TÉNYLEG KIUGROTT A FEDELESBŐL ? 😅 | Enjoy Story Time

  Рет қаралды 98,554

Markó Rebeka

Markó Rebeka

Күн бұрын

Elég régóta lógok Nektek ezzel a videóval.. Remélem tetszik majd ez a kis visszatekintés. Nagyon sok mindent tudnék még mesélni, de talán ezek a legfontosabb/ legemlékezetesebb dolgok az elmúlt 8 évből amióta nálunk van Enjoy.
Instagram: / rebekamarko
Business: 2facebence@gmail.com

Пікірлер: 140
@enikogonda9422
@enikogonda9422 4 жыл бұрын
Én 11 évesen kaptam az első lovamat, Reményt, aki akkor 10 éves volt. Ő nem nagyon volt lovagolva, főleg kocsiban használták és én is szinte kezdő voltam, csak futószáron lovagoltam szőrén fogatlovakon. Mikor már megszokta nálunk hívtunk egy edzőt, hogy megkezdhessem a lovaglását, nagyon ügyes volt ahhoz képest, hogy alig volt lovagolva. Szépen haladtunk, de aztán edzőt kellett váltanunk, mert ő másba fogott. Nos azzal az edzővel 1 hónap alatt visszafejlődtünk a legelejére, szinte teljesen elrontotta a lovat, már féltem tőle. Így fél évet kihagytunk, semmi munkát nem csináltunk. Egyszer a szüleim megelégelték, és erőszakkal felültettek a lóra akitől rettegtem. Akkor futószáron minden félelmemet elengedtem, és nagyon jól éreztem rajta magam. Attól fogva mindig kimentem lovagolni, és egyre többet haladtunk. Most 8 gyönyörű évet köszönhetek neki, totál edző nélkül versenyeken is részt vettünk. Imádtam. 🖤
@petrapamuk7482
@petrapamuk7482 4 жыл бұрын
Én alapvetően annyira nem rajongok a lovakért és nem nagyon vagyok tisztában a lovas dolgokkal, de a te lovas videóidat IMÁDOM nézni!😍
@nofeetpicsforya
@nofeetpicsforya 4 жыл бұрын
Nagyoooon szeretem a lovas videóidat! És még legyen sok ilyen storys videó mert imádom őket+ az Enjoy megvétele videó is nagyon tetszene! Imádom a videoidat és remélem, hogy elolvasod amit írtam mert szeretném ha tudnád, hogy te vagy a kedvenc vidisem! Örülök ha elolvastad és köszönöm szépen! (sokat segítattek a lovas videók!)❤
@emmapisak2723
@emmapisak2723 4 жыл бұрын
Legyenek még ilyen lovas story time-ok! Nagyon jó lett😃
@szabinaszeloczei4780
@szabinaszeloczei4780 4 жыл бұрын
Mi lenne, hogyha csinálnál egy olyan Liveot ahol ilyen hosszú storykat mesélsz el?🐎❤️
@TheCsillano
@TheCsillano 4 жыл бұрын
Jó videó lett nagyon, egyébként nagyon szép a szemed 💞❤️
@viraggango9547
@viraggango9547 4 жыл бұрын
Én most jöttem meg a lovaktól és a kedvencemnek lesz kiscsikója❤️ Amúgy nekem a lovak és a lovaglás az életem🥰
@lucaszucs6688
@lucaszucs6688 4 жыл бұрын
Miért bánod, hogy ki lett herélve? Lovagolok egy ideje, de még senkitől nem hallottam ezt. Kíváncsi vagyok nagyon az okra😊
@from_wonderland
@from_wonderland 4 жыл бұрын
Ez engem is érdekelne
@rebekamarko
@rebekamarko 4 жыл бұрын
Most, hogy már tudom, hogy milyen kis ügyes, nagyon boldog lennék ha lehetnének kicsójai :)
@lucaszucs6688
@lucaszucs6688 4 жыл бұрын
Ooo, igen, így már megértem 😅 köszi 😊
@gyulabereczki3233
@gyulabereczki3233 3 жыл бұрын
😄
@zoeficsor9252
@zoeficsor9252 4 жыл бұрын
Vidi ötlet: ugró edzésterv (te mit szoktál csinálni egy edzés alatt) Személy szerint nekem nagyon sokat segítene az én pacimnál,mert hasonló kaliber mint Enjoy. Kicsit ki kéne fárasztani... : ) Nagyon szupi vidi volt eléggé érdekes storikkal!
@noranemeth6115
@noranemeth6115 4 жыл бұрын
Te vagy a kedvenc videósom! Nagyon szép vagy! ❤️
@patriciatoth3714
@patriciatoth3714 3 жыл бұрын
Nekem is🥰
@leilalorinc3070
@leilalorinc3070 4 жыл бұрын
Szia Rebeka! Enjoy a legszebb ló akit eddig láttam.
@borsodyszilvia
@borsodyszilvia 4 жыл бұрын
Én is észt mondom
@dorottyamester2500
@dorottyamester2500 4 жыл бұрын
Éppen a lovardában nézem a videót és itt legel mellettem a ló ❤️🐎
@szofiszep8608
@szofiszep8608 4 жыл бұрын
Ú most megnyugodtam, hogy nem csak az én lovamnak vannak ilyen furcsa gondolatai és nem csak ő rugdossa a bokszot etetésnél😅😂 És én nagyon szeretem az ilyen storytimeos vidiket úgy, hogy remélem csinálsz még jó sok ilyet❤️😁
@dorinakatalintoth654
@dorinakatalintoth654 4 жыл бұрын
Enjoy-nak nagyon nagy taps hogy milyen nagyokat tud ugrani 👏🏼👏🏼🐴
@barbifekete2865
@barbifekete2865 4 жыл бұрын
Ne csak story time legyen , szerintem. De amugy nagyon jo video lett. Te vagy a kedvenc vidisem.❤❤
@cintiacsolle1985
@cintiacsolle1985 4 жыл бұрын
Nagyon tetszett ez a videod is 😊❤️ remélem lessz még folytatás😊❤️
@doraharaszti1783
@doraharaszti1783 4 жыл бұрын
Imádom ezt a storyt és kérlek legyen az amikor megvetétel. Amúgy nagyon gyönyörű vagy😘❤🐎🐎🐎
@f.lilien.5374
@f.lilien.5374 4 жыл бұрын
Imádom a lovas videókat már nagyon vártam.Azt szeretném kérdezni hogy lesz e olyan videó amikor Bencét megtanított felszerelni Enjoyt
@Alexander-iv8gw
@Alexander-iv8gw 4 жыл бұрын
Szuper lett!👏👏 Lehetne olyan video ahol a te veleményedet el mondod hogy mikor kezdjunk el ugrásban versenyezni es hany eves legyen a ló es a lovasa. És olyannak is biztos sokan örülnének és hasznos is lenne, hogy "tanácsok lóvásárláshoz" 🐎🐎🐎😱👏👏#like hogy el jusson hozzá!!! #👍👍👍👍
@norcsilloktavia6043
@norcsilloktavia6043 2 жыл бұрын
Szia Rebeka. Bocsánat, hogy most néztem meg a videódat, de szeretem az összes videódat és most vissza nézegetem a régebbi videódat❤️ Én jártam lovagolni 4 éven át és ebből 3 évet egy helyre. Ott volt egy ló akit úgy hívtak, hogy Kapitány (a neve pontosan rá illet😅), de annyira öntörvényű, makacs, de viszont ügyes ló volt, hogy én lovagoltam mindig, illetve sokat törődtem is vele. Tudni kell, hogy én ekkor még csak kezdő voltam és épp, hogy az alapokat, az ügetést meg tanulva azt az ötletet dobták fel, hogy menjünk ki (illetve a többi lovas is) nagy terepre. A feladat csak annyiból állt, hogy kifelé menet séta, vissza fele ügetés. Hát.. mondanom sem kell…, az oda fele működött😅, de viszont vissza fele meg fogta magát (én a hátán, szerencsére nem estem le róla) meg indult vágtába és be a karánig velem, a térdemet olyan szinten be ütöttem a karám ajtajába😅, semmisem tudta alattam meg állítani😅❤️ De viszont én a jó oldalát néztem az egésznek, mert ez volt az életem első vágtája és mai napig hiányzik ez a kis almás deres szépség 😍❤️😅
@vinturavalentina1725
@vinturavalentina1725 4 жыл бұрын
Gratulálok az elért sikereidhez🤍 ( a háttérből is gondolom hogy rengeteg kupád van)
@zeid412
@zeid412 4 жыл бұрын
Nagyon szeretem töled a story timeot nagyon jó videós vagy ❤🧡💛💚💙💜
@kittinagy9359
@kittinagy9359 4 жыл бұрын
Nagyon jó ez a videó mint a többi!!!❤
@leilakubinszki2209
@leilakubinszki2209 4 жыл бұрын
Legyen a lóvásárlásról videooo😍😍😍 Légyszii
@csengeszecsenyi6176
@csengeszecsenyi6176 4 жыл бұрын
Nagyon nagyon köszönöm ❤️ imádom a lovas videóid ! 😍
@kormocibalazs2844
@kormocibalazs2844 4 жыл бұрын
Olyan aranyos ahogy mesél
@viraghusz9615
@viraghusz9615 4 жыл бұрын
Rebeka remélem elolvasod amit most én irok neked. Nagyon szeretlek gyönyörű csaj vagy kedves aranyos meg az összes szép szó nagyon sok mindent tanultam toled bencétöl is nagyon jo volt végig nézni a Brodat nagyon sokat nevettem rajta! Remélem egyszer tudunk találkozni mert én nem Pesten lakom hanem Kanizsán és nincs kocsink ezért nehezen jutok fel nagy álmom válna valora ha egy pillanatra is tudnék veled és bencével találkozni !! Nagyon szeretlek vigyáz magadra ès Enjojra Bencére is nagyon viccesek vagytok !
@jazminszabo6119
@jazminszabo6119 4 жыл бұрын
Végre Lovas videooooo❤️❤️❤️❤️
@lifeoferaa4405
@lifeoferaa4405 4 жыл бұрын
Szerintem az a legnagyobb baj, hogy Enjoy tisztában van azzal hogy bármit megtehet 😅( ezeket az ugrandozasokat lehetne korrigálni)
@csirmazjazmin4054
@csirmazjazmin4054 4 жыл бұрын
Szia Rebeka! Most szeretnénk lovat vásárolni és tudsz pár tippet adni arról hogy milyen lovat lehetne venni vagy milyen lenne ajánlatos? Meg az ezzel járókat mikre lehet számítani stb.
@regihorvath2607
@regihorvath2607 4 жыл бұрын
Nagyon szép Enjoy😍😍😍
@pankakollar7777
@pankakollar7777 4 жыл бұрын
Most rajtengedéj vizsgázottnak tudsz e ajánlani lovat?pls válaszolj ❤️
@ilonatorma7489
@ilonatorma7489 4 жыл бұрын
Szia Rebeka! Imádlak, egy nagyon jó videós vagy de Bence is nagyon jó videós! Én mindedjik videódat imádom de legfőképpen a lovasat meg a sminkeset! Ímádlak és kár mert nem tudok egy videós talin sem ott lenni mert nagyon messze lakom Lökösházán lakom amit azért messze van eléggé!! De én innen messziröl is nézem a videóid és imádom őket! És drukkolok a versenyen!!!❤❤
@Iza0359
@Iza0359 4 жыл бұрын
Nagyon nagyon gyönyörű a szemed!!!❤❤❤❤❤
@emfod3400
@emfod3400 4 жыл бұрын
A lóvásárlás történetét szívesen meghallgatnám
@petravegh7223
@petravegh7223 4 жыл бұрын
0:40 mi mindenre kiváncsiak vagyunk❤❤❤
@petraballa3111
@petraballa3111 4 жыл бұрын
Nagyon szeretem a videóidat! Mindíg megnézem a videóidat!😘😘😘😘😘😘😘😘😘😘😘😘😘
@kittigaspar3045
@kittigaspar3045 4 жыл бұрын
Lovas videó😍😍❤❤❤❤
@liabognar9255
@liabognar9255 4 жыл бұрын
Nagyon szép lovad van❤️🐴
@katadecsei7413
@katadecsei7413 4 жыл бұрын
Ez igen, Enjoy, ez igen...😂
@lengyeldelia6919
@lengyeldelia6919 4 жыл бұрын
Hódmezővásárhely!!!!! Jeee
@emesebokanyi8060
@emesebokanyi8060 4 жыл бұрын
Legyen a lóvásárlásról pls
@viragvirag1382
@viragvirag1382 4 жыл бұрын
Nagyon jó lett
@zsanettnagy6847
@zsanettnagy6847 4 жыл бұрын
Legyenek még vlogok!!!
@reno7529
@reno7529 4 жыл бұрын
Végreeee megibt lovaaaaaaaak 😍😍😍😍😍😍
@andreahorvath359
@andreahorvath359 4 жыл бұрын
A photosoppos videonak lesz 2 resze?
@amaliaszatmari5247
@amaliaszatmari5247 4 жыл бұрын
Nagyon jó lett a videó. :))
@kittihoffmann7513
@kittihoffmann7513 4 жыл бұрын
Nagyon jo😊
@kingarevesz4754
@kingarevesz4754 4 жыл бұрын
Csak ém akarom hogy megmutassa ezt az egesz helyez ahol vannak a lovak?🤔
@adamkiefaber8726
@adamkiefaber8726 4 жыл бұрын
Nagyon nagyot ugrott Enjoj. És nagyon cuki volt fiatalon Enjoj❤️❤️❤️❤️❤️
@petragyori2493
@petragyori2493 4 жыл бұрын
Szia nem szeretnél csinálni a versenyekről úgy általánosságban hogy hogy mennek és hogy milyen versenyek vannak részletesen?🥰
@elenastronghall5728
@elenastronghall5728 4 жыл бұрын
Szia! A futószáras problémát hogy sikerült megoldani? Nálunk pontosan ugyan ez a helyzet 🤔
@jelenievelin8663
@jelenievelin8663 4 жыл бұрын
Szia Rebi! Képzeld nekem most lett először úgymond saját lovam. Egy 21 éves csődör aki egy tünemény és még mindíg nagyon fitt. Nem rég óta vagyunk vele ezért még nem ismerjük annyira, és történt múltkor egy olyan ami kicsit megrázott. éppen végeztünk a pucolással és már nyergeltünk, erre ő elkezdte lehajtani a fejét, becsukta a szemét és majdnem összeesett. Nagyon megrémültünk, ráadásul szinte egyedül voltunk a lovardában. (ezt a műveletet többször is eljátszotta). Anya kivitte a pályára és sétáltatta addig én felhívtam a tulajt (16 éve vele van és mi csak felesbe tartjuk, lelovagoljuk). Elmondtam neki mi történt és felnevetett. Nem nagyon értettem aztán elmagyarázta hogy szokott ilyet és csak azért van mert annyira élvezi a simit és a pucolást hogy ilyen szinten bealszik XD.
@norbimate7082
@norbimate7082 4 жыл бұрын
Szia mindig gyönyörű vagy te vagy a kedvencem
@lenaraski4920
@lenaraski4920 4 жыл бұрын
Nagyon tetszett a videó!!!! 🥰
@norapapp5732
@norapapp5732 4 жыл бұрын
Legyen lóvásárlós story time😱❤❤❤❤
@szonja9505
@szonja9505 4 жыл бұрын
Szia engem érdekelne hogy hogyan tanítottad meg enjoy nak hogy rendesen menjen futoszaron mert nekem is van egy ilyen problémám nagyon megköszönném hogyha leírnád nekem 🤗🤗🤗
@alexandrasnell4880
@alexandrasnell4880 4 жыл бұрын
Hogyan jött a neve??
@norabezeredi9263
@norabezeredi9263 4 жыл бұрын
Nagyon tetszik ez a videó is !!!!!;)
@viragrozsas1074
@viragrozsas1074 4 жыл бұрын
Én is 11 éves vagyok mint enjoy! 🥰😅 Ő mikor született? (mármint hónap és nap?) 😍❤️🐎🐴
@annabellstekovics7501
@annabellstekovics7501 4 жыл бұрын
Imádlak
@viragkiss9205
@viragkiss9205 4 жыл бұрын
Szia Rebeka! A hackamore tandem zabláról csinálnál egy videót?
@zsofideltai3042
@zsofideltai3042 4 жыл бұрын
Nálunk ki vitte az edzőm a lovát a pályára hogy le mozgassa magát...mi mentünk le az egyik barátnőmmel a lovakért és arról beszéltünk hogy amúgy ki tudna ugrani ha akarna...mentünk volna be a lovakhoz amikor hatra néztünk és ott vágtázott a lo (ki ugrott a pályáról) és be vágtázott a helyére 😂💪🏻
@vanesszaerdos9452
@vanesszaerdos9452 4 жыл бұрын
Szia! Elmondanád mi az ugrásváltás és hogyan csinálod? (Köszi előre is: egy szintén lovas, csak sajnos hobby)
@viragkiss9205
@viragkiss9205 4 жыл бұрын
Kétféle ugrásváltás van az egyszerű és az egyszeri. Az egyszeri ugrásváltásnál vágtában mész egyik kézre akkor átugratod a másik lábra és máris helyes lábon vagy ha másik kézre mész. Az egyszerű ugrásváltásnál pedig felveszed ügetésbe vagy lépésbe maximum 5 lépést teszel a lóval és beugratod az új jó lábra Remélem így érthető
@vanesszaerdos9452
@vanesszaerdos9452 4 жыл бұрын
@@viragkiss9205 nagyon szépen köszönöm :)
@gellerthorvath.7970
@gellerthorvath.7970 4 жыл бұрын
a lovat hogyan törtétek be?? Kérlek valaszolj
@witchis_n5379
@witchis_n5379 4 жыл бұрын
Szia én egész ovodás koromban lovagoltam és ovi után már nem mentem de most ötödikben újra elkezdtem és olyan jó nagyon imádom a lovakat és most a lovas videódból tanulok sokat
@dorinaditchen8551
@dorinaditchen8551 4 жыл бұрын
Ebbol nem szeretnel sorzotatot csinalni?😌
@renataweber9362
@renataweber9362 4 жыл бұрын
Imádom.A lovakat !!!!!!♥️♥️♥️♥️♥️♥️😍💘😍💘😍😍😍😍
@zsigalarissza3210
@zsigalarissza3210 4 жыл бұрын
Mivel szerkeszted az index képeidet? Légyszives írd meg !!!
@norawinter3347
@norawinter3347 4 жыл бұрын
😍😍❤
@kikal7378
@kikal7378 4 жыл бұрын
Miért hívod Macskának Enjoy-t?
@bettirenye1372
@bettirenye1372 4 жыл бұрын
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
@lenakovacs4809
@lenakovacs4809 4 жыл бұрын
Legyen a lo vasarlasrol vidi
@annasimko2312
@annasimko2312 4 жыл бұрын
Szia rebeka tudunk privátba beszélni nagyon akarok valamit mondani a lovag lásrol mert nagyon szeretnék
@sarapatay3665
@sarapatay3665 4 жыл бұрын
Én sem kattintottam még ijen gyorsan. 😁
@kiraszabados5090
@kiraszabados5090 4 жыл бұрын
Meg nem lattam a videot de a cimrol a nadfedeles kulipintyo jutott eszembe
@zsofiaszoke1477
@zsofiaszoke1477 3 жыл бұрын
Imádlak 😍😍😍😍
@rekaaa33
@rekaaa33 4 жыл бұрын
Imádlaaaak❤❤❤❤❤
@dorastefan2027
@dorastefan2027 4 жыл бұрын
Az én lovam is megvettük, de vadóc volt egyesekkel, velem sose, de másokat rúgott meg csipkedett de engem nem, és e miatt kb 1-2 hónap után kiherélték, azóta engem kezdett el csipkedni. Most miért?😅🤣🤣🤣
@szius8474
@szius8474 4 жыл бұрын
Èn most jöttem a lovardából❤️207cm marmagasságú lovon ülök és én vagyok 131cm🤣de szerencsére Vihar nagyon jó paci🤗❤️Rebeka te vagy a világ legjobb vidise❤️❤️
@Hanna-uw8cc
@Hanna-uw8cc 4 жыл бұрын
Lari Channel azt hogy? A vilag legmagasabb lova 210 cm 😲...🤣
@patriciatoth3714
@patriciatoth3714 3 жыл бұрын
Az én lovam is visszafordul egy kör után
@antoniakorpaczy5984
@antoniakorpaczy5984 4 жыл бұрын
💖💖💖💖💖💖
@norihegedus8337
@norihegedus8337 4 жыл бұрын
VEGREEE😍😍❤️
@elekzsanett2051
@elekzsanett2051 4 жыл бұрын
Uramisten.. Hogy nekem mennyi ilyen élményem voltxdddd shőőt vanxd
@szabi_nap
@szabi_nap 4 жыл бұрын
👍👍
@lillabuella8507
@lillabuella8507 4 жыл бұрын
Szia Rebeka nekem most csinálja ezeket a lovam
@annalaszlo2103
@annalaszlo2103 3 жыл бұрын
Ahol lovagolok ott van egy 2 éves csikó ( csődör) es kivittük a karámba ott elkezdett ágaskodni majd vágtázni és átugrotta a 110 cm agadályokat . Es en kintrol ezt vegig neztem es miközben néztem arra lettem figyelmes hogy a ló felém vágtázik és átugrotta a kerítést ami 120-125 cm magas
@hana11471
@hana11471 2 жыл бұрын
Az ki is nézőknek jobb oldalon? nem látom jól. Jaaaaa az Rebeka
@mimit7489
@mimit7489 3 жыл бұрын
Én is járok lovagólni és bevallom félek azért😄 az első vágtám úgy indúlt hogy terepen voltunk a ló jobbra balra dobta a fejét és megugrott hát én sokkot kaptam abban a pillanatban a barátnőm leesett szerencsére lábra érkezett. Most egy Nóniusz 3 éves mént lovaglok elég nehéz vele de imádom😄 eléggé kattos és ön akaratú
@mariafarkas5169
@mariafarkas5169 4 жыл бұрын
En is vasarhelyen vagyok nem talalkozunk 😕😕😕amugy szeretem ezeket a torteneteket toled 😌😌
@alexandrakiss588
@alexandrakiss588 4 жыл бұрын
Nagyon jok a videod gratulálok a sikereidhez igy tovább sok szép évet a bencével😊
@viktoriabalazsi2861
@viktoriabalazsi2861 4 жыл бұрын
Babinszki Zsuzsával? Szentesen?
@csengebartha9151
@csengebartha9151 4 жыл бұрын
Én annyira az ilyen videókat nem szeretem, ezért azt csináltam hogy Like, aztán kinyom
@anreoxy
@anreoxy 4 жыл бұрын
Nekem is Zsuzsa az edzőm neve. Ők ilyen lovas lelkek😅😂
@potor0610
@potor0610 4 жыл бұрын
Szia Rebeka! Képzeld el hogy ahova én járok lovagolni, ott van egy bértartott ló akit Szofinak hívnak és ugyan olyan mint Enjoy, csak kanca és nincs fehér folt a fején. Ez létezhet Rebeka?? ❤️
@rekaszabo5747
@rekaszabo5747 4 жыл бұрын
Melyik lovarda?
@potor0610
@potor0610 4 жыл бұрын
Ahol én lovagolok?
@potor0610
@potor0610 4 жыл бұрын
Kabódi lovas farm Röszke (Szeged mellett)
@katalinmarton9434
@katalinmarton9434 Жыл бұрын
Legyen még lovas videó
@tamasvladar4503
@tamasvladar4503 4 жыл бұрын
4 megtekintés és 9 like. NICE Hack xD 😂 😂
@zsofiaszenczi4963
@zsofiaszenczi4963 4 жыл бұрын
youtube bug:)
@maja673
@maja673 4 жыл бұрын
Szia melyik lovardában vagytok Enjoyall? 😁😊😘
@Bernadett2006
@Bernadett2006 4 жыл бұрын
Én is Hódmezővásárhelyen élek
@annamariafaddi5183
@annamariafaddi5183 4 жыл бұрын
Legyen arrol is
ELMÚLTAK AZ ÉTELALLERGIÁIM ? 😳| Heti Vlog
19:22
Markó Rebeka
Рет қаралды 79 М.
LOVAS STORY TIME 🙌🏼 | Ezek voltak a lovaim 😍
23:15
Markó Rebeka
Рет қаралды 160 М.
规则,在门里生存,出来~死亡
00:33
落魄的王子
Рет қаралды 27 МЛН
ДЕНЬ УЧИТЕЛЯ В ШКОЛЕ
01:00
SIDELNIKOVVV
Рет қаралды 3,3 МЛН
An Unknown Ending💪
00:49
ISSEI / いっせい
Рет қаралды 58 МЛН
HAMIS SMINKEKET PRÓBÁLTAM KI... 🤦🏼‍♀️
28:08
Markó Rebeka
Рет қаралды 287 М.
PONT ILYEN TAKARÓT KERESTEM! 😍
19:41
Markó Rebeka
Рет қаралды 103 М.
Lovas Napi vlog! Egy kis edzéssel!
9:29
Chicano and Me
Рет қаралды 1,3 М.
Újra versenyen! 😍
9:29
Markó Rebeka Vlog
Рет қаралды 72 М.
Ellopták A Youtube Csatornám, Visszaszereztük!
16:36
Szabó Kitti
Рет қаралды 142 М.
LEHET JÓ, AMI ENNYIRE OLCSÓ ?😕| Sinsay haul
23:14
Markó Rebeka
Рет қаралды 539 М.
A Nézőink Legnagyobb TITKAIRA REAGÁLTUNK! #3
16:28
Dezső Bence
Рет қаралды 221 М.
TITKOS STARBUCKS MENÜ | Farkas Timiivel
18:03
Markó Rebeka
Рет қаралды 674 М.
HAZASZÖKTEM KARANTÉN ALATT.. 🤫
13:58
Markó Rebeka
Рет қаралды 93 М.
Bad Roblox 😈☠️ @Yafgame38
0:11
Kan Andrey
Рет қаралды 15 МЛН
тгк - hahalivars
0:48
HAHALIVARS
Рет қаралды 2,3 МЛН
亀さんの甲羅は交換可能!? #animation #cartoon  #turtleshell
0:17
しっぽだけ変身たぬっぽ tanuppo_anime
Рет қаралды 24 МЛН
小丑牌ATM提款机?#short #angel #clown
0:14
Super Beauty team
Рет қаралды 25 МЛН