrált riportertől nem szerencsés.”Tök ciki”, hogy stílusos legyek.
@bettinalaurencsik5736
@bettinalaurencsik5736 3 жыл бұрын
Szerintem ez egy viszonylag kötetlen beszélgetés. Nekem ez e komment kicsit ilyen " a kákán is csomót keresni". Kár, hogy csak ennyit sikerült kiragadni a beszélgetésből. Én pont szeretem ezt a lazaságát. Sokat változott az évek során, én örülök, hogy felszabadultabb.
@bodza889
@bodza889 3 жыл бұрын
Alinda, pár megjegyzés: 1. Konzervatívként gondolkodni, legalább ugyan annyi jog, mint liberálisként. A konzervatív nem tagadja meg a liberális dolgokat, vagy azokat a jogokat amikről Te beszélsz. A különbség, hogy nem arra helyezi a hangsúlyt, és nem azt támogatja. Míg ti liberálisok, ezekért küzdötök és megtagadjátok, kiröhögitek a konzervatívnak hitt dolgokat. 2. Szerintem nem neked kell eldöntened, hogy a magyar társadalomnak mi dolga van, vagy lenne. Azt majd a magyar társadalom bölcsen eldönti. Ahogy Spiró György mondta, élhető társadalmat kell építeni, és akkor semmiféle múlt feldolgozásra meg nem tudom mire nem lesz szükség. Spiró nem jobboldali. 3. Érthető, hogy fizettetni akartok ezekért a tartalmakért, de ez nem fog elterjedni szerintem. Ez úgy működik, hogy ha elérhető ingyen, megnézik az emberek, ha fizetni kell, akkor nem érdekes. Lesz kivétel, de ez tömegesen nem fog elterjedni. Így is fizetnünk kell mindenért. Hozzáteszem, megértem, hogy költségeitek vannak, de senki nem kényszerít arra, hogy ezt csináljátok. Lehet mással is foglalkozni.
@lujo5502
@lujo5502 3 жыл бұрын
nem akarok VA fogadatlan prókátora lenni, de néhány dolog kibukik belőlem: 1. sztem ő a kulturális műsorában a kérdéseivel, meghívott vendégeivel nem akarta az emberekre rákényszeríteni a liberális értékeket. őt akkor kezdték libsizni, 2010 után, amikor a hatalom az MTV-t megszállta, és emiatt kellett elhagynia a közmédiát. Ezek után után, meg peresze sok másért is, az kivívta magának az EU egyik legkisebb nézettséggel, hallgatóval bíró közmédia címét. 2. a magyar társadalom "bölcsen" mindig igyekszik felmentenie magát, és mi mindig másban látjuk a hibát, de magunkban sohasem. pl a II. világháborúban való részvételünkért Trianont, a németeket, utána meg az oroszokat okoltuk, mint objektív okokat, a történtekért. A németek a múlttal való szembenézést megtették, és sztem most azért is kompenzálják túl a menekültekkel szembeni toleranciát. 3. a jobboldalnak az a toposza, h nincs független média csak részben igaz, mert a fizetősek az olvasóiknak vannak kiszolgáltatva. aki nem akar nekik sem, otthagyhatja őket, és a YT-on, FB-on, stb. kifejtheti szabadon a véleményét. a minőségi vagy a reklámmentes tartalom pénzbe kerül nyugaton is, csak mi szeretjük azt, "minden ingyen jár".
@faragoannamaria7764
@faragoannamaria7764 3 жыл бұрын
Ha valakui nem a liberális jogokat tartja önmaga szamára fontosnak,akkor az nyilván nem liberális. A konzervativizmust nem nevetjük ki,ha humánus elveket hirdet.Ha képmutató,álkeresztény , kirekesztő,akkor nem nevetjük ki,hanem elszomorodunk. Nem hiszem,hogy Spíró ilyet mondott volna,ennél okosabb.A múlttal való szembenézés nélkül sose lesz élhető a társadalom! Elég tahó dolog ez a "mást is lehet csinálni".Értelmiségre is szükség van,az is mesterség,jól lehet csinálni.
@bodza889
@bodza889 3 жыл бұрын
@@faragoannamaria7764 Spiró videója fenn van youtube-n, amelyben ezt mondta. Ha érdekel linkelem. És igaza is van. Mindegy amúgy, hogy álkeresztény vagy sem, Magyarország ezer éves keresztény állam. A hagyományok, szokások, a kultúra ezen alapszik. Ez tény. A liberális ezt támadja, ahol tudja.
@bodza889
@bodza889 3 жыл бұрын
@@lujo5502 1. Ő a 2010 előtt a balliberálisok által megszállt köztévében volt. Ugye ez is tény? 2. A magyar társadalomnak ide-oda van elszámolni valója, nem csak a jobboldalnak, hanem a balnak ugyan úgy, a sok nemzetrárontás miatt minimum. Szóval azért kicsit összetettebb a kérdés. 3. Nincs független média. Sosem volt és sosem lesz. És független ember se lesz. A többi duma.
@butorrestauralasesfaszobraszat
@butorrestauralasesfaszobraszat 3 жыл бұрын
Sajnos a magyar társadalom java része a 95% ma még egy szakembernek a munka felmérésért árajánlat adásért se képes vagy akar fizetni 5000ft se. Pedig ugyan úgy munka és szolgáltatás mint egy mérnöknek egy házat megtervezni az amikor a mérnök ugyan úgy kiszámolja mennyi db tégla kel és mennyi m3 beton stb zokszó nélkül fizetik ki az emberek. Nem úgy mint egy asztalost amikor konyhát vagy bármi másra kel árat számolnia ami nem egy vágó deszka,nyujdófa,vagy hokedli.Hanem több órányi számolás rajzolással járó dolog. Ez egy jó példa az én életemből. Nyugat Európában mindez természetes hogy fizetni kell a kiszállásért a tervezésért felmérésért a lakberendezési tanácsadásért. Nem szorakoztatja magát 5-10.000 ft-okona másikat hívom és 10 szakit zokszó nélkül vendégül fogad szórakoztat dolgoztat,és az idejüket szívja. Tisztelettel egy Gyulai faszobrász ,bútorrestaurátor.
Almási Kitti - Réz András | NetBistro Péterfi Judittal
40:13
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 19 М.
3M❤️ #thankyou #shorts
00:16
ウエスP -Mr Uekusa- Wes-P
Рет қаралды 13 МЛН
When You Get Ran Over By A Car...
00:15
Jojo Sim
Рет қаралды 20 МЛН
DTK: Elviszlek magammal - Veiszer Alinda
40:40
WMN Magazin
Рет қаралды 106 М.
Tükör - Náray Erikával
56:32
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 24 М.
Szavakon túl - Horgas Eszter (Klubrádió)
50:06
Kadarkai Endre
Рет қаралды 93 М.
MUTASD A KÖNYVESPOLCOD! S1E7 - Veiszer Alinda
29:51
Szabados Ági
Рет қаралды 56 М.
Veiszer Alinda Arckép
54:44
Kadarkai Endre
Рет қаралды 86 М.
Tükör - Dr. Csomai Zitával
56:03
Szféra Péterfi Judittal
Рет қаралды 15 М.
😆 @SantiOficialll @SantiFansshort @CAMILOAGUILLONN
0:15
Santi
Рет қаралды 8 МЛН
🤣МАЛО КУПИТЬ ЛОШАДЬ
0:18
Бутылочка
Рет қаралды 4,2 МЛН
Слепой парень помог раскрыть тайну 😱
0:45
Фильмы I Сериалы
Рет қаралды 1,3 МЛН
My cat mastered black magic #cat #cats
0:23
Princess Nika cat
Рет қаралды 33 МЛН
Русалка
1:00
История одного вокалиста
Рет қаралды 3,2 МЛН